Így gyógyítottak az indián sámánok az álmokon keresztül

Álomfejtéssel és álommunkával nagyon sok nép hagyománya foglalkozik ősidők óta. Manapság pedig több tudományág is kutatja az álmokat, amik az észak-amerikai indiánok kultúrájának meghatározó részei a mai napig.

Az álomfejtés nagyon szórakoztató lehet, például ha Krúdy Gyula Álmoskönyvét forgatva próbáljuk kitalálni, mit üzennek az álmaink. A mű máig használt kiadvány, Krúdy a néphagyományokat és a lélektan akkori eredményeit felhasználva gyűjtötte össze az ismereteket.

A buddhizmus is dolgozik az álmokkal, az álomjóga a tudatos álmodást célozza meg a gyakorlók számára. A pszichológia és a neurológia tudományosan vizsgálja az álmokat, de még ma sem teljesen tisztázott, hogyan keletkeznek. Az is nagyon érdekes, hogy mi történik alvás közben a testtel és az agyban az álom során, azaz a gyors szemmozgás fázisában.

Az álommunka az amerikai bennszülött törzsek, az indiánok mindennapjainak része volt. Elképzelésük szerint az álom a valóság kiterjesztése, egyben kommunikációs csatorna, ahol kapcsolatba lehet lépni az ősök lelkével, szellemi vezetőkkel. Utazni térben és időben, válaszokat és magyarázatokat találni nagy döntések során. Gyerekkorban megtanulták, hogyan emlékezzenek az álmaikra, és hogyan használják azokat spirituális útmutatóként vagy gyógyulásra. Minden törzsi közösségnek volt sámánja, vagy gyógyító embere, aki testi és lelki betegségeket gyógyított az álmokon keresztül. Módosult tudatállapotba juttatta a pácienseket, sámándobbal és énekekkel, speciális légzéstechnikával. De használtak szent tudatmódosító növényekből készült főzetet, mint a peyotl, a meszkalin vagy pszilocibin gombákat.


Fotó: Pixabay

7 fő elképzelésük volt az álmokkal kapcsolatban:
1. Három lelkünk van

Az indiánok hite szerint három lelkünk van, különböző célokkal. Az ego-lélek a légzéssel ölt testet (akárcsak a jóga rendszerek “prána teste”). A test-lélek fő célja, hogy energiát és életerőt (prána) adjon a tulajdonosának az éber órákban. A szabad-lélek pedig képes elhagyni a testet, az álmok idején, transz állapotban és kómában.

2. Az álomvilág is valós
Ugyanolyan valós, mint amit ébrenlét alatt tapasztalunk. Csak éppen álmainkban egy sámáni világot látogatunk meg. Az indiánok szerint minden élő lélek kapcsolódik egymáshoz, így tud lelkünk egy része utazni, és beszélni álmában más lelkekkel, akár állatokéval is. Ezeken az asztráltest utazásokon a lelkünk vesz részt, nem a testünk, nem az elménk – és akár az egész földet is bejárhatjuk így.


Fotó: Pixabay

3. Lelkünk kommunikál, és utazik
Az asztráltest utazása egy technika, amit egyes buddhista lámák is gyakorolnak a mai napig. Ami nem csoda, mert a buddhizmus gyökerei összeérnek az ázsiai sámánhittel. Az utazás során a testet elhagyja a lélek egy kis időre, tanulás és fejlődés céljából. Erre képes a lélek alvás közben, vagy a tanult technikával ébrenlét alatt. Alvás közben sokan úgy hagyják el testüket, hogy fogalmuk sincsen róla, mit tesznek álmukban. Éber utazás pedig ma is tanulható, a sámántechnikák (dob, tudatmódosítás) segítségével. A XX. században pedig keletkeztek olyan feljegyzések, hogy egyes buddhista lámákat egyszerre láttak több helyen. Természetesen sok évtized munkája fekszik az ilyen magas szintű képességek mögött.

4. Az élet egy álom
Az amerikai bennszülöttek, akár a hinduk vagy buddhisták, egyöntetűen hiszik: az élet egyetlen nagy álom. Semmi nem állandó, minden változik, és mindannyian valójában az álmunkban élünk.

5. Az álom hatása a valóságra
Ami az álomban történik, az befolyással van az ébrenléti világunkra. A testet elhagyó lélek, amikor visszatér, átadja tapasztalatait a többi léleknek. Így tud az ember tanulni, fejlődni az álomvilágban történtek által. Ez a tanulás szükséges ahhoz, hogy a visszatérő lélek újraegyesítse a testet, és az ismét ép legyen. Ha egy lélek nem tud visszatérni (például a kómában fekvő beteg esetén), hiába működik kifogástalanul a fizikai test, az illető nem fog visszatérni.


Fotó: Unsplash

6. Mindenkinek van spirituális vezetője odaát
Akivel az álomban kapcsolatba tud lépni. Az álomban utazó lélek keresi azt, akitől tanulhat, és tanácsokat kaphat. Ha megtalálta, akkor tiszta, érthető álomra fog emlékezni, és pontos mondanivalóra. Ha nem emlékszik mindenre, akkor a sámánok segíthetnek értelmezni a megmaradt foszlányokat, majd lassan megtanulja, hogyan értelmezze az álmait.

7. Gyógyító álmok
A sámánkultúrák szerint a lélek veszteség, trauma vagy erős stressz hatására is távozhat. A mentális betegséggel küzdőkről nagyon sok kultúra vélekedett hasonlóképpen. Vagy úgy, hogy a lelkük távozott, vagy úgy, hogy valaki más szelleme szállta meg őket. Egyes indián törzsek a betegség állapotát eleve “lélekvesztésnek” értelmezték. A sámán vagy gyógyító ilyenkor egy nagyon bonyolult gyógyítási módot alkalmazott, hogy visszahozza az illető lelkét. Először a személyt segíti abban, hogy ő maga találja meg a lelkét, és jöjjön vissza a testébe. Ha ez sikertelen, a sámán megy bele a beteg álmába, és próbálja megkeresni az elveszett lelket, és egyesíteni a fizikai testtel. Ezután a léleknek segít a helyén maradni, majd a beteg felgyógyul, visszanyeri testi-lelki egészségét és erejét.

(via Gostica)
 
Álomfejtéssel és álommunkával nagyon sok nép hagyománya foglalkozik ősidők óta. Manapság pedig több tudományág is kutatja az álmokat, amik az észak-amerikai indiánok kultúrájának meghatározó részei a mai napig.

Az álomfejtés nagyon szórakoztató lehet, például ha Krúdy Gyula Álmoskönyvét forgatva próbáljuk kitalálni, mit üzennek az álmaink. A mű máig használt kiadvány, Krúdy a néphagyományokat és a lélektan akkori eredményeit felhasználva gyűjtötte össze az ismereteket.

A buddhizmus is dolgozik az álmokkal, az álomjóga a tudatos álmodást célozza meg a gyakorlók számára. A pszichológia és a neurológia tudományosan vizsgálja az álmokat, de még ma sem teljesen tisztázott, hogyan keletkeznek. Az is nagyon érdekes, hogy mi történik alvás közben a testtel és az agyban az álom során, azaz a gyors szemmozgás fázisában.

Az álommunka az amerikai bennszülött törzsek, az indiánok mindennapjainak része volt. Elképzelésük szerint az álom a valóság kiterjesztése, egyben kommunikációs csatorna, ahol kapcsolatba lehet lépni az ősök lelkével, szellemi vezetőkkel. Utazni térben és időben, válaszokat és magyarázatokat találni nagy döntések során. Gyerekkorban megtanulták, hogyan emlékezzenek az álmaikra, és hogyan használják azokat spirituális útmutatóként vagy gyógyulásra. Minden törzsi közösségnek volt sámánja, vagy gyógyító embere, aki testi és lelki betegségeket gyógyított az álmokon keresztül. Módosult tudatállapotba juttatta a pácienseket, sámándobbal és énekekkel, speciális légzéstechnikával. De használtak szent tudatmódosító növényekből készült főzetet, mint a peyotl, a meszkalin vagy pszilocibin gombákat.


Fotó: Pixabay

7 fő elképzelésük volt az álmokkal kapcsolatban:
1. Három lelkünk van

Az indiánok hite szerint három lelkünk van, különböző célokkal. Az ego-lélek a légzéssel ölt testet (akárcsak a jóga rendszerek “prána teste”). A test-lélek fő célja, hogy energiát és életerőt (prána) adjon a tulajdonosának az éber órákban. A szabad-lélek pedig képes elhagyni a testet, az álmok idején, transz állapotban és kómában.

2. Az álomvilág is valós
Ugyanolyan valós, mint amit ébrenlét alatt tapasztalunk. Csak éppen álmainkban egy sámáni világot látogatunk meg. Az indiánok szerint minden élő lélek kapcsolódik egymáshoz, így tud lelkünk egy része utazni, és beszélni álmában más lelkekkel, akár állatokéval is. Ezeken az asztráltest utazásokon a lelkünk vesz részt, nem a testünk, nem az elménk – és akár az egész földet is bejárhatjuk így.


Fotó: Pixabay

3. Lelkünk kommunikál, és utazik
Az asztráltest utazása egy technika, amit egyes buddhista lámák is gyakorolnak a mai napig. Ami nem csoda, mert a buddhizmus gyökerei összeérnek az ázsiai sámánhittel. Az utazás során a testet elhagyja a lélek egy kis időre, tanulás és fejlődés céljából. Erre képes a lélek alvás közben, vagy a tanult technikával ébrenlét alatt. Alvás közben sokan úgy hagyják el testüket, hogy fogalmuk sincsen róla, mit tesznek álmukban. Éber utazás pedig ma is tanulható, a sámántechnikák (dob, tudatmódosítás) segítségével. A XX. században pedig keletkeztek olyan feljegyzések, hogy egyes buddhista lámákat egyszerre láttak több helyen. Természetesen sok évtized munkája fekszik az ilyen magas szintű képességek mögött.

4. Az élet egy álom
Az amerikai bennszülöttek, akár a hinduk vagy buddhisták, egyöntetűen hiszik: az élet egyetlen nagy álom. Semmi nem állandó, minden változik, és mindannyian valójában az álmunkban élünk.

5. Az álom hatása a valóságra
Ami az álomban történik, az befolyással van az ébrenléti világunkra. A testet elhagyó lélek, amikor visszatér, átadja tapasztalatait a többi léleknek. Így tud az ember tanulni, fejlődni az álomvilágban történtek által. Ez a tanulás szükséges ahhoz, hogy a visszatérő lélek újraegyesítse a testet, és az ismét ép legyen. Ha egy lélek nem tud visszatérni (például a kómában fekvő beteg esetén), hiába működik kifogástalanul a fizikai test, az illető nem fog visszatérni.


Fotó: Unsplash

6. Mindenkinek van spirituális vezetője odaát
Akivel az álomban kapcsolatba tud lépni. Az álomban utazó lélek keresi azt, akitől tanulhat, és tanácsokat kaphat. Ha megtalálta, akkor tiszta, érthető álomra fog emlékezni, és pontos mondanivalóra. Ha nem emlékszik mindenre, akkor a sámánok segíthetnek értelmezni a megmaradt foszlányokat, majd lassan megtanulja, hogyan értelmezze az álmait.

7. Gyógyító álmok
A sámánkultúrák szerint a lélek veszteség, trauma vagy erős stressz hatására is távozhat. A mentális betegséggel küzdőkről nagyon sok kultúra vélekedett hasonlóképpen. Vagy úgy, hogy a lelkük távozott, vagy úgy, hogy valaki más szelleme szállta meg őket. Egyes indián törzsek a betegség állapotát eleve “lélekvesztésnek” értelmezték. A sámán vagy gyógyító ilyenkor egy nagyon bonyolult gyógyítási módot alkalmazott, hogy visszahozza az illető lelkét. Először a személyt segíti abban, hogy ő maga találja meg a lelkét, és jöjjön vissza a testébe. Ha ez sikertelen, a sámán megy bele a beteg álmába, és próbálja megkeresni az elveszett lelket, és egyesíteni a fizikai testtel. Ezután a léleknek segít a helyén maradni, majd a beteg felgyógyul, visszanyeri testi-lelki egészségét és erejét.

(via Gostica)
*
Eleinknek volt hite, igen, hite, amibe bele is tudtak kapaszkodni akkor, ha bajban voltak. De abba a hitbe kapaszkodva élték meg az örömeiket is. Mindenféle egyházi közösség van, semmiképpen nem akarom leszólni egyiket sem. De azért iciri-picirit visszatérnék az indiánokhoz... a mongolokhoz... s térhetnék vissza soraimban bármilyen néphez, akiknek mély hite volt, van, sőt még többen közülük, még most is gyakorolják. Vegyük pl. az indiánokat, akik tisztelték a Földet, a Napot, a Csillagokat, a Hegyeket, a Folyókat, a Forrásokat. Miért írtam ezeket nagy kezdőbetűkkel? Mert pontosan megértettem és tudom, mit tiszteltek a Föld-Anyában... Tudom, a világ változott, megfordult többször is a tengelye körül, s mi is változtunk. De ha nem tiszteljük a körülöttünk lévő és élő természetet, önmagunkat hozzuk bajba, s nem is kell erre oly sokat várni. Gondoljunk a környezetszennyezésre, arra a sok szemétre, amit (bocsánat a kifejezésért), de "okádunk" ki magunkból. Semmire és senkire nem vagyunk tekintettel. Mire vezet ez?
Egy szösszenetet szeretnék ide behozni, mert fontosnak tartom. Amikor ide, erre a településre költöztem, a közeli temető, ha ilyet lehet mondani/írni, tényleg csodaszép volt. Mindig tele az emlékezet virágaival, frissen fellocsolva a sírok közti gyalogút is, a sírok között hatalmas tölgyfák, szomorú füzek és egyéb fák őrizték az ott pihenők örök álmát.
Aztán szép lassan akik lelkiismeretesen ápolták, gondozták eleik sírjait, ők is kiköltöztek az örök álmok birodalmába - a temetőbe. Az örökösök egyre több sírt hatalmas összegekért gránittal, kővel lefedtek. Lassan, de biztosan olyanná vált a régi - hangulatos, szívet-lelket melengető, szeretettel teli - temető, mint egy kőrengeteg, egy másvilági lakótelep.
Aztán valaki szisztematikusan kezdte hangoztatni, ki kell vágni a fákat, mert azoknak a lombja ráesik a sírokra. Mondom, írom én: na és? Nem a fa esik rá, csak a levél, azt pedig időnként le lehet(ne) sepregetni... De nem így történt. A fákat vágták ki és nem a fák elleni szószólókat hallgattatták el.. Most nyáron ízzó napsugárban "fürdőznek" a kőemlékek, a kőből épített sírok. Többen azt hiszik, akár 2 milliós síremlék pótolja azt a szeretetet, amit az élőnek meg nem adtak.
Hogy jön ez ide? Nagyon is helye van ezeknek a leírt soroknak, mert többen a múltat elfelejtik, a jövőt tervezik és a jelent? no igen, a jelenben NEM ÉLNEK, csak vegetálnak.
Nem álmodoznak, mert az emberi lélek kiürült... Nem, nem általánosítok, szerencsére még vannak, akiknek éber a lelkük és tudnak örülni a reggeli felébredésüknek. Miért? Tudják azt, hogy az álom egy "kicsit" is, de átvisz minket abba a másik világba... Abba a másikba, ahol majd reményeink szerint (egyszer, de mindenképpen sokára), de megpihenünk. Nem viszünk semmit, mint ahogyan érkezünk, mert semmiféle anyagi értéket nem menthetünk el - csak egy valamit: a szeretetet. Azt a szeretetet, amit magunk mögött hagyunk, s, ha utódaink álmában megjelenünk, akkor ők boldogabban ébrednek, mert érezték - érzik azt a megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, megfogalmazhatatlan - de meglévő kötődést, szeretetet, amivel igenis onnan is, még onnan, abból a másik világból - de ha csak hallgatunk, de érzik, hogy velük vagyunk, már az is ajándék. Mostanság mindenképpen. Miért írom, hogy mostanság? Mert igenis mostanság, az emberek többsége virtuális világban él, a telefonon tartják ébren, baráti és egyéb kapcsolataikat. Miközben a jelenben, az éppen körülöttük élőkről szinte tudomást sem vesznek. Hol marad a hit? Hol marad a szeretetet? S, itt most nem a Bibliából idézem, csak úgy, "szerényen" kérdezem, a jelenlévőket miért nem tudják úgy megbecsülni, úgy szeretni, mint virtuális kapcsolataikból megismert ismerőseiket, barátaikat. S, az ilyen emberek kikkel álmodnak majd? Ha a jelent nem becsülik, a jövőt ki nem érdemlik. Erről ez a véleményem... Álmainkra szükségünk van, mert több embertől hallottam, hogy felébredésük után, az oda készített papírra vetették fel miről is álmodtak. Ismertem olyan embert, aki álmaiban találta meg azt a kulcsot élete megoldásához, amit ébren már régen elveszített. Van aki hisz ebben, van aki nem. Akik hisznek, azok mindenképpen lelkiekben gazdagabbnak érezhetik magukat.
 
Mint sok-sok esetben, a tudomány lassan utól éri a régi tudást...


A valóság illúzió?

"...Honnan tudhatjuk, hogy a valóság valóban létezik? – teszi fel a kérdést Mike Holderness, a New Scientist valóság-összeállításának szerzője, és válaszában Descartes-ot idézi: lehetetlen megbizonyosodni arról, hogy a külső valóság valóban létezik, és nem pusztán álmodjuk azt. Ez a megállapítás egy újabb szakterület, az alvás- és álomkutatás képviselőinek némely eredményével is egybevág..."
 
*
Eleinknek volt hite, igen, hite, amibe bele is tudtak kapaszkodni akkor, ha bajban voltak. De abba a hitbe kapaszkodva élték meg az örömeiket is. Mindenféle egyházi közösség van, semmiképpen nem akarom leszólni egyiket sem. De azért iciri-picirit visszatérnék az indiánokhoz... a mongolokhoz... s térhetnék vissza soraimban bármilyen néphez, akiknek mély hite volt, van, sőt még többen közülük, még most is gyakorolják. Vegyük pl. az indiánokat, akik tisztelték a Földet, a Napot, a Csillagokat, a Hegyeket, a Folyókat, a Forrásokat. Miért írtam ezeket nagy kezdőbetűkkel? Mert pontosan megértettem és tudom, mit tiszteltek a Föld-Anyában... Tudom, a világ változott, megfordult többször is a tengelye körül, s mi is változtunk. De ha nem tiszteljük a körülöttünk lévő és élő természetet, önmagunkat hozzuk bajba, s nem is kell erre oly sokat várni. Gondoljunk a környezetszennyezésre, arra a sok szemétre, amit (bocsánat a kifejezésért), de "okádunk" ki magunkból. Semmire és senkire nem vagyunk tekintettel. Mire vezet ez?
Egy szösszenetet szeretnék ide behozni, mert fontosnak tartom. Amikor ide, erre a településre költöztem, a közeli temető, ha ilyet lehet mondani/írni, tényleg csodaszép volt. Mindig tele az emlékezet virágaival, frissen fellocsolva a sírok közti gyalogút is, a sírok között hatalmas tölgyfák, szomorú füzek és egyéb fák őrizték az ott pihenők örök álmát.
Aztán szép lassan akik lelkiismeretesen ápolták, gondozták eleik sírjait, ők is kiköltöztek az örök álmok birodalmába - a temetőbe. Az örökösök egyre több sírt hatalmas összegekért gránittal, kővel lefedtek. Lassan, de biztosan olyanná vált a régi - hangulatos, szívet-lelket melengető, szeretettel teli - temető, mint egy kőrengeteg, egy másvilági lakótelep.
Aztán valaki szisztematikusan kezdte hangoztatni, ki kell vágni a fákat, mert azoknak a lombja ráesik a sírokra. Mondom, írom én: na és? Nem a fa esik rá, csak a levél, azt pedig időnként le lehet(ne) sepregetni... De nem így történt. A fákat vágták ki és nem a fák elleni szószólókat hallgattatták el.. Most nyáron ízzó napsugárban "fürdőznek" a kőemlékek, a kőből épített sírok. Többen azt hiszik, akár 2 milliós síremlék pótolja azt a szeretetet, amit az élőnek meg nem adtak.
Hogy jön ez ide? Nagyon is helye van ezeknek a leírt soroknak, mert többen a múltat elfelejtik, a jövőt tervezik és a jelent? no igen, a jelenben NEM ÉLNEK, csak vegetálnak.
Nem álmodoznak, mert az emberi lélek kiürült... Nem, nem általánosítok, szerencsére még vannak, akiknek éber a lelkük és tudnak örülni a reggeli felébredésüknek. Miért? Tudják azt, hogy az álom egy "kicsit" is, de átvisz minket abba a másik világba... Abba a másikba, ahol majd reményeink szerint (egyszer, de mindenképpen sokára), de megpihenünk. Nem viszünk semmit, mint ahogyan érkezünk, mert semmiféle anyagi értéket nem menthetünk el - csak egy valamit: a szeretetet. Azt a szeretetet, amit magunk mögött hagyunk, s, ha utódaink álmában megjelenünk, akkor ők boldogabban ébrednek, mert érezték - érzik azt a megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, megfogalmazhatatlan - de meglévő kötődést, szeretetet, amivel igenis onnan is, még onnan, abból a másik világból - de ha csak hallgatunk, de érzik, hogy velük vagyunk, már az is ajándék. Mostanság mindenképpen. Miért írom, hogy mostanság? Mert igenis mostanság, az emberek többsége virtuális világban él, a telefonon tartják ébren, baráti és egyéb kapcsolataikat. Miközben a jelenben, az éppen körülöttük élőkről szinte tudomást sem vesznek. Hol marad a hit? Hol marad a szeretetet? S, itt most nem a Bibliából idézem, csak úgy, "szerényen" kérdezem, a jelenlévőket miért nem tudják úgy megbecsülni, úgy szeretni, mint virtuális kapcsolataikból megismert ismerőseiket, barátaikat. S, az ilyen emberek kikkel álmodnak majd? Ha a jelent nem becsülik, a jövőt ki nem érdemlik. Erről ez a véleményem... Álmainkra szükségünk van, mert több embertől hallottam, hogy felébredésük után, az oda készített papírra vetették fel miről is álmodtak. Ismertem olyan embert, aki álmaiban találta meg azt a kulcsot élete megoldásához, amit ébren már régen elveszített. Van aki hisz ebben, van aki nem. Akik hisznek, azok mindenképpen lelkiekben gazdagabbnak érezhetik magukat.
Igazat szóltál, lelkemből beszéltél.
 
Oldal tetejére