Hírek Összeírják a katonai szolgálatra alkalmas polgárokat

Elérkezettnek látják az időt a létszámhiánnyal küzdő Bundeswehrnél, hogy újra elrendeljék a kötelező katonai szolgálatot Németországban, ezért egy friss javaslat szerint hamarosan megkezdődhet a honvédelemre alkalmas német állampolgárok listázása.

Nem bízzák a véletlenre a háborús felkészülést Németországban: a hónapok óta napirenden lévő hadkötelezettség témájában egy friss javaslat szerint a politikusok rövidesen tovább léphetnek annak érdekében, hogy a létszámhiánnyal küszködő hadsereget felkészítsék egy európai összecsapásra.

André Wüstner, a Német Fegyveres Erők (Bundeswehr) Szövetségének elnöke legújabban sürgetni kezdte, hogy minden katonai szolgálatra alkalmas, német állampolgárt regisztráljanak a haderőnél, hogy elkezdődhessen az egyeztetés az érintettekkel.

Ehhez előbb a jogszabályi környezetet kell megteremteni, ezért szerinte a Bundestagnak – biztonságpolitikai okokra hivatkozva – még ebben a parlamenti szezonban lépnie kell a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése felé, amelyet 2011-ben függesztettek fel.

Jelenleg egyértelmű a helyzet – jelentette ki a katonai vezető, utalva az ukrajnai háborúra.

A hadsereg az utolsó órában van​

Első lépésként a Bundeswehrnek meg kell állapítania, hogy ki alkalmas a katonai szolgálatra – nyilatkozta a javaslat kapcsán André Wüstner egy rádiós műsorban, elismerve, hogy a német hadsereg „strukturális hiányokkal” küzd.

Egyúttal bírálta és naivitásnak nevezte azt a több mint egy évtizedes döntést, amellyel 55 év után az akkori kormány lebontotta a 400 ezer fős hadsereg stabilitását. A vonatkozó törvény ugyanakkor kimondja, hogy háborús feszültség esetén újraélesztik a kötelező katonai szolgálatot a férfiaknál – ez lenne az alapja a várható lépésnek.

A katonai vezető emlékeztetett: Boris Pistorius védelmi miniszter is szorgalmazza egy új hadkötelezettségi modell bevezetését Németországban, de szerinte sürgősen cselekedni kell, mert „az utolsó órában vannak”.

Ezért most a jogalkotóknak fel kell hatalmaznia a hadsereget, hogy összegyűjtse minden katonai szolgálatra alkalmas személy adatait, azzal a szándékkal, hogy felvegyék velük a kapcsolatot és tájékoztassák őket a szolgálatról.

A kancellár a munkaerőpiacot félti​


A javaslat nem lepi meg a politikusokat, mivel Boris Pistorius tavaly elhíresült kijelentése óta – miszerint Németországot fel kell készíteni arra, hogy Putyin megtámadja a NATO-államokat – állandó téma a haderő fejlesztése.
A kereszténydemokrata CDU párt is a kötelező katonai szolgálat visszaállítása mellett van: a svéd minta alapján a fokozatos átállást javasolják úgy, hogy rövid időn belül kvóták szerint nőjön a készenlétben lévő katonák száma, és legalább egy éves kötelező szolgálati időt rendelnének el.

Olaf Scholz kancellár ugyanakkor valószínűtlennek tartja az általános hadkötelezettség visszaállítását a fiatalok számára Németországban, szerinte ahhoz az Alkotmányt is módosítani kellene, és a döntés a gazdaságban tapasztalt munkaerőhiányt is súlyosbítaná – idézi a Berliner Zeitung.

Az idősebbek támogatják, a fiatalok ellenzik a besorozást​


Ellenzi a kötelezést a német Caritas Egyesület is, amely szerint nem lehet ilyen erőteljesen beavatkozni a fiatalok életébe, hanem csak önkéntességi alapon kellene ösztönözni a honvédelemben való részvételt, amely törvényes jog.
A német lakosság ugyanakkor nincs annyira megrettenve az elképzeléstől, legalábbis a közvéleménykutatások szerint.

A listázási javaslatról szóló műsor betelefonálói között volt, aki szerint sokaknak jól jönne a kényszerű katonai szolgálat, mert az a társadalmi viselkedésükön is javítana, ám az igazságtalan lenne, ha csak a 25 év alatti férfiakat érintené.

A Forsa felmérése szerint pedig jelenleg minden második ember támogatja a kötelező sorkatonaság visszaállítását Németországban, főként a 60 év felettiek, míg a 18-29 éves korosztály 59 százaléka ellene van a tervezett intézkedésnek.

1715582467677.jpeg
 
minden második ember támogatja a kötelező sorkatonaság visszaállítását Németországban, főként a 60 év felettiek, míg a 18-29 éves korosztály 59 százaléka ellene van a tervezett intézkedésnek.
Ugyan ez van itthon is akik voltak azok nagy része támogatja akik nem voltak azok meg nem.
a döntés a gazdaságban tapasztalt munkaerőhiányt is súlyosbítaná
Még is mit gondoltak ? A háborús felkészülés az csak másokat érint minket nem?
Kiderül hogy európában a NATO USA nélkül semmi.
Csak tudnám akkor miért is áldoz milliárdokat Ukrajnának ha nincs felkészülve egy orosz ellencsapásra?
Vagy mi lesz ha amerika úgy dönt hogy köszöni szépen ennyi volt.....meddig megy a támogatás Ukrajnának európától?
Van valami terv az óvatos kihátrálásra?
 
Lehet, egyszerűbb lenne vonzóbbá tenni a katonai pályát?
(Lefordítva, megfizetni őket.)
Az oroszoknál a vidéki átlagfizetés 30-40 ezer Rubel. A szerződéses meg havi 200 ezret kap. Ha megsérül (komolyabban), akár 2-3 milliós fájdalom díjra is számíthat. Ezzel kellene arányában versenyezni.)
Igaz a zöm csak akkor eszmél, amikor a frontvonalban elkezdik lőni őket (hátulról is, ha visszafordulnának).
Persze ettől még ott a Hofi effektus. (Tud úszni? És ha megfizetjük?) Vagyis a beszipkázott civilből nem lesz egyből katona, csak egy komoly és sikeres kiképzést követően. Addig max ágyutöltelék. Mint az oroszoknál. 3 hét "poligonos" kiképzés és irány a front. (A poligon az kb. a gyakorlótér, de lőni keveset lehet. Legfeljebb egy tár, mert kell a lőszer a frontra.)
 
Rá kell minden országnak és az uniónak ébredni, "Európa a béke szigete." nem kell hadsereg, nem kell katonaság egy nagyon szép eszme. Csak az a baj, hogy mások nem így gondolják, keleten és még keletebben. És az USA is kezd kifogyni a támogatási szándékból, hogy gyakorlatilag a hátán cipelje a NATO-t.
 
S kérdés csak annyi, hogy arányában az oroszokkal valo riogatasnak, mennyi a valoság és mennyi a propaganda!
Azt mondani, hogy ez utobbi egyatalan nincs a vitapartner hulyenek nézése :)

Meg tudna valaki mondani, hogy hogy jutott Hitler hatalomra?
Ok, eroszak, meg hosszu kések éjszakaja és hasonlok, de mi juttatta el addig a szituacioig, hogy ezt megtehette?

Most ujra elojonnek azok a sztereotipiak, amiket mi akik a szocializmusban éltunk jol ismerunk!
Csak az ellenség változott, de ez is el akar pusztitani minket!
Eredményes ez a modszer?
Ha csak arra gondolunk hogy nemetorszag kornyezetvédelmi okokbol bezárta az atomeromuveket, de nem zárkozik el atomfegyverek fejlesztesen, hat vegig fut a hatamon a hideg!

Kulonosen abban a tudatban, hogy ezt egy olyan nep teszi, aki az elmult szaz evben ketszer boritotta langba és vérbe a vilagot.

Meg lehet ezt magyarazni, hogy jo, jo, most masert teszi, de ujra elojon bennem az iras elejen mar felvetett gondolat: akkor nem ezt mondta?
Hitler azzal érvelt, hogy en akqarok uralkodni a vilagon?
Hát a fenet!
A vaterland védelme, a minket elpusztitani akarok elleni vedekezés....nem ismeros ?
 
Rá kell minden országnak és az uniónak ébredni, "Európa a béke szigete." nem kell hadsereg, nem kell katonaság egy nagyon szép eszme. Csak az a baj, hogy mások nem így gondolják, keleten és még keletebben.
Vagy 20 éve megy a vita, hogy legyen e az EU -nak is hadserege. Eddig azzal odázták el, hogy az EU tagok színte mindegyike NATO tag. Amikor Trump elkezdte feszegetni, hogy a GDP 2%-t igenis fordítsak a hadseregre, valakik kiszámolták, hogy ez tetemes p3nz, amit az EU házon belül is felhasználhatja, de Trump távoztával elhalt a dolog.
Itt tartunk ma. Ha nem lenne az orosz -ukrán háború, már el is felejtődött volna, holott Grúzia, Moldávia... esete mi, mát 15 éve előrevetítette a háborút.
És az USA is kezd kifogyni a támogatási szándékból, hogy gyakorlatilag a hátán cipelje a NATO-t.
Dehogy kezd! Nem kiscserkészi mivoltuk miatt támogatnak ők, hanem jól felfogott érdekből. Leszámítva néhány stratégiai országot (pl. Izrael), nem a legmodernebb haditechnikai eszközöket, hanem a "second hand" cuccokat passzolják el, aminek a megsemmisítése horribilis pénzbe kerülne. (Lásd Ukrajnát!)
Anno, amikor NATO tagok lettünk, kértek tőlünk LOR-rt (Letter of Request). Ez a kb "mikénehavóna".
A LOA-ban (Letter of Acceptance) felajánlott eszközök 90%-a felújításra szorult (amit persze màr jó pénzért végeztek volna el.
 
S kérdés csak annyi, hogy arányában az oroszokkal valo riogatasnak, mennyi a valoság és mennyi a propaganda!
Azt mondani, hogy ez utobbi egyatalan nincs a vitapartner hulyenek nézése :)
Úgy vélem, erre valós választ a Kadirov előtti csecsenek, a grúzok, moldávok és nem utolsó sorban az ukránok tudnának adni.
Meg tudna valaki mondani, hogy hogy jutott Hitler hatalomra?
Ok, eroszak, meg hosszu kések éjszakaja és hasonlok, de mi juttatta el addig a szituacioig, hogy ezt megtehette?
Jól tudta a népet etetni, akárcsak Putyin vagy kies hazánk miniszterelnöke.
Most ujra elojonnek azok a sztereotipiak, amiket mi akik a szocializmusban éltunk jol ismerunk!
Csak az ellenség változott, de ez is el akar pusztitani minket!
Meg tudnád mondani, hogy mondjuk 1945 után mely nyugati országok foglaltak el területeket a szomszédaiktól?
Eredményes ez a modszer?
Ha csak arra gondolunk hogy nemetorszag kornyezetvédelmi okokbol bezárta az atomeromuveket, de nem zárkozik el atomfegyverek fejlesztesen, hat vegig fut a hatamon a hideg!
Scholcz azt nyilatkozta, hogy nincs napirenden a saját atombomba fejlesztés.
Kulonosen abban a tudatban, hogy ezt egy olyan nep teszi, aki az elmult szaz evben ketszer boritotta langba és vérbe a vilagot.
Pont erre hivatkozik a kancdllár, amikor elutasítja a német fejlesztést.
Meg lehet ezt magyarazni, hogy jo, jo, most masert teszi, de ujra elojon bennem az iras elejen mar felvetett gondolat: akkor nem ezt mondta?
Hitler azzal érvelt, hogy en akqarok uralkodni a vilagon?
Putyin viszont azt mondta, hogy Oroszországnsk nincsenek határai. Hoppá!
Hát a fenet!
A vaterland védelme, a minket elpusztitani akarok elleni vedekezés....nem ismeros ?
De. Az orosz alkotmányba beleírták, hogy az Orosz föderációnak joga van megtámadni azt, aki fenyegetést jelent Oroszország számára...
 
Úgy vélem, erre valós választ a Kadirov előtti csecsenek, a grúzok, moldávok és nem utolsó sorban az ukránok tudnának adni.

Jól tudta a népet etetni, akárcsak Putyin vagy kies hazánk miniszterelnöke.

Meg tudnád mondani, hogy mondjuk 1945 után mely nyugati országok foglaltak el területeket a szomszédaiktól?

Scholcz azt nyilatkozta, hogy nincs napirenden a saját atombomba fejlesztés.

Pont erre hivatkozik a kancdllár, amikor elutasítja a német fejlesztést.

Putyin viszont azt mondta, hogy Oroszországnsk nincsenek határai. Hoppá!

De. Az orosz alkotmányba beleírták, hogy az Orosz föderációnak joga van megtámadni azt, aki fenyegetést jelent Oroszország számára...
Nagyjabol annyi kulonbseg van a gondolkodasunk kozt, hogy Te valoban meg vagy etetve azzal a rengeteg ostobasaggal, amit mondanak!
Feleben elfogadod azokat a dolgokat amiket irtam.
Na ezt hivjak propagandanak!

En azert annyira tartom jozannak magam, hogy ugy a nyugati vezeters, mint Putyin el akarja hitetni az emberekkel a maga igazat!
Nem hiszem el egyiknek sem, masiknak sem azt a borzaszto joindulatot, amik oket halgatva - Scholcz, Puryin, Makron - kitunnek a szavaikbol!

Az én érte4lmezésemben a béke nem azt jelenti, hogy ukrajna elveszti a háborut, és meghajlik oroszorszag elott, és nem is azt, hogy azt csinalja a vilag amit Putyin akar!

De arrol az eletben nem fogsz meggyozni, hogy az egyik lovoldozo fel csak a beke kedveert vcsinalja, a masik meg mert borzasztoany gonosz!

A vilag nem fegyvereket akar, nem atombombat akar, nem demokracianak hazudott majomketrecet akar, hanem elni, és dolgozni szeretnenk, nevelni a gyerekeinket, neha elmenni vacsorazni egy kedves holgyel, és hasonlo dolgokat!
Ehhhh
Ha téged olvaslak a szocialista lozungok koszonnek vissza a maguk teljes egyoldalusagaban!
 
Nagyjabol annyi kulonbseg van a gondolkodasunk kozt, hogy Te valoban meg vagy etetve azzal a rengeteg ostobasaggal, amit mondanak!
Kik? Putyin?
Mert magam eredetiben (na jó yt felvétel) amikor mondta, hogy nincsenek határai, vagy oroszhonnak egyedi a civilizációja...
Feleben elfogadod azokat a dolgokat amiket irtam.
Na ezt hivjak propagandanak!
Akkor te propagandista vagy?
En azert annyira tartom jozannak magam, hogy ugy a nyugati vezeters, mint Putyin el akarja hitetni az emberekkel a maga igazat!
Nem válaszoltál arra, hogy melyik nyugati ország harapott ki részeket a szomszedjaiból. Én viszont konkrét példákat hoztam, hogy az oroszok ezt tették és teszik.
Már ez az egy dolog determinálja, hogy melyik oldalnak ne higgyek.
Nem hiszem el egyiknek sem, masiknak sem azt a borzaszto joindulatot, amik oket halgatva - Scholcz, Puryin, Makron - kitunnek a szavaikbol!
Jóindulat? Putyin környezetében hullanak az emberek (nem csak Navalnij), hanem a hithű csatlósok is). Nyugati körökből nem nagyon hallottam ilyet. Remélem nem a nyugati sajtó hallgatja el. Putyin az ötödik ciklusat kezdi. Mindez nem nagyon vall arra, hogy a demokrácia csúcsra lenne járatva az oroszoknál. A diktatúra annál inkább.
Macron elődje bíróság elé került (tiltott finanszírozás) Boris Johnsont egy kormánya által tiltott buli miatt lemondatták.
Valahogy ilyesmit nem hallani oroszhon felől, pedig ott is volt "meztelen buli celebekkel" és van korrupció nem kevés.
A seregbeli korrupciót épp most unta meg Putyin (persze lehet, hogy már nem jön belőle mellékes), ezért leváltotta Sojgut, de nem felelősségrevonással, hanem felfelé buktatva (Patrusev helyére, BT titkàrnak).
Ilyenekre alapozva az oroszoknak akkor sem lehet hinni, ha kérdeznek.
Tudom, a nyugat sem szent, de ott legalább van kontroll.
Az én érte4lmezésemben a béke nem azt jelenti, hogy ukrajna elveszti a háborut, és meghajlik oroszorszag elott, és nem is azt, hogy azt csinalja a vilag amit Putyin akar!
Ebben kb. egyet is értünk.
A béke az, ha kivonulnak a megszállt területekről az oroszok, beleértve a Krímet.
De arrol az eletben nem fogsz meggyozni, hogy az egyik lovoldozo fel csak a beke kedveert vcsinalja, a masik meg mert borzasztoany gonosz!
Szerinted az ukránok élvezetből lövöldöznek vagy a hazájukat v3fik?
A vilag nem fegyvereket akar, nem atombombat akar, nem demokracianak hazudott majomketrecet akar
Ha nem akarna a világ egy jelentős része fegyvereket, nem is gyártanak. De amíg emberiség lesz, fegyver is lesz. A majom ketreccel Magyarországra céloztal?
, hanem elni, és dolgozni szeretnenk, nevelni a gyerekeinket, neha elmenni vacsorazni egy kedves holgyel, és hasonlo dolgokat!
Nahát! Szerinted az ukránok nem ezt akarják?
De hagyja az orosz?
Ehhhh
Ha téged olvaslak a szocialista lozungok koszonnek vissza a maguk teljes egyoldalusagaban!
Például?
 
Svájcban sorkatonaság van.
A svájci kormány 2021-ben szavaztatott 36 db. F-35 vadászgép
(6 milliárd CHF) megrendelésérő.
A lehető legszorosabb eredménnyel (50.1%) elfogadták.
Én is igennel szavaztam.
Az Ukrán háború kitörése után a védelmi minisztérium beismerte,
hogy az aránylag jól felfegyverkezett Svájc képtelen saját erőből megvédeni magát.
Kénytelenek a NATO-val szorosabban együttműködni.

Uktrajna megtámadása remek orosz propaganda volt a békéért.
Azóta hallgatnak a vadászgép ellen szavazók.
 
Utoljára módosítva:
Az Ukrán háború kitörése után a védelmi minisztérium beismerte,
hogy az aránylag jól felfegyverkezett Svájc képtelen saját erőből megvédeni magát.
Kénytelenek a NATO-val szorosabb együttműködni.

Uktrajna megtámadása remek orosz propaganda volt a békéért.
Azóta hallgatnak a vadászgép ellen szavazók.
Ebben semmi bírálandót nem látok, mérsékelt és kiegyen súlyozott amit írsz.
Még a következtetésed is megfelelően igaz.
 
Ugyan ez van itthon is akik voltak azok nagy része támogatja akik nem voltak azok meg nem.
a következtetés jó, az indoklás hiányzik
Az támogatja aki mint fegyelemre és kötelességre szoktatásnak látja a szívató és szemét katonaságot. Ugyanez aki megszenvedte ostoba őrmestereit politikai maszlagjait,kimenő megvonásokat utálja.
Semmi emelkedett nincs benne

Akik meg csak kívülről civilként látták de sok hősi mesét olvastak azoknak hazafiság a katonaság.

Mindezt lehet fokozni egy háborús hisztériával és nagy adag nacionalizmussal
És a sok toborzó népszerűsítő filmmel.
Mindez most épp zajlik Magyarországon
A háborús hisztériát fordítottan használja Orbán
Nem az oroszokkal ijesztget,hanem Emmanuel Macroni beszédekkel
Inkább fogalmazz úgy, hogy akit nem érint (60 év felettiek), az támogatja, akit meg igen, az nem.
Ebben egy másik igazság van, a kibic akinek nem drága újjézik
 
Jól tudta a népet etetni, akárcsak Putyin vagy kies hazánk miniszterelnöke.
De hát tanultuk nem? mi volt Hitler módszere
A demagógia és populizmus
1. érezte melyik réteg mit akar.
2. mindegyiknek azt ígérte amire vágyott
2/a. akkor volt a munkás és szocialista és kommunista veszély sztrájkok halmaza a gazdasági válság miatt
2/a/. Ígéretet tett a gyárosoknak letöri a szakszervezeteket és kommunistákat.
2/b. Megígérte a munkásoknak magasabb jövedelmeket a rohadék gyárosoktól.
Eddig a populizmus és a demagógia
3. Belefogott egy hatalmas gazdasági fellendítésbe (hadi útépítésbe) pont mint az USA
New Deal Franklin D. Roosevelt gazdasági programja
4. Épp Hitler még kiegészítette fegyverkezéssel és élettér elmélettel.
Nála mindez egyszere volt gazdasági fellendülés és tömegfigyelem terelés ideológiai
 
Sajna, mit számos területen előfordul a politikusokkal, van az ideológia ábránd, meg a valós tényeken alapúló valóság. Nagyon szép és jól kiszámolt dolog volt, hogy a 90-es években az európai seregeket leépítették, rengeteg felszerelést eladtak, minden örök békéről szólt. Volt pár kisebb nagyobb miszió, de oda pár száz vagy ezer embert kellett küldeni, több alakulattól össze szedték a felszerelést. Aztán most megy a kapkodás. Hiába van egy ultraprofi sereg, mint a régi mondás tartja a mennyiségnek is van minősége. A teljes magyar seregből a hadbavethető létszám, az kb 10 000 fő környékén van. Ez még arra is kevés, hogy a Magyar ukrán határt rendesen lezárja, hisz kb 15 métere jutna egy ember (persze mem ez a mérőszám, csak mennyire kevés is a katona.). Kellenek a tartalékosok, hogy ha kell legalább 2x vagy 3x ennyi embert be lehessen vonni. Viszont ezeknek valamit fizetni is kell, meg munkáltatóval is le kell nyeletni, hogy évente pár hét extra szabira megy az emberke kiképzés miatt. Megoldható, de szervezés és főleg pénz kérdése.
 
Svájcban az sorkatonaság van.
A svájci kormány 2021-ben szavaztatott 36 db. F-35 vadászgép
(6 milliárd CHF) megrendelésérő.
A lehető legszorosabb eredménnyel (50.1%) elfogadták.
Én is igennel szavaztam.
Mert te tudtad, hogy szükség esetén ezekre atomfejes cuccokat is akaszthatnak...
Az Ukrán háború kitörése után a védelmi minisztérium beismerte,
hogy az aránylag jól felfegyverkezett Svájc képtelen saját erőből megvédeni magát.
Kénytelenek a NATO-val szorosabban együttműködni.
A svédek is engedték a függetlenségükből. No meg az ENSZ -be is csak beléptetek ... :)
Uktrajna megtámadása remek orosz propaganda volt a békéért.
Bár nem kifejezetten erre találták ki, de minden rosszban van valami jó.
Azóta hallgatnak a vadászgép ellen szavazók.
Na ja. Mit is mondhatnának?
 
Mert te tudtad, hogy szükség esetén ezekre atomfejes cuccokat is akaszthatnak...
Ez mellett rendkívül olcsón megkaptuk.
A németek egyel kevesebbet rendeltek, de majdnem a dupláját fizetik. :D
Senki sem tudja, hogy bulizta meg ezt védelmi miniszter "asszonyságunk" Viola Amheld.
Ezen nem csak a német szomszédok csodálkoztak.

Kép a svájci BLICK-ből.

18136466-v2-20220915112946155.jpg
 
Ez mellett rendkívül olcsón megkaptuk.
A németek egyel kevesebbet rendeltek, de majdnem a dupláját fizetik. :D
Senki sem tudja, hogy bulizta meg ezt védelmi miniszter "asszonyságunk" Viola Amheld.
Ezen nem csak a német szomszédok csodálkoztak.

Kép a svájci BLICK-ből.

Csatolás megtekintése 1998265
Biztos a tárgyalásokon megmutatott pár kimutatást olyan számlákról amiknek talán van köze pár amerika tábornokhoz :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,181
Üzenet
4,813,398
Tagok
616,417
Legújabb tagunk
Dragonjoymn
Oldal tetejére