Hírek “Nincs még négy éve az országnak!” — Hatalmas tömeg volt az ellenzék tüntetésén

Lengyel sztárvendége is volt az ünnepi megemlékezésnek.


Több tízezer ember részvételével, a Műegyetem rakparton tartott nagygyűlést az egyesült ellenzék március 15-én, délután 15 órától. A nagygyűlés Iványi Gábor felszólalásával kezdődött és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt beszédével ért véget.


“Idefelé jövet hallottam a rádióban azt, hogy a lengyel, a cseh és a szlovén miniszterelnök vonatra ülnek, és elmennek meglátogatni Volodomir Zelenszkij nagyszerű hős elnököt és az ukrán népet. Van egy hely még mellettük, fel is kínálták, hogy valaki még velük utazhat,


de Orbán Viktornak most más dolga volt”

— kezdte beszédét Iványi Gábor.


Iványi elmondta, Orbán évek óta részt vesz az orosz agitációban. Most, hogy megindult a támadás, gatyás békegalambbá változott át, úgy folytatja az árulást. Március ünnepén Magyarország kormányfője fogadkozik, hogy mi nem fogjuk megsegíteni a szomszéd nemzet harcát a függetlenségéért és a szabadságáért.


Ez szégyen, barátaim.

— mondta a lelkész.


Donáth Anna, a Momentum elnöke úgy kezdte beszédét, ha 1849-ben Bayer Zsolt és társai számoltak volna be a szabadságharcról, az úgy szólt volna: Petőfi, Kossuth és Széchenyi


szándékosan provokálták ki az orosz birodalom beavatkozását,

akiknek béketeremtő céllal be kellett vonulniuk. Ilyen szellemben számolt be ugyanis Donáth szerint az ukrajnai háborúról a fideszes propaganda.


Oroszország agressziója helyett Ukrajna provokációjáról, jogos orosz önvédelemről beszélnek. Putyin ezt a háborút nemcsak fegyverekkel, hanem hazugságokkal vívja,


amiben a fideszes propaganda kiszolgálja.

Ez valóság-, szabadság- és Európa-ellenes. — jelentette ki a Momentum elnöke.


A következő felszólaló Karácsony Gergely volt, aki elmondta: arra szövetkeztünk, hogy tégláról téglára építsük újra a jogállamot szeretett hazánkban. A mi harmadik pontunk úgy szól:


követeljük a magyarok valós képviseletét biztosító országgyűlést és a jogállam helyreállítását!

A főpolgármester szerint a kormány az önkormányzatokat ellenségként kezeli, Budapesten ezt pontosan tudják, de szerte az országban máshol is hasonló a helyzet.


Karácsony az ellenzék negyedik pontjával folytatta, amely a következő:


törvény előtti egyenlőséget nemi, vallási megkülönböztetés nélkül.

Olyan országra van szükség, ahol a NAV-ot nem Iványi Gáborra küldik, hanem a Karmelita kolostorba, ahol mindenki azt szeret, akit akar, fogalmaz a főpolgármester. A gyerekeket szerinte a Fidesztől kell megvédeni, utalva ezzel a közelmúltban napvilágot látott borzasztó esetekre.


A felszólalók sorában, Jakab Péter következett, aki így kezdte beszédét:


Befogod a pofádat és eltakarodsz a büdös francba, ameddig teheted. Világos, te becstelen, kisstílű gazember?


— idézete Jakab Péter beszédében Bayer Zsoltot, aki a napokban küldött neki üzenetet. A Jobbik elnöke szerint ez lehetne vadnyugat, de nem, mert ott szemtől szemben rendezik egymással a vitákat.


A fideszesek nem ilyenek, gyáván elmenekülnek és bevonulnak


a budai vár falai mögé vagy Putyin asztala alá.

Ami itt zajlik, az nem más, mint a vadkelet. Gengszterek vannak hatalmon, ők hoznak törvényeket, ők döntenek életről és halálról. Április 3-án vesszenek a gengszterek, vesszen a maffiakormány, vesszen a köpcös — fogalmazott a Jobbik elnöke.


Jakab elmondta, az ország mindig akkor fejlődött, amikor olyanok vezették, akik képesek voltak áldozni érte. Gróf Széchenyi István a saját pénzét áldozta az ország fejlődéséért.


Mészáros Lőrinc a ti jövedelmeteket áldozza fel a saját gyarapodásáért.

A 48-asoknak Széchenyi jutott, nekünk Lölő, nekik a legnagyobb magyar jutott, nekünk a legbutább, vagy ahogy ő mondaná, a “legbátorabb” — mondta.


A Jobbik elnöke szerint méltónak kell lenni a 48-asok örökségéhez.


Nincs még négy éve az országnak, hogy túléljük ezeket a gazembereket,

április 3-án győznünk kell. 48-ban győztek a 48-asok, április 3-án győzzenek a 22-esek. Felnőttünk a feladathoz. A Fidesz ereje a gyűlölet, a mi erőnk az egység. Ma a nemzet fővárosából egységbe hívok minden tisztességes magyar embert a békéért, a szabadságért, Magyarországért — zárta beszédét a Jobbik elnöke.


Dobrev Klára, a DK európai képviselője szerint amikor a zsarnok el akarja fojtani az akaratot, akkor először a szabad tájékoztatástól fosztja meg az embereket, majd utána meg akarja fosztani őket a szabad gondolattól is.


“Pontosan tudják, hogy szabad gondolat csak akkor tud születni, ha a tudás szabad, az iskola szabad, az egyetem szabad.


Nem egyszerűen szakpolitikai, oktatáspolitikai konfliktusunk van a Fidesszel. A szabad iskola, a szabad egyetem az a szabadságunkról szól”



– fogalmazott Dobrev, aki azt is bejelentette, hogy a 12. pont úgy szól:


„magyar eurót!”

Ez szerinte azért fontos, hogy kisebb legyen az infláció, és hogy ne játszadozhassanak a forinttal, valamint hazánk – amely eddig pávatáncot járt – elköteleződjön az EU mellett, mert csak az unió tudja garantálni a magyarok békéjét is.


„Április 3-án rajtunk múlik: Európa, most vagy soha”


– zárta szavait Dobrev.


Utána Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke, neves lenygel politikus következett, aki elmonda:


Ma önökkel vagyok, mert lengyel vagyok!

Tusk szerint a lengyelek és a magyarok számára a szabadság és a szolidaritás nem üres szlogenek. Mindkét nemzet fiai jól emlékeznek például Bem József tábornokra,


„aki, ha élne, a Műegyetem rakparton lenne, nem a másik budapesti helyszínen”.


Mint mondta, a szomszéd országban zajló háborúban az ukránok nemcsak a saját szuverenitásukért, hanem Lengyelország és Magyarország szabadságáért is küzdenek.


Az utolsó felszólaló Márki-Zay Péter volt, aki így kommentálta a közvélemény-kutatásokat, amelyek nem őt hozzák ki esélyesnek:


“közvélemény-kutatást még soha nem nyertem, igaz, választást még soha nem vesztettem el.”


Ezzel arra utalt, hogy az eddigi három politikai megmérettetését (a 2018-as, majd ‘19-es hódmezővásárhelyi polgármester-választást, majd az ellenzéki előválasztást) megnyerte annak ellenére, hogy nem számított korábban esélyesnek.


Azt mondta, ő sok emberrel beszélget, és próbálja meggyőzni őket, de mindenkit egyedül nem tud, ezért mindenkit arra kért, győzzön meg három embert, hogy szavazzon az ellenzékre. Utalt a saját és az ellenzék hibáira is – igaz, egy olyan gondolatmenet részeként, aminek vége az volt, hogy szerinte


ezekkel a hibákkal együtt is érdemes leváltani az ellenzékre a kormányt.

Érdemes leváltani egy embert, aki menekül a vitától egy olyanra, aki néha meggondolatlanul fogalmaz és néha a szövetségesei sem értenek vele egyet? – kérdezte, mire a közönség azt válaszolta, hogy



Beszélt arról, hogy 22 éven át egyszerű adófizető és “keresztény 7 gyermekes édesapa” volt, és 4 éve meg sem fordult a fejében, hogy itt fog állni, ő is csak magánbeszélgetésekben panaszkodott. A korrupt fideszes harácsolással szemben az ellenzék olyan országban hisz, ahol segítenek a gyengéken, nem kötelező a védőoltás, a tanároknak és ápolóknak pedig megbecsülést adnak.


Szerinte sosem volt még ennyire egyszerű a választás:


“A Kelettel szemben Európát válasszuk!”




1647376458620.png
 
Tömeg, ide vagy oda a Fidesz nyer menetrendszerűen. Ez kell a népnek.

Putyinnál sem volt meg a max. 8 év miniszterelnökségi korlát és lám milyen jót tett neki.

Ezért nem élek az a szülőhazámban; oly sok évtizede; annyi minden zavar, s fáj.

Bámulatos, ahogyan az anti-standup és Dakota közmondások még mindig hatnak "az egy a vezető egy a párt" kommcsi Viktor hívők idegrendszerére. A szövegírók rég nem erőlködnek, minek, jó a tavalyi.

Tv vita? Örülj hogy luk van a fenekeden és nem hullanak rád bombák.

Előbb hallgatnám a Szabó Család 2500 részét szögeságyon, minthogy ott álljak a pártkongresszuson mindig mosolyt facsarva egy elakadt tűt hallgatva:




Lassan egy mise Szent Viktor üdvösségért értékesebb mint Szent Viktor

 
Gyerekek, komoly kérdés:

Az elmúlt 12 évben - a forint állandó környező valutákhoz viszonyított értékcsökkenésén túl -
változott bármi igazán érdemi az országban?

Innen teljesen úgy tűnik, hogy az alábbi riport simán készülhetett volna 10 évvel ezelőtt is -
akkor nem volt háború, de a válaszok nem változtak.
Mintha picit megállt volna az idő; a Kárpátok mintha jobban bent tartaná az avíttas levegőt.


 
Tömeg, ide vagy oda a Fidesz nyer menetrendszerűen. Ez kell a népnek.

Putyinnál sem volt meg a max. 8 év miniszterelnökségi korlát és lám milyen jót tett neki.

Ezért nem élek az a szülőhazámban; oly sok évtizede; annyi minden zavar, s fáj.
Miben nyer a Fidesz?
A következő választásra gondolsz, vagy a békemenetes fotósorozatra?

A fotókra tudok válaszolni, mert ott voltam, s tudom hol álltam (helyileg), s tudom, hogy milyen hosszú a Műegyetem rakpart, hol volt a színpad, s hol a tömeg vége, kb.

Ráadásul láttam, milyen képet hozott le a mandiner ...
Ezt:
1647413697454.png

Vértelen beszédek, kevés ember, ennyit írtak ... - a fideszes szavazó, úgy fest, vevő az olyan újságíróra, aki megvezeti.

Rengetegen voltunk, s messze többen, mint az utóbbi hónapok megmozdulásain.
A Petőfi-hídig állt a tömeg, s még a Bertalan Lajos utcában is.
Csak a rólunk készült drónfelvételeket a rendőrség őrzi (mert röpködött felettünk 3-4).
Ha megmutatnák az embereknek, már nem mutatna olyan jól a fideszes békemenetes.

Mindez úgy, hogy nem buszoztatott minket senki, sőt, a rendőrség úgy lezárt mindent a békemenetük miatt, hogy nem járt a metró, felújítás miatt, az M3-as metrópótló szintén nem, a 4-6-ost leállították, s nem jártak a budai oldal villamosai, buszai sem.
1647415178882.png

1647416887112.png


S juss el a Nyugatiból vagy Óbudáról a Műegyetem rakpartra.

Megint úgy "használták" a várost, mintha mindenhez csak nekik lenne joguk, mintha mi, másképp gondolkodók, nem is léteznénk.
S még van képük azonos feltételekről beszélni!!

Hidd el, elszánt tömeg érkezett Budára.
1647416851424.png
 
Utoljára módosítva:
Gyerekek, komoly kérdés:

Az elmúlt 12 évben - a forint állandó környező valutákhoz viszonyított értékcsökkenésén túl -
változott bármi igazán érdemi az országban?

Innen teljesen úgy tűnik, hogy az alábbi riport simán készülhetett volna 10 évvel ezelőtt is -
akkor nem volt háború, de a válaszok nem változtak.
Mintha picit megállt volna az idő; a Kárpátok mintha jobban bent tartaná az avíttas levegőt.



Szerintem sok oka lehet, de ha éppen az elmúlt 10 évet emeled ki - mitől változott volna bármi, amikor egy ember hűbéri államot épített fejlődés helyett (s fejlődésen társadalmit értek), s egyre beljebb ássa az országot, mert neki ez a frankó?

Ezért kell, többek között, kormányt váltani!!
 
Utoljára módosítva:
Tenni is kell ezért!
Itt a lehetőség, hogy az emberek végre tegyenek magukért, az országért - ha kis lépésekben is, de végre ne a politikusok szabják, saját érdekeik szerint, a kabátot.
Pedig MINDIG a politikusok szabják meg az irányt.
Csak az a kérdés melyik mögé állsz be.
 
Pedig MINDIG a politikusok szabják meg az irányt.
Csak az a kérdés melyik mögé állsz be.
Nem, egy demokráciában nem a politikusok szabják az irányt - ezt kellene végre megérteni.

Nem egy massza vagyunk, x massza, meg z massza.
Egyik itt folyik, a másik ott folyik.

Én legalábbis nem vagyok sem rabszolga, sem jobbágy.
Értelmes ember el tudja dönteni, mit gondoljon a világról.
Sok értelmes ember el tudja dönteni, mit gondoljon egy ország életéről.

Ezért tetszik a svájci, népszavazásos felállás. Nem engedi, hogy az országuk a politikusok játékszerévé váljon.
Nekünk is ezt kell kikényszeríteni.
Orbán éppen ez ellen dolgozik.
 
Micsoda dolog ez...kimenni a BÉKEMENETRE és rovásírásos táblát vinni...
Azóta kiderült, hogy a volt momentumos Nagy Blanka volt az, és a felirat (balról jobbra olvasva) azt jelenti:

„Húzzatok a picsába❤”
Nagy Blanka az Instagramon így írta le az akcióját: „Unirónikusan elmenni a Békemenetre, kiírni rovásírással, hogy Húzzatok a picsába és mindenkinek azt mondani, hogy az van ráírva, hogy Orbán az egyetlen.”
Amikor 2018 végén országos tüntetések zajlottak a túlóratörvény ellen, egy kecskeméti demonstráción Nagy Blanka bajszos fasznak nevezte Áder Jánost a törvény aláírása miatt, és azt javasolta: „álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát”.

A fideszes média neki is ment, a 18 éves kiskunfélegyházi gimnazistát Bencsik András leribancozta, Bayer Zsolt „kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis prolinak” nevezte, a Pesti Srácok fotósa még a szoknyája alá is befotózott, a Ripost, a Lokál és az Origo pedig elkezdte terjeszteni, hogy nagyon rossz tanuló.


Marsi Anikó a TV2 esti híradójában drámai hangon beolvasta: „félévkor több tárgyból is éppen hogy megkapta a 2-est, emellett tele van 1-esekkel és 2-esekkel az ellenőrzője”. Ez nem volt igaz, Nagy Blanka meg is nyerte a helyreigazítási pereket.
 

Csatolások

  • 1647428730458.png
    1647428730458.png
    484.5 KB · Olvasás: 76
Miben nyer a Fidesz?
A következő választásra gondolsz, vagy a békemenetes fotósorozatra?

A fotókra tudok válaszolni, mert ott voltam, s tudom hol álltam (helyileg), s tudom, hogy milyen hosszú a Műegyetem rakpart, hol volt a színpad, s hol a tömeg vége, kb.

Ráadásul láttam, milyen képet hozott le a mandiner ...
Ezt:
Csatolás megtekintése 1850861
Vértelen beszédek, kevés ember, ennyit írtak ... - a fideszes szavazó, úgy fest, vevő az olyan újságíróra, aki megvezeti.
Ez a kép magáért beszél
 

Csatolások

  • FB_IMG_1647418731599.jpg
    FB_IMG_1647418731599.jpg
    110.2 KB · Olvasás: 77
amig a baloldali szövetség nyíltan támogatja a homoszexualitást, a perverz és abberált életmódot népszerűsítő elveket ne várjátok hogy a magyar nép őket válassza meg.
Azzal meg a baloldali szavazok nagyrészét is eltántorította amikor hülyeségeket beszélt a magyar katonák bevetéséről, és echte az orosz egyesítésről. Aztán visszatáncolva, megprobált kimagyarázkodni amivel meg hiteltelenitette eddigi kijelntéseit.
 
Folyamatosan arról megy a verseny kinél volt több ember...miért is? Mert vannak bőven akik a győztesek mellett érzik jól magukat.
Nem folyamatosan, csak a fidesz óta.... nézd meg a kormánypárti oldalakat, tele vannak olyan képpel, ahol csak lézengenek, aztán azon vihognak, hogy az ellenzéki tüntetésen milyen kevesen voltak.... szóval megy a szokásos hamisítás...
 
amig a baloldali szövetség nyíltan támogatja a homoszexualitást, a perverz és abberált életmódot népszerűsítő elveket ne várjátok hogy a magyar nép őket válassza meg.
A logikádat alkalmazva mondhatnám, hogy aki támogatja a cölibátust az a pedofilok kezére játszik.

A FIDESZ 30 éven keresztül futtatott egy politikust akinek a hajlamairól minden politikai barátja tudott.
Ha nem bukott volna le, ha nem lett volna kamera az eresz mellett, akkor tovább élhetett volna rettegésben az alak.
Ki tudja mivel zsarolja Putyin Orbánt? Talán jobb lenne ha ö is outol-na.

Amit te "támogatásnak" nevezel az nem más mint egymás tolerálása.
Nem tudom miért nevezed te a homoszexualitást "aberrált életmódnak"?

Most gondoljam rolad, hogy Orbit a heteroszexualitása miatt választottad miniszterelnöknek?
Már őszintén, ha a lelki szemeim elött a pocakos, nyálazó miniszterelnököt egy növel hálni látom, hát az sem egy esztétikai élmény de nem nevezem öket emiatt aberráltnak, perverznek. Mindenki olyan amilyen.

Azzal meg a baloldali szavazok nagyrészét is eltántorította amikor hülyeségeket beszélt a magyar katonák bevetéséről, és echte az orosz egyesítésről. Aztán visszatáncolva, megprobált kimagyarázkodni amivel meg hiteltelenitette eddigi kijelntéseit.

Nyilvánvalóan rágalmazol, amikor azt állítod, hogy MZP azt mondta, hogy magyar katonákat küldene Ukrajnába.
Nyilvánvalóan muszáj hazudoznod mert tényekre hivatkozva nem tudod az embereket a Fidesz oldalára csalni.

Orbán nem enged NATO csapatokat Magyarországra aminek nyilván megvan az oka.
Orbán Putyinnal ollóba akarja fogni az Ukránokat és nem akar hozzá tanukat.
Ezért van, hogy Magyarországra nem is igen jönnek menekültek, félnek, hogy Orbán kiadja öket.

Miféle Orosz "egyesítésről" beszélsz amit páncélosokkal, rakétákkal, bombákkal akar végrehajtani Putyin?
Alig két hét alatt 2,5 millióan menekültek az "egyesítés elöl" ez több mint a két év, 2015 és 2016 alatt érkezett Europába.

Nem kimagyarázás az ha valaki megerősíti az alítását amit a kormány tudatosan hamisan adott tovább.
Orbán ezért nem is mer kiállni egy vitára a kihívójával mert a sok hazugság-vár élöben rögtön összeomlana.

Pedig egyszer megfog történni, hogy Orbánt fellelőségre fogják vonni a visszaélései miatt.
Putyin pedig egy szép napon, reparációt fog fizetni Ukrajnának.
De lehet, hogy már olyan beteg, hogy azt hiszi akár mit is csinálhat, "utánam a vízözön". Ezért jó, hogy a NATO óvatos:
 
Utoljára módosítva:
Micsoda dolog ez...kimenni a BÉKEMENETRE és rovásírásos táblát vinni...
Azóta kiderült, hogy a volt momentumos Nagy Blanka volt az, és a felirat (balról jobbra olvasva) azt jelenti:


Nagy Blanka az Instagramon így írta le az akcióját: „Unirónikusan elmenni a Békemenetre, kiírni rovásírással, hogy Húzzatok a picsába és mindenkinek azt mondani, hogy az van ráírva, hogy Orbán az egyetlen.”
Amikor 2018 végén országos tüntetések zajlottak a túlóratörvény ellen, egy kecskeméti demonstráción Nagy Blanka bajszos fasznak nevezte Áder Jánost a törvény aláírása miatt, és azt javasolta: „álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát”.

A fideszes média neki is ment, a 18 éves kiskunfélegyházi gimnazistát Bencsik András leribancozta, Bayer Zsolt „kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis prolinak” nevezte, a Pesti Srácok fotósa még a szoknyája alá is befotózott, a Ripost, a Lokál és az Origo pedig elkezdte terjeszteni, hogy nagyon rossz tanuló.


Marsi Anikó a TV2 esti híradójában drámai hangon beolvasta: „félévkor több tárgyból is éppen hogy megkapta a 2-est, emellett tele van 1-esekkel és 2-esekkel az ellenőrzője”. Ez nem volt igaz, Nagy Blanka meg is nyerte a helyreigazítási pereket.
Ha már ennyire arcoskodik a hölgy akkor miért rovásírással készitett táblát lengetett saját arcát maszk mögé rejtve, a véleményével együtt. Gerincet a hentesnél látott füstölve....
 
Ha már ennyire arcoskodik a hölgy akkor miért rovásírással készitett táblát lengetett saját arcát maszk mögé rejtve, a véleményével együtt. Gerincet a hentesnél látott füstölve....
Lehet hogy szeret még élni.
Gerincet ne is a kormánypárti felvonuláson keresse ebben igazad van.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,699
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére