Összesen17,5 milliárd forintot bukott az állam a letelepedési kötvényprogramon

A G7 gazdasági portál számításai szerint a program kötvényenként 882 ezer forintba került a magyar adófizetőknek, mindeközben nyolc - köztük két offshore hátterű - cég, amit a kormány a kötvények értékesítésével bízott meg, összesen 156 milliárd forintnyi bevételre tett szert a programnak köszönhetően.

A letelepedési kötvényprogram az indulása utáni első két évben nyereséges volt, de 2015-től kezdve már csak veszteséget termelt az államnak. A program végéig összesen 28,2 milliárd forintot buktak a magyar adófizetők a túl drága hozamok miatt, és ez a bukás akkora volt, hogy az első két év nyereségét is elvitte.

A Párbeszéd szerint törvénymódosítással kell eltörölni a letelepedési kötvény bizniszt. Mint emlékeztetnek, a program csak szünetel, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény a mai napig nem módosult. Az ellenzéki párt szerint emellett indokolt az alapos kivizsgálás is, valamint különadóval kell sújtani értékesítést végző offshore cégeket - hívta fel a figyelmet Barabás Richárd, a Párbeszéd szakpolitikusa.

upload_2018-5-24_1-10-37.jpeg
 
A többi 9 millió csak tehetetlenül bámul. Itt mindent lehet, néhányaknak. A milliárdokat nem tudom értelmezni a magam 65 ezer forintos nyugdíjával.
 
A G7 gazdasági portál számításai szerint a program kötvényenként 882 ezer forintba került a magyar adófizetőknek, mindeközben nyolc - köztük két offshore hátterű - cég, amit a kormány a kötvények értékesítésével bízott meg, összesen 156 milliárd forintnyi bevételre tett szert a programnak köszönhetően.

A letelepedési kötvényprogram az indulása utáni első két évben nyereséges volt, de 2015-től kezdve már csak veszteséget termelt az államnak. A program végéig összesen 28,2 milliárd forintot buktak a magyar adófizetők a túl drága hozamok miatt, és ez a bukás akkora volt, hogy az első két év nyereségét is elvitte.

A Párbeszéd szerint törvénymódosítással kell eltörölni a letelepedési kötvény bizniszt. Mint emlékeztetnek, a program csak szünetel, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény a mai napig nem módosult. Az ellenzéki párt szerint emellett indokolt az alapos kivizsgálás is, valamint különadóval kell sújtani értékesítést végző offshore cégeket - hívta fel a figyelmet Barabás Richárd, a Párbeszéd szakpolitikusa.

Csatolás megtekintése 1609345
*
Aljas volt ez az üzletük is, mint az ezt megelőzőek és az ezt követőek... Dühít, mérhetetlenül dühít. Legjobban az, hogy még mindig de nagyon sokan hiszik-védik ezt a kormányt.
 
Valamiért csak csinálják...csinálták.
Rogán fizetsége volt.
Ő volt a kalapácsember.
a D203 ügynök dolog volt az első reszortja
De ne ess kétségbe.
Bírósággal mondatták ki Ő ártatlan a kötvény ügyben.
Tollashátú mókusok meg elhiszik.
image.aspx
 
Utoljára módosítva:

Tökéletes az elnevezés "tollashátú mókusok"... Valóban azok, akik azt hiszik el, amit nap, mint nap sulykolnak tévében-rádióban-újságban... Nem ismételem meg, minden betű, minden kimondott szó - hazugság.
 
akik azt hiszik el, amit nap, mint nap sulykolnak tévében-rádióban-újságban... Nem ismételem meg, minden betű, minden kimondott szó - hazugság.
Tipikus 1950-s évek Propaganda módszerek..
De a köznép nem volt velük.
Észlelte más a való és más amit bemondanak.
Külön neve volt a rádiónak.
Azért nincs keze mert akkor lopna is,nem csak hazudna.
 
Ki emlékszik filmből vagy életből a vezetékes rádióra?
Na nem az általános iskoláknál tantermiekre gondolok
Ott még volt 1960 után is de már nem működtették
Arra gondolok ami az utcán a tanács vagy kultúrházból a terekig ment.Óriási fémtölcsérben végződött.
Falurádió volt a neve
Pártunk és kormányunk vagy a Kossuth propagandát lökte vagy a párt titkár szövegét.
Valamint magyarnótát.
Utoljára ilyet a Csinibaba filmben láttam.
Simonbá a tömbmegbízott olvasta be a lottószámokat.
De az 56 számot nem olvasta be.
Ezekre az időkre kacsintgat vissza a propaganda gépezet.
Hogy van pofája ilyen kézi-vezérléses idők módszereit feleleveníteni?
Bevált módszer azért?
A hangszóró az oszlopok tetején:

h50kfts_l.jpg
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,821
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére