Óvodai élet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

bakágica

Állandó Tag
Állandó Tag
Menjen, vagy maradjonM

;)Én is azt javaslom, hogy ha van rá lehetőség, maradjon otthon. Ebben a korban még 1-2 óra eltöltött közös idő a társakkal elég, amit barátokkal, játszótéri együttlétekkel lehet biztosítani. Jövő szeptembertől sokkal jobban igényli már a közösséget. Ha az óvodával lehet ilyen megállapodást kötni, csak délelőttre, vagy csak 1-2 alkalalommal hetente bemehetne, ha a gyerek szeretne, az is megoldás lehetne. Ebben a korban inkább csak egymás mellett játszanak, mint egymással, semmiről nem marad le. Egyébként, ha nem szimpatikus az óvoda, keresni kéne egy másikat, ahová szívesebben adnád a gyereket.
Óvónénik segítsetek!
Fiam ősszel megkezdhetné az óvodát, októberi születésű. De én szeretném ha itthon maradna, a kisebbel gyesen vagyok. A családban több vélemény is elhangzott óvoda mellett és ellen. Van egy ami aggaszt, de kicsit valótlannak érzem. Mely szerint, ha csak később kezdi el az óvit megfosztom attól, hogy egy olyan „legjobb pajtást” találjon magának. Nyáron egy hétig minden nap voltunk un. óvodalátogatáson 9-12 óráig. Nem volt semmi gond. Szólt, ha elfáradt és haza mentünk. Következő nap ismét szívesen indult az óvodába. Úgy érzem a beszoktatással sem lenne gond, illetve ezeket a kötelező elemeket is megszokná (szépen enni, mosakodni, aludni stb) Az óvónénik ottlétünk alatt inkább csak ücsörögtek és fegyelmeztek. Lehet hogy nincs is szükség másra, nem tudom. Én és az egyik nagymami sokat játszunk vele, és sokat beszélgetünk vele. Mit javasolnak menjen vagy maradjon.
Köszönettel
 

jenci78

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Kedves Óvónénik!
Köszönök minden választ. Bakágica tanácsával élve megpróbálok beszélni az óvodavezetővel. Sokszor sétálunk el az óvoda előtt és a vidám gyerekzsivaj kihallatszik az utcára. Ilyen esetben elkerülhetetlen a kérés nézzük meg az ovisokat. Sőt ez már pici korától így van. Kerítésen keresztül szoktuk csodálni őket. Remélem az óvodavezető nem lesz elutasító. Ismételten köszönet mindenkinek.
 

apóka2

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Új emberke vagyok a fórumon, még nem nagyon tudok tájékozódni, és letölteni sem.

Szia!
Az örök napló engem is érdekelne. Hogyan lehet hozzá jutni? :)

A nevem senkit ne tévesszen meg, óvó néni vagyok, csak a férjem nevén léptem be. :))

NAgyon jó ötlet, csak az a baj, hogy még nincs meg a 20 bejegyzésem, majd utána tudom csak használni.

Sziasztok!
A minap böngésztem, és rábukkantam egy nagyon jó oldalra! A címe "Gizus galériája"!
Érdemes megtekinteni!
 

bozgor

Állandó Tag
Állandó Tag
én ezt szoktam énekelni és minenki már hozzászokott és nagyon bevált:
Dolgozni szaporán
szedjük fel a kockát
aki lusta igazán
meghuzzuk a kontyát.

ez elég ismert gondolom ismeritek a dallamát.

Van egy másik is egy valdorf óvodában hallottam:
1,2,3 ki lesz az én párom
aki segít rendet rakni az lesz az én párom.
Ezt is énekelni kell.
 

folk19

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Őszi mintákat keresnék. Alma,gomba,levél,sündisznó...stb.
Filcből szeretném őket megvalósítani!
Ha valakinek van ilyen sablonja,tegye fel legyen oly kedves :)
Előre is köszönöm!!
 

szöszi-möszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nem is olyan rég átolvastam az összes hozzászólást és nagyon tetszett a Játék nemcsak játék matek fejl.könyv, már hetek óta megrendeltem, de az a futárcég talán nem is létezik, nem érni el őket és semmi hír róluk:-(A nagy bajom az, hogy nem tudjátok melyik hozzászólásban láttam feltöltve a könyvet, mert már nincs időm újra végignézni és nagyon kellene, itt az év eleje és húúú:-(((

Ja még egy kérdés!Ti dolgoztatok már anyag témakörben?Pl. műanyag, fa, fém, üveg????Én egyszerűen nem igazán találok a neten hozzá anyagot!ha tudtok segítsetek!Köszi!
 

Tonkamama

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Őszi mintákat keresnék. Alma,gomba,levél,sündisznó...stb.
Filcből szeretném őket megvalósítani!
Ha valakinek van ilyen sablonja,tegye fel legyen oly kedves :)
Előre is köszönöm!!

Kedves folk19

A gyerekek topik, kreatív részében rengeteg jó ötletet találsz.:)
 

l.kata

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Most tapétázzák a csoportomat,érdekelne ti hogyan dekoráltok a falfelületekre gombostű és ragacs nélkül.Láttam szép dekorhálókat,ha van képetek v. újságotok ilyesmiről,tegyétek fel!
köszönöm!
 

Szilke63

Állandó Tag
Állandó Tag
Napló

Sziasztok!

Egy ideig nem voltam net közelben és most olvastam, hogy nagy az érdeklődés a kitöltött napló iránt. Szívesen felteszem, de csodát ne várjatok. Ezt bárki meg tudja írni.
Az egyes kitöltött részek külön vannak, mert úgy könnyebben tudok benne dolgozni. Csak az üres naplót szerkesztettem egybe, hogy könnyebb legyen feltölteni.

Használjátok egészséggel!
 

ptiborne

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Most tapétázzák a csoportomat,érdekelne ti hogyan dekoráltok a falfelületekre gombostű és ragacs nélkül.Láttam szép dekorhálókat,ha van képetek v. újságotok ilyesmiről,tegyétek fel!
köszönöm!

Szia I.kata
Mi nikecelt használunk,amit anyaggal bevonunk és erre bármit lehet tüzni.Ezt nagy méretben is lehet kapni.Lehet még kapni nagyméretü parafin táblát az is nagyon jó.
 

Ági63

Állandó Tag
Állandó Tag
Szilke63! Köszönöm a csoportnaplóval kapcsolatos feltöltéseidet, úgy láttam rajtam kivül sok embert érdekekelt.
Segítséget most papírzsebkendő-tartóval kapcsolatban kérnék.
 

sziocinoci

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni Tőletek! Ha valaki tudna mesevárról, várról dalt, zenét, vagy valamilyen "köszönöm" zenét, nagyon megköszönném! Hamarosan átadják az új óvodánkat, és erre kellene valamilyen jó kis ovis dal.
Üdv: Eni

Hej vára, vára,
Nada vára, vára,
Diófa tetejébe,
Annak a levelébe,
Hej vár vedd be,
Hej vár vesd ki!:rolleyes:
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére