Óvodai élet 2o12

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

snowwhite888

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretnék segítséget kérni, kéthetes mese projekthez. Olyan mesét keresek, mely sok szereplős (mint a Takarítás a Napnál) nagycsoportosoknak való. Valamint bármi ötlet, teremdíszítés is jól jönne. Amikre gondoltam, vár/kastély kiállítás (papírból, gurigákból megvalósítva), mese kosár, mese térkép, beöltözős - kitalálós mesehősök, szobor jelenetek. Köszönöm előre is ötleteiteket, segítségeteket.
 

trikerlady

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia! Köszönöm a feltöltést, de ezeket ismerem. Az említett kötet tartalomjegyzékében is mutatja az Egy zsák alma mesét. A képeket megkaptam a meséről csak a szöveg hiányzik. Csilla


Kedves Csilla68!

Megtaláltam a mesét. Cserébe kérhetném róla a képeket? Már más is jelezte ebbéli igényét. Előre is köszi.


Szutyejev: Egy zsák alma

Ment a Nyúl az erdőben, üres zsákkal a hátán, gombát akart szedni, meg erdei bogyókat a kisz nyuszik számára, ám sajnos, semmit sem talált: se gombát, se bogyót.
Hát, egyszer csak egy zöld tisztás közepén meglát egy vadalmafát. Az ágai csak úgy roskadoztak az érett piros almától, a földre is jutott belőle bőven. Több se kellett a Nyúlnak, kinyitotta a zsák száját, és rakni kezdte bele az almát.
Arra repült a Varjú, leszállt egy farönkre és így károgott:
- Kár! Kár! Micsoda kár! Aztán hiába jön majd ide bárki, egy árva szem almát se talál!
- Hiába károgsz, Varjú koma – mondta a Nyúl -, annyi itt az alma, hogy jut belőle mindenkinek. Az én nyuszijaim meg otthon az éhkoppot nyelik.
Teliszedi a Nyúl az egész zsákot. Nehéz volt a zsák, fel se tudta emelni. Hétrét görnyedve húzta-vonszolta az erdei ösvényen hazafelé…
Egyszer csak valami puhába ütközött a feje. Fölpillantott, hát a Medve állt előtte!
- Mi van a zsákodban? – kérdezte a Medve.
A Nyúl magához tért a nagy ijedelemből, kinyitotta a zsákot, és így szólt:
- Alma… Vadalma… Tessék, vegyél belőle, Misa bácsi, szívesen adom.
Megkóstolta a Medve az almát.
- Jó kis alma! Zamatos! – bömbölte, vett belőle egy jókora marokkal, és ment az útjára.
A Nyúl meg –hazafelé.
Megy a Nyúl az erdőben , innen is, onnan is összeszaladnak a mókusfiak, és kórusban sipogják:
- Nyuszi bácsi, kérek almát!
Mit tehetett volna,megint kinyitotta a zsák száját.
Hazafelé úton összetalálkozott régi barátjával, a Sünnel.
- Hová, hová Tüskeböki? – köszönt rá.
- Hát, tudod, gombászni indultam, de nem találok egyet sem. Üres a kosaram, nézd csak!
- Vigyél inkább almát. Vegyél nyugodtan, ne szégyelld, van belőle elég! - mondta a Nyúl, és jól megrakta almával a Sün kosarát.
Kiért a Nyúl a mezőre, hát ott sétál a Kecske a gidáival. Őket is megkínálta almával.
Ment, ment a Nyúl,de nagyon elfáradt. Már éppen leült volna valami buckára, amikor hirtelen…
- Köszönöm, barátocskám! – mondta a Vakond, és eltűnt a földalatt, az almákkal együtt.
A nyusziházban ezalatt nem győzik várni Nyúlpapát. Hogy elüsse az időt, Nyuszimama hosszú meséket mond a korgó gyomrú kicsinyeknek.
Egyszer csak kopognak.
Nyílik az ató, és ott állnak a küszöbön a mókuskölykök, kezükben egy szakajtó mogyoró.
- Tessék! A mamánk kérte, hogy ezt adjuk át, és köszönjük meg szépen – sipogták a kismókusok, aztán elszaladtak.
- Csodatörtént… - suttogta Nyuszimama.
Jött a Sün is, egy nagy kosár gombával.
- Itthon-e a gazda? – kérdezte Nyuszimamát.
- Sajnos, nincsen. Már reggel elment hazulról, és még mindig nem jött meg.
Elköszönt a Sün Nyuszimamától, és elment, de a kosárnyi gombát otthagyta.
Kecske szomszédasszony káposztafejeket hozott, meg egy csupor tejet.
- Ez a gyerekeké – mondta Nyuszimamának.
És a csodákf olytatódtak.
Csikorogva nyílt a pinceajtó fedele, és kidugta fejét a Vakond.
- Ez a Nyúl háza? – kérdezte.
- Igen, mi lakunk itt – mondta Nyuszimama.
- Akkor jó helyre ástam a járatomat – örvendezett a Vakond,és már dobálta is fel a pincéből a répát, krumplit, petrezselyemgyökeret,céklát. – Tiszteltetem Nyúl urat! – kiáltotta Vakond a pincéből, és már el is tűnt a föld alatt.
A Varjú meg csak károgott egyre:
- Kár! Kár! Micsoda madár! Fűnek-fának osztogattad az almát,engem meg se kínáltál!
Zavarba jött a Nyúl,előkaparta a zsák aljáról az utolsó almát.
- Tessék! Ez a legszebb! Csipegesd kedvedre.
- Kell is nekem a te vacak almád! Az ízét sem állhatom! Kár,kár! Micsoda dolog, a saját éhes gyerekeinek csak az üres zsákot viszi haza!
- Jaj, nem… Tüstént visszafordulok, és újra telitöltöm.
- Hová mennél, esztelen jószág! Nézd, micsoda felhők gyülekeznek!
De a Nyúl csak visszaszaladt az erdőbe.
Hanem amikor elért az ismerős vadalmafához, kit talált ott, nagy meglepetésére…
Meglátta a Farkas a Nyulat, és szája szélét nyalva megkérdezte:
- Hát te mi járatban?
- Én csak… almát akartam szedni… a kicsinyeimnek.
- Szóval, szereted az almát?
- Sze… szeretem.
- Én meg a nyulat szeretem! De nagyon ám! – rikoltotta a Farkas, és lódult, hogy elkapja a Nyulat.
Most tett igazán jó szolgálatot az üres zsák!
Késő éjszaka volt,mire a Nyúl hazaért.
Otthon a jóllakott kisnyuszik már az igazak álmát aludták. Csak Nyuszimama nem aludt, csendesen sírdogált a szoba sarkában.
Egyszer csak megnyikordult az ajtó.
Fölneszeltek a kisnyulak, kiugráltak az ágyból.
- Hurrá! Megjött a Papa!
Nyuszimama az ajtóhoz rohant: a küszöbön ott állt a Nyúl, csuromvizesen.
- Nem hoztam… nem hoztam nektek semmit – suttogta alig hallhatóan.
- Szegénykém! Fő, hogy élsz… - borult a nyakába Nyuszimama.
Egyszer csak iszonyú dörrenés rengette meg a nyusziházat.
- Ez ő lesz! A Farkas! Csukjátok be az ajtót! Rejtőzzetek el! – kiáltotta a Nyúl.
Dörömbölt az ablaküveg,kivágódott az ablak, és egy hatalmas barna fej bújt be rajta. A Medve.
- Tessék! Itt az én ajándékom! – bömbölte a Medve. – Igazi finom hársméz…
Másnap reggel az egész nyuszicsalád az asztal köré gyűlt. Mi minden nem volt azon az asztalon! Gomba és mogyoró, káposzta és répa, krumpli, méz és cékla…
A gonosz Varjú meg csak álmélkodott.
- Föl nem foghatom! Hogyan került elő az üres zsákból ennyiféle jó?

 

Zuzmicska

Állandó Tag
Állandó Tag
nok napi versek, enekek, otletek erdekelnek
koszonom

[h=2]Szalai Borbála: Meglepetés[/h][h=2]Jó ideje azontörtem buksimat,[/h][h=2]Nők napjára mitis mondjak anyunak![/h][h=2]Megvettem én egynagy csokor virágot,[/h][h=2]Boldog leszelanyu, hogyha meglátod.[/h][h=2]De örömöd akkorlesz csak még nagyobb,[/h][h=2]Ha ehhez egyszép képet is rajzolok.[/h][h=2]Nagy betűkkelazt írom rá: "Anyukám",[/h][h=2]Kicsi lányodtéged köszönt Nők napján.[/h][h=2]És mikor maátadom a virágot,[/h][h=2]Képzeljétekgyerekek, hogy mit látok,[/h][h=2]Jó nagydobozcsoki van az asztalon,[/h][h=3]Nekem szól a meglepetés Nőnapon[/h]<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Ötvösné Vigh Róza: Nőnapra
Nők napjának alkalmából
Kinyílott a nárcisz,
Szedek neked egy csokorral,
Lesz kezemben száz is!
<o:p> </o:p>
Köszöntelek e napon
Édesanyám (Nagyikám / Óvó néni)téged,
Ünnepeljünk friss virággal;
Átadom hát néked!
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Majtényi Erik: Március 8.
Napsugárszól: itt vagyok!
Olvadnaka jégcsapok.
Megtelika Malomárok,
kinyílnaka hóvirágok.
<o:p> </o:p>
Hóvirágok,ibolyák,
mennyikedves kis virág!
Telikegy szép csokrocskára
mindennőnek - Nők napjára!
 

trikerlady

Állandó Tag
Állandó Tag
Új Óvoda Program és SZMSZ

Sziasztok!
Üdvözlök Mindenkit!
Én is egy kis segítségre szorulnék, esetleg nagyra is!
S.O.S.ben át kell dolgoznunk az óvodánk SZMSZ-ét, és Programját az új köznevelési törvény szellemében.
Kérek Mindenkit, aki egy kicsit is jártas a témában, akkor némi információt szolgáltasson már!!!!
Előre is nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítasz rám!!
Üdv Meli

Az SZMSZ átdolgozásához alapból elsősorban a vezetőnek kell értenie, de okosan teszi, ha egy-egy területen konkrét feladatokat ad egy-egy kollégájának, akinek e területen megfelelő jártassága van. Főként így van ez a pedagógiai program elkészítésekor. Ha megfelelő irányítás mellett a vezető jól fogja össze a nevelőtestületet, akkor bátran oszthat ki feladatokat. Megfelelő irányítás híján azonban ez nem etikus és nem szakmai.

A neten böngészve találtam néhány közzétett anyagot, részben ezek is segítségre lehetnek:


Csatolás megtekintése szervezeti_mukodesi_szabalyzat.doc
Csatolás megtekintése SzMSz-2013 - Közzétett minta.doc
Csatolás megtekintése Az óvodai nevelés országos alapprogramjának.pdf
Csatolás megtekintése Az SzMSz 2012. évi átdolgozásakor figyelembe veendő jogszabályi el&#337.doc
Csatolás megtekintése Óvodai SZMSZ 2013-as - közzétett.doc

Az SzMSz átdolgozási szempontjai
2012.09.27

Az SzMSz 2012. évi átdolgozásakor figyelembe veendő jogszabályi előírások
Pirossal kiemelve: az új szabályozási területek és előírások

A köznevelési törvény SzMSz-re vonatkozó szabályai:

Nkt. 25.§ (1) A köznevelési intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) határozza meg.
Nkt.25.§ (4)A köznevelési intézmény SZMSZ-ét … nevelési-oktatási intézményben a nevelőtestület, más köznevelési intézményben a szakalkalmazotti értekezlet az óvodaszék, iskolaszék, kollégiumi szék, továbbá az iskolai vagy a kollégiumi diákönkormányzat véleményének kikérésével fogadja el. Az SZMSZ és a házirend azon rendelkezéseinek érvénybelépéséhez, amelyekből a fenntartóra, a működtetőre többletkötelezettség hárul, a fenntartó, a működtető egyetértése szükséges.Az SZMSZ és a házirend nyilvános.
Nkt.32. § (1) Ha a nevelési-oktatási intézményt egyház tartja fenn:
f) SZMSZ-ében és házirendjében a fenntartó egyház tanításával összefüggő viselkedési és megjelenési szabályokat, kötelességeket, jogokat és hitéleti tevékenységet írhat elő,
i) a nevelési-oktatási intézmény SZMSZ-e, házirendje, valamint a nevelési-oktatási intézmény pedagógiai programja a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé.

Nkt.43. § (1) A köznevelési intézmény iratkezelési szabályzatában, ha ilyen készítése nem kötelező, a köznevelési intézmény SZMSZ-ének mellékleteként kiadott adatkezelési szabályzatban kell meghatározni az adatkezelés és - továbbítás intézményi rendjét. …Az adatkezelési szabályzat elkészítésénél, módosításánál nevelési-oktatási intézményben a szülői szervezetet és az iskolai, kollégiumi diákönkormányzatot véleményezési jog illeti meg. …
Nkt.46. § (1) A tanuló kötelessége, hogy
h) megtartsa az iskolai, kollégiumi SZMSZ-ben, továbbá a házirendben foglaltakat.
(9) A nevelési-oktatási intézmény, valamint a tanuló közötti eltérő megállapodás hiányában a nevelési-oktatási intézmény szerzi meg a tulajdonjogát minden olyan, a birtokába került dolognak, amelyet a tanuló állított elő a tanulói jogviszonyából, kollégiumi tagsági viszonyából eredő kötelezettségének teljesítésével összefüggésben, feltéve, hogy az annak elkészítéséhez szükséges anyagi és egyéb feltételeket a nevelési-oktatási intézmény biztosította. A tanulót az SZMSZ-ben meghatározott mértékű díjazás illeti meg, ha a nevelési-oktatási intézmény a tulajdonába került dolog értékesítésével, hasznosításával bevételre tesz szert….
(11) A (9) bekezdésben meghatározott esetben a tanulót megfelelő díjazás illeti meg. A megfelelő díjazásban a tanuló - tizennegyedik életévét be nem töltött tanuló esetén szülője egyetértésével - és a nevelési-oktatási intézmény állapodik meg, ha alkalomszerűen, egyedileg elkészített dolog értékesítéséből, hasznosításából származik a bevétel. Az oktatás keretében, az oktatási folyamat részeként rendszeresen elkészített dolog esetén a megfelelő díjazást a teljes képzési folyamatban részt vevők által végzett tevékenységre megállapítható eredmény (nyereség) terhére kell megállapítani. Ennek szabályait az SZMSZ-ben kell meghatározni oly módon, hogy a szabályozás figyelembe vegye a tanuló teljesítményét.
Nkt.48. § (4) A diákönkormányzat véleményét ki kell kérni:
a) az iskolai SZMSZ jogszabályban meghatározott rendelkezéseinek elfogadása előtt,
Nkt.63. § (1) A pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy
i) az iskola könyvtárán keresztül használatra megkapja a munkájához szükséges …az intézmény SZMSZ-ében meghatározottak szerinti informatikai eszközöket,


Nkt.70. § (2) A nevelőtestület
a) a pedagógiai program elfogadásáról,
b) az SZMSZ elfogadásáról,
Nkt.71. § (1) A nevelési-oktatási intézményben legalább öt pedagógus hozhat létre szakmai munkaközösséget. Egy nevelési-oktatási intézményben legfeljebb tíz szakmai munkaközösség hozható létre.,.
(2) …A szakmai munkaközösség - az SZMSZ-ben meghatározottak szerint - gondoskodik a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak nevelő-oktató munkájának szakmai segítéséről. A nevelési-oktatási intézmény SZMSZ-e a szakmai munkaközösség részére további feladatokat állapíthat meg.
Nkt.97. § (15) A tíznél több szakmai munkaközösséggel működő nevelési-oktatási intézmény 2012. december 31-ig felülvizsgálja és módosítja az SZMSZ-ét annak érdekében, hogy megfeleljen a 71. § (1) bekezdésében foglaltaknak.

20/2012. (VIII.31.) EMMI r. előírásai az SzMSz-re:
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 4. § (1) A nevelési-oktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában (a továbbiakban: SZMSZ) kell meghatározni
a) a működés rendjét, ezen belül a gyermekeknek, a tanulóknak, az alkalmazottaknak és a vezetőknek a nevelési-oktatási intézményben való benntartózkodásának rendjét,
b) a pedagógiai munka belső ellenőrzésének rendjét,
c) a belépés és benntartózkodás rendjét azok részére, akik nem állnak jogviszonyban a nevelési-oktatási intézménnyel,
d) ha a nevelési-oktatási intézmény tagintézménnyel, intézményegységgel rendelkezik, a tagintézménnyel, intézményegységgel való kapcsolattartás rendjét,
e) a vezetők és a szervezeti egységek közötti kapcsolattartás rendjét, formáját, továbbá a vezetők közötti feladatmegosztást, a kiadmányozás és a képviselet szabályait, a szervezeti egységek közötti kapcsolattartás rendjét,
f) az intézményvezető vagy intézményvezető-helyettes akadályoztatása esetén a helyettesítés rendjét,
g) a vezetők és az iskolaszék, az óvodaszék, a kollégiumi szék, az intézményi tanács, valamint az óvodai, iskolai, kollégiumi szülői szervezet, közösség közötti kapcsolattartás formáját, rendjét,
h) a nevelőtestület feladatkörébe tartozó ügyek átruházására, továbbá a feladatok ellátásával megbízott beszámolására vonatkozó rendelkezéseket,
i) a külső kapcsolatok rendszerét, formáját és módját, beleértve a pedagógiai szakszolgálatokkal, a pedagógiai szakmai szolgáltatokkal, a gyermekjóléti szolgálattal, valamint az iskola-egészségügyi ellátást biztosító egészségügyi szolgáltatóval való kapcsolattartást,
j) az ünnepélyek, megemlékezések rendjét, a hagyományok ápolásával kapcsolatos feladatokat,
k) a szakmai munkaközösségek együttműködését, kapcsolattartásának rendjét, részvételét a pedagógusok munkájának segítésében,
l) az alapfokú művészeti iskola kivételével a rendszeres egészségügyi felügyelet és ellátás rendjét,
m) az intézményi védő, óvó előírásokat,
n) bármely rendkívüli esemény esetén szükséges teendőket,
o) annak meghatározását, hogy hol, milyen időpontban lehet tájékoztatást kérni a pedagógiai programról,
p) azokat az ügyeket, amelyekben a szülői szervezetet, közösséget az SZMSZ véleményezési joggal ruházza fel,
q) a nevelési-oktatási intézményben a tanulóval szemben lefolytatásra kerülő fegyelmi eljárás részletes szabályait,
r) az elektronikus úton előállított papíralapú nyomtatványok hitelesítésének rendjét,
s) az elektronikus úton előállított, hitelesített és tárolt dokumentumok kezelési rendjét,
t) az intézményvezető feladat- és hatásköréből leadott feladat- és hatásköröket, munkakörileírás-mintákat,

u) mindazokat a kérdéseket, amelyek meghatározását jogszabály előírja, továbbá a nevelési-oktatási intézmény működésével összefüggő minden olyan kérdést, amelyet jogszabály rendelkezése alapján készített szabályzatban nem kell, vagy nem lehet szabályozni.
(2) Az iskola, kollégium SZMSZ-e az (1) bekezdésben foglaltakon kívül
a) az egyéb foglalkozások célját, szervezeti formáit, időkereteit,
b) a felnőttoktatás formáit,
c) a diákönkormányzat, a diákképviselők, valamint az iskolai vezetők közötti kapcsolattartás formáját és rendjét, a diákönkormányzat működéséhez szükséges feltételeket (helyiségek, berendezések használata, költségvetési támogatás biztosítása),
d) az iskolai sportkör, valamint az iskola vezetése közötti kapcsolattartás formáit és rendjét,
e) szakképző iskola esetén a gyakorlati képzést folytatókkal és szervezőkkel való kapcsolattartás formáit és rendjét,
f) a gyermekek, tanulók egészségét veszélyeztető helyzetek kezelésére irányuló eljárásrendet,
g) az alapfokú művészeti iskola kivételével az iskolai, kollégiumi könyvtár SZMSZ-ét
tartalmazza.
(3) Az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény SZMSZ-e az (1) bekezdésben foglaltakon kívül tartalmazza az intézmény által szakmailag támogatott nevelési-oktatási intézmények mindegyikére vonatkozóan a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók többi gyermekkel, tanulóval együtt történő nevelésének, oktatásának segítését szolgáló tevékenységek tartalmát, szervezeti formáját, időkeretét.
(4) Az SZMSZ-ben meghatározhatók azok a nevelési-oktatási intézmény biztonságos működését garantáló szabályok, amelyek megtartása kötelező az intézmény területén tartózkodó szülőknek, valamint az intézménnyel kapcsolatban nem álló más személyeknek.
(5) Ha iskolaszék, óvodaszék, kollégiumi szék nem működik, az SZMSZ elfogadásakor az óvodai, iskolai, kollégiumi szülői szervezet, közösség véleményét kell beszerezni.
(6) A közös igazgatású köznevelési intézmény és általános művelődési központ SZMSZ-e tartalmazza a működés közös szabályait és - intézményegységenként külön-külön - az egyes intézményegységek működését meghatározó előírásokat.
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 53. § (2) A fegyelmi eljárást egyeztető eljárás (a továbbiakban: egyeztető eljárás) előzheti meg, amelynek célja a kötelességszegéshez elvezető események feldolgozása, értékelése, ennek alapján a kötelességszegéssel gyanúsított és a sérelmet elszenvedő közötti megállapodás létrehozása a sérelem orvoslása érdekében. Az egyeztető eljárás részletes szabályait az SZMSZ-ben kell meghatározni.
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 82. § (1) Az óvoda, az iskola és a kollégium a pedagógiai programjának legalább egy példányát oly módon köteles elhelyezni, hogy azt a szülők és a tanulók szabadon megtekinthessék.
(3) Az SZMSZ-t, a házirendet és a pedagógiai programot a nevelési-oktatási intézmény honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon nyilvánosságra kell hozni.
(6) Az (1)-(5) bekezdésben meghatározott kérdések SZMSZ-ben történő szabályozásánál az iskolaszéket, óvodaszéket, kollégiumi széket, vagy ha az nem működik, az iskolai, óvodai, kollégiumi szülői szervezetet, közösséget és az iskolai kollégiumi diákönkormányzatot véleményezési jog illeti meg.
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 87. § (1) A nevelési-oktatási intézmény által használt nyomtatvány lehet
d) elektronikus úton előállított, az intézmény SZMSZ-ében meghatározott rend szerint hitelesített papíralapú nyomtatvány.
(2) Az elektronikus okirat az oktatásért felelős miniszter által jóváhagyott rendszer alkalmazásával elektronikus úton előállított, az intézmény SZMSZ-ében meghatározott rend szerint elektronikus aláírással ellátott, elektronikusan tárolt irat.

