Épp most történt: 7 777 777 777 ember él a világon

Szépen gyarapszik a Föld népessége, a statisztikák szerint már 7,7 milliárdan lakjuk a bolygót.

Bár a koronavírus-járvány sok nehézséget okoz a világnak, akad azért örömhír is: a Worldometer adatai szerint néhány másodperccel ezelőtt új ember jött a világra, vele együtt már 7 777 777 777-en vagyunk. (A Worldometer nem élőben számolja a születéseket, a statisztikák alapján jutottak erre.)

Az oldal adataiból egyébként olyanok is kiolvashatók, hogy csak ebben az évben több mint 40 millió baba jött a világra, a halálozások száma pedig a 17 millióhoz közelít. Autókból több mint 22 milliót, kerékpárokból 43 milliót, számítógépekből pedig 72 milliót gyártottak le.

A szomorúbb statisztikák közé tartozik, hogy több mint 842 millió alultáplált ember él a Földön, 801 millióan nem jutnak tiszta ivóvízhez, 754 millióan túlsúlyosak, és 27 ezren hunytak el éhezés következtében.

image.aspx
 
Egy maroknyi termőföldben több mikroba él mint ember a Földön. :)
Rajtunk, bennünk tízszer annyi mikroba (baktérium, bélféreg és atka) tanyázik mint emberi sejt. :)
-
Olvasom, hogy Németországban, az elfogyasztott élelmiszer csupán 1/3-a származik az országból a 2/3-át importáljuk.
Nem azért mert lusták vagyunk hanem azért mert nincs annyi termőtalaj az országba ami kielégítené az igényünket.
Gondolom Magyarország sem önellátó.
Igaz sok mindent nem is lehetne Európában termeszteni.
Csak a kávéfogyasztáshoz orjási területekre lenne szükség.
-
Ezért csodálkozom amikor csak azt tartjuk szem előtt,
hogy a fejlődő országokban éhezőknek gyakran mi küldünk élelmiszert?
 
Utoljára módosítva:
Mi ebben az örömteli hír?
A 7,7 milliárd ember kb. tizede (éhezés, ivóvíz-, eü. ellátás hiánya) nem éri meg még a kisgyermekkort sem, nemhogy a felnőttkort.

Én ismerek egy tucat embert aki örül annak, hogy benne van ebben a nagy csapatba. :rohog:
-
Érdekes, hogy amikor "túl-népesedésről" beszél valaki akkor mindig a többi ember van útban nem maga. :)
 
Annak, akinek esélye nincs megélni az 1-2 éves életkort élelem-, ivóvíz- és egészségügyi ellátás hiánya miatt, annak kevésbé fájdalmas, ha meg sem születik.
 
Egy maroknyi termőföldben több mikroba él mint ember a Földön. :)
Rajtunk, bennünk tízszer annyi mikroba (baktérium, bélféreg és atka) tanyázik mint emberi sejt. :)
-
Olvasom, hogy Németországban, az elfogyasztott élelmiszer csupán 1/3-a származik az országból a 2/3-át importáljuk.
Nem azért mert lusták vagyunk hanem azért mert nincs annyi termőtalaj az országba ami kielégítené az igényünket.
Gondolom Magyarország sem önellátó.
Igaz sok mindent nem is lehetne Európában termeszteni.
Csak a kávéfogyasztáshoz orjási területekre lenne szükség.
-
Ezért csodálkozom amikor csak azt tartjuk szem előtt,
hogy a fejlődő országokban éhezőknek gyakran mi küldünk élelmiszert?
Magyarország mezőgazdasági adottságaival akár 18-20 millió embert is képes lenne ellátni élelmiszerrel, ám ehhez jelentős fejlesztésekre van szükség – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) átfogó helyzetértékeléséből.
Ez megy ezerrel a kormány támogatásával.
 
Akkor hogy van az, hogy a magyar minőségi zöldség-gyümölcs mind külföldön köt ki, mi meg esszük a méregdrága importot, meg a szeszkrumplinak se jó lengyelt, vagy drága franciát.
Ja, hogy a nagybirtokos haverek így tollasodnak ?...bocs, elfelejtettem.
Nem akarnám felemlegetni az "átkost", de muszáj - akkor bőven volt minden sajátból, jó minőségben és exportra is jutott, pedig akkor még nem fogyatkozott így a nemzet, többen voltunk.
 
Magyarország mezőgazdasági adottságaival akár 18-20 millió embert is képes lenne ellátni élelmiszerrel, ám ehhez jelentős fejlesztésekre van szükség – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) átfogó helyzetértékeléséből.
Ez megy ezerrel a kormány támogatásával.

Németország is képes ellátni magát bizonyos élelmiszerrel, de akkor le kéne mondani a kávéról, kakaóról, banánról, fűszerekről...
Nem beszélve arról, hogy az ipar is rengeteg mezőgazdasági produktot igényel.
A kozmetika ipar a vattától kezdve a krémekig rengeteg dolgot import áruból csinál.
-
Számokban kifejezve. A mezőgazdasági import 12,5 millió hektár föld-területet igényel külföldön. Ez 125.000 négyzetkilométer.
-
Összehasonlításul Magyarország mezőgazdaságilag használt területe
- 1961-ben 70.830 négyzet-kilométer volt
- 2016-ban 52.830 négyzet-kilométerre csökkent
- Ez körülbelül az 1/3-a annak a területnek amit Németország a saját importjához használ :)
-
Magyar mezőgazdasági árut nem igen találok német üzletekbe. Örülök ha valakitől csípős paprikát tudok vásárolni. Elnézést, az egyetlen standard amit a hentesnél kapok az a téliszalámi "echte ungarische Salami" Vigyázni kell, hogy ha tanoncnál kérem, mert már tévedésből többször olasz szalámit kaptam, a különbséget csak a feleség vette észre. :)
 
Európa mezőgazdasága megfelelő technológiával simán ellátná Euróát sőt a világ egy jelentős részét élelemmel, de rengeteg termőterületen inkább magasabb pénzbevételt jelentő "luxus" cikkeket termelnek. Ott van a rengeteg föld, ahol pl. tulipán vagy egyébb virág nől, akár üvegházakba is. Ott van a sok alacsony kalóriatartalmú "diszélelmiszer", mint a saláták. Megfelelő szervezéssel jelentősen meg lehetne dobni az élelmiszertermelést, persze az is gond, hogy sok alaktrészt vagy vegyi anyagot ma már ázsiából kell behozni, mert az európai gyárak bezártak anno.
 
A tulipánföldeket kihagyhatod, az 200 millió eurós biznisz évente.
 
Akkor hogy van az, hogy a magyar minőségi zöldség-gyümölcs mind külföldön köt ki, mi meg esszük a méregdrága importot, meg a szeszkrumplinak se jó lengyelt, vagy drága franciát.
Ja, hogy a nagybirtokos haverek így tollasodnak ?...bocs, elfelejtettem.
Nem akarnám felemlegetni az "átkost", de muszáj - akkor
bőven volt minden sajátból, jó minőségben és exportra is jutott, pedig akkor még nem fogyatkozott így a nemzet, többen voltunk.
azeeee kinehagyni !!! --- ami maradt !!
eloszor kiegyenlitettuk a jovateteli sarcot arra keletre oszt ami maradt
mehetett a pijjjjacra azpediglen maaa jo messzire vooot a kifogastalan minosegtuuuul

azeeee ha belegondolok hogy csak az En szukebb csaladomban 6 felnott egeszseges parnal
kik ragyogo anyagi korulmenyben elnek 5 par 6 szamjegyu jovedelemmel dollarban es fontban
mindosszesen 1 azazegyszem unoka az is a leg csorobbnal magyarorszagon
es a barati korben ez a jellemzo
a bizonytalan vilagra nem akarnak utodot
 
Magyar mezőgazdasági árut nem igen találok német üzletekbe.
Tölteni való paprikát rendszeresen kapni a Lidl-ben. Sajnos első osztályú, kicsit vastag húsú paprika, emiatt lassabban fő meg, de magyar. :)

U.i. ma a Rewe-ben a pénztárnál öles betűkkel ki volt írva, hogy Backhefe kapható. Ha még mindig lángosra vagy éhes .... :)
 
