„A házszámunkat a Jóisten adta, nem tudjuk megváltoztatni” – Orbán Putyinnal találkozott

Magyarország az elmúlt ezer évét egy Moszkva–Berlin–Isztambul háromszögben élte le, ezért is rendkívül fontos az orosz-magyar együttműködés - Orbán Viktor ma a Putyinnal közös sajtótájékoztatón elmagyarázta, miért fontos a magyar-orosz jó kapcsolat, és hogy Ukrajnában nem az orosz, hanem a magyar érdeket védi a kormánya, a magyaroknak akkor jó, ha a NATO-orosz kapcsolat is jó, és az energiafüggőségünk ellenére is szuverének vagyunk.

93000.jpg

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök, fotó: MTI
Hosszú évekre nyúlik vissza a gyakorlat, hogy minden évben tartunk egy orosz-magyar csúcstalálkozót – ezt Orbán Viktor mondta a Karmelitában a Putyin orosz elnökkel tartott sajtótájékoztatóján, miután megbeszélést folytattak zárt ajtók mögött.

A közös sajtótájékoztatón nagy bejelentések nem hangzottak el sem a Paks 2-vel, sem a gázszállítással kapcsolatban.

Házszám

Putyin konstruktívnak és barátságosnak nevezte a magyar miniszterelnök folytatott megbeszéléseket. Orbán Viktor pedig a sajtótájékoztatón lényegében elmagyarázta, és értelmezte a magyar-orosz viszonyt, azt, hogy Magyarországnak miért érdeke, hogy jó politikai és gazdasági kapcsolatokat ápoljon Moszkvával. Mint mondta, minden országnak, így Magyarországnak is a „Jóisten adta a házszámot, és azt senki, egyetlen ország sem tudja megváltoztatni”. E megfogalmazással Orbán Viktor a magyar geopolitikai helyzetére utalt, arra, hogy, mint fogalmazott, Magyarország az elmúlt ezer évét egy Moszkva–Berlin–Isztambul háromszögben élte le, ezért is rendkívül fontos az orosz-magyar együttműködés.

A miniszterelnök az elmúlt években már többször is elmondta, hogy számára az iránytű Berlin, Moszkva és Isztambul.
Volt, hogy úgy fogalmazott, hogy a magyar diplomáciának tájékozódási rendszere Sztambul (ahogy régen nevezték Isztambult), Moszkva és Berlin, mert ezen három város vonzáskörében éli Magyarország az életét.

A miniszterelnök az orosz-magyar kapcsolatok legfontosabb elemei között sorolta fel a keresztény közösségek védelmét, a migrációt, valamint a NATO és Oroszország közötti együttműködést. A migrációs vonatkozásban a miniszterelnök újra elmondta, hogy 96 ezer migráns halad a balkáni útvonalon, a NATO és Oroszország vonatkozásában pedig azt hangsúlyozta, hogy Magyarországnak mindig is akkor volt jó, ha a NATO és az oroszok kapcsolata konfliktusmentes volt. Ha ez nem így volt, abból mindig baj származott.

93000.jpg
Fotó: MTI

Ukrajna: A “vétó” erős

De a NATO és Ukrajna is hangsúlyos szerepet kapott a Putyinnal közös sajtótájékoztatón. Orbán Viktor a közmédia kérdésére, hogy a NATO nagyköveteinek találkozója után szokásos gyakorlat a közös nyilatkozat kiadása, de ezt most Magyarország megvétózta, azt mondta, hogy ő nem azt a szót használná, hogy vétó, mert ez túl erős lenne, az Ukrajnáról szóló jelentéshez a megfogalmazása szerint “egy megfontolást” ajánlottak a NATO-nagykövetek figyelmébe. Mint mondta, a kérdés arról szólt, hogy Magyarország mit kezdjen azzal, hogy a kárpátaljai magyarok fenyegetésnek vannak kitéve.

Épp ezért – jelentette ki határozottan – Magyarország semmi olyan dokumentumot nem tud elfogadni, amely nem tartalmazza a Velencei Bizottság ajánlásait Ukrajna és a nyelvtörvény vonatkozásában, ha ugyanis egy olyan dokumentumot aláírnának, amiben nincs tekintettel a Velencei Bizottság ajánlásaira, az azt jelentené, hogy feladják a kárpátaljai magyarok európai jogait.
A miniszterelnök a sajtótájékoztató során később azt is elmondta, hogy Magyarország már nem is fogalmaz meg olyan elvárást, hogy a nyelvtörvényt az eredeti állapotának megfelelően állítsák vissza és mint kiderült, nagyon várja a találkozót az új ukrán elnökkel Zelenszkijjel.

Nem mondott véleményt Zelenszkijről

Orbán Viktor fontosnak tartotta hangsúlyozni Ukrajna vonatkozásában, hogy a kormány e kérdésben a magyar érdeket, a magyar kisebbséget védi, és nem az orosz érdeket (bár vannak, akik ezt vádat fogalmazzák meg).

Az egyik orosz újságíró kérdésére Orbán Viktor nem minősítette/értékelte Zelenszkijt. A miniszterelnök egy “régi magyar mondásra”, hivatkozott. E szerint amíg személyesen nem ismerünk meg valakit, addig nem mondunk róla véleményt. “Várom, hogy találkozzassak Ukrajna új elnökével” - zárta rövidre a kérdést.

Szuverének vagyunk

Orbán Viktor a magyar-orosz energiafüggés kapcsán a sajtótájékoztatón többször is hangsúlyozta a magyar szuverenitást - mint “fixációt” - annak ellenére is, hogy az energiadiverzifikáció még nem valósult meg (hiszen az energiaszükségletünk 85 százalékát Moszkvától szerezzük be).

A sajtótájékoztatón az Interfax megkérdezte Putyin orosz elnököt és Orbán Viktort is, hogy tárgyaltak-e a Török Áramlathoz való csatlakozásról, és erre az orosz elnöke 50, illetve 60 százalékban jelölte meg a Magyarországra juttatott orosz gáz-, illetve kőolaj arányát és egyértelműen azt mondta, hogy a Török Áramlathoz való csatlakozás a magyar állam érdeke lenne. Putyin a sajtótájékoztatón azt prognosztizálta, hogy év végén vagy jövő év elején aláírják a megállapodást a Török Áramlatról. Orbán Viktor pedig azt mondta, hogy Magyarország pályázni fog, amikor lehet, és meglátják majd, mi lesz az eredmény.

Megerősítette, hogy a szuverenitásunk abban nyilvánul meg az energiabeszerzés terén, hogy mi határozzuk meg, hogy kitől és mennyi energiát szeretnénk beszerezni.
Szent István intelmei - a magyar politika kézikönyve

Egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt is elmondta, hogy a sajtótájékoztatót követően Putyin elnökkel közösen találkoznak keresztény vezetőkkel. Arra, hogy mit vár a találkozótól, a miniszterelnök emlékeztetett az első magyar király, Szent István Intelmeire. Mint mondta: ebben minden benne van, amit a magyar hatalomgyakorlás tudni akarhat, hiszen ez a magyar politika kézikönyve, mely ezer évvel ezelőtt íródott, de ma is érvényes, miszerint a kereszténységet (nem csak intézményesített szinten) meg kell védeni, de a bajba jutott keresztényeken is segíteni kell, a miniszterelnök e ponton említette meg, hogy a Közel-Keleten, Szíriában Magyarország óvodákat, sőt, teljes falvakat épít.

93000.jpg
Fotó: MTI

Putyin pedig “a kereszténység bölcsőjének” nevezte a Közel-Keletet és beszámolt arról, hogy Magyarországgal közösen milyen segítséget nyújtanak a világ bajbajutott keresztényeinek. A keresztény vezetőkkel való találkozón segélyekről és az orosz állammal közös templomfelújításokról is esik szó – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Tyúklépés után “hétmérföldes csizma”

A sajtótájékoztató légköre Putyin és Orbán Viktor között szívélyes és barátságos volt, egyetlen ponton sem mondtak ellent egymásnak, semmilyen disszonáns elemet nem lehetett érzékelni. Putyin és Orbán Viktor is méltatta az onkológiai, szociális és más téren megkötött megállapodásokat. Orbán Viktor még a sajtótájékoztató elején beszélt az Oroszországgal szembeni uniós szankciók bevezetéséről s mint mondta, 2018 volt az első olyan év, amikor a magyar-orosz kereskedelmi forgalom több mint 6 milliárddal nőtt, akár a 7 milliárdot is megközelítette. A miniszterelnök úgy fogalmazott, “volt amikor tyúklépésekkel haladtunk előre, volt, amikor hétmérföldes csizmával, 2018-ra az utóbbi volt a jellemző”.

