Ötletek faliújságok, plakátok készítéséhez, teremdíszítéshez II.

tamarix témája a 'Gyerekeknek' fórumban , 2014 Június 25.

  1. joszoka

    joszoka Állandó Tag



    Kedves Tamarix!

    Köszönöm a részletes választ! Egyenlőre nincs kérdésem, érlelem és próbálom adaptálni az enyémekre. Több féle értékeléssel próbálkoztam; volt, ami nem vált be, ill. nekem kellett azon igyekeznem, hogy keressek olyan alkalmakat/módot arra, hogy jutalmazhassam - ez azért "gond", mert azt a pár gyereket nehezen lehetett motiválni, "megfogni". Volt egy talléros rendszerünk, ami 1,5 évig működött. Lehet, működött volna tovább is, de kicsit belefáradtam, ill. volt, aki elhagyta vagy otthon hagyta a tallérjait. Az utolsó, negyedik évem lesz velük, így valami olyat szeretnék, amit tanító pár nélkül is tudok csinálni és kitart a gyerekek lelkesedése év végéig. Tetszik, amit írtál! :)
    Hálásan köszönöm! :)
     
    Utoljára módosítva: 2017 Augusztus 5
  2. tamarix

    tamarix Állandó Tag

    Lassan készül az őszi dekoráció, most dekorfilcből.

    Ajtóra:
    ajtó.JPG

    Ősztündérek: még nem tudom, hogy mobil lesz-e belőlük, vagy a falitáblát díszítik, esetleg damilon lógnak:)
    ősztündér2.JPG ősztündér.JPG ősztündér3.JPG
     
  3. okina30

    okina30 Állandó Tag

    szuksegem lenne az apacai abc betuk hivokepeire....valahol lattam itt de nem talalom....fontos lenne....nagyon koszonom
     
  4. tamarix

    tamarix Állandó Tag

  5. Szkrat

    Szkrat Állandó Tag

  6. Esperantisto

    Esperantisto Állandó Tag

  7. tamarix

    tamarix Állandó Tag

    Már eléggé régen készítettem. Amit tudtam, összeszedtem.
    fa.jpg madar.JPG zsapinho.png 103330303_large_7.jpg 103330340_large_28.jpg Easter Flowers[4].jpg bari.jpg évsz112.jpg évsz.jpg évszak5.jpg évszak55.jpg évsz116.jpg évsz117.jpg A January Bear Boy PB.jpg nap-sablon.jpg
    A virágok mintanyomóval készültek, a többit megrajzoltam, de már nincsenek meg.
     

    Csatolt fájlok:

    asclep kedveli ezt.
  8. tamarix

    tamarix Állandó Tag

    Sablonok, színezők Szent Márton napra(faliújságra):

    libasor.jpg libasor1.jpg libasor3.jpg libasor4.jpg libasor5.jpg libasor6.jpg libasor7.jpg libasor8.jpg libasor9.jpg libasor10.jpg libasor11.jpg libasor12.jpg libasor14.jpg libasor15.jpg stmartingans.jpg
     
    tamas96 és kbzs kedveli ezt.

Megosztás