Évfordulók kapcsán

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Április 11 a költészet napja

ja1.png
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Karacs Ferenc rézmetsző halála

CACHE_8e5ebf42b7368a181b033b92bd61c215.jpg_W200.jpg




Karacs Ferenc (Püspökladány, 1770. március 16. – Pest, 1838. április 14.) térképkészítő rézmetsző.




Nemesi családból származott, apja Karacs János, anyja Makay Sára, egyik testvére, Karacs János református pap. Felesége Takács Éva írónő. Tannulmányait a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában kezdte. Csokonai Vitéz Mihállyal és a késöbbi bécsi tanár Márton Józseffel szobatársak voltak. Debreceni évei alatt több térképet készített a gimnázium részére. 1793-ban az iskola elvégzése után Pestre került, ahol mérnöknek tanult. Tanárai Dugonics András és Mitterpacher Lajos voltak. Képzése során a térképészet lett a fő érdeklődési köre. Térképeit nem csak papirra készítette el, hanem művészi rézmetszeteket készített róluk.

A mérnöki pálya helyett a rézmetszéssel kezdett el komolyabban foglalkozni, és bécsben a legjobb mesterektől leste el a technikát. Hazatérve Pesten telepedett le. József nádor, Széchényi Ferenc, Teleki László valamint egyházi személyek is művészi munkájának folytatására biztatták és megrendeléseket is kapott.

Élete során többször kapott külföldi, jól jövedelmező ajánlatokat, így például az orosz cári udvarba is, de ő ragaszkodott a magyarországi pályához. Tervei között szerepelt magyar nyelvű térképek kiadása, de anyagiak hiányában csak egy 21 oldalas Európa térkép, egy iskolai atlasz és egy fali Magyarország térkép valósult meg ebből. Ezeken kivül rézbe metszette mások térképeit, díszes iratokat, okleveleket és újságokba készített térképeket.

Társaságában gyakran megfordultak a magyar irodalom, a könyvkiadás és a tudományos élet korabeli szereplői is, így például: Horvát István, Virág Benedek, Fáy András, Vitkovics Mihály.

Emlékét Debrecenben egy utca, Püspökladányban a gimnázium és a múzeum nevében örzi.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Karacs Teréz

karacsterez.jpg

Karacs Teréz (Pest, 1808. április 18. – Békés, 1892. október 7.) pedagógus, író, a nőnevelés egyik úttörője.

Apja, Karacs Ferenc rézmetsző és térképész volt, anyja, Takács Éva író, Takács Ádám rákospalotai majd váci lelkész leánya. Házukban gyakran megfordultak a kor szellemi vezetői, például Fáy András, Kazinczy Ferenc, Garay János, Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc. Katona József lakott is náluk egy ideig, itt írta meg a Bánk bánt. De gyakori vendég volt házuknál virág Benedek is, aki a család otthonát csak Karacs Tusculánumnak nevezett. A szülők bátorították lányuk tanulását, bár ez elsősorban önképzést jelentett. A protestáns népiskolai (a Kálvin téri református iskolában) képzésen kívül egyéb, felsőfokú képzésben nem részesült, de mégis nagy műveltségre tett szert köszönhetően szüleinek és baráti körüknek. Édesanyjától a műveltségen kívül gyakorlati tudást is kapott megtanult fehérneműt varrni, később pedig a selyemhajfodrok készítés mesterségét. Apjáról írt könyvéből való az alábbi részlet:

“Apám és anyám ifjú korában fejlett ki Amerika függetlensége, ők ezen kor történetének első tanúi, tiszta, józan légkört alkottak családi környezetükben s igy mi a mindennapi életen valamivel fentebbi életrétegben nőttünk fel. Anyám még némelyek által kárhoztatva is lőn leányai nevelése körüli elveiért. Atyám széplelkűleg ezen kétkedőknek ezt szokta mondani: Szerencséssé senkit nem lehet nevelni, hanem azzá igen, hogy szerencsét és szerencsétlenséget egyaránt képes legyen elviselni ...

Gyermekeit szerette, nejét a legnemesebb szeretetteljes tisztelettel becsülé, kit még olyankor is látható társul vitt magával, midőn országos férfiakat pld. követeket látogatott meg.”

Az inspiráló szellemi légkörben felnövő Teréz anyját követve írni kezd, az 1830-as években több elbeszélése, színműve, feminista cikke jelenik meg. Megismerkedik és barátságot köt a női egyenjogúság korabeli hirdetőivel, Brunszvik Terézzel és Teleki Blankával. Érdeklődése egyre inkább a tanítás felé fordul, néhány évet a máramarosszigeti Kállay családnál tölt nevelőnőként.

1846-ban Miskolcon polgári származású lányok részére nőnevelő intézet nyílik, melynek vezetésére Karacs Terézt kérik fel. Korszerű elveken alapuló tanítási módszere – magyar nyelvű tanítás, szemléltető oktatás, a „magolás” elvetése – sikeresnek bizonyul, az iskola hamarosan országos hírnévre tett szert.

Az 1848 tavaszán megalakult Magyar Nevelési Társaság júliusban megtartja az első egyetemes tanügyi kongresszust, melyen a haza kiválóságai, többek között Brassai Sámuel, Táncsics Mihály, Jedlik Ányos vesznek részt, köztük egyetlen nőként Karacs Teréz.

1859-ben Kolozsvárra költözik, ahol a református egyház leányiskoláját vezeti, majd néhány évvel később ugyanitt magániskolát nyit, de anyagi gondjai miatt nem tudja fenntartani. Egy ideig ismét nevelőnői munkát vállal, 1865-ben Pestre költözik és óraadásból tartja fenn magát, többek között Arany János unokáját, Szél Piroskát is tanítja.

A kiskunhalasi felsőbb leányiskolában tanít 1877-1885 között, majd egészségügyi okokból békési rokonaihoz költözik. Nyolcvanadik születésnapján országos küldöttség teszi nála tiszteletét.

Karacs Teréz neve azonban nem csak nevelőnőként vált országszerte ismertté, hanem írónőként is. Költeményei, elbeszélései, visszaemlékezései egyaránt öregbítették méltán kiérdemelt hírnevét.


Békésen halt meg 1892-ben, síremléket a Református Nőegylet állított neki.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
A Föld napja

kep_2013419_10325277.jpg





Idén legyen húsmentes a Föld napja! Rád is számítunk! Ha félmillióan csatlakozunk, akkor egyetlen nap alatt 2 tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a légkörbe. Csatlakozz, ne csak ezen az egy hétfőn! Tégy az éghajlatváltozás ellen! Minden héten!

A Föld napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált Magyarországon. Cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Ella Fitzgerald születésnapja

11928638_ori.jpg



Ella Jane Fitzgerald (Newport News, Virginia, 1917. április 25. – Los Angeles, 1996. június 15.) tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai dzsesszénekesnő.

1934-ben tűnt fel egy harlemi amatőr tehetségkutató versenyen, ahol eredetileg táncosként tervezett indulni, de meggyőzték, hogy inkább énekesként lépjen fel. Ennek nyomán azonnal Chick Webb zenekarához került, és elindult egyedülálló karrierje. 1935-ben elkészült első lemezfelvétele (Love and Kisses). 1938-ban jelent meg legnagyobb slágere az A-tisket, A-tasket. 1939-ben Chich Webb halála után átvette a zenekar vezetését. 1940-től szólista volt, világkörüli turnékon, fesztiválokon vett részt. Magyarországon is járt, 1970. május 20-án a budapesti Zeneakadémián lépett föl, a koncertről készült hangfelvétel lemezen is megjelent[6]. Az 1980-as években többször megoperálták, egyre kevesebbet koncertezett.
 

Csatolások

  • Ella Fitzgerald - A-Tisket, A-Tasket.mp3
    1,017.3 KB · Olvasás: 0
  • Ella Fitzgerald - Summertime.mp3
    1.8 MB · Olvasás: 0

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Saul Bass születésnapja

Saul Bass (New York, 1920. május 8. – Los Angeles, 1996. április 25.) amerikai grafikus, tervező, filmrendező. Számos nagy amerikai cég- és filmarculat tervezője volt. Olyan nagy rendezőkkel dolgozott együtt, mint Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick, Otto Preminger, Billy Wilder és Martin Scorsese, valamint olyan cégek logóját tervezte, mint a United Airlines, az AT&T és a Minolta.




http://www.holidayspress.com/wp-content/uploads/2013/05/saul-bass.jpg


http://1.bp.blogspot.com/_Hdl9x7SEx...AAO8/dhocLgwmZDc/s1600/Saul-Bass%28web%29.jpg
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Maurice Sendak 1928 június 10-én született


Sendak Brooklynban született, egy emigráns lengyel zsidó családban. Beteges gyerekként sok időt töltött négy fal közé zárva, és imádta a könyveket. Több családtagját elvesztette a holokausztban, a pusztításból gyerekként semmit nem értett, és ez a trauma egész életében elkísérte - interjúiban azt mondta, talán emiatt is írt őszintén a szörnyűségekről és azok leküzdéséről a gyerekeknek. Kezdetben kirakatrendezőként állt munkába, de rövidesen inkább a könyvek illusztrálását választotta hivatásul. 1951-ben jelent meg az első kötet, amelyet illusztrált (The Wonderful Farm), 1981-ig folyamatosan jelentek meg a könyvei.

Tizenhét könyvet írt, négyszer ennyit illusztrált, a legnagyobb gyerekirodalmi díjakat (köztük a Caldecott-érmet, az Andersen-díjat, az Astrid Lindgern-emlékdíjat), állami kitüntetéseket (National Medal of Arts) nyerte el. A szakmai megbecsülésen túl az olvasók is szerették: az Ahol a vadak várnakból 19 millió példányt adtak el, és még életében egy általános iskolát is elneveztek Sendakról.
Sendak sokszor hangsúlyozta, hogy nem gyerekkönyvíróként gondol magára, hanem olyan szerzőként, aki az igazat írja meg a gyerekkorról, ami közel sem olyan ártatlan és passzív, mint amilyennek a gyerekkönyvek gyakran beállítják. Sendak őszintesége olyan hősöket teremtett, mint például leghíresebb könyve, az Ahol a vadak várnak (1963) agresszív kis zsarnoka, a kilencéves Max.


sendak-3-650-746535.jpg



MauriceSendak_WheretheWildThingsAre.jpg
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
kriza.jpg




Kriza János Nagyajta 1811 június 28 -n született. néprajzkutató, költő, műfordító, unitárius püspök a Magyar Tudományos Akadémia tagja.


[HIDE-REPLY-THANKS]http://mek.oszk.hu/06100/06191/html/[/HIDE-REPLY-THANKS]
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Jean Bernard Léon Foucault 194 éve született

Jean Bernard Léon Foucault (Párizs, 1819. szeptember 18. – Párizs, 1868. február 11 ) francia fizikus. Leginkább a róla elnevezett ingáról híres, amely segítségével a Föld tengely körüli forgása kimutatható volt. Jelentős még a fénysebesség meghatározására végzett munkássága is

144px-Foucault_pendulum_animated.gif
 

bácsi63

Állandó Tag
Állandó Tag
Globo.Garnerin.jpg


180px-Andr%C3%A9_Jacques_Garnerin.jpg

A francia André-Jacques Garnerin 1797-ben hajtotta végre az első ejtőernyős ugrást a párizsi Parc Moceaux-ban. A francia ejtőernyős úttörő régóta foglalkozott a magassági ugrás gondolatával.
A 1780-as években Loius-Sebastian Lenormand kísérletezett hasonló konstrukciókkal, de Garnerin volt az első, aki egy hőlégballonból, közel ezer méteres magasságból, merevítés nélküli, ernyő alakú szerkezettel hajtott végre sikeres ugrást.
Garnerin, aki a francia forradalmi hadsereg légügyi tisztjeként osztrák fogságba került, három évet raboskodott Buda várában. Itt tökéletesítette elképzeléseit, titokban ejtőernyős szökést tervezett. Végül a Marie-Antoinette és XVI. Lajos lányáért, Mária Terézia Sarolta hercegnőért cserébe kiadott francia főtisztek között szabadult 1795-ben.
Lánya, Elise Garnerin volt az első női ejtőernyős. André-Jacques Garnerin egy új ejtőernyő tesztelése közben vesztette életét 1823-ban.


small_garnerin-elisa.jpg
 

bácsi63

Állandó Tag
Állandó Tag
129 éve született Hermann Rorschach
(Zürich, 1884. november 8 - Herisau, 1922. április 2.) svájci pszichiáter, aki a róla elnevezett tintafolt-teszt kifejlesztése után vált híresé. E projektív teszt segít a szakembereknek a vizsgálat személy személyiségstruktúrájának feltérképezésében.

A Rorschach tintafolt-teszt egy komplex pszichológiai, diagnosztikai mérőeszköz, egyike a XX. század legáltalánosabban használt projektív tesztjeinek. Célja, hogy a pszichológus feltérképezhesse a vizsgálati személy személyiségstruktúráját, más vizsgálatok kiegészítése érdekében.


Hermann-Rorschach-20821095-1-402.jpg
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
lagerlof.jpg


Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf (1858. november 20., Mårbacka, Svédország1940. március 16., Mårbacka) svéd írónő. Nemzetközi sikert a Nils Holgersson csodálatos utazása c. gyermekkönyvével ért el. Az első nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült. Az újromantika és az impresszionizmus képviselője.

Művei
Amikor én kislány voltam.
Krisztus-legendák
A Császár
.
Jeruzsálem I-II.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezen a napon született 1935 -ben Dian Fossey etológus

A hegyi gorillák kihalástól való megmentése fó munkája.

Dian_Fossey.jpg


Dian Fossey neve kevésbé cseng ismerősen, viszont ha azt mondom, hogy a nő a gorillákkal, akkor már egyből beugrik. Egy olyan asszonyról van szó, akire érdemes méltósággal emlékezni. Egész életét a munkájának szentelte, ebbe is halt bele, méghozzá megdöbbentően brutális módon.


dian-fossey-with-infant-gorilla.jpg


936full-dian-fossey.jpg
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
upload_2018-10-16_9-16-17.jpeg

1916
megnyílt az első családtervezés klinika


Margaret Higgins Sanger Slee (1879. szept. 14. – 1966. szept. 6.) megnyitotta az első családtervezés klinikát az USÁ-ban (Brooklyn-ban).
Kilenc nappal később a rendőrség lefoglalta és ő egy hónapot töltött börtönben, mert az 1873-as Comstock törvény obszcenitás terjesztésének minősítette a fogamzásgátlás információkat.
Margaret Sanger anyja gyakorló római katolikus volt, 18 terhességen ment át és 11 gyermeke született élve, mielőtt tüdővészben és méhnyakrákban meghalt 1896-ban. Apja küzdött a nők választójogáért és iskoláztatásáért. Margaret ápolónőnek tanult, anyja ápolása kapcsán maga is megfertőződött a tüdőbajjal. 1902-ben férjhez ment William Sanger építészhez és 1903-ban megszületett első fiuk. Noha 1913-ban elváltak, férje továbbra is terjesztette Margaret felvilágosító írásait, amiért 1915-ben őt is lecsukták egy hónapra.
1915-ben egy újabb letartóztatási parancs elől Európába menekült. Dániában újabb fogamzásgátló eszközöket ismert meg és 1916-ban becsempészett néhányat az USÁ-ba. 1921-ben megalapította az Amerikai Születésszabályozás Ligát. Ezután fél évtized alatt több mint egy millió levélben kértek tőle asszonyok családtervezési információt. 1923-ban már megnyithatta családtervezési klinikáját, számos jómódú ember támogatásának köszönhetően, azonban a támogatók nevét titokban kellett tartani. Csupa női orvost és ápolót alkalmazott. 1927-ben részt vett az első Népesedési Világkonferencia szervezésében Genfben.
Szerte a világon számos előadást tartott és írásai jelentek meg. Halála évében még megérhette, hogy a Griswold v. Connecticut bírósági döntés legalizálta a születésszabályozást a házaspárok számára az USÁ-ban. Rá két évre az ENSZ teheráni világkonferenciáján a családtervezést az emberi jogok közé sorolták.

bocs magazin
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére