Újabb fideszes botrány

Orbánék nem támogatták a szexuális zaklatással szembeni fellépést.

41136.jpg


Megint sunyítottak a fideszes EP-képviselők a strasbourgi plenárisülésen, az eheti szavazáson ugyanis nem támogatták a munkahelyen, nyilvános térben, illetve a politikai életben elkövetett megfélemlítés és szexuális zaklatás elleni javaslatot.

A Fidesz képviselői tartózkodtak a dokumentum elfogadásakor, még az a Járóka Lívia sem támogatta a jelentést, aki ugyanezt a javaslatot a szakbizottságban egyébként korábban még megszavazta.



A Fidesz ezzel ismét bebizonyította, hogy miként viszonyul a nőkhöz, a női szerepekhez és az erkölcshöz. A Fidesz hosszú ideje blokkolja a nőkkel szembeni erőszak elleni isztambuli egyezmény ratifikálását, most pedig nem támogatták, hogy egységes fellépés legyen a munkahelyi szexuális zaklatások ügyében.

Az egyébként érdemi többséggel elfogadott javaslat arra is kitért, hogy egyre elterjedtebb a parlamenti képviselőnőkkel szembeni - elsősorban a politikai ellenfelek soraiból érkező - pszichológiai és szexista zaklatás, amelynek mielőbb elejét kell venni. A Fidesz, amelynek képviselői rendszeresen alpári stílusban „beszólnak” a női képviselőknek, nyilván magára ismert ennél a bekezdésnél.

Egyszerűen érthetetlen, hogy a Fidesz miért gátolja immár sokadik alkalommal a nőkkel szembeni erőszak megelőzését és megakadályozását. Különösen érthetetlen ez a Fidesz hölgypolitikusai részéről.

Ujhelyi István
 
A topicot már Te szétszedted az ÁFÁval meg ilyenekkel, ezek ugyanis nem tartoznak a tárgyhoz.

Inkább arról kellene beszélned, hogy például a kisfiúk elleni erőszakról miért nem ír az Isztambuli Egyezmény.

Bizony az ÁfA hozzá tárózik, ahogy láttad a demonstrálo fiatal lány nadrágját.
Nem tehet ö arrol, hogy lánynak született.
-
Ismétlem, a bibliára hagyatkozni elavult. Már pedig a magyar kormány számára ez az egyetlen utalás a nemekre. A te idézetedben olvastam azt a hülyeséget, hogy "áteredö bün"
Mi akar az lenni? A te feleséged havonta egy hetet a kertben alszik?
-
 
Bizony az ÁfA hozzá tárózik, ahogy láttad a demonstrálo fiatal lány nadrágját.
Nem tehet ö arrol, hogy lánynak született.
-
Ismétlem, a bibliára hagyatkozni elavult. Már pedig a magyar kormány számára ez az egyetlen utalás a nemekre. A te idézetedben olvastam azt a hülyeséget, hogy "áteredö bün"
Mi akar az lenni? A te feleséged havonta egy hetet a kertben alszik?
-

1. Az ÁFA nem része a szexuális zaklatásnak.
2. Olvasd el még egyszer, mit írtam. Ha nem érted, kérdezz, segítek. Az eredendő bűnnek semmilyen kapcsolata nem volt az írásomban a menstruációval. De Te mindenhol vért látsz :)
 
Ahhha...

Szóval akkor ez mi:

"Az Egyesült Államokban európai szemmel szokatlanul tágan értelmezik a szexuális zaklatás fogalmát. Évente mintegy tízezer zaklatásos pert indítanak az amerikai nők, a legkülönfélébb - sokszor nonszensz - esetekben fedezve fel megaláztatásukat. Egy pennsylvaniai professzor asszony például szexuális zaklatás miatt pert indított kollégája ellen, aki Goya Meztelen Maya című festményét akasztotta ki a falra. Amerikai őrület, legyinthetnénk. - Ha ki akarjuk sarkítani a dolgot, akkor mondhatnánk azt is, hogy Amerikában még azért is per jár, mert a férfiak előre engedik a nőket az ajtón. Ami nálunk egyszerű bóknak minősül - például ha egy kolléganőnek megdicsérik az öltözékét -, azért Amerikában már könnyen pert akaszthatnak az illető nyakába. Nem feltétlenül jó ez a gyakorlat sem."

Forrás: Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen

(Kiemelések tőlem)

Hogy hol kullog Magyarország azt jól mutatja, hogy a "Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE)" szervezete:
-
"Reformokat kezdeményezett például olyan jogi, államigazgatási-eljárási területeken, ahol az állam jelenleg nem szolgáltat igazságot a családon belüli erőszak áldozatainak. Eljárást indított az Alkotmánybíróságnál a nemi erőszak bűncselekményként való elismertetéséért abban az esetben is, ha az a házasságon belül történik."
-"
Igen a keresztény jog szerint "asszonyi kötelesség" hogy a nö széttegye a lábát ha a részeg férje öt az az ágyra dobja. Érdemes elolvasni a Lengyel pápa Enciklikáját, ott még az ájult feleség penetránsa is megengedett.
-
Amerikáról meg nagyon hiányos ismereteid vannak ("egy nöt előre engedni ...)
Igen, a nők nem engednek meg minden féle nőellenes viccet a jelenlétükben elmondani de ez nem jelenti azt, hogy amerikai nökkel nem lehetne nyíltan szexualitásról beszélni. Söt!
-
 
Ernő gyerünk erről beszélj.
Csak nincs diszkriminálás?

-
Nem tudom mi a problémátok azon kívül, hogy Magyarország azok közé a kevesek közé tartozik aki aláirta ugyan de nem ratifikálta és nem is törvényesítette az országában az Isztambuli megegyezést.
-
A megegyezés a nőkkel szemben elkövetett erőszakkal foglalkozik.
-
Ahogy a Bálnavadászatról szóló nemzetközi megállapodásban nem lehet sokat olvasni a Balatoni keszeg védelméről ugyan úgy hiányzik a nők elleni erőszak paragrafusból a férfiak elleni erőszak megemlitése. Mi ebben a meglepö?
-
(A 2011 május 11.-én elkészült egyezményt azért nevezik Isztambuli-konvenciónak mert ott írták alá európai és nem európai - összesen 41 állam. A link mögött megtaláljátok a megállapodás szöveget és itt pedig, hogy ki nem ratifikálta, melyik országban lehet zárt ajtók mögött verni az "asszonyt")
 
A megegyezés a nőkkel szemben elkövetett erőszakkal foglalkozik.
Ezt tőlem tudod, mielőtt írtam, fogalmad sem volt róla. :)

Az a probléma az egyezménnyel, hogy CSAK a nőkre vonatkozik. Mond valamit neked az a kifejezés, hogy "egyenjogúság"?
Nem tisztességes, ha a lakosság egyik felének többlet jogokat biztosítunk a másik felével szemben. Ez a baj vele. Nincs másik egyezmény, ami a férfiakról/fiúkról szólna, sőt az egész szöveg alapállása az, hogy a fiúk/férfiak eredendően rosszak, míg a lányok/nők eredendően jók.
 
Ezt tőlem tudod, mielőtt írtam, fogalmad sem volt róla. :)

Az a probléma az egyezménnyel, hogy CSAK a nőkre vonatkozik. Mond valamit neked az a kifejezés, hogy "egyenjogúság"?
Nem tisztességes, ha a lakosság egyik felének többlet jogokat biztosítunk a másik felével szemben. Ez a baj vele. Nincs másik egyezmény, ami a férfiakról/fiúkról szólna, sőt az egész szöveg alapállása az, hogy a fiúk/férfiak eredendően rosszak, míg a lányok/nők eredendően jók.

Nem akarok veled konkurálni, de nekem van egy írásom a számitogépemen ami igy szol:
"Übereinkommen des Europarats zur Verhütung und Bekämpfung von Gewalt gegen Frauen und häuslicher Gewalt"
-
Bevallom, nem olvastam végig a 122 oldalt.
-
Az Európai kultúra patriarchális. Nemrég még egy bankszámlája se lehetett egy nőnek, nem csinálhatott jogosítványt, söt dolgozni sem mehetett egy férfi engedélye nélkül.... soroljam?
-
Az is egy tény, hogy világszerte kétszer annyi nőt gyilkolnak meg mind férfit?
-
Az is egy tény, hogy "Frauenhäser", nök védelmére szolgál házak vannak, hogy egy férfinek is elkel bújnia, hogy ne verje öt agyon a felesége, csak ritkán fordul elő.
-
Tudod, hogy van nagyon sok megállapodás (konvencio) és nagyon sok különbözö téma.
-
A teheneket például mástól kell megvédeni mind a bikákat.
A csirkéknél például a kakasok húzzák a rövidebbet.... arrol is van megállapodás.
-

-
Ezeket a csirkéket például elevenen szétdarálják mert nem tudnak tojást tojni.
 
Orbán megmondta Macronnak, hogy háborúznak, de ő fog győzni


Még a júniusi uniós csúcson mondta azt a magyar miniszterelnök a francia köztársasági elnöknek, hogy kettejük csatája Európa jövőjéről szól, amit Orbán fog megnyerni.

A magyar kormányfő mostanában többször is hangoztatta, a Sargentini-jelentés elfogadásakor is, hogy van az Orbán-féle, meg a Marcon-féle Európa, ő a bevándorlási válság kezelésében látja a különbséget, a 2019-es EP-választás pedig majd dönt, melyik felé indul a kontinens.

A brit Telegraph szerint Orbán ezt már a júniusi uniós csúcson személyesen hívta ki Macront, hogy vívják meg a meccset Európáért. A magyar miniszterelnök ideológiai háborúról beszélt, amiből mindketten győztesen jönnek majd ki a 2019-es EP-választáson, de amin Orbán nyeri majd a nagyobbat mindenki közül. Orbán szerint az ideológiai küzdelem a populisták és a hagyományos európai politikák között zajlik majd.

A Telegraph szerint az eset feldühítette a francia kormány tagjait, a cikk pedig megemlíti, ez a párbeszéd jól jellemzi Orbán politikáját.

 
Az elmúlt évben rengeteg erőszak történt nők ellen Magyarországon.
A legismertebb a "savas-orvos" akit 4 év után végre sikerült 20 17-ben biroság elé citálni.
Hetente meghal egy nö Magyarországon családon belüli erőszak következtében.
Tömeges megerőszakolások napirenden vannak
.
-
Lehetne Legalább 20 brutális megerőszakolást említeni, egyiknek sincs köze menekültekhez.
-
Mégis mikor egy hivatalosan menekültnek nyilvánított követett el egy erőszakot, a kormány rögtön egy különleges kommandót vezényelt ki és mindenről részletesen jelentést tett a médiákban.
-
Az egyik fidesz képviselő közölte, hogy "az összes menekültet kasztrálni kell", hogy "az eset bizonyítja, nem lehet együtt élni más nemzetiségűekkel".
-
Magyarországon több mind 10.000 ember él menekült vagy megtűrési stratusszal, és több mind 100.000 további külföldi állampolgár, ennek ellenére nem volt eddig ehez hasonló bűncselekmény. A magyar állam ennek ellenére azt állítja, hogy egy ember viselkedése tízezrekre átruházhat. Mi lenne ha a Németország a Chemnitzben, és a Münchenben - testvért és anyagilag kihasznált prostituáltat gyilkolói magyar férfiak után ítélnének meg bennünket. (A lista nem teljes, a legnagyobb tömeggyilkos Németországban aki egy 6 tagú családot gyilkolt meg előre kitervelt szándékkal (cél nyerészkedés "perfekt-gyilkosság") ugyancsak egy a nemzethez tartozó cselekmény)
-
A magyar kormányt nem a nők elleni erőszak érdekli hanem a menekültek által elkövetett.
A magyar nök senkitől sem akarnak megerőszakolva, meggyilkolva lenni, a saját "etnikumuktól sem"
Nem értem, hogy miért vonakodnak az ehet szükséges törvények bevezetésétől.
 
A "Pink- és Blue-Tax" egy elnevezés ami a nemek közötti különbségre utal.
Ez természetesen az adóhivatal által használt terminus.

A kormány megtiltja az egyetemeken a kutatásokat ez irányban. Erről van szo.
-

őőő a példád alapján ha jól értem a német kormányról beszélsz? és miért tiltanak a bármilyen kutatást nálatok?
 
Érdekes statisztikai ellemzés lehetne van egy gyanúm h nyugaton arányaiban sokkal több fiút zaklatnak, mint pl a muszlim országokban. A keresztény egyház felemásan viselkedik ebben a kérdésben, a mohamedánok meg elég sarkalatosan...

Emellett pedig biztos vagyok benne, h sokkal több női jogtipprás, zaklatás van a keleti-a legtöbb keleti- kultúrában mint a nyugati országokéban.

Valahogy okosan kellene vegyíteni a szokásokat, mert Ernoe példájával ellentétben a bikákat nem szokták pl az egyházi bikák bántalmazni, egy törvénynek védenie kellene a lányokat fiúkat egyaránt
 
őőő a példád alapján ha jól értem a német kormányról beszélsz? és miért tiltanak a bármilyen kutatást nálatok?

Nincs tudomásom arról, hogy Németországban az állam beleszólna a kutatásokba de volt részem Magyarországon a Kádár korszakban megélni, azt az egyoldaliságot amihez az Orbán kormány most visszatér ellenkező előjellel.
-
Gombaként nőnek a volt háborús bűnösök emlékművei az országban, az iskolákban ilyen írók művei kötelező olvasmányok, történelem helyett a mondák könyvét realitásként tanítják...
-
Volt részem videón keresztül megnézni élőben a magyar parlamenti "vitát" a kutatási pénzek elosztásáról, ami a tárgyilagosság arculcsapása volt.
-
A kormány részéről nem volt ott egy felelős sem, a megbízottak pedig nem a kérdésekre válaszoltak hanem felolvastak egy papírról amit a főnökük a gyűlés előtt kiosztott.
-
Magyarország a disznajairól híres, (nem szimbolikusan hanem konkrét a mangalicára gondolok)
Van fogalmad arról, hogy a disznókat érzéstelenítés nélkül kiherélik, mert az eunuchnak kellemesebb az ize?
-
Milyen keresztény kultúrát védett, Magyarország évszázadokon keresztül?
Olyat ahol a kisfiukat évszázadokon keresztül kiherélték, mert állitolag a magas hang jobban imponál a Menyországban.
Tudtad, hogy hogy élőbb volt a Kiegyezés az Osztrákokkal mind a kasztácio tilalma?
-

-
Sok operában még ma is nők énekelnek férfi szerepekben mert nőknek nem volt szabad ott fellépni, a komponisták ennek megfelelően írták a műveiket.
-
Tudtad, hogy az elmúlt évtizedekben a nők hangja mélyebb lett?
Nem hormonális okok miatt, hanem azért mert a nök rájöttek ha férfihangon szolnak nagyobb a tekintéjük.
-
Magyarországon megvan tiltva az egyetemeken gender kutatás. Tudtad, hogy számos szociológiai kutatás is megvan tiltva Magyarországon, egyetem amelyik ilyenben részt vesz az "persona non grata", hogy Bécsben jelennek meg doktormunkák az Orbánisztáni helyzetről mert a helyszínen ez tiltva van?
-
 
Van botrány...

„Orbán Viktor a MOL-Vidi FC minden mérkőzésére el szokott menni. Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége, és ugyanolyan módon utazik, mint a MOL-Vidi FC többi vendége. Ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd.”

Az emlegetett focicsapat-tulajdonos Garancsi István nagyvállalkozó. Havasi pedig azért beszélt egyáltalán a témáról, mert az Átlátszó a 2018-as év talán legfontosabb tényfeltáró cikkében leírta, hogy Orbán Viktor és több kormányközeli figura az elmúlt hónapokban hogyan utazgattak ide-oda, többek között külföldön rendezett Vidi-meccsekre egy ismeretlen tulajdonos kezében lévő, 17 milliárd forintba kerülő titokzatos magánrepülővel.
a magyar miniszterelnök

évek óta úgy hódol egy minden szempontból privát, a miniszterelnöki munkaköréhez semmilyen szempontból nem kapcsolódó hobbijának (egy klubcsapat meccseinek megnézése külföldi stadionokban), hogy annak költségeit egy olyan üzletember fizeti helyette, akinek a cégei a kérdéses időszakban dokumentáltan tízmilliárd forintos nagyságrendbenkaptak megrendeléseket a miniszterelnök által irányított magyar államtól.
Egy döntési helyzetben lévő politikusnak nagy értékű ajándékot elfogadnia olyan piaci szereplőtől, aki folyamatos üzleti kapcsolatban áll az állammal, bármilyen színezetű rendszerben, az illiberálisokban is, korrupciónak számít
 
Törökország kilépett az Isztambuli egyezményből.
Erdogan, Orbán barátja, szerint az emberi jogok a férfiak jogával egyenlő és ezért itt semmi keresnivalójuk nincs a nöknek.

istanbul-konvention-109~_v-gross20x9.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,426
Tagok
615,656
Legújabb tagunk
tifani1214
Oldal tetejére