Évtizedekig gyötrődött a szerelem miatt "kiugrott" plébános

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Felmentését kérte egy évvel ezelőtt az egyházi szolgálat alól Balogh József, mert nem tudott megbirkózni a kettős élettel, amelybe érzelmei miatt kényszerült, és amelyeket legyűrni több évtized alatt sem volt képes. Szerinte nem kellene feltétlenül lemondani az emberek, az egyház szolgálatáról, ha a közösség is úgy akarná. Nemrégiben 26 olasz asszony írt levelet Ferenc pápának, amelyben arra kérik, hogy töröljék el a cölibátust, mely annyi sorsot megkeserít.

„Még ma is ünnepelünk” – kínál hellyel Zombori Ildikó, a „kiugrott” plébános felesége. „Sok szenvedés előzte meg a boldogságot. Úgy találtunk egymásra, mint a regényekben.” Tavaly ilyenkor még a kínok-kínját élték át, mígnem Balogh József úgy döntött szakít a kettős élettel, felmentését kéri a püspöktől.

Három dolog érleltette meg a plébánosban a döntést: kisfiának nehéz születése, egy súlyos betegség, és XVI. Benedek „üzenete”. Balogh József 2013. július 1-én írta meg felmentését kérő levelét.

„Szűz Mária köpenye takart bennünket”

A „furcsa pár” története még 1992-ben kezdődött, amikor a plébános azon a településen teljesített szolgálatot, ahol Ildikó lakott. Mindketten úgy emlékeznek vissza azokra az időkre, hogy már akkor megpendült bennük valami, de pontosan tudták, hogy ebből nem alakulhat ki semmi. Balogh József ragaszkodott az egyházhoz, a hívők szolgálatához, Ildikó pedig járta a maga útját, kereste a világi párját.Egy rövid ideig házasságban is élt, melyből a legidősebb gyermeke született, de hamarosan válással végződött ez a próbálkozás.

Balogh Rómában tanult, ledoktorált, tanított a Hittudományi Főiskolán. Ildikó szülésznő volt, közel volt munkahelye a férfihoz. A nő lelkigyakorlatra járt Baloghoz, s mindeközben nem tudták pontosan, mi az, ami köztük szövődik: barátság, testvéri szeretet? Sem egymásnak, de még maguknak sem vallották be, mit éreznek egymás iránt valójában.

Voltak közösen zarándokúton is, és egyre inkább azt érezték, hogy ez több plátói szerelemnél. De csak attól kezdve lett pokol az életük, hogy közös gyerekek született. Mindketten gyötrődtek. A plébános ugyan nem tudta legyűrni érzelmeit, de az egyháztól sem tudott elszakadni, nem tudott mit kezdeni érzéseivel. Tépelődését senkivel sem tudta megosztani, hiszen a közösség tagjai közismerten mélyen elítélik a kettős életet élőket. Egy alkalommal szakemberhez is fordult az egyház körein belül, de ott is azt vágták a fejéhez, hogy „te is olyanná akarsz válni?” Ekkor teljesen bezárkózott. Lelki gyakorlatra járt, meditált, de mind mélyebbé vált a gyötrelme.

A második gyermek

Elmondása szerint próbálta többször elgondolni, hogy elszakad Ildikótól és a gyermektől, de úgy érezte, mintha a fél oldalát tépnék le. Ildikó is gyötrődött. Attól szenvedett, hogy titokban kellett, mindig rövid időkre, lopva találkozniuk. Ez felfoghatatlan volt számára. Csak szüleinek merte bevallani a kapcsolatot, ők is nehezen emésztették, de Ildikó szerint azt látták, hogy az eltelt 15 év is bizonyította, nem tud mással élni.

Másfél évvel ezelőtt megszületett kisebbik fiuk, akivel születése után gondok voltak. Balogh Józsefet egyre jobban gyötörte a család iránti felelősség, feltehetőleg az örökös gyötrődés eredményeként került stroke gyanúval kórházba.

Kikerülve olvasta Peter Seewald XVI. Benedekkel készült interjúkötetét, melyben a szerző sok minden mellett arról faggatta a rigorózus, dogmatikus hírében álló pápát, hogyan vélekedik a kettős életet élő egyházi emberekről. XVI. Benedek azt válaszolta, hogy minden kapcsolatot meg kell egyedileg vizsgálni, amennyiben az a házasság felé mutat, úgy az érintettnek szakítania kell az egyházzal. „Mindent a gyermek jóléte szerint kell cselekedni.” Balogh Józsefnek ez adta a végső lökést döntéséhez.

Felmentés helyett felfüggesztés

Tavaly július 1-én Balogh József levélben fordult a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökéhez, Kiss-Rigó Lászlóhoz, ebben felmentését kérte a szolgálat alól. Azzal indokolta a kérését, hogy nem képes feladatait ellátni, s szeretne szabadságra távozni. „Mintha megéreztem volna, július 14-én vasárnap elbúcsúztam a híveimtől, egyenként kezet fogtam velük a kapuban.”

image.aspx

Benedek pápa: Mindent a gyermek jóléte szerint kell cselekedni

Fotó: AFP / Odd Andersen
Másnap jött a válasz a püspöktől: felmentés helyett felfüggesztés. Egyik napról a másikra az utcára kerültem. Betegszabadságra akartam menni, de értesített a Katolikus Püspöki Konferencia, hogy az egyházi szolgálat nem munkaviszony. Így lényegében nem mehettem táppénzre, s nem vehettem igénybe munkanélküli ellátást sem. Az anyagi szűkösségnél jóval nagyobb volt a boldogságunk.”

„Még mindig szorongok, ez állandósult bennem – mondja Ildikó. Hiába tudom, hogy többet nem megy el. A legélesebben az maradt meg bennem, amikor az első együtt töltött estéken a gyerekek minden nap megkérdezték: most nem kell elmenned? ”Miután kiléptek a nyilvánosság elé, kaptak hideget, meleget is – mesélik. Támadásokról, botrányokról nincsen szó.

Az egyházi közösségből, azóta sem kereste Balogh Józsefet senki. Most arra várnak, hogy Ferenc pápától megkapják a laikus státuszba helyezésről szóló nyilatkozatot, ezt követően ismét áldozhat, s a szentségekhez is járulhat József. Ez utóbbiak ugyanis számára tiltott dolgok a felfüggesztés miatt, tehát most se nem egyházi, se nem civil. Ha Ferenc pápától megkapják az elbocsátást, azonnal oltár elé állnak. Azért csak a polgári esküvőn vannak túl, mert egyházi esküvőt csak a pápai felmentés után köthetnek.

Teljesen civil soha nem leszek

„Szeretem az egyházat – mondja Balogh József. Sok mindent másképp csinálnék, például a jegyesoktatást is, vagy a házas hittant. Most változás van. XVI.Benedek lemondott a pápaságról, az nagy dolog volt. Az egyházi méltóságokat jellemzően holtig töltik be, pedig lehetne időszakosan is. Ferenc pápa is tett hasonló kijelentéseket, hogy ő sem marad örökké pápa.

Az egyházban – az nem jó szó, ha azt mondom, hogy demokratizálódási folyamat, mert ezt nem szereti az egyház – de mindenképpen a közösség előre törése figyelhető meg, állítja József. Az I. Vatikáni Zsinat a pápa tévedhetetlenségét mondta ki, a II. , Az Egyházról pedig azt, hogy a hívek összessége a Szentlélek kenetét kapta, így nem tévedhet meg hitében.



image.aspx

A Balogh család

Fotó: Szlavkovits Rita


„Tehát a közösséghez tartozunk, s részt kapunk abból, hogy azt a közösséget merre kell vezetni. Úgy tűnik számomra, hogy erre megy az egyház. Egy közösség akár dönthetne is a cölibátus eltörléséről, ahogy arról, hogy bizonyos tisztségeket időszakosan lehessen betölteni, s erre az időszakra legyen értendő a cölibátus” – mondta József.

Nyitottan

A házat, amelyben ma él a család, még a bujkálás időszakában építették közös erőből, hogy egyáltalán legyen hol együtt lenniük a világ szeme elől. Ildikó korábban ápolónőként dolgozott a szülészeten, az építkezéshez hitelt is kellett felvenniük. Akkoriban jószerivel csak vendégként járt haza Balogh József, ma a teljes napját otthon tölti gyermekeivel, hiszen munkát nem talál. Még tavaly bementek a munkaügyi központba, de a férfinek nem tudtak a végzettségének megfelelő munkahelyet kínálni.

