Írj ide saját verseket, hogy más is örüljön a szépnek amit írsz.

Gyozi-Bp témája a 'Irodalom' fórumban , 2007 Június 20.

  1. Árvai Emil

    Árvai Emil Állandó Tag

    Emberi sors

    EMBERI SORS

    Mi itt a nyüzsgésben,
    Robinzon ott:
    fürkészünk homályos horizontot:
    valakit várunk.

    Valaki vár.
     
  2. Árvai Emil

    Árvai Emil Állandó Tag

    Kérdések kérdése

    KÉRDÉSEK KÉRDÉSE

    Van egy nagy kérdés
    mindnyájunk szívében;
    tán nem is kérdés,
    inkább kiáltás;
    válaszra várva
    visszhangzik bennem:

    ki szeret engem
     
  3. Gyozi-Bp

    Gyozi-Bp Állandó Tag

    Az idö mértékegysége

    Az idő mértékegysége


    Száz hosszú év vajon mit jelenhet?
    Csak egy évszázadot a történelembe?
    Vagy két emberöltőnyi életet?
    Száz tavaszt nyarat őszt és telet?

    Talán egyiket sem talán mindet.
    Talán inkább kezdjük kicsibe.
    Mi is az mikor azt mondjuk egy pillanat?
    Az vajon mennyi időt takarhat?

    Egy pillanat és jövök kiabálva hangzik.
    De egy óra múlva még nincs ott senki.
    Az talán mindenkivel előfordult már.
    Velem sokszor - mondá jó anyám.

    Mennyi idő is az a fránya pillanat?
    Egy óra egy perc vagy tényleg csak egy pillanat?
    Egy pillanatnyi idő mit jelent a haldoklónak?
    Mit jelent a pap előtt mikor jön az első hitvesi csók?

    Vajon az üldözött szeretne csak még egy pillanatnyi előnyt?
    Vagy a sportoló mikor egy hajszállal bukik el a cél előtt?
    Egy pillanat tényleg egy pillanat? Vagy egy örökkévalóság?
    Nem tudom, de számomra egy pillanat alatt halt meg a világ.

    Száz évig lehet élni. S száz év alatt sok szépet megérni.
    De lehet száz évig sodródni is az árral, élni s égni.
    Mondják sokan ó fiam majd ha ezt a kort megérted...
    S közben sokuknál fele annyi idő alatt is többet éltem.

    Láttam izzó vörös naplementét a Göcseji dombságról.
    Alföldi tájat, igaz képet az igaz gulyákról.
    Láttam már a duna és tisza vizét is sokszor.
    Tengert, hegyet, és pohárral mertem bort a hordóból.

    Éltem már át szerelmet, haragot, igazat és hazugot.
    Láttam már elbukni szegény és gazdagot.
    Éltem és haltam is meg már, hogy félig hol teljesen.
    Állt már meg a szívem és vert is már hevesen.

    De mikor az őszi napsugár sikálja bőrömet.
    A sóslevegő tisztítja kormos tüdőmet.
    Tavasszal virágba borul az erdő, mező, kaptárakba új méz csorog.
    És a dombtetőről süt le rám a vörösen izzó napkorong.

    Akkor élek én igazán. És persze a pillanat.
    Ez mind-mind csak egy-egy rövid pillanat.
    Talán ezer vagy tízezer pillanatot éltem igazán.
    A többi nem volt más rideg várakozás.

    Lehet hogy én mérem rosszul az időt.
    Talán csak az óra mutat csak igazat.
    De ki az tudós, bölcs, ki az az illető.
    Aki megmondja mi is egy pillanat.​
     
  4. juna

    juna Állandó Tag

    Fény felé
    Tóth Juli
    Fáj a közöny,
    bekerít mint az ár.
    Szíve szakad a földnek
    Míg hiába vár.
    Atyai gyengédséggel parancsol
    S puha, nagy köntösével
    A csend takar el.
    Álmok színes karja
    lágyan átölel.

    Emberi kezek, emberi arcok
    Emberségből vívott,
    Embertelen harcok.

    Tűznek közepében még
    fénylik valami.
    Irgalmasság harangját
    messze hallani.

    Szél támad, s a felhő
    Gomolyogva gonoszságra készül
    Mi marad nekünk?
    Mi marad legvégül?

    Kiürült szívekbe fényesség
    Fénytelen szemekbe békesség.
    Öleld át a vén földet!
    Lépj egyet az égig!
    Vissza ne nézz,
    dalolva menj az utadon végig!
    2006-04-25
     
  5. Gyozi-Bp

    Gyozi-Bp Állandó Tag

    Ülök a néma és fekete csendben


    Ülök a néma és fekete csendben


    Ülök a néma és fekete csendben,
    Csak szívemben érzem a dobogást,
    Ezer és ezer fehér ló
    Vágtat át a sötét éjszakán.
    Patáik kemény ütését
    Nem bírja már mellkasom,
    Vágyak és félelmek sóhaja
    Hal el az ajkamon.
    Várom a holnapot,
    Megnyugvást remélve tőle,
    Mégis, szívembe belehasít
    A félelem jéghideg tőre.
    Futnék már feléd, rohannék,
    Akár a gondtalan vad lovak,
    Lábad elé tenni a szerelmet,
    De érzem, hogy erőm elhagy.
    Csak ülök a néma csendben,
    Szívemben csitul a dobogás,
    Megértem lassan, amit kell,
    Számomra meghalt a boldogság.
     
  6. Gyozi-Bp

    Gyozi-Bp Állandó Tag

    Úttalan úton...........


    Úttalan úton


    Ha feláldozod magad hited oltárán
    és szívedbe hatol jeges tőre
    Ha zokogva keresel almát a tudás fáján
    mert remegsz érte, hogy ehess belőle
    Ha vársz a sötétben éjfél táján
    de nem látod a sorsodat előre
    Ha acélba öntöd gyenge jellemed
    Mondd mit vársz tőle?

    Ha verítékben fuldokolva talál az ébredés
    És nem tudod, hogy álom volt-e vagy valóság
    Ha néha feljajdulsz az érzésre, tévedés
    az élet, s nincs rá orvosság
    Ha néha elragad a hév, ha sejted is
    hogy a hit is csak egy emberi kórság
    És rohannál a világba vakon
    Bár tudod, a vége úgyis nyomorúság.

    Mit gondolsz, mit látsz, mit érzel mit vársz
    Mikor az úttalan úton jársz?

    Vedd le végre a mérlegről a tetteidet
    Ne keress tovább értelmet a szavak mögött
    Csak indulj és csináld amit jónak látsz
    Minden ember fölötted, de te mindenek fölött
    Ne kérdezd többé, mi a jó és mi a rossz
    A tükör, amibe nézel talán törött
    Kérdések helyett talán jobb volna élni
    Mert a megoldás megreked a józan ész sziklái között.

    Ha hajnal határán a szürkületben
    Furcsa árnyakat látnál tovatűnni
    Vagy esti séta alatt a füledbe
    Suttogó hang, s nem akar szűnni
    Koromsötét éjszaka a ligetben
    Úgy érzed, tovább kell menni
    Vajon csak véletlen az egész?
    Mit gondolsz, ezután mi fog jönni?

    Végletes érzések ráncigálnak téged
    Vagy napjaid agóniában peregnek
    Úgy érzed még egy mozdulat és véged
    Vagy megálljt parancsolnál egy egész seregnek
    Ha kitéped szívedből minden emléked
    Mert látod hogy mások mennyit keseregnek
    De aztán újra indulsz felfedezni mindent
    S szokatlan a világ, mint egy kisgyereknek.

    Mit vársz, mit gondolsz, mit látsz, mit érzel
    Mikor sós véred keveredik mézzel?

    Vedd le végre a mérlegről a tetteidet
    Ne keress értelmet őrültek között
    Csak indulj és csináld amit jónak látsz
    Minden ember fölötted, de te mindenek fölött
    Ne kérdezd többé, mi a jó és mi a rossz
    A tükör, amibe nézel talán törött
    Létezés helyett talán jobb volna élni
    A kérdésekkel várj, míg koporsód nem zörög.


    Ha feláldozod magad hited oltárán
    S tőre milliószor megfordul szívedben
    Ez utolsó sétád lesz életed kertjében
    A választ megtalálod kiömlő véredben.​
     
  7. widike

    widike Állandó Tag

    LASSÚ TÁNC



    Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
    Hallgattad, mint az esőcseppek földet érnek tompán?
    Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét?
    Nézted a tovatűnő fényben a felkelő Nap fényét?
    Lassítanod kéne.
    Ne táncolj oly gyorsan.
    Az idő rövid,
    A zene elillan...

    Átrepülsz szinte minden napodon?
    S amikor kérded: "Hogy s mint?"
    Meghallod a választ?
    Mikor a nap végetér, te ágyadban fekszel,
    Tennivalók százai cikáznak fejedben?
    Lassítanod kéne.
    Ne táncolj oly gyorsan.
    Az idő rövid..
    A zene elillan...

    Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"?
    És láttad a rohanásban, amint arcára kiült a bánat?
    Vesztettél el egy jó barátot, hagytad kihűlni a barátságot, szerelmet,
    Mert nem volt időd felhívni, hogy annyit mondj: "Szia"?
    Lassítanod kéne.
    Ne táncolj oly gyorsan.
    Az idő rövid.
    A zene elillan.

    Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj,
    Észre sem veszed az út örömét.
    Mikor egész nap csak rohansz s aggódsz,
    Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék... melyet eldobsz szinte egy perc alatt.
    Az Élet nem versenyfutás.
    Lassíts, ne szaladj oly gyorsan,
    Halld meg a zenét
    Mielőtt a dal elillan.



    Ezt a verset egy rákbeteg kislány írta. Az orvosok kb. 6 hónapot jósoltak neki. Talán már nem is él. Kérlek benneteket, továbbítsátok ezt az üzenetet mindenkinek, akit ismertek. Az utolsó kívánsága, hogy elmondja mindenkinek, hogy éljenek teljes életet, úgy ahogy Õ sohasem fog. Sohasem fog érettségizni, férjhez menni, sohasem lesz saját családja. De talán megszépítheti néhény ember életét. Segíts neki te is. Élj teljes életet és mondd el minél több embernek. Segíts mindenkinek, mert akkor neked is szívesen segítenek!
     
  8. Gyozi-Bp

    Gyozi-Bp Állandó Tag

    Neked semmi sem drága..........

    Neked semmi sem drága


    Neked semmi sem drága, hisz nem vagy magyar!
    Nem érzed azt mit mi érzünk, ami vádol, felkavar,
    Nem érted lelkünk sebeit, keserveit, bús dalait!


    Neked nem drága ez a föld, nem vert itt zivatar!
    De a mi népünk szenvedett, borult rá ravatal,
    De a mi sorsunk akkor is csak a küzdelem marad!

    Neked semmit nem jelenthet Kárpátok koszorúja!
    Számunkra mégis kezdet s vég, álmaink tudója,
    Számunkra a hely hol él Árpád népének utódja!

    Neked értelmetlen énekünk, felesleges dalunk!
    Ám a mi lelkünk szenved, űzi a rút fájdalom,
    Ám mégsem kesergünk, hanem harcolunk!

    Neked nem jelenthet semmit magyar lenni!
    Mert nem érzed mit egy magyar szív dobog,
    nem érzed mit az égbe szállva egy magyar ima mond!
     
  9. Tundeee

    Tundeee Állandó Tag

    A halál olyan furcsa dolog,
    Mi értelme te sem tudod.
    A semmibe megy
    A semmiböl jön
    Nem bucsuzik és nem köszön.
     
  10. Tundeee

    Tundeee Állandó Tag

    Ha átölel a csend,
    Csak rád gondolok
    Lemondani rólad
    Soha nem fogok
    Lemondani arról
    Kit a szív igazán szeret
    Ily nagy áldozatot ember nem tehet!
     
  11. Tundeee

    Tundeee Állandó Tag

    Te vagy a reggel,
    Az ébredés perce
    Te vagy az este,
    A nyugalom csendje
    Te vagy az éjj
    A szerelem teste
    Te légy mindig
    Életem szerelme
     
  12. alberth

    alberth Állandó Tag

    Az éjben tétován állok,
    Talán egy csókra várok.
    Már csak egy gyöngéd mozdulat,
    Nyújtsd ide édes ajkadat!
     
  13. Gyozi-Bp

    Gyozi-Bp Állandó Tag

    Szépség..........

    Szépség


    Ha álmodban a szépséget látod,
    Feledd csak el a kinti világot:
    Álmodj ébren, s lásd egyedül Őt,
    Feledj el minden egyéb létezőt.

    De vigyázz: az álmok múlandók,
    Eltűnnek, akárcsak mi, halandók.
    Az érzelmek, mik sohasem múlnak,
    Nem koptatja ereje időnek s kornak.

    Emlékezz hát örökké percekre,
    Mikor elmerülhettél a szépségbe.
    S el ne feledd őket, semmiért, soha:
    Ezekből áll lelked kincstára.​
     
  14. Gyozi-Bp

    Gyozi-Bp Állandó Tag

    Agyvihar (Szorongó órák)

    Agyvihar (Szorongó órák)


    Tél áztatta makacs, ráncos lepel foszlány darabok mögött áll a szél,
    Az évek, halk monoton suttogással merülnek alá a megsemmisülésbe.
    Tán valami máshogy történt, a sors kijelöltje letért útjáról,
    Talán, a végzet elkerüli a megfagyott reszkető gondolatokat.

    Ma minden másként van mint volt azelőtt, ma a szánalom haldoklik,
    A gyermekek zokogva tudatják a rég fájdalom gyökereit.
    A hangok máshogy hozzák el a szavakat a szívhez,
    Minden megváltozott azon az éjszakán.

    De van, aki küzd még és ellen áll a végnek, a hangok ajkain reppen,
    Oda kergeti tetteit, ahol már minden szertefoszlott, a lelkek kapujában.
    Seregei, hadak, zsarnok makacs katonák, állnak szolgálatába a sötétnek,
    Mikor a vágyak a másik világba menekítik emlék darabjaikat.​
     
  15. Gyozi-Bp

    Gyozi-Bp Állandó Tag

    Magyarország..............

    Magyarország............
    Volt egy álmom...egy szabad Magyarország,

    Hol áldás a lét és kincset ér a fiatalság.

    Volt egy álmom, hol nem tiltja meg senki,

    Hol nem bűn igaz embernek, és magyarnak lenni.

    Te nem vágysz végre itthon igazságra?

    Hogy minden ember végre ráleljen igazára?

    Hogy ne legyen bűn magyarul azt kérni,

    Hogy hagyjanak minket legalább jobbat remélni!

    Vért izzad a magyar, hogy itt boldogulni tudjon,
    Imát rebegve várja, hogy segítséget kapjon.

    Tűrtünk eleget, mert nem segített senki,
    Nem akarták panaszunk komolyan venni.
    „Még kér a nép!” Nem adtok eleget neki,
    Ezreket hagytok az utcán éhen veszni.
    Dühös a magyar, hisz még fél nektek szólni,
    Különben is, kinek merje panaszolni?

    Földi, a saját testvérét teszi végleg tönkre,
    És egyre több „vendég” veti lábát a szent földre!

    Képzeld, volt álmom...eltűnt Magyarország,

    A vérszomjas ebeink darabokra szabdalták.

    Volt álmom, mely inkább látomásszerű,

    És igazából megmagyarázni sem egyszerű.

    A lényeg az, hogy már nem volt otthonom,

    Idegenül beszéltek egy óriás gyarmaton.

    Megkérdeztem, hogyan juthatok haza,

    Magyarországot keresed? Hát az meg micsoda?
     
  16. laszlai

    laszlai Állandó Tag

    Lászlai László: Remény

    Zord idő, zúgó vihar,
    süvöltő szél mi arcomba csap.
    Fáj, sajog, de szívemben itt belül,
    él a remény, hogy elmúlik a fagy.

    eljő a tavasz, zöld mező vár,
    fákon a levél, lomb susog,
    s bódító illattal zengi a virág:
    csak gondolj rám, s elmúlik bánatod.

    1960-as évek végén.
     
  17. csigafi

    csigafi Állandó Tag

    egy régi saját versem

    Sziasztok címe nincs sosem adok cimet a verseimnak scak nagy ritkán :)
    fogadjátok szerettel

    Pajkos kertész nadrágos
    Szőke kis srác
    Szökdelt az utcán
    Egy nyári nap
    a tűző égitest melegén
    a hazafelé vezető utón
    valahonnan
    az az napi
    barátaival való
    felfedező csavargásból
    mikor egyszer csak
    felbukott szegényke
    egy fránya gödörbe
    könyökét térdét
    betonba verte.

    Már már sírásra
    görbült ajka
    könnyeit mégsem
    potyogtatta a fájdalomtól
    Mert meglátta öt
    öt a csodás alkotást
    csak ált ott és nézte
    csodás vonásait
    már fájdalmat sem érzet
    levert végtagjain
    még vetet rá egy utolsó
    gyengéd pillantást
    aztán dobogó szívvel
    lassan tovább indulva
    folytatta hazafelé útját

    Nem tudta kiverni fejéből
    a csodás látományt
    tudta hogy bele szeretet
    pedig még csak egyszer látta
    hazatért a megbűvölt
    otthonában édes anyja
    sebeit borogatta
    miközbn ö a kis fiu
    csak róla beszélt
    hogy milyen szép
    milyen csodás
    jól van már jól van
    kis gézengúzom
    csititgata anyja
    de ő csak beszélt
    beszélt fáradhatatlanul
    sebei bekötöződtek

    így vacsora után
    csucsukálni tért
    nem jött szemére álom
    agytekervénye csak rajta járt
    már egész késő tájt volt
    mikor édes álomba szenderedet
    másnap első útja hozzá vezetet
    hogy újra lássa öt
    állt ott és nézte
    csodás vonásait
    miközben gondolatban
    arról álmodozott
    hozzá érhessen
    végig simithasa
    kecses vonásait

    nem volt vitás többé
    szerelmes lett belé
    így telt el a kis fiú
    napjai egész addig
    míg egy nap már
    sosem látta őt
    de ő csak állt állt
    továbbra is az
    üveg előtt az utcán
    még nagyon sokáig
    hátha újra látja öt
    de hiába még csak
    árnyai sem tűntek föl
    ekkor markoló fájdalmat
    érzet szívében
    össze omlott minden álma
    zokogva rohant haza
    otthonában szülinapi
    tortával köszöntötték
    mégsem tudott örülni
    csak ült szomorúan összetörve
    a többiekkel mitsem törődve
    a szobájába ballagott
    ahol egy óriási csomag várta
    rajta egy cédulával
    boldog szülinapot
    de hozzá sem nyúlt
    még nagyon sokáig
    késöb mégis kibontotta
    és ekkor visszatért boldogsága
    mert nem volt más a csomagban
    mint ő a csodás alkotás
    avagy egy kerékpár
    amiről mindenen álmodott
    amibe bele szeretet
    hiába borult sokat vele
    mégis boldog volt
    mert vele volt
    a csodás alkotás

    szerzö csigafi
     
  18. Gyozi-Bp

    Gyozi-Bp Állandó Tag

    Köszönöm,hogy meg tiszteltél,nagyon szép vers ,köszönöm
     
  19. VANGOGI

    VANGOGI Állandó Tag

    30 szép év erről szól ez a vers a saját képemmel illusztrálva. A kép címe Árokpart 50x70 olaj

    Emlékszel?

    Mikor kéz-a kézben mint

    Két gyertyaláng reszketve,

    Remegve elindultunk.

    Emlékszel?

    Mikor a patakparton

    Sárosan nevetve

    Rátaláltunk a szerelemre.

    Emlékszel?

    Mikor vérző lábbal is mentünk,

    Kövek törték a talpunk,

    De hajtott a célunk.

    Emlékszel?

    Vittél az öledben, a hátadon,

    Vagy négykézláb másztunk.

    Vérben és mocsokban jártunk.

    Emlékszel?

    Álltunk a hegyek ormán de,

    A pénz átható dögszaga

    Visszaterelt le a völgybe.

    Emlékszel?

    Mikor már négyen jártunk,

    Játék volt és kacagás

    Így koronáztuk nászunk.

    Emlékszel?

    A vihar közepén két karodba vettél

    Magadhoz öleltél

    Semmitől sem féltél.

    Emlékszel?

    A hóesésben rám adtad

    Egyetlen csizmádat

    Építettünk hóembert, vagy százat.

    Emlékszel?

    A hajnal utolsó csepp harmatát

    Csókoltad szomjazó számba,

    Nem engedted, hogy belehaljak a szomjúságba.


    Emlékszel?

    Mikor az utolsó morzsa leesett a földre

    Évekig jól nem laktunk,

    Éhesen maradtunk.

    Emlékszel?...

    Mosollyá szelídülnek

    Arcomon a ráncok,

    Ha megállok és visszanézek

    Köszönöm a 30 évet.

    Mint két gyertyaláng kéz a kézben

    Laposon és lankán

    Visz az utunk tovább…

    [​IMG]




    köszönöm a lehetőséget VANGOGI


     
  20. Gyozi-Bp

    Gyozi-Bp Állandó Tag

    Csak a csend emlékei.........

    Csak a Csend emlékei


    Csak azok voltak itt, amik már feledésre voltak ítélve,
    Hangok, melyek máshogy hangoztak a néma csendben,
    Az elfeledt korok gyötrelmeit zárták a láz viharába,
    Mikor megszületett szülni a lét sötétségébe, a vihar tenger.
    Foszlott kósza hit, buzgó imák markolón hatoltak át,
    Tették lelküket a porba, hulló sóhalyok útjait járva,
    És mikoron már minden remény odavészett, ahol már senki nem keresi,
    A lelkek lelke reppent, tova szállt, eltűnt a néma csend fogjaként,
    Majd tengernyi kristálykönny patakban, álomra hajtotta fejét.

    Mikoron, az ősi temetők romjai, a szerte szét dobált gondolat-foszlányok,
    Emlékek kavargó viharaiban lábat vetve, forrt a feledés,
    Ajkain fodrozódó vér patakokba folytották tetteiket, álmaik létét,
    Talán akkor láttatta arcát, fél homályát, szeme páratlan könnyeit,
    Mikoron tél volt, s a hegyek víszhangként siratták nevének reményét,
    És mikor szavakra emelte száját, lázálomként szólt hozzánk.....

    Mint mikor a hangja szép,
    A keze remeg, a szeme kék,
    Vére édes, a méz zamata,
    Teste lüktet, gyász lakoma.

    Asztalunkon elterülve,
    Kéz a kézben, elmerülve,
    Remeg még, de már csak egy percre vár,
    Szeme nyitva, hangja elhalt, vége már.

    Ölve sírodra borulva,
    Vég-zsoltárt dúdolva,
    Kezek a kőre tapadva, hidegek,
    Búcsúztatja tested, vége lett.

    Végállomás, a végtelen oltára előtt a foszlott rongy darabok,
    Térdrerogyás, a sóhalytengerek szele belém mart, harapott,
    Markolta testemet, a lelkemért jött ez éjjelen,
    Mikor vörös hold kelt föl énnekem, csak énnekem.

    Siratván a múlt gyökereit,
    A fákat, az emlékek köveit,
    A megállókat, hol kezem fogtad valaha még,
    A napot mikor búcsút szóltál rég,
    A napot, mikor kitárult a végtelen vég.

    És a szépnek tűnő hangjai a vágynak, hallván hangjait a magánynak,
    Télen a lelkek földje a Fagy Király jégszilánkként fúródó csapása alatt,
    Elterülve, a vég küszöpén, mikor a szelek hangjukkal siratják a végtelent,
    A sziklatormelék ahova temettek, miután elhagytál kedvesem,
    A világ összeomlik, de ujraépül, remegve sok idő alatt,
    A kezek ráncba futnak, majd elhal a hang, mindennek vége szakad.

    Hold alatt, a fáradtság szakadéka felett, lebeg a lelked,
    Halott sóhaj, törve fázva, végszó léte, elkiáltva,
    Ismerd meg magad, ismerj meg engem,
    Mert minden télen hidegebb lesz, mikor a nap nem kel fel többé,
    A fagyhalál a köd belsejében rejlő üres léttelen gonoszsággal öl,
    És minden meddő ezután, nincs élet többé, csak, a fagyhalál.

    Szavaid marokra fogva, a tenyerében elporladt imák reszketése,
    Kinek hangja lüktetést hozott, s ki a lét ürességébe temette magát,
    Rémálmok melyek dideregve hozták el a megnyugvás tavaszát,
    Hol száll a szó, a múlt emlékeinek magányaiban,
    Temetve szavakat, melyeket a sóhalyok leplére írtak,
    Valakik, akiknek tovatűnt létezésüket foszló mondatok őrzik.

    De sok volt már, véget vetek hát a szónak,
    A bánat könnyei szárazan hullanak a sáros földre,
    Eltemetve azokat is, mint ahogy minden mást is eltemettek,
    Elfeledve minden korok idejét, az álmok tengerének hullámait,
    A léttelen üres létezés feketén gomolygó árnyék-viharát,
    S kimondva azt, hogy vége hát.
     

Megosztás