Érdekességek más népek történelméből

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Orgiákká váltak a termékenységi rituálék

Először Itália déli részén rendeztek Bacchus tiszteletére olyan ünnepségeket, bacchanáliákat, amelyek mintájául a görög Dionüszosz-ünnepek szolgáltak. A kultusz Rómában Kr. e. 200 táján honosodhatott meg. Kezdetben zömmel csak az előkelők soraiból származó beavatottak, a bacchánsnők vettek részt a március 16-17-én szervezett összejöveteleken, amelyeken a mezők termékenysége végett rituálékat hajtottak végre. Később a férfiakat is beengedték maguk közé, havonta négyszer-ötször találkoztak, s egy idő után a vigalmak féktelen, szemérmetlen mulatozásba torkollottak. Kr. e. 186-ban egy nő feljelentette a társaságot. A szenátus elrendelte az ügy kivizsgálását, és erkölcstelenség címén betiltotta a szervezetet, a papságát pedig halálbüntetéssel fenyegette meg. Sok embert kivégeztek, bebörtönöztek, száműztek. Az erélyes fellépés ellenére Dél-Itáliában nem sikerült azonnal beszüntetni a hagyományt.
A bacchanáliákat betiltották, de egyes elemeit beolvasztották az az állam által ellenőrzött Liberalia fesztiválba.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Állatok a bíróság előtt

A középkorban a bűnösnek nyilvánított állatokat is bíróság elé állítottak. A zömmel Lotaringiában és Svájcban indított tárgyalásokról legalább 85 feljegyzés maradt fenn.
Sokféle állatot hurcoltak bíróság elé. Leggyakrabban sertéseket, amelyek felügyelet nélkül otthon hagyott gyerekek életét oltották ki Védekezésül több francia városban megtiltották a disznótartást.
Savigny bírósága előtt például 1457-ben egy gazda gyermeke megölésével és a holttest részbeni elfogyasztásával vádolta meg a kocáját és annak hat malacát. Az anyadisznót kötél általi halállal sújtották, a malacait felmentették, tekintettel a korukra és az anyjuk rájuk gyakorolt hatására.
Az állatokra kiszabott büntetést az emberekéhez hasonló módon hajtották végre, s a tetemüket napokig az akasztófán hagyták. 1386-ban egy ugyancsak gyermekölésért elítélt sertésre mellényt, kesztyűket és alsónadrágot húztak, fejére pedig egy emberi maszkot húztak és az akasztás előtt láncra verték. Erre az alkalomra a hóhér új pár kesztyűt kapott.
Svájcban, Bázelben 1474-ben egy kakas került a vádlottak padjára, mert tyúkok módjára tojást tojt. A bíróság megállapította, hogy a kakas maga az ördög, azért volt képes ilyen természetellenes dologra. A szerencsétlen állatot máglyán égették el a tojásával együtt.
A háziállatok ügyét a rendes, a vadállatokét az egyházi bíróság tárgyalta. Ők ítélkeztek a tulajdonban kárt okozó rovarok és rágcsálók felett. Több esetben a vétkeseket száműzték az adott településről. Így büntették 1519-ben Stelvio község egereit is, s egyúttal elrendelték, hogy mindenki ügyeljen a kutyájára és a macskájára, nehogy megzavarják a büntetettek biztonságos távozását.
1668165447475.jpeg
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyávogó macskák, önkényes bírák

A legfurcsább állatper 1730-ban zajlott le Párizsban. Az eljárás során az egyik nyomda fiatal munkása, Nicolas Contat előadta, hogy rettenetes körülmények között dolgoznak, az ellátásuk szörnyű, ráadásul éjszakánként aludni sem tudnak a környék macskáinak elviselhetetlen nyávogásától.
Az inasok a bosszúállás különleges módját eszelték ki. Egyikük éjszaka a mester hálószobájához lopózott, s élethűen nyávogásba kezdett. A csínyt addig ismételgették éjjelente, míg a mester türelmét vesztve parancsolta meg az inasoknak, hogy szabaduljanak meg a nyugalmat zavaró állatoktól. A fiúk örömmel tettek eleget az utasításnak. Először a mesterné kedvencét ütötték agyon, s egy csatornába dobták. Utána hajtóvadászatot rendeztek a környék macskái ellen. A szerencsésebbek elmenekültek, a többit elpusztították, vagy zsákok segítségével elfogták. A félholt vagy élettelen áldozatokat a nyomda udvarára hordták össze, ahol tárgyalást rögtönöztek. Még az utolsó kenetet is feladták az elítélteknek, s egy sebtében készített akasztófára aggatták fel őket.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Férfiak vészhelyzetben

Hajókatasztrófa? Titanic. Kora egyik legnagyobb utasszállítójának tragédiája egy volt a sok közül. A szerencsétlenségek során voltak hősiesen viselkedő férfiak, de akadt példa az ellenkezőjére is.
Kanada délkeleti partvidékén, Új-Skócia közelében 1873. április -jén 960 személlyel a fedélzetén zátonyra futott az Atlantic óceánjáró. Pillanatok alatt hatalmas káosz keletkezett, páni félelem lett úrrá az utasokon, s mindenki csak a a saját maga megmentésével törődött. A férfiak sorsukra hagyták a nőket… A szerencsétlenséget négyszázan élték túl, de egyetlen nő sem volt közöttük.
Az angol Birkenhead gőzös 1852 januárjában katonákat szállított Afrikába. Már túljutott a Jóreménység fokán, amikor egy éjszaka zátonyra futott, s az oldala súlyosan megsérült. Az alsó fedélzetre bezúduló víztől sokan álmukban fúltak meg. Sexton őrnagy az életben maradottakat a fedélzetre parancsolta, ahol „vigyázzállásban várták, hogy a nők és a gyerekek a mentőcsónakokba szálljanak”. Utána a lovakat engedték a vízbe, és csak azt követően próbálták menteni a saját életüket. A hajón körülbelül 680 fő utazott, közülük 140 fő élte túl a katasztrófát, 50 nő és gyermek, valamint 488 katona az óceánba veszett.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A csecsemősors a középkorban

A középkorban a csecsemőket négy hónapos korukig szorosan bepólyázták, azaz ruhába csavarták, amit szalagokkal kötöttek össze. Nem a mozgásuk korlátozása volt a céljuk, a hidegtől akarták ily módon megóvni őket. A becsomagolt gyermeket könnyen lehetett mozgatni. Négy hónap letelte után mindkét karjukat szabaddá tették, öt hónappal később pedig megszűnt a pólyázás.
A gazdagok, a tehetős polgárok faragott, díszes, ívelt talpú bölcsőben, a szegények általában dobozban, kosárban ringatták az újszülöttet, amit olykor a mennyezetre függesztettek fel. A bölcsőt pántokkal, csatokkal rögzítették, hogy a nagyobb testvérek, vagy az állatok fel ne boríthassák.
A szegények a dobozt, kosarat vagy bölcsőt gyakran a tűzhely közelében helyezték el, ami azzal a veszéllyel járt, hogy forró víz vagy étel fröccsenhetett a csecsemőre. Mivel nem nem állt módjukban folyamatosan vigyázni a kis utódra, bizony sokszor megesett, hogy azok disznók martalékává váltak.
A gazdagoknak nem okoztak álmatlan éjszakákat a kisgyermekeik, mert cselédet fogadtak melléjük, a szegényeknél viszont az asszonyoknak kellett felkelniük és lecsendesíteniük a síró kisdedet, ami a napi munka mellett igen megterhelő volt.
VIII. Henrik bölcsője:
1668786500552.png
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Futballháború” - már ez is történelem

El Salvador és Honduras válogatott labdarúgó csapata 1969 júniusában sporttörténeti jelentőségű mérkőzést játszott egymással, a győztes ugyanis az 1970-es mexikói futball világbajnokságra való bejjutást jelentette. Ilyen versenyen addig egyik ország sem vett részt.
Az első találkozó Honduras fővárosában zajlott le, s a hazaiak győztek 1:0-ra, San Salvadorban viszont kikaptak, ezért harmadszor is pályára léptek egymás ellen Mexikóvárosban. A második félidő végén 2:2 volt az eredmény, és hosszabbításra került sor, amely egy vitatott tizenegyes révén salvadori sikerrel végződött. A nézők között verekedés tört ki, s a zavargások az stadionon is folytatódtak. Az összetűzések folytatásaként július 14-én El Salvador megtámadta és megszállta Hondurast. Az USA közbenjárására négy nappal később a két fél tűzszünetet kötött, de az agresszor csak augusztusban vonta ki csapatait a megszállt országból. A négynapos háború során körülbelül háromezer ember vesztette életét, zömmel hondurasi civilek. A tragikus eseményt futballháborúként szokták emlegetni.
Ekkor mintegy 300 ezer salvadori élt Hondurasban, s közülük ezreket telepítettek ki. A két állam között a határt lezárták, s évtizedekig nem kereskedtek egymással.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Aki nem hitte el, hogy véget ért a háború

Japán 1945. szeptember másodikán írta alá a 2. világháborút lezáró egyezményt, de néhány Csendes-óceáni szigeten kisebb egységeik tovább harcoltak, mert nem tudtak a fegyverletételről. Az egyik katona, Hiroo Onoda, 23 éves alhadnagy több társával Lubang szigetén rekedt. Bár hozzájuk is eljutottak a békéről szóló, repülőkről ledobott röplapok, de azokat amerikai propagandának tekintették.
Az évek során Onoda egyedül maradt, mert társainak egy része meghalt, másik része elhagyta a rejtekhelyüket, és a sziget lakóinak „megadta magát”. A magára maradt harcos főként banánon és kókuszdión élt, olykor egy-egy szarvasmarhát is ellopott a gazdáktól. Kunyhószerűséget bambuszból ágakból eszkábált, szandált szalmából, gumidarabokból készített, tűként drótot használt, cérnaként növényi rostokat. Tüzet két bambusztörzsdarabnak az összedörzsölésével gyújtott. A helyi rendőrök és a japán kutatócsoportok hiába próbálták megadásra bírni, közeledtükre tüzet nyitott rájuk.
Később a rokonai és a barátai is elutaztak Lubangra, de nekik sem hitte el, hogy a háború befejeződött. 1974-ben a véletlen folytán egy japán egyetemista került az útjába, akivel közölte, hogy csak a parancsnoka utasítására hajlandó letenni a fegyvert. Amikor ez hajdani felettese, Taniguchi őrnagy tudomására jutott, a szigetre repült, s az ő parancsának már engedelmeskedett Onoda. Részéről 1974. március 10-én lett vége a háborúnak.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
28 évig bujkált a háború után

Amikor 1944-ben az amerikaiak elfoglalták Guam szigetét, egy japán katona, Jokoi Soicsi őrmester két társával a dzsungelbe menekült. Ők is találtak olyan röplapokat, amelyek a háború végéről adtak hírt, de azt hitték, hogy az csak Guamra vonatkozik.
Az őrmester két társa 1956-ban elhagyta az őserdőt, Jokoi Soicsi robinzonádos élete viszont csak 1972-ben ért véget. Éppen a Talofo folyóhoz igyekezett, amikor két vadász észrevette és elfogta.
Hazatérésekor mintegy ötezer kíváncsi ember várta a repülőtéren. A szenzációs eseményt a tévéállomások is tudósítottak
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Boszorkánymizéria Salemben

Előzmény
New Englandet 1620-ban kezdték betelepíteni az angolok. A sok nehézséggel küzdő telepesek többsége hitt a boszorkányok létezésében, s az ő mesterkedésükkel magyarázták a betegségeket, nem kívánt, balszerencsés történéseket. 1692-ig mintegy száz embert vádoltak meg bűbájossággal, két tucatot elítéltek, s közülük hetet ki is végeztek.

A per
A massacushetts-i Salemben1692 januárjában Samuel Parris tiszteletes lánya és gyámleánya viselkedése megváltozott. Értelmetlenül beszéltek, sikítoztak és a földön rángatóztak. A z orvosok nem tudtak segíteni rajtuk, de egyikük megjegyezte úgy vélte, hogy ez a gonosz szellemek műve. Hamarosan további hat lánynál tapasztaltak hasonló megnyilvánulásokat. Hosszas faggatás eredményeképp a lányok megnevezték ártóikat: egy magában beszélő tizenéves árva koldust, egy idős, mozgásképtelen asszonyt és a tiszteletes indián rabszolganőjét, Titubát. Mindhármukat bebörtönözték. Titubát megkorbácsolták, s újabb boszorkányok kilétét fedte fel, amivel példátlan persorozat vette kezdetét. A vizsgálatok során közel 150 főt kevertek gyanúba, köztük George Burroughs-t, Salem korábbi tiszteletesét is, akit azzal vádolták meg, hogy ártó hatalmával vette rá a katonákat az ördög által támogatott wabanaki indiánok ellen vívott háborúban való részvételre. Gyanúba került a kormányzó felesége is. A meggyanúsítottak száma egyre nőtt, a börtönök kezdtek betelni, s mintegy nyolcvanan vártak a tárgyalások megkezdésére.
Amikor a kormányzó nélkül maradt Massachusetts új főtisztviselőt kapott, külön bíróságot hoztak létre a boszorkánymizéria kivizsgálására. Mielőtt az ítéletek megszülettek volna, július 19-én 14, zömmel szegény, idős nőt és öt férfit felakasztottak, köztük a korábbi salemi lelkészt is. Egy vallani nem akaró 80 éves férfit nyújtópadra kötöztek, mellkasára súlyos köveket tettek, s harmadnap a kínzásokba belehalt. A kivégzettek mindnyájan vallásukat gyakorló hívók voltak Nyolc további halálra ítéltet viszont a kormányzó mentett fel. aki 1693 elején a Boston környéki tiszteletesek kérelmére lezárta a boszorkánypereket. A lelkészek többek között azzal indokolták a kérésüket, hogy inkább hagyjanak futni tíz boszorkányt, semmint egy ártatlan életét kioltsák. Tavasszal szabadon engedték a még fogvatartottakat.

Epilógus
Öt évvel az elhíresült boszorkányper után egy bíró és 12 esküdt bocsánatot kért a történtekért, a kormányzó pedig böjtölésre és imádkozásra szólította fel az embereket.
Az kivégzettek hozzátartozóit az állam 1711-ben kárpótolta.
1957-ben Massachusetts állam hivatalosan felmentette a salemi boszorkányperek elítéltjeit.
2001-ben Massachusetts-ben szobrot emeltek az emlékükre, amelyre felvésték az áldozatok nevét.
 
Oldal tetejére