Évfordulók kapcsán

kincsbaba

Állandó Tag
Állandó Tag
Jeles nap a mai nap is mert Gergely napja és a népi mondás úgy tartja ha „Ha Gergely megrázza szakállát, még áprilisban is hó lesz.” hát nálunk eléggé megrázta mert nagy hó lett.Tehát ebből következik hogy még áprilisban is rakhatunk hóembert.
 

Szilvianyuka

Állandó Tag
Állandó Tag
egyetértek én is a másik hozzászólóval,Kiscsillaggal:) nekem is az egyik legszebb nap a március 29. akkor született meg a kisfiam,Milán:D
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Petőfi Sándor

15-DIK MÁRCIUS, 1848


Magyar történet múzsája
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
!
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.

Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.

Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.

Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.

Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.

Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!

Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.

És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!

Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!...-
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.

És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.

Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.

Nem elég... most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.

S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.

A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! -

Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.

S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.
Egy ilyen nap vezérsége,

S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!
Pest, 1848. március 16.
 

kincsbaba

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma nagy ünnep van mert ma van március 15 a Nemzeti ünnepünk. A bátor márciusi ifjak és a szabadságharcosok emlékére még koszoruztak is a szobroknál.
 

Ms. Dina

Állandó Tag
Állandó Tag
Sok híres ember született a mai napon (is). 1746-ban Francisco Goya, 1844-ben Paul Verlaine, 1853-ban Vincent Van Gogh, 1906-ban Gelléri Andor Endre, 1930-ban John Astin és 1945-ben Eric Clapton. :)
 
T

TH6777

Vendég
http://www.google.hu/search?q=Hans+Christian+Andersen&ct=andersen10-1-hp&oi=ddle

Születésének 205.évfordulója!

HANS CHRISTIAN ANDERSEN
(1805-1875)

andersen.jpg

Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. Manapság - és már régóta - meséit adják ki újra meg újra: idáig több mint 80 nyelven jelentek meg. Ez pedig igen nagy gyűjtemény, hiszen 70 évre terjedő élete folyamán 156 mesét írt. Némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik. „A király új ruhája", a „A rút kiskacsa" vagy „A derék ólomkatona" úgy beleépült az európai olvasók köztudatába, hogy már arra se szokás gondolni, hogy ezeket is Andersen írta. - Érdekes, szemléletes és igen pontos útirajzai pedig földrajzi szakkönyvek forrásművei lettek. Ki gondolna arra, hogy a különböző tájak oly pontos-hiteles leírója azonos azzal, aki kitalálta „A király meztelen" fura, de nagyon is a valóságra valló históriáját.
Az az út, amelyen a nyomorúságos proletárfiú eljutott a dicsőség ormaira, ahol királyok koccintottak vele, irodalmi és történelmi nagyságokkal került tegező viszonyba és mosolyogva elnézték minden agglegényekre jellemző bogarasságát - olyan történet, amelyet Andersen írhatott volna meg valamelyik merőben valószínűtlen történetében.
Amikor született és kisfiú volt, a napóleoni háborúk zajlottak, s Dániának is sok megpróbáltatást kellett átélnie. Egy vidéki dán csizmadia örülhetett, ha a családjával egyáltalán megélt. Ez a csizmadia olvasó ember volt, lelkesedett a francia felvilágosodásért, szerette volna a fiát művelt, értelmes emberré nevelni. De igen korán meghalt, a fiú, Hans Christian ekkor ötéves volt. Az özvegyen maradt anya buzgón vallásos és ráadásul babonás volt, félt a férje „gyanús" műveltségétől is. Ő bitbuzgóvá igyekezett nevelni a fiút. Erőszakos és indulatos asszony volt, csak éppen ideje nem jutott rá, hogy bármire nevelje a gyermeket. Takarított, mosott, cselédmunkát végzett, hogy legyen betevő falatjuk. A legalsó iskolák után fillérek se maradtak tandíjra. Az elemiben az ábécén kívül semmit se tanulhatott meg. Az ábécé azonban kulcsot adott az olvasáshoz. Otthon pedig apai örökség volt a szegénységben oly ritka sok könyv. Az anyából áradt a vallási buzgóságba öltözött babona, a könyvespolc felől áradt Voltaire felvilágosodása. - De neki is dolgoznia kellett. Előbb egy szövödében, majd egy dohánygyárban inaskodott. Végre 12 éves korában bejutott egy patikába tanonclegénynek és két év múlva már segédlevelet is szerzett. - Gyakran cipőre se tellett, de a mezítlábas kamaszfiú már formás verseket írt, az otthoni könyvekből meglepően sokat tanult. Olyan érdekesen mesélgette az elolvasott regények tartalmát, hogy a vidéki-kültelki házak lakói nemegyszer érdeklődve ülték körül és hallgatták, amit mesél.
Amikor már hivatásos gyógyszerészsegéd lehetett volna, bizonyos volt, hogy ehhez a nyugodt foglalkozáshoz semmi kedve sincs. Minthogy éppen volt cipője és meleg kabátja is, hátat fordított a vidéki szülővárosnak, Odensének, és gyalog ment a fővárosba, Koppenhágába. Jelentkezett egy színháznál, hogy beállna a tánc- és énekkarba. Az okos siheder meg is tetszett a vezetőségnek, ki is próbálták. Hamarosan használható is volt a balettkarban. Majd kiderült, hogy elég jó hangja van, könnyen tanul szövegeket is. Táncosnak túl hosszú gólyalába és túl nagy orra miatt eléggé komikus volt, de énekesnek megfelelt. De nem sokáig. Egyre serdülvén, a hangja mutálni kezdett. De akkorra már a színházban otthonos, művelt emberek nemcsak megkedvelték, hanem úgy vélték, ennek az értelmes fiúnak érdemes rendszeresen tanulnia, remélték, hogy nagy jövő vár rá. Beíratták egy kollégiumba, fizették a tandíjat és az ellátást. Volt, aki még ruháról is gondoskodott. Itt erősödött meg anyjától kapott rendíthetetlen hite a gondviselésben. Itt alakult ki az a meggyőződése, hogy az emberek alapvetően jók.
Természetesen kitűnő tanuló volt és négy év után kitűnő érettségivel fejezte be iskolai tanulmányait. Közben drámákkal próbálkozott. Ezek ugyan sohase lettek színházi szenzációk, de költőiségükkel felkeltették a divatos dán írók figyelmét is. Néhány verse nemcsak megjelent, hanem széles körű elismeréssel találkozott. Ösztöndíjakat jártak ki a számára, külföldi utakat tettek lehetővé. Előbb Németországba juthatott állami ösztöndíjjal, majd Párizs és Róma nyílt meg előtte. Nyelvérzéke és rendkívüli tanulási képessége lehetővé tette, hogy ahol járt, ott hamarosan otthonos lett a nyelvben is. Németül, franciául, idővel olaszul úgy megtanult, hogy rövidebb írásait irodalmi színvonalon tudta lefordítani ezekre a nyelvekre.
De sokáig nem volt igazi otthona. Sohase volt igazi kapcsolata azokkal, akikkel nagyon barátságosan elbeszélgetett. Agglegényi magányossága és különcködése ezekben az években megrögződött. Útirajzai nemzetközi sikereket hoztak, regényeit szívesen látták Európa különböző tájainak kiadói és olvasói. Különösen „A rögtönző" című regénye lett hamarosan több nyelven is népszerű olvasmány. Ez egy szegénységből világhírre emelkedő művészifjú lelki hullámzásáról szól. Diadal és lelkifurdalás közt hánykódó élete szakadatlan útikaland Európa tájain. - Talán a regény lett volna legsikeresebb műfaja, ha nem ragadja el a meseírás. Ez 1835-ben - harmincéves korában - kezdődött. Több külföldi út után hazatért Koppenhágába. Igazi anyagi gondjai már nem voltak, a könyvkiadók készséggel várták regényeit. De egy kiadó füzetsorozatot indított olyan mesék számára, amelyek alkalmasak gyermekolvasmányoknak is, de költőiségükkel a felnőtt olvasókat is érdekelhetik. Ha rendszeresen tud füzetről füzetre új meséket írni, készséggel kiadja őket és jól fizet értük. Ezt a jövedelemlehetőséget akarta megragadni. 27 év alatt 24 füzetet töltött meg azzal a 156 mesével, amelyet már régóta az Andersen-életmű lényegének tartanak.
Előbb őt magát is meglepte a visszhang, azután megszokta a nem várt világsikert. Otthon, Dániában már köztudomású volt, hogy ő a világ leghíresebb dán írója. A dán király meghívta, koccintott vele, és barátjának nevezte. A szegénységből a fénybe felkapaszkodott, ünnepelt írót elbűvölte ez a siker. Gyönyörűséggel töltötte el, hogy a király maga mellé ültette hintójába. Ennek híre úgy jutott el Európa királyi udvaraiba, hogy közeli-távoli országok uralkodói hívták meg, akasztottak a mellére érdemrendeket. És aminek még jobban örült, hogy királyok, hercegek, államférfiak pezsgővel koccintottak vele, s ültették maguk mellé hintójukba. - Különös egysége volt ez annak a világnézetnek, hogy mindig, minden írásában a szegények igazságát hirdette, de sznobságnak is mondható hiúsággal büszke volt a hatalmasok és a nagyon gazdagok barátságára. - Élete második fele szakadatlan diadalút. Ez volt Andersen mesékre emlékeztető valószínűtlen életpályája. És erre az értékelésre az évszázadnál is hosszabb utókor se cáfolt rá. Mintha ezt írta volna meg egyik legismertebb meséjében, „A rút kis kacsa" történetében. A baromfiudvarba került hattyútojásról azt hiszik, hogy kacsatojás. Amikor a kotlós tévedésből kikelti, azt gondolják, hogy kacsa. De kacsának olyan különös, s ezért nagyon csúnyának tartják. Azután nőttön nő, egyre szebb lesz és eljut odáig, hogy diadalmas hattyúként emelkedik minden kacsa fölé. Mintha Andersen előre megírt önéletrajza lenne.
 

meszarosicu

Állandó Tag
Állandó Tag
2010. április 8. "A legnagyobb magyar" gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulója.

2010. április 11. A költészet napja, József Attila születésnapja.
Ne légy szeles....
bár a munkádon más keres
dolgozni csak pontosan, szépen
ahogy a csillag megy az égen
- úgy érdemes..!!
 
T

TH6777

Vendég
1912Southampton-ból elindul első és egyben utolsó útjára a Titanic.

1941Horvátország kikiáltja függetlenségét.

1970Paul McCartney bejelenti a Beatles feloszlását.

1993 (17 éve történt) Nemzeti rákellenes nap.

1972 (38 éve történt)
Londonban, Moszkvában és Washingtonban aláírták a bakteriológiai fegyverek tiltásáról szóló egyezményt.


1755 (255 éve történt)
Megszületett Samuel Christian Fried­rich Hahnemann német orvos, a homeopátia megalapítója.


1880 (130 éve történt)
Megszületett Frances Perkins amerikai pedagógus, állami hivatalnok, aki az Amerikai Egyesült Államok első női munkaügyi minisztere volt 1933. és 1945. között.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag


  • József Attila

    Igaz ember
Szemeim, ti fényfejő parasztnők,Fordítsátok ki a sajtárokat,Nyelvem, szép szál kurjantós legény,Hadd abba hát a kubikolást,Állat, szaladj belőlem ÁzsiábaIzzadó erdők gyökereihez,Gerincem, szédülj az Eiffel-torony alá,Szigonyod a szagot elkerülje,Orrom, vitorlázó grőnlandi halász,Kezeim, Rómába zarándokoljatok,Lábaim, árokba rugdossátok egymást,Szolgáltassátok be a cíntányérokat,Füleim, a cíntányérokat!Combom, ugorj Ausztráliába,Te harmatos-rózsaszínű fiahordó,Gyomrom, te könnyű léggömb,Repülj a Szaturnuszig, a Szaturnuszra!Mert úgyis kilépek számszélireS íves kiáltással füleikbe ugrom,Mert fölhúzták már a megállt órákat,Mert ívlámpákként ragyognak majd a falvak,Mert fehérre meszelik a városokatÉs csigolyáim szétgurulhatnak a világba,Én már akkor is egyenesen állokA görbén heverő halottak között.[SIZE=-1]1924. máj.[/SIZE]

József Attila


TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
1924 tavasza
 

vmarta

Állandó Tag
Állandó Tag
1902. március 19-én az európai államok egy, a mezőgazdaságilag hasznos madarak (akkoriban még ilyen kategóriákban gondolkodtak) védelmét szogáló egyezményt írtak alá. Ez az egyezmény volt hazánkban a Madarak és Fák Napja bevezetésének közvetlen előzménye. Még ugyanebben az évben Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg első ízben a Madarak és Fák Napját. Az ünnep hivatalos bevezetésére azonban csak néhány évvel később, 1906-ban került sor Herman Ottó hathatós közreműködésével, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő a Madarak és Fák napjának megünneplését minden iskola számára. E napokon a gyermekek fákat ültettek és ápoltak, madárodúkat helyeztek ki és takarítottak, akadályversenyeken, vetélkedőkön, kirándulásokon vettek részt, újságcikkek, könyvek és plakátok emlékeztek és emlékeztettek a természet védelmére.

A Madarak és Fák Napja aztán kedvelt és türelmetlenül várt, évi rendszerességgel megrendezett ünnepe lett elsősorban a tanuló ifjúságnak a XX. század első felében. Idősebb honfitársaink mind a mai napig szép emlékeket őriznek ezekről a napokról. A II. világháború után aztán feledésbe ment, mígnem 1994-ben ismét feléledt a mozgalom, 1996-ban pedig kormányrendeletet adtak ki, amely a korábban május elején változó időpontban megtartott jeles nap megünneplését május 10-ben rözíti.
Ma már több, mint két tucat „zöld” nap, világnap és akciónap hívja fel a figyelmet egy-egy speciális környezeti problémára. Jelentős részüket alig tíz éve ünnepeljük, hisz több közülük csak az 1990-es évek elején került először megrendezésre. (Pl. március 22: A Víz Világnapja 1993-tól, november 27: „Ne vásárolj semmit!” Nap 1992-től, stb.) Még a patinásabbak is csak az 1970-es évek elejére tehetik születésük dátumát. Például június 5-én a „Környezetvédelmi Világnapot” 1972-ben, a talán legismertebb „Föld Napját” április 22-én 1970-ben ünnepelték először. Fentiek alapján feltűnhetne, hogy a Madarak és Fák Napja mintegy 70-90 évvel korábbra datálható, mint a többi zöld ünnep. Mindezt fogalmazhatnánk akár úgy is, hogy közel egy évszázaddal megelőztük a kort. Feltűnő továbbá, hogy a több tucatnyi zöld ünnep majd’ mindegyike nyugat-európai, tengerentúli és/vagy angolszász kezdeményezésre született. Részben igaz ez a Madarak és Fák Napjára is, hisz az Egyesült Államokban 1894-től bevezetett Madarak (Birds Day) és fák (Arbor Day) adta az ötletet Herman Ottónak, aki az Országos Állatvédő Egyesület 1900. februári közgyűlésén vetette fel egy – az amerikaihoz hasonló – intézkedés bevezetését.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Április 22 a Föld napja



1970-ben már sokan felismerték, hogy tenni kell valamit bolygónk egészségéért. Az amerikai kezdeményezésnek köszönhetően ma már minden országban különböző programokat szerveznek az embereknek, hogy egy kis futással vagy játékkal tegyenek valamit a Földért. Magyarországon 1990 óta ünnepljük ezt a napot.
Mi ezen a nem is olyan kicsi bolygón élünk. Ez az égitest a Naptól számított harmadik bolygó. A Föld valójában egy óriási űrjármű, amelynek átmérője 13000 kilométer, és 30 kilométeres másodpercenkénti sebességgel száguld a pályáján.
24 óra alatt teljes körülfordulást végez.
Az iskolában megtanultuk, hogy bolygónk felszínét a szél, a víz, a hőmérsékleti változások együttesen alakítják.


A szárazföldek a Föld felszínének 30%- át adják. A fennmaradó 70%- ot a tengerek és óceánok teszik ki.Szóval mindezeket és még ehhez hasonló fontos dolgokat megtanítanak nekünk az iskolában. Elméletben mindent tudunk a Földről, amit egy jó diáknak tudni kell.
De ez mind nem elég. Sajnos, sokan megfeledkeznek arról, hogy a mi mozgó kis űrjárművünk minden egyes apró részlete maga az élet.
Az eldobált szemét, a mérgező gázok, az állatok és növények pusztítása együtt jár a mi környezetünk pusztításával.
Pedig nem mai darab ez a Földnek nevezett valami. Pontos életkorát nem tudjuk, de számos bizonyíték van arra, hogy bolygónk kb. 10.000 éves.
Korához képest, pedig meg kell hagyni, hogy már rengeteg mindent kibírt. Nem hiszem, hogy továbbra is próbára kéne tenni tűrőképességét.
S ha még évek múlva is szeretnék madarak zenéjére ébredni reggel, vagy ha szeretnénk nyuszit látni az erdőben, akkor tennünk kell nekünk is érte valamit.
Fel kell szednünk a szemetet, védeni kell a növényeket, állatokat és figyelmeztetni kell másokat, hogy ne tegye. Mármint a szemetet a Balatonba, a kitömött állatok testét a szobája falára, hogy ne vásároljon ózont károsító szereket és ne tegye, hogy nem törődik a környezettel.
S ha ezt tudjuk, akkor felkaphatjuk a hátizsákot, felpattanhatunk a bringára, és jöhet a piknik az erdőben. Na, és a szemét az otthoni kukába.
Ezek után pedig nyugodtan hajthatjuk álomra fejünket, mert egy nappal mi is meghosszabbítottuk Földünk életkorát.

Köszöntjük tehát mi is április 22-én a Földet. Kívánunk neki még nagyon hosszú, boldog életet.




fold_napja.jpg

 

barthareka88

Állandó Tag
Állandó Tag
Nevezetes napok:
január 1.
Béke Világnapja
január 04.
Braille-írás Világnapja
január 12.
A Magyarországi Német Önkormányzatok Napja
január 22.
A Magyar Kultúra Napja
január 26.
Nemzetközi Vámnap
január 27.
Holokauszt Emléknap
január 28.
Adatvédelem Nemzetközi Napja
január 30.
A Lepra elleni Harc Világnapja

Nevezetes napok2.:
február 1.
A Civilek Napja Magyarszágon
A Tisza Élővilágának Emléknapja
Választások Világnapja
február 2.
Szerzetesek Világnapja
A Vizes Élőhelyek Világnapja
február 3.
Rejtvényfejtők Világnapja
február 4.
Rákellenes Világnap
február 6.
A Magyar Rádiótechnikai Fegyvernem Napja
február 11.
A Betegek Világnapja
február 14.
Az Epilepszia Világnapja
Valentin-nap
február második vasárnapja
A Házasság Világnapja
február 21.
Nemzetközi Anyanyelvi Nap
február 22.
Bűncselekmények Áldozatainak Napja
február 24.
Idegenvezetői Világnap
február 25.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
február 28.
A Kalevala Napja

Nevezetes napok3.:
március 1.
Haditechnikai Kutatók ás Fejlesztők Napja
Nukleáris Fegyverek Elleni Harc Nemzetközi Világnapja
A Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok Napja
Polgári Védelem Világnapja
március 3.
A Békéért Küzdő Írók Világnapja
március 5.
DJ-k Világnapja
március 8.
Nemzetközi Nőnap
március 14.
Nemzetközi Pí Nap
március 15.
Fogyasztóvédelmi Világnap
A Magyar Köztársaság Nemzeti Ünnepe
A Magyar Sajtó Napja
március 21.
Antirasszista Világnap
A Faji Megkülönböztetés elleni Nemzetközi Küzdelem Napja
A Költészet Világnapja
A Planetáris Tudat Világnapja
március 22.
A Magyar Fordítók és Tolmácsolók Napja
A Víz Világnapja
március 23.
Meteorológiai Világnap
március 24.
Ifjúsági Világnap
A Tuberkolózis Világnapja
március 26.
Dokumentumszabadság Világnapja
március 27.
Színházi Világnap
 

barthareka88

Állandó Tag
Állandó Tag
Nevezetes napok4.:
április
Holocaust Emléknap
április 2.
Az Autizmus Világnapja
A Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja
Szakszervezeti Akciónap
április első hétvégéje
Roma Kultúra Napja Magyarországon
április 7.
Egészségügyi Világnap
április 8.
Emberszeretet Világnapja
április 10.
Nemzeti Rákellenes Nap
Nemzetközi Rákellenes Nap Magyarországon
április 11.
A Magyar Költészet Napja
A Parkinson -kór Világnapja
április 12.
Űrhajózás Napja
április 14.
Könyvtárosok Világnapja
április 18.
Nemzetközi Műemléki Nap
április 22.
Ápolók Napja Magyarországon
A Föld Napja
április 23.
Könyv és Szerzői Jog Világnapja
április 24.
A Kísérleti Állatok Védelmének Világnapja
A Magyar Rendőrség Napja
április utolsó vasárnapja
Testvérvárosok Világnapja
április 26.
A Szellemi Tulajdon Világnapja
április 27.
Vakvezető Kutyák Világnapja
április 28.
A Munkahelyi Balesetek Gyásznapja
április 29.
A Táncművészet Világnapja
április 30.
Méhek Napja Magyarországon

Nevezetes napok5.:
május 1.
Munkavállalók Szolidaritás Napja
május első vasárnapja
Anyák Napja
húsvét negyedik vasárnapja
Hivatások Világnapja
Anyák Napja utáni hétfő
Anya Nélkül Nevelkedő Gyermekek Napja
május 3.
A Magyar Sajtószabadság Napja
Nemzetközi Sajtószabadság Napja
május 4.
A Magyar Tűzoltók Napja
május első keddje
Nemzetközi Tejnap
május 5.
Az Esélyegyenlőség Napja
Európa Nap
május 6.
Jászok Napja
A Magyar Sport Napja
május 7.
Asztma Világnapja
május 8.
Nemzetközi Vöröskereszt Nap
május 9.
Az Európai Unió Ünnepe
május
Madarak és Fák Napja
május 10.
A Mentők Napja Magyarországon
május 12.
Ápolónők Nemzetközi Napja
május 13.
Az Egészség és Biztonság Nemzetközi Napja a Bányaiparban
május 15.
Család Nemzetközi Napja
A Szlovákiai Magyarok Emléknapja
május 17.
Távközlési Világnap
május 18.
Internet Világnap
Múzeumi Világnap
május 19.
Nemzetközi Férfinap
A Tömegtájékoztatás világnapja
május 21.
Biodiverzitás Világnap, ld. Biológiai Sokféleség Napja
Biológiai Sokféleség Napja
A Magyar Honvédelem Napja
május 24.
Az Európai Nemzeti Parkok Napja
május utolsó vasárnapja
A Magyar Hősök Emlékünnepe
Nemzetközi Gyermeknap
május 31.
Nemdohányzó Világnap
 

barthareka88

Állandó Tag
Állandó Tag
Nevezetes napok6.:
június 8.
Óceánok Világnapja
június első vasárnapja
Pedagógus nap
június 5.
Környezetvédelmi Világnap
június első szombatja
Lakáskultúra Napja
június 5.
Szenvedélyek Napja
június 08
Az Építők Napja Magyarországon
június 10.
A Magyar Ügyészség Napja
június 12.
A Gyermekmunka elleni Világnap
június 14.
Véradók Világnapja
június 16.
A Független Magyarország Napja
júnuis 17.
Az Elsivatagosodás és Kiszáradás Elleni Küzdelem Vilgánapja
június harmadik vasárnapja
Apák napja
június 20.
A Menekültek Világnapja
június 21.
Gördeszkás Világnap
A Zene Ünnepe
nyári napfordulóhoz legközelebbi vasárnap
Nap Napja
június 23.
Olimpiai Nap
Spamellenes Világnap
június 26.
A Kábítószerfogyasztás elleni Küzdelem Nemzetközi Napja
Közalkalmazottak Napja
június 27.
Cukorbetegek Világnapja
A Magyar Határőrség Napja
A Magyarországi Lengyelek Napja
június 29.
Duna Napja
Meleg Büszkeség Napja

Nevezetes napok7.:
július 1.
Építészeti Világnap
A Köztisztviselők Napja Magyarországon
július 2.
Sportújságírók Napja
július 5.
Nemzetközi Szövetkezeti Nap
július 11.
Népesedési Világnap
július második vasárnapja
Vasutas Nap
július 15.
Bíróságok Napja
július 27.
Rendszergazdák Világnapja
július 31.
Balatoni Halak Napja

Nevezetes napok9.:
augusztus 13.
Balkezesek Világnapja
augusztus 1.
A Szoptatás Világnapja
augusztus 2.
A Cigány Holokauszt Napja
augusztus 6.
Nukleáris Fegyverek Betiltásáért folyó harc Világnapja
augusztus 9.
A Világ Őslakosainak Nemzetközi Napja
augusztus 16.
Hontalan Állatok Világnapja
augusztus 18.
Európa Nap Magyarországon
augusztus 20.
A Magyar Köztársaság Állami Ünnepe
augusztus 29.
A Magyar Fotográfia Napja
augusztus 30.
Az Eltűntek Világnapja

Nevezetes napok10.:
szeptember 8.
A Bűntetés-Végrehajtás Napja Magyarországon
A Fizioterápia Világnapja
Az Írástudatlanság elleni Küzdelem Nemzetközi Napja
Limfóma Világnap
szeptember második szombatja
Elsősegélynyújtás Világnapja
szeptember 14.
Keresztény Egység Napja
szeptember 16.
Az Ózon Világnapja
szeptember 18.
Rokkantak Napja
szeptember 20.
Biztosítási Világnap
Gyermekek Világnapja
Takarítási Világnap
szeptember 21.
Alzheimer Világnap
Magyar Dráma Napja
Nemzetközi Hulladékgyűjtő Nap
szeptember 22.
Autómentes Világnap
szeptember 24.
A Fehér Kendő Napja
szeptember 24.
A Szív Világnapja
szeptember 26.
Az Európai Nyelvek Napja
Nyelvek Európai Napja
A Tiszta Hegyek Napja
szeptember utolsó vasárnapja
Hallássérültek Világnapja
szeptember 27.
Idegenforgalmi Világnap
A Turizmus Világnapja
szeptember 30.
Helyi Önkormányzatok Napja
A Népmese Napja
 

barthareka88

Állandó Tag
Állandó Tag
Nevezetes napok11.:
október 1.
Fájdalomcsillapítás Világnapja
Idősek Világnapja
Zenei Világnap
október 2.
Az Erőszakmentesség Világnapja
Háztáji Állatok Világnapja
október 3.
A Német Egység Napja
október első hétfője
Habitat Világnap
október 4-10
Űrkutási Világhét
október 5.
A Pedagógus jogok Világnapja
október 6.
Állatok Világnapja
Aradi Vértanúk Napja - Nemzeti Gyásznap
Építészek Világnapja
Hospice és Palliatív Ellátás Világnapja
október 9.
Postai Világnap
október 10.
Halálbüntetés elleni Harc Világnapja
Lelki Egészség Világnapja
október második szerdája
A Természeti Katasztrófák Világnapja
október második csütörtökje.
Látás Világnapja
október 14.
Szabványosítási Világnap
október 15.
A Fehér Bot Napja
Nemzetközi Gyalogló Nap
október második péntekje
A Tojás Világnapja
október 16.
Élelmezési Világnap
A Kenyér Világnapja
október harmadik vasárnapja
Misszionáriusok Világnapja
október 17.
A Szegénység elleni Küzdelem Világnapja
október 18.
A Magyar Festészet Napja
október 20.
A Csontritkulás Világnapja
október 21.
Földünkért Világnap
október 22.
Dadogás Elfogadásának Nemzetközi Világnapja
október 23.
A Magyar Köztársaság Nemzeti Ünnepe
október 24.
ENSZ
Magyar Operett Napja
október negyedik hétfője
Az Iskolai Könyvtárak Világnapja
október utolsó munkanapja
Takarékossági Világnap
október 31.
A Reformáció Emléknapja

Nevezetes napok12.:
november 20.
A Gyermekek Jogainak Világnapja
november 3.
A Magyar Tudomány Napja
november 5.
Európai Kereskedelmi Nap
november 12.
Minőségügyi Világnap
november 14.
Térinformatikai Világnap
november 16.
A Magyar Szentek Emléknapja
november harmadik szerdája.
COPD: A Krónikus Obstruktív Tüdőbetegség Világnapja
november 17.
Füstmentes Nap
minden év novemberének harmadik csütörtöke
A Filozófia Világnapja
november 19.
Nemzetközi Vécénap
november 20.
Ifjú Zenebarátok Világnapja
november 21.
A Televíziózás Világnapja
november 25.
Magyar Labdarúgás Napja
A Nők Elleni Erőszak Felszámolásának Nemzetközi Napja
november 27.
"Ne vásárolj semmit" Nap

Nevezetes napok13.:
december 1.
Az AIDS Elleni Világnap
A Békéért Bebörtönzöttek Nemzetközi Napja
A Magyar Rádiózás Napja
december 2.
A Sztómások Világnapja
december 3.
Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja
december 5.
A Gazdasági és Szociális Fejlődés Önkénteseinek Világnapja
Az Önkéntesség Nemzetközi Napja
december 7.
A Nemzetközi Polgári Repülés Napja
december 9.
Korrupcióellenes Világnap
Labdarúgás Világnapja
december 10.
Emberi Jogok Napja
december 14.
A Hűség Napja Magyarországon
december 16.
A Magyar Kórusok Napja
december 29.
Magyar Kártya Napja

Remélem mindenki számára érdekes és hasznos információkat sikerült közzé tenni. Számomra sok újdonságot jelentettek. :) Mindenkinek jó böngészést.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Május 1

Május 1

A munka ünnepe (eredetileg, és a volt szocialista országokon kívül mindig is a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt, minden év május 1-én tartandó ünnepség, hivatalos állami szabadnap, mely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni.

Május 1-je hasonló tartalommal katolikus ünnep is ,Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére. Az ugyanerre a napra eső kereszténység előtti európai pogány ünnepek, mint például mint a
Májusfa a kelta hagyományban


A májusfa a magyar hagyományban

Pedig a világfa, égigérő fa fontos jelképe a magyar hagyományoknak. Feladata: összeköttetést teremteni az Alvilág, az evilág és a Felvilág között. November elején az Alvilágba nyíló kapu nyílik meg. Ilyenkor, Halottak napján áldozunk elhunyt őseink emlékének.
Májusban a Felvilág felé nyílik meg az átjáró – a májusfa ilyenkor a világfát jelképezi. Régen a legrátermettebbek meg is mászták! A világfa az emberi fejlődés állomásait jeleníti meg. Lefelé tekintve azt látjuk, hogy – akár egy sárkánnyal – saját ösztöneinkkel kell megküzdenünk. Felfelé vezető utunk során a személyiség, a tudat kiteljesedését éljük meg.
Ha kitartóak vagyunk és tudatunk a legnagyobb szabadságot eléri, akkor “felülről” szemlélhetjük majd életünk hétköznapi problémáit. A népmesékben is, miután a hős megmászta az égigérő fát és legyőzte a sárkányt, elnyeri a királylány kezét – személyisége kiteljesedik a másik felével- és királlyá koronázzák, azaz önmaga legteljesebb urává válik.



A májusfa a kelta hagyományban
Eredetileg fallikus szimbólum. Főleg legények állították a kiszemelt leányoknak. Az egyes fafajtáknak is megvolt a sajátos jelentése.Színes kendőkkel, szalagokkal díszítették föl, ezek egyértelmű nőszimbólumok. Máshol enni- és innivalókkal díszítették, és a legényeknek kellett lehozni. Körültáncolták


punkosd4.jpg
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Anyák napja

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik.
Magyarországon május első vasárnapján.


Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is megköszöntötték.




1252.JPG
 
Oldal tetejére