Ünnepeink: MÁRCIUS 15.

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Tóthárpád Ferenc: Nemzet, eszmélj!

Tóthárpád Ferenc: Nemzet, eszmélj!
( Múlt századi aggodalmak )


"Oh nemzet, nemzet, eszmélj
becsüld meg tenmagad,
gyilkold le szolgavágyad,
mely külföldhöz ragad."

( Bajza József: Ébresztő )


Magamban fortyogok,
így temetem mérgem.
Ellenkezni csak így merek
a nagy tétlenségben.

A "hódítók" jönnek,
s megint leigáznak,
magyar lelkek, magyar földek,
magyar könnytől áznak.

Megtanulta népünk,
csodára ne várjon.
Ha égzengés készül,
eresz alá álljon.

Oh, mégis balgán,
de sokszor eláztunk,
kivert kutya módján,
farkasok közt háltunk.

Árpád sebzett népe
- te jókedvvel áldott-
hol van makacs büszkeséged?
Talpra kell, hogy állj most!

Felnőnek fiaink!
S számon kérik rajtunk
minden tettünk s tétlenségünk,
ha igába hajlunk.






 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Vajda János: Mi ujság

Vajda János: Mi ujság?

Mi ujság van a hazában?
Minden által tudatik;
Egünkön egy régen látott
Üstökös mutatkozik;
A rég bujdosó szabadság
Számkivetett csillaga,
Melynek Európába nálunk
Végződik el sugara.

Mily gyönyörű ez a csillag!
Nézi ifju és öreg;
Sokan már el is felejték,
Sok nem is ismeri meg.
Haj mert nagyon régen láták
Legeslegutószor őt
Hetedik öregapáink
Háromszázzal ezelőtt!

Pedig míly kedves sugáru
Boldogító csillag ez!
Az ember ha látja, szinte
Szabadabban lélekez.
Csak az a baj, hogy sokáig
Még sehol se mulatott,
Nálunk is volt már egyszer, de
Csak keresztül utazott.

Sokan azt mondják felőle,
Hogy őt a nap kergeti,
Mely a többi csillagoknak
Sugarát irígyeli.
De ez oly nagy, oly erős, hogy
A nappal megütközik,
S ha legyőzi, soha többé
Tőlünk el nem költözik.

Akkor aztán minden csillag
Mely az eget ellepi,
Sugarát hozzánk a földre
Szabadon eresztheti.
Szabadság, egyenlőség lesz
Égen-földön mindenütt;
Vigyázzunk, ez ütközetnek
Nagy órája mostan üt...
 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Vajda János: Éljen a köztársaság

Vajda János: Éljen a köztársaság





Nép. dicső kiszenvedett nép,
Oh emeld föl homlokod!
Nézz az égre istenedhez,
És köszönd meg e napot
És kiáltsd el, hogy reá le-
Hulljanak a koronák,
S hallja meg ég, pokol és föld --
Éljen a köztársaság!
Reng a föld, visszhangzik a lég,
Elbujdosnak a sasok;
A bérc kevély cédrusának
Koronája csikorog.
Az isten beszél a földdel,
Ki ne hallaná szavát?
Mert az isten szava örök:
Éljen a köztársaság!
Az itélet napja jött el,
A jóslat teljesedik:
"Bűnben elfolyt ezredév, de
Nem a kétezredik."
Eljött az itélőbíró,
A megbántott nép s kiált:
Vesszen a bűn, légyen erkölcs.
Éljen a köztársaság!
Nem halljátok a leszállott
Igazságnak angyalát?
S mely a sírokat kinyitja,
Az idéző trombitát?
Fölkel a történet, a mult
A temetett gonoszság,
És kétségbeesve hallja:
Éljen a köztársaság!
És ti, a kor rákfenéi,
Királyok -- le veletek!
Nincs a földön és alatta,
Nincs sehol menhelyetek.
Fölvet a sír és a kunyhó?...
Ott a nép, ott van birád!
Vesszen a bűn szabadalma,
Éljen a köztársaság!
Le veletek a pokolnak
Érdemelt lángjaiba!
Fejeteken olvadozzon
Koronátok aranya!
E pokol... a nép emléke
S átka, mely rátok kiált:
Vesszen a bűn, legyen erkölcs,
Éljen a köztársaság!
Nép, kiszenvedett `magyar` nép,
Oh emeld fel homlokod,
Nézz az égre istenedhez,
És köszönd meg e napot!
És kiáltsd el, hogy reá el-
Halványuljon a világ,
S csodálkozva mondja veled:
Éljen a köztársaság!










 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Vajda János: Önkéntes dala

Vajda János: Önkéntes dala

Isten hozzád apám, anyám, kedvesem;
A hazáé a legelső szerelem,
A szabadság harcaiba elmegyek,
S vissza csak a győzelem hoz engemet!

Emelkedik a szabadság zászlója,
Ki ne menne, ki ne menne alája?
Héj, leéltük a keserves időket,
Mikor érte meghalni sem lehetett!

Keljetek föl régi sírok lelkei,
Elrabolt szabadságunknak hősei!
Nézzetek ránk, s vígasztalva légyetek,
Nem hiába folyt el a ti véretek!

Nincs ugyan már a magyarban annyi vér,
Mennyi eddig elfogyott a hazáért,
Hej de ami kevés magyar vér kering,
Szabadságért kifolyt vérből származik!

Isten hozzád apám, anyám, kedvesem;
Szabadságé a legelső szerelem;
Szent szabadság, ha te nem lehetsz miénk,
Sírjainkon élni fog a dicsőség.
 

Sajla

Állandó Tag
Állandó Tag
A jó lovas katonának... Népdal

k078.gif
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Március 15. Ált. iskolai műsor 1.

Készűlt: Békés Megye Közoktatási Közalapitványának Támogatásával

Készitette: Ferencsik Zoltánné -Orosháza


MÁRCIUS 15.


Tervezett időtartam: 25 perc

Zene:
Erkel Ferenc: Himnusz
2:20
1. narrátor:
1848. március 15-én a magyar emberek kokárdát tűznek a ruhájukra, és az épületeken is magyar zászlót lenget a szél. Minden településen megemlékeznek az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő hőseiről, megkoszorúzzák a 48-as emlékműveket, szobrokat.
1848 tavaszán Európa több országában forradalom tört ki. Március 14-én este eljutott Pestre a bécsi forradalom híre. Ez arra buzdította a magyar fiatalokat, hogy nyilvánosságra hozzák a 12 pontban megfogalmazott követeléseiket, és harcoljanak azok valóra váltásáért.

2. narrátor:
Az akkor még csupán 100.000 lakosú Pesten a Pilvax kávéház volt a legnépszerűbb találkozóhelye az egyetemistáknak. 1848 tavaszán itt gyülekezett az a forradalmi hangulatú csoport is, akiket már akkor is márciusi ifjaknak neveztek.
Március 15-én a Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk vívják ki a sajtószabadságot. Addig ugyanis csak a bécsi udvar jóváhagyásával jelenhetett meg bármilyen magyar nyelvű írás.

Zene:
Szabó Ferenc-Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger
1:30
3. narrátor
Reggel fél 9 tájban egy csoport fiatalember lépett ki a Pilvax Kávéházból és indult sietősen, rendezetlen menetben a közeli egyetem felé.
Arcukba havas esőt vert a szél.
Hányan voltak? Negyvenen? Nyolcvanan? Nem tudjuk pontosan. Annyi biztos, hogy kevesen. Elenyésző szám a százezres városban.
Lucskos utcán gyalogolt a kis csoport; kitért útjukból targonca, lovas szekér. Nem kiabáltak, nem énekeltek, még ütemre sem léptek. Mégis, amerre elhaladtak, kinyíltak az ablakok. A boltosok az üzletajtóból mutogattak rájuk, a járókelők ámulva álltak meg. Itt is, ott is lelépett valaki a járdáról, és csatlakozott a menethez.
Elöl nyurga, barna arcú fiatalember haladt, szigorú, elszánt tekintettel, Petőfi. Mentek, hogy maguk mellé vegyék az egyetemistákat, talpra állítsák a pesti nép ezreit – kiverekedjék a magyar szabadságot, vagy meghaljanak érte.

1. versmondó:
Petőfi Sándor: Kemény szél fúj… (részlet)

Kemény szél fúj, lángra kap a szikra,
Vigyázzatok a házaitokra,
Hátha mire a nap lehanyatlik
Tűzben állunk már tetőtől talpig.

Édes hazám, régi magyar nemzet,
Alszik-e csak a vitézség benned?
Vagy apáink halálával elhalt?
Illik- még oldaladra a kard.

4. narrátor:
Az egyetemek fiataljai mind csatlakoztak a menethez. Landerer és Heckenast nyomdájához már közel kétezren érkeztek, hogy cenzúra nélkül nyomtassák ki a magyar nép követeléseit, az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét, A Nemzeti dalt.

5. narrátor:
Jókai Mór: A nyomda előtt (részlet)
Landerer nyomdája előtt már valamennyi írótársunkat mind együtt találtuk, ett csatlakoztak hozzánk a Nemzeti Színház tagjai is. Esős, sáros idő volt, a közönség esernyőket tartott kalapjai fölé. – „Ej, uraim!” – kiálték a közönségre - lehet, hogy egy óra múlva golyók hullanak ránk eső helyett, hát akkor elfutunk-e?” S arra minden esernyő eltűnt a fejek fölül. De eltűntek még a kalapok is abban a pillanatban amidőn Irinyi az első példányát a nemzeti követelésnek felmutatá e szóval: „Íme a szabad sajtó legelső nyomtatványa!” A nyomtató gépet elsőnek ragadta meg Irinyi, a második nyomást Petőfi, a harmadikat én tettem vele, hogy, ha a merénylet szerencsétlenül üt ki, minket érjen a csapás, ne az ártatlan nyomdai személyzetet. Így lett kinyomtatva Magyarországon a szabad sajtónak legelső terméke.

Zene:
Brahms Magyar tánc
1:20
6-7. narrátor:
Felváltva mondják a pontokat.
Mit kíván a MAGYAR NEMZET?
Legyen béke, szabadság és egyetértés.
1.Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
2.Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
3.Évenkénti országgyűlést Pesten.
4.Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5.Nemzeti őrsereget.
6.Közös teherviselést, képviseletet egyenlőség alapján.
7.Az úrbéri viszonyok megszüntetését.
8.Esküdtszéket.
9.Nemzeti Bankot.
10.A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
11.A politikai státuszfoglyok bocsáttassanak szabadon.
12.Unio, vagyis Erdélynek Magyarországgal való egyesítése.
8. narrátor:
Délután háromra gyűlést hirdettek a Múzeum terére, s a tömeg eloszlott. Eloszlott, hogy szétvigye a belvárosba, a külvárosokba a sajtó felszabadításának hírét és a forradalmi nyomtatványokat.
Délutánra csaknem tízezer ember gyűlt össze a Múzeum terére. Ebben a t9ömegben polgárok, ifjak, munkások, iparoslegények között ott voltak már a vásárra érkezett népcsoportok is: parasztok, gazdatisztek, vidéki nemesek. Ott állt a Múzeum lépcsőjén Petőfi, Vasvári, Irinyi mellet Nyáry is.
A beszédeket, szónoklatokat rivalgó lelkesedés fogadta.

Zene:
Csajovszkij: Polonaise
0:30
8. narrátor:
A Múzeum lépcsőjén Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt.
A hatalmas tömeg kórusban mondta a vers refrénjét.

2. versmondó:
Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

9. narrátor:
A forradalmi menet következő állomása a pesti Városháza volt.
A tömeg – már elég volt a hatalom kisebb központjának meghódoltatására. Betódultak a tanácsterembe, élén az ifjakkal. Már tizenötezren voltak. Hogyne írta volna alá a városi tanács, a vagyonos polgárok óvatos testülete a 12 pontot? Hogyne csatlakozott volna minden követeléshez?

10. narrátor:
Petőfi a városház ablakából tekintett le a tömegre, miközben a polgármester aláírta a 12 pontot, s felmutatta a sokaságnak. Üdvrivalgás közepette az a hír kapott szárnyra, hogy katonaság jön. De egyetlenegy ijedt arcot sem lehetett látni. Inkább többfelől hangzott az a kiáltás: „Fegyvert, fegyvert! Budára, Budára a Helytartótanácshoz.

Zene:
Weiner Leó: Rókatánc
1:00
10. narrátor:
Hamarosan teljesült a Budára özönlő tömeg kívánsága. Táncsics börtönének ajtaja megnyílt. A nép diadalmenetben hozta Táncsics Mihályt a szegényparasztság érdekeinek képviselőjét.

3. versmondó:
Petőfi Sándor: A szabadsághoz (részlet)

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve,
Annyi éjen által, mint kísértet,
Bolygott lelkünk a világban érted.

Kerestünk mi égen-földön téged
Egyetlenegy igaz istenséget,
Te vagy örök, a többi mind bálvány,
Mely leroskad, egy ideig állván.

10. narrátor:
Este díszelőadásra hívták az érdeklődőket, a Nemzeti Színházba, ahol Katona József Bánk bán című darabját adták elő a színészek.

Zene:
Erkel Ferenc: Bánk bán – Bánk áriája
3:33
4. versmondó:
Juhász Gyula: Március idusára (részlet)

Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan,
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

Zene:
Egressy Béni-Vörösmarty Mihály: Szózat
 

Csatolások

  • Március 15. Ferencsik Zoltánné.DOC
    74 KB · Olvasás: 393

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Március 15. Ált. iskolai műsor 2.

Készűlt: Békés Megye Közoktatási Közalapitványának Támogatásával
Készitette: Implom József Általános Iskola -Gyula-


MEGEMLÉKEZÉS MÁRCIUS 15-RŐL



Előzetes szervezési feladatok: kendők készítése (piros, fehér, zöld), barka vagy aranyesőág beszerzése.
Szereplők: mesélő; 4 versmondó; énekkar (20-25 fő), mely alkalmanként szöveget is mond; 2 kellékes.
Helyszín: iskolai tornaterem.
Kellékek, eszközök: szétnyitható paraván, nagyméretű gyertya, nagyméretű kokárda, fekete drapéria, magnó, erősítő.
Színpadkép: 1. és 2. számú melléklet.


Az előadás a Himnusszal kezdődik.

Zene:
Liszt: Szimfonikus költemény
A szereplők bevonulnak és elfoglalják helyüket zenére.
Zene elhalkul, s közben vers szövegét mondják.

Versmondó:
Juhász Gyula: Március idusára (2. versszak)

Ó, akkor, egykor ifjú Jókai,
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett, zászló lobogott,
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Szépség, igazság, lassan megy előre
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe!

Zene kiúszik.

Kórus:
Petőfi Sándor: 1848

„Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te népek hajnalcsillaga!”

Mesélő:
A XIX. század a forradalmak százada. 1848 februárjában, Párizsban kitört a forradalom. A francia nép elűzte a gyűlölt királyt, Lajos Fülöpöt és kikiáltotta a köztársaságot. A hír egész Európában nyugtalanságot okozott. A nyugtalanság elérte Magyarországot is.


1. versmondó:
Petőfi Sándor: Kemény szél fúj (1. versszak)

Kemény szél fúj, lángra kap a szikra,
Vigyázzatok a házaitokra,
Hátha mire a nap lehanyatlik
Tűzben állunk már tetőtül- talpig

Mesélő:
Bár Párizs messze van, és a franciaországi viszonyok sem azonosak a magyarral, a forradalom híre március elsejére Pozsonyba érkezett és felkavarta a rendet.

Kórus:
Utassy J.: Zúg Március

…Zúg Március, záporos fény ver
Suhog a zászlós tűz a vérben…

Mesélő:
Pozsonyban ekkor a rendi országgyűlés ülésezett. Itt fogalmazta meg Kossuth a magyarok fő követeléseit.

Kórus:
Halkan dúdolja Kossuth Lajos azt üzente című dal első sorait. Szöveggel a második versszakot énekli:
Esik eső karikára,
Kossuth Lajos kalapjára,
Valahány csepp esik rája,
Annyi áldás szálljon rája,
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!

Mesélő:

Petőfi Sándor: Napló
„Az országgyűlés igen szépeket beszélt, de a beszéd bármilyen szép, csak beszéd és nem tett. E gyűlésben indítványoztatott, hogy a 12 pont petícióképpen benyújtsák a királynak, mégpedig rögtön…”.

Kórus:
Egy-egy pontot olvasnak be a 12 pontból.

Mesélő:
Mikszáth Kálmán: A nagy nap
Jókai a pesti ifjúsághoz röviden így szólt: „Testvéreim, a pillanat, amelyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul. Haladnunk és boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat!…

2. versmondó:
Most jön be a színpadra és elszavalja Petőfi Sándor: Nemzeti dal című költeményét.


Mesélő:
A tömeg és a lelkesedés egyre nőtt. Elhatározták, hogy kinyomtatják a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Petőfi így írt erről:

Kórusból egy hang:
„…Körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen ijedt arcot sem láttam… minden ajkon kiáltás:

A kórusból bekiabálások:
Petőfi Sándor: Napló
Fegyvert! Fegyvert!
Budára, Budára…a helytartótanácshoz!
Nyittassuk meg Táncsics börtönét…!”

3. versmondó:
Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger című költeményét szavalja el végig.


A teljes műsor a csatolásban..
 

Csatolások

  • Megemlékezés március 15-_ről-Implom József_Általános Iskola.doc
    83 KB · Olvasás: 416

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Petőfi Sándor: 15-dik március, 1848

Petőfi Sándor: 15-dik március, 1848



Pest, 1848. március 13.
15-DIK MÁRCIUS, 1848 Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.
Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.
Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.
Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.
Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.
Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!
Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.
És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!
Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!...-
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.
És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.
Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.
Nem elég... most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.
S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.
A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! -
Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.
S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.
Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!
 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Petőfi Sándor: Bordal

Petőfi Sándor: BORDAL

Egyik kezemben a fegyverem,
A másikat sem hevertetem,
Jobbkezemben tartom kardomat,
Balkezembe veszek poharat.
Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok...
A hazáért iszom, igyatok!
Igyunk jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsük hát magunkba hevenyén.
Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?
Mire virad, tán már dobolnak,
Akkor aztán ki a csatára
Édes magyar hazánk javára!
Koszorús a haza homloka,
Szabadságból fontuk azt oda,
Ott is marad örök-mindétig,
Azt ugyan le róla nem tépik.
Egyszer volt csak rabnép a magyar,
Többé lenni nem fog, nem akar,
Most már meg van vetve a lába,
S az úristen sem hajt igába.
Szabadságunk, aki hozzád nyúl,
Elbucsúzhatik a világtul,
Szivében vér s élet nem marad,
Kiürítjük, mint e poharat!
Pest, 1848. március
 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Petőfi Sándor: Dicsőséges nagy urak...

Petőfi Sándor: DICSŐSÉGES NAGYURAK...


Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.
Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába...
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.
Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan, mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?
Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!
Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velök, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre!...
Hanem még se!... atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Őnáluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie.
Legyünk nagyok, amint illik
Mihozzánk,
Hogy az isten gyönyörködve
Nézzen ránk,
S örömében mindenható
Kezével
Fejeinkre örök áldást
Tetézzen.
Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.
Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkr' a
Hazának.
Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az uristen kegyelmezzen
Tinektek!



Pest, 1848. március 11. előtt
 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Vörösmarty Mihály: Szabadsajtó

Vörösmarty Mihály: Szabadsajtó


Kelj fel rab-ágyad kőpárnáiról,
Beteg, megzsibbadt gondolat!
Kiálts fel érzés! melly nyögél
Elfojtott, véző szív alatt.

Oh, jőjetek ki, láncra vert rabok,
Lássátok a boldog, dicső napot.
S a honra, melly soká tűrt veletek,
Derűt, vigaszt és áldást hozzatok.
 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
"Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete" révén:

I.


Megemlékezés: 1848. március 15.

Szövegkönyv 10–12 szereplőre

1. Amott kerekedik – népdal

(Az első sort egy szereplő mondja, majd egyenként kapcsolódnak be a többiek. Az utolsó versszakot már mindannyian mondják.)
Amott kerekedik egy szép kerek pázsit,
Abban legelődik csudafiú szarvas,
Ezer ága-boga, ezer égő gyertya,
Gyújtatlan gyulladjék, ojtatlan aludjék,
Hej, regő rejtem!
Amott kerekedik egy szép kerek pázsit,
Abban legelődik csudafiú szarvas,
Ezer ága-boga, ezer égő gyertya,
Gyújtatlan gyulladjék, ojtatlan aludjék,
Hej, regő rejtem!
Amott kerekedik egy szép kerek pázsit,
Abban legelődik csudafiú szarvas,
Ezer ága-boga, ezer égő gyertya,
Gyújtatlan gyulladjék, ojtatlan aludjék,
Hej, regő rejtem!
El ne felejtsem!
El ne felejtsem!


II.


2. Népgyűjtés (Csupor Andrásné, Szabadszállás)

Juhász
(Kalapját levéve, erőteljes dialektussal beszél.)
– Nem Szabadszálláson született Petőfi, egy városban sem született az, hanem országúton. Én úgy hallottam, úgy volt, hogy egyszer régen pásztorok, juhászok, csikósok kinn teleltek a félegyházi határon. Tél volt, de régen a pásztorok télen is a mezőn tanyáztak.
– Bementek egyszer a pásztorok az út menti csárdásba, látják, ott ül egy szegény ember és nagyon búsul. Kérdezték, mit búsul. Azért, mondja, mert úton volt a feleségével, és útközben megszületett a gyerek – most aztán itt vannak a csárdában, nem tudnak tovább menni a nagy hó miatt sem, meg a gyerek miatt sem. A pásztorok igen megsajnálták, bementek az asszonyhoz, hogy valami keresztajándékot adjanak a gyereknek, ahogy szokás. De szegény pásztorok voltak, semmijük sem volt, mi telik egy pásztortól? – egyik odaadta neki az ostorát, a másik juhász volt, az kisbárányt adott, hogy mégis adjanak valamit. A szegényember nagyon köszönte. Az volt Petőfi apja, a gyerek meg Petőfi Sándor.

III.


3. Petőfi Sándor: Én

A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.
Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövelt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
El nem romlott szív alatt.
Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére,
Jót, rosszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap; –
Jellemképe: változtat.
Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes;
Szavaimmal egy az érzet,
Célra jutni álbeszédet
Tétovázva nem keres.




IV.




4. Petőfi Sándor: Első esküm

(Több szereplő szavalja, 10 soronként felváltva)


Fiú valék még, iskolás fiú,
Tizenöt éves; és az iskolázás
Rám nézve nyűg volt, nagy nehéz nyűg, amely
Rajtam napestig szomorún csörömpölt,
S még álmaimból is föl-fölriasztott.
Lerázni vágytam e nyűgöt magamról,
Lerázni vágytam minden áron azt.
Már akkor, akkor úgy szerettelek,
Olyan világ-fölgyujtó szenvedéllyel,
Mint most szeretlek, drága szent szabadság! –
Gondolkodám a mód felől: miként
Szakíthatnám le rólam a bilincset?...
Szinészek jöttek, s elhatározám
Közéjök állni és elmenni vélök,
El, habár a földhözragadt nyomor
Mindkét kezével átölelne is,
Habár apámnak átka és anyámnak
Könyűi lesznek útitársaim,
Csak hogy szabad, hogy független legyek.
S elmentem volna, ámde megtudá
E lázadó szándékomat tanítóm,
S az indulásnak napján elfogott,
És rám csuká szobámnak ajtaját,
S rab voltam, míg a színésztársaság
Határunkon túl messze, messze járt.
Sírás, könyörgés, lárma, mindhiába!...
Nem az fájt már, hogy nem leszek szinész,
De hogy maradni kényszerítenek.
A kényszerítés égett lelkemen,
Mint a görögtűz, olthatatlanúl.
Itt tettem első esküvésemet,
Nagy és szent esküt mondék börtönömben,
Hogy életemnek egy főcélja lesz,
S ez: a zsarnokság ellen küzdeni.
S ez eskü most is olyan szent előttem,
Amilyen volt az első pillanatban,
S verjen meg engem a hatalmas isten,
Verjen meg még a másvilágon is,
Ha valaha ez esküt elfelejtem!

folyt. köv.
 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
V.




5. Petőfi Sándor: Álmaim – Részletek

Irtóztatók koronként álmaim.
Az éjjel is szörnyűket álmodám.
Alighogy eltűnt egyik álomképem,
Másik mereszte vad szemet reám.
Láttam biborban a bűn hőseit,
Tiprott erény volt lábok zsámolya.
Fehérpirosra volt e zsámoly festve:
Szeméből könny, szivéből vér folya.
Láttam kiszáradt sárga arcokat,
Sárgák valának, mint az éji hold,
Igen bizony, mert minden arc az éhség
Éjének egy-egy holdvilága volt.
Láttam mellettök fényes arcokat,
Miken a jóllét napja ragyoga;
Bokáikon arany sarkantyu... sárga,
Mint amaz éhezők arcúlata.
............
Láttam ledöntött, rab országokat,
Hol nem hallatszott a rabok jaja,
Mert jajgatásukat fölülhaladta
A zsarnokhatalom gúnykacaja.
Im, ilyek éji látományaim.
De nem csodálkozom, hogy ilyenek;
Mert amiket szemlélek álmaimban,
Történnek egyre és történtenek.

VI.




6. Részletek a Futár című korabeli lapból

(Négy szereplő, kezükben álarccal, melyet beszéd közben arcuk elé tartanak. Stílusuk már-már nevetségesen finomkodó.)
Álarcos 1.
– Aligha volt szomorúbb, mondjuk ki, veszélyesebb társadalmunk állása, mint e percben. Ifjak. Kik nem tudják, hogy mi fán terem az vers és műveltség, kik nem bírnak több élettapasztalással, mint amennyit Pilvax úr életiskolájában és komlókertjében szerezhetni, ez ifjak egy nemzet szellemi életének irányzóiul tolakodtak fel!
Álarcos 2.
– Petőfi úr minden tehetsége ellenére sem első költője hazánknak. Ehhez hiányzik nála az általános műveltség. És bármennyire is megfelel az olvasó világ nyersebb rétegigényének, annál kevésbé elégíti ki a kisebb, de mindenesetre eldöntő részét a művelteknek.
Álarcos 3.
– Petőfi előttünk igen kedves – néha. De mihelyt a néphez alászáll és népszerű lenni erőlködik, akkor mindjárt vad és féktelen lesz. Lábaival tombol, sarkantyúját pengeti, felrúgja a port és szétszórja a sárt és a körülállókat mind bemocskolja.
Álarcos 4.
Petőfi pediglen erőlködik vala,
Petőfi pediglen poéta nem vala,
Petőfi verseit elolvastam vala
És ennél még nagyobb ínségem nem vala. Ámen.
(Augusztus 12. Futár. Greguss Ákostul, Szarvason, Nyom. Réthy Lipót betűivel. 1847. 8. r. 28. l.)
(Bekiabálások)
– Pórias!
– Közönséges!
– Tehetségtelen!





7. Petőfi Sándor: Előszó – Részletek (Az Összes költemények 1847-es kiadása elé)

Azt nem teszem, hogy költészetem becsét védelmezzem, mert vagy szorultak erre vagy nem; ha rászorultak, úgy hiábavaló, ha pedig nem, úgy fölösleges a védelem... Aztán meg őszinteségem és önérzetem van, de hogy szerénytelenségem volna, azt tagadom. Tehát csak négy vádjokat említem, mely különben is a leggyakoribb, tudniillik hogy költeményeimben rossz rím, rossz mérték, szaggatottság és aljasság van. Ezen uraknak a magyar rímről és mértékről fogalmok sincs.
Ők a magyar versekben latin metrumot és német cadentiát keresnek, s ez az én költeményeimben nincs, az igaz, de nem is akartam, hogy szorosan legyen. A magyar mérték és rím még nincs meghatározva, ez még ezután fog, ha fog, kifejlődni és meghatároztatni, e szerint róla nekem sincs tudatom, de van sejtésem... az ösztön vezet, s ahol ők engem ram és mérték dolgában a legnagyobb hanyagsággal vádolnak, talán éppen ott írok legközelebb a tökéletes, az igazi magyar versformához.
Álarcos
– Vagy végképp az aljasság és póriasság démonának esett volna martalékul? Mindig csak az élet szennyes, a társaság árnyoldalai, az elfajult erkölcstelenség és torz természetellenesség – a pórnép kinövései, juhászverekedésekben és csikós aljasságokban fogja-e lelni örömét, mulatságát?
Ami költeményeimben az aljasságot illeti, ez ellen ünnepélyes óvást teszek. Ez alávaló rágalom. Bártan ki merem lelkiismeretem ítélőszéke előtt mondani: hogy nálam nemesebb gondolkozású és érzésű embert nem ismerek; s én mindig így írtam és írok, amint gondolkodtam és éreztem. Mindig fájt a vád, mert ennek éreztem legjobban méltánytalan voltát. Ha néha egyes kifejezésekre s a tárgyra nézve szabadabb vagyok másoknál, ez onnan van, mert én szerintem a költészet nem nagyúri szalon, ahová fölpiperézve, fényes csizmákban járnak, hanem szentegyház, melybe bocskorban, sőt mezítláb is beléphetni.

VIII.




8. Népgyűjtés

Juhász
(Kalapját levéve, erőteljes dialektussal beszél.)
– Én juhász vagyok kisgyermekkorom óta. Aki juhász, az mind szereti Petőfit, mert ő is szerette a juhászt. Sokat is beszéltünk róla. Volt, amíg meg nem halt, az apósomnak egy öregapja, Vályi Bertalan, cselédember volt régen. Azt mondta apósomnak, hogy ő látta Petőfi Sándort, mikor a bojádi Sasoknál volt vendégségben. Annak idején Petőfi gyakran átjárt Szentlőrincre, útközben meg betért az uzdi kocsmába, mert az éppen útbaesik. Nincs már meg a kocsma, csak a ház van meg, most laknak benne. Ott van Uzdon, szemközt a régi híddal, csak olyan parasztház, mint a többi, zsuptetős. Az volt a régi kocsma. Ott látta Petőfit üldögélni öregapánk. Hogy milyen ember volt? Hát olyan ember volt az, mint a többi. Se kicsi, se nagy. Egy köpönyeg volt a vállára vetve, úgy jött be a kocsmába. Bort hozatott, de nem duhajkodott, dehogyis! Csak ült magában a lócán. De amikor fölemelte az üveget, körülköszöntötte a kocsmában. Azt mondta: – Na, igyunk minden ember egészségére! Vörösbort ivott. Azt mondta öregapánk, azt igen szerette.

folyt. köv.
 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
9. Petőfi Sándor: Előszó – Részletek (Az Összes költemények 1847-es kiadása elé)

Végre, hogy bennem szaggatottság van, az, fájdalom, való; de nem csoda. Nekem nem adta Isten a sorsot, hogy kellemes ligetben csalogánydal, lombsusogás és patakcsörgés közé vegyítsem énekemet a csendes boldogság- vagy csendes fájdalomról. Az én életem csatatéren folyt, a szenvedések és szenvedélyek csataterén; a régi szép napok holttestei, meggyilkolt remények halálhörgése, el nem ért vágyak gúnykacaja s csalódások boszorkánysipításai között dalol féltébolyodottan múzsám, mint az elátkozott királylány az Óperenciás tenger szigetében, melyet vadállatok és szörnyetegek őriznek... Aztán e szaggatottság nem is egészen az én hibám, hanem a századé. Minden nemzet, minden család, sőt minden ember meghasonlott önmagával. Az emberiség a középkor óta nagyot nőtt, s még mindig a középkori öltözet van rajta, imitt-amott megfoltozva és kibővítve ugyan; de ő mindazonáltal más ruhát kíván, mert ez így is szűk neki, szorítja keblét, hogy alig vehet lélegzetet; s aztán szégyelli is magát, hogy ifjú létére gyermekruhát kell viselnie. Így van az emberiség szégyen és szorultság között, kívül csendes, csak egy kissé halványabb a szokottnál, de belül annál inkább háborog, mint a vulkán, amelynek közel van kitörése. Ilyen e század, s lehetek-e én másforma? Én, századom hű gyermeke!
Álarcos
– Azt is bölcsen rendelék az istenek, hogy Petőfi nem vaspapíroson adta ki verseit, s hogy nem is írta azokat vastollakkal, de egészen egyszerű libatollakkal, így legalább nem fognak megrozsdásodni. Nem rozsda, de egerek s molyok fogják azokat tápul használni – tehát élő lények szívandják belőlük az életet. Életadó versek!

X.




10. Petőfi Sándor: A királyokhoz; Honfi szózat Petőfi A királyokhoz címzett verse ellen

Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok,
Ti királyok, nyílt őszinte szót,
Ahogy tetszik, köszönjétek meg, vagy
Büntessétek a felszólalót;
Áll még Munkács, áll az akasztófa,
De szivemben félelem nem áll...
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé „szeretett” király!
Szeretet... hah, ezt a szép virágot
Tövestül kitéptétek ti rég,
S kidobtátok azt az országutra,
S ott átment rajt a szekérkerék,
Amely megtört esküvésitekkel
Megterhelten világszerte jár...
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé „szeretett” király!
---------
(Közbeékelve:)
Szóljunk, mint szabad Magyarhoz illik,
Honfi-társak! Nyílt, őszinte szót,
Nemzet-éltünk e dicső szakában
Leplezetlen adjuk a valót.
A magyar nép szivében király s trón
Hő szerelme rendületlen áll;
A bármit mond az éretlen Petőfi,
Él fölöttünk szeretett király.
--------
Csak tűrnek már titeket a népek,
Csak tűrnek, mint szükséges roszat,
S nem szeretnek... odafönn az égben
Megszámlálták napjaitokat.
Majd halljátok a nagy ítéletszót
Attól, aki mindenkit birál...
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé „szeretett” király!
--------
(Közbeékelve:)
Él e hon dicső kegyes királya,
S méltán hódol neki a Magyar
Mert e szép hon fölvirágozásán
Fáradozva minden jót akar;
És a hűtelen betyári nyelvű
Dalnok erre béhunyá szemét;
Holtig hű magyarra nyomni készül
A gyalázó hűtlenség jegyét.
--------
Föllázítsam a kerek világot,
Föllázítsam-e ellenetek,
Hogy a dühnek Sámson-erejével
Milliónként nektek essenek?
Megkondítsam a halálharangot,
Hogy borzadjatok hangjainál?...
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé „szeretett” király!
Nem lázítok, mert nincs erre szükség;
Mért ráznám meg erőszakosan
Azt a fát, amelynek a gyümölcse
Már túlérve, rothadásba van?
Ha megérik a gyümölcs, fájárul
Magátul a földre hull alá...
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé „szeretett” király!
(Közbeékelve:)
Lesz-e nemzet-őrsereg honunkban
Mely a hűtelent fogadja bé?
Ezt ki hon- s királynak, béke s csendnek
Őreül eskütt, s már megtörél!
Süss gyalázat-bélyeget arcára
Polgártárs! Ki eddig hű valál,
Ah! Ne hallgass áruló szavára,
S mondssza velünk: éljen a király!
(Zene: Nemzeti dal)

XI




11. Részlet a Nemzetőr című lap 11. számából

Álarcos
– Én részemről, ha verset tudnék írni, ily forma epigrammal válaszoltam volna Petőfi versére: „Sándor öcsém, te minden versedben szabadságunk elnyomói, ellenségünk vérét szomjazod, te keservesen panaszkodál, hogy nem akkor születtél, midőn alkalma volt a magyarnak dicskoszorút szerezni a harcmezőn. Íme most nyakunkon a háború, minden ép karra szüksége van a hazának, – te katona voltál, s roppant kardod, mellyel a márciusi napokban annyira csörömpöltél, mégis hüvelyében rozsdásodik. No de azért, édes öcsém, nem irigylem költői babérodat. Egy önkéntes.”
(Szeptember 10. Nemzetőr 11. sz. 169. lapon Vahot Imre álnév alatt.)
(Mindannyian)
Talpra magyar!

folyt. köv.
 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
XII.

12. Petőfi Sándor: Csatában – Részlet

(Három szereplő együtt)
A földön is harag,
Az égen is harag!
Kifolyt piros vér és
Piros napsugarak!
A lemenő nap oly
Vad bíborban ragyog!
Előre, katonák,
Előre, magyarok!
Komoly felhők közül
Bámul reánk a nap,
Rettentő szuronyok
Füstben csillámlanak,
A sűrü lomha füst
Sötéten gomolyog,
Előre, katonák,
Előre, magyarok!
(Két szereplő együtt)
Ropog, hosszan ropog
Csatárok fegyvere,
Ágyúk bömbölnek, hogy
Reng a világ bele;
Te ég, te föld, talán
Most összeomlotok!
Előre, katonák,
Előre, magyarok!
(Egy szereplő, lelassulva, halkan)
Szilaj lelkesedés
Foly bennem, mint tüzár,
A vérszag és a füst
Megrészegíte már,
Előre rontok én,
Ha élek, ha halok!

XIII.




13. Népgyűjtés

Jaj, jaj, édes fiam, jó fiam, jaj, mért hagytál itt minket oly hamar? Mért nem én fekszem itt, ebben a koporsóban? Jajjajajaj, édes fiam, jó fiam, mért hagytál itt minket oly hamar? Mért nem én fekszem itt ebben a gyászos koporsóban? Jaj, há legyek, micsináljak, ebben a nagy árvaságomban?
Juhász
– Mikor Petőfi elesett a csatában, az ellenség fővezére megparancsolta, hogy keressék meg Petőfi holttestét, és temessék el jó mélyen. Mikor el volt temetve, azt mondta a fővezér, most úgy egyengessék el felette a földet, hogy nyoma sem maradjon. De asse volt elég, egy század huszárt rendelt ki a fővezér, azt parancsolta: „Egy napig lovagoljatok a csatatéren, hogy egyformán tapossátok le a földet mindenütt.” – Letaposták a földet a huszárok. Akkor azt kérdezte a fővezér: „Na, melyikőtök tudja, hol van Petőfi Sándor sírja?” – Két huszár mondta, hogy ők még tudják. A két huszárt a fővezér nyomban főbe lövette, hogy senki se tudja, hol fekszik Petőfi Sándor. Azért nem találják meg a sírt, senki se tudja megmutatni. Azt a kettőt, amelyik még tudta, főbe lövette a fővezér. A többi, ha tudta is, nem mondta, nehogy úgy járjanak ők is.

XIV.




14. Népgyűjtés

(Egyenként suttogva, fokozatosan erősödő hangon)
– Nem halt meg...
– Nem halt meg!
– Nem halt meg!!
Juhász
– Nem halt meg Petőfi a csatában. Kijött a csatából. Csabára ment. Ott hallotta, hogy Görgey lepaktázott az ellenséggel. Gyorsan kocsira ült Petőfi, hogy elmenjen Világosra, agyon akarta ütni Görgeyt. Mentek a kocsival, eltört a kocsi alatta. Kovácsot hívtak, megcsinálták, mentek tovább. Megint eltört alatta a kocsi, megint megcsinálták, harmadszor is eltört a kocsi. Szidta Petőfi a kovácsokat, hogy miattuk nem tud elmenni Világosra, de csak eljutott. Mikor odaért, hallotta, hogy Görgey már eladta a magyar sereget és a tizenhárom tábornokot. Petőfi mikor meghallotta, vett egy kocsi diót, éppen dióverés ideje volt, megfúrta a diókat, minden dióba tett egy cédulát. Vers volt a cédulákon, le volt írva minden, hogy árulta el Görgey Magyarországot és a tizenhárom tábornokot. Akkor elment bujdosni az országban Petőfi, felöltözött svábnak, mint aki diót árul, járt a szekérrel, árulta a diót. Az emberek megvették a diót, eltették és amikor karácsonykor diót törtek, akkor tudta meg az egész ország, kicsoda Görgey, milyen nagy áruló. Gondolkoztak az emberek, hogy jött a cédula a diókba, eszükbe jutott a sváb, aki árulta, tudták már, hogy Petőfi volt!!

XV.

15. Amott kerekedik – népdal


(Az első sort minden szereplő mondja, majd egyenként némulnak el mind, míg végül az utolsó versszakot már csak egy szereplő mondja.)
Amott kerekedik egy szép kerek pázsit,
Abban legelődik csudafiú szarvas,
Ezer ága-boga, ezer égő gyertya,
Gyújtatlan gyulladjék, ojtatlan aludjék,
Hej, regő rejtem!
Amott kerekedik egy szép kerek pázsit,
Abban legelődik csudafiú szarvas,
Ezer ága-boga, ezer égő gyertya,
Gyújtatlan gyulladjék, ojtatlan aludjék,
Hej, regő rejtem!
Amott kerekedik egy szép kerek pázsit,
Abban legelődik csudafiú szarvas,
Ezer ága-boga, ezer égő gyertya,
Gyújtatlan gyulladjék, ojtatlan aludjék,
Hej, regő rejtem!
El ne felejtsem!
El ne felejtsem!
 
Oldal tetejére