ÉRDEKESSÉGEK...

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Ide várjuk/várom, mindazon érdekességeket, amelyekre bármi módon rábukkantunk,vagy a tudomásunkra jutott. Osszuk és másoknak is okozzunk így örömet.
Rátaláltam egy oldalra, ahol a kihalt, ma már elfelejtett szakmákat sorolják fel, képekkel, leírásokkal. Érdekességként ajánlom. No igen, voltak olyan szakmák, amelyekben dolgozókkal még én is találkoztam, anno' :cool:


Kihalt szakmák

Szerző: Andrassy Gabor
Van pár szakma, amely nevében és olvasmányélményeink alapján még benne van a köztudatban, de az elmúlt évtizedekben teljesen és maradéktalanul kihaltak, eltűntek. Ezekből adok most egy csokorra valót.

Villamoskalauz

Akárcsak a vasúton, hajdanában a BKV villamosain és autóbuszain is kalauzok utaztak, akiktől a felszállók jegyet válthattak.

felekine-gaspar-anni-futtyos-kalauzno.jpg



A villamoskalauzról még csasztuskát is írtak:


1969 június 1-én mégis leparancsolták a kalauzokat a BKV járműveiről. A hivatalos indoklás szerint "szocialista társadalmunk már oly mértékben öntudatos, hogy tagjai efajta ellenőrizgetés nélkül is megváltják majd és kilyukasztják jegyüket".



Pákász

Pákásznak nevezték azokat a lápvidék környékén élő embereket, akik kimondottan a rétből, mocsárvidékből szerezték jövedelmüket. Földműveléssel, iparral egyáltalán nem foglalkoztak, de ezen kívül mindennel.

matula.jpg


Ha a pákászra gondolunk, sokunk szeme előtt Matula bácsi jelenik meg a Tüskevárból

A halat szigonnyal, varsával, hurokkal fogták meg. A vízimadarakat is különböző maguk készítette hurkokkal ejtették el. A nagyvadaknak, mint például a farkas, csapdát készítettek, vermet ástak, a repülő madarakat íjjal, hajítófával próbálták elejteni. Vadméhek mézét, ehető- és gyógynövényeket, orvosi piócákat, szóval mindent begyűjtöttek, amit csak találtak, majd amikor "kiélték" a területet (ez kb. 5-6 hét volt) továbbálltak.

A lápok lecsapolása után eltűnt az ezerszínű vízi világ, az ötvenes évek végére ez az ősi foglalkozás teljesen kihalt.



Töltőtollas

Ez a rövid életű szakma a húszas években született. A magyar töltőtollas kisiparosok többnyire Mittenwaldból hozták a szebbnél szebb, gyöngyházas, mintás műanyag rudakat és a legfinomabb amerikai tollhegyeket. Kis műhelyükben a tolltesteket kiesztergálták, menetelték, réz gyűrűkkel, csíptetővel, szivattyúval látták el, majd pedig az elkészült tollat eladták.

SANY2016.JPG


Magyar, kisipari gyártású töltőtollak
(a szerző gyűjteményéből)


A harmincas-negyvenes-ötvenes években a töltőtoll, csakúgy mint a zsebóra vagy a szemüveg, nagy becsben tartott személyes használati tárgynak számított. Tulajdonosaik többször javíttatták őket, és évtizedekig is használtak egy-egy darabot. A tárgy személyes jellegét mi sem mutatja meg jobban, minthogy sok darabba a tulajdonos nevét is belegravíroztatták. (Egy ilyen, jelölt toll esetében nyilvánvaló, hogy tulajdonosának nem állt szándékában belátható időn belül megválni a tőle.)

Egy ideig még a golyóstollak is hasonló becsben voltak, de a hatvanas évek végére elterjedtek az olcsó, eldobható darabok, és ezzel a tollas ipar kihalásra ítéltetett. Budapest utolsó töltőtoll készítő manufaktúrája a Kiskörúton állt, a Babaklinika mellett. A tulajdonos Marosán József, egy jócskán nyolcvanon túl járó bácsika volt. A fekete celluloid töltőtollat 1000 Ft-ért, az ezüst csíkost 3500 Ft-ért árulta. Az elromlott szivattyúk javítása pár száz forintba került. Valamikor az ezredforduló környékén számolták fel az üzletet.

Ezután már csak a Tollklinika nevű javító műhely maradt, ahol új tollak ugyan nem készültek, de a még közkézen forgó darabokat szervizelték. 2012 karácsonyáig működött a Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkánál. Amióta bezárt, ez a mesterség - életre hívása után alig három emberöltőnyivel - hivatalosan is kihaltnak nyilvánítható.

Kár, mert igazán szépen (és gyorsan) csakis töltőtollal lehet írni, és e téren a magyar kisipar csakugyan ott volt a világ élmezőnyében, Azt a minőséget, amelyet a magyar kisiparosok töltőtollai képviseltek, ma már a legdrágább presztízsmárkák sem érik el.


Rákász

A folyami rák vagy nemes rák a felsőbbrendű rákok osztályának a tízlábú rákok (Decapoda) rendjéhez, ezen belül az Astacidae családjához tartozó faj.

rakaszat-4.jpg


A parasztok úgy tartották, hogy az volt a legbátrabb ember, aki a rákot először megette. Maguk nem is nagyon fogyasztották, hisz nem volt rajta mit falni. A rákleves viszont az urak asztalán gyakori és kedvelt csemege volt. Már a XVI. század elején keletkezett Szent Margit legendában is említés történik róla, és még Krúdy Gyula korában is általánosan elterjedt volt a rákfogyasztás szokása.

A rákászok egyes vidékeken puszta kézzel dolgoztak, de a legelterjedtebb eljárás az volt, hogy kissé megbüdösödött májjal csalták hálójukba az ollós jószágot, majd a hálóval együtt emelték ki.

rakaszat.jpg


Vizeink rák állománya a múlt század elejére jelentősen megfogyatkozott, így rákászat, mint foglalkozás teljesen kiveszett

(Folytatjuk)
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Kihalt, feledésbe tűnő szakmák

Kalapos

Nem kell részletezni. Ugyan ki hord manapság kalapot? Már a nők sem. Inkább nézzetek meg egy riportot:

<iframe title="indavideo video player" allowfullscreen scrolling="no" class="indavideo-player" id="player-bab6164557" type="text/html" width="640" height="360" src="http://embed.indavideo.hu/player/video/bab6164557/" frameborder="0"></iframe>



Vándorüveges

uvegestot.jpg


Amikor még az üveggyárak még nem nagyon tudtak 60 x 80 centisnél nagyobb üvegtáblát csinálni, vándorló üvegesek jártak faluról falura, és a hátukon cipelt táblákból kivágott darabokkal beüvegezték a parasztházak kitört vagy frissen készült ablakait. Akadt köztük, akik befőttes üvegeket, ivópoharakat, üvegkancsókat és palackokat is árult, utóbbi portéka általában a csehországi üveggyárak kissé szépséghibás, másodosztályú darabjai közül került ki.

A II. világháború után faluhelyen is divatba jöttek a bauhaus stílusú, három szárnyas ablaktáblák, és mivel ekkora üveglapokat hátizsákban cipelni lehetetlen, ez a vándoripar ellehetetlenült.

De még most, bő 50 évvel az utolsó vándorüveges eltűnése után is mondogatjuk ha baj ér: "Úgy kellett ez nékem, mint üveges tótnak a hanyatt esés!"

(Szerző: Andrássy Gábor)
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Mesés - varázslatos - falfreskók!

A tehetséges francia utcai művész Patrick Commecy falfestményei egyediek.
Új ruhába öltözteti a sivár, szürke falakat. Élethűre sikeredtek művei, hogy sok embert valóban megtévesztettek a távolról a valóságosnak tűnő freskók.






