Őszinte részvét

1956-ban, egy polgárháborús időszakban 2.000 ember veszítettünk. Az azt követő megtorlásban 225-öt.

1919-ben a vörös terrornak 590, az azt követő fehér terrornak 626 áldozata volt.

A mohácsi csatában 14.000 magyar harcos veszítette életét. Azóta is nemzeti tragédiaként emlékezünk rá.

Tehát háborús helyzetekben, a 3 nemzeti sorstragédiánál összesen 17.441-en veszítették életüket. Ma, - békeidőben - 2021. március 31.-én a kormány hivatalos adata szerint eddig - 20.435-en hunytak el a covid következtében.

És nem láttam, nem olvastam egyetlen kormányzati megszólalásról sem, ahol részvétét nyilvánított volna a kormány azoknak, akik elveszítették a szüleiket, gyereküket, barátaikat, szeretteiket.

Kezdem én! Őszinte részvétem mindenkinek, akit vesztesség ért a járvány okán!

László Juszt

gyertya.jpg
 
Azért tekintjük azokat az eseményeket nemzeti tragédiának, mert jelentős hatást gyakoroltak az egész nemzet életére, történelmi fejlődésére. Nem x halott=nemzeti tragédia a képlet. Sokkal kevesebb halottért is engedték már félárbócra a lobogót.
Mohács az ország három részre szakadásának és a török osztrák megszállásának a szimbóluma és azért tragédia. Az első vh végi vörös és fehérterror egybemosódik Trianonnal, 56-ban is nem csak a x áldozat, hanem a több 100 000 külföldre menekült magyar is súlyozza a helyzetet.
Továbbá Magyarországon eléggé tabu téma a halál.
Másrészt éppen tegnap reggel ment erről valami a rádióban, hogy az ellenzék halálkampányt folytat, mert a pesti tv-ben valamelyik baloldali emberke azt mondta, hogy ha a covid halottak rokonait az ellenzék becsatornázza, az rengeteg szavazó lesz.
Szerintem inkább az elhunytak családtagjainak kell részvétet kifejezni, másrészt évente talán 30 000 hanak meg rákban, az Ő haláukkal kapcsolatban mikor fejezett ki részvétet valaki? A más betegségben meghalatkról nem is beszélve. Van egy emléknapjuk, de azt főleg azok ismerik akik átélték vagy elvesztettek rokont, ismerőst.
Maga az ötlet jó @Melitta , de ez csak egy újabb mocskos bugyra lesz a kampánynak. A legtisztább majd egy emléknap kijelölése lenne, vagy egyperces csend, stb. Viszont erre a legalkalmasabb időpont a járvány "vége" után van, szerintem
 
Utoljára módosítva:
Én helyeslem.
Megállni egy pillanatra, s azokra gondolni, akik szerettek volna élni, de itt lett a vége. S azokra, akik számtalan utótünettel élik még jódarabig, vagy ki tudja, lehet a teljes hátralévő életüket.
Ez egy nagyon mocsok betegség, ami arat a világban, és elvisz sokakat, akik figyeltek, óvatosak voltak, mindent megtettek, hogy elkerüljék.
S persze viszi a könnyelműt, a vírustagadót, a nagyszájút is.

Megemlékezni róluk, szerintem erősíti azt is, hogy mi is minden nap megtegyünk mindent, hogy a számuk ne szaporodjon, s megköveteljük mindenkitől, aki döntési helyzetbe kerül, hogy ugyanezt tegye!

S egyben megállni egy pillanatra, s azokra a nővérekre, orvosokra, segítőkre is gondolva, akiknek sosem halt meg ennyi ember a kezükben, s bármi történik, bármennyire bírják ezt pszichésen vagy nem, másnap is menniük kell, s másnap is szembesülniük kell sok nehéz helyzettel.
S ők aztán tényleg mindent megtesznek azért, hogy ezek az emberek tovább élhessenek.

S lehet, gondolnunk kell azokra is, akik nem húzzák fel azt a rohadt maszkot az orrukra, de még a szájukra sem, akik erőszakosan tolják előtérbe az érdekeiket, nem törődve azzal, hogy másoknak ártanak vele.
Lehet érdemes lenne felhívni a figyelmüket arra, hogy amit csinálnak, másoknak a halálát okozhatja.

A megemlékezést helyeslem, viszont ezt nem lehet össe mosni a nemezti tragédiákkal csak a halottak száma alapján. Kell egy emléknap, vagy valami hasonló, amiben mint Te is írtad benne van az orvos, tanár, túlélő és a halottak is.
 
Majd lesz de, csak akkor ha ezt egy kormányhoz közel álló ember fogja előterjeszteni.
Hiszen most SEMMI pozitívum NEM hangozhat el ellenzéki oldalról!
 
Kérlek, fogadd őszinte együttérzésemet ):
Az érzéseim nagyon változnak és hullámoznak.
Fájdalom, bánat, szomorúság, hogy nem tudtam még elbúcsúzni sem attól, akinek a legtöbbet köszönhetem. Az utolsó 3 nap még telefonon sem tudtunk beszélni. És soha nem változtathatok ezen. Hogy távol vagyok a Férjemtől és a gyerekeimtől.
Határozottság, hogy a hivatalos ügyeket tudjam intézni és nehogy valami elmaradjon vagy rossz legyen, mert én leszek a hibás.
Hála Édesanyámnak, akinek sokat köszönhetek. Azoknak az orvosoknak, ápolóknak, akik fáradtságot nem kímélve gondoskodtak Róla és küzdöttek az életéért - hiába. Akik megpróbáltak mindenről informálni és elviselni a kiborulásomat.
Düh azok iránt, akik nem néznek szembe a helyzet valóságával és félvállról veszik az egészet. Az ország vezetői iránt, akik kapkodva, eszetlen módon próbálnak csinálni valamit és utána kijelentik, hogy milyen jók vagyunk.
Tehetetlenség, hogy nem tudok tenni a helyzet ellen semmit. Hogy vannak emberek, akik nem törődnek másokkal.
Aggódás a családtagok, barátok, ismerősök miatt, hogy velük minden rendben legyen. Aki küzd a betegséggel, mielőbb le tudja győzni és teljesen felépüljön, szövődmények nélkül. Aki még egészséges az is maradjon.
Szeretet azok iránt az emberek iránt, akik ismerve vagy ismeretlenül segítettek, támogattak az elmúlt napokban, hetekben.
És még nagyon sok minden kavarog bennem, de nem akarok senkit a gondjaimmal, fájdalmammal terhelni.
 
És nem láttam, nem olvastam egyetlen kormányzati megszólalásról sem, ahol részvétét nyilvánított volna a kormány azoknak, akik elveszítették a szüleiket, gyereküket, barátaikat, szeretteiket.

Nem lep meg. Már Esterházy Péter megmondta ennek az okát: "Ö egyszerűen ilye, nem államférfi"
 
Utoljára módosítva:
kezdődik

"gratulálok" hullarablók

tényleg mindig van lejjebb

minden nap, minden egyes megszólalásban kifejezik sajnálkozásukat és részvétüket az elhunytak hozzátartozóinak

2 napja, az a nyomorult "gondolkodásában erősen korlátozott" "megmondóember beindította a gusztustalanság netovábbját

ez a szikra kellett a legalja nyomorultaknak akik mások szenvedéséből akarnak tőkét kovácsolni

szégyen

sajnos igaz: nekünk ellenzékből a legalja jutott
 
Ki a hullarabló?

Csak nem a főnök osztja az ukázt, mit kell mondani? Megint.
1617297024323.png

Tudja, ha elolvasnák, mit mondott, akkor nyelnének egyet, és azt mondanák, hááát, ez most kicsit sem kellett ebbe az országba, ebbe a hangulatba.

Mert, és maradjunk a tényeknél, Nagy Attila nem az ellenzék kampánystratégája. Egy politológus, aki elment a szélsőségesen fideszes, jobbos Pesti TV-be, s részt vett egy stúdióbeszélgetésen.

Ott megfogalmazta a véleményét.

Elég mórickás, ha erről is az ellenzék jut az eszébe megint az etethető választó típusának.
Mit mond ő?
1617298685202.png

Ő sem hullarabló. Ennél nagyobb vétkeket is láttam már.
Inkább ideteszem, nehogy félreérthető legyen:
I. 67 milliárd vadászkiállításra
1617298783420.png

1617298852630.png

Ennyi jutott támogatásra. Huh! Micsoda nagyvonalúság!

A templomokra félretett milliárdokról, a városligeti újabb őrületről: a hőlégballon leszállópályáról, a Bp.-Belgrád kínaiknak építendő vasútvonal 90 milliárdjáról, a sportra most előirányzott 130 milliárdról ne is beszéljünk.

No, ki a hullarabló?
Ki használja ki más emberek kínját, veszteségét, zavarodottságát és valósítja meg az ország pénzéből a saját marhaságait?
 
legalja az a szerencsés aki még írásban is üvölt (kiemel, nagy betűt használ stb...)

szegény szegény ...
 
Utoljára módosítva:
kezdődik

"gratulálok" hullarablók

tényleg mindig van lejjebb

minden nap, minden egyes megszólalásban kifejezik sajnálkozásukat és részvétüket az elhunytak hozzátartozóinak

2 napja, az a nyomorult "gondolkodásában erősen korlátozott" "megmondóember beindította a gusztustalanság netovábbját

ez a szikra kellett a legalja nyomorultaknak akik mások szenvedéséből akarnak tőkét kovácsolni

szégyen

sajnos igaz: nekünk ellenzékből a legalja jutott
Már lassan a testtel barátom. Absolut ízléstelen, gyalázatos, jogellenes és rágalmazó a kormány viselkedése.

Egy ellenzéki EP képviselő, mivel a közmédiában jogtalanul elvették tőlük a média használatát, egy körútra indult.
Naponta tájékoztatta a követőit az utjáról és a napi covid-tesztek eredményéröl a Facebook-on.
Ahogy ez már lenni szokott, a csalóka, hideg tavaszi idő, a megterhelt szervezettel, csak megbetegedett.
A covid-teszt pozitiv eredményt adott.

Magyarországon ez ideig kb. 1,5 millió embert teszteltek pozitívnak, olyanokat is mint a magyar külügyminiszter vagy a volt angol-magyar nagykövet aki bele is halt.

A magyar kormány az elrabolt közmédiákból és az összes lyukból ahova beférközte magát, azt trombitálta.
"A DK képviselöje megfertözte az egész orszagot, valoszinü sokan meg is haltak miatta"

Az ilyen viselkedés megnevezésére a hétköznapi jelzők mellett van jogi definíció is, a kormány nem ismer határt!
Minél jobban közeledünk a választásokhoz annál durvábban él vissza a kormány a hatalmával.
 
Utoljára módosítva:
Már lassan a testtel barátom. Absolut ízléstelen, gyalázatos, jogellenes és rágalmazó a kormány viselkedése.

szerintem a kormány nélkül sokkal több lenne a borzasztóan szomorú haláleset, megbetegedés

az pedig, hogy Dobrevetek maszk nélkül (valszeg pozitívan) végigturnézta az országot, nem vélemény hanem tény.
 
Rossz helyen jarsz, itt nem szeretjuk a hazugsagokat. NEgativ teszttel indult el Dobrev Klara es maszkot is viselt.
A kormany annyi rossz lepest tett kezdve az 5000 egeszsegugyis leleptetesen stb. Aruld mar el ugyan miert ilyen nagy a halalozasi szam ha a kormany mindent megtesz? talan ha 2 lelegezteto gephez lenne egy szakapolo.
HA a casinokat is bezartak volna ...ha nem ossze-vissza nyilakoznanak 24 oran belul stb
 
szerintem a kormány nélkül sokkal több lenne a borzasztóan szomorú haláleset, megbetegedés

az pedig, hogy Dobrevetek maszk nélkül (valszeg pozitívan) végigturnézta az országot, nem vélemény hanem tény.

Nyilván szüksége van az országnak egy kormányra, de nem egy ilyenre ami most van.

Hogyan utazhatta volna az EP képviselő maszk nélkül körben az országot, amikor az utcára sem lehet kimenni e nélkül?

Hogyan is hangzik a kijelentés amit te ténynek nevezel? "Két ember is meghalt olyan önkormányzatoknál amelyiknél DK. a hónap elején a körútja során meglátogatott."

Korreláció nem ok okozati összefüggés. Per pillanat 21.262 ember halt meg a virus által Magyarországon.

Tudjuk, hogy Orbán és Szijjártó rendszeresen járt a virus kitörési helyére. Akkor a 21.260 ember az ö áldozatuk?
A Covid-19-el fertőzött Szijjártó a feje tetejére állította Thailand politikai életét a felelőtlen távolkeleti utazásával.
A magyar kormány kénytelen volt két külön repülőgépet küldeni Tájországba, egy privát gépet a miniszter-úr és egyet a kísérői számára. Ellehet képzelni mennyibe került ez a magyar adófizetőknek.

"Hungarian Foreign and Trade Minister Peter Szijjarto tested positive for Covid-19 after arriving in Bangkok on Tuesday and was to return home by private plane on Wednesday. Public Health Minister Anutin Charnveerakul said on Wednesday that Mr Szijjarto was being treated in isolation at ฺBamrasnaradura Infectious Diseases Institute.
Two aircraft had been sent by the Hungarian government to take him and his accompanying delegation back to Budapest. They would depart later on Wednesday.
"

A magyar kormány ezzel a "kut-megmérgezés" taktikával lesüllyedt egy nívóra aminél nincs lejjebb.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,621
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére