öt egyetemi professzor döbbenetes lépésre szánta el magát

Nem semmi amit tettek!

“Még november 6-án döntött arról a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor lelkész, Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás theológus, Nagy Péter Tibor szociológus, valamint Szilágyi Gál Mihály filozófus, hogy levélben kezdeményezik a Nobel-békedíj odaítélését Soros Györgynek” – írja a 168 Óra.

A lap közlése alapján mutatjuk a teljes levelet:


“Béke-Nobel díj bizottság
Oslo, Parlament
Budapest, 2017. november 6.

Tisztelt Elnök Úr,

javasoljuk, hogy a következő Nobel-békedíjat George Sorosnak ítéljék oda. Ismeretes, hogy az 1980-as években a magyar, cseh és lengyel ellenzék kitartó és szisztematikus támogatásával Soros hozzájárult a demokrácia megteremtéséhez és a Varsói Szerződés felbomlásához. Az általa elnökölt Open Society Institutes mindenütt a világon támogatja a békés demokratikus átalakulás ügyét. Az általa finanszírozott Central European University magas akadémiai színvonalú, nemzetközi és a demokrácia iránt elkötelezett diákok ezreit bocsájtotta ki.

Az antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal csak megerősítik a demokratikus oldal meggyőződését Soros személyének szimbolikus súlyáról.

2016. július 19-én a Foreign Policy című folyóiratban részletesen kifejtette véleményét az európai migrációs válságról, mely a legkomplexebb elképzelés napjaink egyik legnagyobb krízisének megoldására.

Iványi Gábor, lelkész
Lukács Péter, oktatáskutató
Majsai Tamás, teológus
Nagy Péter Tibor, szociológus
Szilágyi Gál Mihály, filozófus

nobel.jpg
 
Megmondom én sem értem a sok szakembert aki szerint a börze az "ördög müve", aki gyülöli azokat akik "papirral csinálnak" pénzt és nem kétkezi munkával.... Nekem az az érzésem, hogy ugy vallásos mind kommunista nevelés miatt nem is lehet érteni korunk gazdaságtanát.
-
Ahogy a Pitti én is szeretnék érteni a sok "trükkhöz" de sajnos nem a szakmám. Hogy börze nélkül nem müködik a gazdasági élet azt láthatjuk, a magyar kormány visszavásárolta Bécstöl a Budapesti börzét.
-
Az az érzésem, hogy sok ember nincs tisztába azzal minek a "spekulálás" amikor ott van az egyértelmü mathematika? Az ember összeadja vagy levonja az egymás felett levö számokat és a vonás alatt ott van az egyértelmü eredmény. :(
-
Nem igy a gazdasági életben és ez nem a Soros vagy más "spekuláns" müve. A reális életben ugyanis ugy van, hogy miközben összeadod az egymás fölött levö számokat a számok értéke megváltozik. (Hangsulyozom nem ugy mind gyerekkoromban az étteremben, kezdetben két kenyér volt a számlán amire a pincér elkészült az számlával hozzátett még négyet.)
-
Hogy világosabb legyek, az "értékek" a reális világban szinte pillanatrol pillanatra változik, ez az idö müve. Veszel egy autot és mire hazaérsz vele a kereskedötöl elvesziti az árának 20-30%-át. Epitesz magadnak egy "öröklakást", az elsö lako után orjásit esik az ára, ami évröl évre csunyább lesz, mignem a renoválás miatt kénytelen leszel aladni. A ház értéke nem örök. A betakaritott buzának az értéke hetek, honapok mulva nem az mind az aratáskor.
-
De igy van ez mindennel, az idö vas foga megesz szinte mindent, a költséges autobahnt, hidakat, repülöket karban kell tartani a létrehozott "értéktöbblet" megváltozik.
-
Szerencsére vannak dolgok amik az idövel értékesebbek lesznek. Látjuk, hogy nemrég egy Leonardo festmény amit alig 50 dollarér vett valaki, 400 millio dollár hasznot hozott.
-
Vannak ilyen csodák és nincs mögötte erkölcstelenség. Aki sikkaszt, aki a politikai hatalmát használja a nyerészkedésre az aljas. Ha egy gázszerelö rövid idö alatt akkora vagyonra tesz szert, hogy nem ér rá megszámolni (igy nyilatkozott a nemzet gázszerelöje amikor a vagyona után volt kérdeztek) akkor ott helyénvalob lenne a morál után kérdezni.
-
Egy gazdasági szakemberröl tudjuk, hogy mi a szakmája, hogy a börzén a "pénz-szaporodás" nem számit csodának mind Jézus kezéböl a hal- és kenyér-szaporitás.
-
Továbbá, honnan akarjuk tudni, hogy a "spekulatiobol" szerzett pénz a szegény emberek zsebéböl vagy fegyververkereskedök, környezetszenyezö AG-k, vagy tudom is én milyen erkölcstelenséget elkövetök pénzeszsákjábol származik?
-
Számomra döntö, hogy Soros és a többi gazdag mire adja ki a pénzét, értelmetlen projektekre vagy a békét és emberiséget szolgálo alapitványokra. Soros a vagyona 80%-át elajándékozta jotékony célra, és az elmult évtizedek alatt is azoknak a rendelkezésére állitott nagy öszegeket akik a népek közötti feszültségek leépitésén, az emberi jogok megörzésén szorgoskodtak.
-
Hogy a témánál maradjunk, Sorost nemcsak szociáli érzésü magyar papok ajánlották béke-nobel-dijra, hanem a Hamburgi Egyetem Békekutato és Biztonságpolitikai tanszéke (IFSH) is.
-
Ehez felkell eleveniteni, hogy az emberiség evezredeken keresztül csak azzal foglalkozott, hogyan lehet egy háborut megnyerni és ez volt az elsö tudományos intézet amelyik céljául tüzte a konfliktusok békés megoldásának a felkutatását, korai felismerését.
-
Egyébként, hogy a pénznek nincs szaga az nem a börzéröl származik hanem a Romai WC-kkel kapcsolatos, ahol kollektiv kakáltak és üzleteltek az emberek, söt még a botra kötött szivacsot is udvariassan átadták egymásnak. :)
-
2005PecuniaNonOlet.jpg
 
Utoljára módosítva:
Hat en olvasom ezeket a nagy ertelmu expert hozzaszolasokat a tozsden. En tobb mint 10 eve csinalom. A hozzaszolasok alapjan ra kell jonnom, hogy fingom sincs az egesz dologrol. Sajnalatos.
A nagy tudasu kollegak megmondanak, hogy holnap a USD-JYJ Bullis vagy Bearis lessz? Nagon megkoszonnem......

LOOOOOL. Pittikem :D :D hat nem tudod, hogy divergencia, indikatrook, bullish le, bearish fel? Birom a humorodat! :D :D
 
En csak probaltam informaciot szerezni ezektol a tudosoktol. :D

Azt mondjak majd, amit nekunk anno bevakzo-egyen, amikor feltettuk a kerdest, ugyan mar, ha leallamvizsgazunk, vajon nagyon hamaroson leszunk tozsdei milliardosok, mire a patoszos tudos ennyit recsegett bele a mikroportjaba: "kholleegaaak...krmm...nincs olyan szakember a villlaaagooon, aki megmondja maguknak, hogy mi lesz a holnapi torteenees. szedjek mar ossze magukat kerem, nezzek realisan" - na, ilyen. Ilyen.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére