A Makóról éppen másfél évszázada kivándorolt Joseph Pulitzer megkülönböztetett helyet foglalt el az USA politikai és társadalmi életében a modern újságírás kialakulásának korában, a XIX–XX. század fordulóján.
Évtizedeken át meghatározó személyisége volt az Egyesült Államok sajtójának, ezen keresztül részese a politikai életnek. Az új stílusú hírlapírás módszereinek bevezetése révén úttörő szerepet játszott a modern tömegsajtó létrejöttében.
A századfordulón a hírlapírás felsőfokú oktatásának szorgalmazásával, majd adományának köszönhetően a New York-i Columbia Egyetemen létrejött első önálló zsurnalisztikai fakultással együtt hozzá fűződik a rangos újságírói, irodalmi és zenei elismerés, a Pulitzer-díj alapítása is.
Szabadság-szobornak öltözött férfi augusztusban egy emberi jogi tüntetésen. A gazdasági siker összeegyeztethető a társadalmi felelősséggel
Brendan McDermid / Reuters
Országos tekintélyű napilapja, a The World segítségével Pulitzer az amerikai sajtó történetében először valósította meg a gyakorlatban azt a liberális gondolatot, miszerint a gazdasági siker összeegyeztethető a társadalmi felelősséggel. Előtte kevesen törődtek szociális problémákkal; a sajtó hitelessége és tárgyilagossága alacsony szinten állt, elvtelen politikai részrehajlás és tartalmi igénytelenség jellemezte.
A The World képes volt a társadalom széles rétegeit megszólítani, ahogyan az egy színvonalas napilaptól ma is elvárható. Óriási példányszámú, befolyásos tömeglap lett – de nem sekélyes bulvárlap. Bár egy időben W. R. Hearsttel vívott könyörtelen konkurenciaharca a minőség feladására késztette, haladó társadalmi és politikai reformokért küzdő, bátor és független sajtóorgánum vált belőle a korrupcióval átszőtt vadkapitalizmus világában.
„A sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálat” – hangzott Pulitzer egyik legfontosabb zsurnalisztikai elve. Az általa képviselt „új hírlapírás” másik elve a sajtónyilvánosság leleplező erejére utalt: „a nyilvánosság a világon a legnagyobb morális hatóerő”. Amerikában a sajtó politikai tényezővé válása Pulitzer színre lépésével teljesedett ki. A „negyedik hatalmi ág” ellenőrző funkciót gyakorol a politika és gazdasági érdekeltségek felett; akár elnököt képes hatalomra segíteni vagy székében megingatni; társadalmi jelenségeket tud hatékonyan befolyásolni.
Pulitzer meggyőződése volt, hogy szabad politikai rendszer nem létezhet szabad sajtó nélkül („Köztársaságunk és sajtója együtt fog felemelkedni vagy elbukni!”). E sajtószabadság előfeltétele azonban szerinte nem csupán a mindenkori kormányzattól, hanem a pártoktól, gazdasági-üzleti érdekeltségektől való politikai és anyagi függetlenség kellett, hogy legyen.
Amikor kongresszusi képviselőnek választották, felismerte, hogy a független újságírás csak megalkuvás árán egyeztethető össze az aktív politizálással, ezért lemondott mandátumáról. Feladatának tekintette a sokoldalú, hiteles tájékoztatást; kritikát és ellenőrzést gyakorolt a köz érdekében; tanított és nevelt, miközben nem feledkezett meg a szórakoztatásról sem. Funkcióját tekintve a pulitzeri sajtó így tudott eleget tenni a modern újságírás alapvető kritériumainak, és ebben áll a mai médiának szóló üzenete.
Kivándorlás, polgárháború
Amikor Habsburg Miksa főherceg 1864 tavaszán az amerikai földrészre készült, hogy III. Napóleon támogatásával elfoglalja a mexikói császári trónt, zászlaja alá még Európában nemzetközi légiót toboroztak. Ebben volt egy osztrák–magyar huszárkontingens, benne Berger Vilmossal, az ifjú Pulitzer József anyai nagybátyjával. A katonaélet „romantikája” magával ragadta a 17 esztendős makói fiatalember fantáziáját. Mivel szeretett lovagolni, elhatározta, hogy maga is huszár lesz.
Az emléktábla a St. Louis Post-Dispatch megvételéről az amerikai városban
Sheree Martin / benfranklinfollies.com
Nagybátyja nyomdokaiba akarván lépni, önkéntes szolgálatra jelentkezett Mexikóba. Ám fiatal kora, gyenge fizikuma és rossz látása miatt az osztrák sorozóhatóságnál eltanácsolták, és így járt a francia idegenlégiónál is. Végül Antwerpenből 1864 nyarán úgy hajózott ki, hogy majd az Egyesült Államokból utazik Mexikóba. New Yorkban pénze fogytán megváltoztatta tervét, és lemondott az utazásról. Még dúlt az amerikai polgárháború, és 1864. szeptember 20-án az angolul egy szót sem tudó ifjú beállt önkéntesnek az 1. New York-i (Lincoln) lovasezredbe.
A polgárháborút követően St. Louisban telepedett le. Alkalmi munkákból élt, majd jogot tanult. Pártfogásába vette Carl Schurz, a helyi német nyelvű Westliche Post szerkesztője. Pulitzer még mindig szegénységben élt, amikor a lap riportere lett: kiváló érzékkel gyűjtötte össze az információkat, s élénk stílusban írott cikkei hozzájárultak a lap sikeréhez. Az újságírás egyidejűleg a politikai életbe való bekapcsolódást is jelentette, beválasztották Missouri állam törvényhozásába. Újságvásárlási és lapegyesítési műveletekbe fogott, ezek eredményeként született meg első, máig létező lapja, a St. Louis Post-Dispatch. Hatalmas ambíció és önbizalom fűtötte, amikor 1883-ban megvásárolta a The World című New York-i napilapot.
Az Újvilág jelképe
hirdetés
A The World látványos akciói közül talán a legjelentősebb a New York-i Szabadság-szobor felállításához fűződik. A Franciaország által az Egyesült Államoknak ajándékozott műalkotás felállítása az 1880-as években nem volt olyan egyszerű, mint azt gondolnánk: a 46 méter magas, 225 tonna súlyú, monumentális nőalak elhelyezése megfelelő előkészítést igényelt volna, ám a hatóságok sehogyan sem találtak pénzt egy illő méretű és stílusú talapzat megépítéséhez.
1866: a Szabadság Megvilágosítja a Világot, rövidebb nevén a Szabadság-szobor
Pulitzer újságain keresztül hazafias összefogásra hívta fel polgártársait: „Helyrehozhatatlan szégyen volna New York városára és az Amerikai Köztársaságra nézve, hogy Franciaország elküldi nekünk pompás ajándékát, mi pedig még egy talapzatot sem tudunk biztosítani számára... Adjanak, még ha keveset is! Küldjék el adományaikat! Mi összegyűjtjük és gondoskodunk róla, hogy a célnak megfelelően használják fel. Minden adományozó nevét közzétesszük, bármily keveset is ad.”
Megindult az adományok áradata, amelyhez természetesen ő maga is hozzájárult. Néhány hónap alatt kispénzű emberek felajánlásaiból elegendő dollár gyűlt össze, ami lehetővé tette a talapzat megépítését. A 27 méter magas, szép kivitelezésű gránitépület (benne felvonó, kilátó és múzeum) ily módon készen állt az emlékmű avatásának időpontjára. 1886 októberében színpompás ünnepség keretében Grover Cleveland elnök vette át az alkotást, amelynek kezében a fáklya immár 93 méter magasra emelkedett.
Pulitzer a The World székháza elé hatalmas méretű alkalmi diadalkaput építtetett az utca teljes szélességében, amely alatt a katonai parádé díszegységei is elvonultak. Számára szimbolikus jelentőségű volt, hogy közreműködött a monumentális Szabadság-szobor felállításában, amit ettől kezdve sok millió bevándorló Amerikába érkezvén a hajóról először pillantott meg. A szobor talapzatában lévő múzeumban ez olvasható szerepéről: „A magyar emigráns Joseph Pulitzer, a The World kiadója, akciót kezdeményezett a talapzat felépítéséhez szükséges 100 ezer dollár előteremtésére... A pénz előteremtésén túl Pulitzer sajtókampánya arra is felhívta a figyelmet, hogy a szobrot nem csupán New York városának, hanem egész Amerikának állítják.”