Balogh bízik még abban, hogy még taníthat felsőoktatási intézményben, vagy legalább az iskolákban kötelezően választható etikát, esetleg hittant. A tervek szerint Ildikó visszamegy dolgozni, de nem a szülészetre hanem a belgyógyászati klinika intenzív osztályára, s az explébános marad otthon hivatalosan a kisfiúval. Tavaly szeptemberben már ő ment az óvodába befizetni a menzát, még akkor szorongott is, mi lesz, ha ismerőssel találkozik. Ezt nem is tudta kikerülni, mert a díjat éppen a gyülekezete egyik tagjánál kellett befizetnie, aki – meglepetésére – szeretettel fogadta. Azóta persze a beszélgetésekből kiderült, hogy többen sejtették titkos viszonyukat, amit egy éve már nem kell szégyellniük.

Kis cölibátustörténet
A cölibátus a Krisztushoz, a szent szolgálathoz való ragaszkodás akadályait háríthatja el. Már az I. században megbecsülték az önmegtartóztatást, de a XVI. századi Tridenti zsinat fogalmazott meg dogmát, miszerint a vallásgyakorlás szempontjából ideálisabb a nőtlen, szűzi állapot. A nyugati latin rítusú katolikus egyházban áldozópappá csak nőtleneket szentelnek, a keleti egyházakban a nőtlenség a szerzetesekre és a püspökökre vonatkozó a követelmény. Magyarországon 1849-ben merül fel a cölibátus eltörlésének lehetősége: Horváth Mihály vallás- és közoktatásügyi miniszter egyházi közgyűlést hívott össze, amelynek napirendjén a cölibátus kérdése is szerepelt. A forradalmi változások a katolikus egyházat sem hagyták érintetlenül, az alsópapság reformokat sürgetett: magyar nyelvű misézést, a fölösleges egyházi hivatalok eltörlését, a papság által választott püspököket akartak, de felvetették a kötelező papi nőtlenség eltörlését is. Az első közgyűlést jelképesen 1849. augusztus 20-ra, Szent István napjára hívta össze, és nem volt kétség, hogy a résztvevők többsége a kötelező nőtlenség eltörlése ellen szavaz majd. A gyűlés megtartására már nem került sor: jött a világosi fegyverletétel, és a miniszternek menekülnie kellett a megtorlás elől. Előbb a katolikus egyház közösítette ki, és tiltotta el papi hivatalától, majd a világi haditörvényszék ítélte kötél általi halálra. Kalandos körülmények között jutott el Svájcba, ahol történészként dolgozott. A kiközösített pap Genfben megismerkedett a polgármester lányával, akivel 1864-ben polgári házasságot kötött. A házaspárnak öt gyermeke született.
HVG
Szlavkovits Rita

pap1.jpg
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
most hogy a fenébe is lehetne ilyent szónélkül hagyni , mondjuk a XXI. században . Jó , jó mondják sokan a valást teszik ezért felelösé , de ez nem igaz . Hanem a felsöbb papi vezetés , meg aztán mi a fene a cölibátus ? akkor miért szakácsnéjuk van a papoknak . aha értem , vannak gyerekek is a közelben . Persze , ugye hál Istennek csak a korán irja , hogy azt a kecskét lenevágd amellyel pont most szeretkeztél . /ez most vicc volt / Mondjuk a papot sem értem meg oly nagyon , hiszen , az elsö gyerekük ezzek szerint szeplötelen fogamzással jött a világra . Ez tudjátok olyan , hogy az egyszerü leányzó mondotta , hogy csak egy kicsit terhes . Na ha terhes vagy jányom akkor terhes vagy , olyan hogy kicsit terhes olyan nincsen ! Sajnos ez mindenhol igyvan a világon még ma is , fura világ nem ?? Ha kiugrasz akkor semmi , de semmi jogod nincsen mint volt pap . Hiszen se szakmád se semmi , azzal a diplomával meg elmetesz kapálni-kaszálni legfeljebb ha Jezsuita az illetö mert náluk a legtöbbnek van valamilyen humán képzetsége is .Talán rajtunk Katolikusokon kivül még ilyen köpönyeg forditó nem létezik , mégha megdobáltok akkor is igy van !!!!
 

Piro6

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem várhatott volna szegény még pár évet, mert ez az új Pápa a cölibátust is el fogja törölni hamarosan!
 
M

magdusis

Vendég
Egyszer régen volt egy film az Írországban családosan élő katolikus papokról.A híveknek semmi kifogása nem volt ellenük,sőt olyasmit mondtak,hogy jobban bíznak a családi életre vonatkozó tanácsaikban.
Akkor is mondták,meg sokszor előkerül,hogy igazából az sehol nem is volt előírva a katolikus vallásban,hogy a papnak nem lehet családja.CSak később alakult ki,hogy az egyházi vagyont védjék,hogy ne nősülhessen.Nem tudom,igaz-e.
 

swatura2

Állandó Tag
Állandó Tag
Az itt a baj, hogy több szinten és több árnyalatban is összekeverik maguk a hívek és az egyházi tisztségeket betöltő személyek is a lelkiség egyes kategóriáit.

A lelki, vagy spirituális úton a cölibátus eredetileg természetesen nem kötelező, hanem a tapasztalatok alapján nem ajánlott. S ez igaz minden egyéb vallásra, vagy spirituális hitgyakorlatra is. A dolognak fiziológiai oldala is van, elvégre a szexualitás tudatos elfojtása, majd az abból keletkező dinamikus kreatív erő, energia, vagy 'tenniakarás' egyéb alkotó területekre való elterelése napjainkban is ismert és széles körben használt technika, nem csupán a jógában, de akár a sportokban is. Természetesen a lemondás mindig egyfajta lelki gyakorlat is, melynek szellemi, mentális megtisztító hatását csak az tagadja, aki még soha nem próbálta (akárha hosszabb-rövidebb időre is). Persze, mondták már azt is többször, hogy csak azt nem lehet megkísérteni, akiben nincsenek is vágyak. Ez is igaz, mint ahogyan az is, hogy hatalmasabb vágyak gyeplőben tartása nagyobb kegyelemhez is járulhat, amennyiben a lelki úton járó ember célja valóban ez.

Az emberek többségének önáltatása itt abban rejlik, hogy összekeverik a lelkiséget a vallásossággal, a lelkiismeretet a moralitással, Istent, Jézust, meg a szenteket a róluk szóló legendákkal, s a környező társadalom igenlő támogatását pedig a nagybetűs igazsággal. Pedig mily hatalmas is ezek között a különbség!

Valódi lelki ösvényen minden korban a világi hívságokról teljes mértékben lemondani képes férfiak és nők jártak, akiket az egyházi hatalom és jutalmazás előnyei se nem érdekeltek, se nem érintettek, s akik az önmegtartóztatás ezer meg egy válfaját nem a környezetük elvárásai miatt vállalták fel, hanem azért, mert felismerték annak értékét. (S itt rögvest búcsút is mondhatunk nyugodt szívvel minden egyes pápának vagy lámának, netán prófétának.)

Alan Watts egyszer azt mondta: "Aki pszichiáterhez megy, az meg is érdemli, hogy megvizsgálják." Na, így van ez a mások által elénk tálalt Bibliákkal, szútrákkal és önostorozásokkal is. Aki spirituális önállóságát hajlandó feladni egy egyházi szerv társadalmi támogatásáért cserébe, az meg is érdemli, hogy görcsöt kössenek emiatt a f@rk@ra@.

Arra leszek kíváncsi, hogy kedves Balogh József mit fog csinálni, ha majd a párja kiadja az útját az anyagi nehézségek beköszöntével... Majd jöhet hozzánk buddhistának. :) Vagy csövesnek. A kettő úgyis majdnem ugyanaz. Glóriát mi is szívesen rajzolunk majd a feje fölé.
 
0

075

Vendég
Egyszer régen volt egy film az Írországban családosan élő katolikus papokról.A híveknek semmi kifogása nem volt ellenük,sőt olyasmit mondtak,hogy jobban bíznak a családi életre vonatkozó tanácsaikban.
Akkor is mondták,meg sokszor előkerül,hogy igazából az sehol nem is volt előírva a katolikus vallásban,hogy a papnak nem lehet családja.CSak később alakult ki,hogy az egyházi vagyont védjék,hogy ne nősülhessen.Nem tudom,igaz-e.

Igaz. Jól tudod. Sőt, a Bibliában sok utalás van arra, hogy még maga Jézus is nős volt.

Ha azonban ezt nem hiszi is valaki, legalább annak nézzen utána, Jézus apostolai közt hány volt nős... Kezdve Péterrel ugye. Aki állítólag az a kőszikla amire az egyház épül, s "az első pápa"...

Ha ő lehetett nős, a többi miért is nem?!
 
0

075

Vendég
Az itt a baj, hogy több szinten és több árnyalatban is összekeverik maguk a hívek és az egyházi tisztségeket betöltő személyek is a lelkiség egyes kategóriáit.

A lelki, vagy spirituális úton a cölibátus eredetileg természetesen nem kötelező, hanem a tapasztalatok alapján nem ajánlott. S ez igaz minden egyéb vallásra, vagy spirituális hitgyakorlatra is. A dolognak fiziológiai oldala is van, elvégre a szexualitás tudatos elfojtása, majd az abból keletkező dinamikus kreatív erő, energia, vagy 'tenniakarás' egyéb alkotó területekre való elterelése napjainkban is ismert és széles körben használt technika, nem csupán a jógában, de akár a sportokban is. Természetesen a lemondás mindig egyfajta lelki gyakorlat is, melynek szellemi, mentális megtisztító hatását csak az tagadja, aki még soha nem próbálta (akárha hosszabb-rövidebb időre is). Persze, mondták már azt is többször, hogy csak azt nem lehet megkísérteni, akiben nincsenek is vágyak. Ez is igaz, mint ahogyan az is, hogy hatalmasabb vágyak gyeplőben tartása nagyobb kegyelemhez is járulhat, amennyiben a lelki úton járó ember célja valóban ez.

Az emberek többségének önáltatása itt abban rejlik, hogy összekeverik a lelkiséget a vallásossággal, a lelkiismeretet a moralitással, Istent, Jézust, meg a szenteket a róluk szóló legendákkal, s a környező társadalom igenlő támogatását pedig a nagybetűs igazsággal. Pedig mily hatalmas is ezek között a különbség!

Valódi lelki ösvényen minden korban a világi hívságokról teljes mértékben lemondani képes férfiak és nők jártak, akiket az egyházi hatalom és jutalmazás előnyei se nem érdekeltek, se nem érintettek, s akik az önmegtartóztatás ezer meg egy válfaját nem a környezetük elvárásai miatt vállalták fel, hanem azért, mert felismerték annak értékét. (S itt rögvest búcsút is mondhatunk nyugodt szívvel minden egyes pápának vagy lámának, netán prófétának.)

Alan Watts egyszer azt mondta: "Aki pszichiáterhez megy, az meg is érdemli, hogy megvizsgálják." Na, így van ez a mások által elénk tálalt Bibliákkal, szútrákkal és önostorozásokkal is. Aki spirituális önállóságát hajlandó feladni egy egyházi szerv társadalmi támogatásáért cserébe, az meg is érdemli, hogy görcsöt kössenek emiatt a f@rk@ra@.

Arra leszek kíváncsi, hogy kedves Balogh József mit fog csinálni, ha majd a párja kiadja az útját az anyagi nehézségek beköszöntével... Majd jöhet hozzánk buddhistának. :) Vagy csövesnek. A kettő úgyis majdnem ugyanaz. Glóriát mi is szívesen rajzolunk majd a feje fölé.

Most neked mint buddhistának mi is a bajod ezzel az emberrel?! Mert szerintem karakánul, korrektül cselekedett. Aki nem képes megfelelni egy tisztség/hivatal követelményeinek, hagyja ott! Ez így tisztességes!

Az más kérdés, hogy a cölibátus egy baromság, ezzel egyetértek. Ettől azonban ez a férfi még tisztességesen járt el, már a nő érdekében is, mert legalizálta (legalábbis világi szempontból) a kapcsolatukat. Nem hiszem hogy olyan idióta lenne, hogy ne jutott volna előtte az eszébe, hogy nagyon nehéz lesz munkát találnia. A tény hogy szembe mer nézni ennek nehézségével, szintén becsülendő benne.

