ÚJ TUDATRA és DIMENZIÓRA váltó ENRGIÁK.

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A Saumbra szimptómák

Ébredő isteniséged tizenkét jele

(Geoffrey Hoppe és Tóbiás szerint)

1. A test sajgásai és fájdalmai, különösen a nyakban, a vállakban és hátban. Ez az intenzív DNS változások következménye, amint a ``Krisztus mag'' ébred benn. Hamar el fog múlni.

2. Minden látható ok nélküli mély benső szomorúság. Elbocsátjátok a múltatokat (a mostani életét és a többiét is) és ez az oka a szomorúságnak. Ez ahhoz hasonló, mint amikor elköltöztök egy régi házból - ahol évek hosszú során keresztül éltetek - és egy teljesen újba költöztek be. Amint beköltöztök az új házba, fellép egy szomorúság, mivel a régiben maradnak az emlékek, energia és a tapasztalások. Ez is hamar el fog múlni.

3. Sírás minden látható ok nélkül. Hasonlóan a fenti második szimptómához. Nagyon jó és egészséges hagyni, hogy a könnyek szabadon folyjanak. Segíti a régi energia távozását. Ez is hamar el fog múlni.

4. Hirtelen megváltozó állás vagy karrier. Nagyon általános szimptóma. Amint változol, a dolgok éppen úgy változnak körülötted. Ne rágódj azon, hogy mindjárt megtaláld magadnak a ``tökéletes'' állást vagy karriert. Ez szintén hamar el fog múlni. Átalakulóban vagy és még jó pár állás és munka végzése van előtted, amíg megtalálod valóban a szenvedélyednek megfelelő munkahelyet, karriert.

5. Kivonulás a családi kapcsolatokból. A biológiai családodhoz a régi karmád alapján kapcsolódtál. Amikor kiugrasz a karmikus ciklusból, a régi kapcsolatok béklyói eloldozódnak. Ez olybá tűnik, hogy elsodródsz a családodtól és a barátoktól. Ez is hamar el fog múlni. Majd, egy bizonyos idő után, amennyiben ez megfelelő a számodra egy teljesen új viszonyt alakíthatsz ki velük. Habár, ezek a kapcsolatok már az új energián alapszanak és már nem terhelik karmikus terhek.

6. Fura alvási szokások. Mondjuk, minden éjjel felébredsz hajnali kettő és négy óra között. Nagyon nagy munka folyik ilyenkor rajtad és emiatt gyakran felriadsz egy kicsit ``szusszanni''. Nem kell emiatt aggódni. Ha nem tudnál újból elaludni, inkább kelj fel és csinálj valamit, mint sem álmatlanul feküdj az ágyadban és emberi dolgok miatt aggódj. Ez is hamar el fog múlni.

7. Intenzív álmok. Ezek lehetnek háborús és csatározós álmok, üldözéses és rémekkel teli álmok. Szó szerint kiszabadítjátok magatokból a régi energiát és a múlt ezen energiái gyakran mint háborúk, rohanó menekülések és rémek gyanánt szimbólizálódnak az álmaitokban. Ez is hamar el fog múlni.

8. Fizikális tájékozódási zavarok. Bizonyos pillanatokban igen talajt vesztettnek érezheted magad. Ott fogsz állni egy ``térbeli kihívásban'' azzal az érzéssel, hogy képtelen vagy szilárdan megvetni a lábad a talajon, vagy úgy, mint ha egyszerre két világban élnél. Amint tudatosságod átvált az új energiába, a tested néha lemarad ettől. Tölts több időt a természetben, hogy az elősegítse az energia megalapozódását benned. Ez is hamar el fog múlni.

9. Fokozódó ``belső beszéd''. Úgy fogod találni, hogy egyre többet beszélgetsz az Éneddel. Hirtelen arra leszel figyelmes, hogy már harminc perce elmélyült beszélgetésbe bonyolódtál saját magaddal. Egy teljesen új szintű kommunikáció nyer teret a lényedben, kezded megtapasztalni magadban a saját magaddal való beszélgetés jéghegyének a csúcsát. A beszélgetés egyre csak fokozódik, egyre folyékonyabbá fog válni, egyre összefüggőbbé, egyre bensőségesebbé. Nem őrültél meg, csak mint Saumbra belépőben vagy az új energiába.

10. A magányosság érzése, még ha társaságban is vagy. Egyedül érezheted magad és eltávolodhatsz másoktól. Érezhetsz vágyat arra, hogy ``messzire repülj'' csoportoktól és tömegektől. Mint Saumbra, egy szent és magányos ösvényen jársz. Amint a magányosság érzése növeli a szorongásod, egyre nehezebbé válik a többiekhez való viszonyod. A magányosság érzése kapcsolható ahhoz is, hogy a segítőid elmentek, itt hagytak magadra. Ők ott voltak veled mindig, az összes életedben, az összes utadon. Itt volt az ideje annak, hogy elmenjenek, hogy biztosítsák a helyet számodra, amit kitölthetsz az isteniségeddel. Ez is hamar el fog múlni. Az űr benned ki fog töltődni a Krisztus tudatosságod szeretetével és energiájával.

11. A szenvedély teljes hiánya. Érezheted magad teljesen érdektelennek, csak egy kevés vagy semmilyen vággyal sem az iránt, hogy bármit is tegyél. Ez teljesen oké is így, ez csak része a folyamatnak. Töltsd el ezt az időt avval, hogy nem csinálsz ``sem-mit''. Ne küzdj magaddal emiatt, mivel ez is hamar el fog múlni. Ez hasonlít ahhoz, mint amikor újraindítanak egy kompjútert. Mielőtt egy jóval kifinomultabb szoftvert töltenének fel rá - jelen esetben az új Krisztus mag energiáját -, előbb le kell állítani a régi rendszert.

12. Nagyon mély vágy aziránt, hogy Haza térj. Valószínűleg ez a legnehezebb és a legnagyobb kihívást jelentő dolog a számodra az összes többi közül. Érezhetsz egy nagyon mély, mindent elsöprő vágyat arra, hogy elhagyd a bolygót és visszatérj az Otthonba. Ez nem egy ``öngyilkosságra hajlamos'' érzés. Nem haraghoz vagy kudarchoz kapcsolódik. Nem akarsz emiatt nagy felhajtást csapni, vagy jókora drámát kreálni magadnak vagy másoknak emiatt. Van benned egy csendes rész, ami egyszerűen csak Haza akar menni. Ennek az indítéka nagyon egyszerű. Befejezted a karmikus ciklusodat. Teljesítetted az erre az életre kötött szerződéseidet. Készen állsz egy teljesen új létidőre, miközben ugyanabban a testben maradtál. Ez alatt az átmeneti folyamat alatt, egy belső emlékezés ébred benned az iránt, hogy milyen is a túlsó oldalon a lét. Készen állsz-e egy újabb embert próbáló kalandra itt a Földön? Készen állsz-e arra, hogy szembe nézz annak a kihívásával, hogy belépsz az új energiába? Igen, valóban Haza térhetsz most. De ha már ilyen messze eljöttél, és ennyi, de ennyi élet után bűn lenne itt hagyni a befejezése előtt ezt a mozit. Mellesleg, a Szellemnek szüksége van rád itt, hogy segíts másoknak is átkelni az új energiába. Szükségük van egy humán kalauzra, pont olyanra, mint Te, aki már megtette az utazását a régi energiából át az újba. Az ösvény, amin jársz, lehetővé teszi azt, hogy az Új Istenember Tanítójává válhass. Amikor magányos és sötét az utad néha, emlékezz arra, hogy soha sem vagy egyedül.

folyt.köv....
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A csendes ima

Tóbiástól, ahogyan Geoffrey Hoppe közvetítette

Ez az ima tulajdonképpen egyfajta elfogadása Mindannak, Ami Van. Amikor ezt az imát mondom, akkor teljesen tisztában vagyok avval, hogy eddig is minden imámat hallotta a Szellem, valamint avval is, hogy bármilyen bennem felmerülő vágy beteljesítésének a lehetőségét is úgyszintén reám ruházta. Elfogadása továbbá annak is, hogy lelkem teljesen fel van töltekezve tökéletességgel és Isten kegyével. Elfogadása a totális tökéletességemnek és "Való-ságosságomnak". Mindaz, amire vágyakozhatom, mindaz, amit társteremtenék, annak a megoldásai is mind-mind benne vannak már a valóságomban. Csendes imának hívom ezt, mivel tudom jól, hogy Lényem teljesen kész és egész. Ezért hát teljesen szükségtelen bármit is kérjek a Szellemtől, mivel már úgyis rég ideadott nekem már mindent...
Teljes szívemmel, elfogadom Létezésem tökéletességét. Elfogadom azt az örömet, amit már jó előre elterveztem magamnak az életemre. Elfogadom azt a szeretetet, melyért imádkoztam, azt, hogy teljesen birtoklom is azt már. Elfogadom azt a békét, melyet kértem, s mely már teljesen a valóságom is immár. Elfogadom azt a bőséget, melyet mindig is kerestem, hogy az teljesen betölti az életem.
Teljes meggyőződésemben, elfogadom Létezésem tökéletességét. Felelősséget vállalok a saját teremtéseimért, és minden dologért, ami csak van az életemben. Elfogadom a Szellem erejét, mely bennem rejlik, s tudom azt, hogy minden dolog úgy van, ahogy azoknak lenniük kell. Teljes bölcsességemben, elfogadom létezésem tökéletességét. A leckéimet igen nagy körültekintéssel saját magam választottam ki, és most teljes egészükben megtapasztalva azokat, végzem el őket. Az út, melyen lépkedek, megszentelt ösvény, isteni céllal. A megtapasztalásaim egyúttal gazdagítják a minden létezőt is, annak részeivé válván. Teljes tudásomban, elfogadom létezésem tökéletességét.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Májusi energiák 2005 – Az 5:5 csillagkapuk és az Istennő Rács/Phi Mátrix aktiválása

Celia Fenn mediális közvetítésével

Kedveseink, csodálatos híreket hozunk ezen a napon azokról az energiákról, melyek aktiválják a bolygót májusban, és folytatják a tudatosság emelését egészen a június 21/22-i napfordulóig, ami egy sarkalatos pont lesz.
Amint erről beszámoltunk a múlt havi közvetítésünkben, sok változás volt folyamatban a bolygón áprilisban. Az energiák, melyek kioldódtak és megalapozódtak márciusban (5:3) a Phi Kapu aktiválása alkalmából, lehetővé tettek egy nagy váltást, visszatérést az eredeti állapotba, és lehetővé tették, hogy még több ember felébredjen és elkezdje felemelkedését. Ennek az évnek júniusára eléritek a kritikus tömeget, és az egyensúly az Új Föld javára mozdul el. Ami azt jelenti, drága Fénymunkások, hogy a céljaitokat teljesülnek. Nem lesz többé szükség katasztrófákra, felfordulásokra és halálra a bolygón.

Az Istennő vagy Paradicsom Rács megerősítése meg fogja teremteni a tökéletes egyensúlyt, ami szükséges alapja annak, hogy az Új Föld megnyilvánuljon a fizikai síkon.

folyt.köv....
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A két 5:5 –ös Kapu

Két 5:5 – ös kapu lesz májusban. Az első május 5-én nyílik meg, és legintenzívebben május 5. és 11. között lesz érezhető. Az újhold ebbe a periódusba esik, május 8-án. A Bika jegyében levő újhold integrálni fogja Vénusz, a szerelem istennőjének az energiáit, aki a Bika asztrológiai házát uralja. Ez a Hold egységbe rendezi és továbbviszi az áprilisi Wesak Telihold erőteljes istennő energiáit is, a Tarák és Quan Yin energiáit… az Örömöt, Együttérzést és a Szolgálatot. Mivel ahogy áthaladtok ezen a nehéz időszakon, drága Fénymunkások, valóban szolgálatot teljesítetek, és az Örömötök és az Együttérzésetek megnyilvánul Reményeitekben, és abban, hogy az Új Föld valóságára összpontosítotok.

A második kapu május 23-án aktiválódik, ami szintén egy 5:5 harmóniájú kapu. Ez egybeesik a Nyilasban levő teliholddal, vmint a Nap átlépésével május 22-én a Bikából az Ikrekbe. A Nyilasban elhelyezkedő Galaktikus Központ és Plútó energiái újra hozzáadódnak a Nyilasban álló telihold energiáihoz, hogy átalakító energiák egy erőteljes hullámát közvetítsék a bolygó felé. Ez az energia eltölti a bolygót, és továbbviszi egészen a júniusi napforduló kulcspontjáig, ami a „nincs visszatérés” pontja lesz a Bolygó számára. Ettől az időponttól kezdve az, ami eddig csak elképzelésként vagy fogalomként létezett, elkezd formát ölteni vagy valóságként megnyilvánulni – és ez az Új Föld.

folyt.köv..... :D
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Az 5:5 harmóniája

Kedveseink, szeretnék röviden elmagyarázni az 5:5 harmonikus jelentőségét a Szent Geometria és az Istennő energiák kifejezéseivel. Az 5 energiája szoros kapcsolatban van az Aranymetszéssel vagy a Phi-vel. Ez egyben a bolygón található szerves élet mátrixa, és megtalálható az emberi test arányaiban, vmint az emberi DNS szerkezetében, ami szintén egy 5:5 – ös mintázaton alapszik.

Ez az energia, költőien szólva, a természet, a Természetben található Női minőség, az Istennő energiája. Ez a hold és a csillagok, a virágok és a levelek, és ez a mintája a saját csodálatos DNS könyvtáratoknak is, ami az információkat tárolja.

Ha a Phi Rács vagy Paradicsom Mátrix erős a bolygón, akkor a természet virágzik, az emberek egészségesek és boldogok, és az Istennő vagy Isteni Női energiák erősek. Ám amikor a Phi Rács szétesik, ahogy az az elmúlt években történt a bolygótokon, az Istennő eltűnik, és ez általános boldogtalanságot, elégedetlenséget és egyenlőtlenségeket eredményez.
Így tehát, kedveseink, a márciusban a Phi Csillagkapun keresztül érkező energiák rögzítése a Paradicsom Mátrixban valóban egy csodálatos ajándék volt a bolygó számára, amit oly sok fénymunkás felszentelt szolgálata tett lehetővé, akik átmentek saját átalakulási folyamatukon, és képesek voltak megtartani és földelni az energiákat, amik márciusban áramlottak a bolygóra az 5:3 –as kapun keresztül.


folyt.köv....
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A Természet gyógyulása és az Elementál energiák visszatérése
Ahogy a Paradicsom Mátrix vagy Istennő Rács megalapozódik és aktiválódik szerte a bolygón, a Föld visszatér az eredeti terv szerinti állapotba, virágzó és zöld bolygóként. A természet újra növekedni kezd és gyarapodásnak indul, ahogy a Phi Mátrix energetizálódik, és elkezd energiát összpontosítani a manifesztációhoz.
Készüljetek fel a nagy erdők és erdőségek visszatérésére a bolygóra. Lassan, de visszatérnek. És visszatérnek velük az Elementálok és Dévák, és a Természet Szellemei vagy tündérek, akik újra otthonra lelnek a természet eredeti és zöldellő világában.
Tehát, drága Fénymunkások, ahogy befogadjátok a májusi 5:5 harmonikusok energiáit – különösen az északi féltekén, ahol érzitek a tavasz energiáit is -, legyetek tudatában annak, hogy változások erőteljes energiái integrálódnak a bolygó Kristály Rácsaiba. Valószínűleg ez nem lesz egy könnyű időszak, hanem inkább zavaros és nehéz, ahogy a régi energiák összecsapnak az újjal. Ám tudjatok arról, hogy minél inkább az újra összpontosítotok, annál erőteljesebbek lesznek ezek az életetekben, és annál gyorsabban tudjátok manifesztálni az Új Földet saját valóságotokban a fizikai síkon.

Ui. További információk az 5-ös szám és az Aranymetszés kapcsolatáról a következő linken olvashatók: http://goldennumber.net.
Az 5-ös szám és az emberi DNS közötti kapcsolatról bővebb info: http://goldennumber.net/dna.htm.
Az Istennő Mátrix szerkesztéséről: http://goldennumber.net/penrose.htm

A képek Christina Bryer munkái, „Tanit” és „Indigó” címmel. További képei megtekinthetők a www.christinabryer.com oldalon.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A lemúriai kapcsolat

Shasta, 2004. június 20. – 7. Éves Kryon Konferencia
Üdvözlet, drága barátaim, Kryon vagyok, a Mágneses Szolgálattól! Ezt a termet e napokban nagy energia tölti be! (Ez a Konferencia harmadik napja.) Vidámság, tanítások és gyógyulások helyszíne. És a felismeréseké is – melyek talán egy forradalom kezdetét jelentik egyéni gondolkodásmódotokban.

A fátyolon túlról érkezett entitásoktól hallottatok ma üzeneteket. Mondhatjátok, hogy én is egy vagyok közülük (Kryon mosolyog.) Mind többnyire ugyanarról beszéltek. Elmondták nektek, hogy mi, kik a fátyol túloldaláról érkeztünk, csak centiméterekre vagyunk tőletek. Tudjuk, kik vagytok, és miken mentek keresztül. De az igazi nagyság bennetek van, és ez az összes mai közvetítés közös üzenete. Erről beszélt Adama (szavait Louise Jones közvetítette), Gaia anyai energiája (Pepper Lewis közvetítette), és igen, erről szólok én is. Ezért megkérdezzük: hányszor kell még ezt az üzenetet hallanotok, hogy végre elhiggyétek?

Kezdjük a legelején. Lehet, hogy mindaz, amit hallotok, tényleg igaz? Lehetséges, hogy a hang, amit egy Emberi Lény közvetít, egy a Földetekkel azonos korú valamit képvisel? Lehetséges, hogy e hang képviseli azt a sok öreg lelket, a „családot”, akik az általunk otthonnak nevezett, de általatok misztikusnak tartott helyről érkeznek? Kryon mint egy csoport beszél hozzátok, és ez se új hír. Vajon meg tudjátok ezt érteni?

Lehetséges, hogy az általunk a család – Isten – szeretetének nevezett valaminek illata és sűrűsége van, amit most ti is éreztek, és ami DNS-etek szintjén bennetek is ott van? Igaz lehet ezekből bármi is?
Ismét emlékeztetünk rá, ezen a módon érkezett a bolygóra az összes isteni üzenet! Bármely vallásról, hitrendszerről vagy szellemi forrásról legyen is szó, egy Emberi Lény közvetítette a tudást. Gondoltatok már erre? A Föld összes szent iratai az általatok titokzatosnak tartott közvetítések révén születtek meg… Istentől elérkezett az üzenet egy Emberi Lényhez, majd tőle sok Emberi Lényhez. Lehet, hogy egy látomásban történt meg átadása, vagy talán egy angyal szavain keresztül. Lehet, hogy a kapcsolat egy a gondolatokat papírra vető emberrel jött létre, mint például Pállal a börtönben; netán egy égő bokorból vagy egy barlangból érkezett az angyali üzenet. De megint emlékeztetlek rá benneteket, hogy ez a volt a mód. Nem Isten írta legszentebb irataitokat… Emberek írták!

folyt.köv....... :D
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A Föld legnagyobb festőinek kezét is a fátyol túloldaláról vezették, mikor a létező legistenibb műalkotásaik megszülettek. A híres zeneszerzők alkotó energiáit is a fátyol túloldaláról vezérelték, miközben megalkották legnagyobb műveiket, melyek – legyenek bár újak vagy régi időkből valók – szíveteket ma is gyönyörű érzésekkel töltik el. Ezek is közvetítés útján érkeztek! Mégis, vannak még mindig olyanok közöttetek, akik ezt különös, szokatlan és furcsa dolognak tartják.

De sok öreg léleknek ebben a teremben és az olvasók közül is sokaknak mégis valóságos az élmény. Olyannyira az, hogy valóban érezni is kezdik! Ezért most megint elmondjuk nektek, hogy kíséretünk az egész hétvége alatt itt tartózkodott, nem távozott el közben. A korábbi közvetítések után nem bocsátottuk el őket, ahogy általában szoktuk. Ehelyett egy kis szentélyt alakítottunk itt ki most ezekre a napokra… egy biztonságos helyet, és a kíséret egész hétvégére itt maradt.

Legyen ez az olvasó számára is szentély! Tudjátok, hogy most látunk benneteket? Egy hatalmas tér ez, amiben nincs idő, és sokan hallgatnak, sokan olvasnak benne. Ettől az időtől/naptól számítva évek telnek majd el, amikor az olvasó még mindig „itt” lesz. Biztonságos hely ez ezekben a percekben arra, hogy elengedjétek magatokat.

Alkalmas hely a megújulásra. Alkalmas hely a mosolyra és a Szellem örömének megtapasztalására. Alkalmas hely arra, hogy kifejlesszétek a megérthetetlen megértésének bölcsességét. Alkalmas hely arra, hogy kérdéseket intézzetek az interdimenzionális világ felé, olyan válaszokra számítva, amelyek bár nem tűnnek érthetőnek, mégis hitelesek. Ilyenek a szentélyek. Kétirányú kommunikáció folyik bennük, még akkor is, ha gyakran egyirányúnak tűnik.

folyt.köv........ :D
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Sok minden megtörténhet ebben a hallgatókkal és olvasókkal teli nagy térben is. Alkalmas az idő arra, hogy – eltávolodva a kiejtett földi szavaktól – néhányan egy olyan állapotban merüljenek el, amiről azt gondolják, alvás, de ami valójában nem az. Egy transzjellegű állapot ez, melyben félelmeitek megszűntek, s amelyben felsőbb énetek beszél hozzátok, olyan nyelven, amit nem érthettek.

Erre számítunk is, hiszen ez is része a kommunikációs folyamatnak. Csak felsőbb énetek tudja az interdimenzionális dolgokat igazából megmagyarázni azoknak a négydimenziós lényeknek, akiknek magatokat tartjátok. Mert négydimenziós entitások vagytok egy sokdimenziós valóságban. Csak valóságotok kezdő tudatosságát látjátok, és ez így is marad, hacsak aktívan nem vágytok ennek kiterjesztésére. De a benneteket körbeölelő többi valóság akkor is ott van, ha akarjátok látni, ha nem!

Most pedig… társamnak szóló instrukciók: átírhatod a mostani közvetítés szövegét, de ne tedd közzé addig, amíg azt nem mondom, hogy eljött rá az idő. (Kryon azt mondta, legkorábban szeptemberben lehet.) Ennek okait jelenleg nem láthatod át, de visszatekintve nyilvánvalóvá válnak majd. Ezért ebben a pillanatban felkérem azoknak az interdimenzinális lényeknek a sokaságát, akik az információ átadásának idejére csatlakozni kívánnak hozzánk, hogy most tegyék meg.

Kérem, hogy csatlakozzanak hozzánk a Shasta hegynek nevezett szentélyből, a helyről, ahol annyian várnak már oly régóta erre a pillanatra, a mostani idők eljövetelére a Földön. Olyan lények ők, akik arra várnak, hogy az emberiség interdimenzionálissá váljék, és ez történik most. Felkérjük őket, hogy csatlakozzanak a Kryon kísérethez, és a jelenlévő Emberi Lényekkel együtt most tiszteletünket fejezzük ki származásuk előtt. Gondoljatok erre az eseményre úgy, mint egy újraegyesülésre – lemúriai találkozik lemúriaival, segítő a fényadóval.

folyt.köv....... :K:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Látjátok a mögöttünk lévő hegyet (Shasta)? Talán most másképp látjátok, mint a múltban. Ez nem valami furcsa hely, ahol néha különböző fényalakzatokat látni. Ez egy interdimenzionális otthon. Mi a lemúriaiakkal együtt egy olyan idő buroknak tekintjük, amit várakozóban lévő energia és információ tölt ki. Amikor felfedezik, akkor az energia kiárad majd belőle. Elmondtuk már nektek, hogy ez a kiáradás ezekben az években megkezdődik, így az idő burok felfedezése épp most zajlik!

Olyan sok mindent akarok megosztani veletek, de még mielőtt a lemúriaiak származásának fejtegetésébe kezdenénk, szeretnék elmondani valamit az interdimenzionalitással kapcsolatosan – emlékeztetőként, leckeként. Mivel még az e hétvégén érzékeltetett és átadott dolgok némelyikét se értettétek meg igazán, ezért egy kis tudományos anyaggal kezdünk. Néhány dolgot szeretnénk emlékeztetőként elmondani. Nem választhatjátok ketté a tudomány mesterét és a spiritualitás mesterét. Az elképzelések mindkettőnél ugyanarról szólnak, és egy napon majd olymértékben összeolvadnak, hogy nem lesztek képesek megkülönböztetni a kettőt. Mert épp az interdimenzionalitás alapvető fizikai törvényei kezdik majd megfejteni a spiritualitás rejtélyeit.

Nem dobhatjátok félre az egyiket, ha meg akarjátok ismerni a másikat. Nem vehetitek semmibe az egyiket, hogy csak a másikra koncentráljatok. A kettő együtt létezik. Talán ma is vannak még olyan szellemi beállítottságú emberek, akik nem óhajtanak a magas szintű fizika kérdéseivel foglalkozni? Ez érthető, és ez minden bizonnyal fordítva is így van! Mégis arra biztatlak benneteket, hogy nyissátok ki a relativitásról szóló alapszintű könyvek valamelyikét. Olvassátok el az alapvető magyarázatokat az általatok húr-elmélet nevezett dologra vonatkozóan. Ebben a tudásanyagban a megértés olyan kincsei rejlenek, melyek pontosan illeszthetők szellemiségetekhez, sőt néhány tapasztalásotokhoz is.

folyt.köv..... :D
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A spirituális idő-paradoxon


Tegnap például elhangzott a következő kérdés Gaiához: „Ha felgyorsulóban vagyunk, akkor miért van mégis, hogy meditáció közben a többiekkel együtt tulajdonképpen az időt próbáljuk kitágítani és lelassítani? Ez helyes? És mi történik közben? Hogy lehet egyszerre jelen a lassulás és a gyorsulás? Azt mondják, hosszabb ideig élhetünk, de vajon képesek leszünk-e erre a felgyorsult időben? Folyton azt halljuk, éljünk a jelenben, de ez majdnem olyan, mintha megállna az idő! Nincs ez ellentétben a tudomány állításával az idő felgyorsulásáról?” Gaia erre egy csodálatos és helyes választ adott: „Valóságotoktól függően és valóságotoknak megfelelően érzitek mind a kettőt.” Néhányan nem értik, hogy lehet ez. De akkor is ez a helyes válasz.

Hadd próbáljam most egyszerűbb módon megmagyarázni azt, amiről Gaia beszélt, mert fontos dologról van szó. Nem választhatjátok el a spiritualitást a magas szintű fizikától. Valóságotokban most gyorsabban haladtok. Ezt az idő felgyorsulásaként érzékelitek. De valójában nem az. Csak térbeli helyetek rezgésének növekedése miatt érzitek úgy, hogy az idő felgyorsult. Ti gyorsultatok fel. Amikor Einstein megalkotta az idő interdimenzionális működéséről szóló posztulátumait, azt mondta: „Minél nagyobb a sebesség, annál jobban kitágul, és lelassul az idő.”

Emlékeztek rá? Nem hangzik ez ellentmondásosan? I

tt igazából a fizikai valóság és a spiritualitás interdimenzionális jellegéről van szó. Ezért most megint emlékeztetünk a spirituális fizikára: Most sokkal gyorsabban utaztok (magasabban rezegtek), mint amikor az első tudatosság a bolygón kifejlődött. A rezgésszint növekedésével együtt jár időtök változásának érzete. Minél gyorsabban haladtok, annál inkább érezhetitek magatokon nyilvánvaló felgyorsulásotok energiáját. Ám minél gyorsabban haladtok, annál inkább kitágul az idő! Ez nem metafizika, ez fizika!

folyt.köv....
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Úgy gondoljatok az időre, mint valami hatalmas gumiszőnyegre. Minél gyorsabban haladtok rajta, az annál inkább megnyúlik minden irányban. Most pedig képzeljétek azt, hogy a szőnyeg életetek egy évét jelképezi.

Minél gyorsabban mentek, annál inkább megnyúlik, hogy alkalmazkodjon hozzátok, bármilyen gyorsan mentek is. Ezért függetlenül attól, hogy milyen gyorsan futtok ezen az „egy évnyi szőnyegen”, az méretben úgy fog változni, hogy az „év” kitartson addig, amit ti egy évnek gondoltok. Ebben nincs ellentmondás. Ez a két jelenség szorosan együtt létezik a fizikában és a metafizikában is. És épp ez az alapja annak is, drága barátaim, aminek megtételére már kértünk benneteket. Azt kértük tőletek, lassítsátok le testetek óráját. Helyénvaló az idő megnyújtása, hiszen elég gyorsan haladtok ahhoz, hogy ezt megtehessétek. Talán mindezek segítségével most megértettetek valamit, amit logikátok eddig nem tudott elfogadni. Az idő a sebesség függvényében változik.
Ez az egész tanítás valóságotok megközelítéséről szól.

Mit az, amit „láttok” magatok körül? Teljes, amit láttok? Vajon van ott valami más is? Gaia egy másik kérdésre is nagy bölcsességgel felelt. A kérdés így hangzott: „Hogy tudok megszabadulni a fájdalomtól?” Gaia azt felelte: „Az a valóság tart benne, amit tartózkodási helyedül te magad választottál.” Nem arra utal ez is, hogy látómezőtökön túl életeitek több más valóságát találhatjátok, amennyiben úgy döntötök, hogy megkeresitek őket? Ebben van mindannyiunk üzenetének közös igazsága!

folyt.köv...... :K:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Ismét az interdimenzionalitásról


A dimenzionalitás olyan dolog, amit teljesként érzékeltek. Nehéz megértetni az Emberrel, hogy minden, amit maga körül lát, az csak egy kis részét jelzi a valójában ott lévő dolgoknak. Ez több mint összezavaró, mert olyan területekre visz, amely már közel van ahhoz, hogy elmeállapototokat az orvosok megkérdőjelezzék. Sokan sértve érzik magukat, ha azt mondják nekik, hogy nem mindent látnak, mivel az, hogy egy Ember mit érzékel, nagyon személyes dolog. Amikor megkérdőjelezitek, hogy valóban csak négy dimenzió létezik-e, akkor többnyire úgy tekintenek rátok, mint akinek elment az esze. Talán angyalokat is láttok? (Ne aggódjatok! A próféták is látták őket.) Egy ilyen élmény kellemetlen helyzetbe hozhat benneteket a jelenlegi társadalmaitokban. Sokan megkérdőjelezik, amit mondasz, mert az általuk teljesnek tartott valóságon túl „látsz” meg valamit. Tudományotok elismeri, hogy a normál atomszerkezet 11 dimenziót képvisel (valójában ennél sokkal több dimenziót), mégis úgy definiálja a valóságot, mint „amit az emberek többsége látni és érzékelni képes”. Ezért elmondhatjuk, hogy bár ma 11 dimenzió létét ismerik el, nektek ebből csak négyet szabad érzékelnetek. Ha ennél mégis többet láttok, akkor nagyon is gyanúsak vagytok! Ha pedig túl gyakran láttok többet, akkor a végén ilyen helyekre jártok majd, mint ez a közvetítés vagy olyan könyveket olvastok, mint amilyet most is a kezetekben tartotok.
Sokszor elmeséltük a metaforikus történetet a szigeten magányosan élő Emberi Lényről, aki 2004-ig más civilizációval, mint saját szigete, még nem találkozott. Hirtelen bekötöd ennek az Embernek a szemét (természetesen az ő engedélyével), és gyorsan, mintha valami varázslat történt volna, városaitok egyik magas épületébe viszed. Beszálltok a liftbe, és leveszed a szeméről a kötést. Ahogy emeletről emeletre haladtok, minden szinten kinyílik az ajtó, és miután sorra szemügyre veszi, mi van a liftajtó túloldalán, a szigetlakó arcára kiül a rémület. Elképzelni se tudja, mitől változik meg az ajtó mögötti tér, valahányszor az ajtó kinyílik. Hogy tudják a mögötte lévők ilyen gyorsan átrendezni a bútorokat? Mivel annyira éles ellentétben áll minden általa addig tudott, látott és tapasztalt dologgal, a szigetlakó még egy olyan egyszerű dolgot se tud megérteni, mint a lift. Ezért a dimenziókkal kapcsolatos elképzeléseitek igazából tapasztalásaitoktól függenek. Erről fogunk most beszélni, mivel szeretnénk néhány dolgot elmondani nektek Lemúriáról.

folyt.köv...
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Lemúriáról

Nem szándékunk Telos városáról beszélni (a hegy belsejében található interdimenzionális városról), mégpedig azért, drága barátaim, mert arról tartalmas és gyönyörű közvetítések segítségével már sokat elmondtak. Nem. Ehelyett most visszamegyek az időben, mivel szeretnénk az ősi lemúriai tapasztalásokról beszélni nektek, közben érintve néhány olyan dolgot is, melyek segítségével jobban megismerhetitek ezt az alapvetően fontos családot.

Megint azt javasoljuk: ne menjetek időben vissza 100.000 évvel ez előttnél korábbra se antropológiai, se szociológiai kutatásaitok során, mert nem találtok olyan embert, mint ti vagytok. E kijelentésünket néha félreértették vagy félreértelmezték, azt állítva, hogy Kryon szerint 100.000 évnél régebben nem élt ember a Földön. Ez nevetséges. Amit mondtunk, az az, hogy az emberi próbák számára alkotott Föld több szükséges és elengedhetetlen fejlődési szinten ment keresztül. Spirituális és tudatos fejlődésetek nem egy pillanat alatt ment végbe. Valójában több száz évezred képezte a lemúriai múlt részét. Ők a bolygón élő alapfaj. Ősibbek, mint a sumérok vagy az Indus völgyében élők. Elég sokáig voltak itt ahhoz, hogy nyelvük nagy és nemes változásokon mehessen keresztül, s alapját képezhesse a ma ismert nyelvek néhány legfontosabbikának… az egyiptominak, az izraelinek, a polinéziainak… melyek mind az általunk Solara Maru névvel illetett eredeti nyelvből származnak. Ezek a nyelvek olyan alapvető igazságokat tartalmaztak, melyeket még ma sem vagytok képesek megragadni, ennek pedig az az oka, hogy a lemúriaiak rendelkeztek valamivel, amivel ti nem rendelkeztek. Hadd meséljek most róluk, a Földön réges rég élt fizikai lényekről. Az alapfajról, mely nem olyan, mint ti vagytok ma.

folyt.köv.... :D

És egy nagyon jó lapajánló:

http://jeffi.fw.hu/ebook/
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A mag biológia

Az első: nagyszabású voltuk. Ez volt az a faj, mely magját a csillagoktól kapta. Amit ti úgy emlegettek, mint az emberiség kialakulásának kezdete, azt a plejádiak indították el a lemúriaiakon keresztül. A Hét Nővér energiája eljött, fizikailag is ellátogatott hozzátok, és ez a nem ti világotokból eredő energia járult hozzá a lemúriai tapasztalásokhoz, sőt, még a kultúrához, a fajhoz, és annak kinézetéhez is. Most adok nektek valamit – egy kihívást intézek hozzátok: szeretném, ha meglátnátok valamit, amit eddig még nem ismertetek fel.

(Az itt következő rész a Konferencián történtekre utal:) Péntek este a kivetítőn (a színpadi kivetítő vásznon) egy közvetítés során láthattátok azt a képet Telos főpapjáról, Adamáról, amit alkotója szintén egy közvetítés után festett meg. Ezen a meglehetősen pontos illusztráción láthattátok, milyen Adama. Több mint egy órán át nézhettétek ezt a képet. Szeretném, ha emlékeznétek rá, mert ebben van a kihívás. Voltak, akik az elmúlt száz év során alkalmanként idelátogattak a Plejádokról. Három nagyobb látogatásra került sor, és közülük legalább egyről több dokumentáció is rendelkezésre áll. A plejádiakról készült különböző ábrázolások hozzáférhetők könyvtáraitokban, és belőlük megtudhatjátok, milyennek látták őket azok, akiket meglátogattak, és akik ezt jelentették.

Most elárulom nektek, hogy néznek ki: pontosan úgy, mint Adama! Menjetek, és keressétek meg a róluk készült képeket! Legyen ez bizonyíték a bolygón élők származására és a lemúriaiak szerepére, hiszen ostobaság lenne azt hinni, hogy különböző korok és kultúrák képviselői valami módon összejátszottak, csak azért, hogy megtréfáljanak benneteket. Nem ez történt. Így néztek ki a plejádiak… és a lemúriaiak szintén.

folyt.köv..... :K:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Sokszor neveztünk benneteket lemúriaiaknak, mert oly sok öreg lélek van közöttetek, öregebbek írott történelmeteknél. És valóban részesei voltatok egy a tapasztalásnak, amire bár nem emlékezhettek, de DNS-etekben mégis ott van. A lemúriaiak nem olyanok voltak, mint ti, és bár tudom, hogy ez szokatlanul hangzik… de a normális érzékeléssel észlelten túl egy további dimenzióval rendelkeztek. Ezt a plusz dimenziót nevezhetitek, ha akarjátok, ötödik dimenziónak, de interdimenzionális megközelítésben ez nem pontos.

A lemúriaiak a titekét meghaladó dimenzionális jellemzőkkel rendelkeztek földi életük során. Ők már jóval Telos kialakulása előtt megértették az interdimenzionalitás lényegét. Az idők során arra is rájöttek, hogy a Földön egyfajta visszafejlődés, devolúció megy végbe, és hogy bizonyos képességeiket elveszítik. Ezen túlmenően annak is tudatában voltak, hogy csak korlátozott ideig élhetnek a bolygón, mivel a víz elkerülhetetlenül elárasztja a Földet. A visszafejlődés oka pusztán az volt, hogy mindaz, amit a plejádiaktól kaptak, egy idő után már nem tudott a Föld energiái között fennmaradni.

Voltak, akik megkérdezték már, hogyan tudták ezek az emberhez hasonló fizikai lények hirtelen elhatározni, hogy interdimenzionálissá válnak, beköltöznek a hegy gyomrába, s ott élnek tovább az idő burok keretei között (a Telosról és Shastáról szóló történetek szerint). Hiszen ez szinte hihetetlen! Ez valami olyan dolog, amit nem tudtok elképzeli, és aminek hallatán mindenkinek tátva marad a szája. Mindezek oka az volt, hogy a plejádiaktól kapottak birtokában a lemúriaiak az általatok érzékeltnél eggyel több dimenziót voltak képesek érzékelni.


folyt.köv..... :D
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Álljunk meg egy pillanatra, és fedjünk fel néhány dolgot. Tudjuk, hogy az emberi élet eredetéről beszélve egy olyan fajt emlegetni, amely a dimenzionális érzékelést illetően különleges képességekkel rendelkezett, vad ötletnek tűnik.

De van erre vonatkozóan néhány bizonyíték, és most gondolatébresztőnek elárulok valamit: a hozzájuk legközelebb álló ősi faj, melytől tárgyi leletek is fennmaradtak, a sumér. Nos, a sumérok időben sokkal később éltek, de még ők is rendelkeztek a lemúriai kultúrában megnyilvánult tudatosság töredékével. Mindez évezredekkel ezelőtt történt.

A kihívás: menjetek, és nézzétek meg a sumér tárgyi leleteket! Először is azt látjátok majd, hogy számrendszerük 6-os alapú volt (a 12-es alapú számrendszerből, a természet és a valódi fizika alapjából származtatva). Továbbá, a berlini pecsét néven ismert leletből egyértelműen látható, hogy mindent tudtak a Naprendszerről! Ismerték a bolygók mozgását, és azt is, hogy némelyikük körül gyűrűk láthatók… mindezt pedig úgy, hogy a jelek szerint nem rendelkeztek távcsővel.


Tudományotok csak nevetne ezen, és teljességgel elutasítaná, hogy ezekről a dolgokról bármi ismerettel is bírhattak. Azt mondanák, hogy minden csak szerencsés találgatás eredménye. De erős túlzás lenne azt állítani, hogy a Naprendszert pontosan leíró, még a Szaturnusz gyűrűit is felfedő szerencsés találgatásnak van akár a legkisebb esélye is. Hadd emlékeztesselek rá benneteket, hogy saját tudományos tételeitek szerint az atomszerkezet interdimenzinális, és a valóságról alkotott emberi elképzelésetek annak csak kevesebb mint felét fogja át. Azt is elmondták már nektek, hogy ha más dimenziók tanulmányozásába kezdesz, az idő és a távolság szinte teljes mértékben érvényüket vesztik, egymást átfedővé, és kvantum állapotúvá válnak.

folyt.köv..... :D
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Most térjünk vissza a sumérokhoz. Nem voltak távcsöveik, mégis, mindent tudtak a világűrről. Mindezt „interdimenzionális látásuk” révén tudhatták. Észlelésükkel teljesen intuitív módon „tudták”, mi van körülöttük. Se az idő, se a távolság nem volt tényező abban, hogy „láthassák” a Naprendszert. Amihez 2004-ben nektek különböző eszközökre van szükségetek, azt ők intuitíven tudták. Ugyanez igaz a lemúriaiakra is, méghozzá hatványozottan. A lemúriaiak nem csak ezzel a képességgel rendelkeztek, hanem az interdimenzionális DNS intuitív ismeretével is. Ez tette lehetővé, hogy könnyen megépítsék az Újjászületés Templomát, és hogy a mágnesességet testük biológiai órájának megváltoztatására használják.

Értsétek meg, egyik sumér felfedezéshez se volt szükség magasan fejlett tudományra, mint ahogy azt gondolnátok, pusztán csak egy egyszerű érzékelésre, amellyel azonban ti nem rendelkeztek. Olyan ez, mintha egy vak társadalom egy látó társadalomba botlana. Ha már évezredek óta vakok, ugyan csak meglepődnének, ha látó ősökre bukkannának. Az ő látás nélküli valóságukban ahhoz, hogy megtudják, milyen egy hegy, oda kell menni a hegyhez, bár ti már messziről „látjátok”! Ez egy ehhez igen hasonló helyzet: egyik érzékelés szemben a másikkal.


folyt.köv..... :D
 
Oldal tetejére