Ógörög zene

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Zenetanulás

Zenetanulás: középen a tanár lürával, előtte álló ifjú hallgatja, mögötte ülő ifjú, tőle jobbra nőalak, kezében aulosszal, a másik oldalon szakállas férfi, kezében lüra. Attikai vörösalakos hüdria, Disznó-festő (Schwerin, Staatliches Museum)
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Ifjú auloszon játszik

Zenetanulás-jelenet: az ülő ifjú auloszon játszik, lüra a falra akasztva. Attikai vörösalakos csésze (Melbourne, Nemzeti Galéria)
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Szakállas tanár és ifjú lürával

Zenetanulás: középen szakállas tanár és ifjú lürával, mögöttük bal oldalon ifjú, kezében lürával, jobb oldalon ifjú, kezében aulosz-tokkal. Vörösalakos attikai hüdria, Disznó-festő (British Museum)
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Kerdesek fuzere ~ valaszok sora

Rácsodálkozva a szépen éneklőkre, igéző dallamok kitalálóira, születik a csodabogár, a zenetudós. De nem elégszik meg az áhítatos hallgatással, keresi az énekvarázsló titkát, tehetségének természetét. Áldásos-áldatlan igyekezete ellenére azonban sok kérdésére mindmáig nem lelt feleletet. A művész és lelke nem hajlandó kiadni minden titkát a felségterületére betolakodóknak. Persze soha nem szűnő buzgalommal próbálkoztak a megmagyarázhatatlan megmagyarázására. Őseink természetfeletti erőkben hittek, velük kerül az énekes kiváltságos kapcsolatba, ők ihletének forrásai. Így szólnak az ausztráliaiak őseik szellemével, Észak-Amerika indiánjait isteneik, mitikus állatlények vezetik az erdők mélyére, beavatni őket a tánc, a zene, az ének titkokba. A közép-ázsiai törökök a pusztákban révedeznek látomásosan, hőseik a tanítóik. A görögök ''megszállott'' költőit pedig Múzsájuk veszi pártfogásba, szárnyat adva képzeletüknek. Az énekmondó, a pillanat varázsában, vagy örökösen rabul ejtve a szépségtől, nem tehet mást, csak egyet, a rábízott dalokat az istenektől emberhez viszi. Hites hírvivője a hallhatatlanoknak, a szépet lassan szebbé formálóknak. De mindazonáltal, Alkmannál már korán megszólal az isteni mellett az ember éneke.
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
A mágia a görög-római világban

A Gondolat Kiadó Electa sorozatában jelent meg Fritz Graf A mágia a görög-római világban c. kötete.

“A könyv középpontjában a mágikus rituálékat végző személy, azaz a mágus alakja, valamint az általa gyakorolt varászlási formák és rituálék állnak. A szerző az antik irodalmi források, illetve régészeti anyag (átoktáblák, mágikus papiruszok) segítségével részletesen bemuatatja a mágikus rituálék különböző típusait, külön fejezetben tárgyalva például az antik szerelmi mágiát.”
(gondolatkiado.hu)

Fritz Graf: A mágia a görög-római világban
Budapest : Gondolat, 2009

Recenzió a könyvről

Agürtész, góész, magosz -
Fritz Graf: A mágia a görög-római világban

''A könyvesboltok polcai az ezotéria címszó alatt roskadoznak különféle mágiával, varázslásokkal, boszorkánysággal, jóslással foglalkozó könyvekkel. Nincs új a nap alatt – tartja a mondás, s mi sem bizonyítja jobban, mint Fritz Graf kötete, amely a görög-római mágia történetét vázolja. A kötet szerkezete nyolc, egymással összefüggő fejezetből épül fel, egyre jobban feltárva az antik mágia világát. Bár a cím a görög-római világot említ, több utalást és kapcsolódási pontot olvashatunk mezopotámiai, egyiptomi, és perzsa mágikus gyakorlatra is.

Az előszó a kötet célkitűzését tárgyalja: mivel óriási anyag áll rendelkezése – és messze nem dolgoztak fel mindent –, a mű ezért csupán bevezetést nyújthat a mágia történetébe.

Az első fejezetben a források áttekintését és a kutatástörténet módszertanát olvashatjuk. Összefüggő munkák nem maradtak fent, különféle művek egyes részkérdéseket tárgyalnak, és azokat sem az utókor olvasóinak írták, így Graf szerint a vallástörténész nem tehet mást, „mint a hit és a rítus régészeként valamennyi számára elérhető töredéket tanulmányozza, és megpróbálja összefüggésbe hozni őket egymással.”

A kötet meghaladja a frazeri definíciót, amely a cselekvők szándéka, racionalitása és autonómiája alapján különbözteti meg a mágiát, a tudományt és a vallást. A mágia és a vallás egyaránt számol a természetfeletti erők létezésével, de míg mágus a saját akaratát akarja a természetfelettire rákényszeríteni, a vallásos ember aláveti magát a természetfeletti hatalomnak.

A mágiával kapcsolatos diskurzus az etnológia felől indult, az ókortudomány csupán marginálisan érintette, elsősorban a források révén. A néprajzkutatók és az antropológusok viszont éppúgy foglalkoztak a gyakorlati mágia feltárásával, mint az elméleti oldallal, vagyis a mágia ideológiájával, hatásával és társadalmi funkciójával. A vita akörül forgott, hogy miként lehet különbséget tenni mágikus és vallásos rítus között? A kérdésre többféle válasz lehetséges – ami egyben interpretáció is – a különbségtétel tagadástól kezdve, köztes megoldás keresésén át („mágikus-vallási rituálék”) a teljes elkülönítésig.

A szavak jelentéstartalma mást jelentett a különféle korokban, a kötet a kifejezés antik jelentéstartalmát veszi alapul, miszerint „a mágia az emberek és az istenek közötti viszony diskurzusának része.” (A jelentések ingadozásánál gondoljunk arra, hogy ez ma is így van: a mágus/varázsló kifejezés éppúgy jelölhet okkult praktikákkal foglalkozó személyt, mint egyszerű látványosságot végző bűvésztrükkök gyakorlóját.)

A kötet tulajdonképpen két fő kérdést jár körül: ki a mágus és mit csinál? A varázsló nevei fejezet az elnevezés/megnevezés kérdéskörét taglalja: a mágus és a varázsló szavakat szinonimaként használja, de több név is használatban volt a rituális cselekedeteket végző személyek megjelölésére. Így a boszorkányságot jelölő goétia/goész, bár funkciójában archaikus, de a rituális gyógyítás és a jóslás miatt hozható kapcsolatba a mágiával; a pharmakon szó pedig egyaránt jelent sebeket gyógyító orvosságot és halált okozó mérget is, így funkciójában rokon értelmet nyer.

A perzsa magoszok külön csoportot alkottak és a királyok áldozatbemutatásával, temetkezési rítusokkal, jóslással és álomfejtéssel foglalkoztak Hérodotosz szerint. Xenophón az istenek tiszteletének szakértőjeként írja le őket. A vallási szakértők éppúgy végeztek beavatási, mint mágikus rítusokat. A jós (mantisz) és a vándorló koldus papok (agürtész) alakja összefonódik, de a csodatételek végzése már egyértelműen a mágusokhoz köthetők.

A kiből lehet varázsló? kérdésre keresi a választ a harmadik és a negyedik fejezet – két, különböző megközelítésből. Varázslóvá válhat valaki úgy, a környezete annak tekinti őt; a kötet két ilyen esetről – ún. mágiaperről – számol be, amikor embereket gyanúsítottak meg mágikus praktikák végzésével, s az illetőknek bíróság előtt kellett védekezniük.

A varázslóvá válásnak természetesen van iniciatorikus útja is. A mágia ez esetben elsajátítható képesség, de egyben „isteni adomány” is; csak az kaphatja meg, aki megtanulta a megfelelő mágikus praxis használatát s a rítusvégzés módszereit és beavatást nyert.

Fontos aspektusa a mágikus gyakorlatnak a rontás, vagyis ártó szándékkal végrehajtott rítus. A defixió (a megkötés) kis, ólomtáblácskára írt szöveg, amelynek az a célja, hogy aki ezt a rituálét alkalmazza, egy másik embert alávessen saját akaratának. A cél többféle szempont szerint csoportosítható: lehetnek perátkok, ekkor a peres ellenfél és a per befolyásolása a cél, (akár a vádló vagy a tanúk révén); vagy szerelmi varázslatok, amelynek célja az érzelmek viszonzásának kiváltása; versenyvarázslatok, kedvező helyezést, eredményt óhajtó céllal; továbbá maradtak fenn defixiók tolvajok és rágalmazók, vagy épp üzleti vetélytársak ellen.

Nemcsak ólomtáblát használtak mágiára, hanem varázsbábukat is. Általában faragott emberalak, de lehetett akár ezt helyettesítő állatáldozat. Ekkor az ólomtábla mellé került a rontást hozó figura.

A vallástörténet és az ókortudomány metszetében óriási kultúrtörténeti anyag található, amelyben különböző korok és népek mágikus gyakorlata helyezkedik el. Vizsgálatuk mindenképpen fontos, mert nélkülük nem érthető meg a középkori mágikus gyakorlat, de a mai ezoterikus/okkult praxissal összevetve is érdekes párhuzamok fedezhetők fel.

A könyv alapját a szerző egyetemeken tartott szemináriumai képezik; a magyar kiadás az átdolgozott és bővített német kiadásból készült. A bőséges jegyzetapparátus és hivatkozások miatt a szakemberek számára fontos a kötet, de az ókor iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség is érdeklődéssel forgathatja, (legfeljebb nekik nem szükséges hátralapozni a jegyzetekhez). A könyvet részletes irodalomjegyzék, külön összeállított magyar nyelvű bibliográfia zárja; használatát név- és tárgymutató, valamint görög-latin szójegyzék teszi könnyebbé.''
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Munkadal

A RITMIKUS SZÉrHATÁSOK HASZNOSSÁGI EREDETE
BÜCHER SZERINT.

''A ritmikus elrendezésben és változatosságban talált
örömöt egy általános természettörvényre szokták visszave-
zetni, mely az emberen és környezetén uralkodik.

Ritmikusak összes életműködéseink, ritmikus sorozat-
ban mutatkozik minden környező jelenség. Apály és dagály,
tél és nyár, ébrenlét és álom, munka és pihenés, élet és halál

** Érdekes, hogy az a folyamat, melyről a primitív orna-
mentikában volt szó, mely szerint az u. n. „geometriai rajzok''
valamikor természeti tárgyak ábrázolatai vagy technológiai eljá-
rások sajátos eredményei voltak, megismétlődik a modern orna-
mentikában.

Meller Simon a stilizáeióról a modern iparművészetben töb-
bek között ezt irja: „. . . A stilizáció fejlődésében az eredeti
forma mindinkább háttérbe szorul, az összefüggés a természet-
tel elvész ... A színfolt, a vonal, a maga minemüségében hat,
benyomását nem nehezíti a természettel való összehasonlítás, nem
kell segítségéül képeket felidéznie és az értelem munkáját igénybe
vennie, az értelmetlen, jelentesteién formák közvetlenül hatnak
az érzésre; közvetlenül és erősen, mint a zene." (Y. o .1 modern
művészeti ipar. Budapest, 1901. 11. 1.)

Tehát uj széphatások genezise ugyanaz maradt, mint a
múltban.



11 Ö



ugyanannak a törvénynek a jelentkezései. Amint a zenének
primitiv kezdetei valószinüleg az indulat spontán hangbeli
kitörései voltak, ugyanez volt a táncé is, mely az örvendetes
vagy diadalmas ugrálásból, a mozdulatok mindinkább szán-
dékosan rendezett ritmusává alakult át.*

Kari Bücher, a közgazdaság tanára a lipcsei egyete-
men, ezzel a vagne magyarázattal nem elégedett meg, hanem
hatalmas gazdaságtörténeti és ethnographiai anyag alapján
Arbeit und Rhythmus** cimü munkájában a ritmus egy
egészen uj elméletét állította fel, mely egyszersmind a köl-
tészet és a zene kezdeteibe is bevilágítva, alkalmasnak látszik
arra, hogy az egész esztétikát uj irányokba terelje. Ez a gon-

* A primitív táncok tanulmányozói egybehangzóan emelik
ki, hogy a kezdetleges törzsek ritmikus tömegtáncai képezik az
első eszközt arra, hogy a fegyelmezetlen csoportban a rend, fegyel-
mezettség és összeműködés képességeit kifejleszszék ; két oly té-
nyező, mely a faj életében kétségtelenül selectionális erővel bírt.

Vernon Lee és C. Antruther-Thomson pedig főleg a formák
szépségével foglalkozva, arra az eredményre jutottak, hogy a szép-
nek mondott formák a test néhány alávető működésére (lélekzés,
vérkeringés, egyensúlyban tartás stb.) előnyösek és igy a fejlő-
dés folyamán az ilyen formák javára tényleges kiválasztás történt,
egészen ugy, mint akár a táplálkozási anyagok tekintetében. (V. ö.
The Contemporary Review 1887. oht. és nov. szám.) Megvallom,
hogy ezek az elemzések annyira egyéni és minuciózus megfigyelé-
seken alapulnak, hogy a legtöbb esetben azokat magamon kipró-
bálni nem sikerült. Különben is azt hiszem, hogy az embert kö-
rülvevő formák biológiai jelentőségét ezek az irók túlhajtják, amit
az a tény is igazol, hogy a legkülönbözőbb alakú tárgyak: a gót
templom karcsú tornya, a bazilika kupolája, a széles vonalú an
gol bútorok és a törékeny rococo darabok egyaránt helyet foglal-
hatnak élvezeti körünkben. Csakis az egyéni megszokáshoz fog
fűződni valamelyes előszeretet. Szelekcionális erőt nem tulajdonit-
hatok azoknak.

** Leipzig 190?;. Dritte Auflage.



120



dos és éleselméjü vizsgálódás éppen az általunk felállított
elmélet szempontjából oly fontos, hogy indokoltnak látszik
legalább fő gondolatmenetét bemutatni.

Bücher a ritmusban, a munka lélektani elemének meg-
könnyítőjét — automatikussá tevőjét — látja: „Minden
munka eredményessége attól a feltételtől függ, hogy a mun-
kás minden egyes esetben a szükséges izommozdulatot telje-
sen felismerje és a szükséges erőkifejtést megbízhatóan mér-
legelje. Mentől inkább igy áll a dolog, mentől inkább áthatja
egymást a munka szellemi és testi eleme, annál eredménye-
sebben halad előre, annál ritkábbak lesznek oly mozdulatok,
melyek az elérendő haszonnal helytelen viszonyban állanak.

Most már köznapi megfigyelés, melyet épp ugy gyer-
mekeknél, mint alacsonyabb kulturfoku felnőtteknél tehe-
tünk, hogy ritkán tartanak ki hosszasan valamely tevékeny-
ségnél, hogy azt abban a mértékben hamarabb unják meg,
amelyben megfeszített figyelmet és folytonos megerőltetést kö-
vetel meg. Ennek az oka kétségtelenül nemcsak az egyolda-
lúan igénybe vett izom kifáradásának tényében rejlik, hanem
a tartós szellemi erőmegfeszitésben is. De ez utóbbi momen-
tum bizonyos mértékig kiküszöbölhető, ugy hogy egészen
vagy részben kikapcsoltatik. Ez az által válik lehetségessé,
hogy az akarat által vezetett mozgás helyébe az automatikus
(tisztán mechanikus) tétetik. Ez az utóbbi azonban akkor lép
fel, ha sikerült az erőkifejtést a munkánál ugy szabályozni,
hogy az bizonyos egyöntetűséggel történjék s hogy minden
mozdulat kezdete és vége mindig ugyanazon tér- és időbeli
határok között folyjon le. Ugyanazon izom egyenlő időközben
történő s egyenlő erős mozgása által az jön létre, amit be-
gyakorlásnak nevezünk; az egyszer működésbe hozott, hatá-
rozott időbeli és dynamikai mértékviszonyok szerint működő



121



testi functio mechanikailag folytatódik, anélkül, hogy ujabb
akaratkifejtés szükséges volna mindaddig, mig megváltozott
akaratelhatározás következtében megakasztatik. avagy eset-
leg meggyorsittatik vagy meglassittatik." *

Ezt a lelki megkönnyebbülést nyutja a ritmus, mely a
fenti elv szerint tagolt munkáknál a dolog természeténél fogva
fellép, minthogy ,.minden munka-mozgás legalább két elem-
ből áll, egy erősebből és egy gyengébből: Emelés és lebocsátás,
lökés és összehúzás, kinyujtás és bevonás stb. Ennélfogva ön-
magában tagoltnak tűnik fel és ennek az a következménye,
hogy az egyenlő erős és egyenlő időbeli határok között lefolyó
mozgásoknak előttünk mindig mint ritmusnak kell jelentkez-
niük." * Ez leginkább azoknál a munkáknál jut öntuda-
tunkra, melyeknél a szerszámnak az anyaggal való érintke-
zése hangot ad és ahol a hangos, egyenlő időközökben egy-
másra következő ütésektől és lökésektől épp ugy következtet-
nünk kell az azokat előidéző erő egyenlő intenzivitására, mint
az azokat kisérő mozdulatok egyenlő időbeli (térbeli) mér-
tékére." (Gondoljunk a cipész kalapácsának, a lentörőnek, az
osztovátának, a szekeréének, a kövezőbunkónak, a kőfaragó-
vésőnek sajátos hangjára!)

„Ezeket a példákat nagyon fel lehetne halmozni s kü-
lönösen a házi és mezőgazdasági munkák között egy egész
sereget lehetne felsorolni, melyekben valamely hang az üte-
met jelzi. Ez a hang rendszerint az egyes munka-mozdulat
végére esik és nincs semmi kétség, hogy ezáltal megkönnyitte-
tik a mozdulat egyenlő időbeli mértékének betartása." ***



* I. m. 23., 2-1.
** I. m. 25.
«** I. m. 25.



Í22



Ez a munka-ritmus- jele, de ez még nem hang-ritmus.
Ez csak akkor jön létre, ha a hangok erősségben és magas-
ságban vagy tartamban különböződnek, amikor a munka-
ritmus mellett a hangritmus is fellép.

Ez a ritmus is tényleg számos munkánál előfordul és
sokszor tetszés szerint fokozható. (A padozat súrolása, a kasza
kivétele és odasujtása a fii lekaszálásakor, az osztováta ide
és oda dobása, a lapát betaszitása a termés garmadázásakor,
a gabonamagvak szórása tisztitás céljából stb.) Ez a hang-
ritmus, — a munkaritmus mellett — nemcsak előmozdítja az
egyenlő időmérték betartását, hanem a benne rejlő zenei
elemnél fogva serkentő hatással van és a munkást mindazok
ellenőrzésének veti alá, kik hangját hallhatják. Tehát azt le-
het mondani, hogy a hangritmus a munkát megkönnyíti és
előmozdítja.* E mellett a ritmus alkalmas arra, hogy több
munkás tevékenységét egyesítse és azokat az időmérték pon-
tos betartására kényszerítse, nagyban növelve így a munka
gazdaságosságát és megkönnyítve az egyes munkás erőki-
fejtését.**

Megállapítva igy a ritmus létrejövetelét s rendkívüli
gazdasági hasznosságát, Bücher nagy következetességgel ve-
zeti le azt a folyamatot, melylyel a munka ritmusa átvitetik a
nagy munkabeli megerőltetések hangbeli kitöréseibe, munka-
dalokat hozva létre, melyek csak fokozzák azokat az előnyö-
ket, melyeket a munka- és a hangritmus nyújt.

Ezt a folyamatot részleteiben itt követni nem lehet-
séges. Meg kell elégednünk az eredmény közlésével, melyre
Bücher az egész földkerekségén elterjedt munkadalok beható

* I. m. 26.
** I. m. 27—30.



123



vizsgálata alapján jut el: „A ritmikus elem nem foglaltatik
eredetileg sem a zenében, sem a nyelvben; kívülről jön és ama
testmozgásból ered, melyet az éneknek kisérnie kell s amely
nélkül egyáltalán nem fordul elő. Ezért van meg minden
munkának, minden játéknak, minden táncnak a maga sajá-
tos dala, melyet semmi más alkalomkor nem énekelnek s
minthogy különböző egyéneknél a testmozdulatok mértékvi-
szonyai különbözők, néhány primitív népnél mindenkinek
megvan a maga saját éneke, melynek tulajdona felett fél-
tékenyen őrködik".*

Ezeknek a
Presented to the

LIBRARY ofthe

UNIVERSITY OF TORONTO

by

PROFESSOR GEORGE BISZTRAY



Társadalomtudományi Könyvtár



MŰVÉSZET ÉS ERKÖLCS



TÁRSADALOMTUDOMÁNYI
KÖMVTÁE.



JÁSZI OSZKÁR
MŰVÉSZET ÉS ERKÖLCS



11(08

GRILL KÁROLY KÖNYV KIADÓVÁLLALATA

BUDAPEST. IV., VERES PÁLNE-UTCA 16.



MŰVÉSZET ÉS ERKÖLCS



IRTA

JÁSZI OSZKÁR



Nunquam áluid nalura, álnid sapientia dixit.
JÜVENALIS.



A MAG VAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÁLTAL A GOROVE-DUJAL
JUTALMAZOTT PÁLYAMUNKA



VÁLTOZATLAN LENYOMAT.



1908.
GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA

BUDAPEST, IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 16.



UGYANEZEN SZERZŐTŐL:

A szerves társadalomelmélet.

(Különlenyomat a Budapesti Szemle-bői 1901.)

A szociológiai regényről.

(Különlenyomat a Huszadik Szúzad-hó\ 1901.)

A történelmi materializmus állambölcselete.

Budapest. Politzer Zsigmond és fia 1903.

Kulturális elmaradottságunk okairól.
(Különlenyomat a Huszadik Század-bó\ 1905.)

Uj Magyarország felé.

Beszélgetések a szocializmusról. Budapest, Deutsch Zsigmond
ésTsa. 1907.




LÉGRÁDY TESTVÉREK KÖNYVNYOMDÁJA, BUDAPEST.oknak az utazók majd zenei, majd
költői oldalukat emelik ki. „Amiben valamennyi megegyezik,
az az a tény, hogy mindenütt a mindennapi élet különböző
tevékenységeire jellegzetes dalok vannak s hogy ezek össze-
függése a munkával annál jobban domborodik ki, minél ala-
csonyabb az illető nép fejlődési foka".**

Ezeken a nyomokon tovább haladva, Bücher könnyen
képes megmagyarázni azt a mindenki által elismert tényt,
hogy a fejlődés kezdetén a zene és a költészet egy szét nem
választható közös tömeget képeznek. Ami azokat az ősi idők-
ben összefűzte: a munka, melynek megkönnyítésére szolgál
mindkettő s melynek ritmusát mindkettő átvette.

Szerzőnk ezeken az alapokon a verslábak létrejöttének
is valószínű magyarázatát tudja adni: A jambus és trachaeus
taposó mértékek: egy gyöngén és egy erősen fellépő láb; a
spondeus üíőmeírum, mely mindenütt könnyen felismer-
hető, hol két kéz ütemben kopogtat; a daktylus és anapaestus
kalapács-metrumok, melyeket még ma is minden falusi ko-



* I. m. 42.
** I. ra. 43.



124



vácsmühelyben megfigyelhetünk, liol a munkás két rövid
elő- vagy utóütést mér az ülőre bevezetés- vagy befeje-
zésként."

És igy tovább a kevésbbé gyakori verslábaknál is.* Ha-
talmas érv Bücher elmélete mellett, hogy megmagyarázza a
zenei eszközök létrejövetelét a munkaeszközökből. „És igen
jellemző, hogy közöttük az inkább ritmikus, mint tonikus
ütőeszközök legkorábban lépnek fel és hogy ezek még a mai
primitiv népeknél is a legelterjedtebbek és legkedveltebbek...
A dob vagy üstdob számos primitiv nép egyedüli zenei esz-
köze maradt ... Ez pedig semmi egyéb, mint a gabonamo-
zsár, melyre bőrt feszitettek ki. A kezdetleges huroshangsze-
rek az ij mintájára készültek, melyet tudvalevőleg nemcsak
fegyverként, de tulajdonképpeni szerszámként is használnak.
Ezek, amennyire megítélhetem, mindenütt eredetileg ütő-
hangszerek.**

Persze nem kell várni, hogy valamennyi hangszernek
ez lett volna az eredete. „Egyszer a munkától felszabadulva, a
zene technikai eszközei megválogatásában is szabadabb lehet
és az európai népeknél e mellett több évezredes fejlődésre
tekinthet vissza".*** Ugyanezt a fejlődésmenetet tüntetik fel
a művészeti hatások többi, itt számba jövő elemei. A költé-
szet, a ritmikus táncmozdulatok, lassanként elválnak a mun-
kától s önálló létre tesznek szert tisztán gyönyörteljes hatásaik
előidézése érdekében.

De azért a zene, költészet, tánc eredeti egysége soká
megmarad, mely a drámai költészet ősi képlete.



* I. m.
** I. m. 366, 367.
*** I. m. 367.. 368.



