Akkor most egy olyan emberről aki művész szeretett volna lenni de,.....
Csak 16 éves volt, amikor a náci katonák bekopogtak az otthonuk ajtaján.
Úgy hívták: Edith Eva Eger, Magyarországon élt, és imádott táncolni.
Arról álmodott, hogy balerina lesz, férjhez megy, és normális életet él.
De ez az álom egy pillanat alatt darabokra hullott.
Családjával együtt Auschwitzba deportálták.
Amikor megérkeztek, az édesanyja utoljára csak ennyit suttogott neki:
„Emlékezz, senki sem veheti el tőled azt, ami a fejedben van.”
Néhány perccel később az anyját a gázkamrákba vitték.
Edith csak azért maradt életben, mert Josef Mengele, a „halál orvosa”,
arra kényszerítette, hogy táncoljon neki.
Jutalmul egy darab kenyeret kapott.
Ő azonban megosztotta a többi rabtársnőjével.
Ez a jóságos gesztus – egy helyen, amit az emberiség elpusztítására építettek –
megmentette az életét.
Túlélte a kényszermeneteket, az éhezést, a bántalmazásokat.
Amikor felszabadították, alig harminc kilót nyomott.
Mindent elveszített — kivéve az élni akarást.
Évekkel később az Egyesült Államokba emigrált.
Férjhez ment, gyerekei születtek, és pszichológiát tanult.
Sokáig nem beszélt arról, amit átélt.
Aztán egy nap megértette, hogy a kimondatlan fájdalom is börtön.
Ezért elhatározta, hogy elmondja a történetét,
és a saját szenvedését mások gyógyulásává formálja.
Megírta a rendkívüli könyvét, „A döntés” címmel.
Nem az áldozattá válásról szól, hanem a szabadságról.
Ezt mondta:
„A megbocsátás nem változtatja meg a múltat.
A jövőt szabadítja fel.”
Ma Edith Eger szavait egyetemeken és terápiás központokban tanítják szerte a világon.
Ő bizonyította, hogy a testet fogva lehet tartani, de a lelket soha.
Hogy még a pokol közepén is lehet embernek maradni.
És hogy az igazi megbocsátás nem felmenti a gonoszt,
hanem felszabadítja azt, aki többé nem akar a múlt rabja lenni.
![1760099042566.png]( "1760099042566.png")
444.hu