Eddig nem tudtam róla, hogy a buddhisták közt dicséretes dolog volna a másikon való gúnyolódás. (amit te tettél itt fentebb, hogy majd menjen csövesnek meg ilyesmi). Én szeretem a buddhista ismereteimet fejleszteni, világosíts hát fel kérlek, pontosan melyik szútra tartalmazza azt, hogy helyes, ha korrektül eljáró embertársainkon a nyelvünket köszörüljük?

Mert én ilyesmire nem emlékszem.

Igazából, az ilyesmi a számomra úgy tűnik, hogy aki ezt cselekszi vagy helyesli, az Marapapiyan dharmát tanít, és nem más mint Icchantika. A Mahaparinirvana Szútra biztos nem mond ilyesmit. Bár amit a postod eleinte tartalmazott, abban sok olyasmi van amit el tudok fogadni, az utolsó bekezdésed hiteltelenné tette szememben az egészet. Ez ugyanis olybá tünteti fel az egészet, hogy örülsz amiért valaki, aki más vallású mint te, most rosszul járt ami a hivatását illetve a munkában való elhelyezkedési lehetőségeit illeti. Márpedig ha valaki kárörömöt érez, pláne ilyesmi miatt, az szerintem nagyonis távol van még az Anuttara Samyak Sambodhi állapotától! Igaz hogy én is, de legalább én nem is reklámozom magamat buddhistaként ugyebár...

Buddhista szemszögből, ez a férfi azzal hogy felvállalta a nyilvánosság előtt az érzelmeit, s emiatt szakított az egyházzal (legalábbis az ottani hivatalával), gyakorlatilag tehát hogy számos anyagi előnyt feladott az őszinteségért cserébe, ezzel ÉRDEMEKET SZERZETT, s eképp jó karmát halmozott fel magának! Ennek örülnöd kéne, nem élvezkedni az emiatt az ő világi (evilági) életében bekövetkező nehézségek miatt.

Szerintem jó lesz ha ezen meditálsz egy kicsit, javaslom neked mindenekelőtt a Fehér Tára meditációt, vagy ha szimpatikusak neked netán a hindu istenségek, akkor Szaraszvatí istennőt ajánlom e célra. Nemkevésbé lenne helyes bizalommal fordulnod ezügyben Avalokiteshvarához, hogy nyissa fel szemedet a helyes világlátásra, de mindenféleképpen minimum mondd el magadban mintegy "bemelegítésként" Csenrezi Hosszú Mantráját százszor, ha lehet akkor ne kínaiul hanem szanszkritul, mert saját tapasztalataim szerint úgy sokkal nagyobb a hatása. (én tudom fejből... te is?!)
 
M

magdusis

Vendég
Kedves 075;az utolsó bekezdés csak humor akart lenni,szerintem;talán azért is van ott a mosolygó jel.Bár ezeket a jeleket én se nagyon értem sokszor.
 
0

075

Vendég
Kedves 075;az utolsó bekezdés csak humor akart lenni,szerintem;talán azért is van ott a mosolygó jel.Bár ezeket a jeleket én se nagyon értem sokszor.

Az a micsoda jelentheti akár a kárörvendő vigyort is. Mindenesetre, én főleg az utolsó mondaton akadtam ki, hogy flóriát rajzolni a feje fölé... Ez tulajdonképpen megkérdőjelezi a férfi tettének önzetlen indítékait! Olyasmit sugall, mintha mindezt azért tette volna hogy majd mindenki őt dicsérje vagy ilyesmi... Holott Verdi Don Carlos című operettje óta jól tudjuk, mert benne van Fülöp király áriájában, hogy senki se láthat az emberszívekbe bele, ezért az efféle ROSSZINDULATÚ találgatás különösen egy buddhista részéről különösképp elítélendő!

Továbbá, efféle komor jóslatok hogy majd a neje kiadja az útját és akkor csöves kell legyen, amiatt is helytelenítendőek, mert már a legelső buddhista gyülekezetekben is, melyek nem sokkal a Magasztos Parinirvánája után alakultak, külön szabály volt rá, hogy ha valaki szerzetes a gyülekezeten kívülieket a Világ szomorúságainak emlegetésével óhajtja a buddhizmus felé "noszogatni", akkor az a szerzetes taszíttassék ki a Sanghából!

Amit tehát ez az illető itt fentebb művelt, elmegy poénnak talán egy "civiltől", bár én azt se helyeslem, de semmi esetre sem olyasvalakitől, aki magát a Dharma követőjének vallja!

Egyáltalán, jól tudjuk hogy a buddhizmus "lényegének" összefoglalása így hangzik szanszkritul, s ez már állítólag a magasztos életében ismert volt:

Sabba papasa akaranam
Kusalassa upasampada
Sa citta pariyodapanam
Etam Buddhanusasanam!

Vagyis:

Rosszat elkövetni nem szabad
Őrizd meg az erény tökéletességét
Tisztítsd meg Csittádat (=Igaz Énedet, Buddha-Lényegedet)
Ez a Buddha tanítása!

Na most, ha valaki gúnyolódik, meg a másik esetleges jövőbeni rossz sorsán élcelődik, ha kárörvend, az nyilvánvalóan nem tesz eleget a fentieknek.
 

stencer

Állandó Tag
Állandó Tag
Újszövetség, Korinthusbeliekhez írt I. levél 7. rész

"7.
Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.
8.
Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is.
9.
De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni."

Jézus nem várta el követőitől kötelezően a nőtlenséget, csak ajánlotta.

Becsülöm a bátorságukat és a kitartásukat.
Neveljék gyermekeiket örömben, boldogságban!

Legyen szép a napotok!
 

kbsike

Állandó Tag
Állandó Tag
Ó szent katolikusság, az ő keresztényi szeretetével, és szeressünk mindenkit és segítsünk mindenkit prédikálásával. Hát ezzel van némi gond ebben a történetben. Hogyan beszélhetünk a feleségünk, vagy gyermekünk szeretetéről ha nem is ismerjük ezt az érzést?!!!! Szenteskedés, hazugság!! Ne értsetek félre nem ateista vagyok csak a katolikus keresztény anyaszentegyház bicska nyitogató kép mutatása valami borzasztó. :dr_64::dr_64:
A ne háborúzról már ne is beszéljünk!!!

Vajon a Vatikáni levéltár titkos iratainak átnézése után a jelenleg használatos Bibliából mi minden hiányzik. Minden, még a ez a "könyv" is egy célt szolgál a hatalom, és a pénz megszerzését.
Nyomorba lehet dönteni egy embert, mert a hús-vér embert választotta, ez igazán keresztényi cselekedet volt. Itt nem csak az anyagi, de a lelki nyomorba döntést is értem. Hiszen ez az ember rengeteg szenvedésen, meghasonuláson és bánaton ment keresztül mire meghozta ezt a döntést.
Na és hol a megbocsájtás? Hát sehol. !!!!:rolleyes2::rolleyes2::rolleyes2:
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni."
Jézus nem várta el követőitől kötelezően a nőtlenséget, csak ajánlotta.
-
Nem várta el de ha jol értem a szüzesség az "ideális-állapot", de ha valaki nem tudja magát megtartoztatni akkor házasodjon meg. Még mindig jobb mind a magányos szex. :)
-
jesus-sex-voyeur.jpg
 
Utoljára módosítva:

mtunde45

Állandó Tag
Állandó Tag
Egészségesebb állapot lenne a papoknak megengedni, hogy családjuk legyen. Akinek szüksége van rá így is van, csak titokban tartva.
 
  • Tetszik
Reagált: 075

attila7771

Állandó Tag
Állandó Tag
A cölibátus rendszer arra volt kitalálva,hogy mivel nincs utód igy nics örökös
tehát az egyház (és nem mellesleg az egyház vagyona ) egy és megoszthatatlan.
Azért volt példa,hogy volt utód is (Borgia pápa ), a cölibátus nem akadályoza
meg az emberi vágyakat csak arra jó,hogy látszatra minden tökéletes legyen
de a felszin alatt sok minden történik ami vagy kiderül,vagy nem.Gondolok az utóbbi idők pedofiliás,homoszekszuális eseteire.Jobb volna nyiltan válalni az érzelmeket és egy elavult rendszert megszüntetni mint továbra is fentartani a látszatott.
 
Oldal tetejére