ÉN TE Ő

laara

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a játék nehéz.

Nehéz, de ha belevágsz, mélyebb nyomot hagy, mint a gyorsan pörgő, könnyű erőfeszítést ígérő játékok. Ha most megrettentél, még nem késő visszafordulni :)

Ellenben ha itt vagy még velem, mozog benned valami, amit sokféleképpen szokás néven nevezni, nyitottság, kíváncsiság … ezek a segítségedre lehetnek. Mi kell még hozzá? Némi önismeret, humorérzék, kreativitás.
A játék lényege felismerni és felismertetni, hogy mennyire másképp ítéljük meg embertársaink hülyeségeit, mint a sajátunkat.

Szülőatyja Bertrand Russel, aki az angol rendhagyó igék ragozásából kiindulva gondolt egyet és némi csipkelődő felhanggal a következő „rendhagyó” megállapításokat tette a BBC egyik műsorában:

1. Én határozott vagyok.
2. Te makacs vagy.
3. Ő fafejű.

„Russel ezzel a ragozással az emberek viselkedését gúnyolta ki, de érintette vele azt a szokásunkat is, amely annyira jellemző szóbeli véleményformálásunkra. Ha magamról beszélek, magamat értékelem, sokkal kevésbé nézem kritikus szemmel a viselkedésemet, mintha valaki másról lenne szó. A harmadik személyben még szigorúbb vagyok, jóllehet az illető éppen úgy viselkedik, mint te vagy én.”

Még néhány közérthető példa, mielőtt jó játékot kívánnék:
ÉN jogosan méltatlankodom. – TE bosszankodsz. – Ő nagy hűhót csap a semmiért.
ÉN sziporkázom. – TE különösen beszédes vagy. – Ő botrányosan viselkedik.
 

laara

Állandó Tag
Állandó Tag
1. ÉN szeretek játszani.
2. TE komolytalan dolgokra pazarlod az időd.
3. Ő totál infantilis.
 

laara

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdv! Örülök Neked :) - de ezt ne érezd valami kényszerítő erőnek :)

ÉN temperamentumos vagyok.
TE könnyen kijössz a sodrodból.
Ő egy hisztérika.
 
Utoljára módosítva:

laara

Állandó Tag
Állandó Tag
Én szőröstül-bőröstül szeretem a karácsonyt.
Te mindössze felszínes ünnepi hangulat megteremtésére helyezed a hangsúlyt (1/365 nap gyakorisággal).
Ő többnyire még karácsonykor sem képes a giccs alsó határát felismerni.
 

laara

Állandó Tag
Állandó Tag
ÉN szomorú vagyok,
Te búbánatos vagy,
Ő elkeseredett
Ez annyira nagyon őszintének hangzott, hogy ... szeretném hinni, hogy csak képzelődöm, vagy már minden oké. Nem áltatom magam azzal, hogy olvasod, de hátha mégis alapon - egyszer rég egy messzi-messzi galaxisban - nagyon-nagyon jól esett nekem az év végi meglepetésre szánt szösszeneted :)))) Nem találtam meg, hogy beidézzem, de attól még emlékszem rá, és az érzésre is :) Ezt most szeretném megköszönni :)
 

ebalint

Állandó Tag
Állandó Tag
Örülök, ha régen is, - a Tejútrendszeren túl - de már sikerült mosolyt csalnom orcádra! Sajnos nem emlékszem már mi volt, de újra örömmel megtenném. Régen, valamikor vigaszosztó volt a mellékállásom. :) Sok örömöd teljen a Karácsonyban, süssön ki végre a Nap!
 

ebalint

Állandó Tag
Állandó Tag
Én gyarapodtam testsúly tekintetében
Te magadra szedtél néhány kilót
Ő kövér mint egy disznó
 
Oldal tetejére