Írj ide saját verseket, hogy más is örüljön a szépnek amit írsz.

Yoru wa me wo hiraita
machi ga yatto shizumatta.
Watashi wa tai wo hossuru.......


Az éjszaka kinyitotta a szemét,
a város végre elcsendesedett.
Vágyom a tenger fuvallatára.........

Lester
-

Tori wa sora wo tobimasu,
boku wa ikimasu yo

Madár repül az égen,
én persze gyalog megyek
Lester
--

Május este sétáltunk tavaszban
Te meg én, az árnyékos fák ölén.
Egy pillanat volt ahogy letépted,
a zacskón matatott jobb kezed.

Szádba vetted és, és nyaltad
nyelved, végét csiklandozta.
Ki be járt szádba, ajkad körülfonta.
Fehér nedve egyszer csak álladra pottyant.

Álltam bénán a fának dőlve
és néztem hosszan bambán,
ahogy az utolsó cseppet lenyaltad,
Te aljas, az egész jégkrémet egyedül befaltad.

Lester ; )

Várom a percet

Várom a percet, mikor újra láthatlak,
S végre szerető karjaimba zárhatlak.

Várom a percet, mikor ismét velem vagy,
S tudom, hogy csak az enyém vagy.

Várom a percet, mikor csókodtól ajkam bűnössé válik,
S hogy mi lesz ezután??? Majd elválik.

Várom a percet, mikor foghatom kezed,
S epekedve nézhetem gyönyörű szemed.

Várom a percet, mikor arcodra puszit adhatok,
Melytől szemed csillaga mindig felragyog.

Ha rád gondolok szívem hevesebben ég,
Nem tudom, meddig bírom nélküled még.

Miért?
Mit ér nekem pontjaim halmaza,
az életem? Gondjaim lagymatag
hajnala vagy felkelő nap, égen
lebegő tűzgolyóérzet! Vérzek...

Sebeket okoz a kéz, a szó,
a gondolatokba fojtott "ó",
a magány, a puszta képzelet,
a sírba temetett életek...

Vagyok és nem leszek álom
fekszik ma, most minden ágyon
és a tudat: véges vagyok,
tűnnek a végtelen napok...

Velem vagy ellenem élek?
Mindenség lelke, kérlek,
mondd, pontjaim mit érnek
a földön túl, a fénynek...

Azt, mit senki se ért
mondd el, kérlek! Miért?

Mindennapos
Annyi minden jár fejemben:
lökött, szökött gondolatok,
kopott, repedt, átnevetett,
mulandóan kis kacatok.

Olyanok mik csak enyéim,
másnak lehet kacifántos,
nem mind borús, dobott remény,
bár valóság mossa álmom.

Hiszek én és nagyot vágyok,
szívemben sok bánat nincsen,
elmerengek a világon,
nem vonzanak földi kincsek.

Vágyok én a napsugárra
madárdalos reggelekre,
hajnalokra, éjszakákra,
bíborvörös szerelemre.

Kapok nap-nap jót és rosszat,
elfogadtam: ez az élet!
Szeretem a mosolyokat,
s adok én, ha nem is kérnek!

Hisz végül is egy a lényeg,
sok-sok ember elfelejti:
amire mindenki képes,
emberlétét így szeretni...

Időkoldus
Dőlt falakkal megtört utcaképet
alkot, s ablakán távozó élet
keresné újra az elmúlt időt...
mint rongyos ruhát, mit a perc kinőtt,
úgy hordja magán létét az idős
és otthona!

Vén matróna, aszott öregember
arcán sóváran hullámzó tenger
gondolat, vállán pedig az élet
súlya játszik erőpróbát, érzem...
szíve-lelke ezer sebből vérzik!
Csak egy szoba...

"Ennyi, nem több, mi megmaradhatott
a szorgalmas évekből, Aranyos!"
- mondja, motyogja lassan totyogva,
arcáról könnycseppet töröl, hogy ha
nem látja senki, tűnő álmokat
elzokogva...

Fájdalom, magány ellen harca dúl,
de mosoly, zokogás halálba fúl
egyszer, mikor Istene pálcát tör
koros, deresen bús feje fölött,
s költöző madárként teste körött
elandalog!

Egy züllött ember
Utamnak porát bámulom egyre,
gondolatomnak csak egy a medre:
régóta járok, vágyok és várok...
általam kijárt károkat látok:

Dülöngélnek előttem a házak,
elkapnak utcai, zajos vágyak,
a munka vándorol mellettem el,
pénztelen vagyok. De kit érdekel?!

Nem kell a család! Zenés az este,
csábít a nőknek vonagló teste,
használom őket, kurtán eldobom.
Züllött kiskocsma drága otthonom!

Dohányfüsttől csíkos, bő öltönyöm,
néhanapján mégis kiöltözöm.
Eljátszom azt, hogy valaki vagyok,
engem fogadnak az utcán a padok

és éjjel a borgőz álomba küld,
nem riaszt fel se kakas, se kürt.
Reggel hideg bú ébreszti testem,
semmirekellő, céltalan lettem!

Fogadj el!
Tolókocsim gördül feléd,
nem tudok én állni eléd,
nem bánkódok, nem rágódok,
falak közé nem zárkózok,
s képzelt kezem nyújtom feléd,
képzelt lábon futok eléd,
képzeltem, hogy megérted:
Szeretném, ha képzelnétek!

Zoé harca
Ártatlan voltál és fiatal,
arcodat nem törte barázda.
Álmokat hoztál és zivatart,
vágyait koporsód zárta.

Alakult volna bár máshogyan,
a kamaszból lett volna felnőtt,
s üdvözöl szarkaláb mosolya,
de ez eltört, fájdalmad megtört...

Éltél és szerettél, mint mások,
hittél, bár korán ért száz csapás,
és lettek temetetlen álmok,
bár eltemetted egykor jó anyád!

Támasz lettél, oszlop, sziklafal,
édesapád szép szeme-fénye.
Csak az tudta, lelked mit takar,
ki belenézett szemed tükrébe.

Voltál báj, szerelmes csillogás,
várt rád a tánc, boldogság vágya,
érted hozott a jövő csodát,
s megtalált az élet halála...
Beteg lettél, leukémiás!

Feltámadunk!
Velünk van az Isten minden áldott napon,
veled van akkor is, mikor nem akarod,
veled él, veled fáj, érted lelkét adja
Betlehemtől Golgotáig haladva...

Született egy gyermek, igen-igen régen,
küldetést is kapott fenn a magas égben,
mentse mi menthető, gonoszt távol tartva
Betlehemtől Golgotáig haladva...

Csodák csillagporát hinti a lelkekbe
Földünk átkos mocskát súrolja fényesre,
s intő szavainak hiteszméit tartja
Betlehemtől Golgotáig haladva...

Keresztre szegezett, gyötört teste mellett
jó anyja zokogva megváltásért esdett.
Változást hozott ő, ajándékát adva
Betlehemtől Golgotáig haladva...

Majdan mikor testét árnyék-sírba tették,
félelem lett úrrá, halálát rettegték,
mert ha porból lévő hatalom elenyész...
Betlehem, Golgota megváltásra kész:

Feltámadt az Isten, ott van minden szívben!

Utak tragédiája
Fekete fóliát lebegtet a szél.
Mi történt akkor? Arról már más beszél!
Némaság kúszik alatta mindig át...
vidd el szél, vidd a fekete fóliát!

Hol a pillanat állt meg egy időre,
ott a szívekbe vájt az élet tőre,
hisz szülőt, szerelmet, gyermeket takar,
ilyet az ember senkinek se akar!

Fekete fólia halálnak zsákja,
szerető szívnek nagy fájdalmára,
mert kinek teste búvik meg alatta,
annak életét a halál elmarta.

Csattanó elemek kósza percei,
törölhetik élted apró jeleit.
Ha utad járod, menj másra figyelve,
mert nem tudhatod: mikor, mi jön szembe!
***
Anyukám, én
most megyek!
A hideg föld körbezár,
egy pillanat lett terhem,
a temető engem vár.

Megyek, mert szembe jöttek,
az úton ma szertehullt
minden! Jaj, összetörtek...
drága anyám, könnyed hull.

Fekete zsák,
két cipő
kandikál alóla ki,
testemet ernyedt idő
a porladásnak veti.

Nincs már több mosolyom.
Óh, apám, neked majd ki
segít, ki oldja otthon
komoly, s apró gondjaid?

Kréta jelén,
tört ágon
fel se tűnik, fut tovább
minden: út, autó, álom,
élet! Nekem vágy most már...

Testvérem! Szüleinknek
kérlek, te légy vigasza,
mondd nekik, azt üzenem:
Én értem előbb haza!

Földöntúli
fényesség
lett párnám és paplanom,
itt már nincsen félelem,
szenvedés és fájdalom.

Szerelmem, mit ér a szó?
Búcsúzni sehogy se jó,
tudjuk ezt mi...
szeretlek!

szó szót követett
tett tettet eredményezett
majd közéjük fagyott a csend...

láb... lép...
egy... kép...
mit rég elfeledett
mint egy épületet
amit az idő rommá temetett

csak egy golyó a fejbe és egy kereszt a földbe
ennyi volt egy élet
ennyi épp elég

vagy egy kötél a napba és a napsugarakba
egy utolsó pillantás,
talán sok is még

egy levél őhozzá, el úgysem olvassa
ne is írd rá azt mit
tényleg éreztél...

leestem a kútba
összetört a testem
de amíg zuhantam
a halálon nevettem

vörös lett a víz a kútban
lánc nyikordul csattan
asszony sikolt félelmében
"halott fekszik ottan"

én vagyok lenn az a halott
de ezt már nem látom
mert valaki megölt engem
te lettél halálom

Szeretkezés

Ez nem csak szenvedély, ez nem csak vágy.
Szerelemből fakad, ezért vágyom rád.
Mozdulataid, pillantásod elvarázsol engem.
Nézlek, figyellek és felébred a szenvedély bennem.

Minden hajlatod és domborulatod felizgat.
Ez nem csoda, hiszen igazán izgató nő vagy.
Vadmacska, forróvérű szerető,
szenvedélyes szexistennő,

Kiszakadunk a világból,
minden más annyira távol.
Ami maradt, szinte lángol.
Ez jó, az érzés felgyújt, átjár és eláraszt,
tested lüktetésére testem lüktetése a válasz.

Minden eltűnt, semmi sincs már,
karjaimban itt maradtál.
Összebújva pihenünk,
simogatjuk egymást.

Vágy

Nem is sejtettem, hogy én tetszem neked,
te már az elején tetszettél nekem
Pajkos pillantásod eltalál,
mint az áram, megráz és átjár

Ez a várakozás feltüzel,
bennem egyre nő a vágy
az időt, mire együtt lehetünk,
kivárni alig bírom már

Számolom a napokat,
várok türelmetlenül,
még néhányat alszunk
s közös vágyunk teljesül

Amíg újra együtt leszünk

Végre együtt lehettünk mi ketten
nem volt ilyen senkivel, mint veled
intenzív és mégis megnyugtató
néhány kellemes óra ami volt

Hogy újra együtt lehessünk
azóta is nagyon várom
megőrjít a sok akadály
ami ebben meggátol

Ez tesz teljesen idegessé,
nem tudom így meddig bírom még,
hogy nem érezhetem a közelséged,
és csak lopva találkozhatom veled

Jó lenne most türelmesnek lenni,
de ez a vágy tejesen szétfeszít
veled szeretnék lenni végre már
megbeszélni az élet sok dolgát

Mosolyodat akarom látni,
nevetésedet hallani
arcodat két kezemben tartani
csókjainkkal egymásban elveszni

Testedet simogatni, újra és újra felfedezni
egymást órákon át kényeztetni,
testünkkel egyesülni a kéjben
végtelen szerelmes élvezetben

Csak ennyit akarok

M-nak

Oh, ez milyen jó érzés,
hogy úgy érzel, mint én
már rég szerettem volna ezt
hihetetlen, álomszerű
s csodálatos mindez

Egy beteljesült
reményteli álom,
hogy veled legyek,
mindig nagyon várom

Ahogy rám nézel,
kész vagyok,
mindkét szemed
csak úgy ragyog

Beszédes szemeiddel
egyre csak fürkészel,
látom a világ
benne van egészen

Igazi nő vagy,
szép és vidám,
ez elvarázsol engem,
ezért ostromollak
és szívesen bókolok neked

Elég!

Messzire el akarok innen menni,
oda ahol még nem ismer senki,
közben vissza nem nézni,
és mindent elfeledni...
találni olyat aki magamért szeret
s akit ugyanezért viszont szerethetek