Életbe lépett a trükkös amerikai vízumszigorítás

Az amerikai hatóságok csütörtöktől alkalmazzák a vízummentes beutazás szigorításáról december elején megszavazott törtvényt. A szigorítások Magyarországot is érintik.

A vízummentességi programban részt vevő országokból nem léphetnek be többé vízum nélkül az Egyesült Államokba azok az állampolgárok, akik 2011. március 11. után Iránba, Irakba, Szudánba vagy Szíriába utaztak.

Kivételt képeznek a vízummentességi programban részt vevő országok diplomatái vagy katonai küldetést teljesítő állampolgárai. A beutazási korlátozás ugyanakkor érvényes azokra, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek: a vízummentességi programban részt vevő ország állampolgárai, emellett iraki, iráni, szudáni vagy szíriai állampolgárok is.


Nekik ezentúl a szokásos vízumkérelmet kell benyújtaniuk az adott ország amerikai nagykövetségén vagy konzulátusán. Akiknek már van ESTA (internetes)vízumengedélyük, azoktól visszavonják, és egyedi elbírálás alapján döntenek a vízumjaikról.

Mi a baj ezzel?
A törvény két szempontból is aggályos, mutattak rá amerikai lapok. Az egyik, hogy nem tesz kivételt újságírókkal, és szociális munkásokkal, akik szintén hivatásuk gyakorlása végett utazhatnak ezekbe az országokba.

Érdekesség, hogy ha a szigorítást a terrorizmussal magyarázták, miért került fel a listára Irán. Irán ugyanis nem jelent olyan biztonsági kockázatot, mint a lista többi állama. Iránt minden bizonnyal a szankciók burkolt fenntartása miatt vették be a körbe. A Qz.com szerint elriaszthatja az európai üzletembereket, hogy Iránba látogassanak, ha tudják, hogy ezek után viszont bonyolultabban léphet be Amerikába.

A törvény, amelyet a párizsi merényletek és a kaliforniai San Bernardinóban elkövetett terrorakció után, elsöprő többséggel fogadott el a kongresszus, nem csak beutazási szigorításokat tartalmaz, hanem a kedvezményezett országoktól megköveteli azt is, hogy osszák meg információikat Washingtonnal az esetleges terroristagyanús személyekről.

index
usa visa.jpg
 
Ez egyébként nem egyedi még a demokratikus országokban sem. Amíg fennállt például a magyarok vízumkötelezettsége Izraelbe, az nem kapott vízumot, akinek beléptető pecsétje volt az útlevélben például Libanonból, Szíriából vagy az Arab Liga országaiból. Ma ez annyiban módosult, hogy az ilyen illető fokozott biztonsági kockázatot jelent, tehát a beléptetésnél ennek megfelelő ellenőrzésre számíthat.

Visszafelé most is működik a rendszer, tehát egy izraeli pecsét az útlevélben automatikusan a beléptetés megtagadását jelentheti a legtöbb közel-keleti muzulmán országba. Mivel nem minden országban lehet 2 útlevele egy átlagos állampolgárnak, azért az útlevélbe pecsételés helyett az izraeliek külön lapra pecsételnek, amit meg kell őrizni a kilépésig.

Eddig tűnhetett egy valami "zsidó"<>"arab" idegengyűlöletnek, de úgy látszik az utóbbi idők eseményei átrajzolták ezt a képet.
 
Az amerikai hatóságok csütörtöktől alkalmazzák a vízummentes beutazás szigorításáról december elején megszavazott törtvényt. A szigorítások Magyarországot is érintik.

A vízummentességi programban részt vevő országokból nem léphetnek be többé vízum nélkül az Egyesült Államokba azok az állampolgárok, akik 2011. március 11. után Iránba, Irakba, Szudánba vagy Szíriába utaztak.

Kivételt képeznek a vízummentességi programban részt vevő országok diplomatái vagy katonai küldetést teljesítő állampolgárai. A beutazási korlátozás ugyanakkor érvényes azokra, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek: a vízummentességi programban részt vevő ország állampolgárai, emellett iraki, iráni, szudáni vagy szíriai állampolgárok is.


Nekik ezentúl a szokásos vízumkérelmet kell benyújtaniuk az adott ország amerikai nagykövetségén vagy konzulátusán. Akiknek már van ESTA (internetes)vízumengedélyük, azoktól visszavonják, és egyedi elbírálás alapján döntenek a vízumjaikról.

Mi a baj ezzel?
A törvény két szempontból is aggályos, mutattak rá amerikai lapok. Az egyik, hogy nem tesz kivételt újságírókkal, és szociális munkásokkal, akik szintén hivatásuk gyakorlása végett utazhatnak ezekbe az országokba.

Érdekesség, hogy ha a szigorítást a terrorizmussal magyarázták, miért került fel a listára Irán. Irán ugyanis nem jelent olyan biztonsági kockázatot, mint a lista többi állama. Iránt minden bizonnyal a szankciók burkolt fenntartása miatt vették be a körbe. A Qz.com szerint elriaszthatja az európai üzletembereket, hogy Iránba látogassanak, ha tudják, hogy ezek után viszont bonyolultabban léphet be Amerikába.

A törvény, amelyet a párizsi merényletek és a kaliforniai San Bernardinóban elkövetett terrorakció után, elsöprő többséggel fogadott el a kongresszus, nem csak beutazási szigorításokat tartalmaz, hanem a kedvezményezett országoktól megköveteli azt is, hogy osszák meg információikat Washingtonnal az esetleges terroristagyanús személyekről.

index
Csatolás megtekintése 1420500
Még azoknak is bonyolult, nehézkes, bürokratikus belépni, akik elvileg vízummentes országból utaznak be, pl. Magyarország.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,579
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére