1086 éve történt
A 926 május 2.-i sankt galleni magyar kalandozás különösen emlékezetes maradt, mivel az erről szóló krónikában adják az első pontos leírást a magyarokról
Közeledésük hírére a szentatyák mind elmenekültek, csak az ütődött-hibbant Heribald várta meg a magyarok érkezését, noha nem lehetetlen, csupán tettette magát, de nagy tehetséggel játszotta az idiótát.
Heribaldot a magyar hadfiak egy kicsit meghergelték s hirtelenében - viselkedésében kihívónak tűnt - le akarták vágni, de rájöttek, félkegyelmű, békében hagyták. A boros hordókat a kolostor pincéjéből kihordták, volt bor ott bőséggel, tetejüket leverték s ihatott mindenki amennyit csak akart. A magyarok "a vegyítetlenül ivott bortól felhevülve rettentő hangerővel isteneikhez ordibáltak" (=harci dalokat énekeltek). Tolmácsuk, egy keresztény pap, velük ordibál (=kurjongat és énekel) - Heribald szerint -: mivel kényszerítették rá... miután pedig kitombolták magukat, a pap-tolmács, aki ugyancsak felhevülhetett a bortól - saját nyelvükön elfújja a "Sanctificat nos Domine" kezdetű egyházi éneket. (Számolnunk kell vele, hogy Heribald is velük üvöltött.) Végül pedig jöhetett a pecsenye, a penitencia és vele a bűnbocsánat. Megható a kiabálásra kényszerített pap-tolmács históriája, ki végül is vezeklésül egyházi dalt énekel. Ámde miként lehet valakit ordibálásra, éneklésre kényszeríteni? S itt - a papok hagyományos borszeretetét ismerve - arra kell gondolnunk, arra is rákényszerítették, hogy versenyt igyon velük. Mivel pedig ez a derék egyházfi magyarul is tudott, értette az éneket s ismerős fülnek, felhevült szívnek az aligha lehetett kellemetlen.Az ünnepség tovább folyt (Heribaldot egyébként nem azért nem bántották, mert ártalmatlannak vélték, "hanem mert az ókoriak hite szerint a félkegyelműséget annak jeléül tekintették, hogy érintkezésben áll a felsőbb hatalmakkal").
A 926 május 2.-i sankt galleni magyar kalandozás különösen emlékezetes maradt, mivel az erről szóló krónikában adják az első pontos leírást a magyarokról
Közeledésük hírére a szentatyák mind elmenekültek, csak az ütődött-hibbant Heribald várta meg a magyarok érkezését, noha nem lehetetlen, csupán tettette magát, de nagy tehetséggel játszotta az idiótát.
Heribaldot a magyar hadfiak egy kicsit meghergelték s hirtelenében - viselkedésében kihívónak tűnt - le akarták vágni, de rájöttek, félkegyelmű, békében hagyták. A boros hordókat a kolostor pincéjéből kihordták, volt bor ott bőséggel, tetejüket leverték s ihatott mindenki amennyit csak akart. A magyarok "a vegyítetlenül ivott bortól felhevülve rettentő hangerővel isteneikhez ordibáltak" (=harci dalokat énekeltek). Tolmácsuk, egy keresztény pap, velük ordibál (=kurjongat és énekel) - Heribald szerint -: mivel kényszerítették rá... miután pedig kitombolták magukat, a pap-tolmács, aki ugyancsak felhevülhetett a bortól - saját nyelvükön elfújja a "Sanctificat nos Domine" kezdetű egyházi éneket. (Számolnunk kell vele, hogy Heribald is velük üvöltött.) Végül pedig jöhetett a pecsenye, a penitencia és vele a bűnbocsánat.
(Ekkehard: Casus St. Galli V. c. 54.)
(L. Riedl Frigyes: A régi magyar irodalom, 52. kézirat)