“Kopaszra vágattam a lányom haját, mert kinevette a rákbeteg osztálytársát és letépte a parókáját”

A rák egy könyörtelen betegség, főleg, ha egy gyermeki szervezetet támad meg. A vele való harc nem csak egy nagyon erős fizikai, de lelki harc is. A rákos gyerekek sokkal érzékenyebbek, sérülékenyebbek, és nagyobb megértésre, támogatásra van szükségük, mint az egészséges társaiknak.

Egy 16 éves lány kinevette és letépte a rákos osztálytársa parókáját, aki a kemoterápia miatt vesztette el a haját. A lány apja mikor meghallotta, hogy mi történt, úgy döntött, hogy azzal bünteti a lányát, hogy nullásra vágja a haját.

“A volt feleségemmel van egy 16 éves lányunk, nagyon odafigyelünk arra, hogy hogyan neveljük. A lányom felszólítást kapott az iskolában, mert kinevette az egyik osztálytársát, aki elvesztette a haját a kemoterápiás kezelés miatt. A lányom még a parókáját is letépte. Azelőtt sem voltak túl jóban, de ez egyáltalán nem mentség a viselkedésére. Nem így neveltem, nem szeretném, ha így bánna az emberekkel, nagyon dühös voltam, amikor megtudtam, hogy mit tett. A furcsa az, hogy egyáltalán nem zavarta, amit tett, nem bánta meg. Azzal mentegetőzött, hogy a másik lány megérdemelte. Az biztos, hogy a viselkedése megbocsáthatatlan. Két lehetőséget ajánlottam fel neki:

1. Minden elektromos eszközét, kütyüjét ki kell dobnia, és soha többé nem veszünk mást (ezt az opciót azért ajánlottam fel, hogy a második lehetőséget válassza)
2. Elmegy a fodrászhoz, és teljesen kopaszra vágatja a haját”
– írta az apa a Redditen.

A két lány között a vita állítólag a fiúk miatt tört ki, ugyanis a lány osztálytársa azt állította, hogy a barátja csak a szex miatt van vele. Ettől még jobban megdöbbent az apa, aki azt sem tudta, hogy a lánya már aktív szerelmi életet él.

A lány végül a második lehetőséget választotta, elment és kopaszra vágatta a haját, azonban a Reddit-felhasználók közül sokan bírálták az apát, aki ilyen kegyetlen módon büntette a lányát.

“Választhatott volna egy másik fegyelmezési módszert is, a megaláztatás soha nem vezet jóra”

fere.jpg
 
Mit értetek ti a gyerekneveléshez??

Íme, két közismert ember:

Quentin Tarantino nemrég a The Moment című podcast vendége volt, amelyben elmondta:

Tarantino elmondta, hogy az anyja haragudott rá emiatt, egyszer pedig lesajnálóan kérdezte őt arról, hogy tényleg ezt "a kis írói karriert" akarja-e csinálni.

"Amikor ezt ilyen gúnyosan mondta nekem, azt gondoltam: hát, oké. Amikor sikeres író leszek, soha egyetlen fillért sem fogsz látni a sikeremből. Nem lesz ház. Nem lesz nyaralás. Nem lesz Elvis Cadillac. Semmit nem fogsz kapni, amiért ezt mondtad" – magyarázta, mire a műsorvezető megkérdezte tőle, hogy azóta is kitartott-e az elhatározása mellett, a rendező pedig rávágta, hogy igen, igen.

A műsorvezető rámutatott, hogy a gúnyolódás is segíthetett abban, hogy Tarantino ennyire eltökélt legyen a filmes karrierjében, de a rendező szerint muszáj, hogy következménye legyen a szülők szavainak.
Amikor Ronald Reagan egy merénylet áldozata lett, át kellett mennie egy személyiségi teszten, mert ügye egy elnök nem lehet elfogult. Magyarországon ha jól tudom 18 éves kortól lehet sört inni, ha Orbánt összeverte az apja mert sörözni ment akkor ott nagy problémák lehettek és ennek a következményeit ma a politikai tevékenységében érezzük.

Orbán nem egy intellektuális, nem egy államfő. Ö is abból profitál mint Reagan és Trump, hogy sok ember a saját korlátait ismeri fel a miniszterelnökben. Egy művelt, tág horizonttal rendelkező mint Obama csak megzavarná a Fidesz választókat.

Putyin a KGB ügynök könnyen az ujjára csavarta ovit.
 
Egy példa...

Tarantinót gyerekkorában kigúnyolta az anyja, ezért egy fillért sem ad neki a vagyonából​

Quentin Tarantino nemrég a The Moment című podcast vendége volt, amelyben elmondta:

gyerekkorában az anyja kigúnyolta őt filmes ambíciói miatt, és megpróbálta megakadályozni, hogy forgatókönyveket írjon
"Amikor ezt ilyen gúnyosan mondta nekem, azt gondoltam: hát, oké. Amikor sikeres író leszek, soha egyetlen fillért sem fogsz látni a sikeremből. Nem lesz ház. Nem lesz nyaralás. Nem lesz Elvis Cadillac. Semmit nem fogsz kapni, amiért ezt mondtad" – magyarázta, mire a műsorvezető megkérdezte tőle, hogy azóta is kitartott-e az elhatározása mellett, a rendező pedig rávágta, hogy igen, igen.

"Egyszer segítettem neki a kormányhivatalban, amikor elakadt, de nincs ház, nincs Cadillac."
 
Ahanyan vagyunk annyi fele keppen latjuk, en peldas "buntetsnek" talalom a kopaszsag vagy kutyuk elvetele.
Biztos vagyok benne a kopaszsag azert nem par orara szol hanem meg egy ev is keves hogy valamifele lobonc kinojon, addig viszont neki is viselni kell azoktol az emberektol a megjegyzeseket amiket o is ano megtett rakos leannyal.
Lehet dafke egy darabig de igazan "randira" az iskolabol kevesen fogjak hivni, maga boren erzi a megkulonboztetest a kirekesztest a bantast.
O se fog egy ido utan magyarazkodni megha mar kitalalt valami jo dumat mit is mondjon ha kerdezik.
Neki ez egy eletre lecke volt, abban biztos vagyok.
Okos szulo a gyerek kezebe adta a dontest, de o maga nem szallt bele a megalaztatasaba, sot talan vigasztalta is hogy ha pityeregve jott haza a sulobol, mrt esetleg valaki beszolt neki.

Orban papa egy bunko agressziv pali, agyba fobe verni a gyereket...ettol is lett ilyen lokott a fia, de hogy az empatiat kirugdosta belole az biztos.
 
Utoljára módosítva:
1. Nem egy, de sok példa van arra, hogy a barát/barátnő/szülő(k) is kopaszra vágatja a haját, hogy ne tűnjön fel másoknak a betegség - hiszen barátnők és együtt pózolnak.
2. Létezik olyan táplálék-kiegészítő gyártmány, ami megakadályozza a haj kihullását. A baj csak az, hogy ezt nagyon kevesen ismerik. Egyszer egyik barátunknak ajánlottuk, aki valóban megúszta a kopaszságot. Ő tovább-ajánlotta a saját öccsének, aki - sajnos - hasomló cipőben járt; ő nem fogadta meg a tanácsot; meg is lett az eredménye.
Azt gondoljátok, hogy ez nem igaz, mert nem írok adatokat. Neveket azért nem írok, mert van még személyiségi jog is a világon. A szer neve pedig "Double X".
 
Utoljára módosítva:
Aki kemot kap az semmi extra dolgot nem akar mar megenni, mert az immunrendszere teljesen le van terhelve.
Nem minden kemo okoz hajhullast, a legtobb igen. Paroka kivalo megoldas es nagy segitseg lelkileg elviselni ezt a torturat.
 
Legyen egy magyar példa is....
Az első osztályos fiú tanulási nehézségekkel küzdött, a 38 éves anya és 29 éves párja ezért testileg és lelkileg is bántalmazta. Vádat emeltek ellenük.
2020 márciusában elkezdődött a digitális oktatás, a vádlottak a tanulási nehézségekkel küzdő első osztályos gyermektől rendszeresen számon kérték a házi feladatot, majd a lecke hiányosságai miatt rendszeresen szidalmazták, büntették. Megvonták tőle a szabadidős tevékenységeket, nem kapott édességet, elvették a kedvenc játékait. Előfordult az is, hogy a nő barátja arcon, tarkón ütötte a gyereket, meghúzta a fülét, fakanállal körmöst adott neki, melyben az asszony nem akadályozta meg, sőt volt, hogy ő maga is pofon ütötte a kicsit. A testvérüket ért bántalmazásnak a két másik gyermek is többnyire a tanúja volt, és kérlelték a vádlottakat, hogy ne bántsák az öccsüket, akinek, hogy védjék, többször segítettek is a házi feladat elkészítésében.

A bántalmazások egy hónap alatt úgy elfajultak, hogy hogy a gyermekkel 2020. április 17-én este 10 óra után, a délutános műszakból hazaérve mutattatták meg a leckét, majd miután hibákat találtak, szidták és megütötték. Az idősebb testvérek hiába kérték, hogy hagyják abba a bántalmazást, a vádlottak elhatározták, hogy megleckéztetik a kisfiút. Felszólították, hogy öltözzön, mert kiviszik az erdőbe a vaddisznókhoz. Miután elhagyták a lakást, a testvérek telefonon a nagynénjüktől kértek segítséget, aki a családjával együtt elindult hozzájuk. Eközben a nő és a férfi a gyermeket a noszlopi erdőbe vitte, kiszállította a gépkocsiból, majd elhitetve, hogy éjjel 11 óra körül otthagyják, elhajtottak a helyszínről. Pár perc múlva visszamentek érte, amikor a férfi újból megütötte és meg is rúgta a gyermeket, az anya pedig mindezt végignézte. Hazaérve Ajkára, a rokonok már vártak rájuk, s mindhárom kiskorút magukkal vitték, hogy édesapjuknak adják át őket.
 
Ezt még olvasni is iszonyat.
 
Ennek a hírnek hatására elkezdtem tematikusan keresni szülők és gyerekek kapcsolatát hm....sajna rengeteg az érdekes hír.
Kényszermunkával és kiskorú veszélyeztetésével vádol a Baranya Megyei Főügyészség egy házaspárt, amelynek tagjai öt nevelt gyermeküket elhanyagolták és szolgasorban tartották, míg a férfi ellen szexuális erőszak miatt is vádat emeltek – tudósít az MTI.

A vád szerint az 1 és 12 év közötti gyermekeket 2013 májusában helyezték ki a jelenleg 55 éves férfihoz és 54 éves feleségéhez egy Pécs melletti kistelepülésre. A letartóztatásban lévő házaspár 2014-től a gyerekeket kihasználta, dolgoztatta: fát kellett gyűjteniük a közeli erdőben, kapáltak, télen havat lapátoltak, ők végezték a házimunkát, az állatok gondozását.

A NEVELT GYEREKEK NEM KAPTAK MEGFELELŐ ÉLELMET, A VÁDLOTTAK VÉR SZERINTI HOZZÁTARTOZÓINÁL JÓVAL KEVESEBB ÉS KEVÉSSÉ VÁLTOZATOS ÉTELEKET EHETTEK
– közölte a megyei főügyészség.

Az adatok szerint a férfi a legidősebb – akkor alig több, mint 12 éves – nevelt lányához szexuálisan is közeledett, többször fenyegetéssel vette rá szexuális cselekmény végzésére, annak eltűrésére, ezért az ügyészség vele szemben szexuális erőszak miatt is vádat emelt.
( az hogy a ház körüli munkát végzik nem értem mi benne a baj kivéve ha csak nekik ellett a saját gyerekeknek meg nem. ráadásul ha ilyenek a körülmények akkor hogyan kaphatták meg a gyerekeket??? a szexuális zaklatás az felfoghatatlan) ( a következő hír ismét sokkoló honnan is mint németországból Ernő demokráciájából)
-------------------
------------------
Harminc román ostromolt meg egy rendőrőrsöt bajorországi Miesbach városában – írja a Mandiner. A csoport Bajorországon utazott át, amikor egyik tagjukat, egy 22 éves férfit őrizetbe vettek a hatóságok. Azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolt egy szintén a csoportjukhoz tartozó négyéves gyermeket.

A CSOPORT TÖBBI TAGJA ENNEK ELLENÉRE MEGPRÓBÁLTA KISZABADÍTANI A FÉRFIT.

Német sajtóbeszámolók szerint a harmincfős csoport tagjai – akik ugyanahhoz a családhoz tartoznak – először csak győzködték a hatóságokat, hogy engedjék szabadon a férfit, de amikor ez nem sikerült,

BETÖRTÉK A RENDŐRŐRS AJTAJÁT, ÉS KÖVEKKEL, PAPUCSOKKAL TÁMADTAK A RENDŐRÖKRE.
A támadás miatt végül 135 főnyi erősítés érkezett a rendőrőrsre, és végül könnygázzal és gumibotokkal szorították vissza a románokat.
 
Sajnos, van ennél lejjebb is... amikor a nevelőszülőkhöz kihelyezett kamaszlány egyetlen menekülési lehetősége az öngyilkosság. És ezzel nincs vége a történetnek: miután az idősebb, 14 éves lány meghalt, csak a vér szerinti testvére mehetett vissza a biztonságos gyerekotthonba, a többi, szintén nevelt gyereknek maradnia kellett a nevelőszülőknél!
 
Attól, hogy valaki rákos még lehetnek gonosz megnyilvánulásai ami kiváltotta az eseményeket. Nem biztos, hogy így történt, lehet valóban csak a 16 éves lány volt a hibás. De ennyi információ alapján megítélni a szitut szerintem nem lehet. A szülők jobban jártak volna ha a kommunikációt választják vagy önkéntes munkát rákos emberek mellett, mit a drasztikus megoldást. Nekem nem szimpatikus, akkor sem ha a lány volt a hibás. Rosszul is elsülhet a dolog és átcsaphat utálatba, ami egy életre is szólhat. Az érzékenyítés finomabb formája kifizetődőbb, főleg ilyen fiatal korban.
 
Érzékenyítés......hova jutunk? Jutottunk?...

Levetítette az Othellót, amiben egy fehér játszik feketét, kirúgták az egyetemi tanárt​

A filmet az elismert Bright Sheng zeneprofesszor, zeneszerző és karmester vetítette le, ami annyira kiverte a biztosítékot, hogy a kínai-amerikai oktató kétszer is bocsánatot kért: először a diákjaitól, utána az egész zenei tanszéktől. Mindhiába.
A Michigan Daily napilapnak nyilatkozó hallgatók szerint eléggé gáz volt, hogy bár Sheng elismerte, a film faji szempontból érzéketlen manapság, második bocsánatkérésében felsorolta az összes afro-amerikait, akivel munkaviszonyba került. A megilletődött diákok szerint ezzel a kínai származású professzor csak magát mentegette, nem tanúsított igazi megbánást.
(tudom nem tartozik szorosan a témához amit írtam de, felkaptam a fejem az ˝érzékenyítés˝szóra. Ezek a ˝tanult˝diákok lesznek a jövő nemzedéke....hahaha....)
 
Nem értem mi a gond az érzékenyítés szóval?
 
Nem akarok senkit elkeseríteni de számtalan családban megy ugyan ez, és soha nem derül ki, mert a gyerek is szégyelli és titkolja a pedagógus pedig ha lát is jeleket, nem avatkozik közbe mert ha nem tudja bizonyítani az állásába is kerülhet. :(
Attól még hogy titkolják vagy nem beszélnek (beszélünk róla ) iszonyat.
 
Nem értem mi a gond az érzékenyítés szóval?
Láthatod ha elolvastad amit bemásoltam. Egy ember egy tanár karrierje ment tönkre mert akiket tanítani kellene azok inkább feljelentik...
Jobb félműveltnek maradni de modernek vagyunk... Jobb becsukni a szemünket ha olyat látunk ami nem tetszik és nem egyezik a felfogásunkkal.
Természetesen mindezt vita , párbeszéd nélkül csak neki a közepébe.
Azok döntenek egy ember sorsáról akik még semmit sem tettek le az asztalra.
 
Nem szeretem ezt a "semmit nem tettek le az asztalra" kijelentést. Miért kellene bárkinek bármit letennie bárhová? Mindenkinek alanyi joga van a kritikához. Viszont a történetet sem értem. MIN HÁBORODTAK FEL? :) Lehet, hogy én vagyok nagyon hülye. De ebben mi volt annyira vérlázító, hogy kirúgjanak egy tanárt. Miért ne alakíthatná egy fehér ember egy eredetileg fekete bőrű ember szerepét? Csak nekem mindegy ez?
 
Csak neked.
A diákoknak sem tetszett ezért tettek bejelentést .
. A megilletődött diákok szerint ezzel a kínai származású professzor csak magát mentegette, nem tanúsított igazi megbánást.
Ezért kell érzékenyíteni. Nem elfogadni azt hogy fehérek játszanak fekete embereket...
 
Mit kellett volna megbánnia? Komolyan nem értem. Azt, hogy egy eredetileg mór származású szerepet fehér ember játszott? És akkor mi van. Felőlem Jézus Krisztust is játszhatja fekete bőrű vagy kínai, vagy akár ausztrál őslakos. Át kéne már ugrani azon kinek milyen színe. Emberek vagyunk! Ez meg csak egy szerep volt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

kisboszi73 wrote on balacy's profile.
Sziasztok. Keresem a 700. feletti Júlia, Romana köteteket. Nem tudjátok hol találhatom meg?
sva1 wrote on sfbarat's profile.
Szia! érdeklődni szeretnék, hogy Lynda Juall Carpenito: Ápolási diagnózisok című könyve meg van-e neked valamilyen formátumban? Hálásan köszönöm válaszodat:
Imici48 wrote on soltonka's profile.
Nem értettem - mit lehet "megnyitni", illetve milyen képre tudok kattintani. Kösz! Imre
Emmyke wrote on Lisa Joconde's profile.
Keves Lisa ,
A sal a sarkarol van kötve es sregen vannak rajta mintak a csart hullamos mintat megtalaltam a neten.

1-4. sor : 4 sima , 4 forditott szemek
5-8.sor: csak forditott szemek
9-12.sor: 4 forditott, 4 sima szemek
13-16.sor pedig csak sima szemek

üdv. Emmyke

Statisztikák

Témák
36,869
Üzenet
4,489,900
Tagok
595,892
Legújabb tagunk
gilax13
Oldal tetejére