Újabb kanadai állampolgárt ítéltek halálra Kínában

A dél-kínai Kanton (Kuangcsou) középfokú bírósága közleményben jelentette be a döntést, amelyet a legfelsőbb bíróságnak kell jóváhagynia.

Újabb kanadai állampolgárt ítéltek halálra Kínában kábítószer előállításának bűntette miatt. A dél-kínai Kanton (Kuangcsou) középfokú bírósága csütörtökön ismertetett közleményben jelentette be az ítéletet, amelyet a legfelsőbb bíróságnak kell jóváhagynia. A helyi sajtó beszámolói szerint a Xu Weihong nevű elítélt társával 2016. októbere óta ketamint állított elő, amelyet Xu otthonában tároltak. A rendőrség az ügy kapcsán több mint 120 kilogramm ketamint foglalt le az elítélt otthonában és egy másik címen. Xu társát, a kínai állampolgárságú Ven Kuang-hsziongot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Kínában tavaly két másik kanadai állampolgárt ítéltek halálra két, egymástól független kábítószeres ügyben. Az ítélet ellen mindkét esetben fellebbezést nyújtottak be. Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján a legújabb eset kapcsán úgy vélekedett, hogy az nem fogja befolyásolni a kínai-kanadai kapcsolatokat.

A két ország kapcsolata feszültté vált azt követően, hogy a kanadai hatóságok 2018 végén amerikai kérésre őrizetbe vették Meng Van-csout, a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatóját. Röviddel Meng elfogását követően Kínában két kanadai állampolgárt vettek őrizetbe, de Peking tagadja, hogy elfogásuknak köze lenne Meng ügyéhez. Michael Kovrig korábbi diplomata és Michael Spavor üzletember ellen idén júniusban kémkedés miatt emeltek vádat.

N
1283737.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,168
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére