Így néznek ki a tengeri élőlények a fukusimai sugárzástól!

Állatok tömegei vannak pusztulóban. Daganatoktól burjánzó halak, mutálódott tengeri csillagok, lemart bőrű ráják.

Egy atomkatasztrófa utáni világ „túlélői”.

Fukusimából a 2011-es katasztrófát követően MINDEN EGYES NAP radioaktív izotópok sugároztak a tengerekbe, óceánokba. Ez ma már tény, és bár nehezen akarták elismerni, végül kénytelenek voltak.

Ahogyan az is tény, hogy közvetlenül a fukusimai események miatt halt ki a Csendes-óceán közel kétharmada.
Andrew Kishner kutató szerint a helyzet még ennél is rosszabb, ha a vízfelszín alá nézünk. Az óceáni aljzat tele van több ezer elhullott állat tetemével.

"Ezek az állattok - már a túlélők - szenvednek! Mi okoztuk a vesztüket, és hagyjuk, hogy tovább szivárogjon a radioaktív anyag a vizeinkbe!" - állítja.
Sőt, a TEPCO vállalata nemrég bejelentette, hogy szerinte jobb megoldás lenne, ha az egyik szintén radioaktív üzemanyagot tároló tartályt a tengerbe ürítenék, mert már megtelt. Az este kapcsán rengetegen háborodtak fel világszerte, és sokan nem is értik, hogyan gondolhatták ezt komolyan.

A legborzasztóbb az, hogy nem beszél senki a problémáról, mintha nem is lenne.

Tudatosan nem szól róla a média, és még a National Geographic sem ad ilyen tematikus műsorokat, csak elvétve. Pedig egyesek szerint az óceánok tömeges fajkihalását végül a fukusimai események indíthatták el. Az az eseményláncolat tehát a teljes élővilág kipusztulásával járhat.

Egyesek szerint arról van szó, hogy az atomipar érdekeltségi köre "fizeti" a médiát, hogy hallgassanak róla, hiszen nem akarják, hogy még népszerűtlenebb legyen az atomenergia, pláne úgy, hogy az alternatív energiaforrások már ott dörömbölnek az emberiség előszobájában.

Helyette ezek a daganatoktól burjánzó halak feldolgozásra kerülnek az élelmiszeriparban.
fukusima-hal-2-b9abf7ada1.jpg


Bár mint tudjuk, a rák nem fertőző, mégis gusztustalan, hogy sok konzervbe ilyen beteg élőlények húsa kerül. Arról meg már jegyeztek fel esetet, hogy egy rákos féregtől valahogyan "elkapta" a gazdatest a rákot.

fukusima-teknos-1-269500b838.jpg


Nem egyes esetben találtak kétfejű teknőst is a vizekben, ami korábban nem volt ilyen nagy számban jellemző.

fukusima-hal-3-477fb6d427.jpg


Visszatérve a rákkal küzdő élőlényekre: ezek fogyasztása hatalmas egészségügyi kockázattal járhat, de erről sem mernek nekünk beszélni. Mintha minden rendben lenne.

Elvégre ha valamit nem látunk, akkor nincs is, igaz? A Föld pedig eközben csak pusztul és haldoklik, mialatt mi még megvesszük az utolsó terméket, vagy egy utolsót nyújtózunk a kígyóbőr kanapénkon...

fukusima-hal-1-8960b51e2f.jpg
 
Valamikor ez a világ még romlatlan volt, és nem szaggatták az Ember okozta sebek a testét. Egy mit sem sejtő világ, aki gyanútlanul hagyta élni, és fejlődni az Embert, és aki rútul visszaélt a Föld jóságával. A Föld, mint a jó Asszony, szinte mindent kibír, és eltűr annak, akibe egykor a bizalmát helyezte, és akit szeret, de ha egyszer majd azt mondja ELÉG! akkor az ember eltűnik minden technikájával, kultúrájával, és a Föld ki fogja heverni, mert elég erős hozzá, hogy kiheverje az Embert, mint ahogy a Nő kiheveri a rossz társat, és van ereje olyan mosolygósan fogadni az újat, és olyan bizalommal, ami csak a nagyon erősek, és nagyon igazak sajátja. Én hiszek a Föld túlélésében, és nem hiszek az Emberében a Földön. Oly sokszor visszaélt már a Föld jóságával, és oly régen teszi ezt, és annyira nem tanul a Föld intő jeleiből, hogy mérhetetlen ostobasága, és gőgje előbb-utóbb a vesztét fogja okozni. Hiszem, hogy egy idő után még eszmélni fog egy új Ember a Földön, aki talán jobban megbecsüli ezt a csodát, aminek párját a csillagászok még a legnagyobb távcsövekkel sem fedezték fel eddig az Univerzumban, a csodát, aminek a neve a Kék Bolygó, a Föld.
 
Hát, ez meglehetősen újvilágtudatos "hírnek" tűnik.:) A szövegben enyhén szólva is költői;) túlzások vannak, de jobban mutatják a huncutságát a mellékelt képek.
Az elsőt a kaliforniai "Daily Breeze" 2012-es cikkéig (http://www.dailybreeze.com/article/zz/20120129/NEWS/120128994) sikerült visszakövetnem, ahol azt írták, a környéken évtizedek óta fognak ilyen tumoros halakat a DDT szennyezés miatt, de Fukushimát vagy a radioaktivitást mint okot nem is említik.
A másodikon látható kétfejű teknős a neten fellelhető adatok szerint Szlovákiában született házi kedvencként valamikor 2011 elején vagy 2010 végén, tehát hónapokkal a fukushimai katasztrófa előtt. (http://www.webilium.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2355)
A harmadikon egy látszólag egészséges tonhal van, de az eredeti cikk (https://www.rt.com/usa/tuna-fukushima-radiation-238/) szerint nyomokban kimutatható benne a fukushimai szennyezés hatása.
A negyediken egy lazac látható, amit kb. 1 éve fogtak Idaho állam egyik folyójában. A cikkhez (http://www.spokesman.com/blogs/outdoors/2016/jun/20/grotesque-salmon-raise-eyebrows-idaho/) belinkeltek egy 2009-es (tehát jóval Fukushima előtti) tanulmányt is a lazacokon gyakran megfigyelhető hasonló tumorokról.
Egyébként a Snopes, a netes kamu hírek szakértője is utánajárt az efféle írásoknak, és közölt róluk egy összefoglalót, hasonló eredménnyel: http://www.snopes.com/fukushima-radiation-marine-photos/
 
Helyette ezek a daganatoktól burjánzó halak feldolgozásra kerülnek az élelmiszeriparban.
-
fukusima-teknos-1-269500b838.jpg

-
Egy Afrikai földmüves és álattenyesztö látogatást tett No.-ban egy kollegájánál és az itteni sertések láttán elvolt ámulva, ott egy 50 kg.-os malac már testesnek számit.
-
Erdekes, hogy ellennénk szörnyülve ha egy mutans halat találnánk a konzervdobozban, pedig korábban az
"atom-kertészkedés", a "muta-genese" napirenden volt és ezek utodait a mai napig esszük.
-
Bayorországba a 60-as években nem volt ritka, hogy Garchingba mentek a parasztok egy zacsko bogyoval, magokkal, krumplival, amit belemártottak a kisérleti reaktor vizmedencéjébe, aztán otthon elvetettek.
-
Magyarországon is láttam abban az idöben kobald-forrást a vetés közepén egy rudon, amitöl valo távolságot a kutatok precizen feljegyeztek és reménykedtek egy ellenállob, jobb termésben. A legelterjedtebb buza europában ilyen uton jött létre.
-
Néhány növény amelyik ilyen mutacios-tenyésztéssel lett létrehozva:
Nektarine [Prunus], magyarul ször-nélküli öszibarack / Brokkoli (Kohl), tetraploide Málna (Rubus) és Körte (Körtefa). Ne feledjük az eunuch dinyét, szöllöt... aminek nincs magja.
-
Az alacsony szaporodási arány és hosszu generatios-intervallum miatt az állattenyésztésben nincs nagy szerepe a mutatios-tenyésztésnek. (Az elefánt ezért nem háziállat, sokáig tart amig felnö és lassan szaporodik, mig a nyulak akár négyszer is szülnek egy évben.)
-
image-1133947-860_poster_16x9-wyij-1133947.jpg

-
A képen láthato orjás-nyul egy "cuki falat" lehet, sajnos utközben Londonbol Chicagoba meghalt a repülögépen.
 
Valamikor ez a világ még romlatlan volt, és nem szaggatták az Ember okozta sebek a testét. Egy mit sem sejtő világ, aki gyanútlanul hagyta élni, és fejlődni az Embert, és aki rútul visszaélt a Föld jóságával. A Föld, mint a jó Asszony, szinte mindent kibír, és eltűr annak, akibe egykor a bizalmát helyezte, és akit szeret, de ha egyszer majd azt mondja ELÉG! akkor az ember eltűnik minden technikájával, kultúrájával, és a Föld ki fogja heverni, mert elég erős hozzá, hogy kiheverje az Embert, mint ahogy a Nő kiheveri a rossz társat, és van ereje olyan mosolygósan fogadni az újat, és olyan bizalommal, ami csak a nagyon erősek, és nagyon igazak sajátja. Én hiszek a Föld túlélésében, és nem hiszek az Emberében a Földön. Oly sokszor visszaélt már a Föld jóságával, és oly régen teszi ezt, és annyira nem tanul a Föld intő jeleiből, hogy mérhetetlen ostobasága, és gőgje előbb-utóbb a vesztét fogja okozni. Hiszem, hogy egy idő után még eszmélni fog egy új Ember a Földön, aki talán jobban megbecsüli ezt a csodát, aminek párját a csillagászok még a legnagyobb távcsövekkel sem fedezték fel eddig az Univerzumban, a csodát, aminek a neve a Kék Bolygó, a Föld.

Kedves kisherceg
-
A világ korábban (és itt valobban korábbra, millio és milliard évekre gondolok) egyáltalán nem volt csalogato a mai értelembe véve. A rádiaoaktiv anyagok ugyan ugy hozzájárultak az elövilég kialakulásához mind a Napfény amiröl tudjuk, hogy ugyancsak rombolo lehet.
-
Mi csak egyet tudunk tenni: amig csak lehet kitolni az existentiánkat ezen a Földön.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,930
Tagok
615,341
Legújabb tagunk
Palasti69
Oldal tetejére