Óvodai élet 2014.

Ancsapancsa témája a 'Pedagógusoknak' fórumban , 2014 Január 2.

Témaállapot:
Not open for further replies.
  1. Szilke63

    Szilke63 Állandó Tag

    Nálunk a születésnapi ünneplés egész tanéven keresztül tartott.
    Az évforduló napján (október 1) tartottunk egy hivatalos ünneplést polgármesterrel, képviselőkkel, egyéb "kötelező" meghívottakkal. Itt a gyerekek adtak műsort és az óvó nénik kórusa is énekelt. Volt óriás torta, amiből minden gyerek kapott egy kis szeletet. Kaptunk a polgármestertől ajándékot és emlékszalagot kötött a zászlónkra.
    Előtte minden csoportban születésnapi projekt volt.
    Csináltunk kiállítást régi játékokból, régi fényképekből, készítettünk a maketteket az óvodáról. A gyűjtésbe bevontuk a szülőket is.
    Aztán az év folyamán volt régi dolgozók találkozója, ahova meghívtunk mindenkit, aki valaha itt dolgozott. Ez nagyon jól sikerült!!!!!
    Készítettünk óvoda újságot.
    Tavasszal egy bállal zártuk le az egész ünneplést. Itt felléptek régi óvodások is, valamint az óvó nénikből és gyerekekből alakított tánccsoport. De a dolgozók több műsorszámmal szórakoztatták a vendégeket.

    Remélem tudtam segíteni. :)
     
    Iza69, bakágica, domdodom64 és 1 másik tag kedveli ezt.
  2. palanta

    palanta Állandó Tag

  3. rencsi007

    rencsi007 Állandó Tag

    Sziasztok!
    Ha tudnék horgolni ilyen aranyos sünit készítenék a leendő kiscsoportosaimnak,de születésnapi ajándéknak is jó !!!Vegyes színekben jól nézne ki!Lehet,hogy a szabi alatt megtanulok horgolni?!
     

    Csatolt fájlok:

  4. domdodom64

    domdodom64 Állandó Tag

    Nagyon tartalmas, sok ötlettel! Köszönöm szépen. :)
     
  5. gigizaza

    gigizaza Állandó Tag

    Segítségeteket szeretném kérni abban, hogy akinek megven Barabási Tünde Óvodakezdéstől iskolába lépésig című könyve kérem töltse fel.
    vagy esetleg valami ovoi modszertannal kapcsolatos anyaga van az is jó. II fokozati vizsgához kellene . A Szakdolgozatok Viszgatételenél már kerestem de nem találtam azt ami nekem kell.
     
  6. PIGU

    PIGU Állandó Tag

    Nekem megvan a konyv,csakhogy nincs lehetosegem beszkenelni.Hol laksz?Esetleg lefenymasolhatnad,kolcsonadom szivesen.
     
    gigizaza és Misscili kedveli ezt.
  7. nszilvia20

    nszilvia20 Állandó Tag

    Hova mesz vizsgazni ? Konkretan csak modszertan kell , ami tavaly volt ?Nekem is vannak konyveim csak nincs lehetosegem beszkenelni ! Honnan vagy ?
     
    gigizaza kedveli ezt.
  8. lilig

    lilig Állandó Tag

    Szerintem ezek kötve vannak. De tényleg aranyosak.
     
  9. rencsi007

    rencsi007 Állandó Tag

    Igazad van!Köszi
     
  10. levél1234

    levél1234 Állandó Tag

    Óvodai, október 23. ünnepséghez keresek ötleteket, műsorjavaslatokat.
    Köszönöm :)
     
  11. vaczila

    vaczila Állandó Tag

    Csináljatok kiállítást az elmúlt 30 év képeiből. Aztán csinálhattok kiállítást gyerekmunkákból is. Minden csoport bemutatkozhatna valami kis rá jellemző műsorszámmal. Óvónénik is előadhatnak valamit. (Éneklés, dramatizálás) A meghívott vendégeknek az ünnepség után kis megvendégelés, kötetlen beszélgetés.
     
    vara kedveli ezt.
  12. vaczila

    vaczila Állandó Tag

    Ilyesmi hogy tetszene?


     
    k.korponyi, lilig, Iza69 és 1 másik tag kedveli ezt.
  13. gigizaza

    gigizaza Állandó Tag

    Csikszeredában lakom, és Székelyudvarhelyen vizsgázom
     
    nszilvia20 kedveli ezt.
  14. nszilvia20

    nszilvia20 Állandó Tag

    Az messze van , beszkenelni nem tudom en sem .
     
    gigizaza kedveli ezt.
  15. gigizaza

    gigizaza Állandó Tag

    keresem Stark Gabriella - óvodai tevékenységek módszertana című könyvet ( tanulmányi útmutató formájában) esetleg ha valakinek megvan megkérem tegye fel
     
  16. gigizaza

    gigizaza Állandó Tag

    azért köszönöm
     
  17. Nagyne.nora

    Nagyne.nora Állandó Tag

    Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy csak határoztatlan idejű állás számít bele a gyakornoki időbe? Köszönöm előre is a válaszotokat!
     
  18. gildi

    gildi Állandó Tag

    Nem. A határozatlan idejű is beleszámít.
     
  19. kanett2

    kanett2 Állandó Tag

    testjatek2.jpg na371097-a-furge-legeny-.jpg

    Sziasztok érdeklődnék esetleg a képen látható játékkal/okkal - nathan: testjáték, a fürge legény - rendelkezik valamelyik óvoda, ha igen lehetősége lenne a kártyáit beszkennelni?
     
    admatka kedveli ezt.
  20. jopepike

    jopepike Tag

    Sziasztok!
    Vegyes csoportom lesz szeptembertől, és kezdőként, kezdő kolléganővel leszek ...Kérek szépen tapasztaltabbaktól torna foglalkozásra tervezeteket, legfőképpen bemelegítés, gimnasztika, és egy egész foglalkozás felépítésére lennék kíváncsi... bemelegítés, főgyakorlat ??!! Könyv ötleteket is szívesen fogadok.
    Nagyon köszönöm a segítséget!
    Üdv.
     
Témaállapot:
Not open for further replies.

Megosztás