Ünnepeink: TÉLAPÓ

maroska77

Állandó Tag
Állandó Tag
Zelk Zoltán: Télapó és a hóember


Én egy csókától hallottam,
csóka a toronytól,
a torony meg tavaly télen
hallotta a holdtól,
ha igazat mondanak a
csókák és a tornyok,
akkor én is ti néktek most
színigazat mondok.
Így kezdte a hold, a torony,
a csóka is így szólt:
az udvaron egy hóember
mit gondolt, nem gondolt,
azt gondolta, dehogy fog õ
egész télen állni,
õ lesz az elsõ hóember,
ki megtanul járni.
Ennyit gondolt a hóember
egy szóval se többet,
s indulna már, mikor hallja,
jóestét köszönnek,
õ is köszön, õ is mondja:
"Jó estét kívánok!"
s látja, hogy egy piros csizmás
öreg ember áll ott.
"Jó, hogy jöttél, öregember,
épp ebben a percben
gondoltam, hogy útra kelek,
induljunk hát ketten.
Látom, nagyon öreg lehetsz,
fehér a szakállad,
Lehet, hogy a világot már
kétszer is bejártad."
"Körül bizony kétszer, százszor
és még százezerszer-
feleli nagy nevetve a
piros ruhás ember-,
de nem gyalog, úgy nem gyõzném,
hanem szánon járok-
úgy nézzél rám, te hóember,
a Télapót látod!"
Így történt, hogy akkor este-
-látta aki látta-
együtt szállt fel a hóember
s Télapó a szánra,
együtt vittek ajándékot
házról házra járva,
míg csak üres nem lett végül
a Télapó zsákja.
Ahány házba csak bementek,
ahányból kijöttek,
lett a répaorrú vándor
egyre-egyre könnyebb,
várták õket minden házban
kályhával, meleggel,
így olvadt el reggelre az
útra kelt hóember!
 

maroska77

Állandó Tag
Állandó Tag
Télapó

Fehér hóból
puha ágyat vet a tél,
Ázva – fázva didereg a kósza szél.
Letette a puttonyát a Télapó,
Karácsonyra készül õ is, jaj, de jó!

Színes gyertyán libben – lobban pici láng,
Csillagszóró száz sziporkát hint le ránk.
Csilingelõ csengõ dalol a fákon,
Azt énekli; óh be szép a karácsony.
(Láng – Kövesdi)
Kotta:
d- r / m d / r-m-r-d / r-m d /
d r / m d- / r-m-r-d / r-m d /
l,-l,-l,-s, / l,-l,-l,-s, / d-r m /
d- r / m d / r-m-r-d / r-m d //
 

dorina0606

Állandó Tag
Állandó Tag
Még több MIKULÁS vers:

Czeglédy Gabriella: Télapó az úton

Szarvas húzza szélsebesen
Télapóka szánkóját.
Száguld a nagy hómezőkön,
el is hagy már hét határt.
Ajándékok szépen, sorban
a hatalmas zsákokban.
Télapóka becsempészi
a cipőkbe suttyomban.
Sietős az útja nagyon,
rövid már az éjszaka.
Várja őt az ablakokban
még sok üres kis csizma.


Czeglédy Gabriella:Jön a Mikulás


Jön már,itt a Mikulás!
Fehér prémes ,hósapkás.
Hétmérföldes csizmája,
a világotbejárja.
A hatalmas puttonya,
ajándékkal megrakva.
Jó gyerekek megkapják,
megtelnek a kiscsizmák.



Csányi György: Télapó kincsei

"Télapó! Télapó!
Hol van a te házad?
Ki adta? Ki varrta
báránybőr subádat?
Meleg, jó szívednek
honnan van a kincse?
Zimankós hidegben
van, ki melegítse?"
Szánomat szélsebes
három pejkó húzza,
kucsmás fenyők között
kanyarog az útja.
Nagy piros szívemnek
jóság a kilincse,
s édesanyák mosolygása
a legdrágább kincse.
Hidegben nem fázom
egyetlenegyszer sem:
az ő bársony pillantásuk
átmelenget engem.
 

dorina0606

Állandó Tag
Állandó Tag
Deák Katalin:
Téli mese



Icipici tündérlányka
Betoppan a palotába.
Megkérdezi tél királyát,
Miért nem rázza a szakállát.
A gyerekek napok óta
Várnak a friss, fehér hóra.
Szánkóznának, síelnének,
Hóembert építenének.
Siess, tehát kedves apó,
Hulljon, hulljon már a hó.
Öröm legyen és ne bánat,
Lengedezzen a szakállad.



Devecsery László: Jön a Mikulás


A Mikulás gyorsan eljő
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.
Kövér puttony van a vállán,
hópihe ül a szakállán.
Mikor hozzád megérkezik,
cipőd sok-sok jóval telik.
Hull a hó, nézd, odakint,
a Mikulás néked int.

Devecseri Gábor:
Szakállából havazik


Hull a hó:
Szélben száll
Télapó
Erre jár.
Erre jár
Erre vár,
Puttonya
Is telve már.
Hull a hó:
Szélben száll,
Télapó
Télben jár:
Szakállából havazik –
El sem áll
Hajnalig,
S az is lehet
Tavaszig.
 

ancsa25

Állandó Tag
Állandó Tag


Sűrű pelyhekben hull a hó
Csiszeg-csoszog Télapó.
Nehéz puttony de nehéz,
Van benne alma, méz.
Virgács és játék ezernyi,
Télapó nem bírja elvinni.
Szánra teszi -hej halihó,
így folytatja Télapó.
 

ancsa25

Állandó Tag
Állandó Tag
Szepesi Attila: Télapó éneke
Hipp-hopp fut a szán,
siklik szaporán.
Dobrokol a havon
szélvész paripán.
Hejhó ügyesen
vágtat tüzesen,
húzza a teli szánt
fénylõ hegyeken.
Hipp-hopp fut a szán
villám-paripán,
végtelen utakon
dobban szaporán.
 

ancsa25

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Suttog a fenyves
Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő

Csendül a fürge száncsengő
Véget ér az esztendő

Tél szele hóval, faggyal jő
Elkel most a nagykendő;.

Libben a tarka nagykendő,
Húzza-rázza hűs szellő

Suttog a fenyves, zöld erdő
Rászitál a hófelhő
Végire jár az esztendő
Cseng a fürge száncsengő
 

ancsa25

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez pedig még az én gyerekkori kedvencem !!!

Osváth Erzsébet: Mennyi apró télapó!
Hull a hó, hull a hó
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
izgõ-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó,
honnan e sok télapó?
Kik ezek, kik ezek az
apróka télapóka emberek?
Óvodások mennek sorban,
záporozó habos hóban.
 

dorina0606

Állandó Tag
Állandó Tag
Donászy Magda Télapó ünnep
Donászy Magda: Télapó

Donászy Magda: Télapóhoz
Donászy Magda: Télapóka öreg bácsi

Donászy Magda: Télapó ünnep

Itt van már a Télapó,
Tele van a zsákja,
Mosolyog az arca
Örömünket látva.
Énekeljünk néki, senki
nem vár biztatásra.
Így búcsúzik tőlünk:
A viszont látásra!


Donászy Magda: Télapóka öreg bácsi


Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.

Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át.






Donászy Magda: Télapóhoz



Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.

Halkan reccsen az ág,
Öltöztesd fel a fát,
Hulljon rá pihe hó,
Szánkón siklani jó!

Évi és Peti vár,
Télapó, gyere már!
Nyíljon már ki a zsák:
Alma, szép aranyág.

Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!J
öjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.



Donászy Magda: Télapóhoz



Nagy csizmában
jön a havon.
El is fáradt,
öreg nagyon.
Mégis örül,
neki ünnep.
Örül a mi
ünnepünknek.
 

enca

Állandó Tag
Állandó Tag
Gazdag Erzsi: Hull a hó

Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom,
télapó zúzmarát fújdogál az ágon.

A kisnyúl didereg, megbújik a földön,
"Nem baj, ha hull a hó, csak vadász ne jöjjön."

Parányi ökörszem kuporog az ágon,
vidáman csipogja: "Süt még nap a nyáron."

dallama szolmizálva:
l-s m s-m r d-r-m-l m m
l-s m s-m r d-r m-r l, l,

(bár szerintem még korai október végén havas dal... ;) )
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Kapuvári Lídia: Levél a Télapóhoz

Télapó! Télapó!
Hová lettél? Hol a hó?
Tudja a házból az összes gyerek,
hogy ma levelet küldök Neked.
Üzenik ok is
mind a hóra várnak
Szánkózni szeretnének,
meg nagy-nagy hó csatákat!
"Nem kérek én egyebet,
csak amit a gyerekek:
diót, csokit, mogyorót,
Ráadásul minden jót."
S halljátok csak! Mily csuda:
termett ott egy mesefa.
Meseország közepén.
Arról szüreteltem én.
Szedtem róla száz mesét.
Mind a száza csuda szép,
altató és ringató.
Gyerekeknek ez való.
Zsákba raktam mind a jót:
diót, csokit, mogyorót,
babát, mackót, madarat,
tücsköt, szöcskét, bogarat.
Tücsök, szöcske megszökött,
megugrott egy híd fölött.
Elrepült a legyecske...
Itt a mese helyette.

Télapó! Télapó!

Ha a zsákod legalján van a hó
szívesen várunk még néhány napot,
azalatt bőven megtalálhatod.

mikulas2-1.jpg

 

dorina0606

Állandó Tag
Állandó Tag
G. Szabó László: Télapó-várás

Eső szitál, hull a hó-
hol késel még, Télapó?
Lásd, együtt a sok gyerek,
várja, lesi léptedet.
A melegben ülni jó-
átfázhattál, Télapó!
Érezd otthon itt magad,
jöjj be, rakd le zsákodat!
hagyd itt, amit rejt a zsák,
komótosan menj tovább!



Osváth Erzsébet: Búcsúzik Télapó

Csomagol
Télapó,
Lejárt az ideje.
Tenger sok
a dolga,
kapkod, fő a feje.
Maradt egy kis
hó még,
jól becsomagolja:
-No, most már
indulok-
Csendesen mormolja.
Messzire
kísérik
a szarkák, verebek.
Cserregik,
csipogják
-Télapó, ég veled!


Osváth Erzsébet:
Jön a Télapó



Puha pihe pilingél
Megpihen a fán
Csilingelve csengve
Közeleg egy szán.
Tornyos kucsmájában
Télapó ül benne
Arca, orra piros
Mintha festve lenne
Huncut hópelyhecskék
Bajuszára szállnak
Kacagva-nevetve
Hinta-palintáznak
Télapó szánkóján
Sok-sok fenyőfácska
A szánon meg ott van
Ezerzsebű zsákja.
Mi van a zsebekben?
Megsúgom tinéktek
Szebbnél szebb ajándék
A jó gyerekeknek.


Osváth Erzsébet:
Útban van már Télapó


Nicsak, pilinkél a hó!
Ezüst csengős
Cifra szánon
Útban van már Télapó.
Írtam neki levelet:
„Télapó, ha teheted,
Hozz nekem egy repülőt,
Szélsebesen repülőt.
Kishúgomnak azt a mackót,
Azt a piszén pisze mackót.
A tévében látta este
És annyira megszerette.
Maszatnak, a kiskutyámnak
Hozz egy puha meleg sálat.
Tudod, féltem nagyon,
Meg ne fázzék az udvaron.
Ha maradna egy kis pénzed,
Kolbászt is végy neki kérlek.”
 

dorina0606

Állandó Tag
Állandó Tag
Sarkady Sándor: Télapó


Hegyen, völgyön
Mély a hó,
Lassan lépked
Télapó.
Ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földről
Érkezett.
Kampós botja
Imbolyog-
Puttonyában
Mit hozott?
Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.
Lassan lépked,
Mély a hó-
Siess jobban
Télapó!


SARKADI SÁNDOR:
Hó hull



Hó hull,
Puha hó.
Csing-ling
Fut a ló.
Árkon-bokron által
Suhannak a szánnal.
Csing-ling
Fut a ló…
-Gyí, fakó!



SZABÓ LÁSZLÓ:
Télapó várás


Eső szitál, hull a hó
Hol késik még Télapó?
Lásd, együtt a sok gyerek,
Várja, lesi léptedet.
A melegben ülni jó
Átfázhattál Télapó!
Érezd otthon itt magad!
Jöjj be, rakd le zsákodat!
Csevegj velünk, jót pihenj!
Mi könnyítünk terheden.
Hagyd itt, amit rejt a zsák
Komótosan menj tovább!
 

szedizita

Állandó Tag
Állandó Tag
télapó versek

Mikulásváró
K.László Szilvia

Esik a hó nagy pelyhekben,
Télapó már elindult.
Csengős szánkó hangját hallod,
A hószarvas vígan fut.
Nehéz zsákban sok ajándék,
Alig bírja az öreg.
Alma, dió, csokoládé,
Segítsetek gyerekek!
Vegyétek le a puttonyt,
Válasszatok kincseket,
S hamarosan Télapóka,
A szánkóról integet.
Nehéz út áll még előtte,
Minden gyermeknek örül.
Szétosztja az ajándékot,
A nagy puttony kiürül.

 

durcy

Állandó Tag
Állandó Tag
(Kodály Z. - Gazdag E)

Ezüst szánkót hajt a dér

Ezüst szánkót hajt a dér hófehér határon
Deres szánon didereg, fázik a Karácsony.

Zendül a jég a tavon, amin által jönnek
Decemberi hópihén fénylik már az ünnep.

A kályhánkban láng lobog. Gyere be, Karácsony
Gyújtsd meg gyertyád, fényszóród a fenyőágon!

Melegedj meg idebent, légy vendégünk mára
Karácsonyi csillagod tedd a fenyőfánkra!

Hintsél békét a világra!
 

durcy

Állandó Tag
Állandó Tag
1.jpg



Télapó éneke
Szepesi Attila



Hipp-hopp fut a szán,
siklik szaporán.
Dobrokol a havon
szélvész paripán.
Hejhó ügyesen
vágtat tüzesen,
húzza a teli szánt
fénylõ hegyeken.
Hipp-hopp fut a szán
villám-paripán,
végtelen utakon
dobban szaporán.

 

serabalazs

Állandó Tag
Állandó Tag
Télapó vers:

Fazekas Anna: Télapó

Ormokon és völgy ölén lassú szárnyon száll a hó,
Száz örömet hoz elém nagyszakállú Télapó:
Fenyőt, fényló zúzmarát, szelíd lankák rétjeit,
Ha az ezüst hegyen át csengős szárnon érkezik.
 

GBrigitta

Állandó Tag
Állandó Tag
Hegyen völgyön mély a hó

Hegyen völgyön mély a hó
Lassan lépked Télapó
Ősz szakálán dér rezeg
Messzi földről érkezet

Puttonyában mit hozott?
Minden féle földi jót
Dundi diót mogyorót

Lassan lépked mély a hó
Siess jobban Télapó!
 
Oldal tetejére