Munkácsy Amerikában
Egy másik emlékezetes esemény volt ugyanebben az esztendőben Munkácsy Mihály tengerentúli útja. A festő már évek óta Párizsban élt, amikor egyik legismertebb alkotásával, a Krisztus Pilátus előtt című képével bemutató körútra indult az Egyesült Államokba. Abban a lelkes és ünnepélyes fogadtatásban, amelyben 1886 őszén részesült, nem kis szerepe volt Pulitzernek, és a magyar emigránsoknak. A New York-i magyarok fogadóbizottságot hoztak létre Munkácsy üdvözlésére, amelynek elnöki tisztét Pulitzer vállalta.
Joseph Pulitzer
A The World évekkel látogatása előtt is írt már a magyar művészről. Fogadtatásának előkészítése során és amerikai tartózkodása alatt a lapban további tudósítások láttak napvilágot a kritikai realizmus jeles festőegyéniségéről. Pulitzer, aki nagy tisztelője és pártolója volt a művészeteknek, akár franciaországi utazásairól is ismerhette honfitársának hírét, de valószínűbb, hogy kettejük személyes szimpátiája a szobrász F. A. Bartholdi közvetítésének volt köszönhető. A Szabadság-szobor alkotójának és Munkácsynak a műterme ugyanis Párizsban egymás mellett volt. A The World részletesen szólt Munkácsy pályafutásáról, méltatta alkotói erényeit és beszámolt New York-i programjáról.
A monumentális Krisztus-trilógia első darabjának nyilvános bemutatását követő napon Pulitzer lapja így kommentálta a látottakat: „Ha napjaink nagyobb művészei közül megadatik néhánynak, hogy munkájuk maradandósága révén korszakok, évszázadok múltán az idő a mai értelemben vett klasszikus jelzővel ruházza fel nevüket, Munkácsy Mihály magyar festő igen előkelő helyet fog elfoglalni a XIX. század halhatatlanjai között, amit mesterműve, a Krisztus Pilátus előtt biztosít majd számára... Az alkotás nagyszerű képzelőerőt sugall; a maga egyszerűségében pompás; drámai mondanivalója nem festészeti fortélyok alkalmazása révén, hanem egyszerűen a géniusz vezette alkotói kéz nyomán jut kifejezésre. Nézőjét a teljesség érzése tölti el, lenyűgözi... A képet mindenkinek látnia kell! Széles körű, megérdemelt elismerést fog kiváltani, s ily módon Amerika is főt hajt e nagy művész előtt, kinek zsenije alkotta azt. Munkácsy, te salutamus!”
A rendkívüli tetszéssel fogadott tárlat megnyitója után a Metropolitan operaházban Pulitzernek és feleségének a vendége volt Munkácsy, és a következő napokban hetekben a társadalmi élet előkelőségei fogadták a magyar művészt, bankettek egész sorát rendezték tiszteletére. A New York-i magyarok november 23-án, a Delmonico étteremben tartott estélyén Pulitzer látta el a szertartásmester szerepét, s ő mondta az üdvözlőbeszédet.
Az ünnepélyes eseményen a magyar közösség tagjai mellett illusztris vendégsereg jelent meg: lapszerkesztők, politikusok, a kulturális, az üzleti és a pénzvilág reprezentánsai és más közéleti személyiségek. Az óhazát az osztrák–magyar alkonzul képviselte. A terem falát magyar és amerikai zászlók, valamint egy „Isten hozott” felirat díszítette, de zenekar is volt. A két nép himnuszának elhangzása után köszöntőjében Pulitzer ezeket mondotta:
„Egy nagy művészt, Munkácsy Mihályt üdvözölhetjük körünkben, aki messziről jött idegen az Újvilágban... Köszöntjük őt, de nemcsak azért, mert nagy mester, hanem mert magyar is... és a világ két legszebb országát képviseli itt körünkben – Magyarországot, ahol született, és fogadott hazáját, Franciaországot. Azért, mert Magyarország és Franciaország nem csupán szép, hanem Európa legszabadságszeretőbb nemzetei közé tartozik. Üdvözöljük, mert ugyanazzal a páratlan géniusszal rendelkezik a képzőművészet terén, mint amellyel nagy honfi társa, Kossuth Lajos rendelkezett a retorikában vagy Liszt Ferenc a zenében. Köszöntjük továbbá azért, mert mi amerikaiak, kiknek földjén nincs hagyományos arisztokrácia, nagyra becsüljük a tehetség arisztokráciáját; nincsenek királyi nagyságaink vagy nemeseink, ám meghajlunk az erény nemessége és leborulunk a zsenialitás királyi nagyságai előtt... Ma itt egyszerre érezzük magunkat magyarnak s amerikainak.”
Az arlingtoni Iwo Jima-emlékmű, amelyet Joe Rosenthal 1945-ben készült Pulitzer-díjas fényképét mintául véve állítottak fel
Jason Reed / Reuters
Pulitzer nyelvtudása immár nem volt alkalmas arra, hogy magyarul is beszédet tartson. Ennek ellenére másnap lapja első oldalán a tudósítás ezzel a magyar nyelvű főcímmel jelent meg: „Éljen Mihály Munkácsy!” A terjedelmes beszámoló idézi többek között a jelenlevő Chauncey Depew szenátort is, aki így reagált Pulitzer beszédének magyar vonatkozásaira: „Ha Magyarország nem adta volna nekünk Pulitzer Józsefet, és ha a The World nem segített volna, a Szabadság-szobor talapzata sohasem készült volna el.” Miután Munkácsy az államok fővárosában tett látogatásáról (ahol a kormány tagjainak vendége volt) visszatért New Yorkba, karácsony előtt otthonukban Pulitzerék nagyszabású estélyt adtak tiszteletére. Munkácsy megrendelést kapott Pulitzer felesége, Kate portréjának megfestésére is.
Az 1880-as évek derekán – elsősorban politikai sikereinek köszönhetően – Pulitzer tekintélye magas fokon állt. A Szabadság-szobor felállításában játszott szerepe szintén közismert volt. Ezzel kapcsolatos ötletét egyébként napjainkban is hasznosítani lehetne: ahhoz, hogy a Krisztus Pilátus előtt a trilógia többi darabjával együtt Debrecenben végleg magyar tulajdonba kerüljön, jól reklámozott, országos gyűjtőakcióra volna szükség, nyugati honfitársaink adományaival kiegészítve.
Csillag András
A szerző amerikanista történész, a Szegedi Tudományegyetem tanára.
Évtizedeken át meghatározó személyisége volt az Egyesült Államok sajtójának, ezen keresztül részese a politikai életnek. Az új stílusú hírlapírás módszereinek bevezetése révén úttörő szerepet játszott a modern tömegsajtó létrejöttében.
A századfordulón a hírlapírás felsőfokú oktatásának szorgalmazásával, majd adományának köszönhetően a New York-i Columbia Egyetemen létrejött első önálló zsurnalisztikai fakultással együtt hozzá fűződik a rangos újságírói, irodalmi és zenei elismerés, a Pulitzer-díj alapítása is.
Szabadság-szobornak öltözött férfi augusztusban egy emberi jogi tüntetésen. A gazdasági siker összeegyeztethető a társadalmi felelősséggel
Brendan McDermid / Reuters
Országos tekintélyű napilapja, a The World segítségével Pulitzer az amerikai sajtó történetében először valósította meg a gyakorlatban azt a liberális gondolatot, miszerint a gazdasági siker összeegyeztethető a társadalmi felelősséggel. Előtte kevesen törődtek szociális problémákkal; a sajtó hitelessége és tárgyilagossága alacsony szinten állt, elvtelen politikai részrehajlás és tartalmi igénytelenség jellemezte.
A The World képes volt a társadalom széles rétegeit megszólítani, ahogyan az egy színvonalas napilaptól ma is elvárható. Óriási példányszámú, befolyásos tömeglap lett – de nem sekélyes bulvárlap. Bár egy időben W. R. Hearsttel vívott könyörtelen konkurenciaharca a minőség feladására késztette, haladó társadalmi és politikai reformokért küzdő, bátor és független sajtóorgánum vált belőle a korrupcióval átszőtt vadkapitalizmus világában.
„A sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálat” – hangzott Pulitzer egyik legfontosabb zsurnalisztikai elve. Az általa képviselt „új hírlapírás” másik elve a sajtónyilvánosság leleplező erejére utalt: „a nyilvánosság a világon a legnagyobb morális hatóerő”. Amerikában a sajtó politikai tényezővé válása Pulitzer színre lépésével teljesedett ki. A „negyedik hatalmi ág” ellenőrző funkciót gyakorol a politika és gazdasági érdekeltségek felett; akár elnököt képes hatalomra segíteni vagy székében megingatni; társadalmi jelenségeket tud hatékonyan befolyásolni.
Pulitzer meggyőződése volt, hogy szabad politikai rendszer nem létezhet szabad sajtó nélkül („Köztársaságunk és sajtója együtt fog felemelkedni vagy elbukni!”). E sajtószabadság előfeltétele azonban szerinte nem csupán a mindenkori kormányzattól, hanem a pártoktól, gazdasági-üzleti érdekeltségektől való politikai és anyagi függetlenség kellett, hogy legyen.
Amikor kongresszusi képviselőnek választották, felismerte, hogy a független újságírás csak megalkuvás árán egyeztethető össze az aktív politizálással, ezért lemondott mandátumáról. Feladatának tekintette a sokoldalú, hiteles tájékoztatást; kritikát és ellenőrzést gyakorolt a köz érdekében; tanított és nevelt, miközben nem feledkezett meg a szórakoztatásról sem. Funkcióját tekintve a pulitzeri sajtó így tudott eleget tenni a modern újságírás alapvető kritériumainak, és ebben áll a mai médiának szóló üzenete.
Kivándorlás, polgárháború
Amikor Habsburg Miksa főherceg 1864 tavaszán az amerikai földrészre készült, hogy III. Napóleon támogatásával elfoglalja a mexikói császári trónt, zászlaja alá még Európában nemzetközi légiót toboroztak. Ebben volt egy osztrák–magyar huszárkontingens, benne Berger Vilmossal, az ifjú Pulitzer József anyai nagybátyjával. A katonaélet „romantikája” magával ragadta a 17 esztendős makói fiatalember fantáziáját. Mivel szeretett lovagolni, elhatározta, hogy maga is huszár lesz.
Az emléktábla a St. Louis Post-Dispatch megvételéről az amerikai városban
Sheree Martin / benfranklinfollies.com
Nagybátyja nyomdokaiba akarván lépni, önkéntes szolgálatra jelentkezett Mexikóba. Ám fiatal kora, gyenge fizikuma és rossz látása miatt az osztrák sorozóhatóságnál eltanácsolták, és így járt a francia idegenlégiónál is. Végül Antwerpenből 1864 nyarán úgy hajózott ki, hogy majd az Egyesült Államokból utazik Mexikóba. New Yorkban pénze fogytán megváltoztatta tervét, és lemondott az utazásról. Még dúlt az amerikai polgárháború, és 1864. szeptember 20-án az angolul egy szót sem tudó ifjú beállt önkéntesnek az 1. New York-i (Lincoln) lovasezredbe.
A polgárháborút követően St. Louisban telepedett le. Alkalmi munkákból élt, majd jogot tanult. Pártfogásába vette Carl Schurz, a helyi német nyelvű Westliche Post szerkesztője. Pulitzer még mindig szegénységben élt, amikor a lap riportere lett: kiváló érzékkel gyűjtötte össze az információkat, s élénk stílusban írott cikkei hozzájárultak a lap sikeréhez. Az újságírás egyidejűleg a politikai életbe való bekapcsolódást is jelentette, beválasztották Missouri állam törvényhozásába. Újságvásárlási és lapegyesítési műveletekbe fogott, ezek eredményeként született meg első, máig létező lapja, a St. Louis Post-Dispatch. Hatalmas ambíció és önbizalom fűtötte, amikor 1883-ban megvásárolta a The World című New York-i napilapot.
Az Újvilág jelképe
hirdetés
A The World látványos akciói közül talán a legjelentősebb a New York-i Szabadság-szobor felállításához fűződik. A Franciaország által az Egyesült Államoknak ajándékozott műalkotás felállítása az 1880-as években nem volt olyan egyszerű, mint azt gondolnánk: a 46 méter magas, 225 tonna súlyú, monumentális nőalak elhelyezése megfelelő előkészítést igényelt volna, ám a hatóságok sehogyan sem találtak pénzt egy illő méretű és stílusú talapzat megépítéséhez.
Pulitzer újságain keresztül hazafias összefogásra hívta fel polgártársait: „Helyrehozhatatlan szégyen volna New York városára és az Amerikai Köztársaságra nézve, hogy Franciaország elküldi nekünk pompás ajándékát, mi pedig még egy talapzatot sem tudunk biztosítani számára... Adjanak, még ha keveset is! Küldjék el adományaikat! Mi összegyűjtjük és gondoskodunk róla, hogy a célnak megfelelően használják fel. Minden adományozó nevét közzétesszük, bármily keveset is ad.”
Megindult az adományok áradata, amelyhez természetesen ő maga is hozzájárult. Néhány hónap alatt kispénzű emberek felajánlásaiból elegendő dollár gyűlt össze, ami lehetővé tette a talapzat megépítését. A 27 méter magas, szép kivitelezésű gránitépület (benne felvonó, kilátó és múzeum) ily módon készen állt az emlékmű avatásának időpontjára. 1886 októberében színpompás ünnepség keretében Grover Cleveland elnök vette át az alkotást, amelynek kezében a fáklya immár 93 méter magasra emelkedett.
Pulitzer a The World székháza elé hatalmas méretű alkalmi diadalkaput építtetett az utca teljes szélességében, amely alatt a katonai parádé díszegységei is elvonultak. Számára szimbolikus jelentőségű volt, hogy közreműködött a monumentális Szabadság-szobor felállításában, amit ettől kezdve sok millió bevándorló Amerikába érkezvén a hajóról először pillantott meg. A szobor talapzatában lévő múzeumban ez olvasható szerepéről: „A magyar emigráns Joseph Pulitzer, a The World kiadója, akciót kezdeményezett a talapzat felépítéséhez szükséges 100 ezer dollár előteremtésére... A pénz előteremtésén túl Pulitzer sajtókampánya arra is felhívta a figyelmet, hogy a szobrot nem csupán New York városának, hanem egész Amerikának állítják.”
Munkácsy Amerikában
Egy másik emlékezetes esemény volt ugyanebben az esztendőben Munkácsy Mihály tengerentúli útja. A festő már évek óta Párizsban élt, amikor egyik legismertebb alkotásával, a Krisztus Pilátus előtt című képével bemutató körútra indult az Egyesült Államokba. Abban a lelkes és ünnepélyes fogadtatásban, amelyben 1886 őszén részesült, nem kis szerepe volt Pulitzernek, és a magyar emigránsoknak. A New York-i magyarok fogadóbizottságot hoztak létre Munkácsy üdvözlésére, amelynek elnöki tisztét Pulitzer vállalta.
A The World évekkel látogatása előtt is írt már a magyar művészről. Fogadtatásának előkészítése során és amerikai tartózkodása alatt a lapban további tudósítások láttak napvilágot a kritikai realizmus jeles festőegyéniségéről. Pulitzer, aki nagy tisztelője és pártolója volt a művészeteknek, akár franciaországi utazásairól is ismerhette honfitársának hírét, de valószínűbb, hogy kettejük személyes szimpátiája a szobrász F. A. Bartholdi közvetítésének volt köszönhető. A Szabadság-szobor alkotójának és Munkácsynak a műterme ugyanis Párizsban egymás mellett volt. A The World részletesen szólt Munkácsy pályafutásáról, méltatta alkotói erényeit és beszámolt New York-i programjáról.
A monumentális Krisztus-trilógia első darabjának nyilvános bemutatását követő napon Pulitzer lapja így kommentálta a látottakat: „Ha napjaink nagyobb művészei közül megadatik néhánynak, hogy munkájuk maradandósága révén korszakok, évszázadok múltán az idő a mai értelemben vett klasszikus jelzővel ruházza fel nevüket, Munkácsy Mihály magyar festő igen előkelő helyet fog elfoglalni a XIX. század halhatatlanjai között, amit mesterműve, a Krisztus Pilátus előtt biztosít majd számára... Az alkotás nagyszerű képzelőerőt sugall; a maga egyszerűségében pompás; drámai mondanivalója nem festészeti fortélyok alkalmazása révén, hanem egyszerűen a géniusz vezette alkotói kéz nyomán jut kifejezésre. Nézőjét a teljesség érzése tölti el, lenyűgözi... A képet mindenkinek látnia kell! Széles körű, megérdemelt elismerést fog kiváltani, s ily módon Amerika is főt hajt e nagy művész előtt, kinek zsenije alkotta azt. Munkácsy, te salutamus!”
A rendkívüli tetszéssel fogadott tárlat megnyitója után a Metropolitan operaházban Pulitzernek és feleségének a vendége volt Munkácsy, és a következő napokban hetekben a társadalmi élet előkelőségei fogadták a magyar művészt, bankettek egész sorát rendezték tiszteletére. A New York-i magyarok november 23-án, a Delmonico étteremben tartott estélyén Pulitzer látta el a szertartásmester szerepét, s ő mondta az üdvözlőbeszédet.
Az ünnepélyes eseményen a magyar közösség tagjai mellett illusztris vendégsereg jelent meg: lapszerkesztők, politikusok, a kulturális, az üzleti és a pénzvilág reprezentánsai és más közéleti személyiségek. Az óhazát az osztrák–magyar alkonzul képviselte. A terem falát magyar és amerikai zászlók, valamint egy „Isten hozott” felirat díszítette, de zenekar is volt. A két nép himnuszának elhangzása után köszöntőjében Pulitzer ezeket mondotta:
„Egy nagy művészt, Munkácsy Mihályt üdvözölhetjük körünkben, aki messziről jött idegen az Újvilágban... Köszöntjük őt, de nemcsak azért, mert nagy mester, hanem mert magyar is... és a világ két legszebb országát képviseli itt körünkben – Magyarországot, ahol született, és fogadott hazáját, Franciaországot. Azért, mert Magyarország és Franciaország nem csupán szép, hanem Európa legszabadságszeretőbb nemzetei közé tartozik. Üdvözöljük, mert ugyanazzal a páratlan géniusszal rendelkezik a képzőművészet terén, mint amellyel nagy honfi társa, Kossuth Lajos rendelkezett a retorikában vagy Liszt Ferenc a zenében. Köszöntjük továbbá azért, mert mi amerikaiak, kiknek földjén nincs hagyományos arisztokrácia, nagyra becsüljük a tehetség arisztokráciáját; nincsenek királyi nagyságaink vagy nemeseink, ám meghajlunk az erény nemessége és leborulunk a zsenialitás királyi nagyságai előtt... Ma itt egyszerre érezzük magunkat magyarnak s amerikainak.”
Az arlingtoni Iwo Jima-emlékmű, amelyet Joe Rosenthal 1945-ben készült Pulitzer-díjas fényképét mintául véve állítottak fel
Jason Reed / Reuters
Pulitzer nyelvtudása immár nem volt alkalmas arra, hogy magyarul is beszédet tartson. Ennek ellenére másnap lapja első oldalán a tudósítás ezzel a magyar nyelvű főcímmel jelent meg: „Éljen Mihály Munkácsy!” A terjedelmes beszámoló idézi többek között a jelenlevő Chauncey Depew szenátort is, aki így reagált Pulitzer beszédének magyar vonatkozásaira: „Ha Magyarország nem adta volna nekünk Pulitzer Józsefet, és ha a The World nem segített volna, a Szabadság-szobor talapzata sohasem készült volna el.” Miután Munkácsy az államok fővárosában tett látogatásáról (ahol a kormány tagjainak vendége volt) visszatért New Yorkba, karácsony előtt otthonukban Pulitzerék nagyszabású estélyt adtak tiszteletére. Munkácsy megrendelést kapott Pulitzer felesége, Kate portréjának megfestésére is.
Az 1880-as évek derekán – elsősorban politikai sikereinek köszönhetően – Pulitzer tekintélye magas fokon állt. A Szabadság-szobor felállításában játszott szerepe szintén közismert volt. Ezzel kapcsolatos ötletét egyébként napjainkban is hasznosítani lehetne: ahhoz, hogy a Krisztus Pilátus előtt a trilógia többi darabjával együtt Debrecenben végleg magyar tulajdonba kerüljön, jól reklámozott, országos gyűjtőakcióra volna szükség, nyugati honfitársaink adományaival kiegészítve.
Csillag András
A szerző amerikanista történész, a Szegedi Tudományegyetem tanára.
Van így is elég bajunk az adományok felhasználásával. 
