Őrült tenger alatti alagútrendszerrel kötnék össze az Egyesült Királyságot

A kontinentális Európát az Egyesült-Királysággal összekötő Csalagút semmi ahhoz képest az alagútrendszerhez képest, ami a brit sajtó szerint Boris Johnson miniszterelnök fejében formálódik. A rendszer behálózná az Ír-tengert, hogy összekössék vele Angliát és Skóciát Észak-Írországgal. Az pedig külön elképesztő, hogy mindezt a tenger közepén lévő Man szigeten, pontosabban az alatt futó "körforgalom" kötné össze.

Pár hónapja írtuk meg a hírét, hogy a Feröer szigetcsoport egy medúzát formáló, tenger alá épült körforgalommal tett egy újabb fontos lépést azon megfogalmazott célja felé, hogy lakói hajók és kompok nélkül körbejárhassák az ország összes nagyobb szigetét. Ott a leghosszabb alagút 25 kilométeres lesz, nagyjából a fele annak, amekkora alagútra például Észak-Írországból szükség lenne a Man szigetig, és a negyede annak, amilyen messze onnan aztán az egyik lehetséges angliai célváros, Heysham található.

Az alaphelyzet itt is hasonló, mint Feröeren: a monarchia több szigeten fekszik, Észak-Írországból és a Man szigetről most csak hajóval vagy repülővel lehet a Brit-szigetre jutni. Ezzel a földrajzi adottsággal eddig együtt tudtak élni, politikailag viszont nyilván nagyon szimbolikus összezárkózás lenne egy épített összeköttetés, főleg azután, hogy a britek a Brexittel hátat fordítottak Európának.

A Downing Streeten, azaz a brit politikai vezetésben állítólag nagyon előrehaladott szinten jár a téma, heteken belül várhatóan vagy állami részről, vagy az Egyesült Királyság vasúthálózatának működtetéséért felelős Network Rail magán vasúttársaság részéről megrendelnek egy megvalósíthatósági tanulmányt. Nagy valószínűséggel ugyanis nagysebességű vasút futna alagútban, az a bizonyos körforgalom pedig amolyan átszálló pálya lenne, ahol az addig - a Csalagútban használtakhoz hasonlóan - személyautó-szállító vagonokban utazó autókkal át lehetne hajtani egy másik alagúthoz, és ott felhajtani egy másik szállítóvagonra.

Arról a legalább három óriási alagútból (Angliából vagy Liverpoolból vagy Heyshamből indulva) álló rendszerről úgy, ahogy a Sunday Times fent látható grafikáján ábrázolva lett, talán csak Johnson hiszi el a vezetésben, hogy megépíthető. A brit sajtó szerint a miniszterelnökön kívül még a környezetében se rajonganak az elképzelésért, észak-írországi politikusok pedig már most hangosan támadják; volt, aki óriási unionista köldökzsinórként hivatkozott rá. Ettől függetlenül az egyelőre nagyon elrugaszkodottnak tűnő alagútrendszer mellett szól, hogy megoldana egy régi problémát.

A relatív közelség (egyes pontokon 35 kilométer) miatt már többször felmerült, hogy érdemes lenne összekötni Észak-Írországot Skóciával, nagy probléma viszont, hogy a kettő között ott a Beaufort-árok, egy hosszú, átlagosan 300 méter mély hasadék, ami nem csak nagyon mély, de nagyon robbanásveszélyes is errefelé ásni, egy katonai kikötő közelsége miatt ugyanis több mint egymillió tonna robbanószert süllyesztett ide a katonaság az elmúlt bő száz évben. Ezért vettették el korábban, hogy a hasadék előtt és után alagúttal, afölött híddal építsenek egy vegyes megoldást, mivel a robbanószerek a cölöpözést is veszélyeztetnék. Ezzel a Mant bevonzó megoldással viszont teljesen ki lehetne kerülni a Beaufort-árkot.

Máth Dávid

cars.jpg
 
Lehet, én is Móricka vagyok, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe, de itthon is van alagút-probléma ...
Jó, 50 méteres, de kicsi országnak, kicsi alagútja van.

"Példátlan lépésre szánta el magát Stummer János: egy kormány által titkosított információt hozott nyilvánosságra - derül ki a parlamenti nemzetbiztonsági bizottság elnökének videójából.

Tegnap reggel egy olyan papírt adtak a kezembe, amely szerint Orbán Viktor alagutat építtetne a Puskás-stadionba, 2 milliárd forintért. Délelőtt azonnal jeleztem, hogy ezt a bizottság elnökeként nem hagyom jóvá és nem engedem napirendre venni a mai bizottsági ülésen - mondta a jobbikos képviselő. Hétfő délután a bizottság fideszes alelnöke, Halász János jelezte neki, hogy módosítanak a napirenden, hogy dönteni tudjanak a mai ülésen a Puskásba tervezett titkos alagútról, mert ebben a bizottságban is - mint minden parlament bizottságban - többsége van a Fidesz-KDNP-nek. A keddi ülésen a kormánypárti többség meg is szavazta a titkosított alagút-beruházást.

Ezek után döntött úgy Stummer, hogy a nyilvánosság elé lép, ... "

Most ezért miért kell csodálkozni? Minden államfőnek volt, vagy van titkos alagútja. Titkolt adatok, de: A Fehéz Ház alatt is van, a nagy glória britt uralkodónak is van, nálunk Horthy Miklósnak is volt, Rákosi Mátyásnak szintén volt, még Kádár Jánosnak is volt, gondolom Trudeau elnöknek szintén van, sőt a mostani USA-elnöknek szintén van, ez a nemzet érdeke, hogy megvédje vezetőjét, mi ebben a rosszalnivaló?
(Azért erre Ernő külföldre szakadt honfim válaszát, véleményét nem kérem, csak maradjon a saját közegében.)
 
Min kell csodálkozni??
Egy stadionhoz, ami amúgy is verte a 200 milliárd forintot, a mi pénzünkből külön alagutat ennek az embernek?
Mert??

Egy stadionhoz bármit, amikor ilyen gazdasági helyzet van?
Amikor nem fizetnek támogatást a szülőknek, ha otthon maradnak a gyerekeikkel a digitális oktatás idején; amikor emberek megbetegszenek, és nem mennek betegállományba, mert nem lesz miből megélniük, inkább lábon hordanak ki betegségeket - akár a covidot is -; amikor emberek fél fizetésen és fizetés nélkül vannak otthon, s nincs a járvány miatt hová visszamenni dolgozniuk, s az állam nem egészíti ki egy kanyi vassal sem a megélhetésüket, bár felveszi az uniós segélyösszegeket; amikor az oktatásban (ez régi vesszőparipám, kijött már belőlem párszor) mindenki a saját eszközével tanít és tanul, mert a kormány jó magasról tesz arra, hogy eszközökkel lássa el az oktatásban résztvevőket, bár kötelessége lenne minimum költséget téríteni, amikor a pandémia idején annyira fontos szociális háló szinte egyáltalán nem működik, s aki ott dolgozik, annak a bére a bányászbéka feneke alatt van 10 méterrel (közben Orbán lánya 12 milliós karórával parádézik, s a költségvetéssel fizetteti ki a fia 40 milliós tandíját), miközben emberek a tüzelőt nem képesek megvenni, ... holnapig lehet sorolni, mire kellene költeni 2 milliárd forintot!

Egy stadiont továbbcsicsázni? Egy fillér is sok rá!
Mit képzel magáról?
S mivel ez az én pénzem is, az én adóm is, nem költheti el a saját hobbijára!
S vagyunk ezzel így még ebben az országban pár millióan.
Szóval a "nemzetnek" biztosan nem érdeke, ebben biztos lehetsz.
 
Regen volt a stadionnal "alagut" mi lett azzal? betemettek?
Hivatalosan igen, de szerintem akár már fel is újították. Köznapi embernek ilyen információt nem adnak ki, majd úgy 50 - 100 év után oldják fel talán a titkosításból. De ezeket a jól kitalált titkosítási dolgokat már ismerjük, addig csak találgatni tudunk, de annak pedig nincs értelme.
 
Szerintem nincsenek "köznapi emberek".
Neked, nekem egyformán jogunk van tudni arról, hogy például mire költik azt a pénzt, aminek egyik összetevője a mi adónk, az a nem kevés, sőt nagyon sok pénz, amit oda sem adnak, hanem azonnal levonnak a fizetésemből.
S nem elég, hogy elveszik a fizetésemből az adót, de ezen kívül minden egyes árucikkben befizetek további 27%-ot a költségvetésnek.

Minden pénz, amire azt a cimkét ragasztják: Magyarországnak, az nekünk jár, nem a kormánynak. Azért van, hogy a mi életünkre költsék, nem luxushobbikra - lásd vadászkiállítás 2 milliárdért, alagút másik 2 milliárdért, stb.

Szóval, teljes joggal kérjük számon, hová mennek a közpénzek, mire költik.
S akár azt az információt is, hogy volt-e alagút a Népstadionnál vagy nem, s ha volt, miért nem fért bele a 200 milliárd forintba?

Egy biztos, annyit költöttek erre a stadionra, s annyit kell a fenntartására plusz kifizetni, hogy elképesztő!
A fideszes szavazógép azért megszavazta, hogy építsék meg - persze, hogy meg, hiába szavaztak hárman ellene.
1614434637449.png

1614434801404.png

Ugyanez a cikk:
1614434826641.png

De kell alagút nekünk 2000 000 000 forintért, tényleg kell.
Ha Orbánnak kell, akkor nekünk is kell.

Szerintem szégyen, amit a fideszesek csinálnak.
 
Utoljára módosítva:
Lehet, én is Móricka vagyok, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe, de itthon is van alagút-probléma ...
Jó, 50 méteres, de kicsi országnak, kicsi alagútja van.

"Példátlan lépésre szánta el magát Stummer János: egy kormány által titkosított információt hozott nyilvánosságra - derül ki a parlamenti nemzetbiztonsági bizottság elnökének videójából.

Tegnap reggel egy olyan papírt adtak a kezembe, amely szerint Orbán Viktor alagutat építtetne a Puskás-stadionba, 2 milliárd forintért. Délelőtt azonnal jeleztem, hogy ezt a bizottság elnökeként nem hagyom jóvá és nem engedem napirendre venni a mai bizottsági ülésen - mondta a jobbikos képviselő. Hétfő délután a bizottság fideszes alelnöke, Halász János jelezte neki, hogy módosítanak a napirenden, hogy dönteni tudjanak a mai ülésen a Puskásba tervezett titkos alagútról, mert ebben a bizottságban is - mint minden parlament bizottságban - többsége van a Fidesz-KDNP-nek. A keddi ülésen a kormánypárti többség meg is szavazta a titkosított alagút-beruházást.

Ezek után döntött úgy Stummer, hogy a nyilvánosság elé lép, ... "

Hülyesség
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,671
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére