Újabb 18 ok, hogy ’18-ban ne szavazzon a Fideszre!

A szocialisták egyik nagyágyúja, Gúr Nándor kíméletlenül kiosztotta a Fideszt. Nem stadionokról vagy a kisvasútról kezdett el papolni, hanem konkrét adatokkal támasztotta alá, hogy mit sikerült Orbánéknak nem kicsit, hanem nagyon… elrontania.

A politikus írását változtatások nélkül közöljük:

Széles a skála, nézzük a munka világát érintő kérdések kapcsán, vajon Ön szavazna olyan pártra, kormányra, amely:

1.) Választási ígéretével szemben nem 1 millió új munkahelyet teremtett a gazdaságban, hanem több, mint 600 ezer aktív korút „üldözött” el Magyarországról.

2.) Visszamenőlegesen 98%-os adóztatást hajtott végre, miközben több mint 50 új adónemet vezetett be.

3.) Növekvő társadalmi és jövedelmi különbségeket hívott életre, ezzel együtt növelte és elmélyítette elsődlegesen a fiatalkorúak szegényedését.

4.) Kiszolgáltatottabbá tette a Munka Törvénykönyvén keresztül a munkavállalókat, megszüntette a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét, miközben a férfiak több mint 30%-ka nem éli meg a nyugdíjkorhatárt.

5.) Intézkedéseivel a munkavállalók biztonságát csökkentette, 6 év alatt több mint 30%-kal növelte a munkabalesetek számát.

6.) 5 éven át meglopta a minimálbéreseket és ugyanazért a munkáért nem ugyanazt a bért fizette a nőknek és a férfiaknak, vagy az ország különböző területén.

7.) Ma sokakat éhbérért foglalkoztat, 1/3-al kevesebbet érő pénz ad a közmunkásoknak kezébe, mint 2010-ben.

8.) A közmunkás 54e Ft-os nettó bérrel szemben 5 millió Ft-os havi bérplafont vezetett be a haveroknak.

9.) Szétverte az érdekegyeztetést, az érdekképviseleteket semmibe sem nézte, a jogokat sárbatiporta az elmúlt években.

10.) Hazug (csúsztatott tartalmú) statisztikákkal próbálja manipulálni az embereket.

11.) A közmunkást, a külföldön dolgozók jelentős részét, a diákfoglalkoztatottakat is beszámítja a foglalkoztatottak körébe.

12.) A munkájukat elvesztő embereket nem segíti, hanem a lehető leghamarabb (3hó) kilöki az ellátórendszerből, miközben a munkára képtelen aktív korúak ellátását szűkítette.

13.) Példátlan módon 8 év alatt nem növelte a „köztisztviselői” illetményalapot.

14.) Szövetkezetekben rejti és kihasználja az embereket, ahelyett, hogy a szövetkezés valós erejét hagyná érvényesülni az emberek érdekében…..

15.) Áttételesen foglalkoztatóként elbocsájt és közfoglalkoztatottként visszafoglalkoztat
embereket töredék pénzért.

16.) A bérek utáni adó és járulék terheket jelentősen megemelte, miközben pld. a minimálbér vásárlóerő értéke kevesebb, mint 20%-al addig a munkaadó által fizetendő adó és járulékteher több min 120%-kal nőtt.

17.) A minimálbéresek és a létminimum alatt élők országává tette Magyarországot, miközben az alacsony fizetéseknél a legnagyobb adó és járulék teher jellemzi hazánkat.

18.) Alig várja a választás utáni napokat, hogy 10-100 ezreket bocsájthasson el és a mértéktelen lopási folyamatokat folytathassa.

2018 csak rosszabb lesz
De itt még nem állunk meg – Gúr szerint az elmúlt nyolc év mélységeinél van még lejjebb is. Csokorba szedte ugyanis azt is, hogy “Mi várható a munka világában, ha a Fidesz kormányoz tovább?”

1.) További „elvándorlás” az aktív korúak köréből Magyarországról.
2.) A biztonság csökkentését hozó MT. fenntartása.
3.) Kiszolgáltatottság további növekedése.
4.) Még több adónem bevezetése (elsődlegesen a kisebb jövedelműek kárára).
5.) A szegénység fokozódó mélyülése és szélesedése.
6.) Elbocsájtások a közszférában a közszolgáltatások szintjén.
7.) Elbocsájtott munkavállalók közfoglalkoztatottként történő visszafoglalkoztatása.
8.) Milliók nyomorúságos bérszinten tartása.
9.) Az alacsony bérek adóterheinek magasan tartása, még további növelése.
10.) Éhbérek szinten tartása (talán).
11.) Szakszervezetek, érdekképviseletek sárba tiprása.
12.) Szemérmetlenül hazug és félrevezető nyilvántartások, statisztikák.
13.) Diák „munkások”, nyugdíjas szövetkezetekben munkát végzők foglalkoztatottként
számbavétele a közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók több százezres körén kívül.
14.) Munka nélkül maradók megnyomorítása, a ma még működő feltételek további szűkítése.
15.) Közszférában a „köztisztviselői „illetmény alap befagyasztása, megszüntetése.
16.) Még több havernak még több pénz, fizetés akár 5 millió Ft-os bérplafon korlát nélkül is.
17.) Nők és férfiak, valamint az ország különböző részei között ugyanazon munkáért különböző bérek fenntartása.
18.) Nyugdíjbavonulás rugalmatlanságának fenntartása, sokak „halálra ítélése” a munka világában.

Ha a demokratikus ellenzék nyer, 2018-tól jobb lesz
G˙r-Nßndor-300x180.jpg

Gúr Nándor
A lehangoló jövő elkerülhető, ha a demokratikus oldal nyeri a választást az MSZP vezetésével. Gúr Nándor ismertette, hogy milyen változások várhatóak a munka világában:

1.) Új Mt.-t és sztrájktörvényt alkotunk a szakszervezetekkel, munkaadói érdekképviseletekkel közösen.
2.) Garantáljuk, hogy aki dolgozik, az meg fog tudni élni a fizetéséből.
3.) Értékteremtő munkavégzésért a létminimumot meghaladó fizetést fognak kapni a dolgozó emberek.
4.) A minimálbér meg fogja haladni a nettó 100ezer forintot, törekvésünk, hogy a következő ciklusban a minimálbér nettója érje el a nettó átlagkereset 60%-át.
5.) Kialakítjuk a valós országos érdekegyeztetés kereteit.
6.) Garantáljuk, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a fizetést kapja mindenki.
7.) Rendezzük a fizetéseket a közszférában, megemeljük a példátlan módon az orbáni 2 egymást követő kormányzati ciklusban „befagyott” illetményalapot.
8.) Senkit nem hagyunk hátra, gondoskodunk a munkára képtelen aktív korúak ellátásáról.
9.) Munkájukat elvesztőket támogatjuk, hogy minél hamarabb megtalálják helyüket a
munkaerőpiacon.
10.) Segítjük a szülés utáni visszatérést a munkavilágába.
11.) Országos felnőttképzési nyelvoktatási és informatikai képzési programok működtetésével növeljük a versenyképességet.
12.) Csökkentjük a fizetések adó és járulék terheit az átlagkereset szintjéig.
13.) Csökkentjük a jövedelmi és társadalmi különbségeket.
14.) Csökkentjük a megélhetés költségeit, hogy többet érjen az emberek fizetése.
15.) Garantáljuk a munka biztonságának megerősítését a tisztességes munkaadók és a munkavállalók érdekében.
16.) Feloldjuk a nyugdíj melletti munkavégzés korlátait.
17.) Visszaállítjuk a rugalmas nyugdíjbavonulás lehetőségét.
18.) Tisztességes munkáért, tisztességes fizetést fog kapni minden dolgozó ember.
 
Szerintem inkább az SZDSZ trollkodta szét a szocik ciklusait. Népszerűtlenebbnél népszerűtlenebb intézkedésekbe vitte bele a szocikat, azok meg mindent megcsináltak, csak fennmaradjon a koalíció. Gyurcsány azt mondta, nem csináltak semmit, hát dehogynem csináltak, amit az SZDSZ kihisztizett, azt csinálták, de jobb lett volna, ha azt se csinálják. Horváth Ágnes volt a kegyelemdöfés.
Az pedig aligha mentség egy ócska kormányzásra, hogy "mert az ellenzék nem hagyta". Hát az ellenzéknek az a dolga, hogy okvetetlenkedjen. Most a szocik próbálják ugyanazt, de ezt is olyan amatőr módon teszik, hogy folyton a visszájárul sül el. Ilyen ellenzék mellett a Fidesznek még csak kampányolni se kell.

Aránylag jól írtad le a koalíciós kormányt
Már látszik nem kellett volna megcsinálni
Nem volt jó házasság az egyik félve botladozott benne
A másik nagy újító volt

De nem csak az SZDSZ volt a gubanc vagy ahogy te mondod trollkodás
Hanem az akkor még be nem tiltott népszavazás amivel felrobbantották a kormányt a kezdeményezők
Azok akik most ugyanazt bevezették
A politikai trükközés minden eszköze megengedett szerinted akkor is ha azzal rosszabbul jártunk mert kiesett 10 év.
Már lenne egészségbiztosítónk
 
Utoljára módosítva:
Szerintem inkább az SZDSZ trollkodta szét a szocik ciklusait. Népszerűtlenebbnél népszerűtlenebb intézkedésekbe vitte bele a szocikat, azok meg mindent megcsináltak, csak fennmaradjon a koalíció. Gyurcsány azt mondta, nem csináltak semmit, hát dehogynem csináltak, amit az SZDSZ kihisztizett, azt csinálták, de jobb lett volna, ha azt se csinálják. Horváth Ágnes volt a kegyelemdöfés.
Az pedig aligha mentség egy ócska kormányzásra, hogy "mert az ellenzék nem hagyta". Hát az ellenzéknek az a dolga, hogy okvetetlenkedjen. Most a szocik próbálják ugyanazt, de ezt is olyan amatőr módon teszik, hogy folyton a visszájárul sül el. Ilyen ellenzék mellett a Fidesznek még csak kampányolni se kell.
Kedves Jaszladany! Én széttrollkodás alatt azt értettem, hogy ahányszor felállt egy szoci politikus a FIDESZ frakció felállt és elhagyta az üléstermet. ez nem túl kreatív ellenzéki viselkedés. Véleményem szerint az öszödi beszéd után Gyurcsánynak elegánsan le kellett volna mondania. Sokak szemében akkor és most is csak szálka volt. A mostani baloldal egy rakás szerencsétlenség. Az a szomorú, hogy a rendszerváltás óta az emberek többsége nem valaki mellett szavazott, hanem mindig valaki ellen. Az nem program, hogy "folytatjuk". Mit? Az uniós beruházások túlárazását, a termőföld átjátszását egy szűk körnek, az ellenzék és a civil szervezetek ellehetetlenítését, stb? Az sem program, hogy csak ígérgetünk, de nem modjuk meg, hogy "mibűl".
 
A kritikai rész soraival nem foglalkoznék, mert kb ugyanazt tapasztalom.
De az ígéretek (amivel tele a padlás), már nem csupán fejcsóválást vált ki belőlem:

Mi erre a garancia? Ki az a demokratikus ellenzék? (mármint aki nyer)
Amennyire figyelemmel tudom kísérni G.N. pártja szinte senkivel sem tudott megegyezni eleddig.
Anno ráhagyta a SzDSz-re a dolgokat meg is lett az eredménye, most meg az ellenkezőjét teszi?

Miért is akar vezetni? Ha ő maga mondta (írta) és állítólag változtatás nélküli a szöveg, ez nálam az irányítás szinonimáját jelenti.
Abból meg elegem lett és nem csak az elmúlt 8, hanem az elmúlt sokszor 8 év alatt.
3o évnyi politikai tapasztalat után én minimum a koordinálás de inkább a segítség vagy segédletek szót használtam volna, persze lehet, hogy túl "csipkézett" a lelkem. De így ez engem nem szólított meg.

A mindenit! Ugyanezt ígérte a fidesz. Igaz csak az elejét váltotta valóra. Garancia?
Ez sem ismeretlen ígéret. Garancia?
A statisztikailag 4 millió munkavállalót lehámozva (8oo ooo állami dolgozó, közmunkások, külföldön dolgozókat kivonva) kiderül, hogy a munkát zömmel a kkv-k adják, akiknek ezt ki is kell termelni. Miből? A fidesz is emelgeti a minimálbért... (igaz tanárok, kórházi dolgozók?)

Hogyan? Úgy, hogy odatesszük a saját embereinket? (Jakab, Gaskó, Farkas kb. ugyanez a fidesznél) Na ezt hogyan? Előírja a vállalkozónak, hogy nem adhat eltérő bért ugyanabban a munkakörben?
Akkor az majd átnevezi azokat...és máris bukta.

Már nem is emlékszem (dehogynem), hogy hányszor kaptuk meg a tavalyi nyugdíjkompenzációhoz hasonlóan késve a beígért emelést anno... Hiszem, ha látom.

Nahát! Nem ezt mondta a fidesz is? Ja nem. Ők az árok partját emlegették.
Lehet hülye vagyok, de, ha egyszer már bényelették velem..

A fidesz erre még el is különített 5 milliárdot... Miben térnének el ettől?
Miniszteriális szinten foglalkoznának vele, mint a 2ooo-es évek közepén? Akkor nem jött be, most bejönne?

De jó is lenne

ha nem csak duma lenne.
Munka mellett? Anno szinte semmi jele nem volt az andragógiának (felnőttoktatásnak), igaz az oktatást bőszen rábízták az oktatást a szadeszre és nem parancsoltak megáljj-t, még akkor sem, amikor már amikor már mindenki látta a hibákat.Hány percig is volt az ÁFA 2o%?
Ezeket nálunk lózungoknak nevezték...

Na ez például érdekelne, hogy miként. Mert a fidesz is létrehozta a nyugdíjas szövetkezeteket ilyen céllal. (Nehogy valaki Kósa miniszter úr mamájára asszociáljon! Az csak véletlen.)
Mivel a fizetést zömmel nem az állam adja - mint fentebb már említettem - , HOGYAN?

És mindez csak az első olvasatra futott át az agyamon.
Tessék mér észrevenni, hogy felnőttek vagyunk!
(Bocs. Politikus felé ez irreális elvárás.)
Gúr úr! Én oly szívesen olvastam volna inkább azt, hogy:
átalakítjuk a gazdaság szerkezetét úgy, hogy... ezáltal kiszámíthatóbbá, stabilabbá válik a munkavállalók és munkáltatók helyzete.
Vagy azt, hogy:
Megreformáljuk az oktatást ...., ezzel áttéve a hangsúly a magolásról az értelmezésre. Felmérjük a diákok terhelhetőségét és a tananyagot hozzáigazítjuk.
De akár azt is, hogy:
Megreformáljuk az államigazgatást oly módon ...
Ezáltal kiküszöbölhető, hogy állami cégek fiktív tanulmányokat készíttessenek és felesleges tanácsadói szolgáltatásokat vegyenek igénybe.

Tudom, az álmodozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz.

Ritka hogy annyira egyetértsek veled mint most! 1000%-ban.
 
Ritka hogy annyira egyetértsek veled mint most! 1000%-ban.

Esetleg ott kéne kezdődnie egy igazi ellenzéki együttműködésnek, hogy megállapodnak a következőben és ezt ki is hirdetik, és „erős esküvel” megfogadják:

—Semmiféle együttműködésre nem vagyunk hajlandóak se a Fidesszel, se a Jobbikkal, se az MDF-fel, se a KDNP-vel, mert ezért vagy azért, de e pártok mindegyike túl korrupt és/vagy jobboldali és/vagy túl-nemzeti és/vagy túl/mélymagyar és/vagy túl-vallásos a mi ízlésünknek, és különben is leszerepeltek előttünk a korábbi kormányzati tevékenységükkel. Felszólítunk tehát mindenkit, hogy az ország érdekében előszöris MENJEN EL SZAVAZNI okvetlenül, másrészt, szavazzon BÁRKIRE, BÁRMELYIK PÁRTRA, csak EZEKRE NE a fent felsoroltak közül!
—Mi a többi pártok (tehát az ellenzéki pártok) pedig megfogadjuk, hogy az első választási forduló után kivétel nélkül és vita nélkül visszalép mindegyik olyan jelölt annak a javára, aki a legesélyesebbnek tűnik a leadott szavazatok alapján, teljesen függetlenül attól hogy e legesélyesebb jelölt melyik ELLENZÉKI párt tagja!
—Minden olyasmit hogy esetleges győzelmünk (=a fidesz kormány, a kleptokrácia leváltása) után melyik ellenzéki párt kivel alkot netán koalíciót, milyen feltételek mellett, kivel hajlandó, kivel nem hajlandó, stb, mindezt tehát, ezek megvitatását, a választássok UTÁNRA halasztjuk, mert előtte egyrészt felesleges, az olyan mint a vadász aki előre iszik a medve bőrére; másrészt csak alkalmat nyújtana a fidesz ügynökeinek a bomlasztásra a sorainkban. Mindenkit aki ettől eltérően cselekszik, eleve nem is tekintünk másnak mint fidesz-provokátornak, emiatt aki a választásokig efféle kérdéseket szóbahoz, azonnal kizárunk a sorainkból!
—Mindezt amiatt, mert első az összefogás, a fidesz-kleptokrácia leváltása, minden további kizárólag ez után jöhet. Azután se jó ha egymást öljük képletesen, de ADDIG kifejezett politikai öngyilkosság!
 
Ehhez hasonlót akart a Botka úgy tudom
Kiadta ukáznak tilos a Fidesszel bárminemű együttműködés
Bocs figyelj oda ismereteid azért is régiek mert MDF nincs
Nem hogy parlamenti jelenlétben még névben sincs
Neve 2011 óta JESZ(Jólét és Szabadság Demokrata Közösség)
Nem rád pirítani akartam hidd el.Csak meghökkentem amikor láttam leírva MDF
rémlett oszlottak a lehallgatási botrány körül
Ez volt az amikor az Orbán a közép pártokat taposta hogy Ő beférjen oda
Ekkor tájban maradtam le a pártomról
Amikor nem került be
Én átkoztam el azzal hogy rájuk szavaztam
Ezért lett emlékezetes a Dávid Ibolya és Herényi Károly pere is
No meg a túlélő Gémesi György MDF politikus mai letámadása
Most mikor Ő is indulni szándékozott.
Már csírájában eltaposni igyekeztek a hatalom részéről
Előbb az Önkormányzatok szövetségén keresztül
Úgy hogy mellényitottak egy másik önkormányzatok szövetségét Fidesz vezetővel
Célja el súlytalanítsák Gémesit hogy a szervezetet teszik lehetetlenné elszigetelés a többi önkormányzattól
Ma még Magyarországon pillanatnyilag létező erő volt az Önkormányzatok összessége
Hogy létező erő marad-e az önkormányzati rendszer.Azt nem lehet tudni
Folyamatosan a hatalom egysarkúsítása folyik

A totalitárius rendszer kiépítése más néven
A parlament már látszólagos
Az önkormányzati rendszer jelképes.
 
Utoljára módosítva:
... Mindenkit aki ettől eltérően cselekszik, eleve nem is tekintünk másnak mint fidesz-provokátornak, emiatt aki a választásokig efféle kérdéseket szóbahoz, azonnal kizárunk a sorainkból!
Mennyiben különbözik ez a Botka féle "Gyurcsány nem, csak a rájuk adott szavazat kell"-től?
Lehet, túl egyszerűen szemlélem a világot, de jó lenne, ha leülnének egyeztetni azon csoportok, akiknek vannak közös céljaik (és a fidesz leváltása csak egy, ráadásul még csak nem is a legfontosabb) . Esetleg megkeresnék, hogy az eltérő álláspontok hogyan hozhatók közös platformra, mi az ami még belefér az együttműködésbe és csak ezután lépnének színre, talán lenne is eredménye az összefogásnak.
—Mindezt amiatt, mert első az összefogás, a fidesz-kleptokrácia leváltása, minden további kizárólag ez után jöhet. Azután se jó ha egymást öljük képletesen, de ADDIG kifejezett politikai öngyilkosság!
Szerintem meg az a baj, hogy a fidesz leváltása cél, nem pedig eszköz, esetleg egy első lépés a cél felé.
De mi is a cél?
(De, ha erre az a demagóg válasz jönne, hogy az életünk jobbá tétele, meg hasonló általánosságok, az máris hiteltelenné tenné a válaszadót - legalábbis számomra -, mert a konkrétumok nélküli frázispuffogtatásra mindegyik politikai tömörülés magas fokon képes.
Engem zavar az (és remélem másokat is), hogy addig megvan a terv, hogy le kell váltani a fideszt, de utána (konkrétan) mi jön?
Nem nagyon hallottam pl. azt, hogy az alaptörvényt eltöröljük és visszaállítjuk a régi alkotmányban több évtizedig stabilan szereplő alapvető jogokat pl. az eü ellátáshoz, lakhatáshoz, munkához fűződőt... (és ez csak egy hiányérzet a tucatnyiból)
 
Utoljára módosítva:
A lehangoló jövő elkerülhető, ha a demokratikus oldal nyeri a választást az MSZP vezetésével.
Ez a bejelentés lényege. Hogy az MSZP vezetésével.

Ha odafigyeltünk és odafigyelünk az MSZP politizálására, akkor fel lehet fedezni, hogy ők tulajdonképpen a FIDESZ előszobája.
- a II. Gyurcsány kormány idején hányszor történt meg az, hogy az államnak valamiért sok bevétele lett. 4x-5x biztosan. Mit mondott az elosztásról az MSZP? Támogatni kell az ellenzéket is. És megtámogatták. A bevétel 70%-a FIDESZ-é, a többi az államé, ami akkor egyenlő volt az MSZP-vel. Ama bizonyos Puch-Simicska paktum alapján. Ez leírva nincs, viszont többször emlegették az újságokban. Ezért tudott akkoriban a FIDESZ sok rádiót maga alá gyűrni.
- 2002 augusztusa óta FIDESZ szlogen: "A politikusnak többet kell tűrnie!" És ezt az MSZP elfogadta! Nem állt a vezetői mögé! A vezetők (Medgyesi, Gyurcsány, Bajnai) hiába kérték, és próbálták törvénybe iktatni, hogy ez nem igaz. Az MSZP frakció mindig ellenállt.
Mostanában hányszor küldték el Orbánt az anyjába? Egyszer sem, mert most már a "politikusnak sem kell többet tűrnie" elv az érvényes. Hogyan is van ez?
- Botka bejelentette, hogy elfogadja az MSZP miniszterelnök jelöltségét. Rá 2 héttel volt egy Botka-Orbán négyszemközti megbeszélés, aminek csak az eredményét láthatjuk. Botka szét is verte a demokratikus ellenzéket: Fogjunk össze, de az MSZP az első, miénk a sok%, a többi a tiétek. És igen, IGEN, A Gyurcsánnyal NEM!
Ki az aki teljes erővel Gyurcsány ellen dolgozik? Hát Orbán! Kérdem én, MI KÖZE VAN AZ MSZPNEK ORBÁN FÓBIÁJÁHOZ? Márpedig van, hisz ennek mentén politizál.

Nos tehát, ez a bejelentés kamu. Ha megnyeri az MSZP a választásokat, akkor az Orbán-csapat beáll mögé tanácsadónak, és ugyanott vagyunk, ahol a párt part szakad.
 
Éleskés egy szót se hiszek el abból amit írtál
a levezetés nem tetszik
Teszel egy állítást kezdésnek összekeresel hozzá egynéhány újabb kijelentést
Ez a koncepciós bizonyítás nekem eleve nem tetszik
Helyette én teszek egy semmilyen bizonyítást
Csupán vélemény és érzésként leírva
A Fidesz MSZP paktum és semmilyen egyéb paktum nem elképzelhetetlen
Tudjuk a politikában nincsen elképzelhetetlen érdek összeköltözés
A Botka dolgot rosszul látod szerintem
Az arrogáns Botka az MSZP-t akarta kitisztítani
A Botka Orbán beszélgetés tartalmát magad se tudod mondod, de következtetsz
Én is látok ott olyanokat akik kétkulacsosak
Úgy látom ezzel a kategorikus Fidesz MSZP teóriáddal
Szeretnél tisztábban láttatni egy harmadik pártot
Szóba jöhet gondolom a Jobbik preferálásod vagy a DK-é
De leginkább a DK-t kívánod tisztának láttatni
Ezt olvasom ki belőle
Főleg mert mindenütt Gyurcsány mondatai köszönnek vissza
Mellékesen a DK is csak a többiekkel érhetne el valamit
Nála se kizárt bármiféle válogatás a készletből
Nincs lehetetlen
Vélemény hangzott el, nem elemzés
 
Utoljára módosítva:
Szerintem meg az a baj, hogy a fidesz leváltása cél, nem pedig eszköz, esetleg egy első lépés a cél felé.
A cél és az első lépés összetartozik
A cél és az eszköz kivételesen egymás feltétele
Leváltás nélkül nem lehet továbblépni
Még arra se amit írtál az alkotmány megalkotására
Engem zavar az (és remélem másokat is), hogy addig megvan a terv, hogy le kell váltani a fideszt, de utána (konkrétan) mi jön?
Nem nagyon hallottam pl. azt, hogy az alaptörvényt eltöröljük és visszaállítjuk a régi alkotmányban több évtizedig stabilan szereplő alapvető jogokat pl.
 
Éleskés egy szót se hiszek el abból amit írtál
a levezetés nem tetszik
Teszel egy állítást kezdésnek összekeresel hozzá egynéhány újabb kijelentést
Ez a koncepciós bizonyítás nekem eleve nem tetszik
Helyette én teszek egy semmilyen bizonyítást
Csupán vélemény és érzésként leírva
A Fidesz MSZP paktum és semmilyen egyéb paktum nem elképzelhetetlen
Tudjuk a politikában nincsen elképzelhetetlen érdek összeköltözés
A Botka dolgot rosszul látod szerintem
Az arrogáns Botka az MSZP-t akarta kitisztítani
A Botka Orbán beszélgetés tartalmát magad se tudod mondod, de következtetsz
Én is látok ott olyanokat akik kétkulacsosak
Úgy látom ezzel a kategorikus Fidesz MSZP teóriáddal
Szeretnél tisztábban láttatni egy harmadik pártot
Szóba jöhet gondolom a Jobbik preferálásod vagy a DK-é
De leginkább a DK-t kívánod tisztának láttatni
Ezt olvasom ki belőle
Főleg mert mindenütt Gyurcsány mondatai köszönnek vissza
Mellékesen a DK is csak a többiekkel érhetne el valamit
Nála se kizárt bármiféle válogatás a készletből
Nincs lehetetlen
Vélemény hangzott el, nem elemzés
Leírtam én itt valahol, hogy ez egy elemzés?
Ez egy vélemény.
 
A cél és az első lépés összetartozik
A cél és az eszköz kivételesen egymás feltétele
Leváltás nélkül nem lehet továbblépni
Még arra se amit írtál az alkotmány megalkotására
Mondj nekem egy - csak egy - konkrét lépést a leváltáson kívül bármelyik baloldali párt részéről!
A visszaállítjuk az nem konkrét lépés.
Nekem (és feltehetően másoknak is) kevés az, hogy leváltjuk, mert addig az csak a lecseréljük (de nem javítjuk).
A cikk címe is az, hogy "18 ok...NE szavazzon a fideszre". De kire és felelősen miért?
Az MSzP vezetésének 85%-a már volt vezetői poszton (miniszter, államtitkár, főigazgató...). A DK-é hasonlóan. Akkor miért is nem léptek hasonlót?
Nem engedte a fidesz? Ok. Talán részben. De Gyurcsány maga jelentette ki, hogy rendeletileg is lehet kormányozni, sőt Bajnai gyakorlatilag kisebbségi kormányt vitt.
Ki is van még?
Együtt. Az egy szem Szigetvárin kívül ki vett részt közülük a nagypolitikában. Megeszik őket reggelire. Már nem 1989-et írunk...
(Amúgy a programjuk szintén lózuggyűjtemény. Igaz nem olvastam végig csak úgy a 4oo-as pontokat, ami a rendvédelem kérdéseit taglalja. Egy konkrét utalás: 4 éven belül lebontjuk a kerítést.)
Párbeszéd.
Társelnökük az a Szabó Tímea, aki helyesli az egyenruhások szolgálati nyugdíjának megvonását.
(Országgyűlési képviselőként fogalma sincs a visszamenő hatályról). A másik az a Karácsony, aki beállt az MSzP szekértáborába (feltehetően naívan elhitt minden számára tett felajánlást, bár már nyíladozik a szeme -lásd a kifakadását). És mintha az LMP-ből váltak volna ki valamilyen okból kifolyólag.
Min is lehet összeveszni? Koncon vagy ideológián?
Ha már említettem, LMP.
Bár én őket nem sorolom a baloldalhoz csak az ellenzékhez.
Szél Bernadett befogadná Navracsicsot "ha úgy alakul" a pártjába. (Tavaly novemberi nyilatkozat.) Gémesit már be is vette.
Mintha Navracsics miniszterelnök helyettes és frakcióvezető is lett volna a fideszben, amelynek a mai napig tagja. Ugyanakkor, No baloldal.
Hogyisvanezkéremszépen?
Nem mellesleg miniszterelnök jelölt.
Van programjuk, de reális, végrehajtható? (pl tanároknak oktatás max heti 2o óra)
Itt kell elismernem, ők nyíltan felvették a programjukba a TB visszavételét az alkotmányba.
Kihagytam valakit a munkáspárton kívül balról?
 
Utoljára módosítva:
Teszel egy állítást kezdésnek összekeresel hozzá egynéhány újabb kijelentést
Már megbocsáss, de egy vita hogy kezdődik?
Valaki tesz egy állítást és megpróbálja igazolni néhány kijelentéssel. Aztán az ellenfél megpróbálja ellenérvekkel cáfolni.
A megjegyzésedből viszont az látszik, hogy te nem vagy vitaképes. Sebaj, tudomásul vettem.
 
Mennyiben különbözik ez a Botka féle "Gyurcsány nem, csak a rájuk adott szavazat kell"-től?
Lehet, túl egyszerűen szemlélem a világot, de jó lenne, ha leülnének egyeztetni azon csoportok, akiknek vannak közös céljaik (és a fidesz leváltása csak egy, ráadásul még csak nem is a legfontosabb) . Esetleg megkeresnék, hogy az eltérő álláspontok hogyan hozhatók közös platformra, mi az ami még belefér az együttműködésbe és csak ezután lépnének színre, talán lenne is eredménye az összefogásnak.

Szerintem meg az a baj, hogy a fidesz leváltása cél, nem pedig eszköz, esetleg egy első lépés a cél felé.
De mi is a cél?
(De, ha erre az a demagóg válasz jönne, hogy az életünk jobbá tétele, meg hasonló általánosságok, az máris hiteltelenné tenné a válaszadót - legalábbis számomra -, mert a konkrétumok nélküli frázispuffogtatásra mindegyik politikai tömörülés magas fokon képes.
Engem zavar az (és remélem másokat is), hogy addig megvan a terv, hogy le kell váltani a fideszt, de utána (konkrétan) mi jön?
Nem nagyon hallottam pl. azt, hogy az alaptörvényt eltöröljük és visszaállítjuk a régi alkotmányban több évtizedig stabilan szereplő alapvető jogokat pl. az eü ellátáshoz, lakhatáshoz, munkához fűződőt... (és ez csak egy hiányérzet a tucatnyiból)

Pedig itt különbözik talán leginkább a nézetem a tiedtől, hogy szerintem igenis a legfontosabb cél a Fidesz leváltása. Amiatt az, mert amíg nincs leváltva, úgyis megakadályoz minden haladó kezdeményezést. Leváltani pedig, efféle „demokratikus” módon mint írtam, még mindig jobb talán mint egy forradalomnak nevezett vérfürdővel. Nem mintha sajnálnám őket ha kinyúvadnak, cseppet sem, de egy efféle vérengzés során okvetlenül lennének ártatlan áldozatok is.

Azt tőlem ne kérd számon hogy nem írtam konkrét célokat, azon túl, hogy leváltani a Fideszt. DIREKT nem írtam. Könnyedén írhatnék efféle célokat oldalszám, említve azt is amit te írtál az eü-ről, meg ssok minden mást is tényleg amivel te egyetértenél, sőt, sokhoz még azt is odaírhatnám szerintem honnan lenne rá pénz, vagy legalábbis bizonyos pénzforrásokat meg tudnék említeni, ami lehet hogy nem lenne full elég a cél érdekében, de így is felelősségteljesebb ígérgetés volna a részemről mint amiket most hallunk az ellenzéktől, ahol SEMMIT nem írnak a HOGYANról és MIBŐLről.

De ismétlem DIREKT nem írtam semmi efféle konkrétumot. Amiatt nem, mert a legfőbb cél a szememben igenis a Fidesz eltávolítása! Ez olyan tudod, hogy tegyük fel van egy hatalmas szeméttelep valahol, és sok ember úgy véli, kéne ennek a helyére egy luxusszállót építeni. Gyökeresen eltérő nézeteik vannak azonban arról, milyen legyen az a szálló: milyen anyagból épüljön, milyen cégekkel szerződjenek az építésre, milyen legyen a szálló alakja, hány szobás legyen, stb. Éveken át vitatkoznak, ölik egymást, és NEM HALADNAK. Közben meg a szeméttelepen szaporodnak és híznak a patkányok, betegségeket terjesztve...

Nyilvánvaló, félre kéne tenni a vitáikat IDEIGLENESEN, és elsőként összefogni és eltakarítani a szemétdombot az építési telekről. Minden egyébnek ez ugyanis az ELŐFELTÉTELE, és még ha azután is akár újabb éveklig vitatkoznak majd csak, akkor iss előbbre lesznek, máris jobban néz ki a környék, szebben, egészségesebben...

Érted?

Minden konkrétum megemlítése addig csak gátja az IDEIGLENES összefogásnak, a szemétdomb eltakarítására.
 
Pedig itt különbözik talán leginkább a nézetem a tiedtől, hogy szerintem igenis a legfontosabb cél a Fidesz leváltása.
És azzal mit értél el?
A jobbikon kívül egyik párt sem jelentette ki, hogy börtönbe küldik a jelenlegi vezetést. Ők pedig nem hinném, hogy baloldaliak.
Amiatt az, mert amíg nincs leváltva, úgyis megakadályoz minden haladó kezdeményezést.
Tehát, ha ellenzékbe kerülnek, akkor teszik ugyanazt, mint 2oo2-2o1o között.
És pont ez az egyik dolog, amiért nem elég csak leváltani őket.
Leváltani pedig, efféle „demokratikus” módon mint írtam, még mindig jobb talán mint egy forradalomnak nevezett vérfürdővel. Nem mintha sajnálnám őket ha kinyúvadnak, cseppet sem, de egy efféle vérengzés során okvetlenül lennének ártatlan áldozatok is.
Attól tartok nem lesz itt vérelen forradalom sem. (A fiatalok lelépnek, az öregek, meg öregek).
Azt tőlem ne kérd számon hogy nem írtam konkrét célokat, azon túl, hogy leváltani a Fideszt.
Tőled nem is kérem, hacsak nem vagy pártvezető vagy jelenlegi OGY képviselő...
DIREKT nem írtam.
...

Nyilvánvaló, félre kéne tenni a vitáikat IDEIGLENESEN, és elsőként összefogni és eltakarítani a szemétdombot az építési telekről. Minden egyébnek ez ugyanis az ELŐFELTÉTELE, és még ha azután is akár újabb éveklig vitatkoznak majd csak, akkor iss előbbre lesznek, máris jobban néz ki a környék, szebben, egészségesebben...

Érted?
Én értem. De ha a szekér négy sarkánál mind a négyen húznak, akkor az nem nagyon fog mozdulni.
EGY IRÁNY - van ilyen?
Minden konkrétum megemlítése addig csak gátja az IDEIGLENES összefogásnak, a szemétdomb eltakarítására.
Én viszont úgy vélem, hogy ha ilyeténként sikerül is leváltani a regnáló pártkettőst, lesz két év marakodás és jönnek újra a(z időközi) választások.
 
Utoljára módosítva:
Csak én nem látom, vagy tényleg nem szerepel a pontjaikban (aka célkitűzéseikben) az EGÉSZSÉGÜGYI RENDBETÉTELE, A HÁLAPÉNZ ELTÖRLÉSE?

Akkor ezek szerint megválasztásuk után ezekkel ők sem kívánnak foglalkozni. (az már rég rossz ha x+1 pontjukba most beírják az eü.-t)

Ilyeneket megállapításokat, azt hiszem én is tudok böfögni...
 
Csak én nem látom, vagy tényleg nem szerepel a pontjaikban (aka célkitűzéseikben) az EGÉSZSÉGÜGYI RENDBETÉTELE, A HÁLAPÉNZ ELTÖRLÉSE?

Akkor ezek szerint megválasztásuk után ezekkel ők sem kívánnak foglalkozni. (az már rég rossz ha x+1 pontjukba most beírják az eü.-t)
A béreken sem nagyon látom, hogy szeretnék a nyugat-európaihoz felzárkóztatni. A 600ezer fiatal nem a pártok elől menekült külföldre, hanem a bérek elől.
 
Én viszont úgy vélem, hogy ha ilyeténként sikerül is leváltani a regnáló pártkettőst, lesz két év matakodás és jönnek újra a(z időközi) választások.

Nem okvetlenül. Illetve, lehet hogy okvetlenül, de semmi baj nincs azzal se ha úgy lesz, AMENNYIBEN, már a Fidesz leváltása után, legalább abban az egyben meg tudnak egyezni a parlamentbe került pártok (az új időközi választások előtt) hogy a Fidesz minden jelentősebb vezéralakját valóban börtönbe küldik, mint azt a Jobbik is akarja. Semennyire se vagyok Jobbik-párti, nem bízom bennük, sosem szavaztam rájuk, nem is fogok, de ha valóban ezt (is) akarják, na ebben az egyben egyetértek velük! Ha tehát a többi párt is ezt akarná, ezt az egyet biztos ők is megszavaznák.

Aztán ha semmi mást is de legalább ezt elintézték, és a Fidesz fő alakjai a hűvösön pihennek (de én azt se bánom ha hirtelen mindről kiderül hogy szökni akartak és közben „törvényesen” megakadályozták őket ebben, egy golyóval a tarkójukba...) akkor már az se baj ha van új választás, amire való előkészületként elkezdi ölni egymást (képletesen) az összes mostani ellenzéki párt, hogy na melyikük győz majd. A lényeg, hogy ebben a versengésben már ne kapjon szerepet a fidesz. Azt tehát előbb le kell fejezni, jelképesen. Esetleg ha valaki a börtönt is túl kemény büntinek tartaná nekik, legalább abban megegyezhetnének hogy mindegyiküket örökre megfosztani minden politikai jogától. Vagy ha nem is örökre de amíg vissza nem fizeti az elsikkasztott összegeket, az időközi kamatos kamattal megemelve. Tuti hogy képtelenek lennének rá halálukig.
 
ezt most hogy ertsem
vértelen vagy véletlen ??
Ritkán szokott a forradalom véletlennek lenni. :)
Nem okvetlenül. Illetve, lehet hogy okvetlenül, de semmi baj nincs azzal se ha úgy lesz, AMENNYIBEN, már a Fidesz leváltása után, legalább abban az egyben meg tudnak egyezni a parlamentbe került pártok (az új időközi választások előtt) hogy a Fidesz minden jelentősebb vezéralakját valóban börtönbe küldik, mint azt a Jobbik is akarja.
Na ez megint felvet egy problémát.
Pártok küldik börtönbe? Vagy lecserélik a bírákat?
Nem pont ezt tette a fidesz is? Akkor mennyivel is másabbak? (Nem veled vitatkozom, csak morfondírozok.)
Semennyire se vagyok Jobbik-párti, nem bízom bennük, sosem szavaztam rájuk, nem is fogok, de ha valóban ezt (is) akarják, na ebben az egyben egyetértek velük! Ha tehát a többi párt is ezt akarná, ezt az egyet biztos ők is megszavaznák.
Biztos?
Most is kijelentették, hogy semmiben sem közösködnek (a jobbikkal)...
Aztán ha semmi mást is de legalább ezt elintézték, és a Fidesz fő alakjai a hűvösön pihennek (de én azt se bánom ha hirtelen mindről kiderül hogy szökni akartak és közben „törvényesen” megakadályozták őket ebben, egy golyóval a tarkójukba...)
Kicsit durva a megfogalmazás. Én pl megelégednék egy okozott kár mértékű vagyonelkobzással + 1o év eltiltás a közügyektől ill cégalapítástól.
(Csak halkan jegyzem meg, hogy szerintem nagyobb büntetés az, ha valakit minden téren ignorálnak, mintha megsemmisítenék.)
akkor már az se baj ha van új választás, amire való előkészületként elkezdi ölni egymást (képletesen) az összes mostani ellenzéki párt, hogy na melyikük győz majd.
Megmondom én neked, hogy melyik párt győzne: a cukisodó. Igen a jobbik.
(Ellenzéki, rendezett, ráadásul a legnagyobb a támogatottsága az ellenzéki pártok között.)
Ez legyen a marakodás eredménye?
A lényeg, hogy ebben a versengésben már ne kapjon szerepet a fidesz. Azt tehát előbb le kell fejezni, jelképesen. Esetleg ha valaki a börtönt is túl kemény büntinek tartaná nekik, legalább abban megegyezhetnének hogy mindegyiküket örökre megfosztani minden politikai jogától.
Milyen ügyvéd vagy te??? :) :) :)
Közügyektől való eltiltás! (Arról meg írtam.)
Vagy ha nem is örökre de amíg vissza nem fizeti az elsikkasztott összegeket, az időközi kamatos kamattal megemelve. Tuti hogy képtelenek lennének rá halálukig.
Gyanítom, hogy külföldi bankokban hever a GDP-nk néhányszorosa (a bank pedig nem svájci, ázsiai).
Onnan hogy szerzed vissza?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére