Ezer sor helyett, ezer dolog… …neked!
Halványkéknek tűnő szép szürke szemem,
Ismét gazdagabb lett, de csakis veled.
Kiről én csak azt hittem kihasználok,
Íme, hát mégis megfordult az átok!
Csak nézek magam elé, és nem értem,
Miért nem lehet e „mai kocsmán” túllépnem?
Hát én ugyan megtehetem, amit megtehetek,
De hidd csak el, az nem lesz jó senkinek!
Nem értetted a kérdésemet sem,
Nem hagytál ott, s nem csináltál teát nekem!
Én akkor még egyszer megkérdeztem:
Tudnál e járni velem?
De két dolgot vártam,
Egy teát, és egy hátat,
Amint éppen befordulsz és aludni mész,
De nem történt meg, s ez volt a legrosszabb rész!
Vártam a teát, vártalak vele téged,
Vártam a hátad, búcsúztattalak volna végleg.
De nekem kellett mennem,
Sokkal tartozol most már nekem!
Csinálj hát végre egy teát, vagy fordíts hátat,
Mutasd meg nekem, hol a kijárat!
Mond meg nekem az igazat,
Teát csinálsz nekem, vagy hátat fordítasz?
S erre a kérdésre nem a makacsság a válasz!
Válaszlehetőségek!
Íme, hát megkaptam amit vártam.
Utolsó kép rólad, a hátad.
Menj csak, élj boldogan e világban
S ne feled el, hogy egyszer nálad jártam!
vagy
És itt van amit nem vártam,
A legfinomabb teát kaptam,
Váratlan gyönyörű hihetetlen az élet,
Innentől, egy darabig, veled élem az ihletet!
*Az alábbi csillaggal jelölt részek közérdekű, hasznos információkat tartalmaznak!
** az első versszak a nem, második igen!
***Gyengébbek kedvéért a kívánt papírrészt a versszakkal együtt (!!!) letépni és visszaadni a feladónak valamikor az idők folyamán szíveskedjék! További információkért forduljon elmegyógyintézetéhez( nem értem mit nem lehet ezen meg nem érteni ), vagy a levél írójához (bár a kettő közötti távolság NEM mérhető). Olvasás után, kérjük, forduljon kezelőorvosához vagy gyógyszerészéhez, az esetleges röhögő görcsök elkerülése végett! Garanciát és felelősséget nem vállalunk!!!
Minden jog fenntartva, míg el nem fárad a karom!
Kopirájght „Céé” báj J. K. (James Koncz → Koncz János)
Készült az én megbízásomból!
2004
Kétely, vagy csak simán hülye vagyok megint?!
Hát, nem tudom, hogy mi történik,
Nem, nem az, akkor már sírnék félig!
Sírnék, mert elviselni nem bírnám,
Hogy más öleli a babám!
Csak kételkedem magamban,
Szeressem e vagy hagyjam?
Íme, hát még egy nő aki megdolgoztat,
Nem jó ez sem így sem úgy, s meg sem nyugtat!
Íme, megint embernek kell lennem,
Pedig milyen jó volt állatként viselkednem.
Csak úgy élni bele a világba,
Már megint egy nő hibája!
Hogy gondolkodni kell, de mindhiába!
Hát igen, hát nem!
Egyszer majd, mikor ez már rég lesz,
Talán olvasgatják féktelenségemet,
Akkor majd megkérdezik maguktól,
Ki volt ez az ember, s milyen okból?
Én voltam az – az ember, kétségtelen,
De ki volt az ok, szemed fénye végtelen,
Elvesztem benne, de jól esett,
Ki kell végeznem ezt az énemet.
Ropogjon a sortűz, haljon hát meg,
Négyszer dördül el a végzet,
Négyszer fog fájni, de ez már az utolsó,
Fehér csontjaira hullik már a hó!
Temetetlen halott, ki volt az?
Lényegtelen, hiszen csak egy ember tudja azt,
Kinek szívében ott él még az – az ember,
Végtelennek tűnő szemed tengere a menhely.
Íme, neked adtam egy darabot,
Szaggatott szívemből egy cafatot,
Most már ideje indulni,
Éhesek még a vágyak, ki kell őket elégíteni.
Halványkéknek tűnő szép szürke szemem,
Ismét gazdagabb lett, de csakis veled.
Kiről én csak azt hittem kihasználok,
Íme, hát mégis megfordult az átok!
Csak nézek magam elé, és nem értem,
Miért nem lehet e „mai kocsmán” túllépnem?
Hát én ugyan megtehetem, amit megtehetek,
De hidd csak el, az nem lesz jó senkinek!
Nem értetted a kérdésemet sem,
Nem hagytál ott, s nem csináltál teát nekem!
Én akkor még egyszer megkérdeztem:
Tudnál e járni velem?
De két dolgot vártam,
Egy teát, és egy hátat,
Amint éppen befordulsz és aludni mész,
De nem történt meg, s ez volt a legrosszabb rész!
Vártam a teát, vártalak vele téged,
Vártam a hátad, búcsúztattalak volna végleg.
De nekem kellett mennem,
Sokkal tartozol most már nekem!
Csinálj hát végre egy teát, vagy fordíts hátat,
Mutasd meg nekem, hol a kijárat!
Mond meg nekem az igazat,
Teát csinálsz nekem, vagy hátat fordítasz?
S erre a kérdésre nem a makacsság a válasz!
Válaszlehetőségek!
Íme, hát megkaptam amit vártam.
Utolsó kép rólad, a hátad.
Menj csak, élj boldogan e világban
S ne feled el, hogy egyszer nálad jártam!
vagy
És itt van amit nem vártam,
A legfinomabb teát kaptam,
Váratlan gyönyörű hihetetlen az élet,
Innentől, egy darabig, veled élem az ihletet!
*Az alábbi csillaggal jelölt részek közérdekű, hasznos információkat tartalmaznak!
** az első versszak a nem, második igen!
***Gyengébbek kedvéért a kívánt papírrészt a versszakkal együtt (!!!) letépni és visszaadni a feladónak valamikor az idők folyamán szíveskedjék! További információkért forduljon elmegyógyintézetéhez( nem értem mit nem lehet ezen meg nem érteni ), vagy a levél írójához (bár a kettő közötti távolság NEM mérhető). Olvasás után, kérjük, forduljon kezelőorvosához vagy gyógyszerészéhez, az esetleges röhögő görcsök elkerülése végett! Garanciát és felelősséget nem vállalunk!!!
Minden jog fenntartva, míg el nem fárad a karom!
Kopirájght „Céé” báj J. K. (James Koncz → Koncz János)
Készült az én megbízásomból!
2004
Kétely, vagy csak simán hülye vagyok megint?!
Hát, nem tudom, hogy mi történik,
Nem, nem az, akkor már sírnék félig!
Sírnék, mert elviselni nem bírnám,
Hogy más öleli a babám!
Csak kételkedem magamban,
Szeressem e vagy hagyjam?
Íme, hát még egy nő aki megdolgoztat,
Nem jó ez sem így sem úgy, s meg sem nyugtat!
Íme, megint embernek kell lennem,
Pedig milyen jó volt állatként viselkednem.
Csak úgy élni bele a világba,
Már megint egy nő hibája!
Hogy gondolkodni kell, de mindhiába!
Hát igen, hát nem!
Egyszer majd, mikor ez már rég lesz,
Talán olvasgatják féktelenségemet,
Akkor majd megkérdezik maguktól,
Ki volt ez az ember, s milyen okból?
Én voltam az – az ember, kétségtelen,
De ki volt az ok, szemed fénye végtelen,
Elvesztem benne, de jól esett,
Ki kell végeznem ezt az énemet.
Ropogjon a sortűz, haljon hát meg,
Négyszer dördül el a végzet,
Négyszer fog fájni, de ez már az utolsó,
Fehér csontjaira hullik már a hó!
Temetetlen halott, ki volt az?
Lényegtelen, hiszen csak egy ember tudja azt,
Kinek szívében ott él még az – az ember,
Végtelennek tűnő szemed tengere a menhely.
Íme, neked adtam egy darabot,
Szaggatott szívemből egy cafatot,
Most már ideje indulni,
Éhesek még a vágyak, ki kell őket elégíteni.
