Íróink, művészeink, akik sajna nem élték túl a II. világháborút.

Szécsi Ferenc (Dobrica, 1905. május 5.Budapest, 1945. január 7.) magyar író, nyelvész, művelődéstörténész, Szécsi Pál táncdalénekes édesapja.
Szécsi Ferenc nyelvmagyarítással is foglalkozott, a Szentesi Napló 1942. október 10-ei száma közöl néhány példát a kétezer újított magyar szót tartalmazó füzetéből: adminisztrál — elügyit, alumínium — pihefém, artista — tarkaművész, bakfis — suttyólány, bár — duhajda, cvikipuszi — csipicsók, drogéria — gyógyosbolt, gardedám — nővigyázó.[4] Új magyar szavak szótára című művét a Magyar Szemle groteszk ötleteivel feltűnést keltő kis füzetként jellemzi és megjegyzi, hogy a nyelv dolgához csak avatott embernek szabad nyúlnia
. Halálát a halotti anyakönyv szerint aknasérülés okozta.
1679562316250.png
 
...s mások sem élték túl....
Ma van a roma holokauszt áldozatainak emléknapja.
„A sok cigányt mind elvitték, nagy árkokat ásni vitték.
A nagy árok lassan mélyül, víz bugyog fel a mélyérül.
Szegény fiúk, mind mifajták, a csendőrök űzik-hajtják,
Verik őket, kapják kézre, lemaradót puskavégre.
Az a nagy árok minek kell, a fekete, feneketlen?
Nem tudják, honnan is tudnák, csendőröktől meg nem tudják!
Ha tudnák, hogy minek ásnak, hogy maguknak, hogy nem másnak,
maguknak, a többieknek, asszonyoknak, gyerekeknek.”
(Choli Daróczi József: Elvitték a cigányokat)
 
Tudom hogy már sokadszor megemlékeztem Szerb Antalról de, számomra fontos hogy mindig beszéljünk róla mert a kultúrában bármikor felbukkanhat egy hasonló ordas eszme.
1901. május 1-jén született az egyik legeurópaibb magyar író, Szerb Antal, akit azonban halálra vertek Magyarországon.
hazánkban keretlegények végeztek vele munkaszolgálatosként, nem sokkal azután, hogy "Magyar irodalomtörténet" című művét 1943-ban betiltották és kivonták minden magyar iskolai könyvtárból, mintegy iskolatejprogram helyett. Végül is minden idők legszórakoztatóbb magyar irodalomtörténetéről van szó, csak hát Szerb Antal olyanokat állított, hogy "a nemzetiséget nem a vér határozza meg, hanem az elszánás".
Szerb azt írta, hogy "a tudós egyetlen földi jutalma a kartársak irigysége", és hát egy pöppet kevésbé népszerű és tehetséges tanár, Palló Imre képviselő biztos irigyelte, mikor úgy gondolta, felnyomja a "Magyar irodalomtörténet" szerzőjét, miként patikához vagy kerthez is úgy lehetett legkönnyebben hozzájutni a 20. században, ha jelentettük, hogy a szomszéd zsidó, kommunista, fasiszta, kulák vagy migráns. A Nemzeti Front képviselője képzőművészeti és őstörténeti kiruccanásai után 1942 decemberében interpellálta Szinyei Merse Jenő kultuszminisztert „Szerb Antal értékromboló irodalomtörténete tárgyában”.
. A nevezetes interpellációt Baky László későbbi zsidódeportáló belügyi államtitkár „Égessük el a könyvet!” beszólása színesítette, egy másik képviselő pedig azt a poént lőtte el, hogy „szerb is meg zsidó is”,
bevonultatták munkaszolgálatosnak, és 1945. január 27-én halálra verték Balfon. Így végezte Magyarországon a legjobb magyar irodalomtörténet írója.
1714589412058.png
 
Ismeretlenek ledöntötték Radnóti Miklós költő győri mellszobrát – jelentette be Facebook-oldalán a Győr-Szol győri közműszolgáltató vállalat. Az esetet jelentették a rendőrségnek, az elkövetőt keresik, a szobrot helyre fogják állítani.
A szobor Győrben, a Zrínyi kórház épülete előtt állt.
Radnótit zsidó származása miatt a második világháború alatt munkaszolgálatra parancsolták ki. A háború vége előtt erőltetett menetben Németország felé irányították a csapatát, Győr felé járásképtelen lett, így a város környékén 21 társával együtt agyonlőtték. A Győr melletti Abdán egy tömegsírba helyezték a testét.
Radnóti.jpg
 
Schalkház Sarolta Klotild néven, 1899. május 11-én született Kassán. A Schalkház (eredetileg: Schalkhaus) család osztrák eredetű volt, Sára nagyapja a 19. század negyvenes éveiben érkezett a városba. Fogadót nyitott, amelynek egyik különtermében rendszeresen lehetőséget teremtett, hogy a vendégek hangversenyeket, színielőadásokat tekintsenek meg. Ebben a pezsgő társadalmi és kulturális közegben nevelkedett testvéreivel együtt Schalkház Sára. Tanítóképzőt végzett, rövid ideig tanított,
Munkája mellett különböző lapokban publikált, novellákat írt, 1926-ban Fekete furulya címmel önálló kötete is megjelent. Miközben a modern nő életmódját követte, kiemelt figyelmet szentelt a társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok megszüntetésére irányuló törekvéseknek. Az 1920-as évek elején könyvkötőként dolgozott, ekkor ismerte meg a kétkezi munkások világát. A szociális kérdés nem hagyta nyugodni, ezért 1926-tól az Országos Keresztény Szocialista Párt kassai irodájának munkatársa lett, a párt lapját, a Népet szerkesztette.
a felvidéki magyar nők helyzetének javítása érdekében megalapították a Katolikus Nőszövetséget.
Ahogy a deportálások megkezdődtek, egyre sürgetőbbé vált az üldözöttek konkrét intézkedésekkel történő segítése. Slachta Margit még XII. Piusz pápát is felkereste, hogy megakadályozza a szlovákiai zsidóság deportálását. A testvérek otthonaikban, valamint a kezelésük alatt álló intézményekben folyamatosan menedéket nyújtottak a hozzájuk fordulóknak.
1944. december 27-én, s már az utcán látta, hogy nyilas igazoltatás zajlik az általa vezetett Bokréta utcai Katolikus Nővédő Otthonban. Ennek ellenére gondolkodás nélkül jelentkezett mint az intézet vezetője, ezért négy gyanúsnak talált emberrel és Bernovits Vilma hitoktatóval együtt elhurcolták. Sorsa ezzel beteljesedett.
Az 1967-es zuglói nyilasper egyik vádlottjának vallomása szerint 1944. december 27-én egy nő, kivégzése előtt, a Duna-parton, hóhérai szemébe nézve keresztet vetett magára. Minden valószínűség szerint ő volt az. 1969-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetésében részesítette, 2006-ban a katolikus egyház boldoggá avatta.
1715580612555.png
 
Többször felmerült már a tragikus körülmények közt eltünt író Rejtő Jenő. Most egy pályatársa kerül említésre.
Nagy Károly (Szerencs, 1909. február – 1942) fiatalon, munkaszolgálatban elhunyt magyar író, költő. Elsődlegesen légiós és kalandregényeiről ismert
Nagy Károly (írói álnevein: Charles Lorre, Charley Long, Charles Greaph, Kockás Pierre és Roney Roppe) 1909 februárjában született. Életéről, családjáról, tanulmányairól semmiféle adat nem maradt fenn. Feltételezhetően zsidó családból származott, mivel 1942-ben munkaszolgálatra vezényelték, s ott halt meg.
156 bűnügyi, kalandos és többségében légiós kisregényt írt, Rejtő Jenő kor és sorstársaként. ígéretes költőként indult, de végül - hogy meg tudjon élni - váltott át a rendkívül népszerű légionista és kalandregényekre.Fő figurája Kockás Pierre alakja a vidám magyar légiós regény egyik klasszikus figurája, a hihetetlen erejű, de jó szívű légionista mintája.
1715597439407.png
 
Ismeretlenek ledöntötték Radnóti Miklós költő győri mellszobrát – jelentette be Facebook-oldalán a Győr-Szol győri közműszolgáltató vállalat. Az esetet jelentették a rendőrségnek, az elkövetőt keresik, a szobrot helyre fogják állítani.
A szobor Győrben, a Zrínyi kórház épülete előtt állt.
Radnótit zsidó származása miatt a második világháború alatt munkaszolgálatra parancsolták ki. A háború vége előtt erőltetett menetben Németország felé irányították a csapatát, Győr felé járásképtelen lett, így a város környékén 21 társával együtt agyonlőtték. A Győr melletti Abdán egy tömegsírba helyezték a testét.
Csatolás megtekintése 1996357
1962-ben, egy Balatonalmádiba tartó vonaton nyoma veszett egy kéziratnak, amiben feltételezések szerint megnevezték Radnóti Miklós gyilkosait. Erről szól Ács Dániel első könyve a Nem tudhatod - Egy tarkólövés meghamisítása.
Apám, aki irodalomtörténész, tavaly nyáron mesélt nekem egy különös figuráról, egy csendőrből lett ellenállóról, aki mindeközben kiemelkedően tehetséges irodalmár is volt, majd rejtélyes, tragikus körülmények között hunyt el.
Dienes András 1962 augusztusában iratokkal teli kézitáskájával felszállt egy Balatonra tartó vonatra, és elindult Almádiba, hogy az évek alatt összegyűjtött jegyzetei alapján
megírja legújabb tanulmányát: Radnóti Miklós halálának tisztázatlan történetét. Az út során a táska, benne a hatalmas kutatási anyaggal, az összes feljegyzéssel együtt eltűnt.
Valószínűleg ellopták. A már szívbeteg kutatót úgy feldúlta az eset, hogy pár napra rá, augusztus 30-án Almádiban megállt a szíve. A dossziék, a jegyzetek sosem kerültek elő, Dienes András a Radnóti-titkot magával vitte a sírba.
Ez az írás emléket állít az elveszett táska tulajdonosának, a kalandos életű tudósnak.
Képzeletben belenézünk az eltűnt táskába, felvázoljuk a legvalószínűbb verziót arról,
hogy mi lehetett a titok, amire rájött Dienes. Végül annak járunk utána, hogy mi volt az a darázsfészek, amibe belenyúlt a kutató, kik voltak a Radnóti-titok őrzői és a Radnóti-kultusz szertartásmesterei.

A meggyilkolt költő és a gyilkosok után nyomozó irodalmár egymásba fonódó tragédiájának története ez a könyv.
 
1962-ben, egy Balatonalmádiba tartó vonaton nyoma veszett egy kéziratnak, amiben feltételezések szerint megnevezték Radnóti Miklós gyilkosait. Erről szól Ács Dániel első könyve a Nem tudhatod - Egy tarkólövés meghamisítása.
Apám, aki irodalomtörténész, tavaly nyáron mesélt nekem egy különös figuráról, egy csendőrből lett ellenállóról, aki mindeközben kiemelkedően tehetséges irodalmár is volt, majd rejtélyes, tragikus körülmények között hunyt el.
Dienes András 1962 augusztusában iratokkal teli kézitáskájával felszállt egy Balatonra tartó vonatra, és elindult Almádiba, hogy az évek alatt összegyűjtött jegyzetei alapján
megírja legújabb tanulmányát: Radnóti Miklós halálának tisztázatlan történetét. Az út során a táska, benne a hatalmas kutatási anyaggal, az összes feljegyzéssel együtt eltűnt.
Valószínűleg ellopták. A már szívbeteg kutatót úgy feldúlta az eset, hogy pár napra rá, augusztus 30-án Almádiban megállt a szíve. A dossziék, a jegyzetek sosem kerültek elő, Dienes András a Radnóti-titkot magával vitte a sírba.
Ez az írás emléket állít az elveszett táska tulajdonosának, a kalandos életű tudósnak.
Képzeletben belenézünk az eltűnt táskába, felvázoljuk a legvalószínűbb verziót arról,
hogy mi lehetett a titok, amire rájött Dienes. Végül annak járunk utána, hogy mi volt az a darázsfészek, amibe belenyúlt a kutató, kik voltak a Radnóti-titok őrzői és a Radnóti-kultusz szertartásmesterei.

A meggyilkolt költő és a gyilkosok után nyomozó irodalmár egymásba fonódó tragédiájának története ez a könyv.

Köszi szépen az ismertetőt!
 
Ismeretlenek ledöntötték Radnóti Miklós költő győri mellszobrát – jelentette be Facebook-oldalán a Győr-Szol győri közműszolgáltató vállalat. Az esetet jelentették a rendőrségnek, az elkövetőt keresik, a szobrot helyre fogják állítani.
A szobor Győrben, a Zrínyi kórház épülete előtt állt.
Radnótit zsidó származása miatt a második világháború alatt munkaszolgálatra parancsolták ki. A háború vége előtt erőltetett menetben Németország felé irányították a csapatát, Győr felé járásképtelen lett, így a város környékén 21 társával együtt agyonlőtték. A Győr melletti Abdán egy tömegsírba helyezték a testét.
Csatolás megtekintése 1996357
1731134972058.png
Radnóti Miklós magyar költő akart lenni. Méghozzá nagyon. Magára sosem egyszerűen költőként hivatkozott, hanem mindig úgy, hogy „magyar költő”. Az abdai tömegsírból előkerült verses füzetének első oldalára is ezt írta fel öt nyelven: „Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza.”


Gervai Sándor, író, újságíró, bori túlélő visszaemlékező cikkében arról írt, hogy a bori munkatáborban is emiatt került bajba: „Egy péntek délután a Borban lévő Wien lagerben alkalmunk volt néhány óráig tétlenül lopni a napot, és ő akkor előhúzta a legújabb verseit. Mi közrefogtuk őt, és elkezdett olvasni. Ezek voltak a bori eklogák. Annyira figyeltünk rá, hogy észre sem vettük, amikor közénk rontott Császár főtörzs, s igen dinamikus megfogalmazásban számon kérte tőlünk, hogy milyen összeesküvést szövünk mi itt? Radnóti Miklós kezében volt még a papír, s hogy a további kérdezősködésnek elejét vegye, kijelentette, hogy a verseit olvasta fel nekünk, semmi összeesküvést nem szőttünk. Császár főtörzs egészen meglepő, de a mi helyzetünkben magától értetődő kérdéssel csapott le Radnótira: – Minek kell egy zsidó munkaszolgálatosnak verseket írni? Radnóti Miklós erre önérzetesen ezt válaszolta: – Főtörzsőrmester úrnak alázatosan jelentem, én magyar költő vagyok. Császár főtörzs erre két olyan hatalmas pofont kent le Radnóti Miklósnak, hogy kis híján majdnem elesett. A papír kiesett a kezéből, leesett a sárba, és ekkor Szalai rátaposott, nehogy Császár főtörzs észrevegye és széttépje. Azt a zamatos káromkodást, amivel Császár főtörzs kifejezte Radnóti Miklós magyarságára vonatkozó álláspontját – az izraeli sajtótörvény megtiltja közölni.”
Zsidóságomat soha nem tagadtam meg, »zsidó felekezetű« vagyok ma is, de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőségem« meghatározójának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közösségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalataim. Lehet, hogy nincs így, én így érzem és nem tudnék hazugságban élni. A zsidóságom »életproblémám«, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam, s nem érdekel (csak gyakorlatilag, »életileg«), hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek, Maróthy-Meizlernek, Féjának vagy Sós Endrének. Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én »nemzetem« nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék – megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is.
Ép ésszel nehéz felfogni, hogy volt képes Radnóti utolsó hónapjait egészen a haláláig versbe szedni, hogy volt képes abban a tébolyban, amikor tényleg napra nap fölötte fútt a fertelmes halál, így alkotni. Az pedig egy valóságos csoda, hogy ezek az írások a föld alól, a sárból, az egymásra halmozott testek gubancából majd két évvel a halálát követően előkerültek. A Bori notesz nem egyszerűen Radnóti utolsó, saját maga által szerkesztett verseskötete, hanem szakrális tárgy. A füzet lapjai átitatódtak a Rábca árterének nyirkos földjével, a költő vérével és lebomló testének nedvével. Nincs még egy ilyen tárgya a magyar kultúrtörténetnek, amiben alkotó és alkotás, költő és vers fizikailag is ennyire eggyé vált, egymásban így feloldódott.
Azt gondolhatnánk, hogy ezek a versek mint a föld alól kiforduló vádiratok, tetemre hívták a gyilkosokat. De nem, aki elolvassa ezeket az írásokat egy szemernyi gyűlöletet, haragot, vádló szándékot, sérelmet nem találhat bennük, csupán rettentő szépséget:
Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.

Tarkólövés. – Igy végzed hát te is, –

sugtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.

Halált virágzik most a türelem. –

Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.

Sárral kevert vér száradt fülemen.

(Szentkirályszabadja, 1944. október 31.)
 
Most olvastam egy hosszabb cikket ami inkább már egy esszé.
Egy olyan építészről akiről már majdnem MINDENKI elfelejtkezett
Néha úgy vélem hogy miért jönnek oly sokan a II.vh deportált áldozatairól szóló cikkekkel.
Nos itt ismét olyat olvastam ami által megértem hogy miért NEM lehet azt mondani hogy vége.
Rengeteg több száz hozzá szóló tette már le mellé hogy hihetetlen!
(sajnos nem rakhatom ide a linket)
(ezért részleteket fogok másolni)
Ezután már más szemmel fogom nézni az általa tervezett épületeket!!
A nyilas kormány 1944. október 18-án állapodott meg Adolf Eichmann SS-alezredessel, hogy Magyarország zsidókat ad át a németeknek a birodalom munkaerőgondjainak megoldása érdekében. Szálasi Ferenc nemzetvezető húzta ugyan a száját, hiszen ő belföldön is értékes munkaerőként tekintett a Magyarországon maradt zsidókra, de Edmund Veesenmayer birodalmi követ rábeszélésére belement, hogy kétszer 25 ezer zsidót „kölcsönadjanak” a németeknek. Budapesten a csillagos házakban razziáztak a nyilasok, és a munkaképesnek minősített zsidókat kijelölt gyűjtőhelyekre (elsősorban az óbudai téglagyárba) terelték. November 6-tól kezdve innen indították őket útnak gyalogmenetben az átadás helye, azaz Hegyeshalom felé. Közben az ország több pontjáról is ugyanide hajtották a megmaradt munkaszolgálatosokat.
A több mint 200 kilométeres úton sokan meghaltak az éhségtől és a szomjúságtól, de a menet őreinek kegyetlenkedése is rengeteg emberrel végzett. Az utat eldobált holmik és temetetlen holttestek szegélyezték. A menetek a legtöbb civil szemtanút elborzasztották, még német főtisztek is „megrendítőnek” nevezték a látványt. A svájci követség képviselői november 23. és 27. között szemleutat tettek Budapest és Hegyeshalom között, 28-i keltezésű jelentésükben egyebek mellett azt írták, hogy a deportáltak „7-8 nap alatt rendszerint 200-220 kilométert gyalogoltak Hegyeshalomig. Azokat, akik megbetegedtek, gyakran agyonlőtte a kísérőszemélyzet, vagy hátrahagyták őket elhagyott csűrökben, ahol orvosi segítség nélkül tengődtek, csak ritkán intézkedtek az élelmezésükről és akkor is legfeljebb egy adag híg levest kaptak naponta. […] Hangsúlyozzuk, hogy a csoportok legfeljebb 3-4 adag levest kaptak a gyalogmenet egész ideje alatt, de rendszerint több napig egyáltalán semmit nem kaptak enni.”

Raoul Wallenberg és Per Anger, a svéd követség munkatársai, november végén járták be autóval az útvonalat, és hasonlókról számoltak be. „Az utat hozzávetőlegesen 8 nap alatt teszik meg. Ez alatt az idő alatt a zsidók sehol sem kapnak fűtött szállást. A legtöbb helyen, ahol mostanáig éjszakáztak, kielégítő ellátási lehetőség sem volt… A hiányos ellátás és a hallatlan szenvedés, amelynek ezek az emberek ki vannak téve, azt eredményezi, hogy sokan közülük gyomorpanaszok következtében meghalnak. A menetelők között nagy számban vannak 60-70 év közötti személyek, súlyos betegek, gyermekbénulásosak, stb. 10-14 év közötti gyerekek, egy törpe, egy árja nő, személyek cipő nélkül, személyek, akiknek felszerelését az Újlaki Téglagyárban a nyilasok elvették, személyek, akiknek igazolványait, vagy külföldi útiokmányait az Újlaki Téglagyárban, vagy másutt, megsemmisítették. Sok menetelő azt állítja, hogy egész idő alatt sem rendesen enni, sem aludni vagy mosakodni nem tudott. Az emberek annyira megviseltek, hogy majdnem állati állapotba juttatták őket. Urak és hölgyek az országúton végzik el szükségletüket, anélkül, hogy félreállnának, vagy a körülöttük állókkal törődnének.”
Hegyeshalom község halotti anyakönyvében 1944. november 27-nél, a végkimerüléses halottak között 123-as folyószámon ott van egy „Vermes József műépítész” feliratú rubrika is. Nem derül ki sok a halottról. Halálát reggel 8-ra teszik (ahogyan aznap minden zsidóét), szülei neve ismeretlen, az elhalálozás helye Hegyeshalom, vallása izr., azaz izraelita. A halotti anyakönyv szerint 55 éves volt, de valójában nem annyi volt, hanem pont tízzel több. Hogy a hegyeshalmi anyakönyvvezető rontotta-e el, vagy Vermes esetleg maga érezte úgy valamikor a megpróbáltatásai során, hogy hazudnia kell az életkoráról, hátha úgy több esélye lesz a túlélésre, valószínűleg már soha nem fog kiderülni.

Hagyatékát senki nem ápolta, nem maradtak fönn levelei, festményei és szobrai sem, bár művész volt, alkotásait ki is állították. Vermes Józsefet szinte teljesen kiradírozták a magyar történelemből, pedig nem volt akárki.

Ezt a cikket is azért írom, mert a Mester utcai házunk bejárata mellett lévő kis márványtáblán pontosan ugyanaz a három szó szerepel, ami a hegyeshalmi halotti anyakönyv 123-as folyószámán: Vermes József műépítész. Ugyanez áll több mint egy tucat budapesti lakóházon, ma is százak élnek Vermes József által tervezett épületekben
1733931997085.png
Az általa kitöltött utolsó, 1941-es népszámlálási ív viszont legalább az otthonát bemutatja. Vermes a ház első emeletén az 1-es számú, kétszobás lakásban lakott, ablakai az utcára néztek. Az egyik szobát irodának használta, a két szoba mellett volt a lakásban egy előszoba, egy éléskamra és egy fürdő, mindezért évi 720 pengőt fizetett. Víz, gáz, villany volt a lakásban, főzni nem főztek, tehát valahová eljárt enni. A fürdőben széntüzelésű fürdőszobakályhával melegítette a vizet. Vermesnek volt telefonja is, és egyedül élt a lakásban. Foglalkozásához azt írta be: „tervező építész”.

Milyen címen lakik a lakásban? – Egyedülálló főbérlő.
Születési éve? – 1879.
Családi állapota? – Nőtl.
Állampolgársága? – Magyar.
Vallása? – Izr.
Anyanyelve? – Magyar.
Nemzetisége? – Magyar.
(ha érdekel közületek a cikk akkor a telex nevű portálon elolvashatjátok)
2024 12 11
 
Karácsony Benő (sz. Klärmann Bernát, Gyulafehérvár, 1888 szeptember 7. –1944. Auschwitz nyara), erdélyi magyar író
Karácsony Benő (1888–1944) a romániai magyar irodalom egyik legrokonszenvesebb hangú prózaírója a két világháború között. Ez a polgári foglalkozására nézve kolozsvári ügyvéd, egy sikeres színdarabbal jelenkezett az irodalmi pályán (Válás után, 1923), aztán elbeszélés-kötetet publikált (Tavaszi balladák, 1924), de Magyarországra is kiterjedő népszerűségét regényeinek köszönheti. Első regénye, a Pjotruska (1927) egy vidéki városka ironikus rajzát adja az első világháború körüli időszakban. Karácsony erényeit és fogyatékosságait, szemléletét és emberlátását, kedélyét és stílusát már érett, szinte végleges formában tükrözi ez a műve is. Főhőse, Balthazár György újságíró önéletrajzi személy, akinek kalandjai alkalmat adnak az írónak, hogy érzelmes-humoros, csúfondáros kritikáját adja a század eleji magyar vidék kisszerű társadalmának. A szellemes és éles leleplezés azonban, amely elsősorban a frappánsan megjelenített epizódalakok sokaságán keresztül érvényesül, beleütközik az író kiutat nem ismerő szociális szkepticizmusába, mely arra készteti, hogy irreális happyenddel kerülje meg a valóságot. Következő regénye, az Új élet kapujában (1932) hasonló konfliktust tartalmaz a szerző és a valóság között.
Legnagyobb sikerét a Napos oldal című, 1936-ban kiadott regényével aratta. Ebben ugyancsak önéletrajzi hős áll a középpontban: Felméry Kázmér szobrász, aki a húszas és harmincas évek távlattalan kisvárosi viszonyai közül szülőfalujába menekül, de ott sincs maradása, a körülmények ott is vigasztalanok. Külfölddel próbálkozik, megjárja Budapestet is, Párizst is, tapasztalatai azonban mindenhonnan továbbkergetik, míg végül újra csak falujába tér meg.
1735822933902.png
 
Olvasni ezeket a cikkeket, visszaemlékezéseket, életrajzokat szörnyű, s egyúttal élvezetes. Mennyi, mennyi tehetség .... egy őrület áldozatai.
 
Akkor most egy olyan emberről aki művész szeretett volna lenni de,.....
Csak 16 éves volt, amikor a náci katonák bekopogtak az otthonuk ajtaján.
Úgy hívták: Edith Eva Eger, Magyarországon élt, és imádott táncolni.
Arról álmodott, hogy balerina lesz, férjhez megy, és normális életet él.
De ez az álom egy pillanat alatt darabokra hullott.
Családjával együtt Auschwitzba deportálták.
Amikor megérkeztek, az édesanyja utoljára csak ennyit suttogott neki:
„Emlékezz, senki sem veheti el tőled azt, ami a fejedben van.”
Néhány perccel később az anyját a gázkamrákba vitték.
Edith csak azért maradt életben, mert Josef Mengele, a „halál orvosa”,
arra kényszerítette, hogy táncoljon neki.
Jutalmul egy darab kenyeret kapott.
Ő azonban megosztotta a többi rabtársnőjével.
Ez a jóságos gesztus – egy helyen, amit az emberiség elpusztítására építettek –
megmentette az életét.
Túlélte a kényszermeneteket, az éhezést, a bántalmazásokat.
Amikor felszabadították, alig harminc kilót nyomott.
Mindent elveszített — kivéve az élni akarást.
Évekkel később az Egyesült Államokba emigrált.
Férjhez ment, gyerekei születtek, és pszichológiát tanult.
Sokáig nem beszélt arról, amit átélt.
Aztán egy nap megértette, hogy a kimondatlan fájdalom is börtön.
Ezért elhatározta, hogy elmondja a történetét,
és a saját szenvedését mások gyógyulásává formálja.
Megírta a rendkívüli könyvét, „A döntés” címmel.
Nem az áldozattá válásról szól, hanem a szabadságról.
Ezt mondta:
„A megbocsátás nem változtatja meg a múltat.
A jövőt szabadítja fel.”
Ma Edith Eger szavait egyetemeken és terápiás központokban tanítják szerte a világon.
Ő bizonyította, hogy a testet fogva lehet tartani, de a lelket soha.
Hogy még a pokol közepén is lehet embernek maradni.
És hogy az igazi megbocsátás nem felmenti a gonoszt,
hanem felszabadítja azt, aki többé nem akar a múlt rabja lenni.
1760099042566.png
 
1943 január 1.
Sokak szerint Rejtő jegyezte meg:
"..ez az év is jol kezdodik..."

A halála napja :(
83 éve, 1943. január 1-jén fagyott meg (hivatalosan eltűnt) az ukrajnai Jevdokovóban a munkaszolgálatra hurcolt Rejtő /Reich /Jenő, akit írói álnevén, P. Howardként és Gibson Laveryként is ismer és szeret a magyar olvasóközönség, köztük mi akik rajongásig szeretjük humorát, drámai hangvételű írásait, verseit..
1faf6.png

A korabeli Egyedül vagyunk című nyilas lap 1942-ben lényegében feljelentette, és a nagykátai katonakórházból betegen vitték el egy büntetőszázadba. Az ukrajnai Jevdokovóban fagyott meg munkaszolgálatosként 1943. január 1-jén, állítólag halála előtt is bajtársait szórakoztatta emlékezetből idézett regényrészleteivel. Mindössze 38 éves volt."
(Rejtő Jenő munkaszolgálatos veszteségi kartonja.)
1767345906500.png
 
1944. június 3-án, miután megtudta, hogy feleségének másnap a budapesti gettóba kell vonulnia, a gödöllői munkaszolgálatos táborban önkezével vetett véget életének Vadász Endre festő, grafikus. Ugyanazon a napon ugyanígy tett felesége is. Pedig a két világháború közötti időszak elismert alkotója volt. 1937-ben a Magyar Művészet oldalain Elek Artúr tollából jelent meg átfogó elemzés „Az újabb magyar grafikai művészet” címmel, amelyben nagyra értékelte Vadász Endre munkásságát. Számos kiállításon vett részt, sok díjat is nyert, az 1929-es barcelonai világkiállításon I. díjat. 1929-ben a Nemes Marcell-féle utazási ösztöndíjjal Párizsban volt tanulmányúton, ahol találkozott a későbbi műveire nagy hatást gyakorló japán fametszetekkel. Elsősorban finom vonalú rézkarcai, folthatásokra épített fa- és linóleummetszetei lettek népszerűek, de tempera- és olajfestményeket is készített.
1780559778976.png
 
Már akkor automobillal járt Pesten, amikor még csak elvétve lehetett kocsikat látni a belvárosban, nem mellékesen négy jachtja parkolt egy dunai kikötőben. Ő Brüll Alfréd, aki évtizedeken át volt az MTK mecénása és elnöke, és aki végül 1944-ben Auschwitzban lelte halálát.

A dúsgazdag tőzsdetanácsos, vállalkozó és földbirtokos, Brüll Ármin gyermekeként látta meg a napvilágot 1876 decemberében. A tehetős üzletember felesége a kis Alfréd mellett három lánynak (Teréz, Olga és Hedvig) is életet adott. A fiút elitiskolába, a tanérképző intézet gyakorló főgimnáziumába iratták be. Az iskola éves értesítője azt is feljegyezte, hogy Brüll 16 évesen 126 darab ásványt, egy viperát, csigákat és bogarakat ajándékozott a természetrajzi szertárnak. Később az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett és hamar tagja lett a Magyar Néprajzi Társaságnak is.


1899-ben aztán elhunyt az imádott édesapja, aki csupán 64 esztendős volt. Brüll Alfréd talán a tudományok felé fordult volna, ám 23 évesen némi hezitálás után átvette édesapja birodalmát. Kezdetben kedvenc hobbijával, az autókkal került be a lapokba. 1902-ben például azzal, hogy a baráti társaságával egy Daimler márkájú kocsival Bécsből a belgiumi Oostende városáig autóztak nyolc nap alatt. 1904-ben pedig különös versenyt tartottak, Brüll a pompás autójával a Turul névre keresztelt légballonnal kelt versenyre. Budapestről indultak és Dömsödig tartott a viadal. A célba 10 perccel korábban ért be a gazdag vállalkozó.
Ekkor már az MTK alelnöke volt, s a sport elkötelezett híve. A birkózás, az evezés, a vívás és a vitorlázás volt a kedvence, természetesen az új játék, a labdarúgás mellett. Brüll erős ember volt, ezt jelzi, hogy 1905-ben az MTK old boy-versenyén a 30 kilós súlyzóval 37 emelésre volt képes, amivel fölényesen megnyerte a viadalt. A második csak 28 alkalommal tudta megemelni a súlyt. Az autók mellett megengedhette magának, hogy jachtokat tartson fent, sőt, versenyen is indult velük. 1908-ban például Monte-Carlóban nyert távolsági viadalt a La Lorraine névre keresztelt hajójával. Egy évre rá már négy jacht volt a birtokában, nevezetesen a Napsugár I., Napsugár II., a Napfény és a már említett La Lorraine.
1942-ben már látszott, beláthatatlan következményei lehetnek a zsidóüldözésnek. Ebben az évben a Magyarság című lap például helyt adott egy bizonyos Lovcsányi Jenő tenisz szakoktató írásának, aki azon értetlenkedett, hogy még most is sok „díszzsidó” van az MTK teniszszakosztálya körül. „Hol itt az árjásítás?” – tette fel a kérdést a cikk írója. Sajnos megtörtént…

Brüll Alfréd óvatlan módon, 1943-ban visszatért Pestre, mert olyan híreket kapott, hogy ettől kezdve a zsidóknak nem lesz bántódásuk. A Gestapo 1944 májusában hurcolta el az Andrássy úton található családi palotából és Kecskeméten a téglagyár területén kialakított gyűjtőtáborba került. Júniusban deportálták Auschwitzba, ahol decemberben, 68 éves korában végezték ki a magyar sport történetének legnagyobb mecénását, aki egész életében adakozott és a sport szolgálatában állt. Nem ezt érdemelte…
1785929236353.png 1785929256754.png
 
Oldal tetejére