Élet a halál után

cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért keresztényellenes? A keresztény tanok, igen nagy hasonlóságot mutatnak a buddhista tanokkal. Ma már bizonyítható az, hogy a keresztény tanok a buddhizmuson alapulnak.
Ezt nem írom alá. Az igaz, hogy sok a közös tanítás, a keresztény és a budhista tanokban, de ez nem egyenes következménye anak, hogy a kereszténység a buddhizmusból származik. Valószínűbb, hogy valami közös korábbi alapvallásból.

Nem csodálom, hogy Kvantumfizikusok foglalkoznak a Jungi elméletekkel. Mivel bizonyos szempontból, lehet hozzá köze.
A kvantumfizikának van egy sajátos tulajdonsága, az agy az észlelő és mérő műszer (Schrödinger macskája). A kvantumfizika nem más mint a lehetőségek fizikája, lehetőség, hogy "istenné válj". Itt be is kapcsolódik a pszichológia, mivel először fel kell térképezni az emberi agyat és elmét.
Ez is, igen, de azért ennél kicsit több is van benne. :)
Nem értem az utolsó mondatot. Megtennéd, hogy bővebben kifejted? Úgy értem, mihez képest kell először feltérképezni az emberi agyat? Mi lenne az amit ez a feltérképezés megelőz? Ráadásul én úgy gondolom, hogy a pszichológia inkább az emberi viselkedést térképezi fel, tehát a "szoftvert". Az agy, mint hardver vizsgálata inkább a pszichiátria dolga.

Néhány kvantumelmélet szerint, térben és időben a létezés minden variációja jelen van egyszerre, s az agyad észlelése, mely az életben eddig tapasztaltak és tanultak szerint határozza, meg a valóságot, Összeomlasztja azt. Azaz az agy kiválasztja az összes variáció közül a legvalószínűbbet és a létezés többi variációját, összeomlasztja. A kiteljesedés pedig azt jelenti, amikor az agy, nem omlasztja össze a többi valóságvariánst, s ha ezt az állapotot fenn tudnád tartani egy bizonyos ideig, akkor egyszerre léteznél térben és időben mindenhol. Akkor képes lennél kiválasztani azt a valóságot ami neked tetszik, ahol jobb lenne az életed, azaz bizonyos fokig "istenné" vállnál.

Melyik kvantum-elméletekre gondolsz? Ezt az elméletet kvantum nélkül ismerem, érdekes, elgondolkodtató elmélet, de sem a létét, sem a nem-létét nem tudnám bizonyítani. Nekem it az "összeomlasztással van bajom. Az én meglátásom szerint attól, hogy valamit nem veszünk észre, az még nem omlik ösze. Számunkra nem élhető meg, de attól, ha van, akkor létezik. Vagy tévedek?

Én itt tovább mennék, az álomfejtésben: dejavu, hallucináció, rémképek.
Mi van, ha ez nem az agy reakciója, egy bizonyos történésre, eseményre, mi van ha nem a többletinformációt dolgozza fel? Legalább is nem abban az értelemben, ahogy sokan gondolják. Mi van akkor, ha ezek visszamaradt emlékek, a létezésed, más variánsából? Vannak kultúrák, amik szerint, mikor alszol, máshol létezel, s mikor ébren vagy akkor tulajdonképpen a másik létezésed alszik. Bizonyos szempontból fontossá válik így az álomfejtés, mert a létezésed másvariációinak darabkáit bele tudod építeni az elmédbe, s nem is válik fontossá mivel nem a feles információk véletlenszerűen összekapcsolódott képsorozta az álom, amelyet így akar az agy törölni, vagy feldolgozni.
És mi van, ha ez is, az is? Sztem az álmoknak annyiféle jelentéük, értelmük van, ahányféle szempontból nézzük, és egyik ne zárja ki a másikat.
A kérdés az mi csoda az agyunk? A legtökéletesebb kvantumszámítógép, vagy csak idegek összessége, amely ki van szolgáltatva frusztrációinknak, félelmeinknek, a tudattalanunkban lévő rettegésnek, zavart működésének?
Biológiai hardver. Nem? :) A legtökéletesebb kvantumszámítógép sem ér semmit önmagában, programok nélkül. Az agy önmagában kevés, sztem. Kell hozzá más is, mondjuk az elme, ami működteti az agyat és az agyon keresztül egész földi életünket.
Na most már lehet égetni.
Nincs miért, jók a példáid, én csak a következtetésedet vitatom. Nem egymásból, hanem egy tőről fakad a két vallás. Ez is lehetséges.
Ehhez szeretném hozzáfűzni, a buddhizmus és a kereszténység hasonlatosságához.
A rózsafüzér imádsága egy meditáció. Én kipróbáltam. Nem úgy kell imádkozni, mint a katolikus öreg nénikék. Ők hangosan mormolják mint az ima malmot. Hanem úgy, mint a Mária jelenésekben Mária magyarázza. Lassan, elcsitult elmével, csak az imára való odafigyeléssel. Így mantrát kapunk, meditálunk.
Én nem vagyok katolikus, evangélikus vagyok. Kíváncsiságból próbáltam ki.
Működik.kiss
Nagyon sok szeretettel Erzsi.kiss
Ezzel egyetértek, sztem is működik az ima úgy, mint mantra.
Ima.. a Krsnások is mondják a mantrát, csak azért hogy mormoljanak valamit.
A mantra azért jó, mert rezgést hoz létre. Ez különösen akkor érzékelhető, ha tibeti szerzetesek mantrázást hallgatjuk, jó mély hangon rezegtetik, teljsen átjárja az embert alfa állapot nélkül is. :) A rezgés pedig energia, vagyis a mantrázásból energiát nyerünk.
például:
http://www.youtube.com/watch?v=TbE5HtqU7us

A keresztény rózsafűzérek, imasorozatok is alkalmasak erre.
 
sirkan49

Kitiltott (BANned)
.

Kedves Sirkán

Jo kérdés. Ezt feltettem egyszer a még élö anyosomnak, csak hebegett meg habogott.
Ök ugyanis nem theologusok, ök beleszületnek egy hagyományba és élik azt.
Nem töprengenek, hogy igaz vagy nem igaz amit a tekintélyt élvezö szerzetes mond.
Akadémikuskodoan mondva a Theravada iskolához tartoznak az ott élö szerzetesek, ez az egyik legrégibb irányzat.

Mégegyszer hagsulyozom, nem volt szándékomban privát dolgokat irni de ezzel akarom elhesegetni a vadat miszerint én egy Madách falanszterjelenetéböl származom.

Akár milyen jolesett a beszélgetés lassan abbahagyom mert az ima (rozsafüzér, auto- és tömeghypnozis), tömjén és füstölöpálcika ellen semmi esélyem sincs.

Ez az a modszer amivel az ember elterelheti a figyelmét az aktualitásrol.
Ez az a modszer amivel azt csinálhatunk magunkbol amit akarunk.
Olyan mint az alkohol, feledteti velünk a bánatot vagy felbátorit tettekre amit jozan ésszel nem csinálnánk.
Ha jol tudom a moszlem öngyilkos-kommando is mindig imátkozott mielött felrobbantotta magát és álldozatait.

terror4.jpg

Jozan ésszel nem tennének ilyet az emberek.

Természetesen rajtunk mulik, hogy mennyi alkoholt iszunk és mi a célunk vele. Legyen már kimondva.

Egy gondolat még az ujraszületéshez.

Meglehet, hogy egy napon mindahányan ujra "életrekelünk" mint a dinok a Jurassic-parkban,
végülis Gauß agyát, 150 évvel a halála után, az általa kiagyalt matematika segitségével konstruált mérések minden késvágás nélkül szecirozni tudja, miertne lehetne valamikor az elhalo testünket klonozni.

jurassic_park1.jpg

A helyzet csak az, hogy a kisujjambol klonozott Ernoenek csak annyi köze lenne hozzám mit amennyire egy fénykép hordja az én személyiségemet. Semenyire. Lenne két hasonloan kinézö golyo, két különbözö individum.

Röviden, ez számomra se nem oszt se nem szoroz. Talán egy hiu ember számára érdekes lehet. :D

Ernő köszönöm a válaszodat!

Nem hozott fel ellened senki vádakat,legfeljebb némely általad feltett kép borzolta a kedélyeket.

"Ez az a modszer amivel azt csinálhatunk magunkbol amit akarunk." Te ezt írtad.
Én meg azt mondom:ez valójában az a módszer,amivel tömegeket lehet egymás ellen uszítani.

A fiam nem volt sorkatona,nem vállalta a fegyveres szolgálatot.Nem vallási okból,hanem a következök miatt. Ha valaki megöl egy másik embert,az ugye gyilkosság,ami elítélendő. De ha minderre "intézményesített" formában tanítják a katonákat,az már erény? Ezért a két mondatáért másfél évig ápolta az elesetteket egy idősek otthonában. Tette mindezt szeretettel,mert szerinte ezzel valóban szolgált.

Még egyszer megköszönöm,hogy beszéltél a családodról.

Szeretettet:sirkán
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Erdekes, hogy ti mindent olyan pontosan tudtok arrol, hogy mi jön a halál után.

Ha en olyan emberekkel beszélek akik, hogy ugy mondjam a tizparancsolatot elsö kézbe kapták, azok tartozkodobbak.
En még egyetlen egy tanult zsidotol sem hallottam konkret kijelentést a halál után következökröl.
Nem tudom. Fogalmam sincs mondják még a filozofusok is.

A feltámadást csak azért találták ki, hogy az emberek ne kezdjék el az öseiket bálványozni, képeket imádni.
Majd egyszer, valamikor meginnt eggyütt leszünk. Hogy az hogyan fog végbemenni azt az istenre hagyják.

Az Isten fogalmát meg olyan komolyan veszik, hogy le sem irják a nevét nehogy összetévesszük a szot a tartalommal.
Internetes oldalakon az a szokás, hogy az Isten nevébe belecsempésznek más irásjeleket, igy maga a név is egy talány.

"Neked itt és most kell tiszteségesnek lenni" mondják "és itt es most fogod érte a jutalmat vagy büntetést megkapni."

elfgebot.gif

Számomra is egy talány az a sok millio embert aki egy szaros váltott aláirat a másikkal mert fél, hogy átverik és amikor a saját böréröl van szo akkor bedöl minden féle igérgetésnek. Jutalom a halál után. Mit kezdjek vele?

Ezek közé tartoznak azok az emberek akik legszivesebben résztvennének a saját temetésükön, hogy tudják ki jön el.

Egy jezsuita nagybátyám pl. maga irta meg a saját temetéséhez a halotti beszédet, igy "Az Ur magához szolitott..."

Mekkora alázatosság. Miért nem irta, hogy "kivett a játékbol", "lecserélt"....

rooneyap_500.jpg
 
Azt hiszem most is igazat szóltál
 
mirjam77

szerintem a feltámadást a papok találták ki, hogy félelemben tartsák a sok birka embert....de ha jobban belegondoltok, akkor most is ez megy, csak most nem papoknak hívják őket, hanem "tanítóknak":p
 
sirkan49

Kitiltott (BANned)
szerintem a feltámadást a papok találták ki, hogy félelemben tartsák a sok birka embert....de ha jobban belegondoltok, akkor most is ez megy, csak most nem papoknak hívják őket, hanem "tanítóknak":p

Szia Mirjam!

Nekem néha tényleg mindegy ki akart minket ilyesmivel "nyakonönteni".Megvan a magam egészséges hite,temérdek tapasztalattal fűszerezve.Nem odaát akarok üdvözülni,hanem itt és most szeretnék boldog lenni,ami azt hiszem (többé-kevésbé),sikerült is.

kisssirkán
 
EUHun

Állandó Tag
Állandó Tag
Terry Pratchett igaz, hogy humoros fantasy-kat írt. De van benne egy állandó karakter, ami megfogta fantáziám és gondolkodásra késztetett. S ez pedig a maga a Halál.
Ő mondja az egyik halott lelkének, mikor az kérdezi:
- Most mi fog velem történni?
- Mindenkivel az amiben hisz.

Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy sokféle hit, nézet van a halál utáni életről.
Mi van akkor, hogy ha mind igaz, mindenkivel az történik, amiben hisz. Ha te azt hiszed, hogy egy bogár képében fogsz újjászületni, akkor az fog történni. Ha azt, hogy a mennybe jutsz, akkor oda. Ezért fenn tartom magamnak a jogot, hogy majd a halálom után eldöntöm, azaz kitudja, lehet, hogy kipróbálok egy új életet, vagy elegem lesz az egészből, kiszállok a körforgásból.
Egyet viszont tudok, mielőtt döntök, várok vagy 300 évet. Ki akarom magam pihenni.
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
.

A helyzet csak az, hogy a kisujjambol klonozott Ernoenek csak annyi köze lenne hozzám mit amennyire egy fénykép hordja az én személyiségemet. Semenyire. Lenne két hasonloan kinézö golyo, két különbözö individum.

:p:p

Kedves Ernő!

Ugye tudod, hogy ezzel a mondatoddal bizonyítod, hogy nem a tested vagy! :mrgreen::mrgreen:
 
dibiagio28

Állandó Tag
Állandó Tag
óó. és elfeledtem. www.imamalom.hu
ez is nagyon ott van! pláne attol hogy magyar otlet. megtalaljatok az oldalon a latogatok eloszlasat a foldon. ami leszamitva azt h magyar az otlet, ugy is arulkodo, mert hat van angol nyelvu verzioja is:). udv
 
shanti

Állandó Tag
Állandó Tag
Terry Pratchett igaz, hogy humoros fantasy-kat írt. De van benne egy állandó karakter, ami megfogta fantáziám és gondolkodásra késztetett. S ez pedig a maga a Halál.
Ő mondja az egyik halott lelkének, mikor az kérdezi:
- Most mi fog velem történni?
- Mindenkivel az amiben hisz.

Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy sokféle hit, nézet van a halál utáni életről.
Mi van akkor, hogy ha mind igaz, mindenkivel az történik, amiben hisz. Ha te azt hiszed, hogy egy bogár képében fogsz újjászületni, akkor az fog történni. Ha azt, hogy a mennybe jutsz, akkor oda. Ezért fenn tartom magamnak a jogot, hogy majd a halálom után eldöntöm, azaz kitudja, lehet, hogy kipróbálok egy új életet, vagy elegem lesz az egészből, kiszállok a körforgásból.
Egyet viszont tudok, mielőtt döntök, várok vagy 300 évet. Ki akarom magam pihenni.

Lesz lehetőséged dönteni?
A döntés előtt álló Lelkek részére fenntartott váróteremben nem lesz nagy a zsúfoltság?:)
Lehet, hogy tér lesz, és óra is a falon ami méri a 300 - évedet.:)
De az is lehet, hogy a vonat nem vár....:)

üdv:shanti
 
EUHun

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ebben, hiszek, hogy a halálom után választhatok. Lehet, hogy úgy döntök, egy másik világban születek újjá, lehet hogy úgy döntök újra ebbe a világba, kiváncsiságból, hogy hová fejlődik az ember. A 300 év alatt tennék egy kirándulást az univerzumban, vagy megnéznék más univerzumokat. Mindenkivel az történik amiben hisz. Miért ne? Az ellenkezőjét senki nem bizonyította be. Viszont vannak arra utaló jelek, hogy amiben hiszek az akár igaz is lehet.
 
b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Terry Pratchett igaz, hogy humoros fantasy-kat írt. De van benne egy állandó karakter, ami megfogta fantáziám és gondolkodásra késztetett. S ez pedig a maga a Halál.
Ő mondja az egyik halott lelkének, mikor az kérdezi:
- Most mi fog velem történni?
- Mindenkivel az amiben hisz.

Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy sokféle hit, nézet van a halál utáni életről.
Mi van akkor, hogy ha mind igaz, mindenkivel az történik, amiben hisz. Ha te azt hiszed, hogy egy bogár képében fogsz újjászületni, akkor az fog történni. Ha azt, hogy a mennybe jutsz, akkor oda. Ezért fenn tartom magamnak a jogot, hogy majd a halálom után eldöntöm, azaz kitudja, lehet, hogy kipróbálok egy új életet, vagy elegem lesz az egészből, kiszállok a körforgásból.
Egyet viszont tudok, mielőtt döntök, várok vagy 300 évet. Ki akarom magam pihenni.
Ennek az elképzelésnek picike szépséghibája, hogy a tapasztalás merőben mást mutat. Nekem semmiféle hitem, elképzelésem nem volt a halálról, a halál utáni életről, ifjú lévén ezzel nem sokat foglalkoztam. Jóllehet csak az előszobáig jutottam, de amit ott tapasztaltam, az később kapott ismeretek magyarázták meg. Arról, hogy az embernek a fizikai testén túl vannak nem fizikai testei, csak évtizedek múlva hallottam. Mégis azt éltem meg, hogy több példányban vagyok jelen. Több példányban látom, hallom a látni és hallanivalókat. Vagyis szó nem volt olyasmiről, hogy hittem és megvalósult, hanem megvalósult és utána kezdtem hinni.
 
shanti

Állandó Tag
Állandó Tag
Hello b.p.!

Ha már kitárulkozunk...
Voltam én is "túl-odaát".
Nem volt semmi ott, még csak sötét sem.
Még csak Ott sem volt.
A film sem pergett le, pedig megnéztem volna.Kellemes mozi lett volna ingyenjeggyel kukorica és kóla nélkül.
Élményem sem volt, és ezért tapasztalatom sincs.
Nem hittem előtte.
Most sem hiszek.
Sok mindent viszont lehetségesnek tartok.
Ebbe a Te tapasztalásod is belefér, és a Másé is.

Na most akkor kinek a tapasztalása legyen a mérvadó?

Persze ettől még mindenki azt hihet amit akar.
Ha az jó neki.
A te hited a tapasztalásodból- egy élményből merítkezik, de hol voltál mielőtt megszülettél?
Mi az Élményed - vagy nem Élményed tapasztalata erről az időszakról?
És az Valóság -e? Vagy csak Hit?
A Te tapasztalásod a Tied, és lehet, hogy senki tapasztalásával nem egyezik.

A kérdés az, ha a tapasztalások ill. élmények ennyire különböznek akkor mi a helyzet a valósággal?
A fogalmaink nélküli valósággal?

Szerintem ezt Itt és Most képesek vagyunk megtapasztalni.Vagy nem.
Majd meglátjuk.:cool:
A nirvana az Élet.:)

üv:shanti
 
HG3FCB BARBARA

Állandó Tag
Állandó Tag
Arról, hogy az embernek a fizikai testén túl vannak nem fizikai testei, csak évtizedek múlva hallottam. Mégis azt éltem meg, hogy több példányban vagyok jelen. Több példányban látom, hallom a látni és hallanivalókat.
Erröl a több példányban vagyunkró jutott eszembe. Olvastam pár beszámolót arról, hogy betegek vagy épp karambolozott személyek látták mesterüket. A betegeket gyógyították az épp balesetett szenvedőknél meg a szélvédön jelent meg a mesterük és megállásra kényszeritve őket egy nagyobb balesetett elkerülvén. Én úgy tudom,hogy a fizikai testel eggyütt 7- vagy több testünk van és ahoz,hogy pl az asztrál test "utazgatni" tudjon ott még legalább 3- nak kell közremüködni ebben a folyamatban, hogy a kilépés minden egyébb veszély nélkül létrejöhessen ( és a vissza térés is a fizikaiba zökkenőmentesen történjen meg.)
/Fizikai test, spirituális test,mentális test, emocionális test, éterikus test,...stb/
További szép napot kívánok Mindenkinek szeretettel:
Barbi
 
b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Hello b.p.!

Ha már kitárulkozunk...
Voltam én is "túl-odaát".
Nem volt semmi ott, még csak sötét sem.
Még csak Ott sem volt.
A film sem pergett le, pedig megnéztem volna.Kellemes mozi lett volna ingyenjeggyel kukorica és kóla nélkül.
Élményem sem volt, és ezért tapasztalatom sincs.
Nem hittem előtte.
Most sem hiszek.
Sok mindent viszont lehetségesnek tartok.
Ebbe a Te tapasztalásod is belefér, és a Másé is.

Na most akkor kinek a tapasztalása legyen a mérvadó?

Persze ettől még mindenki azt hihet amit akar.
Ha az jó neki.
A te hited a tapasztalásodból- egy élményből merítkezik, de hol voltál mielőtt megszülettél?
Mi az Élményed - vagy nem Élményed tapasztalata erről az időszakról?
És az Valóság -e? Vagy csak Hit?
A Te tapasztalásod a Tied, és lehet, hogy senki tapasztalásával nem egyezik.

A kérdés az, ha a tapasztalások ill. élmények ennyire különböznek akkor mi a helyzet a valósággal?
A fogalmaink nélküli valósággal?

Szerintem ezt Itt és Most képesek vagyunk megtapasztalni.Vagy nem.
Majd meglátjuk.:cool:
A nirvana az Élet.:)

üv:shanti

Nézd, Shanti! Semmi nem biztos, amit itt tudunk "odaátról". Tudod, a vakok és az elefánt leírásának esete forog fenn. Azért a téma többeket érdekel, mint akiket nem érdekel. Egy biztos csak, mindnyájan eljutunk oda, hogy megtudjuk. ;)

Vannak emberek, akik esküsznek, hogy emlékeznek előző életeikre. Vannak, akiknek ez hihetetlennek tűnik. A hívők azt mondják, azért nem emlékeznek, mert nincs szükség a jelenlegi életükben az emlékekre. Ezekben a dolgokban is tisztán fogunk látni egyszer. :)
 
Oldal tetejére