Érdekességek az internet világából

dialuna

Állandó Tag
Állandó Tag
Az azért csak nem az interneten kell hogy teremjen! Bár persze nem kizárható.Szerintem az internet egy olyan kommunikációs csatorna ami kedvez a barátság kialakulásának - mivel meg kell fogalmazni dolgokat stb.. De a szerelemnek nagyon nem - eleve a szerelem/szerű érzések magukban hordozzák a belemagyarázás önámítás stb... lehetőségét de egy olyan csatornán mindez ahol csak betűket lát az ember a másikból butaság bármibe is belemagyarázni többet mint szórakozás - persze akkor nem ha a valóságos élet is olyan találkozást hoz ami megszólal, de az már más történet.....
 

dulifuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Az online csevegéstol az esküvoig


Az Internet Kalauzban és a weben is olvastam az Internet Love Story-kat. Ennek hatására írok most én is, szeretném elmesélni saját történetünket, ami - ne lepodj meg - nem kevesebb, mint 5 évvel ezelott kezdodött, és azóta is tart, sot...

De az igazán jó hírt a végére tartogatom, most inkább a legelején kezdem, megismerkedésünkkel. Akkoriban Szegeden a JATE Angol tanszéken dolgoztam, onnan volt lehetoségem IRC-re rácsatlakozni. Már korábban is IRC-ztem, de akkor valaki váratlanul beköszönt nekem - határozottan emlékszem, hogy ez volt az elso mondata: - Szia, te kedves lány! Erre én megkérdeztem: -Honnan tudod, hogy kedves vagyok?

Szóval, ott az Interneten megismerkedtem egy sráccal, aki budapesti volt, és az ELTE matematikus szakán tanult. Valahogy o más volt mint a többi fiú az neten. Már éppen kezdtem belefáradni, hogy egyikkel sem lehet komolyan szót váltani. Sokat beszélgettünk, és kiderült, hogy nagyon sok közös van bennünk. Egyre szimpatikusabbak lettünk egymásnak, ahogy a napok, hetek múltak. Szinte minden nap találkoztunk az IRC-n, de ha ott nem sikerült, akkor e-mail-eket írtunk. Gyakran megesett, hogy egyre gondoltunk, mindketten éreztünk az összhangot, és azt, hogy fontosak vagyunk egymásnak. Természetesen egy idõ után képeket is cseréltünk, és mindkettonknek tetszett a másik. Telefonon is beszélgettünk néhányszor, a következõ lépésként pedig megérett az a gondolat bennünk, hogy találkoznunk kellene. Virtuális találkozásunk után egy hónappal elutaztam Budapestre, ahol o várt a Nyugati Pályaudvaron. Ez volt az elso személyes találkozásunk, ami - bár volt bennünk boven izgalom és egy nagy adag kíváncsiság - nem hozott csalódást, épp ellenkezõleg. Nagyon tetszett nekem, és én is neki. Iszonyatos hideg volt aznap, még a rózsa is megfagyott a kezemben, amit tole kaptam, de mi mégsem éreztük annak, mert egymással voltunk elfoglalva. Egész nap csatangoltunk a Margit-szigeten, a Múzeum kertben. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, olyannyira, hogy este majdnem lekéstem a vonatot, annyira egymásba voltunk merülve.

Egyikünk számára sem volt kétséges, hogy ennek lesz folytatása. A találkát követo héten a szokásosnál is élénkebben kommunikáltunk, a rákövetkezo hétvégén pedig o jött el hozzám Szegedre, és onnantól kezdve minden hétvégén találkoztunk. Szerelmünk napról napra egyre erosebb lett, és nemsokára már a közös jövot tervezgettük. Fél év múlva eljegyeztük egymást, az azt követo évben, tehát 1996-ban összeházasodtunk. Én Pestre költöztem, azóta itt élünk együtt, és orületesen imádjuk egymást. Nem bántunk meg semmit. Márciusra várjuk az elso kisbabánkat. Ilyen felhotlen boldogságot, és sok örömet kívánok minden Interneten megismerkedõ párnak, mint amit mi éltünk át, és élünk át nap mint nap.

Üdvözlettel:
Várszegi Viktória, és a férjem, Várszegi Géza
 

dulifuli

Állandó Tag
Állandó Tag
;) OLVASSATOK EL, MERT NAGYON ERDEKES RIPORT :)


A Chat Díva

Kedves Andrea!
Érdeklődéssel olvastam az internetszerelemmel kapcsolatos cikkeid és levélgyűjteményed a neten, részben mert kommunikáció szakon ebből írnám a diplomamunkám, részben pedig azért, mert magam is érintett vagyok a kérdésben. Az internettel második gyermekem születése után vált közelivé a kapcsolatom, amikor sokat voltam itthon, és az időm bőven megengedte, hogy benézzek egy chat-re. Az internetnek fél év kellett, hogy felborítson mindent és megváltoztassa az élettel kapcsolatos, addig nagyon szilárd terveimet és elképzeléseimet. A történetem nagyon hosszú és szövevényes, ha gondolod, bármikor kapható vagyok rá, hogy egy kávé mellett elmeséljem mindazt, amin keresztülmentem. Jól esne valakinek az elejétől a végéig elmondani az egészet.

Telefonon egyeztetünk, és pár nap múlva egy pesti bevásárlóközpont presszójában találkozunk. Sonjára a telefonban leírt külső jegyek alapján azonnal ráismerek. Nem szokványos jelenség. Fiatal, kedves arc, extravagáns köröm és hajviselet. Sokkal inkább nézném független, alternatív beállítottságú egyetemistának, mint kétgyermekes családanyának. Capuccino, cigi, nagylevegő, és egy hosszú történet. "Kemény időszak volt, nagyon kemény". Miközben mesél, többször is csörög a mobilja, barátai bulizni hívják. "Ő is egy chat-es volt" - teszi hozzá mosolyogva minden hívás után.

Azt írtad egy fél év alatt felborította az életed az internet.
Igen, az interneten belül is a chat volt az, ami egy olyan világot nyitott meg számomra, amit eddig nem ismertem és amit úgy éreztem hatalmas szabadságot adott. Mások beszámolóiban olvastam, hogy itt elsősorban a kommunikáció számít, és azt hiszem, épp ez volt a "vesztem". Mivel évek óta újságírásból élek, tudok bánni a szavakkal, imádok írásban kommunikálni, így napok alatt hatalmas népszerűségre tettem szert, fürödtem a bókokban, és ennyi év hűség után megrészegített a tudat, hogy versenybe szállnak értem a nickek. Akkor még nem tudtam, hogy nem szabad, sőt tilos itt mindent komolyan venni.

Hogyan csöppentél bele a chat világába, és miért hatott rád ennyire?
Olyan előítélet élt bennem, hogy a chat olyan hely, ahova unatkozó emberek járnak, egymással felszínes dolgokról beszélgetnek, majd miután mindenki kifecsegte magát, megy tovább, ki-ki a maga dolgára. Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy a chat-en - legalábbis ahova én keveredtem - igazi közösségek élik mindennapi életüket.

Próbálom megérteni, miért szeretnek az emberek chat-telni, mi a jó abban, ha nem szemtől szembe egy buliban, egy sörözőben, hanem a virtuális térben arc nélkül beszélgetnek egymással.
Nagyon egyszerű. Ha dumcsizni, bulizni szeretnél, akkor ahhoz fel kell szépen öltöznöd, smink, parfüm, miegymás. Szabaddá kell tenned magad - gyerekek mellett ez tudod, hogy mit jelent - aztán buszra szállni, átzötyögni a város másik végébe, ahonnan ki tudja, hogyan keveredsz majd az éjjel haza, ráadásul ugyanerre a tortúrára még rá kell beszélned egyidőben 20 másik embert. Ugye nem is olyan egyszerű? Hát ez az, ami miatt a chat adja magát: roppant kényelmes. Ki sem kell mozdulnod otthonról, és a többi 20 vagy akárhány barátod ott vár rád a neten minden este. Egyébként épp az fogott meg a chat-ben, hogy az oda rendszeresen bejáró emberek jól ismerik egymást, szinte mindent tudnak egymás dolgairól, megbeszélik a legbelsőbb problémáikat. Ráadásul a chat amellett, hogy haláli kényelmes, legalább olyan izgalmas. Mindig történik valami: egy váratlan esemény, egy provokatív hozzászólás, egy új tag felbukkanása rendszerint felpezsdíti a társalgást.

