Ünnepeink: NŐNAP - ANYÁK NAPJA köszöntők

Donna Ashworth Drága Lányom!
Tiszta szívemből remélem, hogy megmutattam neked az igazi énemet.
Hogy nem tettettem úgy, mintha minden rendben lenne, vagy mintha az élet nem lenne nehéz.
Remélem, hogy hitet adtam neked, a lényedbe.
Hogy eléggé szerettelek ahhoz, hogy - ha kuszán is - de kódoltam egy élettervet.
Hogy megmutattam neked, hogyan kell kinéznie a szeretetnek.
És remélem, hagytam, hogy lásd, ahogy megtörök, hogy megértsd, ez nem a vég, inkább egy lépés.
És ez létfontosságú.
Kedves Lányom, lehetetlen, hogy mindent jól csináltam volna, és talán ez a legjobb dolog, amit adtam neked. Ezt a tudást. Senkinek sem sikerül mindent jól csinálnia.
Nem azért vagyunk itt, hogy tökéletesek legyünk, hanem hogy szeressünk, hogy minden generációval erősebbek és fényesebbek legyünk.
Nőj fényesebben, mint én. Ahogy annak lennie kell.
És amikor már nem lehetek veled, ne feledd, a sejtjeim benned élnek.
Soha, de soha nem veszíthetsz el engem. Igazán nem. Megegyeztünk, kettő az egyért.
Egy csapat.
Egy életre.
És mindenre, ami utána jön.

Lőrinczi Emese - Szeressen az Isten
Szeressen az Isten,/ Téged, ki anya vagy./ Szeressen, mikor/ nehéz szeretni magadat./
Szeressen az Isten,/ Téged, ki elvetélt,/ ki belehalt kicsit,/ s évekig nem remélt./
Szeressen, ha gyermeked/ az egekbe költözött,/ szeressen Téged, ki tehetetlen/ betegágy mellett őrködött./
Szeressen az Isten,/ ha örökbe fogadtál,/ Szeressen, ha nem szülhettél,/ pedig nagyon akartál./
Szeressen az Isten, ha/ nem vágysz most gyerekre,/ virágot, fát, felhőt vettél a nevedre./
Szeresse az Isten, kinek/ szeméből könny csorog,/ Szeresse azt, ki néhanap/ kényszerből mosolyog./
Szeressen, ha egyedül/ neveled gyermeked./ Szeressen, mikor úgy érzed/ mindenki ellened./
Szeressen, ha a világ/ olykor magadra hagy./ Szeressen az Isten,/ Téged, ki anya vagy./

Te vagy az ő szuper anyukájuk
Lehet, hogy most nem így érzed. Lehet, hogy túlságosan elfáradtál, vagy kételkedsz abban, hogy mindent jól csinálsz. De hadd mondjak neked valamit - van valaki, aki szerint te egy szuperhős vagy.
Számukra te vagy az egyetlen, aki pontosan úgy olvassa fel az esti mesét, olyan hangokkal és szünetekkel, amitől biztonságban érzik magukat a világban. Te vagy a kedvenc uzsonnájuk őrzője, aki mindig tudja, mikor van rá a legnagyobb szükségük.
Te vagy az a hang, aki rendíthetetlen bizalommal beszél - akinek kérdés nélkül hisznek. A karok, amelyek egyetlen öleléssel eltüntetik a gondjaikat.
Te vagy a legjobb sajtos spagetti készítő az egész országban. Gondolatolvasó, válaszokat tudó, törött játékok és összetört szívek megjavítója.
Nem, nem biztos, hogy mindig szuperül érzed magad. De valakinek te vagy a hőse. Minden egyes nap.- szabadon fordítva-

Balla Piroska: Édesanyámnak
Édesanya, édesanya szeretlek.
Öledbe bújva csak ölellek.
Kis kezem gyöngéden simogat,
szeretem mosolygós arcodat.
Hallgatom szíved, ahogy dobog,
tudom, hogy a mindened én vagyok.

Magosi Edina
Emlékszel, apa, amikor még meg sem születtem? Mennyire vártál, büszkélkedtél mindenkinek, hogy fiad lesz. Éreztem, hogy számítok neked, még ott, az anyukám szívének védelmében is. Aztán megszülettem, és az első pillantásommal téged kerestelek. Téged, apa.
De most, hogy itt vagyok, nem talállak. Hiába nyújtanám feléd a kezem, te nem vagy elérhető számomra. Hiába álmodom rólad, vágyakozom utánad, hogy egyszer majd bekopogsz az ajtón, és azt mondod: „Itt vagyok, kisfiam.” De te nem jössz. Az új életed, amit nélkülem élsz, teljesen lefoglal téged.
Anyukám itt van, és látom, mennyit küzd azért, hogy helyettesítsen téged. Éjjel-nappal dolgozik, hogy ne érezzem a hiányodat, és minden nap elmondja, mennyire okos és erős vagyok. Megtanít arra, hogy ne féljek semmitől, mert ő mindig mellettem lesz. Ő megpróbál mindent adni, apa, de amit te adhatnál, azt nem tudja helyettesíteni.
Te, apa, te hol vagy? Hallasz engem? Érzed, hogy hiányzol nekem? Nem dühös vagyok, csak kérdezem. Tudni szeretném, ott vagy-e valahol, gondolsz-e rám, érzed-e azt a köteléket, ami sosem szakadhat el közöttünk. Én még mindig itt vagyok, apa, és mindig várni foglak.

Sebek Sándor: Álom
Álmomban egy tündér életem kísérte,/csendesen leülve az ágyam szélére./Arcomról a fájdalmat lágyan letörölte,/utamból a gondot, bajt mind félresöpörte./Álmomból ébredve rájöttem a valóra:
/a jóságos tündérke már csak egy anyóka./Fejemet lehajtva csendesen ölébe,/áldást kérek őszülő fejére,/fájdalom ne érje kerülje a bánat,/az isten áldja meg az Édesanyámat! //

Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!/Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat./Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,/Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell./Áldott teste, lelke csak érettem fárad,/
Köszönöm Istenem az édesanyámat!/Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este/imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve./Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban/itt e földön senki sem szerethet jobban! –/Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,/Istenem köszönöm az édesanyámat!/Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,/Aki oltalmadat, vigaszodat várja./Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,/Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!/Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,/Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!/Áldd meg édesanyám járását-kelését,/Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!/Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,/Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!/Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:/Köszönöm, köszönöm az édesanyámat! //

Ágh István: Virágosat álmodtam
Édesanyám,/virágosat álmodtam,/napraforgó/virág voltam álmomban,/édesanyám,/te meg fényes nap voltál,/napkeltétől/napnyugtáig ragyogtál.

Móra Ferenc: Anyának
Álmomban az éjszaka/aranykertben jártam./Aranykertben aranyfán/aranyrigót láttam./Aranyrigó énekét/a szívembe zártam./Ahány levél lengedez/szél ringatta ágon,/ ahány harmatcsepp ragyog
/fűszálon, virágon/Édesanyám, fejedre/ annyi áldás szálljon.

Fazekas Anna: Köszöntő
Hajnaltájban napra vártam,/hűs harmatban térdig jártam,/szellő szárnyát bontogatta,/szöghajamat fölborzolta.//Hajnaltájban rétre mentem,/harmatcseppet szedegettem,/pohárkába gyűjtögettem,
/nefelejcset beletettem.//Hazamentem, elpirultam,/édesanyám mellé bújtam,/egy szó sem jött a nyelvemre,/könnyem hullt a nefelejcsre.//Édesanyám megértette,/kicsi lányát ölbe vette,/sűrű könnyem lecsókolta,/kedves szóval, lágyan mondta: //„Be szép verset mondtál, lelkem,/be jó is vagy, kicsi szentem!"/S nyakam köré fonva karját/ünnepeltük anyák napját. //

Illyés Gyula: Szekszárd felé
Kis vonat megy nagy domb-/ oldalon;/ terhes kicsi nő a/ vonaton.// Jár itt is, ha más nem,/ a szeme; /affajta, ki nem röst/ sohase.//Homloka az ablak/ üvegén,/ rázódik a tengely/ ütemén.//Néz ki,/ bólogatva/ szüntelen,/ oldalvást a vastag/ üvegen.// Nézi, mit a tágas/ táj kínál;/ gyermeke helyett is / nézi már.// Mosolyog és pillog/ nagyokat,/ mint lány, ha szeszt, édest/ kortyolgat.// Ablakrázta arca /szelíden/ azt bólintja folyvást,/ hogy igen.// Ízlik neki, lám csak,/ a világ;/ száll szemén át park és /pusztaság.// Pusztai menyecske,/ jelzi ezt/ üveggyöngye; gyöngyön/ kis kereszt.// Kereszt mellett kis kép:/ az ura;/ térdén köteg színes/ brosúra.// Szalad át szemén ház/ és fasor,/ szökdel ajkán egyre/ friss mosoly.//Mintha nem pillái/ közt, de szép / szája hosszán szállna/ a vidék.//Tábla búza, tábla/ baltacim/ hagyja szinte ízét/ ajkain.//Kéklő szőlők, sárga/ asztagok/ becézik az alvó/ magzatot.// Lebeg az lágy élmény/ közegén,/ anyjában is egy nép/ közepén.// Most dől el, mivé s mint/ alakul;
/ most érinti tán egy/ titkos ujj.// Úgy becézi, hívja/ a világ,/ mint házából rég mi/ a csigát.// Megy szülőmegyémben/ a vonat;/ bennem is megy jó sor/ gondolat.//Így vitt egy kis nő rég/ engem is; / itt alakult az én/ lelkem is.//Néz, néz a kis asszony,/ gyűjtöget,/termi csöndesként a/ gyermeket. //Hova viszi, honnan,/ nem tudom;/ fölvidít, hogy véle/ utazom.//Nézem úti tájként/ a szelíd/ nőn a tegnap és ma/ jegyeit.//Jár szemem a terhes/kicsi nőn,/s azt gondolom, itt megy/a jövőm.// Visz tovább egy népet:/eltakart/ csempészáruképp hoz/ egy magyart.//Egy ilyen kis nőben/ rég Babits
/épp talán anyámat/ látta így.//Gondolta, hogy abban/ él, aki/ őt fogja fejében/ hordani?// Jár szemem a kedves/ kis anyán,/ s azt gondolom: itt megy/ a hazám.//Viszi, mit se tudva,/szakadék, /örvény fölött Árpád/ örökét.// Benne él talán, ki/ engemet/ holtomban is meg-meg/emleget!// Gondom, hitem, eszmém/ talaja,/ öröklétem vagy te,/kis anya.//Néznem is jó téged —/megbocsásd.
/Kívánok szerencsés/ utazást!
(Baltacim: A meszes, gyenge termőképességű, sekély talajok évelő pillangós takarmánynövénye.)

Hóvirág duó: Nagymami (dalszöveg)
A napsugár is alszik még az ágyban,/ de Nagymami már talpon jár,/s míg apu, anyu fürdőszobán összevész,/a Nagymami már reggelivel vár,/ és felvarrja az ing leszakadt gombját,/és vállalja az otthon összes gondját,/ mert Nagymaminak úgysincs semmi dolga,/hisz a jó Nagyanyó otthon ül,/ s ez neki semmibe úgyse kerül.//
Refr. Ó-ó-ó! Nagymami, drága Nagymami,/jaj, de jó, hogy köztünk élsz!/ Tenálad nem lehet senki kedvesebb,/mindig adsz csak és nem kérsz./ Mint egy ezüsthajú, fürge tündér /művelsz mesebeli száz csodát,/ mert te vagy Nagymami, drága Nagymami,/aki csak jót és szépet ád!//
A takarítást Nagymamika végzi,/az iskolánál Ő vár rám,/ s míg ebédelek elkezdi a kismosást,/és velem tanul egész délután,/ és ha apa, anya este nagyon fáradt,/Ő fürdőt készít, s megveti az ágyat,/
mert Nagymaminak úgysincs semmi dolga,/hisz a jó Nagyanyó otthon ül,/ s ez neki semmibe úgyse kerül.//
Refr. Ó-ó-ó! Nagymami, drága Nagymami...

Csoóri Sándor: Anyám szavai
Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,/mert mi már olyan öregek vagyunk,//mint fönt a padláson az a falióra/s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat./Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?/Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.//
Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,/de nekem már a kisajtóig is ménkű hosszú az út,/hányszor megemlegetem azt a körtefát,/amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,/meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba./Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!/Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el/a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.//
Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra./Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket --/A múltkor is, amikor Amerikába mentél,/a szemem belülről kisebesedett:/eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?/mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor/és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.//
Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,/hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?/ és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet/és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet,/de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.//
Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,/nem féltelek a kilengő, magas házaktól/s a krokodilus tavaktól se,/a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak/vagy csak játszanak,/
álarc van rajtuk, mint a szüreti bálos ördögökön/s bohócos nagy kalap,/de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,/ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.//

Donászy Magda: Ajándék
Színes ceruzával/rajzoltam egy képet, /anyák napján reggel,/Édesanyám néked.// Lerajzoltam én egy /aranyos madarat,/aranyos madárra/aranyos tollakat.// Elkészült a madár, /Nem mozdul a szárnya…/Pedig hogyha tudna, /a válladra szállna.// Eldalolná csöndben/tenéked egy dalban, /amit anyák napján /mondani akartam. //

Veres Miklós: Anyák
Nem fájhat semmi úgy, mint az anyáknak az öregség,/ ha fényképért kutatnak az öreg fiókban./S magányosan lobognak a kályhákban az esték,/nem fájhat semmi jobban.//
Valahol mindig perceg egy szú, /a szőnyegen sárga hajók./Havonta egyszer ír a fiú,/pénzt kér ennivalóra.//
Nem fájhat semmi úgy, mint az anyáknak az ünnep,/mikor hiába várnak homályos ablakokban./ Míg eső elől zajos gyerekek menekülnek,/nem fájhat semmi jobban.//
Aztán régi ruhák feketéllnek,/levél jön, szívbemaró/A szomszédok pletykálni betérnek,/és fáj az anyáknak a szó.//
Mert nem fájhat semmi úgy, mint az anyáknak a részvét,/ha nyikorgó széken árnyék ül a sarokban./ és unottan porosodnak a csészék,/nem fájhat semmi jobban.//
Aztán csak maguknak főznek teát,/és árnyaik messzire nyúlnak,/aztán alszanak mélyen az anyák,/ és arcukon a ráncok kisimulnak.//

Weöres Sándor: Buba éneke
Ó, ha cinke volnék, /útra kelnék, /hömpölygő sugárban /énekelnék –/minden este /morzsára, búzára /visszaszállnék /anyám ablakára.//
Ó, ha szellő volnék, /mindig fújnék, /minden bő kabátba /belebújnék –/nyári éjen, /fehér holdsütésben /elcsitulnék /jó anyám ölében.//
Ó, ha csillag volnék /kerek égen, /csorogna a földre /sárga fényem –/jaj, de onnan /vissza sose járnék, /anyám nélkül /mindig sírdogálnék. //

Donászy Magda: Anyák napján
Tavaszodik, kis kertemben /kinyílik a tulipán./Ragyognak a harmatcseppek /anyák napja hajnalán.//
Kinyílott a bazsarózsa, /kék nefelejcs, tulipán, /neked adom anyák napján, /édes-kedves anyukám. //

Donászy Magda: Édesanyámnak
Te vagy a nap /fenn az égen. /Én kis virág /meseréten./Ha nem lenne /nap az égen, /nem nyílna ki a virág. /Virág nélkül /de szomorú /lenne ez a /nagy világ. //

Nadányi Zoltán: Anyu
Tudok egy varázsszót,/ha én azt kimondom,/egyszerre elmúlik /minden bajom, gondom.//
Ha kávé keserű,/ha mártás savanyú,/csak egy szót kiáltok,/csak annyit, hogy: anyu!//
Mindjárt porcukor hull/kávéba, mártásba,/csak egy szóba került, /csak egy kiáltásba.//
Keserűből édes, /rosszból csuda jó lesz,/sírásból mosolygás, /olyan csuda-szó ez.//
„Anyu, anyu! Anyu!”/hangzik este-reggel, /jaj de sok baj is van /ilyen kis gyerekkel.//
"Anyu, anyu, anyu!"/most is kiabálom,/most semmi baj nincsen,/mégis meg nem állom. //
Csak látni akarlak,/Anyu, fényes csillag,/látni, ahogy jössz, jössz,/mindig jössz, ha hívlak.//
Látni sietséged,/angyal szelídséged,/odabújni hozzád,/megölelni téged. //

Fecske Csaba: A nagymamánál​

A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
de ez igaz ám!

Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat.

A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.