125



„. . . Végre az, ami kezdetben egy munkatevékenység
puszta utánzása volt, egy egész emberi sors föltüntetésévé
válik, melyet a táncoló chórus puszta mimikája nem képes
teljesen megérzékiteni. A szinész csatlakozik ahhoz, vagy he-
lyesebben: az elöénekes szinészszé lesz és igy kialakul az atti-
kai dráma. De mindig a chórusok megmaradnak a föalkotó
lesznek, ha a táncok és énekek elkülönböződnek is.* Ezek a
tények nagyon világosan beszélnek. Ha Eücher elmélete helyt-
álló, ugy a széphatás egy másik „örök törvényére", a rit-
musra is igaz, — mint az összes többire, melyeket eddig meg-
vizsgáltunk — hogy alapja egy ősrégi hasznosságban gyö-
kerezik, mely a fejlődés folyamán az emberi szervezetben oly
lehető legteljesebben kifejlett idegpályákat létesitett, melyek
működtetése — minden további hasznosság nélkül is — a
gyönyör forrása.''


Presented to the

LIBRARY ofthe

UNIVERSITY OF TORONTO

by

PROFESSOR GEORGE BISZTRAY



Társadalomtudományi Könyvtár



MŰVÉSZET ÉS ERKÖLCS



TÁRSADALOMTUDOMÁNYI
KÖMVTÁE.



JÁSZI OSZKÁR
MŰVÉSZET ÉS ERKÖLCS



11(08

GRILL KÁROLY KÖNYV KIADÓVÁLLALATA

BUDAPEST. IV., VERES PÁLNE-UTCA 16.



MŰVÉSZET ÉS ERKÖLCS



IRTA

JÁSZI OSZKÁR



Nunquam áluid nalura, álnid sapientia dixit.
JÜVENALIS.



A MAG VAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÁLTAL A GOROVE-DUJAL
JUTALMAZOTT PÁLYAMUNKA



VÁLTOZATLAN LENYOMAT.



1908.
GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA

BUDAPEST, IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 16.



UGYANEZEN SZERZŐTŐL:

A szerves társadalomelmélet.

(Különlenyomat a Budapesti Szemle-bői 1901.)

A szociológiai regényről.

(Különlenyomat a Huszadik Szúzad-hó\ 1901.)

A történelmi materializmus állambölcselete.

Budapest. Politzer Zsigmond és fia 1903.

Kulturális elmaradottságunk okairól.
(Különlenyomat a Huszadik Század-bó\ 1905.)

Uj Magyarország felé.

Beszélgetések a szocializmusról. Budapest, Deutsch Zsigmond
ésTsa. 1907.




LÉGRÁDY TESTVÉREK KÖNYVNYOMDÁJA, BUDAPEST.
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Malomdal

MALOMDAL
Ö Αλει, μύλα, ê λει...
Őrölj, malom, őrölj,
mert maga Pittakosz őröl,
pedig ő Mütiléna királya.
Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Αλεθε μύλε μ' άλεθε (Malomdal)

ΕΠΙΜΥΛΙΑ ΜΕΛΗ (Η "ΜΥΛΩΘΡΙΚΑ" Η ΙΜΑΙΑ&QUO

επιμύλια μέλη (ή "μυλωθρικά" ή ιμαία&quo,
`Ετσι ονομάζονταν από τους αρχαίους `Ελληνες διάφορες ωδές και άσματα (Σούδα και Ησύχιος) που τραγουδιόνταν στους μύλους την ώρα του αλέσματος, για να αυξηθεί η επιμέλεια και η εργατικότητα των μυλωνάδων.`Ηταν συνταγμένα σε απλή γλώσσα και πολλές φορές περιλάμβαναν εύστροφα κοροϊδευτικά σχόλια και σκώμματα (βλ. ιμαίος και άσματα εργατικά). Διασώθηκε το ακολουθο παλαιότατο επιμύλιο:

"{{αλει, μύλα, {αλει "άλεθε, μύλε, άλεθε


κα`ι γ`αρ Πίττακος [[αλε~ι όπως αλέθει ο Πιττακός


μεγάλας Μυτιλάνας βασιλεύων". της Λέσβου της τρανής ο ρήγας"


Ανάλογα τραγούδια έφτασαν ώς στις μέρες μας και μέσα από τη δημοτική ποίηση, όπως δείχνει το γνωστό μανιάτικο μοιρολόγι:


"`Αλεθε μύλε μ' άλεθε


κάνε τ'αλεύρια σου ψιλά


τα πίτουρά σου τραγανά, κ.λπ.".
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
A zene szerepe a görög nevelésben

ANTIK NEVELÉS
Hoffmann Zsuzsanna

A ZENE SZEREPE A GÖRÖG NEVELÉSBEN

''A zenének46 rendkívüli és különleges helye van a görögök életében és ezzel együtt a
nevelésben is. A görögök az erkölcsi nevelés vonatkozásában a zenét tartották a leghatékonyabbnak,
felfogásuk szerint a lélek mélységeibe csakis a zene segítségével
lehet behatolni, így a jellem és a harmonikus lélek formálására a legjobb eszköz.47
Tehát a zene az erkölcsök, az ízlés, a művészi érzék fejlesztésére befolyással bíró
„tantárgy”, sőt szerepe van a szórakozás, a pihenés és a szabadidő igényes kitöltésében
is. A zene jelentőségéről és összetett hatásáról Philodémosnál a következőket
olvashatjuk:
„…A haraggal,
a gyönyörűséggel és szomorúsággal
járó jelenségek (minden emberben) közösek,
mert a megfelelő lelkiállapotok
okai nem rajtunk kívül, hanem bennünk
vannak. A
közös dolgok közé tartozik a
zene is, hiszen valamennyi görög
és barbár él
vele úgyszólván
egész életében. Már
mielőtt ésszel és
értelemmel bírnánk, fellobban
a zenei képesség
minden gyermeki
lélekben.”
(Philodémos: A zenéről = Diogenés Babylinios 60. töredék.)48
Fontos-e a zenei képzés? Platón Prótagoras szájába adva a következő véleményt
fogalmazza meg a zenei képzés jelentőségéről és szerepéről:
„A kitharajátékosok szintazonképpen a józanságra viselnek gondot, meg arra, hogy
a fi atalok semmi gonoszat ne tegyenek. Ezen felül, amikor megtanulnak kitharázni,
más kitűnő költők műveit, a lírikusokéit tanítják kithara-játékba foglalva, és átitatják a
gyermekek lelkét a ritmusokkal és harmóniákkal, hogy kifi nomuljnak, s kiegyensúlyozottabbakká
(eurhythmoteros) és harmonikusabbakká (euarmostoteros) válva szólásban
és cselekvésben derekabbakká legyenek. Mert az ember egész életének ritmusra és
harmóniára van szüksége.” (Prótagoras 326b, ford. Ritoók Zsigmond.)
45 Mivel a zenei, illetve a testi nevelés különleges hangsúlyt kapott a görögöknél, indokolt,
hogy külön foglalkozzunk a két területtel.
46 A musiké jelentheti konkrétan a zenei nevelést, illetőleg általánosan a múzsai, tehát
szellemi képzést is.
47 Napjainkban is alkalmazzák terápiás céllal.
48 Magyarul közli Ritoók Zsigmond: Források az ókori görög zeneesztétika történetéhez.
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, 91; a kötet alapos forrásanyagot és számos szakirodalmi
adatot közöl a témához.
Antikneveles_35.indd 34 2009.09.24. 8:07:40
35
Különösen fontosnak tartották a zenét a jellem, az éthos formálásában. Ezt igazolja
Philodémos A zenéről című írásának a következő részlete is:
„A magatartást a legharmonikusabbá és legkiegyensúlyozottabbá teszi; mikor pedig
valaki megkérdezte, hogy vajon a zene minden erényre elvezet-e, vagy hát melyekre,
Damón49 megint azt felelte, hogy szerinte a zenével foglalkozót jóformán mindenre,
mert szavai szerint úgy való, hogy a fi ú, aki énekel és kitharán játszik, ne csak bátorságot
tanúsítson meg józanságot, hanem igazságosságot is.” (1, 13.)50
Természetesen az idők folyamán változások is bekövetkeztek a zene szerepét, a
stílust és a hangszereket illetően. Platón a Törvényekben (III. 700a) a következő
módon összegzi a lényeget a régi és az új zene vonatkozásában:
„Először is, hogy kezdettől fogva végighaladjunk a szabad élet túlságos megnövekedésén,
az akkori zenével kapcsolatos törvényekre. Mert akkor a zene még nálunk
formái (eidos) és bizonyos alakzatai (schéma) szerint volt felosztva, s az ének egyik
neme volt az istenekhez intézett imádságok, amelyeket hymnos névvel illettek. Ezzel
ellentétes volt a másik ének-nem – ezeket thrénosoknak nevezték leginkább –, ismét
másik a paian, s újra más, úgy gondolom, a Dionysos születése, amit dithyrambosnak
neveznek. Ezeket ugyanazon névvel, mint a törvényeket, nomosoknak nevezték, mintha
a törvény is az ének egy további neme volna, de ezeket kitharodikus nomosoknak
mondták. Minthogy ezek, és még néhány más is, meg voltak állapítva, nem volt szabad
egyiket a másik dallamformára (melus eidos) felhasználni. A döntő tényező ezekben a
kérdésekben, mint a művek megismerése, a megismertek felett való ítéletmondás s a
nem engedelmeskedők megbünetése is, nem a fütty volt, sem pedig a tömeg műveletlen
kiabálásai, mint manapság, de tetszésnyilvánító tapsai sem, hanem a művelteknek
az volt a bevett szokásuk, hogy csendben végighallgatták; a gyerekeknek, kísérőiknek
és a tömeg legnagyobb részének a rendfenntartó pálca intése már fi gyelmeztetés volt…
Ezek után azonban az idő haladtával… a gyönyör a kelleténél jobban úrrá lett… mindent
mindennel összekavartak, és így értelmetlenségükben akaratlanul is hamis nézeteket
terjesztettek a zenéről (musiké); mintha a zene nem rendelkeznék a helyességnek
semmiféle mércéjével, hanem az élvező személy gyönyörűsége, akár derekabb, akár
silányabb személy is az illető, ítélné meg azt leghelyesebben. Ilyen műveket alkotva
és ilyen elveket hirdetve a tömegbe törvénytelenséget oltottak a múzsai művészetet
illetően, és azt a vakmerőséget, hogy feltételezzék magukról, hogy képesek ítéletet
mondani. Ennek következtében a nézőtér némából hangossá lett, mintha meg tudná állapítani
a művészetben, hogy mi a szép és mi nem az, és az arisztokrácia (a legjobbak
uralma) helyett ebben a kérdésben valami hitvány theatokrácia (nézőtéruralom) jött
létre… Így a múzsai művészetben kezdődött el az a téveszme, hogy mindenki mindenhez
ért, itt kezdődött el a törvénytelenség, s ezt követte a szabadság. Hiszen nem féltek
semmitől, mert azt hitték, értenek a dolgokhoz, a félelmetlenség pedig a szégyentelenséget
szülte. Mert a jobbnak a véleményét vakmerőségből nem félni, ez körülbelül az
a hitvány szégyentelenség, amely a nekiszilajodott szabadság szülötte.” (Ford. Ritoók
Zsigmond.)
A zene gyönyörködtet, harmóniája és ritmusa megnyugtatja, felemeli a lelket, továbbá
a hangszeres zene állandó kísérője az élőszónak. A zenei képzettség hiányát
úgy értékelték, hogy az érintett személynek hiányos az általános műveltsége, ami
49 Híres zenetudós és bölcs a Kr. e. 5. században, Periklés tanítója.
50 Közli Ritoók Zs. i. m., 87.
Antikneveles_35.indd 35 2009.09.24. 8:07:40
36
főként jellemében és erkölcseiben mutatkozik meg. Aristophanés egy részletében
(Darazsak 958–959) enyhébb ítéletet kér egy tolvajnak, mivel az híján van a zenei
műveltségnek:
„…ha túrót lopott,
bocsásd meg: cziterát pengetni nem tud” (ford. Arany János).
Az egyébként konzervatív szemléletű komédiaíró úgy ítéli meg, zenei képzettség
nélkül – különös tekintettel az erkölcsi szempontokra – hiányos maga a nevelés is.
A zene tehát eszköz arra is, hogy vele a mester az ifjú lelkére is hatással legyen,
ezen túlmenően gyönyörködtet, ritmusa van, egyben jó út a költők megismeréséhez
is, különös tekintettel a hexameteres versformákra. A szöveg nélküli zene az
ókori görögöknél nem volt szokásos, Platón egyenesen barbárságnak tartja. A csak
hallgassuk, vagy műveljük is a zenét kérdését Aristotelés Politikájának következő
részletében fejtegeti (8, 6):
„Hogy azután úgy kell-e tanulni, hogy magunk énekeljünk és játsszunk hangszeren,
ahogyan ezt az előbb felvezettük, erre most szándékozom felelni. Nem kétséges, hogy
nagy különbséget jelent a fejlődés szempontjából, hogy valaki maga részt vesz-e cselekvően
a dolgokban; mert lehetetlen vagy legalábbis nehéz, hogy valaki, aki nem vesz
cselekvően részt valamiben, helyesen tudja azt megbírálni… Tehát világos mindebből,
hogy a zenét úgy kell oktatni, hogy a gyermekek maguk is cselekvően részt vegyenek
benne, és nem nehéz megállapítani, hogy mi illik az egyes életkorokhoz, és mi nem, és
megcáfolni sem nehéz azokat, akik azt állítják, hogy a zene alantas foglalkozás. Először
is, mivel az ítélőképesség fejlesztése céljából szükség van ennek gyakorlására,
azért fi atal korában mindenki vegyen részt annak művelésében; mikor már korosabb
lesz, ezt a tevékenységet hagyja abba, ámde azért képes lesz helyesen ítélni, és élvezni
is megfelelően tudja, mert hiszen gyermekkorában tanulta.”
A zenének nagyon fontos része az ének, maga az emberi hang, ami a színpadi darabok
előadását kísérő kar esetében is jelentős hangsúlyt kapott, ahol az ifjak gyakran
énekeltek. Ilyenkor – a görögök szerint – a dallammal, harmóniával ékesített emberi
szó egyenesen a lélekbe hatolt és mintegy belevésődött. A zene jelentősége tehát
egyértelmű a görög nevelésben, viszont keveset tudunk arról, hogy hogyan tanították.
Az oktatás az egyszerűbb lanttal (lyra)51 kezdődött, és a kitharával folytatódott,
mindkettő húros52 hangszer volt. A perzsa háborúk után vált divatossá az aulos –
ahogyan ezt a vázaképek is tanúsítják –, de rövid időn belül háttérbe is szorult.53
Ennek okára is rávilágít a következő részlet:
51 A hagyomány szerint Terpandros alkotta meg a héthúrú lantot, ezt használták az athéni
iskolákban.
52 Az ilyen típusú hangszerek feltalálója a görög mitológia szerint Hermés isten volt, lásd
a homéroszi Hermés-himnuszt (17–61).
53 Platón azért ellenzi például, mert a hangszer használata során eltorzul az emberi ábrázat,
és ezt nem jó látni. A zene tanításának módjáról lásd még Fináczy Ernő: Az ókori nevelés
története. Budapest, 1906, 77–79; Ritoók Zsigmond i. m.
Antikneveles_35.indd 36 2009.09.24. 8:07:40
37
„Amikor az athéni Alkibiadés ifjú korában nagybátyjánál, Periklésnél szabad művészeteket
és tudományokat tanult, Periklés elhívatta Antigenidast, hogy aulosra – ami
akkoriban a legelőkelőbbnek számított – tanítsa.
Amikor odaadták neki a fuvolát, szájához emelte és belefújt, eltorzult arca miatt
elszégyellte magát, összetörte és elhajította. Ennek hallatára az athéniak közös elhatározással
felhagytak az aulosoktatással.” (Gellius XV. 17, ford. Hoffmann Zsuzsanna.)
Cicero véleménye szerint „a görögök a tökéletes műveltséget a hangszeres zenében
és az énekben keresték, Görögországban ezért nagy becsben tartották a zenészeket, és
ugyanezen okból nem tartották kellőképpen művelt embernek azt, akinek hiányzott a
zenei képzettsége.” (Tusculumi beszélgetések I. 2. 4, ford. Hoffmann Zsuzsanna.)
A lélek harmóniája szempontjából a platóni Timaios54 is döntőnek véli a zene
szerepét:
„…az isten azért találta ki és adta nekünk a látást, hogy felismerve az égben végbemenő
körforgásokban (periodos) az értelmet, használjuk fel azokat a magunk gondolkodásának
körmozgásaira (periphora), hiszen ezek rokonok azokkal, a megzavartak a
zavartalanokkal… A hangokról és a hallásról megint ugyanez mondható el: ugyanarra
ugyanazoknak a kedvéért adattak az istenektől. Mert a beszéd is erre rendeltetett, ennek
alkotja a legfontosabb részét, s amit a múzsai művészetekből a hang felhasználhat,
hogy hallható legyen, az is a harmónia kedvéért adatott. A harmónia pedig, melynek
mozgásai rokonok a lélek bennünk végbemenő körforgásaival, annak a számára, aki
értelmesen él a Múzsákkal, nem esztelen élvezetre való, mint azt mostanság hiszik,
nem, hanem a Múzsák hasznos szövetségesül adták, a lélek bennünk diszharmonikussá
(anarmoston) vált körforgásainak rendbehozatalára és önmagával való összhangba
hozására. Ugyanezen célra ugyanők adták a ritmust, mert legtöbbünkben a magatartás
(hexis) mértéktelenné és báj nélkül szűkölködővé lett.”
Természetesen nem osztotta mindenki azt a nézetet, hogy a zene szükségképpen a
nevelés részének tekintendő, és ha igen, miféle hatást célozzon meg. Szórakozás-e a
zene? Szükséges-e az elsajátítása, építőleg hat-e a jellemre? Pihentet, nevel, indulatokat
gerjeszt, avagy miben áll a hatása? Aristotelés – akit a nevelés témája elméletben
is foglalkoztatott – szintén felveti ezeket a kérdéseket a Politika 8. könyvében
(1339b):
„Az első kérdés, amelyet viszont meg kell vizsgálnunk, az, hogy vajon a neveléshez
tartozónak kell-e a zenét tartanunk, vagy sem, továbbá – minthogy három dolgot hoztunk
mint kérdéseset szóba –, hogy mi a hatása: nevelés-e, szórakozás-e vagy kötetlen
életmód? Józanul csak azt állíthatjuk, hogy mindegyikhez tartozik és mindegyikben
részes. A szórakozás ugyanis a pihenés kedvéért van, márpedig a pihenés kellemes
kell, hogy legyen, hiszen éppen a fáradtságból eredő levertségnek a gyógyszere. Viszont
a kötetlen életmódnak – közmegegyezés szerint – nemcsak a szépet, hanem a
kellemeset is magában kell foglalnia, a boldog élet tudniillik éppen a kettőből áll.
A zenéről pedig mindnyájan állítjuk, hogy a legkellemesebb dolgok közé tartozik, akár
magában, akár énekléssel (melódia). Musaios55 is azt mondja, hogy a halandók szá-
54 Lásd Ritoók Zsigmond i. m., 211.
55 Mitikus dalnok, egyes források szerint Orpheus tanítványa. Több szerző idézi a neve
alatt fennmaradt költeményeket, amelyek Ritoók Zsigmond véleménye szerint legfeljebb Kr.
e. 6. századiak lehetnek.
Antikneveles_35.indd 37 2009.09.24. 8:07:40
38
mára a legkellemesebb az éneklés, s érthető ezért, ha az emberek összejöveteleiken
és kötetlen időtöltéseikben alkalmazzák, mint olyasmit, ami képes az embert megvidámítani.
Így már ennek alapján is arra a következtetésre juthatunk, hogy nevelni kell
rá az ifjabbakat is. Mert azok a gyönyörűségek, amelyek ártalmatlanok, nemcsak az
élet végcéljának felelnek meg, hanem a pihenésnek is… Az emberekkel azután az esik
meg, hogy a szórakozást végcélnak teszik meg… a zenében pedig megvan a természetes
gyönyörűség, amiért élvezete minden életkor és jellem (éthos) számára kedves –,
hanem meg kell néznünk, hogy nincs-e kihatással a jellemre (éthos) és a lélekre (psyché).
Ez egészen nyilvánvaló lenne, ha kiderülne, hogy a zene erkölcseinkre (éthos)
formálólag hat. Márpedig hogy formálólag hat, az kitűnik sok egyéb dologból, nem
utolsósorban Olympos56 dalaiból (melos).” (Ford. Ritoók Zsigmond.)
Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Aristotelés korában már elterjedt volt az a
gondolat, hogy a zenélés gyakorlata kedvezőtlen irányba halad. Már az 5. század
végétől jellemzőek a zenében a különböző formai újítások, a hangnemek keveredése,
a kithara-húrok számának a növelése, a hajlítások kedvelése.
A stílusváltozások főként a színpadi szerzőknél, így például Euripidésnél érvényesülnek
látványosan. Korábban Platón több ízben is óv az újításoktól (Állam IV.
424b). A gátlástalanság és az önérvényesítésre való törekvés a művészetben is megtalálta
a maga kifejezési formáit. Előtérbe került az egyéni élvezet, a gyönyörködtetés,
ezzel együtt az érzelmek felhangolása. Az újítókkal szemben akadnak védelmezői
a régi zenének, akik elsősorban az éthos-elméletre hivatkoztak.57 Ugyanebben
a korban alakult ki a költőkről az a nézet, miszerint ők a nép tanítói. Ahogyan az
ősi időkben is azok voltak, ők tanították meg az embereket a mesterségekre, a törvények
ismeretére, valamint megismertették őket a vallási kultuszokkal. Persze az
éthos-elméletnek ellenzői is akadtak. Szólaltassunk meg egyet ezek közül is:
„Gyakran elcsodálkozom, görög férfi ak, amikor némelyek saját művészetükről hamis
előadásokat tartanak, ti erre nem jöttök rá. Azt mondják ugyanis, hogy ők a harmóniák
szakértői, elővesznek egyes dallamokat, ezeket összehasonlítják, s közülük egyeseket,
ahogy éppen jön, elmarasztalnak, másokat meg hebehurgyán felmagasztalnak… Azt
mondják, hogy a dallamok közül némelyek mértékletesebbekké, mások józanakká, ismét
mások igazságosakká, egyesek bátrakká, mások gyávákká tesznek. Pedig bizony
rosszul tudják, sem chromatikus hangnem nem teszi gyávákká, sem az enharmonikus
nem teszi bátrakká azokat, akik használják. Hiszen ki ne tudná, hogy az aitólok, a dolopsok
és mind a Thermopylaiban összegyűltek a diatonikus zenét használják, mégis
bátrabbak, mint a tragédia-előadók, akik folytonosan enharmonikusan szoktak énekelni.
Úgyhogy sem a chrómatika nem tesz gyávákká, sem az enharmonia nem tesz
bátrakká” (Hibeh beszéd 1, 13).58
Számos vitát váltott ki annak a kérdésnek az eldöntése, hogy kell-e mindenkinek
tudnia énekelni és hangszeren játszani, azonos-e a zene lélekformáló hatása azokban
is, akik csupán hallgatói, és nem aktív művelői annak. Erre a dilemmára maga
Aristotelés is keresi a választ:
56 Mondákból is ismert zeneszerző, általában őt tekintik a művészi zene megteremtőjének.
57 Vö. Ritoók Zs. i. m., 87.
58 Lásd Ritoók Zs. i. m., 111.
Antikneveles_35.indd 38 2009.09.24. 8:07:40
39
„Most kell arról a korábban felvetett kérdésről beszélnünk, hogy vajon nekünk magunknak
is kell-e tanulnunk énekelni és hangszereket kezelni vagy sem. Nem fér kétség
hozzá, hogy nagy különbséget jelent abból a szempontból, hogy milyenekké leszünk,
az, ha valaki maga is részt vesz egy tevékenységben. Mert a lehetetlenségek
vagy legalábbis a nehéz dolgok közé tartozik, hogy olyanok, akik valamit a gyakorlatban
nem művelnek, annak komoly bíráló lehessenek. Egyébként is a gyerekeknek
mindig kell, hogy valami elfoglaltsága legyen, s Archytas59 csattogtatóját is jól sikerült
dolognak kell tartanunk, amit a gyerekeknek adnak, hogy azzal magukat elfoglalva
semmit össze ne törjenek a házban. A fi atalok ugyanis sohasem tudnak nyugton maradni.
Ez illik a gyermekek aprajához. A nagyobbak csattogtatója a műveltség (paideia).
Világos mindebből, hogy a zenét úgy kell tanítani, hogy a gyerekek a gyakorlatban is
műveljék azt.” (Politika 8, 11, 1342b, ford. Ritoók Zsigmond.)
A fi lozófus tehát úgy látja, hogy másként képes megítélni a zenét az, aki maga is
műveli, tehát azon az állásponton van, hogy nagyon is lényeges a különbség a zene
hallgatása és passzív befogadása, valamint aktív művelése és valódi átélése között.
Aristeidés Quintilianus (2–3. századi görög zenei szakíró) alapvetően kétféle ismeretet
különböztet meg, amelyek hatásai és mesterei is mások:
„Az ismeretek között kétfélét különböztetünk meg. Egyesek az értelmi részt őrzik meg
természetes szabadságában, és az értelem közlése révén egyfelől józanná teszik, másfelől
tisztaságát megóvják, mások viszont szoktatás révén az irracionális részt gyógyítják
és szelídítik, mint valami zabolátlanul fi cánkoló állatot, amennyiben nem engedik,
hogy bakugrásokat tegyen, vagy éppen egészen hanyatt vágja magát. Az első csoport
vezetője és főpapja a fi lozófi a, a többieket a zene irányítja, mely rögtön kisgyermek
kortól harmóniával formálja a jellemvonásokat, és ritmusaival kiegyensúlyozottabbá
alakítja a testet. A nagyon fi atal korúakat ugyanis nem lehet sem puszta szavakkal nevelni,
amelyek csak minden gyönyörűség nélküli intelmet tartalmaznak, sem teljesen
gondozás nélkül hagyni. Ezek számára tehát az a nevelés marad, mely a fi atalság miatt
még nyugalomban lévő értelmi elemet nem mozgatja meg idő előtt, a többi részt pedig
gyönyörűség okozásával segíti, amennyiben a szoktatás révén neveli.60 Maga a természet
is tanított arra, hogy miképpen kell a nevelést alkalmazni. Az embert ugyanis nem
olyan dolgok révén, amelyek ismeretlenek, hanem azok útján, amelyeket elmélet vagy
tapasztalás révén megismertünk, lehet elvezetni valaminek az elfogadására, majd az
annak értelmében való cselekvésre. Mármost minden gyerek esetében megfi gyelhetjük
az éneklésre való állandó készséget és a derűs mozgásban való könnyedséget (épeszű
ember nem zárja el őket efféle gyönyörűségektől), s így vagy a dolog bája csalogatja
gondolkodását, vagy a lélek szökken a természetének megfelelő mozgásba, mihelyt
megszabadult a gyermekkor lassúságától, amely a lelket a körülvevő testrészek erőtlensége
folytán megkötözi.” (A zenéről 2, 3, ford. Ritoók Zsigmond.)
Ugyanezt a kérdést tárgyalja Aristeidés Quintilianus a mű egy másik részében, ismételten
hangoztatva a zenének a nevelésben betöltött alapvető szerepét:
59 Archytast a források igen emberséges fi gurának ábrázolják, ő az, aki még a rabszolgákat
is szelíd emberséggel kezelte. Különösen szerette a gyerekeket, úgyhogy tudós létére még
gyermekjátékokat is készített. Lásd Ailianos: Tarka történetek 12, 15, vö. még Athénaios
519b.
60 Hasonló gondolatok találhatók még Platónnál (Törvények II. 653; Állam III. 400–401),
valamint Aristotelés Politikájának 8. könyvében (1340b).
Antikneveles_35.indd 39 2009.09.24. 8:07:40
40
„Az, hogy a zene a legerősebb eszköz a nevelésben, amelyhez hasonló nincs még egy,
továbbá, hogy természetünk helyes irányba terelés nélkül maradva gyakran tönkremenne
(mert vagy a földhöz tapadt, vagy a gonosz indulatok felé csábul) világos a
következőkből.
A nevelés kérdésével kapcsolatban a következő két baj lehet: a zenei műveltség
hiánya (amusia) és a rossz zenei műveltség (kakomusia). Az első a tanulatlanság, a
másik a rossz tanítás következménye. Mármost a lélekkel kapcsolatosan – hogy osztályozzuk
– két indulatot lehet tapasztalni: az akaratot és a sóvár vágyat. Ezért azok, akik
sohasem ízlelték meg a zene szépségét, ha sóvár vágyaikat dédelgetik, érzéketlenek
lesznek és olyanok, akár a barmok, mint pl. az oscusok és lucaniaiak, ha indulatukat
gerjesztik fel, vadak és ragadozókhoz hasonlatosak, mint a garamantok és az ibérek.
Másrészt azok közül, akikben a zenei tájkozottság a természetellenesbe, a hitványságba
és a rossz zenei műveltségbe tévedt, a sóvár vágyaikat ápolgatók lelkükben nagyon
is petyhüdtek, testükben sem elég délcegek, mint a phonikiaiak és Libyában élő leszármazottaik,
az indulatuknak engedelmeskedők még szellemükben is rendezetlenek,
mert részegesek, s a kelleténél jobban szeretik a fegyvertáncot, haragjukban féktelenek,
ádázak, mint a thrákok és az egész kelta nép.” (A zenéről 2, 6.)61
Fennmaradt a Sókratéshez kapcsolódó számos anekdota között a következő. Sókratés
a kivégzése előtti napon hallott egy zeneszámot, ami nagyon megtetszett neki, és
arra kérte a zenészt, hogy őt is tanítsa meg arra. Mire az: „Neked, aki holnap úgyis
meg fogsz halni, ugyan mi szükséged lenne erre?” – „Hogy több tudással menjek a
másvilágra” – válaszolta bölcs nyugalommal Sókratés.''
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Orpheus

Orpheus. Római császárkori mozaik Africaból

"...kit úgy szerettek, hogy érette egy lant
többet sírt minden halottsiratóknál
és panaszból egy világot teremtett,
másik világot, s arra völgyet, erdőt,
utat, mezőt, folyót és állatot,
és e panasz-világ körül, akár
földünk körül, egy másik nap kerengett,
s egy másik néma ég borult fölébe -
panasz-égbolt, eltorzult csillagokkal."

(R.M. Rilke, Orpheus. Eurydike. Hermes
Rab Zsuzsa fordítása)





A Szépművészeti Múzeum első és egyetlen antik mozaikját Tunéziában találták, az 1940-es években. Tulajdonosa a 20. század közepén Franciaországba költözött; innét került a darab néhány éve a nemzetközi műkereskedelembe, s nemrégiben pedig a Múzeumba.


Észak-Afrika középső területe, Africa tartomány a római birodalom egyik leggazdagabb régiója volt. Hatalmas nagybirtokain a birodalom ellátásában létfontosságú szerepet játszó mezőgazdasági termelés folyt, amihez élénk távolsági kereskedelem járult. A térség szellemi elitje tevékeny részese volt a birodalom kulturális életének: észak-afrikai volt például M. Cornelius Fronto, Marcus Aurelius császár (161-180) nevelője, innét származott a ma is népszerű író, a szintén a 2. században élt Apuleius, és a formálódó kereszténység olyan óriásai is, mint Tertullianus (2-3. sz.) vagy Szent Ágoston (354-430). A térség a 7. századi arab hódításig művészetét tekintve is elválaszthatatlanul kapcsolódott a görög-római Mediterraneum klasszikus kultúrájához: bár végig megőrizte sajátos, főleg a főniciai-pún hagyományból származó vonásait, amelyek hatása egyáltalán nem szűnt meg Karthago megsemmisítése (Kr.e. 146) után, Africa a hellénizált művészeti koiné szerves része volt. Így válhatott a 3-4. században készített africai mozaikok fontos szereplőjévé Orpheus, a görög mitológia egyik legismertebb alakja.


A mozaikművészet a görög kultúra klasszikus korszakában jelent meg, a jelek szerint egyidőben a Mediterraneum több vidékén is (az egyik éppen az É-afrikai főniciai-pún régió volt). A mozaikkészítés változatos és összetett mesterség volt: számos ágát (padló-, fal-, mennyezet-mozaik) és technikáját különböztették meg (pl. a klasszikus korban feltalált kavicsmozaik, a szabályos kőkockákból kirakott opus tesselatum - ide tartozik a budapesti példány is -, ennek a hellénisztikus korra jellemző változata, a csupán néhány miliméteres szemeket alkalmazó, szinte a festő ecsetvonásait is érzékeltetni képes opus vermiculatum, vagy a későantik művészetre jellemző, szabálytalan alakú márványdarabokból készített opus sectile). A hatalmas római birodalom egyes területein jól elkülöníthető stílusváltozatok jöttek létre, Italiára például a fekete-fehér, Africa, Syria mozaikjaira viszont a polichróm technika volt jellemző. A többrétegű, egyre finomabb szemcséjű alapozásra gyakran előre megrajzolták a mintát - a budapesti mozaikon is megfigyelhető, hogy a háttér egyébként sorokba rakott fehér mozaikszemei az alakoknál ezek körvonalát követik. A fennmaradt császárkori példányok zöme magánházak termeinek padozatát burkolta, s a díszítés témája gyakran utalt a helyiség funkciójára (az ókorban a leghíresebb alkotások közé sorolták pl. azt a mozaikot, ami egy ebédlő lakoma utáni, ételmaradékokkal teleszórt padlóját ábrázolta).


A modern bronzkeretbe foglalt, ívelt hatszögletű mozaik Orpheust ábrázolja, sziklán ülve, gazdag, egzotikus öltözetű, szép ifjúként. A dalnok hérós egy hosszú- (sárga) és egy rövidujjú (zöld) tunicát, a jobb vállán ruhakapcsoló tűvel (fibula) megtűzött, a bal lábát beburkoló köpenyt, a testéhez simuló nadrágot, valamint cipőt visel. Fején phrygiai sapka, csuklóin türkizkék, illetve smaragdzöld kővel ékesített karperec. Bal kezével a mellette tartott, négyhúrú lantot (kithara) pengeti, jobbjában sárga lantverő (pléktron). Mellette babérszerű fa, rajta színes tollazatú énekesmadár. A képet egységes színezésű, tört-meander motívummal díszített keret szegélyezi. A köveket egy már a hellénisztikus kortól kimutatható szokás szerint néhány üvegszem egészíti ki.


A darab jól példázza a császárkori művészet stilisztikai többszólamúságát. Egyrészt azt a hellénisztikus kortól folyamatos hagyományt követi, amelyik a mozaik-technika elemi adottságával szembeszegülve egységes felületet akart kirakni a néhány miliméteres, egymáshoz hézaggal illeszkedő kockákból, és a festészettel versenyre kelve festményszerű képeket alkotni. Jól mutatja ezt a térmélység ábrázolásának igénye (pl. a sárga tunicaujj Orpheus elöl lévő, jobb karján világos-, a balon viszont okkersárga), az arc, a szem vagy a kitharát pengető kéz színezésének finom átmenetei. Az is a hellénisztikus kor öröksége, hogy a nagyméretű mozaikokba külön keretbe rakott, olykor eltérő technikával készített képeket (embléma) helyeztek be. Másrészt viszont Orpheus hajának sötétbarna csíkjai a római szobrászatban a 2. század végétől uralomra jutó, kontrasztos fény-árnyék hatásra törekvő ábrázolásmódot idézik, s a nagy felületekből összeállított arc mintázása is a későantik művészet formanyelvébe tartozik.


Orpheus a görög mitológia par excellence dalnok hérósa. Apjának általában Apollón istent, anyjának Kalliopé múzsát tartották. Részt vett az Argónauták expedíciójában, s dalával a háborgó tengert is képes volt lecsendesíteni. Legnagyobb hírű az a tette volt, hogy feleségének, Eurydikének a halála után lement érte Hadésba. Bűvös erejű dalával elérte az alvilági isteneknél, hogy visszakapja asszonyát, bár végül mégsem sikerült fölvinnie az emberek közé. Úgy mesélték, feje még holtában is tudott jóslatokat adni. Muzsikája a vadállatokat is megzabolázta - ez a jelenet volt a római mozaikművészet egyik gyakori témája, középen Orpheussal, körülötte pedig a zenéjét hallgató állatokkal. A budapesti Orpheus körül is a dalnok felé forduló állatok alkothatták a kompozíció további részét.


Orpheus különösen a 3. század elejétől vált a mozaikművészet népszerű motívumává, a Marcus Aurelius császár halála (180) után a birodalom és a klasszikus görög-római kultúra válságának tudatára ébredő későantik korszakban. Ekkorra a dalnok hérós alakja további, mitológián kívüli vonásokkal is gazdagodott. Elsősorban azáltal, hogy neve már az archaikus kortól kezdve elválaszthatatlanul kapcsolódott egy görög vallási irányzathoz, amely a lélek túlvilági boldogulását akarta biztosítani, s amelyet Orpheus tanításaként tartottak számon. A mozaikot eredeti helyén, feltehetőleg egy hatalmas villa egyik termének padlóján megpillantó ókori néző tehát épúgy az értelmezés lehetséges változataival találta szembe magát, mint mi, maiak. A szerelméért az alvilágba is leszálló és onnan élve visszatérő, zenéjével a természet erőin úrrá lévő, a kosmos titkait tudó és az emberek számára példás életutat kínáló, szép ifjú képe koronként, területenként és szellemi áramlatonként számos értelmezési lehetőséget kínált.

Jól mutatja ezt, hogy Orpheus alakja változatlan formában az ókeresztény művészetbe is bekerült, Krisztus ábrázolásának egyik lehetséges módjaként.
Orpheus jelentősége az ókor lezárultával sem szakadt meg, alakja ihlető forrása lett - csupán néhány főműre utalva - Monteverdi operájának vagy Liszt szimfónikus költeményének (Orpheus), Rilke versének (Orpheus. Eurydiké. Hermés), Kosztolányi novellájának (Hrussz Krisztina csodálatos látogatása).


Nagy Árpád Miklós
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Amphion

''Amphión, görög mitológiai alak, thébai király. Anyja, Antiopé Zeusztól szülte őt ikertestvérével, Zéthosszal együtt, de mivel apja bátyja, Lükosz üldözte őt, kénytelen volt az újszülötteket kitenni a Kithairón hegyére. A fivérek a pásztorok közt nőttek fel, mit sem sejtve valódi származásukról. Egy ízben kis híján megölték anyjukat nagynénje, Dirké királyné parancsára. Amikor Antiopétől végül megtudták születésük titkát, Dirkét egy bika szarvára kötözve kivégezték, majd megölték a zsarnok Lükoszt is, aki a kiskorú Laiosz helyett uralkodott, és így ők lettek Thébai királyai. A várost új falakkal erősítették meg, a munkálatok során a hatalmas erejű Zéthosz óriási kőtömböket hordott egybe, Amphión pedig csodás lantjátékára (a hangszert magától Hermésztől kapta) a kövek maguktól a helyükre emelkedtek. Amphión Niobét vette feleségül, ám amikor annak fennhéjázása miatt elveszítették hét fiukat és hét lányukat, öngyilkos lett, Ovidius „Átváltozások" című műve szerint már akkor kardjába dőlt, amikor hét fia holtan hevert előtte.
A kitett, magára hagyott ikerpár motívuma tőbb ókori mondában is felbukkan (Peliasz és Néleusz, Romulus és Remus stb.) Egy hatalmas hellenisztikus szoborcsoport, a Farnese-bika ábrázolja a jelenetet, amikor Amphión és fivére Dirkét a bika szarvára kötözik.''
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Munkadal (άλεθε, μύλε, άλεθε)

...őrölj malom, őrölj, szól a malomdal. Vajon mit mormolhattak maguk elé a szántóvetők szántás közben, vagy a tengert barázdáló evezősök? A kenyeret dagasztók, az aratómunkások? Azt tudjuk, hogy a fürge hajókon fontos tisztje volt az aulos zenésznek (keleustis), ő adta a ritmust, hogy együtt mozduljanak, összehangolva az evezősorokat. Alkibiadész győztes tengeri csatájából megtérve Pireusz kikötőjébe, fényes bevonulását azzal tetézte, hogy jeles zenészt állított hajója ormára. Katonamunka sincs zenész nélkül, a spártai csatárláncot is aulosjátékos vezeti, és a legjobb táncosokat is megszégyenítő fürgeséggel váltanak alakzatot. Keserves sors a rabszolgasors, de a tanult rabszolgát a görögöknél törvény védte, még az is megesett, hogy megválthatta magát. Igazságtalan az ókor, de Athénban, a máshol mérhetetlenül kiszolgáltatottaknak volt némi igazsága, joga. Igazságtalan a kor, aki ma szabadnak született, azt a balsors, a háború másnap szolgává tehette. Így járt mint mondják Platón is, kalózok fogságába esve, és ha egy gazdag barátja nem váltja ki, sorsa nem a filozófuskirályé, a szférák zenéje elvesztette volna egy csodálóját, és sirathatták volna a Múzsák, megbocsátva vétkét, mert egy gondolatkísérletben azt javasolta, hogy vágják a hajukat rövidre. Gondolatkísérletező társa, Arisztotelész, messze megelőzve korát így elmélkedik: Ha a szövőgépek maguktól szőnek (automata), és a kitharák maguktól játszanak, nem lesz szükség majd rabszolgákra. Becsületére legyen mondva, hogy fölszabadította, és megjutalmazta szolgálóit.
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Aratomunkasok vonulasa, enekkel, systrummal

Ρυτό από οφείτη λίθο με ανάγλυφη παράσταση πομπής εορταστών του θερισμού. Από το μινωικό Ανάκτορο της Αγίας Τριάδας.
Χρονολογείται γύρω στο 1500 π.Χ.
Αρχαιολογικό Μουσείο Ηρακλείου, αριθμός ευρήματος 183
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Systrum

Σείστρο

Πήλινο ομοίωμα μουσικού οργάνου (σείστρο). Από το μινωϊκό νεκροταφείο στο Φουρνί Αρχανών.
Χρονολογείται γύρω στο 1800 π.Χ.
Αρχαιολογικό Μουσείο Ηρακλείου, αριθμός ευρήματος Π27695.
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Kenyerdagasztas, kettos sip jatekkal

Women working (bread production) with a musician playing an aulos
 

Spyros

Állandó Tag
Állandó Tag
Haromsorevezos hajo

''1 keleustes and 1 trieraules who with their voice and a musical instrument, the aulos, respectively provided the rhythm to synchronise the rowers. On each side a toicharchos superintendent the rowers.''
 
Oldal tetejére