Saját magad adtad a chat-en, vagy egy felvett szerepet játszottál?
Eleinte alaposan rájátszottam, egyfajta megközelíthetetlen díva szerepet vettem fel. Ebben a személyiségben nem voltam férjnél, nem voltak gyerekeim. Nagyon élveztem, mert láttam, mennyire tudok hatni a fiúkra, szinte azonnal rákaptak a horgaimra. Persze csak játéknak tekintettem az egészet. A játék tétje mindig az volt, hogy magamra vonjam mások, leginkább a nagymenőknek számító megközelíthetetlennek tűnő figurák figyelmét. Minél megközelíthetetlenebb volt valaki, a játék annál izgalmasabbnak tűnt. Minden chat-nek vannak központi, népszerű figurái akikért versengés folyik. Bele is estem az első csapdába.

Vajon az a fiú, aki a neten nagymenőnek tűnik, ugyanilyen vonzó-e a valós életben? Volt ilyen tapasztalatod?
Igen. Az a fiú, aki először volt rám úgy hatással, hogy vonzódást éreztem iránta, az első személyes találkozáskor teljesen hidegen hagyott. Az a típus volt, akit társaságban soha nem vettem volna észre. Így a chat-en keresztül mégis odavoltam érte, és ő ezt ki is használta. Később tudtam meg, másoktól, hogy éppen ez volt a célja, azzal kísérletezett, sikerül-e elérnie, hogy a lányok belészeressenek. Ha igen, onnantól kezdve már nem is érdekelte tovább a történet.

Ez persze nem vette el a kedved a chatteléstől.
Nem, mert időközben egyre jobban megismertem a többieket is, kialakult egy társaság, melynek népszerű tagja lettem. Szenvedélyemmé vált a chat, napi 6-8 órát, olykor még többet is fenn voltam a hálón. Képtelen voltam lebontani a vonalat, mert egyrészt imádtam ezt a világot, és attól féltem, hogy ha lelépek, kimaradok valamiből. Napközben pedig az éjszakai csevegés elmentett log-jait olvasgattam. Volt olyan időszak, amikor már a redőnyt sem húztam fel a lakásban, elláttam ugyan a gyerekem, de magammal és a környezetemmel már egyáltalán nem törődtem, amikor csak tehettem a chat-en lógtam, gyakran estétől hajnalig folyamatosan.

Napi 8-10 óra rengeteg idő. Mivel töltötted el ezt az időd mielőtt nem volt otthon Internet kapcsolatod?
Furcsa, mert én is elgondolkodtam rajta, hogy vajon azért kezdtem el chattelni, mert hiányzott valami az életemből, vagy csak akkor jöttem rá, hogy hiányzik valami, amikor elkezdtem chattelni. Azelőtt úgy éltem, mint más normális emberek. Nappal dolgoztam, tanultam, este otthon voltam a családommal. A történethez hozzátartozik, hogy házasságom mindig kiegyensúlyozott, és a környezetünk szemében példaértékű volt. Férjemnél jobb apát keresve sem találhattam volna, a házimunka számomra szinte ismeretlen fogalom volt. A kapcsolatunkban a szerepek felcserélődtek, inkább ő volt a háziasszony és anya, számára mindennél fontosabb az otthon nyugalma, a családi fészek védelme, és a maga részéről mindent meg is tett azért, hogy boldog hátteret biztosítsunk nekünk. Kettőnk közül engem érdekelt jobban a külvilág, a karrier, tehát amíg ő otthon tett-vett, én pörögtem a tanulás és a munka terén, majd az utóbbi fél évben a netes világban. Ez aztán már egy idő után túl soknak bizonyult.

Hogyan élte meg a férjed ezt a történetet?
Ahogy így visszagondolok, sokáig nagyon toleráns volt. Az elején annyit érzékelt, hogy találtam magamnak valami új dolgot, amiben jól érzem magam, és amivel eltöltöm itthon az időm. Látta, hogy új barátokra tettem szert, de ez nem zavarta, elfogadta, bár őt nem érdekelte sem a net sem az új társaság. Mindenesetre nem volt féltékeny, a hűtlenség kérdése sokáig egyáltalán fel sem merült egyikünkben sem. A probléma inkább abból eredt, hogy már túl sok időt töltöttem a chat-en, és alig beszéltünk valamit egymással.

Nem próbált meg visszatartani?
Talán igen, de én annyira belefeledkeztem a chattelésbe, hogy bizonyára észre sem vettem a jelzéseit. Csak akkor, amikor - bizonyára kétségbeesésében és tehetetlenségében - megdöbbentő lépésre szánta el magát. Szokás szerint este fenn voltam a hálón, és chatteltem amikor látom, hogy a férjem felöltözik és odaszól, hogy egy kicsit elmegy otthonról, mert találkoznia kell valakivel. Nem tulajdonítottam a dolognak jelentőséget. Aztán meghűlt az ereimben a vér, amikor fél óra múlva saját nevén belépett a kedvenc chat szobámba és rámköszönt. Képzeld, elment otthonról és befizetett egy órára egy Internet kávézóba csak azért, hogy a neten keresztül beszélgetni tudjon végre velem. Ugye nem kell mondanom, milyen hátborzongató érzés volt? Mindenesetre ez a pofon segített felismerni, hogy súlyosan netfüggő lettem, és segítségre van szükségem, hogy kimásszam ebből az állapotból.

Hogyan próbáltál meg tenni valamit a függőség ellen?
Egy netes barátomtól kaptam egy telefonszámot. Egy olyan pszichológus számát, aki netfüggő emberek terápiájával foglalkozik. Komolyan gondoltam, hogy elmegyek hozzá. Furcsa mód, bárkinek netes körökben megemlítettem, hogy van egy ilyen telszámom, szinte mindig volt valaki aki elkérte tőlem. Úgy tűnt, nem én voltam az egyetlen ebben a cipőben.

Végül elmentél hozzá?
Nem, bár tényleg ott voltam a határon. Ami segített, az inkább a virtuális kapcsolatok valóságossá alakítása volt. Egyre több élő találkozót szerveztünk a chat-es társaimmal, eljártunk együtt bulizni, szórakozni, minden héten szerveztünk egy IRL találkozót, rengeteget beszéltünk telefonon is. Egy idő után kezdett egyensúlyba kerülni a valós és virtuális életem.

Mi az, ami összetart benneteket chatteseket?
Végülis a chat az, ami közös, az emberek nagyon különbözőek. Talán viccesen hangzik, mert ha belegondolok ezek látszólag jelentéktelen dolgok, de ha valaki nem tudja mit jelent op-nak lenni, hogyan kell a chat-en nicket váltani, hogyan kell megnézni, hogy a másik gépének mekkora a winchestere, stb. csak kívülálló maradhat egy ilyen társaságban. Ami összetart minket, persze az az, hogy már jól ismerjük egymást, rengeteget beszélgetünk nap mint nap, akár a neten, akár a közös élő bulikon.

Össze lehetett végül mindezt a családi élettel egyeztetni?
Nem lehetett. Tönkrement a házasságom, és most lehet, hogy válok, 2 gyerekkel, egy olyan fiú miatt, akit természetesen az IRC-n ismertem meg. Megtapasztaltam azt, amire csak az internet által kerülhetett sor: milyen úgy csalni a férjem nap mint nap, hogy ott alszik a szobában, és semmi mást nem hall, csak a monoton billentyűkattogást. Nem tudom, hogy pontosan mi lesz a történetem vége, mert nem biztos, hogy van bátorságom ahhoz, hogy felrúgjam a házasságom, hiszen a férjemre egyetlen rossz szót sem tudnék mondani.

Megváltoztatta a személyiséged az internet?
Igen, sokmindent megváltoztatott. Bár a krónikus netfüggőség állapotából azt hiszem sikerült kikeveredni, már nem vagyok az aki voltam. Ez a tömény féléves időszak nem csak az életem változtatta meg, hanem engem is. Most keresem az utat, hogy merre tovább. Szeretnék boldog lenni úgy, hogy senkinek ne okozzak bánatot, de erre sajnos most nem sok esélyt látok.
 

elinnen

Állandó Tag
Állandó Tag
Oktoberben kottettem be a vilagot a lakasba.A nagyobbik lanyom raszokott a csetre.Hanyszor lehordtam: inkabb tanulj....bla..bla..
:ph34r: Most meg en! ugy pironkodo magam :ph34r:
 

dulifuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak óvatosan a csevegőkkel!

Az alábbi olvasói levél kapcsán a korábbi cyber-szerelmi történetekben gyakran áldott, a virtuális randevúk színhelyeként emlegetett iRC és ICQ beszélgető programokról, és más online csevegőkről, ezúttal azonban inkább a chat árnyoldaláról, veszélyeiről esik szó. Az internetes csevegés közben a képernyőn futó betűk igazán ártalmatlannak tűnnek, mégis sokszor fájdalmat okozhatnak azoknak, akik őszinte, tiszta szándékkal (sokszor naivan) próbálnak ismerkedni a net-en, miközben mások kárán szórakozó szélhámosok vagy szerepjátékot játszó ál-személyiségek csapdájába kerülnek.

''Kedves Andrea!
Egy olyan, a chat-eken jelenlevő negatív jelenségről szeretnék írni, aminek én is gyanútlanul az áldozatául estem. Nem tudom, hogy ez a dolog mennyire harapózott el (remélem nem nagyon), de szerintem senkinek ne legyenek illúziói, hogy a neten csak jó szándékú emberek léteznek, mert ugyanúgy jelen vannak a csalók itt is, akárcsak a valós életben. Ráadásul a jelenséget az is erősíti szerintem, hogy az Interneten kis hazánkban erős túlsúlyban vannak a férfiak.

Nem akarom mindjárt az elején lelőni a poént, a történet úgy kezdődik, hogy rákapcsolódtam egy társkereső chat-re. (Az IRC mellett egyre több ilyen külön kliensprogram nélkül is elérhető Java-s chat is van, mivel a Java-t az összes újabb Internet böngésző támogatja.) Tök jó volt poénkodni is az ott levőkkel, de én igazából komoly kapcsolatot kerestem egy lánnyal. A második nap, hogy újra benéztem, hamarosan elkezdtem beszélgetni valakivel, aki 'Julcsi' nick-kel (becenéven) szerepelt. Kb. félóra beszélgetés után úgy látszott, hogy egy értelmes, csinos egyetemista lányról van szó, akivel hasonló az érdeklődési körünk, és érdeklődik irántam. Meg is beszéltük, hogy másnap újra találkozunk a chat-en. A megbeszélt időben azonban nem volt ott, bár vártam rá kb. két órát úgy, hogy mással nem is igen kezdeményeztem beszélgetést, hogy ne legyek 'hűtlen'. Ekkor bejelentkezett valaki egy férfi nick-kel, aki rögtön nekem címzett egy privát üzenetet, hogy ismeri 'Julcsi'-t. Elkezdtem vele beszélgetni, de túl sokszor ellentmondásba került az illető azzal, amit előzőleg mondott, és nagyon úgy nézett ki, hogy nem tud olyan alapvető dolgokat sem 'Julcsi'-ról, amit 'Julcsi' előző nap nekem mondott magáról. A végén bevallotta, hogy az egész csak poén volt, mert Julcsi az ő haverja, aki nem lány, hanem fiú, és már akkor is ott volt a chat-en a saját nevén, amikor én először léptem be, sőt, beszélt is velem. Aztán másnap, amikor újra beléptem, ő megint ott volt, kilépett, és rövid idő múlva visszajelentkezett Julcsi néven. Hát, nem mondhatnám, hogy kellemesen éreztem magam:-(
Az is jellemző, hogy mit javasolt Julcsi haverja, miután elárulta azt is, hogy mi az igazi nickje 'Julcsi'-nak: ''Szerintem, szívasd vissza, csak ne áruld el, hogy tőlem tudtad meg.'' Erre pedig nem voltam hajlandó. Lehet, hogy az ilyen emberek jópofa játéknak tekintik az ilyesmit, de valójában önző, lelkiismeretlen egyének, akik másoktól időt rabolnak a saját szórakozásukra. Ehhez tényleg nem kell sem ügyesség, sem ész, csak rosszindulat.

Egyénként korábban már találkoztam jó szándékú, értékes emberekkel is a neten, de ha ez rögtön az elején történik meg velem, akkor valószínűleg az lett volna az első és utolsó próbálkozásom az online társkeresés területén.

Ha megjelenik a levelemet az Internet Kalauzban, akkor talán mások elővigyázatosabbak lesznek ennek olvastán, és ebben az esetben még lenne egy pár megjegyzésem:

Mivel nem akarom, hogy más imbecil egyének ebből a levélből egy jó ötletet merítve szintén játszadozni kezdjenek, el kell mondjam: én úgy tudom, hogy amennyiben a chat-szerver archiválja a belépők adatait, akkor vissza lehet keresni, hogy egy időpont körül milyen ISP-ről és Host Address-ról csatlakoztak rá a szerverre az egyes chat-elők, és így az ISP-n keresztül van esély a személyazonosság kiderítésére. Ha a chat szolgáltatója a chat szövegét is archiválja, akkor megvan minden kellő bizonyíték arra az esetre, ha valakit súlyos sérelem ért, jogi útra is lehet terelni a dolgot - civilizáltabb országokban az ilyenért akár súlyos büntetést is lehet kapni. Hogy Magyarországon milyen a jogi szabályzás, azt nem tudom. Nekem a fenti eset miatt ''csak'' néhány száz Forint telefonköltségem lesz, meg pár feleslegesen elvesztegetett óra, de lehet hogy vannak, akik rosszabbul járnak, mert esetleg személyes adatokat, vagy intim dolgokat árulnak el magukról, nem beszélve arról, aki igazán mély érzelmekbe élik bele magát, mire kiderül, hogy megismert 'jó barát' minden szava hazugság volt. Vannak, akik hajlamosak elfelejteni, hogy, ha virtuális mederben is, de egy valós kapcsolathoz hasonlóan érző emberi lénnyel találkoznak.

Mondanék két dolgot, aminek mindenképpen gyanút kell ébresztenie a chattelő társ tisztességét illetően azokban is, akiket még nem ért sérelem (ne is érjen!) a társkereső chat-eken:

1. Valaki túl kívánatosnak, tökéletesnek mutatja magát. Szuper intelligens, tanult, sok pozitív tulajdonság, semmi negatívum, szép, gazdag, stb.

2. Eleinte túl sokat kérdez, és keveset mond magáról (nyilván azért, hogy előbb megtudja, mi a fontos számodra), azután a válaszaiban feltűnően olyannak állítja be magát, mint akit te keresel.

Tanácsolnék még két alapvető dolgot, amit érdemes betartani:

1. Soha ne adj meg a chat-eken olyan személyes adatot, amit nem adnál meg szívesen BÁRKINEK.

2. Ne mesélj magadról semmi túlzottan személyes jellegű dolgot, amíg nem győződtél meg 100%-ig arról, hogy akivel beszélgetsz az nem egy csaló, aki a saját kedvtelésére vagy ferde szándékból akar megtudni rólad különböző dolgokat. Pl. minél előbb javasolj legalább egy rövid élő telefonbeszélgetést, amiből legalább az kiderül, hogy mi az illető neme.''
 

dulifuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Gratulalok nektek! cool
Emlitettem mar nem csak rossz, de jo peldak is vannak ;)


Hétezer kilométer ide vagy oda

A legutóbbi ''love story'' megjelenését követően szokatlanul sok email-t kaptam, és úgy tűnt, a levélírókat egyfajta közös szándék, mesélési vágy ültette a billentyűzet mellé. Talán éppen azért, mert a korábban bemutatott cyber-szerelmek szomorú vagy ijesztő kicsengésűek voltak, most inkább azok jelentkeztek, akik saját történetükkel bizonyítani szeretnék: az Internet nem csak szélhámosok és sérült emberek ismerkedési eszköze, megtévesztő találkozások színtere lehet, hanem sok esetben egész váratlanul, különös módon hoz közel és tesz boldoggá olyan egymásnak teremtett párokat, akik más úton valószínűleg soha nem ismerkedtek volna meg. Ezt igazolja Gábor levele is:

''Kedves Andrea!
A minap kezembe akadt az Internet Kalauz legfrissebb száma, és mindjárt a címlapon megpillantottam a feliratot: Internet Love Story. A cím azonnal felcsigázott, többek között azért, mert jómagam is hasonló állapotban vagyok. Elolvastam a történetet és tetszett. Sajnáltam Viktóriát, hogy nem úgy alakultak végül is a dolgai, ahogy azt a Hollywoodi filmekben láthatjuk, de az Élet már csak ilyen nyers és kegyetlen! A cikk végén az állt, hogy jelentkezzen, akinek volt már hasonló kalandja. Nos nekem nem volt ilyen kalandom, hanem folyamatosan VAN.

Akár hiszed, akár nem, ennek az ismeretségnek létrejöttét épp az Internet Kalauznak köszönhetem, ugyanis arról a helyről, ahol az illető lánnyal megismerkedtünk először az IK-ban olvastam, mondhatnám véletlenül. Egy régebbi számban bukkantam rá egy web-címre - www.eslcafe.com - ahol interaktív lehetőség van az angol nyelv tanulására. Mivel akkor éppen, (és még most is folyamatosan) gyakorlásra volt szükségem, ellátogattam a megadott helyre. Az első néhány alkalommal nem történt semmi
különleges; a magam szerény angoltudásával kellemesen elbeszélgettem néhány hasonszőrű fiatal és kevésbé fiatal emberrel szerte a nagyvilágból, ám egyszer csak beütött a nagy bumm, és megjelent ő. Valahogy szóba elegyedtünk, s rögtön sikerült megütnünk a közös hangnemet. Ő is kezdőnek mondható az angolban akárcsak én, és a cuki igeidőbeli hibáival és a már-már ''izgató'' félénkségével teljesen levett a lábamról. Nagyon jót beszélgettünk órákon át - feledhetetlen volt! Megígértem, hogy még találkozunk, e-mail cím csere, miegymás.

Aztán eltelt két vagy talán három hét is, s a munkám miatt nem volt időm felmenni a hálóra, de az egyik délután valahogy mégis felkeveredtem, és a sors különös szeszélye folytán az ESL Café-ban kötöttem ki, de nem volt ott...legalább is először azt hittem! Váratlanul kaptam egy üzenetet egy addig ismeretlen nevű illetőtől. (Persze ő volt az.) Kérdezgettem, hogy honnan ismerjük egymást, de nem árulta el, (imádja a kitalálós játékokat) aztán egy idő múlva csak rájöttem, hogy ő az. Na az igaz, hogy sokat segített, mikor elárulta, hogy ő (is) Malajziai. Ekkor megkérdeztem, hogy van-e ICQ száma, és mit ad Isten, volt!
Azonnal csatoltam a saját címtáramhoz, s meginvitáltam egy privát chat-re. Elfogadta. Egész éjszaka beszélgettünk a ''konyha-angol'' nyelvtudásunkkal, de sikerült megértenünk egymást. Így négyszemközt egy kicsit felengedett, de továbbra is határtalanul félénk, és szerény maradt, ami azt hiszem az ázsiai nők sajátja lehet. Annyira ''megtetszettünk'' egymásnak, hogy ezután amikor csak lehetett chat-eltünk, s tesszük ma is...egyre gyakrabban volt és van ''virtuális randevúnk'' !

Szóval ezután a következő lépés az volt, hogy elkértem a levelezési címét, s ő is az enyémet. Hamarosan kaptam egy kis levélkét tőle, amit csak próbaképpen küldött, hogy vajon jól címezte-e meg, de minden oké volt. Akkoriban történt ez, mikor elektronikus úton elküldtem neki az egyetlen számítógépes formában fellelhető fotómat, ami ráadásul nem is a legelőnyösebb kép rólam. A valós életben nem tartom magam jóképűnek, inkább vagyok átlagos, s ennek ellenére miután megkapta a képemet, még hajlandó volt szóba állni velem. Ezt biztató jelnek vettem. (visszautalva a cikkedre felfedeztem ezt a ''fotó-motívumot'' a Viktóriáról szóló írásban is.)

Közben bemutatott jó néhány barátnőjének, és az volt az érzésem, hogy őket is sikerült meggyőznöm arról, hogy talán nem vagyok reménytelen eset. Sokat kérleltem, hogy küldjön már ő is magáról egy fotót, de mindig ilyen vagy olyan okokra hivatkozva halogatta a dolgot, egészen mostanáig.

Tegnap kaptam tőle egy levelet (snail-mail) amiben meglepetésemre egy csoportkép volt. Természetesen megint előhozakodott a kitalálós játékával, de még nem sikerült rájönnöm, hogy vajon melyikük is lehet ő, de időközben ráébredtem, hogy nem is lényeges igazán. Nem azért szerettem bele, (mert nyilván rájöttél már eme hosszúra nyúlt bevezető után, hogy ez a helyzet) mert láttam, hanem mert a beszéde, a gondolatai, a világnézete, a fogalmazása annyira közel állt hozzám, annak ellenére, hogy több
mint 7000 kilométer és egy kultúra választ el minket. Ő 19 éves én 24, ennek ellenére néha kicsit gyerekesnek tartom a viselkedését, s ezt mindig az ellentétes neveltetésünk számlájára írom. Megpróbáltam a hálón keresztül kicsit több önbizalmat és akaratosságot önteni belé, mert ezek a tulajdonságok, ha nem is hiányoznak, de nincsenek meg benne kellő mértékben. Legalább is én az európai szememmel így látom.

Azt, hogy a szerelem érzése kölcsönös-e, nem tudom, de barátnője már többször tett nekem erre utaló megjegyzéseket. Szóval kapcsolatunk jelenleg részemről a plátói szerelem kategóriájába, a lelki szerelem gyűjtőjébe esik, s még képlékeny, alakulóban van. Remélem ő is így látja. Gyanítom, hogy ez így meg is fog maradni (legalább is még jó ideig) ebben a formában, hiszen a köztünk lévő hatalmas távolság áthidalhatatlannak látszik, annak ellenére, hogy bolygónk a mai ember szemével nézve egyrecsak zsugorodik. Talán egyszer, ha Sors is úgy akarja személyesen is találkozhatunk!

Nos ennyi a történetem. Tudom, hogy nem valami extra; gondolom tucatjával vannak hozzám hasonló helyzetben, de mégis jólesett elmondanom valakinek, aki meghallgatta. (Elolvasta.) Ezt a barátaimnak nem mesélhettem el így, hiszen biztosan jókat röhögtek volna rajtam, de tudom, hogy Te nem tennél ilyet.

Üdvözlettel: Gábor
 
Oldal tetejére