Barátságról.
Van barátod? Nem felszínes barátnőre, haverra gondolok, nem arra, akivel néha összejössz fecsegni - hanem arra, aki meghallgat. És akit te is meghallgatsz. Arra, akit éjjel háromkor föl lehet kelteni
- Te, bajban vagyok, segíts! És ő negyed négykor már ott van nálad.
Barát az, aki előtt nincsenek titkaid.
Akitől nem kell tartani, akiben megbízol - akivel, ha együtt vagy, úgy érzed, hogy nem vagy egyedül. És repül az idő. Észre sem veszed, mert ha együtt vagytok, valami időtlen jóérzés tölt el- mintha melegebb lenne a levegő s otthonosabb a hely, ahol ültök.
Barát az, akire figyelsz , mert fontos számodra a sorsa. És aki figyel rád, mert fontos számára a te sorsod.
Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz.
Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.
Mert a barátság a legmagasabb szeretet-forma. Ne hidd, hogy túlzok!
A Bibliában Isten azt mondja Mózesnak: "Úgy szóltam hozzád, mint a barátomhoz." És Jézus azt mondja tanítványainak: "Nem úgy szóltam hozzátok, mint a szolgákhoz, hanem mint a barátaimhoz." Vagyis hogyan? A lehető legközelebbről. Olyanokhoz szól így valaki, akikkel lelkileg rokon. Apám, anyám, gyerekeim gondolkozhatnak, érezhetnek másképp, mint én. Attól még jó szüleim és jó gyerekeim lehetnek. De a barátom nem.
Barátom csak az lehet, aki a legmélyebb szinten együtt rezeg velem. Mert ez több mint a vérségi vagy bármiféle érzelmi kapcsolat. Ez valami olyan sejtelem, mintha egy helyről jöttünk volna, s ezért a barátom számomra a világon a legismerősebb ember.
A családomat nem én választom. De a barátomat igen.
És még valakit: a férjemet vagy a feleségemet. Őket is választjuk.
De azt tudnod kell: ha csupán a szerelem vagy bármiféle vonzalom választ ilyenkor társat, s nem látod meg párodban a barátodat is nem lesz jó házasság. Egy barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Azért választjuk éppen őt, mert közel van hozzánk és ismerős. És a másik ki nem mondott gondolat: ezért az emberért én mindenre képes vagyok. "Az szeret igazán, aki életét adja a barátaiért." Ez a jézusi mondás manapság sajnos, ritkán, rendszerint csak a hollywoodi filmekben fordul elő. Mégis ez a barátság mértéke. A valódi költészet és az ősi mítosz éppúgy tud erről, mint az olcsó westernfilmek, hogy az áldozat elválaszthatatlan a barátságtól.
Jól tudják ezt a gyerekek, hogy a barátjuknál nincs fontosabb ember a világon. Mérhetetlen sok időt tudnak barátaikkal eltölteni, anélkül, hogy az idő múlását észrevennék. Mert otthon vannak egymásban, s érzik, hogy nincs boldogítóbb, mintha ők együtt vannak. "Megint a barátoddal csavarogtál! " Az ilyen szülői korholás mögött mindig egy igazi barátság sejthető.
És ha ezt a barátságot próbára teszi a szülői szigor, és dönteni kell a gyereknek, kihez legyen őszintébb, apjához vagy a barátjához, biztos, hogy a barátját választja. Tudod, miért? Mert közelebb áll a lelkéhez. Vagyis jobban szereti. Akinek megnyílunk, azt szeretjük. S ez kölcsönös. Lehet, ha apám megnyílna előttem, őt is jobban szeretném. Sokféle vonzalom, egymásba kapaszkodás van a világon. Sokféle összetartás és szeretetérzés. De az ember által átélhető legmélyebb szeretet: a barátság.
Azért idéztem az Ó- és Újtestamentumot, hogy lásd: az egész hitvilágunknak ez a szó az alapja. Ma már csak kevesen tudják: ha imádkozunk, a barátunkkal beszélünk! Azért hallgat meg, mert a barátunk. Szó sincs itt áhítatról, térdre borulásról, égre fordult szemekről- ezek mind baráttalan állapotok.
A barátom ott van mellettem. Egészen közel. Érzem. Ismerem. Szeretem.
Neki mondom el először a titkaimat - s csakis rá hallgatok, mert tudom, hogy ismer. És szeret engem.
Egész életemben arra törekedtem, hogy a feleségemnek és a gyerekeimnek a barátja legyek. "Lépjünk túl a szerepeinken, gyerekek, és mondjátok meg őszintén: mi van veletek? Tekintsetek engem barátnak, és hallgassátok meg, mi van énvelem!"
Müller Péter
rózában vagy akár versben.
