Hírek “A trauma hatása, hogy lekapcsolódunk saját magunkról”

A belső béke két összetevő nélkül lehetetlen: az egyik a szabadság, a másik, hogy ismerjük saját magunkat - kezdte előadását Dr. Máté Gábor, a világhírű magyar származású kanadai orvos szeptember 16-án a MOM Kultban. Szerinte a belső küzdelem és fájdalom legfőbb oka, hogy nem vagyunk saját magunk. De hogyan váltunk ilyenekké, és hogy érhetjük el a békét a szabadságon keresztül? Ezt járta körül “A belső béke útja” című előadásban.


A legnagyobb érzelmi stresszforrás a mai világban, hogy olyanok akarunk lenni, amilyenek nem vagyunk - kezdte előadását a függőségek és az ADHD specialistája, aki Selye János stresszkutatótól idézett. Selye volt az első, aki kimutatta, hogy a stressz rontja az immunrendszer működését, többek közt gyomorfekélyt és gyulladást okozhat.

“Én annak idején tizenkét évig vezettem egy palliatív osztályt, ami haldokló pácienseket látott el, és sokat beszélgettem velük. Később egy ausztrál nővér könyvében olvastam, melyek voltak a legnagyobb megbánásai azoknak a haldoklóknak, akik túlnyomórészt rákban, közép- vagy fiatalkorúan haltak meg. A betegek válasza egybeesett az én tapasztalatommal: első helyen említették, hogy nem a saját életüket éljék, hanem azt, amit elvártak tőlük. Másodsorban azt sajnálták, hogy túl sokat dolgoztak, harmadsorban pedig, hogy nem volt bátorságuk kifejezni az érzéseiket, inkább mások kedvében jártak. Én orvosként úgy tapasztalom, akik nem élik meg az érzéseiket, azoknál jóval nagyobb a fizikai betegségek kockázata” - emelte ki a lélek és test kapcsolatával kiemelten foglalkozó szaktekintély.
Ezt igazolta az az Amerikában, Massachusetts államban végzett kutatás is, amelynek során 2 ezer nőt követtek nyomon 10 éven keresztül. Kiderült: a boldogtalan házasság nem rontotta a nők életesélyeit, de négyszer magasabb volt a halálozási arány azoknál, akik egy ilyen kapcsolatban nem adtak hangot az érzelmeiknek.

A hézag, ahol a szabadságunk rejlik

Dr. Máté Gábor ezután arra kérte a közönséget: tegye fel a kezét, aki megbánta már valaha, hogy nem hallgatott egy zsigeri érzésére! Miután majdnem mindenki jelentkezett, azzal folytatta: “Most a gyerekkorotokról beszéltetek. Olyan baba nem létezik, aki nincsen a zsigeri érzéseivel összekapcsolva, és nem fejezi ki azokat. Így a természetben sem lennénk képesek túlélni. Ha cserbenhagyjuk a megérzéseinket, és nem figyelünk oda arra, milyen információkat kapunk a külvilágtól, akkor nem lehetünk igazán szabadok. Szabadság nélkül a belső béke sem lehetséges, sőt szabad akarat sem létezhet” - tette hozzá.
Ezek után Dr. Robert Sapolsky-t, a világhírű neurobiológust idézte, aki azt írja: se többek, se kevesebbek nem vagyunk azoknál a tényezőknél, amiket nem tudunk kontrollálni. A biológiánk, a környezetünk, és a kettő összejátszása határoz meg minket. Ha pedig szabad akarat nem létezik, akkor senkit sem etikus vádolni vagy büntetni azért, mert olyan, amilyen.

“Sajnos, Sapolsky-nak úgy 95 százalékban igaza van, de minket a maradék 5 érdekel. Nem választod meg a génjeidet, a környezetedet, a szüleidet, az ők egymással való viszonyát, vagy hogy milyen traumákat adnak át neked. Márpedig ezek határozzák meg a jellemedet, a viselkedésedet, a gondolkodásodat. Akkor mégis milyen szempontból beszélhetünk szabadságról?” - tette fel a kérdést Dr. Máté Gábor.
“Én szabadság alatt egy lehetőségre gondolok, hogy felszabaduljunk a múlt hatása alól, a jelenben éljünk, és visszanyerjük az összeköttetést önmagunkkal. Az amerikai pszichológus, Rollo May azt mondta, a minket érő hatások és a reakciónk között van egy hézag, és ebben a hézagban rejlik a szabadságunk. Ha nincs ott az a hézag, nincsen szabadság.”

Nem az ütés, hanem a seb

"A gének és körülmények szó szerint formálják az agyhálózatot. A prefrontális kéreg irányítja a moralitást, az érzelmi szabályozást, az empátiát. Ezeknek tehát mind ki kell fejlődniük a gyerek agyában. Bár a magyar iskolarendszerben a lexikális ismereteken van a hangsúly, a legfontosabb feladat az lenne, hogy biztosítsuk a gyerekek egészséges agyfejlődését" - tette hozzá Dr. Máté Gábor.

Ez azonban nem történhet meg a megfelelő körülmények hiányában, ahogy a növény sem nő napfény nélkül. Az emberi agyfejlődés legfontosabb körülménye pedig nem más, mint a szülőkkel való érzelmi viszony. Az anya lelkiállapota már a magzatra is hatással van, hiszen az agy ekkor indul fejlődésnek. A stresszes kismamák gyermekei később gyakrabban néznek szembe mentális betegségekkel.
Ezek után nem meglepő, hogy egy gyerek fejlődését rengeteg más körülmény is eltérítheti az egészséges útról: az érzelmi vagy fizikai bántalmazás, a szülők mentális betegségei, függőségei. A trauma azonban nem velünk, hanem bennünk zajlik le: nem az ütés, hanem a seb, ami keletkezik rajtunk. A kulcs tehát, hogy miként reagálunk rá.

Gyerekkorunkban megtanultuk, hogy veszélyesebb a saját zsigeri érzéseinkre figyelni, mint a külvilágra, és elvágtuk magunkat az igazi lényünktől. Ezzel nem hibát követtünk el, jó okkal történt: az alkalmazkodás érdekében. A gyerek máskülönben nem tudna túlélni, mert a gondozóval való kapcsolódás még az érzelemkifejezésnél is fontosabb igény.
Pedig a kötődési biztonság arról szól, hogy a harag, a fájdalom, a szomorúság szabadon átélhető. Ilyenkor bátran lehetünk sebezhetők a másik előtt. Ahogyan a fa sem nő a túl kemény talajon, a gyerekek sem tudnak igazán fejlődni, ha megtiltjuk nekik a sérülékenységet. Ha ehelyett lekapcsolódnak saját magunkról, az érzelmi elfojtás a későbbiekben a betegségek táptalaja lehet.
Dr. Máté Gábor ezek után egy lupus nevű autoimmun betegségben szenvedő, fiatal nő esetét mutatta be, aki egy előadását követően kereste fel őt. Valentina arcán akkor jól kivehető volt a kórképre jellemző, pillangó alakú bőrpír, és egy másik jellegzetes tünetet is láthattunk nála: az ujjbegyei kifehéredtek az oxigénhiánytól.

A nőnek akkor azt mondták, gyógyíthatatlan. Ő azonban nekiállt, hogy feltárja az elfojtásokat okozó gyerekkori traumáit. Néhány évvel később már tünetmentesen láthattuk viszont a fotókon, az állapota tartósan javult.
“Nem azt állítom, hogy mindent meg tudunk gyógyítani. Én csak bemutatom, milyen lehetőségek vannak, ha az emberek megtalálják a belső békét és szabadságot. Egy biztos: ha valaki csak mások elvárásai szerint éli az életét, abban szabadság és béke sincs. A kiút, hogy megtudjuk, kik voltunk, mielőtt a trauma megérintett minket” - zárta Dr. Máté Gábor.

1727580530735.jpeg
 
Nekem egy roppant ellenszenves szakember. Szakszerű, de közhelyekkel dobálózik, mintegy vallási vezető ígér megváltást olyan módszerekkel, hogy dobd el a gyógyszered meg rúgd ki a terapautádat! Mintha az egész szakma semmit sem érne. Ha van is jogos kritikája, megoldása neki sincs más mint a találd meg a saját utad!
-Na bammeg, mond ezt egy traumatizált, derékba tört léleknek....
Még csak a nevét ismertem évekkel ezelőtt és "szakmai" érdeklődésből a Villányi úti több száz fős előadására indultam el, de már a belépő díj nagysága meggondolásra késztetett. Aztán elnézve a gyülekező közönséget talán a csodaváró vallási révület ami leginkább jellemezte őket, én szerintem. Nem vonnám kétségbe a szakmaiságát, de már leginkább a saját hatása alatt áll!
 
2023-ban laposföld díjra jelölték, a lelki traumák és a daganatos megbetegedések közötti összefüggések tudományosnak feltüntetett
túldimenzionálásával
tévhitek terjesztéséért, valamint az orvosi etika szabályainak rendszeres és súlyos megsértéséért.

Na, ezekről nem is hallottam, de mindig hiányoltam a szakmai kritikákat. Igaz ez nem annyira jellemző a szakmára. De úgy tűnik még jobban tolja a kretént mint azt én tudtam : )
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,853,638
Tagok
618,755
Legújabb tagunk
Dr.Sipos Ildikó
Oldal tetejére