Ilyen csodákat mi is szívesen látnánk a budapesti és más városokban még meglévő üres és "vak" tűzfalakon.
G.B.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Már elfogyott….
:o

A szlovén fővárosban Szeptember 19. és 21. között a szlovén fővárosban, Ljubljanában, a Bécs-napok záróeseménye és egyben legjobban várt közönségattrakciója volt a 3,5 méter átmérőjű gigantikus Sacher-torta felvágása. Az Original Sacher-Torten Manufaktur cukrászai Bécsből érkeztek, hogy helyben készítsék el Franz Sacher 1832 óta töretlen sikernek örvendő tortáját, a legnagyobb változatban.
A 3,5 méter átmérőjű tortán összesen 24 órán át dolgoztak, ám ekkor még mindig hiányzott róla a 200 kg-nyi csokoládé bevonat.
Ezt ugyanis csak szeptember 21-én este, a nagyközönség szeme láttára csorgatták rá a szlovén főváros híres Hármas hídja előtt kiállított süteményre.

image.aspx


Az eredeti receptet használták, ami elvileg a kezdetek kezdete óta titkos, de azért annyit megtudtunk, hogy az ilyesmi süteményóriáshoz végy: 2.000 tojást, 50 kg lisztet és vajat, 40 kg cukrot, 45 kg jó minőségű csokoládét és 80 kg sárgabaracklekvárt.

A sok ügyes cukrászról, mérhetetlenül sok munkáról nem is szólva. Amit nem tudtam meg, hogy hol sütötték? Miben? Ez azért izgatta a fantáziámat.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Közeleg a tél, s a hideg is
az autónk szélvédője bejegesedik
akkor nem, ha ezt teszed.
Indulni kell munkába, de még a kocsid szélvédőjét vastagon belepte a jég.
Mit kell ilyenkor tennünk?
Kapirgálni, kapirgálni és kapirgálni, hogy kilássunk a szélvédőnön elől is, no meg tükörből, hátul is.
Spóroljuk meg ezt a kellemetlenséget.
Ehhez nem kell más, mint egy szórófejes flakonba töltsél kétharmad részt tiszta alkoholt, egyharmad részt vizet és kb. egy evőkanálnyi mosogatószert.
Rázd össze és ezzel fújd be a szélvédőt, nem kell a jeget kaparnod.


upload_2017-9-16_18-30-55.jpeg
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Izgalomra vágysz?
:o

De valami olyasmire, amit a "fotőjből" is elérhetsz? No most Neked és Nektek áthoztam egy "kis" izgalmat. Nosza, akkor üljünk a HULLÁM VASÚTRA és élvezzük ki a veszedelem suhintását... Visításra készülj fel!



:eek:
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Ezt a képet azért hoztam be, mert több dimenziós, több módon is látható, érdemes tüzetesebben megnézned. Az egyik az szembe-fotó, a másik pedig profil-fotó. Nagyon érdekes! Itt tapasztaljuk meg, hogy "megcsal" a szemünk, vagy a látásunk?

images
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Van itt Magyarországon egy "Esernyős Ember", aki mérhetetlen nyugalommal mászik fel irdatlan magasságokban lévő veszélyes helyekre. Mindenfajta biztonsági kötél nélkül. Személy szerint ezért dühös vagyok, mert nem szabadna a Halál bajszát megráncigálni, Ő mégis megteszi. A videóban, a Debrecenben lévő óriáskerékre mászott fel és egyetlen esernyőjét a kezében tartva, sétált is rajta. A lélegzetem is elállt, bombasztikus cirkuszi attrakció, de a helyett, hogy örömködnék, hogy lám, lám, ilyet is láthatok... dühös, mérhetetlen dühös vagyok. Miért teszi ezt? A nevét nem tudatja, semmiféle adat nem lelhető fel róla. Ő csak mászik és teszi a produkciót, amitől a szavunk is eláll... Ugyanakkor láttatja velünk azt, amit Ő lát, onnan a mérhetetlen magasságból...



*
Jól nézd meg, ott van, igen, ott a torony legtetején, a fotón, kezében az esernyőjével:
DJI_0017-Recovered-1090x817.jpg

*
KAP_0024-1-1090x727.jpg

*
KAP_9575-1-1090x727.jpg

*
KAP_9631-1-1090x727.jpg

*
12130.jpg

*
(Fotók áthozva: Kalló Péter blogjából)
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Védd meg adataidat, fotóidat, levelezésedet - személyiségedet!
Amikor úgy döntesz, a birtokodban lévő telefonod, számítógéped, s egyéb olyan eszközödet eladod, előtte lementetted, letörölted azon lévő dolgaidat? Tedd meg, - saját jól felfogott - érdekedben! Egy amerikai biztonsági tanácsadó szerint sokan ezzel, egyáltalán nem törődnek vele, hogy az eladásra szánt készülékeikről rendesen töröljék az adatokat, és ez nagy veszélyeket rejt magában.
Bizonyára többen is döntöttek már úgy, hogy lecserélik laptopjukat, telefonjukat, az új eszköz vásárlásához szükséges tőkét pedig a korábbi eladásával tornázzák fel. Ilyenkor általában töröljük az adatokat a régi készülékről, és csak azután bocsátjuk áruba a megunt holmit. Egy új jelentés szerint ez azonban sok emberre egyáltalán nem jellemző.
A Rapid7 egyik biztonsági tanácsadója, Josh Frantz 600 dollárért vásárolt használt eszközöket, köztük több tucat számítógépet, laptopokat, memóriakártyát és pendrive-ot. Emellett több merevlemezt és okos telefont is beszerzett. Fontos, hogy ezek a termékek nem újonnan vásárolt készülékek voltak, azaz egy második féltől kerültek a kezébe.
Frantz egy Python-alapú optikai karakterfelismerőt használva mindegyiket átvizsgálta, mert kíváncsi volt, hány eszközön talál majd személyes adatállományokat. A helyzet lesújtó volt, ugyanis nem volt olyan készülék, amelyiken ne tudott volna valamit visszakeresni. Frantz ezután tételesen is felsorolta, mi minden akadt a kezébe a használt eszközök vizsgálatakor: mint blog jegyzésében írta, az eszközökön születési adatokat, több hitelkártya- és útlevélszámot, de több ezer képet, dokumentumot, és emailek-et is talált.
Frantz külön hangsúlyozta is, nem arról van szó, hogy az egykori tulajdonos nem próbált meg ezektől megszabadulni, hanem arról, hogy valószínűleg nem jó megoldást választott. Ez pedig azért veszélyes, mert soha nem tudhatjuk előre, hogy az eladott eszköz végül nem rossz kezekben fog kikötni – épp annak reményében, hátha találnak valamit rajta.
A szakember azt is hangsúlyozta, hogy mindig győződjünk meg arról, hogy az eladott elektronikai eszközről biztosan eltüntettük az adatállományokat. Az ugyanis, hogy a lomtárba helyezzük őket, még nem megoldás.
(Forrás: HVG.hu.Tech.)
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
16 kört rejtettek el a képen: sokan tíz perc nézés után sem találják őket.
Neked milyen gyorsan sikerül rájönni a megoldásra?

18040437_1099211_7b09f5db4e5a09819815228bcbbabdb1_wm.jpg

*
18041083_3cc187529a427959afe5e5fd163d2942_wm.jpg

*
A feladvány alaposan próbára tette és meglepte az internetezőket. Voltak, akik elsőre meglátták a köröket, ám a legtöbben több perc után sem tudták megmondani, pontosan hol helyezkedik el a 16 korong. Ha rajtad is kifogott a kép, és feladtad, görgess egy kicsit lejjebb, és itt a megoldást!

18041147_1ca3f92bfa6ea79e840b977709456559_wm.jpg

Pirossal bekarikáztuk a köröket, amelyek a színek és a minták ügyes kombinálásával jöttek létre. A rafinált optikai illúzió megtornáztatja a szemet és az agyat is, de a megfejtéséhez mindössze látásmódot kell váltani.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Szellem-szerű szobrok
Figyeld a szobrok arcát, sőt van tekintetük is. Szinte hiányolom, hogy a testük többi része hiányzik... Félelmetes, u.akkor rendkívül művészi. No, ilyet sem láttam eddig még... :o
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Bölcsességek, melyeket érdemes (volna) betartanunk, megfogadnunk....

Az élet nem igazságos, mégis jó.

Ha tanácstalan vagy, egy kis lépést lépj előre.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy azt gyűlöletre pazaroljuk.

Minden hónapban pontosan fizesd ki a tartozásodat.

Nem szükséges minden vitát megnyerni. Eldöntheted: egyetértesz vagy sem.

Amikor a csokoládéról van szó, nincs értelme az ellenállásnak.

Békélj meg a múltaddal, hogy az ne ronthassa el a jelenedet.

Ne hasonlítgasd a saját életedet másokéhoz. Sosem tudhatod, hogy az adott ember min megy keresztül az élete során.

Szabadulj meg minden olyantól, amit nem nevezhetünk hasznosnak, szépnek vagy vidámnak.

Amikor azért kell tenni valamit, akit igazán szeretsz, sose mondj nemet.

Gyújts gyertyát, használd a legszebb lepedőt, viseld a legszebb fehérneműt. Semmit se tartogass a különleges napokra. Az a nap a legszebb, a legkülönlegesebb, amelyben éppen élsz és a naptár is azt mutatja. Ne halmozz, azokat a tárgyakat viszont őrizd meg és tedd kéz közelbe, amelyhez szép emlék, szeretet, barátság fűz. Ha ránézel, elmosolyodsz és azonnal szebbnek látod az életed, mert eszedbe jut a "szitu", a személy... akitől kaptad. Mit érdemes még gyűjteni? Szeretetet, élményeket - melyekből szép emlékek lesznek

Barátaidat válogasd meg. Soha nem a mennyiség, de a minőség a fontos, ebben (is) - megtapasztaltam.

Mindenre készülj fel, aztán legyen, ahogy lennie kell.

A szex során a legfontosabb szerv az agy.

Rajtad kívül senki se felelős a te boldogságodért.

Minden, úgymond katasztrófa esetén, tedd fel magadnak a kérdést: számítani fog-e ez öt év múlva?

Az, hogy mások mit gondolnak rólad, ne izgasson téged.

Az idő majdnem mindent meggyógyít. Adj időt az időnek. Az ellened vétőnek bocsáss meg. Ne mérgezd a lelked, rossz érzésekkel.

Mindegy, hogy jó vagy rossz a helyzet, biztos lehetsz abban, hogy változni fog. Az Élet hegyekből és völgyekből áll. Ha a völgyben vagy, reménykedj és kűzdj, hogy mielőbb elérd a hegytetőt. Ha pedig már ott vagy, nézz vissza, s légy büszke, milyen nehéz úton, de felül kerekedtél: bajon, problémán... gondokon. De el ne bízd magad, mert ismét a völgy következik, ezért gyűjts erőt, hogy a völgyből ismét ki tudjál jönni. Vígasztald magad azzal, a nehézségeket legyőzzük, milyen jó dolog. Egy csatát megnyertünk, bármi területen - újabb reményt kapunk, de főleg erőt életünk folytatásához. Ha mindig a langy vízben ücsörögnénk, probléma mentesen, hidd el, sokat veszítenénk. Akarat nélküli bábokká válnánk, sőt unalmunkban szürkének éreznénk azt az életet. Jól van ez így, ahogyan most van. Igaz, vannak harcaink, de győzelmeink is! Ezt soha ne felejtsd. S, olyan jó dolog, egy-egy siker után kihúznunk magunkat, legyünk büszkék a legkisebb teljesítményünkre.

Higgy a csodákban

Ne vizsgáld az életet magát. Te csak megjelentél benne és amennyit tudsz, megcsinálsz.

Végül csak az számít igazán, hogy szerettél-e.

Menj és sétálj minden nap. A csodák odakint történnek.

Az irigység egyszerűen időpazarlás. Mindened megvan, amire szükséged van.

Ha egy halomba gyűjthetnénk a problémáinkat, gondjainkat és összevethetnék másokéval, gyorsan belátnánk, hogy jobb a sajátunk.

A legjobb még csak most következik.

Tudj lemondani.

Habár az életet nem kötötték át masnival, mégis ajándék.

1631789904289.png
 
Oldal tetejére