„A hátamon feláll a szőr” – mondja a kínai vakcináról Duda Ernő immunológus

A szegedi professzor szerint nem jó, ha az állam nyomást helyez a gyógyszerfelügyeletre. Bízik benne, hogy január végétől az EU-s beszerzés is felgyorsul majd.

Az olcsó, elavult módszerrel készülő kínai vakcinák Kína külföldi térnyerését szolgálják, nekünk azonban nem szabad elkezdenünk oltani velük – mondja Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem orvosi karának professzor emeritusa.

Az interjúban elmondta, hogy ijesztőnek tartja, hogy „inaktivált egész koronavírussal oltsunk”, hiszen a Covid 19 vírusa nem olyan, mint az influenzavírus, inkább a Zika-vírushoz hasonlító autoimmun folyamatok beindítására képes „lopakodó”.
A professzornak az az egyik legnagyobb baja a Sinopharm oltóanyagával, hogy nem tudunk róla semmit. A kínaiak ugyanis semmiféle dokumentációt nem osztottak meg, és a hatékonyságáról is nehéz meggyőződni. A Pfizer és a Moderna eredményeit rangos szaklapokban tették közzé.

"Kínában hónapok óta nincs járvány, ezért ott nem tudják kipróbálni a vakcinát, mert a placebót kapók közül sem betegedne meg senki2 - mondja Duda professzor. Hozzáteszi: "Az biztos, hogy a világ két legtekintélyesebb gyógyszerhatósága, az amerikai és az európai engedélyét nem tudják felmutatni, mert a kínaiak nem kérnek ilyet. Valamit pedig mondaniuk kell az oltóanyagról."

Szerinte nem igaz, hogy ne érkezne elég vakcina, ahhoz képest, hogy nyáron még sehol sem tartottak a kutatások, 2021 oltásokkal kezdődött.

"Ha szeptemberben valaki azt mondta volna, hogy januárban már oltani fogunk, kiugrottunk volna a bőrünkből örömünkben."
Szerinte január végén felgyorsul majd a tempó, hisz akkortól jön a könnyen szállítható és tárolható Astrazeneca/Oxford vakcina, és később más, egydózisú oltóanyagok is engedélyt kaphatnak.

A kínai vakcinák szerinte elavult módszerrel készülnek, a harmadik világ tömegei számára.

"Olyan technológiát használnak, amit Pasteur idejében is alkalmaztak már. Olyan mintha a Nagykörúton most vezetnénk be a lóvasutat. Azon is lehet közlekedni, persze, de nehogy már a 21. században az 1800-es évek technológiáját alkalmazzuk!"

A koronavírus nem influenza, a hátamon feláll a szőr attól, hogy inaktivált egész koronavírussal oltsunk!
- mondta.

A Karikó-féle módszerrel fejlesztett mRNS-alapú oltóanyagok "a vírus egyetlen részét sem juttatják be a szervezetbe, a mesterségesen előállított mRNS-s négy-hat órával az oltás beadása után lebomlik, ezek a legbiztonságosabbak".
Duda szerint "a koronavírus sokkal inkább hasonlít a Zika-vírusra abban a tekintetben, hogy „lopakodó” vírus. Mert olyan molekuláris mintázatokat hordoz, amilyenek az emberben is előfordulnak, ezért potenciálisan autoimmun folyamatokat indíthat el."

Duda szerint máshogy állnak az oltáshoz Nyugaton, mint Keleten.

"Nyugaton még azt sem fogadják el, hogy a védett embereket megfertőzzük. A kínaiak és az oroszok úgy gondolkodtak: ne időzzünk a klinikai kipróbálással, mert biztosak vagyunk benne, hogy kevesebben halnak meg a vakcinálásban, mint a betegségben. Klinikai kipróbálás nélkül nekiálltak milliókat beoltani, mert egy idő után úgy is ki fog derülni, hogy a vakcináltak közül hányan betegszenek meg. Tömegesen oltottak hát abban bízva, hogy nem lesz sok súlyos mellékhatás."

Kína az olcsó tömegoltásokat befolyásszerzésre használja a professzor szerint. van egyébként modern kínai vakcinafejlesztés is, az is a vége felé tart már, csak drágább, és később lehet bevetni.

Nem utolsó szempont a vakcinafejlesztő ország hitelessége is. Felteszi a kérdést:

"Mennyire bízna meg egy – egyébként valószínűleg hatásos és biztonságos – orosz vakcinában, amit csak az orosz hatóság hitelesít? Az az Oroszország, ahol egy évtizeden keresztül állami közreműködéssel hamisították meg a doppingeredményeket? Vagy fogadna el egy olyan oltást, amelynek hatásosságát és biztonságosságát csak az a kínai állam ismeri el, amely vegzálta a járványt először leíró orvost?"
A lap megkérdezte, nem kellene-e óvatosabban fogalmaznia, hisz így is magas az oltásellenesség Magyarországon.

Duda szerint "ha az embereknek kételyeik vannak, de közben a kínai és az orosz vakcina folyik a csapból is, akkor az valóban az oltási hajlandóság ellen hat. Miért nem arról beszélnek, hogy Magyarország számára az unió közel húszmillió oltást tett félre, és a veszélyeztetetteket nyárra be tudjuk oltani? Hogy májusra drasztikusan lecsökken a halálesetek száma?"

A professzor szerint nem jó, ha az állam nyomást helyez a gyógyszerfelügyeletre. A britek kockáztattak, külön engedéllyel kezdtek el oltatni, mi ezt eddig nem tettük meg. Egyelőre a kínai vakcinával sem. Bár a kormány részéről óriási nyomás nehezedik a hazai gyógyszerfelügyeletre, hogy engedélyezze a kínai vakcinát. Az orosz és a kínai gyárat is megnézték az embereik, de ebből még nem következik semmi. Az oroszok nem tudnak még magunknak se eleget gyártani, a kínairól pedig nem tudunk eleget, és nagyon örülne annak, ha megismerhetnénk a teljes dokumentációját.

„Nem szeretnék az engedélyező hatóság embereinek helyében lenni” - mondja Duda.

kinai vakcina.jpg
 
Pedig a volt műsorvezető szerint, mi vagyunk Európa példaképe.. ;)

"Menczer Tamás szerint azt, hogy Európának kell-e a kínai vakcina, jól mutatja, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat, néhány órán belül 14 európai ország jelentkezett a kínai gyártónál."
 
Utoljára módosítva:
Van ennek egy tudományos neve. Valamilyen eshetőség, változat. Nme jut eszembe. A lényege, vagy ez vagy semmi. Egyik oldalt ott van a gazdasági tényeződ, kvázi "éhen jal" a lakosság ha összedől a gazdaság (valószínűbb egy lázongás, ami nem tesz jót a vírus terjedésének) és ott vannak a vakcinák, amik "elméletben" jók, mindenki esküszik a sajátjára, csak pár év múlva derül ki 99%osan kinek is volt igaza. SZóval a megoldás a kormányoknál, hogy oltani kell, csak épp mivel. Jön annyi nyugati vakcian, hogy nyárra elérjük a minimum százalékot a nyájimunitáshoz? Elelve beoltatják e magukat annian? Kemény kérdések és valaki dönteni fog. Jó esélyel a kormány. Lehet a partvonalról ezt vagy azt mondani, de jó döntés nincs, mindennek van kockázata.
 
Pedig a volt műsorvezető szerint, mi vagyunk Európa példaképe.. ;)

"Menczer Tamás szerint azt, hogy Európának kell-e a kínai vakcina, jól mutatja, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat, néhány órán belül 14 európai ország jelentkezett a kínai gyártónál."

Valaki hazudik.

 
Mai hír: "Engedélyezték a magyar hatóságok az AstraZeneca és a Szputnyik V koronavírus-vakcina használatát..."

Remélem a választhatóság elve azért megmarad. Persze az sem lenne jó, ha a választhatóság miatt a sorvégére kerülnénk.

Kérdés, hogy a hatalom gyakorlóinak hatása mekkora volt az engedélyt kiadó OGYÉI felé, illetve a hatalom gyakorlói felvállalják-e a felelősséget az eseteges következmények miatt, avagy a felelősség természetesen az OGYÉI-re száll. Avagy a Szputnyik V-el hiper gyors engedélyezésével mi leszünk a kísérleti nyulak? Végül is várható volt, mert a hatalom ezt sugallta az utóbbi hetekben, hogy ők már döntöttek, használni fogják.
 
Nekem most az jut eszembe, hogy a nyugati gyógyszeripar az NDK-ba próbálta ki a gyógyszereit és jo sok valutát kaptak érte,
a lakoságnak nem volt tudomása erről amit a "Dreifach-blinde Studie" val magyaráztak.

(Magyarul, se a páciens, se az orvos se a kiértékelő nem tudta milyen gyógyszerről van szó) :mad2:

Apropos, Szerbia nem tartozik az EU-hoz, náluk a vakzin-ára nagyobb szerepet játszik.
Ennek ellenére csak mint 3. lehetőség használják a szerbek.

Itt meglehet tekinteni melyik Európai országban hányan kaptak már védöoltást
 
Utoljára módosítva:
Ha jól tudom a Kinai vakzin-ról nagyon kevés információja van a tudományos világnak mert titkolóznak.
Ha megállja a vizsgálatokat akkor semmi probléma, ellenkezőleg örülni fogok, hogy van konkurencia.
 
A kinai vakcinat nem akarjak bevizsgaltatni az Eu nal. Az oroszok beadtak vizsgalatra a vakcinajukat.
Logikus lenne bevizsgaltatni vakcinajukat ,hisz igy keves ember meri bemondasra beoltatni magat.
Biztos van sok jo termek a kinaiaknal is de zomeben copyzas es a csriri biri dolgok gyartasaba valoban vilag elsok.
 
Utoljára módosítva:
Az előző bejegyzésemet viccnek szántam, amit az emoji is jelez, azonban úgy tűnik, itt páran a pincébe járnak nevetni. Amit viszont most írok, az viccnek tűnik, de teljesen komoly: Következőekben Magyarországon a 89 éven felülieket fogják oltani. Na most tessenek figyelni! Nyilatkozniuk kell róla, hogy nem terhesek, két hónapon belül nem óhajtanak terhesek lenni. Szoptat-e? Na erre varrjatok gombot!
 
Az előző bejegyzésemet viccnek szántam,
Akárcsak én.
amit az emoji is jelez, azonban úgy tűnik, itt páran a pincébe járnak nevetni.
Na most, ha rám céloztál,sajnálattal jelzem, hogy nincs pincénk.
Amit viszont most írok, az viccnek tűnik, de teljesen komoly: Következőekben Magyarországon a 89 éven felülieket fogják oltani. Na most tessenek figyelni! Nyilatkozniuk kell róla, hogy nem terhesek, két hónapon belül nem óhajtanak terhesek lenni. Szoptat-e? Na erre varrjatok gombot!
Már kérdezni sem lehet?
Amúgy meg egyenjogúság van, nemde?
Talán joggal várhatom el, hogy (férfi létem dacára) megkérdezzenek, akarok-e terhes lenni...
 
Ha nem tudod mi a baj a kínai vakcinával akkor oltasd be magad vele. Azután reklámozzad, hogy milyen jó.
Egyrészt, ha jól látom, egyikünk sem "reklámozta" a kínai vakcínát (már csak azért sem, mert még az sem ismert, hogy melyik vakcinát veszi meg a kormány), másrészt, ha beoltatom magam, attól még nem fogom tudni, hogy jó e.
Nyilván a professzor arra célzott, hogy meggondolatlanság 4$/db áron megvenni a Sinefarm (nem a legmodernebb) oltóanyagot, amikor ugyanennyiért adja az Astra-Seneca a legmodernebb vektoros oltóanyagát.
Mondjuk a jelenlegi kormány már tanujelét adta, hogy nem feltétlenül a legmodernebb dolgok híve...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss üzenetek

Friss profil üzenetek

vajdakati wrote on Judit mama's profile.
Valahol fent van a minta, de most nem találom ezért inkább átküldöm!
Kőházi-Kis Margit wrote on edinalokkos's profile.
Kedves Edina! Ne haragudj, ha zavarlak Kőházi-Kis Margit tanító vagyok. Megköszönném, ha nekem is el tudnád küldeni a Számolás 3 Tálas Józsefné könyvet. Sni
-s diákomnak kéne. Nagyon keresem még a Számtól számig sorozat 3. és 4. kötetét. Címem: [email protected]
Hálás köszönettel: Margitka
P.Sandor wrote on Melitta's profile.
Sziasztok info kellene hogy most hogy tudnek Kanadaba menni, mert lehet azt mondani hogy a Magyar megelhetes az egyellö a nullaval probaltam mas Orszagokban de sajnos semmire nem jutottam mert felcigany vagyok es Magyar is. orszagombol is:(:mad2:. Teljesen nullara kerültem semmi mas nincs csak a meneküles. Ha valaki tud jo infot adni azt megköszönnem.
Elöre is köszi
Kathreen wrote on sziporka78's profile.
Szia! Most olvastam Amanda Bouchet A Promise of Fire könyvének fordítását és oda és vissza vagyok tőle. Köszönöm, hogy általad olvashattam. Nagyon jó a fordítás és tűkön ülve várom a következő köteteket. :dr_24::)
Sziasztok!
Valakinek megvan 6.o-os angol project unit 2.,3.,4-es felmérője?
Előre is köszi

Statisztikák

Témák
36,312
Üzenet
4,369,488
Tagok
588,671
Legújabb tagunk
jucisshh
Oldal tetejére