Így futamodtak meg a kormány szoborállítói

A magyar történelemről vitatkoztak össze a megjelentek Donáth György két világháború közti antiszemita politikus IX. kerületbe tervezett szobrának avatásán. A vitázók végül összeakaszkodtak, rendőrsorfallal kellett őket szétválasztani, Gulyás Gergely Fidesz-alelnök azt ígérte, azért a szobrot később fel fogják avatni. Videó.

"Ennyi mindig lesz, akivel nincs konszenzus" - így kommentálta Boross Péter volt MDF-es miniszterelnök azt, hogy Donáth György volt antiszemita politikus szobrának avatását ellentüntetők akadályozták meg. Boross azt mondta, szerinte "teljesen feddhetetlen" Donáth, aki a két világháború között kormánypárti országgyűlési képviselőként lelkesen támogatta a zsidótörvényeket, fajvédő és antiszemita nézeteket vallott, és többször felszólalt a német-sváb kisebbséggel szemben is. Donáthot a második világháborút követően a Magyar Közösség elleni hírhedt koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték.

A szerda délutánra tervezett szoboravatáson számos antifasiszta ellentüntető jelent meg, akik előbb a történelemről vitatkoztak össze a Donáth-szimpatizánsokkal, majd papírokat tűztek a még lefátyolozott szoborra, a tülekedésnek-dulakodásnak pedig végül a rendőrök vetettek véget azzal, hoyg sorfalat álltak a két oldal közé.

Gulyás Gergely, a Fidesz és az Országgyűlés alelnöke, akinek a szobrot fel kellett volna avatnia azt mondta, nincs okuk lemondani a szoboravatásról, de az más kérdés, hogy ezt mikor fogják megtenni. Donáth Györgyöt Nagy Imréhez hasonlította abból a szempontból, hogy mindkettejük életútja ellentmondásos, de végül mindketten mártírokká váltak. Gulyás szerint Donáthnak "voltak ugyan mind a zsidósággal, mind a svábokkal kapcsolatban olyan nyilatkozatai, amelyek elfogadhatatlanok", de ennek ellenére hősnek nevezte.


HVG

http://24.hu/kozelet/2016/02/24/nyald-ki-a-seggem-te-kommunista-gyurcsany-berenc/

szobor.jpg
 
A másik, amiért nem ártana egyikünktől sem önmérséklet az az, hogy aki az "átkosban" született és tanult, az csak a történelemnek az egyik felét tanulta meg, de a másikat, hogy mi is vezetett a háború és a háború utáni borzalmakhoz, azt nem tanultuk, mert az nem lenne elég PC. Arról nem is beszélve, hogy még korábbi időszakig kellene menni a történelem megértéséhez, egészen a francia forradalomig. Ezt csak az olyanok tehetik meg, akik szeretik a történelmet és önszorgalomból elolvasnak mindent, hogy átlássák a helyzetet, mert egyébként teljesen érthetetlen, hogy mitől állatiasul el az ember.
A történelem másik kifordított változatát tanulják most.
Ehhez tartozik a minden visszacsinálni dolog is.
Hőssé avatni azt, aki a Horthy rendszerben valamilyen döntő szerepet játszott
Miért?
Mert tapossuk el azt ami 44 éven keresztül volt
Jót rosszat mindegy
Még a költőinket is
Hogy mitől állatiasodik le az ember?
Ez egy szónoki kérdés
Ott kezdődik hogy elvtelen kiszolgálója lesz a hatalomnak
Ezt az erkölcsi bomlás első lépcsője.
Második, ha ennek érdekében törvénytelenséget tesz.
Az erőszakszervezetek, TEK ÁVÓ,Cseka, attól állatosodik le, mert teljhatalmat, vagy ellenőrizetlen hatalmat kapnak.
Ember pedig mindég van a gaztettekre.
 
Utoljára módosítva:
Csak az a kettősmérce, csak az ne lenne.

A kommunista terrorista Korvin Ottó nevét ma is 46 utca viseli Magyarországon. A kommunista gyilkos filozófus Lukács Györgynek köztéri szobra van, neve ott van a Magyar Tudományos Akadémia tagjai között. A kommunista terror másik ideológusa, Szabó Ervin nevét pedig a Fővárosi Könyvtár viseli.

Ezeket a neveket végtelenségig lehetne sorolni. Ezek ellen soha egyetlen tüntetés nem volt, mindenki közömbösen elhalad a szobor mellett, nem futkos feljelentgetni és nem húz a fejükre szemeteszsákot.

Pedig a kezükhöz vér tapad. Olvasgassatok csak Lukács Györgyről...
És mindezt vastag betűvel írta a kis-aranyos
Pedig éppen túlpolitizáltsági indulattok nem kellenek
No majd te téped a szádat oda mehetsz festékkel leönteni a Szabó Ervin könyvtárat
Vagy Széll Kálmánra meg Hómannra nevezni a Korvin Ottó utcákat
----------------------------
Alapvető különbség:
Azok a nevek már 50 éve ott vannak(akkor tiltakoztál volna most már beépült a létbe)
A szobor dolgok meg mostani visszarendeződési aktualitások
 
Utoljára módosítva:
Szervusztok ,
amugy kicsit furcsának találom , hogy senki egy rohadt szót nem szólt pedig ma valt vagy van még a Kommunizmus áldozatainak emléknapja ! Igaz a haszonélezöknek ez nem jellet semmit .;) legfelejebb siratják a letünését vagy sem hiszem ma is a jo oldalán állnak a barrikádoknak pontosan ugy mint akkor is .
 
Február 25. - a kommunizmus áldozatainak emléknapja

A kommunizmus számlájára mintegy 100 millió áldozat írható:

Szovjetunió: 20 millió áldozat;
Kína: 65 millió;
Vietnam: 1 millió;
Észak-Korea: 2 millió;
Kambodzsa: 2 millió;
Kelet-Európa: 1 millió;
Latin-Amerika: 150 000;
Afrika: 1,7 millió;
Afganisztán: 1,5 millió.
 
Egy másik szobor-ügyről szóló írás, de ide kívánkozik, mert semmi nem teljesen fekete-vagy fehér:
http://itthon.ma/karpatmedence.php?cikk_id=12496
Valóban lehet mindenen csámcsogni agyon vizsgálódni
Éppen ezért nem szabad senkiről elnevezni semmit
Legyenek kizárólag virág nevű utcák:

szegfű
rózsa
tulipán
narancs
banán
Bár ezek sem jók.Mert szegfű (MSZP)
rózsa (őszirózsa)
tulipán (arisztokrata fekete tulipán)
narancs (fidke)
banán (castro)
-----------------------------------------
Nagy Imréről beszél a cikk:
Orbánék hőse volt 1989-től
Majd antihőssé válik
Most meg a cikk ezt kapargatja:
Nagy Imre egyes történészek szerint tagja volt annak a bolsevik kommandónak, amely 1918. július 17-én kivégezte Miklós cárt és családját a jekatyerinburgi Ipatyev-házban
 
Utoljára módosítva:
Nem volt náci sem fasiszta, inkább a magyarságot próbálta mentegetni az idegen fajok elől legyen német, román vagy bármilyen más, sajnos ezt nem tudom hogyan lehet nevezni. Habár ha így nézzük lehet nacionalistának hívni de nem támogatta a német törekvéseket. Ráadásul az egyesületnek aminek a tagja volt az alapszabálya kimondta hogy az idegen fajok ellen szociális harcot kell vívni.
Az a véleményem hogy nem az utcán kellene ezt kivesézni, hanem nyilvános vitákkal. Mert ha csak a szőnyeg alá seperjük ezeket a problémákat akkor csak elodázzuk az igazságot.
A magyarságot próbálta mentegetni az "idegen fajok" elől! Hát mi ez, ha nem náci eszme??? Rasszista, antiszemita aljasság! Még mindig itt tartunk, hogy kérdéssé válik a megítélése???
 
Valóban lehet mindenen csámcsogni agyon vizsgálódni
Éppen ezért nem szabad senkiről elnevezni semmit
Legyenek kizárólag virág nevű utcák:

szegfű
rózsa
tulipán
narancs
banán
Bár ezek sem jók.Mert szegfű (MSZP)
rózsa (őszirózsa)
tulipán (arisztokrata fekete tulipán)
narancs (fidke)
banán (castro)
-----------------------------------------
Nagy Imréről beszél a cikk:
Orbánék hőse volt 1989-től
Majd antihőssé válik
Most meg a cikk ezt kapargatja:


Nem csámcsogni hoztam ide a cikket, csak példának, hogy egy embert több felől lehet többféleképpen megítélni, ha politikus, akkor meg pláne.
Számozott utcák lennének a legjobbak, kevésbé gerjesztene vitát talán. Szobor meg csak nonfiguratív legyen.:)
 
W
Egy másik szobor-ügyről szóló írás, de ide kívánkozik, mert semmi nem teljesen fekete-vagy fehér:
http://itthon.ma/karpatmedence.php?cikk_id=12496

Hát igen! Így kell gazemberből mártírt csinálni, újratemetni, koszorúzni és mártírból gazembert. Jobb lett volna, ha Gulyás Gergely először meghallgatta volna a történészeket Nagy Imréről és azután nyilatkozik: "Donáth Györgyöt Nagy Imréhez hasonlította abból a szempontból, hogy mindkettejük életútja ellentmondásos, de végül mindketten mártírokká váltak."
 
W
A történelem másik kifordított változatát tanulják most.
Ehhez tartozik a minden visszacsinálni dolog is.
Hőssé avatni azt, aki a Horthy rendszerben valamilyen döntő szerepet játszott
Miért?
Mert tapossuk el azt ami 44 éven keresztül volt
Jót rosszat mindegy
Még a költőinket is
Hogy mitől állatiasodik le az ember?
Ez egy szónoki kérdés
Ott kezdődik hogy elvtelen kiszolgálója lesz a hatalomnak
Ezt az erkölcsi bomlás első lépcsője.
Második, ha ennek érdekében törvénytelenséget tesz.
Az erőszakszervezetek, TEK ÁVÓ,Cseka, attól állatosodik le, mert teljhatalmat, vagy ellenőrizetlen hatalmat kapnak.
Ember pedig mindég van a gaztettekre.

Hát talán azért, mert a történelem egyik felét már megtanították, most jön a másik fele. Persze jobb volna, ha mindkét felét egyszerre tanítanák, de akkor kiderülne az igazság, az, hogy mindkét oldalon voltak gazemberek és nem biztos, hogy az erkölcsi győztes ugyanaz lehetne, akinek a fegyverei (nem csak a fegyverre, mint tárgyra gondolok) erősebbnek bizonyultak.

Így, csak zavart keltenek a fejekben, hogy hol az egyik oldalt ajnározzák, hol a másikat. Mindenesetre csak az ítélkezhetne mások felett, aki birtokában van a valóság tudásával.
 
W
És mindezt vastag betűvel írta a kis-aranyos
Pedig éppen túlpolitizáltsági indulattok nem kellenek
No majd te téped a szádat oda mehetsz festékkel leönteni a Szabó Ervin könyvtárat
Vagy Széll Kálmánra meg Hómannra nevezni a Korvin Ottó utcákat
----------------------------
Alapvető különbség:
Azok a nevek már 50 éve ott vannak(akkor tiltakoztál volna most már beépült a létbe)
A szobor dolgok meg mostani visszarendeződési aktualitások

"Alapvető különbség" - az, hogy én és a hozzám hasonlók nem mennek szobrokat döntögetni és leöntözni, meg szemétkupacokkal körberakni. Összetévesztesz bennünket valaki másokkal.
 
W
Szervusztok ,
van egy ötletem , állitsunk szobrot Rákosinak meg Péter Gábornak a Magyarok nagy felszabaditóinak !!!

Felőlem! Én nem bánom, állítson nekik, aki szereti őket és egyetért a tömeggyilkosokkal. Nehogy azt hidd, hogy kevesen lennének. :D

Én nem akadályoznék meg senkit, mert nálam ezt jelenti a véleményszabadság, szabadelvűség és a jogállamiság, nem azt, hogy erőszakot kövessünk el mindenki máson, aki nincs egy véleményen velünk. Attól még, hogy Lenin, Sztálin Rákosi, meg Péter Gábor szobor áll valahol, nekem nem kell odamennem koszorúzni.
 
A magyarságot próbálta mentegetni az "idegen fajok" elől! Hát mi ez, ha nem náci eszme??? Rasszista, antiszemita aljasság! Még mindig itt tartunk, hogy kérdéssé válik a megítélése???
Szia.
Nos, a nacionalizmust és a nácizmust nem kellene összekeverni, az hogy valakinek hazafias érzelmei vann ak még nem azt jelenti hogy pusztítani gyilkolni akar.
A nácizmus az népeket csoportokat itélt halálra felsőbbrendűnek kiáltotta ki magát. Az ha valaki saját népének akar előnyt elérni az miért is lenne baj, ha azzal nem bünteti a máshova tartozókat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,660
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére