Hírek Újabb fél évre meghosszabbította a kormány a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”

A „válsághelyzet” márciusban ünnepli nyolcadik születésnapját.

A kedd esti Magyar Közlöny egy mondatából derül ki, hogy a kormány ismét meghosszabbította a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Pontosabban, miután az előző rendelet szeptember 7-én hatályát veszti, ismét elrendelik azt, ezúttal 2024. március 7-ig. Bár ezúttal nem részletezték, miért érzik szükségesnek az intézkedést, ugyanis a korábbi kormányrendeletek kihirdetésével ellentétben a Magyar Közlönyön kívül máshol eddig nem kommunikáltak a döntésről.

A 2016 márciusa óta folyamatosan elrendelt „válsághelyzet” kihirdetését korábban védelmi szempontokkal indokolták és azt írták, a Magyarországról délre fekvő balkáni útvonalon nagy számban érkeznek illegális bevándorlók az országhatárhoz.

„Magyarországnak továbbra is magának kell gondoskodnia az ország védelméről, ezt szolgálja a 2016 márciusa óta fenntartott tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, amely gyorsabb és határozottabb döntéshozatalt tesz lehetővé a kormány számára” – írta fél évvel ezelőtt a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

1694020822156.jpeg
 
Lóf@szt "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet".
Annyira megszerették a rendeleti kormányzást, hogy nem tudják/akarják elengedni. Ugye mennyire jó, hogy éjfélkor megjelenik egy rendelet és azonnal hatályba lép. Nincs mese, hőzöngés a parlamentben. Nincs társadalmi egyeztetés(soha igazán nem is volt).
// Mellesleg most olvastam, hogy: Kecskeméten kórház előtt hagytak egy csecsemőt és Viktor keresztnevet kapta. Lehet, hogy kezdek paranoiás lenni....?.:oops://
 
Pontosan fogalmaztad meg.!!
 
Válsághelyzet marad, kerítés marad, csak a bebörtönzött embercsempészek mehetnek, amerre látnak. Érzek ugyan némi logikai bukfencet, de nem először. Meg nem is utoljára.
 
Válsághelyzet marad, kerítés marad, csak a bebörtönzött embercsempészek mehetnek, amerre látnak. Érzek ugyan némi logikai bukfencet, de nem először. Meg nem is utoljára.
Ha jol emlekszem neked volt "gondod" az ellenzéki kis pártokkal.
A napokban alapitott pártot Vona, Nincs ket hete hogy Jakab is csinalt egyet, meg nemrég MZP egy harmadikat.
A sok bukott politikus mindent megtesz azert, hogy a kovetkezo valasztás már ne 2/3 hanem minimum 4/5 legyen
 
Vigyetek magatokkal kempingszéket is a választáskor, nehogy elzsibbadjon a lábatok míg kiolvassátok a szavazólapot. :D
 
Ha jol emlekszem neked volt "gondod" az ellenzéki kis pártokkal.
A napokban alapitott pártot Vona, Nincs ket hete hogy Jakab is csinalt egyet, meg nemrég MZP egy harmadikat.
A sok bukott politikus mindent megtesz azert, hogy a kovetkezo valasztás már ne 2/3 hanem minimum 4/5 legyen
A helyedben nem vennék mérget arra, hogy nem "jobbról" szipkáznak el szavazókat.

S hogy jön a megjegyzésed a rendeleti kormányzás mesterséges fenntartásához?
 
S hogy jön a megjegyzésed a rendeleti kormányzás mesterséges fenntartásához?
Tudod te azt
Minden percet kihasznál ahol felmerülhet választási kétség
Ott agya be hozza a rendeleti kormányzás védelmét akár úgy is megragadja a pillanatot bemutassa rendeleti kormányzás nélkül milyen erőtlen és osztódók a kormánnyal szemben lévők
És nem rendeleti kormányzás az oka.
Pedig IS
Ha annyira bízik magában a kormányoldal
Semmi szükség nincs a rendeleti kormányzásra.
De nem bízik a kormány
(nem bízik a parlamentáris rendszerben sem)
 
A helyedben nem vennék mérget arra, hogy nem "jobbról" szipkáznak el szavazókat.

S hogy jön a megjegyzésed a rendeleti kormányzás mesterséges fenntartásához?
Kevéssé tartom én is elképzelhetőnek, hogy a jobboldali kispártok éppen a baloldaltól tudnának szavazókat elszipkázni.
Azt inkább tartom valószínűnek, hogy a 2022-es választáson távolmaradó, korábbi Jobbikos szavazókat meg tudják szólítani.
 
elképzelhetőnek, hogy a jobboldali kispártok éppen a baloldaltól tudnának szavazókat elszipkázni.
Azt inkább tartom valószínűnek, hogy a 2022-es választáson távolmaradó, korábbi Jobbikos szavazókat meg tudják szólítani.
Se jobbról se balról kiesnek
De létükkel a kamupártok fogalmát súrolva
Bajt tesznek az esélynek
Építkezni pártot 5-10 évnél több kell
A DK már végigjárta (kitartó) de nem az igazi
Még lebontani pártot is kell több év Az MSZP nem képes, de igyekszik (lebontani önmagát)
A nagy masztodont nem tudom mi tartja még fenn.
De amíg van addig bármi lehet
Temetni sokan temették
Talán épp a Fidesz túlereje is fenntartó
Értem az baloldali ellenpont okán) mivel nincs más
Még a szociáldemokrácia felfogási igény is éled.
Párt nincs hozzá.
De vágy hogy legyen az van.
Ha van igény egyszer lesz is.
Azt nem tudom a kis-gazdákkal mi lesz.
Lesz egyszer vagy nem pártjuk
De egyiknél se kamura gondoltam.
Elkezdik egyszer választások után 4 év alatt ha épülnek akkor menni fog.
De a finanszírozás nagy kérdés.
 
Utoljára módosítva:
Egy levél a fideszes polgármestertől...
Tisztelt lakosság, kedves Barátaink!
Az elmúlt napokban tapasztalhattuk, hogy döbbenetesen megnőtt az embercsempész tevékenység a régiónkban. Migrációs főútvonallá változott a Börzsöny, így községünk is. Ismeretlen rendszámú, fiatal férfiakkal tömött furgonok és kisbuszok söpörnek végig nagy sebességgel, jellemzően az éjszakai órákban a községen. Hátizsákos – nem turistának kinéző – népes csoportokkal lehet találkozni az erdőben. Az, amit a híradóban láttunk a déli határról, az élőben zajlik a szemünk előtt. Fokozott elővigyázatosságot kérek mindenkitől. Senki ne próbálja saját szakállára megállítani vagy feltartóztatni a járműveket, vagy csoportokat. Ha szükséges, ha fenyegetve érzi bárki magát, hívják a segélyhívót.
Székely József
polgármester, Diósjenő
(Hogyan is történhet ez?? Taláán? ...
a magyar kormány az orosz szokásoknak megfelelően a migránsokat használja fel, hogy segítse a közelgő választásokon a Moszkva barát maffiózó Robert Ficó kampányát.
A kormány teát mára nem csak, hogy elengedte a korábbi üzenetét, miszerint a magyarok védik Európa határait, hanem épp ellenkezőleg, az egyik veszélyforrásává vált a szomszédainknak.
Ami pedig ennél is fontosabb, közvetlenül a magyar lakosságot veszélyezteti azzal, hogy az ország határainak kinyitását a saját és a Kreml céljainak elérésére használja.)
(Néhány szlovákiai párt szerint a magyar rendőrök tudatosan nem állítják meg a gyanús kisteherautókat, Orbán Viktor pedig így befolyásolná a közelgő szlovák választásokat. )
(kard)
 
Szóval a Börzsöny leköltözött az ország déli határára? Hogy a rossebbe nem vette ezt észre senki?
Tételezzük fel hogy a migránsszállító Tompánál lép be az országba. Feltekeredik az M/5-re és "villámgyorsan" fenn van az M/0-son innen kicsi kóválygással rátalál a nem nagyforgalmú de jó minőségű 2-es útra és onnan már tiszta ügy az magyar-szlovák országhatár. Ez a legrövidebb út Szlovákiába. Kerülik a nagyvárosokat és a hidakat. Logikus. Ezért nem járnak a Dunántúlon.
Bernecebarátiból helyzetjelentés: valóban az egyik tranzitútvonal lett a környék, néhányat lekapcsolnak a lelkes rendőreink, valójában az éhes és magárahagyott személyek néha betévednek egy-két kertbe, de inkább az eldobált szemét az, ami jelzi merre járnak. Valójában igyekeznének szlovákiába és eszükbe sem jut, hogy itt maradjanak.
˝ Elso kezbol: Pentek ejjel a szobi vasuti hid alatt pecaztunk. Ejfel es egy kozott 3-5 futoverseny zajlott szlovakia iranyaba.
Reggel 10 korul lejott ket rendor. "Hallottunk valami szokatlant ejszaka?"- A futoversenyeket, de szerintunk ez nem szokatlan itt!
1f601.png
.
"Hat igen, nincs eroforras, na meg ha mi kapjuk el oket, akkor nekunk kell vele foglalkozni, igy meg majd a szlovakok gondja!! " Nem vigyorogva mondta, inkabb kenyelmetlenul.˝...
 
És mindez most hirtelen, miután megint migráns inváziót és vészhelyzetet jelzett a kormány? Eddig csend volt és nyugalom, aztán hipp-hopp hirtelen elözönlik a Szlovák határt!
No, kérem ez nálam a szokásos néphülyítés kategória! Találtak egy seggnyaló bogármestert aki teszi a kötelességét!
 
Ezt nem a kormany jelezte :)
"Kard" egyike a balliberális oldal bloggereinek(és kifejezetten jol ir)

Ez Tenyleg egyike a "nephulyitesnek" amiben az ellenoldal a kormanynak arra a dontésérev probal reagalni, hogy az embercsempeszeket kiengedtek.

Szerintem mindenki a politikai meggyozodesetol fuggetlenul probalja a jozan eszet hasznalni, tobbre megy vele, mintha akar azt egyik, akar a masik oldal politikai nepbutitoira hallgat :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on bsilvi's profile.
Szia! Olvastam a vérfarkasok világa 1-4,5 köteteit. Nagyon tetszett. Szenzációs a fordítás. Köszi. Mikorra várható a többi? Éva
Itt lehet a 20 üzenetet leadni?
hola! Alguien tiene el nuevo patrón de RNata?
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
Bocs Úton.
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
szia, én 2024. májusában szeretnék menni a portugál úzon. Kérlek amennyiben van rá időd és kapacitásod, szívesen venném a tapasztalataidat az útról. Előre is köszönöm .

Statisztikák

Témák
37,957
Üzenet
4,756,976
Tagok
612,897
Legújabb tagunk
ClydeWeary
Oldal tetejére