Nyilván képesek lennénk önellátó módra túlélni az itteni területeken nöt mezőgazdasági cikkekkel
- mert a természet olyan, hogy a rosszul táplált, rosszul fejlett emberek nem élnek sokáig
- a luxusról viszont le kéne mondani, mert nálunk nem nö kávé és kakaó...
- Rákosi is próbált narancsot termeszteni de tudjuk nem sikerült
- Nem probléma, hogy egy munkamegosztás van a világon, csak hát
- fair árak kénének és meg kéne kötni a diktátorok kezét, hogy ne zsigereljék ki az országokat
- ez nemcsak az öserdök kárára létrehozott plantásokra, helyi diktátorokra vonatkozik
- hanem rabszolgatörvényt hozókra is akik a saját népüket adják el multiknak
 
azeeee kinehagyni !!! --- ami maradt !!
eloszor kiegyenlitettuk a jovateteli sarcot arra keletre oszt ami maradt
mehetett a pijjjjacra azpediglen maaa jo messzire vooot a kifogastalan minosegtuuuul

azeeee ha belegondolok hogy csak az En szukebb csaladomban 6 felnott egeszseges parnal
kik ragyogo anyagi korulmenyben elnek 5 par 6 szamjegyu jovedelemmel dollarban es fontban
mindosszesen 1 azazegyszem unoka az is a leg csorobbnal magyarorszagon
es a barati korben ez a jellemzo
a bizonytalan vilagra nem akarnak utodot

Dolgoztam ZÖLDÉRT-nél, évtizedekig vezettem háztartást, tudom mit beszélek
Te tudod ?

A jóvátételről csak annyit, hogy nem kellett volna rossz segget nyalniuk "nagyjainknak".
 
Németország is képes ellátni magát bizonyos élelmiszerrel, de akkor le kéne mondani a kávéról, kakaóról, banánról, fűszerekről...
Nem beszélve arról, hogy az ipar is rengeteg mezőgazdasági produktot igényel.
A kozmetika ipar a vattától kezdve a krémekig rengeteg dolgot import áruból csinál.
-
Számokban kifejezve. A mezőgazdasági import 12,5 millió hektár föld-területet igényel külföldön. Ez 125.000 négyzetkilométer.
-
Összehasonlításul Magyarország mezőgazdaságilag használt területe
- 1961-ben 70.830 négyzet-kilométer volt
- 2016-ban 52.830 négyzet-kilométerre csökkent
- Ez körülbelül az 1/3-a annak a területnek amit Németország a saját importjához használ :)
-
Magyar mezőgazdasági árut nem igen találok német üzletekbe. Örülök ha valakitől csípős paprikát tudok vásárolni. Elnézést, az egyetlen standard amit a hentesnél kapok az a téliszalámi "echte ungarische Salami" Vigyázni kell, hogy ha tanoncnál kérem, mert már tévedésből többször olasz szalámit kaptam, a különbséget csak a feleség vette észre. :)
Amihez az importot felhasználja, vagyis a szemetet meg nekünk adja el. Persze vannak jó "produktok" is.
 
Én ismerek egy tucat embert aki örül annak, hogy benne van ebben a nagy csapatba. :rohog:
-
Érdekes, hogy amikor "túl-népesedésről" beszél valaki akkor mindig a többi ember van útban nem maga. :)
*
Ernoe! Ezt nagyon eltaláltad. Valóban így van. De sokszor szembesülünk azzal, hogy bárki kijelentse "már megint mennyi autó van az utakon? Már ismét dugóban araszolok. Már megint sorba kell állni a patikában... stb." Való igaz, több embernek --van arca!-- így kijelentenie a többiekről, mintegy a többiek --útban vannak--. "Természetesen" - már neki az a természetes, hogy ő "obligón" kívül, vagy inkább mindenkin felül érzi magát. Több embernek ez lelki fogyatékossága, de még ő sem ismeri fel. Többen az ilyeneket felismerjük és megpróbáljuk, legalábbis kísérletet teszünk arra, hogy az ilyeneket, ki is kerüljük.
Igen, igen, többen semmiképpen nem akarnak a tömegbe tartozni, pedig a tömeg nagyon sok egyénből áll össze. Van, hogy kellemetlen, de az elmagányosodás komoly lelki traumát is okozhat. Ha az emberek mind, mind külön és messze kerülnek egymástól, akkor már megszűnt az a kijelentés, sőt tény, hogy tömegről írunk, beszélünk, olvasunk stb. S, egyáltalán nem biztos, hogy a magány, annyira jó tud lenni. De a tudatos, vagy sorsszerű elszigeteltség, a magány akár betegségbe is átfordulhat. Úgy értem pszichológiailag az emberek egy idő után nehezen kezelik a "remeteséget". Itt most nem az időnkénti elvonulásról írok, mert időnként szükségünk van a csendre.. A belső és a külső csendre, alapvető szükségletünk.
Többen már most panaszkodnak attól, hogy "maradj otthon"-t kell "játszanunk". Az utcák üresek, elnéptelenedett helyeken járunk, s ez bizony többünknek, nekem is, nem tagadom, egyre kellemetlenebb.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,874
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére