Hírek Üzentek a bírák Orbán Viktornak: Ez senkinek, így a kormányfőnek sem megengedett

A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) közleményben kérte ki magának, ahogy a miniszterelnök fogalmazott róluk a március 15-i beszédében.

Véleményük szerint ilyen hangnemet még a kormányfő sem engedhet meg magának, a bírák a rájuk bízott ügyeket részrehajlás nélkül, kizárólag a törvények szerint értékelik, nem pedig külső behatásokra.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott március 15-i beszédében, hogy „átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget”.



A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) közösségi oldalán reagált az elhangzottakra, ahol kiemelték, hogy „március 15. napja Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, ahol a szónok felelőssége különleges, különösen, ha az a miniszterelnök”.

A MABIE mint a bírák reprezentatív érdekképviseleti szerve valamennyi bíró nevében visszautasítja azt a minden tényszerű alapot nélkülöző állítást, hogy korrupt dollárokból vásárolnak meg bírákat. Ugyanúgy tiltakozunk az ellen, hogy a bírákat kártevő rovarokhoz, állatokhoz hasonlítja. Ez senkinek, így a kormányfőnek sem megengedett

– fogalmaztak. „Az igazságszolgáltatás mint harmadik hatalmi ág képviselői tiszteletben tartják a másik két hatalmi ág – törvényhozás és végrehajtás – képviselőit, ezért ugyanilyen tiszteletet várnak el tőlük is!” – tették hozzá.

Ezután ajánlottak a kormányfőnek néhány jogszabályt az Alaptörvényből az emberi jogokról és történelmi előzményt, amellyel alátámasztják, hogy Magyarország bírái minden rájuk bízott ügyet lelkiismeretesen, részrehajlás nélkül, tisztességes eljárásban, a törvényeknek megfelelően bírálnak el.

A bírák február 22-én vonultak utcára, hogy a függetlenségüket megtarthassák, hogy a méltatlan fizetésemelések és az igazságügyi reform ellen emeljék fel a hangjukat.

Mucsi Viktor

1742166371908.jpeg
 
Szent Patrik napja, nem hivatalos ünnep Kanadában
jaaa kösz...
Csak azért tévedtem meg mert nem voltam itten pár napig és most átpörgettem a híreket és a március 15-ről ezt találtam. Azt hittem arról szól.
Ha nem nem...
Akkkor boldog St, Patrik ünnepet...
 
Talán
De azt is tudod 1000km-re is Gumelig
Semmilyen utcai felvonulás nem hatott még sose orbánra ha nem érte el a százezret
A népszerűség vesztés miatt ideges. Szerintem felrémlett neki esetleges bukása és annak következményei.
Külpolitikailag sem úgy fut a szekér ahogy megjósolta és szeretné.
Putyin a fegyverszünet elutasításával végleg beismerte, hogy nem békepárti.
Háborús bűnös.
A németeknél nem az AFD lett a jövő, ahogy beharangozta. Brüsszel elfoglalásából nem lett semmi.
Alakul a "Tettre készek koalíciója" Európa el lép a poloskázó mini diktátor mellett.

Úgy néz ki, hogy Trumpli barátja, akivel "Nagy terveink vannak" nem kivételez vele.
Kirúgja az ott illegálisan tartózkodó magyarokat is, rogán tovább is bűnöző neki és a vám bunkója Magyarországot is fenyegeti.

Én európainak vallom magam és remélem hogy az alábbi jóslat bejön:
"Trump is making Europe great again" írja a »Financial Times«.

orbán mindent megtesz, hogy ebből Magyarország kimaradjon.
-----
IMG_3152.jpg
 
Utoljára módosítva:

Orbán Viktor: Miért poloska?​

A miniszterelnök hétfő délelőtt saját Facebook-oldalán tette fel a kérdést: „Miért poloska?” Orbán Viktor válasza:

Mert lehallgatta a feleségét. Ha nem hallgatta volna le, nem hívnák így.
A kormányfő a beszédében sem mondta ki Magyar Péter nevét, de posztja után beazonosíthatóan is a Tisza Párt elnökére utalt, aki korábban közzétett egy hangfelvételt Varga Judit volt igazságügyi miniszterről, aki Magyar Péter felesége volt.
 

Orbán Viktor: Miért poloska?​

A miniszterelnök hétfő délelőtt saját Facebook-oldalán tette fel a kérdést: „Miért poloska?” Orbán Viktor válasza:


A kormányfő a beszédében sem mondta ki Magyar Péter nevét, de posztja után beazonosíthatóan is a Tisza Párt elnökére utalt, aki korábban közzétett egy hangfelvételt Varga Judit volt igazságügyi miniszterről, aki Magyar Péter felesége volt.
Ez az utólagos magyarázkodás, hazudozás. ;)
 

Orbán Viktor: Miért poloska?​

A miniszterelnök hétfő délelőtt saját Facebook-oldalán tette fel a kérdést: „Miért poloska?” Orbán Viktor válasza:


A kormányfő a beszédében sem mondta ki Magyar Péter nevét, de posztja után beazonosíthatóan is a Tisza Párt elnökére utalt, aki korábban közzétett egy hangfelvételt Varga Judit volt igazságügyi miniszterről, aki Magyar Péter felesége volt.
Ok, de miért a többes szám?
Szóval bukó a magyarázkodás...
(legalábbis nálam)
 
Ok, de miért a többes szám?
Szóval bukó a magyarázkodás...
(legalábbis nálam)
Persze hogy az.
De, remekül elterel a lényegről mostmár mindenki arról beszél hogy ez magyar ellen lett intézve és ennyi.
Még tegnap is a tiktok vagy mi a nyavaján rengeteg kormánypárti influenzás azt írta hogy a beszéde SENKI ellen nem írányul csak a a külföldi pénzekből élők ellen.
Ez a politika.
 
Persze hogy az.
De, remekül elterel a lényegről mostmár mindenki arról beszél hogy ez magyar ellen lett intézve és ennyi.
Még tegnap is a tiktok vagy mi a nyavaján rengeteg kormánypárti influenzás azt írta hogy a beszéde SENKI ellen nem írányul csak a a külföldi pénzekből élők ellen.
Ez a politika.
Kénytelenek voltak magyarázkodni mert a külföldi médiák is felháborodtak.
Ezek mindenkit hülyének néznek.
 
Egyre nyíltabban fenyegetőznek az állam emberei.
„A MABIE, mint a bírák reprezentatív érdekképviseleti szerve, valamennyi bíró nevében visszautasítja azt a minden tényszerű alapot nélkülöző állítást, hogy korrupt dollárokból vásárolnak meg bírákat. Ugyanúgy tiltakozunk az ellen, hogy a bírákat kártevő rovarokhoz, állatokhoz hasonlítja” - írták.
Varga Zs. András, aki a kormánytöbbség által megszavazott Lex Vargának köszönhetően töltheti be posztját, ezután azért is elmarasztalta a bírókat képviselő Magyar Bírói Egyesületet és az Országos Bírói Tanácsot, hogy ők nem emeltek szót Magyar beszéde ellen.
Varga Zs. Magyar beszédét ez alapján hasonlóan veszélyesnek értékeli, mint a magyar szabadságharc leverése utáni Bach-korszakot, az ötvenes éveket vagy az '56 utáni megtorlást. Nagyívű történelmi analógiája egy fenyegető Magyar-korszak rémuralmáról, amit a március 15-i beszéd fenyegető hangneme szerinte abszolút megelőlegez:

„Magyarország történetében az ilyesmi nem példa nélküli: korábban is megtörtént, és minden esetben megtorlás követte. Talán elegendő Alexander Bach, Johann Kempen, Rákosi Mátyás vagy Kádár János nevét említeni”

A Kúria elnöke Rákosihoz hasonlította Magyar Pétert​

 

Orbán Viktor: Miért poloska?​

A miniszterelnök hétfő délelőtt saját Facebook-oldalán tette fel a kérdést: „Miért poloska?” Orbán Viktor válasza:


A kormányfő a beszédében sem mondta ki Magyar Péter nevét, de posztja után beazonosíthatóan is a Tisza Párt elnökére utalt, aki korábban közzétett egy hangfelvételt Varga Judit volt igazságügyi miniszterről, aki Magyar Péter felesége volt.
Bírók, újságírók, álcivil szervezetek, konkrétan őket emelte ki beszédében.. Ezek mind a Tisza Párt elnökei lennének?
 
A kormány meg visszaüzent...

Állami kitüntetést kapott egy férfi, akinek egy tavalyi molesztálási ügyében a mai napig nyomoz a rendőrség​

és más....
.............................................
Sulyok Tamás köztársasági elnök adta át a Kossuth-díjat Döbrentei Kornél író, költő, publicistának, illetve a Széchenyi-díjat Takaró Mihály író, irodalomtörténésznek március 15-e alkalmából. A két kitüntetés miatt tiltakozó közleményt adott ki vasárnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz). Szerintük az állami kitüntetés „az Orbán-kormány által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvével teljes mértékben ellentétes”, mert Takaró és Döbrentei antiszemiták.
Volt ennek előzménye. Döbrentei és Takaró már 2019-ben is egyidőben kapott állami kitüntetést, a Mazsihisz akkor is tiltakozott.
Megkerestük a Köztársasági Elnöki Hivatalt, hogy Takaró és Döbrentei esetében mérlegelték-e, hogy a Mazsihisz már 2019-ben tiltakozott a kitüntetésük miatt, eljutott-e a hivatalba a Mazsihisz újabb, mostani tiltakozása, és mi a válaszuk rá?

A válasz két mondat volt:

„Megkeresésével kapcsolatban szeretnénk felhívni a figyelmét az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontjára, (5) bekezdés első mondatára, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény 5. § (1)-(2) bekezdéseire.
Vagyis a hivatal arra utal, hogy a kormány terjesztette fel Döbrenteit és Takarót a díjra.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
luxor74 wrote on Ajuda67's profile.
köszönöm szépen a legújabb kárpátok vámpírjai részt.
balaci64 wrote on Tamás9525's profile.
szia
feve wrote on AgnesB73's profile.
Szia, én is azok közé tartozom, akik sok szerzőt és könyvet köszönhetnek neked.
Szeretném megkérdezni, hogy Kerrelyn Sparks: Love at Spake sorozatát tervezted-e lefordítani? Az elő részét megtaláltam magyarul, nagyon tetszik az író stílusa, de angolul nem tudok olyan jól, hogy élvezzem. Üdvözlettel, Éva
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !

Statisztikák

Témák
38,706
Üzenet
4,930,010
Tagok
623,764
Legújabb tagunk
Tugii
Oldal tetejére