20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 120. § (4) A diákönkormányzat véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a nevelési-oktatási intézmény működésével és a tanulókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben.
(5)/g Az iskolai diákönkormányzat véleményét ki kell kérni az Nkt. 48.§ (e) bekezdésében meghatározotton túl ...az intézményi SZMSZ-ben meghatározott ügyekben
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 121. § (7) Ki kell kérni az intézményi tanács véleményét a pedagógiai program, az SZMSZ, a házirend, a munkaterv elfogadása, továbbá a köznevelési szerződés megkötése előtt.
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 122. § (9)… Ki kell kérni az iskolaszék véleményét a pedagógiai program, az SZMSZ, továbbá a házirend elfogadása előtt.
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 129. § (1) Az egészséges életmódra vonatkozó támogató intézményi munkarendben és házirendben előírt szabályok betartása az intézményben mindenki számára kötelező.
(5) Az óvoda, az iskola, a kollégium SZMSZ-ében kell meghatározni azokat a védő, óvó előírásokat, amelyeket a gyermekeknek, tanulóknak az óvodában, az iskolában, a kollégiumban való tartózkodás során meg kell tartaniuk.
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 163. § (2) Az iskolai, kollégiumi könyvtár SZMSZ-e szabályozza működésének és igénybevételének szabályait. E rendelet határozza meg azokat az előírásokat, amelyeket minden iskolai, kollégiumi könyvtár működtetésénél meg kell tartani, továbbá amelyek figyelembe vételével a könyvtár igénybevételével és használatával kapcsolatos rendelkezéseket el kell készíteni.
(3) A könyvtári SZMSZ mellékletét képezi
a) a gyűjtőköri szabályzat, b) a könyvtárhasználati szabályzat,
c) a könyvtárostanár, könyvtáros munkaköri leírása,
d) a katalógus szerkesztési szabályzata, e) a tankönyvtári szabályzat.
(5) A tankönyveket külön gyűjteményként kell kezelni, a külön gyűjtemény nyilvántartásának és használatának sajátos szabályait a tankönyvtári szabályzatban kell rögzíteni.

(6) Az iskolai, kollégiumi könyvtár SZMSZ-ét - elfogadása előtt - iskolai könyvtár szakterületen köznevelési szakértői tevékenység folytatására jogosult szakértővel kell véleményeztetni.
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 167. § (1) Az iskolai, kollégiumi könyvtár gyűjteményét a helyi pedagógiai programnak megfelelően, a tanulók és a pedagógusok igényeinek figyelembevételével kell fejleszteni.
(3) A könyvtár SZMSZ-ében kell meghatározni az iskolai, kollégiumi könyvtár
a) könyvtárhasználóinak körét,
b) a beiratkozás módját, az adatokban bekövetkezett változások bejelentésének módját,
c) a szolgáltatások igénybevételének feltételeit,
d) a könyvtárhasználat szabályait,
e) a nyitva tartás, kölcsönzés idejét, a nyitva tartás és a kölcsönzés módját és idejét,
f) a tankönyvtári szabályzatot, a tartós tankönyvekre vonatkozó szabályokat,
g) katalógusszerkesztési szabályzatot,
h) a könyvtárostanár, könyvtárostanító munkaköri leírását.

(4) Az SZMSZ-nek a könyvtárhasználat kérdéseit meghatározó rendelkezéseit nyilvánosságra kell hozni.
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 168. § (1) Az óvoda, iskola, kollégium SZMSZ-ében kell meghatározni a nevelési-oktatási intézmény vezetőinek, pedagógusainak, valamint más alkalmazottainak feladatait a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésében és a baleset esetén (intézményi védő, óvó előírások).
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 187. § Az e rendeletben foglaltakat a közös igazgatású köznevelési intézmény és az általános művelődési központ
tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy
a) az SZMSZ-ben meg kell határozni
aa) a közös igazgatású köznevelési intézmény és az általános művelődési központ vezetési szerkezetét, a vezetők közötti feladatmegosztást,
ab) az igazgatótanács létrehozásának és működésének szabályait,
ac) ha működik, a vezetői és szakértői testületek létrehozásának, működésének szabályait, jogkörét,
b) az intézményegység munkáját az intézményegység vezetője irányítja, intézményegység-vezetői megbízást a közös igazgatású köznevelési intézmény és az általános művelődési központ igazgatója is kaphat.
20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 188. § (1) A nevelési-oktatási intézmény vezetője, beleértve a tagintézmény, az intézményegység vezetőjét is - az SZMSZ-ben foglaltak szerint - köteles gondoskodni arról, hogy ő vagy helyettesének akadályoztatása esetén a vezetői, vezetőhelyettesi feladatokat ellássák.
(2) Ha a nevelési-oktatási intézménynek - bármely oknál fogva - nincs vezetője vagy a vezető a feladatokat akadályoztatása okán nem tudja ellátni, a vezetési feladatok ellátását az SZMSZ-ben meghatározottak szerint kell biztosítani.

20/2012. (VIII.31.) EMMI r. 2. melléklet
JEGYZÉK a nevelési-oktatási intézmények kötelező (minimális) eszközeiről és felszereléséről
Az e mellékletben előírt minimum követelmények teljesülésével a pedagógus - az óvoda, iskola SZMSZ-ében, házirendjében meghatározott - védő, óvó előírások figyelembevételével viheti be az óvodai foglalkozásokra, az iskolai tanórákra az általa készített, használt pedagógiai eszközöket.

A Közoktatási törvény 2013. augusztus 31-ig hatályban maradó előírásai az SzMSz-ben

1. A Közoktatásról szóló törvény 2013. augusztus 31-ig hatályban lévő 118. § (12) bekezdése előírja a közoktatási intézmények számára, hogy a kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés feltételeit a kollektív szerződésben, ennek hiányában az SzMSz-ben határozzák meg. A kereset-kiegészítés biztosításához szükséges pedagógusonként meghatározott összeget a 2012. évi költségvetési törvény tartalmazza. Idézzük a hatályban lévő közoktatási törvény szabályozását az alábbiakban.

“(12) A közoktatási intézmény vezetője kereset-kiegészítéssel ismerheti el meghatározott munkateljesítmény elérését, illetve - a helyettesítést kivéve - az átmeneti többletfeladatok ellátását, így különösen a pedagógiai fejlesztő tevékenységet, a nevelés céljait szolgáló tanórán kívüli foglalkozás terén nyújtott minőségi munkavégzést (a továbbiakban: kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés)…. A kereset-kiegészítés megállapításánál figyelembe kell venni a vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelésének eredményeit. A kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés feltételeit - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a kollektív szerződésben, ennek hiányában a szervezeti és működési szabályzatban kell meghatározni. …A kereset-kiegészítésre való jogosultság megállapítása során előnyben kell részesíteni azt, aki az intézményi teljesítményértékelés alapján az előző nevelési évben, tanítási évben kereset-kiegészítésben részesült, feltéve, hogy a minőségirányítási programban meghatározott ciklusidő nem telt el, és a munkáltató megítélése szerint teljesítményével ismét kiérdemelte azt.”

2. A közoktatási törvény 2013. aug. 31-ig hatályban lévő „A teljesítménypótlék alkalmazása” c. fejezetének 7. pontja előírja, hogy „…teljesítménypótlék összegét a kollektív szerződés, annak hiányában - a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott elvek figyelembevételével - a megállapodásban kell meghatározni.” (t.i. a teljesítménypótlék alkalmazásával kapcsolatos megállapodásban) A törvényességi kifogás elkerülése érdekében célszerű 2013. aug. 31-ig szerepeltetni az SzMSz-ben azt, hogy az intézményben teljesítménypótlékot nem alkalmazunk. Ha pedig mégis, akkor az elveket meg kell határozni.
 

cicus59

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismeritek-e azt a dalt, hogy: Bimm-bamm harangoznak, halat fognak..., odaérnek délre libapecsenyére, férhöz adják Erzsit, Pálinkás Benőhöz. Bocs, de ezekre emlékszem, de nem találom a neten.
 

07cathy07

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Az óvodások mozgásfejlődéséről írok dolgozatot. Ehhez szeretnék anyagokat kérni. Nagyon hálás lennék! Köszönöm előre is a segítséget!
 

szivĂĄrvĂĄny

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni matematikai tevékenységhez vasúti közlekedés témában nagycsoportban:
Elemek sorozatba rendezése különböző szempontok szerint,
Sorozatok másolása és új kitalálása,
Számlálás sorszámokkal 1-9-ig

​Köszönöm!
 

GGEKE

Állandó Tag
Állandó Tag
Elsőre hirtelen ez jut eszembe: különböző színű mozdonyok , különböző színű vasúti kocsikat húznak. Először minden összekeverve : mozdonyok, kocsik. Aztán lehet válogatni szín szerint. Piros mozdonyhoz piros kocsik pl. Megszámolni mennyi vonatszerelvény lett. Sorba rakni őket, melyik a leghosszabb, legrövidebb. Legyen az első a kék...második a sárga, milyen színű a harmadik szerelvény? Aztán létrehozhatunk színes szerelvényeket, ahol a kocsik színe ritmikusan váltakozik. Első kocsi kék, második lila....Ne legyen két egyforma szerelvény.
Lehet aszerint is, hogy mit szállítanak. Szállítmány szerint válogatni. Zöldséges mozdony szállítja a banánt szállító, az almát szállító, a szilvát szállító.......Állatos mozdony szállítja a tevéket...majmokat szállító kocsit ......Személyszállító viszi a lányokat szállító, a fiúkat...anyukákat, apukákat.....szállító kocsikat. Lehet szállítani meseszereplőket és akkor a mozdony a mese, hozzá kapcsolódnak a meseszereplők kocsijai.
A fontos az, hogy éreztessük a gyerekekkel a sorszámolás viszonylagosságát. A mozdony átmegy a szerelvény végére, és akkor az utolsó kocsiból hirtelen első lesz. Vagy mindig a kék mozdony az első akárhol is áll, ahhoz képest keressük a másodikat, harmadikat....azaz lehet több második is. Vagy akárhogy is állnak sorba a vágányokon, időrend szerint kell indulniuk, a bemondó mondja:elsőként indulás a 3. vágányról, indul az állatokat szállító szerelvény. Másodiknak indul a kilencedik vágányról a személyszállító szerelvény, kérjük a vágány mellett vigyázzanak.....
 

nszilvia20

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon jó a fenti ötlet....most volt nyilt órám és hasonlót tartottam az 1-8 as számkörben és a kicsikkel vonatot raktunk ki és szineztünk is. Én ezt a vonatot használtam fel , lamináltuk és raktuk sorba .Mindegyik vagont annyiszor nyomtattam ki , ahányszor a sorozatokban felhasználtuk .Jó munkát
 

Csatolások

  • TOY_TRAIN_thumb.jpg
    TOY_TRAIN_thumb.jpg
    21.7 KB · Olvasás: 268
  • TRAIN_CAR2_thumb.jpg
    TRAIN_CAR2_thumb.jpg
    14.4 KB · Olvasás: 252
  • TRAIN_CAR3_thumb.jpg
    TRAIN_CAR3_thumb.jpg
    13.8 KB · Olvasás: 250
  • TRAIN_CAR4_thumb.jpg
    TRAIN_CAR4_thumb.jpg
    12.4 KB · Olvasás: 243
  • TRAIN_CAR11_thumb.jpg
    TRAIN_CAR11_thumb.jpg
    17.1 KB · Olvasás: 244
  • TRAIN_CAR10_thumb.jpg
    TRAIN_CAR10_thumb.jpg
    11.6 KB · Olvasás: 241
  • TRAIN_CAR8_thumb.jpg
    TRAIN_CAR8_thumb.jpg
    14.7 KB · Olvasás: 242
  • TRAIN_CAR5_thumb.jpg
    TRAIN_CAR5_thumb.jpg
    11.9 KB · Olvasás: 238
  • TRAIN_TRACK_thumb.jpg
    TRAIN_TRACK_thumb.jpg
    35.4 KB · Olvasás: 242

Berenik

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. Keresek egy mesét. Ha meg van valakinek tegye már fel!
Címe: A legszebb gyerek - cigány mese keméndi Tóth Istvánné meséje, Tisovszki Zsuzsanna gyűjtése
Előre is köszönöm!
 

btimi87

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves fórumozók!
A jövő heti témám az oviban az erdei állatok lesz, utána meg a más országok állatai...szeretnék egy állatkertes makettet létrehozni a nagycsoportosaimmal. Ha bárkinek van ezzel kapcsolatosan valamilyen használható ötlete, nagyon szívesen fogadnám. Sablonok, már elkészitett makettekről fényképek, bármi.:)
Hálásan köszönöm előre is!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére