Érdekességek a történelemből

Nos van még érdekesség....Gabriel klerikust követségbe küldte a magyarokhoz a bizánci császár azzal a kéréssel hogy támadják meg a besenyőket és foglalják vissza a régi területüket......erre nagyon dühösek lettek a magyar vezetők hogy ők bíza azokkal a kegyetlen emberekkel nem fognak csatázni ha jót
akar a császár akkor ne kérjenek ilyet tőlük...
Hogy ebben mennyi az igazság,?
Amit olvastam az a vélemény erről hogy a klerikus tárgyalási terve kudarcba fulladt és hogy mentegesse a sikertelenségét ezzel próbálta magyarázni a kudarcot.

A pozsonyi diadal
A honfoglalás kezdetét követő években a magyarok olyan területekre is kiterjesztették az uralmukat, amelyeket addig a német király hűbéresei kormányoztak. A sok sérelmet elszenvedett bajorok nagy erejű visszavágásra készültek, s ehhez jelentős segítséget kaptak IV. (Gyermek) Lajos német királytól, a pápától és a német egyháztól. Céljuk Pannónia visszaszerzése volt, s első lépésként Pozsonyt akarták elfoglalni. A 20-23 ezer fős német had 907 június 17-én kelt útra. A Duna déli partján Theotmár salzburgi érsek vonult Magyarország felé, az északin pedig a fővezér, Luitpold őrgróf, aki cselből öt nappal később indult el, s haladását a Morván való átkelés is lassította. Az utánpótlást szállító hajóhadat Sieghard bajor herceg irányította, a 13 éves IV. Lajos pedig a tartalék csapatokkal Ennsburgnál maradt.
A határ védelméről gondoskodó csapatok rajtaütésekkel nyugtalanították a közeledő ellenséget. A döntő összecsapás július 4-én és 5-én zajlott le, Pozsony közelében, ahol a magyar sereg fényes diadalt aratott. A küzdelem során Luitpold őrgróf, Theotmár érsek, Ottó freisingi és Zakariás brixeni püspök, három apát és tizenkilenc gróf is életét vesztette.
E győzelem zárta le a honfoglalás folyamatát, mivel a Pannóniát végleg elveszített frank-német hatalom kénytelen volt beletörődni, hogy a magyarok uralmuk alá vonták az egész Kárpát-medencét. 907 után több mint 120 évig, egészen 1030-ig nem lépett német had magyar földre. A diadalt követően a győztesek a nyugati gyepű határát az Enns folyóig tolták ki, s azt 955-ig meg is tartották. A következő években a nyugati irányba tartó magyar seregek szabadon vonulhattak át a bajorok földjén.


A pozsonyi csata valószínűsíthető lefolyása

A határterületet védő őrök mintegy tíz nappal később észlelték a június 17-én hadra kelt ellenség közeledtét, s attól kezdve folyamatosan zaklatták őket. A sokszor bevált taktikájukat alkalmazva a támadók menetoszlopaira csaptak le, kisebb csoportokra támadtak, s miután nyílzáporral gyengítették az ellenséget, gyorsan visszavonultak.
Az ütközet elején a 20 ezer főt sem számláló magyarok az utánpótlásra mértek csapást, tüzes nyilaikkal több német hajót lobbantottak lángra. Ezután a déli hadat Pozsonnyal szemközt egy zárt medencébe csalták, ahol július 4-én a környező magaslatokról nyílzáport zúdítottak rájuk, majd karddal kaszabolták az életben maradottakat. A csatában Theotmár érsek is elesett.
A déli parton győzedelmeskedő csapatok éjszaka átkeltek a Dunán, hajnalban meglepték és megverték az északi parton lévő sereget. Ezután a német flotta védelmezőit futamították meg, s a menekülőket egészen a Lech folyóig üldözték.

Tények és feltételezések a pozsonyi csatáról



A korabeli krónikákban csak a következő feljegyzések találhatók:

„907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Luitpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták.

907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok.

907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július 4-én.”

Az egyházi halottas könyvek a salzburgi érsek és két püspök elestéről és haláluk napjáról tudósítanak, megadva elhalálozásuk napját

A korabeli források egyetlen magyar nevet sem őriztek meg, ezért csupán feltételezésnek tekinthető, hogy Árpád és három fia (Tarhos, Üllő és Jutas – másutt: Levente, Jutas, Üllő) az ütközetben esett el.

Anonymus szerint Árpád 907-ben halt meg. Művét 1200 körül írta, és teljesen bizonyos, hogy a a halála dátumát a szóbeli hagyomány nem őrizte meg. Ha élt a csata idején, elég idős volt ahhoz, hogy vezesse a magyar sereget.
Aventinus (1477. július –1534) bajor történetíró művében olvasható az a mondat, hogy a magyarokat „Bajorország területéről ki kell űzni” Ezt fordították tévesen úgy, hogy a magyarokat ki kell irtani. Nem csupán a fordítás helytelen, hanem a megközelítés is, hiszen a magyarok akkora katonai erővel rendelkeztek, hogy a megsemmisítésükre még csak nem is gondolhattak az ellenségeik.
A 100 ezer fős német és a 40 ezer fős magyar had igen erős túlzás, a nagyságukat csak megbecsülni lehet.A támadók és lovak ellátása a több mint kétszáz kilométeres útszakaszon gyakorlatilag lehetetlen volt a X. században A körülbelül 20-23 ezer némettel szemben a magyarok száma 20 ezer alatt volt.

Létrahuszár írta:

A határterületet védő őrök mintegy tíz nappal később észlelték a június 17-én hadra kelt ellenség közeledtét,

Kattints a kibontásához...

Az ilyeneket honnan lehet venni.....
Hajnal fél 6 felé és kissé borús volt az idő...(ilyenkor szoktam az állítólagos történelmi könyveket a sarokba vágni...)
Van három sor a történelmi eseményről és egy vastag könyvet írnak róla.
Elemzésekkel mennyi lónak mennyi étel és ital mennyi katona mennyi élelmiszer...pedig az csak spekuláció de, úgy közlik mint a tényeket.
Nincs semmi bajom az írással csak a saját véleményemet írtam le

I. István nem törődött az ősi szokással

Amikor Géza fejedelem 997-ben elhunyt, a hatalom átmenetileg a feleségének, Saroltnak a kezébe került, akinek a székhelye Veszprémben volt. A trón nomád szokás szerint a fejedelmi család legidősebb, uralkodásra alkalmas férfitagját, Koppányt illette volna meg, aki ugyancsak régi hagyomány alapján magának követelte Géza özvegyét is. Ezért vonult Sarolt székhelye, Veszprém ellen. A fejedelemmé avatott István Esztergomból indult Koppány ellen. A két sereg Veszprém és Várpalota között, Sóly térségében csapott össze, s az ütközetből a főleg német lovagokra támaszkodó István került ki győztesen. A csatában Koppány elesett, de holttestét nem hantolták el, hanem felnégyelték, s a négy testrészt elrettentésül Esztergom, Győr, Veszprém és Gyulafehérvár falára tűzték ki.
A képen: Koppány lefejezése:



Köthető-e a Szent Korona Szent Istvánhoz?

A Szent István koronájának nevezett nemzeti kincsünket két részből illesztették össze: az alsó abroncsból, másként görög koronából, és a felső keresztpántból, azaz a latin koronából. Az alsó részt VII. Mihály bizánci császár ajándékozta I. Géza görög származású feleségének, amelyet valószínűleg III. Béla idején egészítettek ki a felső pántokkal.
Nem lehetetlen, hogy e koronázási jelvény áttételesen mégiscsak kötődik első királyunkhoz. Hogyan?
A keresztpántokon látható, apostolokat ábrázoló lemezeket a XI. század első harmadában készítették Itáliában, és valamilyen egyházi szertartáshoz tartozó tárgyat díszítettek. Amikor az ötvösök eltávolították a lemezeket az eredeti helyükről, s egybeszerkesztették az alsó abronccsal, még tudták, hogy a vallási kellék Szent Istváné volt.
A Szent Korona (Sacra Corona) kifejezés első ízben egy 1256-ból származó oklevélben szerepel.

Akasztott katonák az út mentén

Egy alkalommal értékes holmikkal, kincsekkel megrakott szekerekkel hatvan besenyő kereskedő érkezett a bolgárok vidékéről az országhatárra, a határvidék őrzői azonban rájuk támadtak, egy részüket levágták, másokat félholtra vertek, és mindenükből kifosztották őket. Az életben maradottak eljutottak a király elé, s elpanaszolták, mi történt velük. István a rablásban résztvevő ispáni vitézeket maga elé parancsolta, s kérdőre vonta őket, hogy miért nem tartották be a törvényt, és miért bántalmaztak ártatlan, törvényt tisztelő embereket. Ezután nagyon szigorú büntetést szabott ki rájuk: intő példaként és elrettentésül kettesével akasztatta fel őket a főbb utak mentén.
A történet István király kisebbik legendájában olvasható, amelyet később Hartvik püspök is felhasznált. Az esemény vélhetően István halála után történt, de az oktalan gyilkolás és rablás kapcsán született ítélet jól példázza azt, hogy az államszervező munka, a kereszténység felvétele, a törvények betartatása nem ment erőszak nélkül.

setni írta:

Az ilyeneket honnan lehet venni.....
Hajnal fél 6 felé és kissé borús volt az idő...(ilyenkor szoktam az állítólagos történelmi könyveket a sarokba vágni...)
Van három sor a történelmi eseményről és egy vastag könyvet írnak róla.
Elemzésekkel mennyi lónak mennyi étel és ital mennyi katona mennyi élelmiszer...pedig az csak spekuláció de, úgy közlik mint a tényeket.
Nincs semmi bajom az írással csak a saját véleményemet írtam le

Kattints a kibontásához...

Torma Béla Gyula-Veszprémy László: Egy elfeledett csata. A 907. évi pozsonyi diadal c. könyvben tették közzé ezzel kapcsolatban a forrásokból tudható tényeket, a középkori neves német történész, Aventinus leírása alapján modellezték a csatát (Torma és Négyessi hadtörténészek, a Hadtörténeti M. történészei) s mindent alaposan tanulmányoztak, a terepviszonyokat, a felvonulási lehetőségeket...Szerintem ezt a könyvet olvashattad, vagy egy olyat, amely erre támaszkodott. (Aventinus olyan forrásokhoz is hozzáférhetett -végigjárta a kolostorokat, munkája megírásához olyan iratokat is felhasználhatott, amelyek azóta elpusztultak a háborúk során.) Idéztem a 3 évkönyv egy-egy mondatát, a többiről maga Veszprémy is mondta, hogy kitaláció, feltételezés.
BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK!

Létrahuszár írta:

Torma Béla Gyula-Veszprémy László: Egy elfeledett csata. A 907. évi pozsonyi diadal c. könyvben tették közzé ezzel kapcsolatban a forrásokból tudható tényeket, a középkori neves német történész, Aventinus leírása alapján modellezték a csatát (Torma és Négyessi hadtörténészek, a Hadtörténeti M. történészei) s mindent alaposan tanulmányoztak, a terepviszonyokat, a felvonulási lehetőségeket...Szerintem ezt a könyvet olvashattad, vagy egy olyat, amely erre támaszkodott. (Aventinus olyan forrásokhoz is hozzáférhetett -végigjárta a kolostorokat, munkája megírásához olyan iratokat is felhasználhatott, amelyek azóta elpusztultak a háborúk során.) Idéztem a 3 évkönyv egy-egy mondatát, a többiről maga Veszprémy is mondta, hogy kitaláció, feltételezés.
BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK!

Kattints a kibontásához...

Annyit azért tegyunk ehhez hozzá. hogy Aventinus(Johann Georg Turmair) 500 évvel a csata után irta munkáját.
A magyar irásbeliség ekkor még nem létezett, igy a nyugati kolostorok leirásaibol probált képet nyerni a torténtekrol.
Ezek pedig . értheto okokbol - elég elfogultak voltak a magyarokkal szemben

Létrahuszár írta:

A csatában Koppány elesett, de holttestét nem hantolták el, hanem felnégyelték, s a négy testrészt elrettentésül Esztergom, Győr, Veszprém és Gyulafehérvár falára tűzték ki.

Kattints a kibontásához...

Ezt a felnégyelést elég sokan tagadják. Hisz csak az események után 300 évvel írtak róla először.

setni írta:

Ezt a felnégyelést elég sokan tagadják. Hisz csak az események után 300 évvel írtak róla először.

Kattints a kibontásához...

Ha nem terjedt volna el, nem szuletett volna meg ez a dal:

eddy56 írta:

Ha nem terjedt volna el, nem szuletett volna meg ez a dal:

Kattints a kibontásához...

Csak az események után 300 évvel írtak róla először, hisz ez a kivégzési mód nem volt elterjedve, ismerve. A bolgár törzsek közt volt de, ott kétfelé vágás volt a házasság szegők bűntetése.

eddy56 írta:

Annyit azért tegyunk ehhez hozzá. hogy Aventinus(Johann Georg Turmair) 500 évvel a csata után irta munkáját.
A magyar irásbeliség ekkor még nem létezett, igy a nyugati kolostorok leirásaibol probált képet nyerni a torténtekrol.
Ezek pedig . értheto okokbol - elég elfogultak voltak a magyarokkal szemben

Kattints a kibontásához...

Igaz. - Aventinus olyan forrásokat is felhasználhatott, amelyek azóta elpusztultak. Lehetséges, hogy valahol megbújnak olyan feljegyzések, amelyekről ma még nem tudunk.
Boldog karácsonyt kívánok!

Létrahuszár írta:

Igaz. - Aventinus olyan forrásokat is felhasználhatott, amelyek azóta elpusztultak. Lehetséges, hogy valahol megbújnak olyan feljegyzések, amelyekről ma még nem tudunk.
Boldog karácsonyt kívánok!

Kattints a kibontásához...

A jelen kor digitalizaciós kampányai sok olyan dolgot hoztak felszinre amit eddig még nem ismertunk, és még tobábbi rengeteg dolog van ami várhat ránk.
A kolostorok tobbszáz éves iratai folyamatosan fogna felkerulni a netre, és vállnak hozzáférhetővé.

setni írta:

Csak az események után 300 évvel írtak róla először, hisz ez a kivégzési mód nem volt elterjedve, ismerve. A bolgár törzsek közt volt de, ott kétfelé vágás volt a házasság szegők bűntetése.

Kattints a kibontásához...

A pusztai és voltz pusztai népek imadtak darabolni
A szerzodesek a magyarság esetében is kutya fékbevágásával lettek megpecsételve
A fene tudja hogy a vérszerződés is nem errfe utalt-e, amit aztan valamelyik krónikás szebbnek tartott a ma ismert modon leirni
Az Árpád ház férfiági kihalásas utan sok "trubadur" érkezett nyugatrol, akiknek szimpatikusabb lehetett a sajat vérrel torténő megpecsételés (marmint masok esetében()
De Árbóc, Törtel és Kemence kivegzese is erősen daraboló módon ment végbe
(mondjuk a kunk hoheroknak is volt gyakorlatuk a pusztai nepek kivegzesi modszereiben)

A nyugat-európai történetírás hajlamos megfeledkezni Közép- és Kelet-Európa népeinek sorsdöntő történelmi eseményeiről, híres államférfiairól, és főleg arról, hogy a Balkán népei és a történelmi Magyarország kelet felől védelmezték Nyugat-Európát.​

„Az európai kereszténység védelmében két történelmi személyiséget kell megemlíteni. A bolgár Tervel kánt, aki 718-ban szabadította fel Konstantinápolyt az arab ostrom alól, illetve Martell Károlyt, aki francia területen 732-ben a poitiers-i csatában futamította meg az arab hódítókat”
(a tények valódiak de, a belőlük levont következtetés már nem az....nem európát védték miért is tették volna ezt? a saját hatalmukat biztosították! )

setni írta:

Ha a magyar nyelv rokonításának történelmére gondolunk, akkor általában két dolog jut a legtöbb ember eszébe. Egyrészt az, hogy eleink és a középkori elbeszélő forrásaink a hun-magyar rokonságot vallották. Másrészt az, hogy a tudományos kutatás intézményesülésével párhuzamosan a magyar nyelv finnugor nyelvrokonságát bizonyították be a szakemberek. Azt, azonban kevesen tudják, hogy volt egy olyan tézis, amely szintén nagy népszerűségnek örvendett: a héber-magyar nyelvrokonság. Ez az elképzelés elsősorban a protestáns művelődés hatására terjedt el Magyarországon – írja Kanyó Ferenc a hellomagyar.hu-n megjelent cikkében.

Kattints a kibontásához...

A nyelvrokonság témájával sokan foglalkoztak. A 90-es évek elején kaptam A5-ös nagyságú füzetecskét, amelyben a szerző kb. 30 oldalon keresztül hozott példákat a japán és a magyar nyelv rokonságának bizonyítására. Egy ideig érdekességként őriztem, most örültem volna, ha meglelem, mert a szerzőt és a mű címét is leírhattam volna.

A templom kötelező, a munka tilos
István egyik legismertebb törvényében elrendelte, hogy tíz falu építsen egy templomot. Amikor már állt a templom, vasárnaponként mindenki köteles volt misére menni, otthon csak a tűzőrzők maradhattak. A templomkerülőket megverték, megnyírták. Az istentiszteleten imádkozni kellett, figyelni a papra, a szent olvasmányokra. A fiatal, közrendű beszélgetőket, rendbontókat megkötözték, megkorbácsolták, és a hajukat lenyírták. Az idősebbeket megdorgálták, és megszégyenítve űzték ki az Isten házából.
Vasárnap nem lehetett dolgozni. Ha valaki mégis munkára adta fejét, attól az ispán emberei elvették a lovát, ökrét, szerszámait és a ruháját. A törvényszegők az elkobzott lovat, ökröt egy ökörrel válthatták meg, s ha nem állt módjukban, akkor azt a helybelieknek adták, hogy megegyék. Szerszámot, ruhát egy bőr áráért lehetett visszakapni. A megjelölt napokon és péntekenként tilos volt húst enni. Aki a böjtöt megszegte, azt egy héten át kenyéren és vízen tartották bezárva. Ugyanezért a bűnért a Lengyel Királyságban a böjt megszegőjének kitörték egy fogát.
Első királyunk sok olyan cselekedettel kapcsolatban nem hozott törvényt, amelyeket az egyház bűnnek minősített. Az ilyen vétkek elkövetőire Isten szolgái szabták ki a büntetést.
Az ösküi templom:

„Akinek az Isten tízet adott …”


Az egyháznak járó adó fizetését I. István rendelte el, amelynek a behajtásába kénytelenek voltak beletörődni az emberek. A tizedet, azaz a dézsmát a szolgarendűek, a világi és egyházi birtokok szabadjai egyaránt fizették házanként a püspöknek. A beszedés oly módon történt, hogy a püspök poroszlója sorra járta települések házait, bevallás alapján felmérte a gabonatermést és az állatállományt, s annak alapján állapította meg az adó mértékét. Ha valaki letagadta a termését, büntetésből kilenc részt kellett beadnia. Aki nem tett bevallást, annak a poroszló becsülte fel tanúk előtt a termését. A gabonát kicsépelt állapotban, csöbörrel mérték le, de akinek 10 csöbörnél kevesebb termett, azt felmentették a fizetés alól. A tizedet karácsonyig kellett beszolgáltatni, melynek részelése, szállítása, pénzzé váltása sok gondot jelentett.
A XI. században tizedet adtak árpából, búzából, kölesből, rozsból, tönkölyből, zabból, borból, valamint a juh és a méh szaporulatából. A tized negyede a plébánost, háromnegyede a püspököt illette. A 13. században már csak a tizenhatoda lett a plébánosé, 3/16-a a káptalané, a többi a püspöké.

Divat maradt a lányrablás

A honfoglalás korában az egybekelést rendszerint leánykérés előzte meg. Ilyenkor a vőlegény atyja felkereste a lány atyját, és meghatározták a vételárat. A lány apja összegyűjtötte a különféle prémeket, ruhákat és tíz ruhára elegendő bőrt, amiket egy szőnyegbe csavart, s azzal bocsájtotta haza a vendégét. Ezután a vőlegény atyja szedett össze annyi prémet, pénzt, állatot, amennyiben vételárként megállapodtak. Mindezek átadása után vitték új otthonába a lányt.
A lánykérés mellett a lányrablás is gyakori volt, amelyről I. István is rendelkezett. A rablónak vissza kellett adnia a lányt a szüleinek, akkor is, ha erőszakot követett el rajta. Ha a tettes vitéz volt, akkor tíz, ha pedig a népből való, akkor öt tinót kellett kártérítésként fizetnie. A büntetést akkor is meg kellett fizetni, ha a leány szülei megbékéltek.
A szokás nem halt ki egészen a XI. században. Jóllehet Könyves Kálmán törvénykönyve csak asszonyrablást említ, bizonyára előfordultak még hajadonszöktetések is. Az ilyen eseteket azonban Kálmán nem tekintette bírósági ügynek, megítélésüket és a büntetés kiszabását az esperesekre vagy a püspökökre bízta.

Érdekes tény Ozorai Pipó életéből..
(meghatározó hadvezér volt (Firenze, 1368 körül – Lippa, 1426. december 27.)
1408-ban szörényi báni címet kapott és így mint ország-báró (barones regni) a Sárkány-rend alapító tagjai közé is bekerült. Kivételes képességű hadvezér hírében állt, nevéhez köthető az al-dunai magyar határ Szörény és Nándorfehérvár közötti várláncának kiépítése.
1399-ben Pípó eljegyezte a szomszédos Ozorán élő Ozorai András leányát Borbálát. Az eljegyzés rendhagyó módon Borbála fiúsításával is együtt járt. A fiúsítás csak arra az esetre volt érvényes, ha Borbála Pipóhoz megy nőül, a birtokra is mindketten együtt kaptak királyi adományt.