Atv
 
Az ellenzék igen orbánt hibáztatnák...de, a hívők azok tudják hogy ki a hibás......................
A keletinél való megállás feltorlódás esetén.
Na rántsd le a leplet kit hibáztatnak az Orbán hívők?
Miként oldotta meg hogy ne mehessenek tovább?
Hol az ok? és a módszer?
 
Megszálljuk és népszavazást írunk ki!
Itt is világosíts fel.Mi volt előbb az orosz megszállás és arra jött az azt megerősíteni akaró népszavazás?
Mert akkor ez pont olyan mint 56-ban a polgárháborút megakadályozni akaró szolnoki ideiglenes kormány(magyar forradalmi munkás-paraszt kormány) mikor behívta az oroszokat miközben már jöttek özönlöttek.
 
L
Ezek nem a vallás mindennapjai, hanem az emberiség mindennapjai.
A vallás határozta meg az emberiség mindennapjait, nem tagadhatod, hogy ez ugyanaz. Megszentelt fegyverek, boszorkányégetés, keresztesháborúk.
A felvilágosodás nagyobb összetarozást hozott? --- Mégis miért? A felvilágosodás is megszülte a maga dogmáit. Például, amit tőled hallok.
Az emberekre erőltetett vallás, ami végül csak hatalmaskodott rajtuk, megfosztotta a többséget az emberi méltóságtól, csupán csak egy eszköz (volt) az emberek kontroll alatt tartására. Ez ma már (szerencsére) nem működik. Ha az elnyomó vallás láncait ledobott, annak diktatúrája alól felszabadult társadalom mégsem öli magát halomra, akkor az már sikertörténetnek számít, én hiszek az emberi jóságban, nem csak kényszerzubbonyban lehet az ember erkölcsös, szociális... Nem állítom azt, hogy az általam helyeselt társadalmi berendezkedés a legjobb, tehát nem emlegetném egy napon a vallás dogmájával, vagy annak helyettesítőjeként. Csupán azt állítom, hogy a vallást mint egyetlen összetartó erőt siratni erős mentális renyheség gyanújára adhat okot. És ismételten megkockáztatom, hogy az általad csak szitokszóként ismert liberalizmus hiánya esetén most csak egyikünk vitatkozhatna saját magával. Azt állítom, hogy ez maga a liberalizmus, ami ellen harcolsz. Fűrészeld csak nyugodtan tovább az ágat magad alatt.

A 20. századi európai történelem iparosította a népírtást. Elég felvilágosult teljesítmény. Lehet, hogy nem annyira permanens, mint korábban, de kétségtelenül eredményesebb egységnyi idő alatt. A köztes időszakban pedig vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy biztos valami üzemzavar történt.
Lehet, hogy meg fogsz lepődni, de az evolúció egy folyamat. Aztán meg kik voltak azok a népirtók? Ennyire fekete-fehér, hogy ha nem a vallás, akkor a liberális (magyarul szabadság párti) "eszme" tehet mindenről.
Kíváncsian várom ennek is a levezetését - de nem mindegy, mennyi energiát fektet bele az ember a (meghaladott) téveszméi igazolásába.

Mármost a pluralizmussal és a toleranciával nehezen fér össze az efféle, hitekre és nézetekre vonatkozó kirekesztés. Hacsak azt nem mondjuk, hogy a felvilágosodás szülte liberalizmus KÖTELEZŐ hittétel. Én nem esküdnék fel rá... mármint ha szabad. :)
A liberalizmusba belefér minden IS. Még az intolerancia is. Ezért teheted. Csak aztán ne sértődjél meg, ha viszont kidobnak a sáros gumicsizmáddal együtt , miután felpattantál az asztalra. Mert az is belefér. A liberalizmus nem tilt semmit, akkor se, ha úgy tűnik. Ha tiltana, akkor valamelyikünk nem lenne már nyilvános. Kulturáltnak azért illik maradni, talán ez az egyetlen "megszorítás". Addig terjed a szabadságod, amíg az enyémet nem sérted. És viszont. Miért nem szerethető ez!? Az a legjobb, hogy nem akarja ránk erőszakolni senki, csak annyira, mint a kulturált viselkedést. De ezeket mindenki tudja, ha akarja. Templomba nem kiabálok, ilyenek. Szegény kongó, kiürült, értelmüket vesztett templomok. Most megtöltenék álszentek ál-keresztényekkel. Az a vonat már elment. Én ha, akkor a budin is keresztény vagyok, nem kell templom.

Akkor legyen elitista? Vagy úgy értsük tán, hogy nem tartja be hangzatos és tetszetős igéreteit. Innen nézve nagyon nem ilyen az Orbáni politika. (Persze ha évekig úgy teszünk mintha... ) Harmadik értelemben a populizmus maga a demokrácia, az istenadta nép dönt. És mi van akkor, ha "nekünk", felvilágosodottaknak nem tetszik, ahogy a nép dönt? Csinálunk egy olyan rendszert, ahol nincsen már semmiféle kohézió az emberek között. Ugye milyen jó?! Az igaz, hogy nem fog agyonverni senki, de tűzbe se fog érted menni senki sem. Szép új világ (közerkölcse). Rendben, kapjon egy esélyt, csak ne kelljen azt hinnem, hogy mindenben jobb, már bocsánat.

Jól hangzik, de ki kellene fejteni. Mert a végletesen plurális társadalomban megszűnnek a társadalmat integrálni képes kohéziós erők. Én erre próbáltam utalni fenten, nem pedig apologizáltam.
Én többet tartok embertársaimról, mint azt, hogy mindig valami maszlag képes csak összetartani a társadalmat. Nem értek egyet abban, hogy a vallás, uralkodás és egyéb béklyók alul felszabadult társadalomnak a szabadság (felőlem) eszméje csupán a vallás dogmáját "hivatott" helyettesíteni.
Sajnálatos, hogy hatalmi érdekekből a szabadság (liberális) fogalmát szitokszónak választották azok, akik valamikor az életüket ad(hat)ták volna érte. Sajnálatos az is, hogy olyan sokan bedőltek ennek az imposztornak.
Ha maradt (volna) benne egy szemernyi jóság, átadná a terepet, ennél rosszabb már nem lehet.
Megvan az igény a változásra, de célszerűen létrehozott választási körülmények nem teszik lehetővé, hogy a nem elvakult többség békésen leváltsa.
Szerintem valami mindig összetartja az emberiséget, ne legyen az mindig háború, vallás és békétlenkedés.
 
Itt is világosíts fel.Mi volt előbb az orosz megszállás és arra jött az azt megerősíteni akaró népszavazás?
Mert akkor ez pont olyan mint 56-ban a polgárháborút megakadályozni akaró szolnoki ideiglenes kormány(magyar forradalmi munkás-paraszt kormány) mikor behívta az oroszokat miközben már jöttek özönlöttek.
Persze előbb volt a megszállás utána a népszavazás vagy mi....(gondolod az ukránok engedték volna a szavazást??)
 
L
Mit értesz alatta előbb azt írd le.
Nagyon úgy néz ki álmodni akarsz.
Csak el ne hidd ha valaki ígéri.
Sőt a faceboookon se oszd a szerencse nyeréseket.
Pont az ilyenek a célpontjai a szélhámosoknak.
Osztás vadászok.
Nem akarok, álmodok!
Elegem van a mészárlásokból.
Elegem van abból, hogy nyerészkedésből rafinált módon háborúkat robbantanak ki holmi nagyhatalmak.
Nem ígérni kell, hanem eldobni a fegyvereket.
Nem szavakat várok a politikusoktól, hanem ezt.
Mondhatod, hogy nincs értelme, rögtön letámadnak - mégis ragaszkodni fogok ehhez.
Az is lehet, hogy a megoldás az ember lesöprése lenne a földről.
Kivétel nélkül mindenkit.
Akkor lenne világbéke.
Állattársaink végre fellélegezhetnének...
 
Mondhatod, hogy nincs értelme, rögtön letámadnak - mégis ragaszkodni fogok ehhez.
Még egy infót adok az álmodáshoz.
Nem csak hogy a Duna aszfalt van a NER kiváltságos kezében Hanem mostantól többszöri próbálkozás után mobiltársaság is
Előbb nem sikerült a saját mobilhálózat a virtuális Postafon.
De a fizikális se jött össze(MPVI Mobil Zrt)
Most beütött a világbéke meg az állat-álomvilág.
Mészáros érdekeltséget is bevonva a Telenor lett az övék.
Na gyorsan kikapcsolom a 20-s kártyámat
 
Ez hipotézis az enyém tény.
Néz rá a legújabb ukrán nyelvtörvényre. A templomot és a magánbeszélgetést (vagyis odahaza) kivéve tilos más nyelvet használni csak az ukránt. Elvben vannak nyelvcsendőrök akik jól megbüntetnek, ha nem ukránul beszélsz a piacon vagy a hivatalban. Persze az ország fele nem tud ukránul (vagy tud csak titkolja, felmérése válogatja. Talán az éretségivel kapcsolatban volt egy felmérés, ami alapján csak az ország lakoságának negyede, harmada beszél ukránul egy része vegyesen ukrán orosz és a másik felel meg oroszul) valamint a lakosság le se tojja a törvényeket, a hatalom meg nem izmozik éppen a betartásán, de el van fogadva. Olyan mint a rabszolgatörvény, megvan, nem alkalmazzák, még.
 
L
Néha másnak képzelem magamat, mint aki vagyok.
Főleg ha a véleménye egyezik az enyémmel. Mondjuk másként fogalmaztam volna és ha rövid is, de nem kimerítő választ vártam volna arra a kérdésre.
Szóval a kereszténység az egyetlen és üdvözítő vallás, ahogy mindenki a sajátjáról ugyanezt gondolja.
De Jézus mondása az "adjátok meg..." lenne az inkriminált belső igény a szekularizációra? A Vatikán állam az mi?
Az egyházak akaratukon kívül szorulnak ki az államügyek befolyásából és ez így van jól. Ez nem belső igény. Vagy rosszul látom?
 
L
Még egy infót adok az álmodáshoz.
Nem csak hogy a Duna aszfalt van a NER kiváltságos kezében Hanem mostantól többszöri próbálkozás után mobiltársaság is
Előbb nem sikerült a saját mobilhálózat a virtuális Postafon.
De a fizikális se jött össze(MPVI Mobil Zrt)
Most beütött a világbéke meg az állat-álomvilág.
Mészáros érdekeltséget is bevonva a Telenor lett az övék.
Na gyorsan kikapcsolom a 20-s kártyámat
Lassan az a hír, hogy mit nem kaparintanak meg.
 
Kicsit elemezném a képet:
93000.jpg

A Putyin az Orbánt nézi semmi harsány finom róka mosollyal.
Orbán kihúzza magát öntelt elégedett arcot vág.
Ez sima szerepjátszás
 
Az egyházak akaratukon kívül szorulnak ki az államügyek befolyásából és ez így van jól. Ez nem belső igény. Vagy rosszul látom?
Ki mondta volt hogy belső igénye az egyháznak hogy ne legyen hatalmon? tudom Johann
De épp fordítva minden erővel be akarják udvarolni magukat a fontos pozíciókba a hívek vagy nem hívek idomítása fontos érdek nekik.
 
L
Ki mondta volt hogy belső igénye az egyháznak hogy ne legyen hatalmon? tudom Johann
De épp fordítva minden erővel be akarják udvarolni magukat a fontos pozíciókba a hívek vagy nem hívek idomítása fontos érdek nekik.
Kapaszkodik a fűszálba, az egyház önkéntes szekularizálása nonszensz.
A biblia ugyanúgy magyarázatra szolgál (szorul), mint a korán. Aztán magyaráznak is.

Persze, persze, még a fazsagyerek Pröhle is egyházvezető (tegnap vettem észre) , pedig ő talán kegyvesztett?
Mondjuk az egy fordított helyzet de etetheti civilben is a népet.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Kapaszkodik a fűszálba, az egyház önkéntes szekularizálása nonszensz.
A biblia ugyanúgy magyarázatra szolgál, mint a korán. Aztán magyaráznak is.

Persze, persze, még a fazsagyerek Pröhle is egyházvezető (tegnap vettem észre) , pedig ő talán kegyvesztett?
Mondjuk az egy fordított helyzet de etetheti civilben is a népet.
Nem értek hozzá ilyen magas szintűen.
Az első mondatokat még követem bár a nonszensz helyett én a lehetetlen, vagy képtelenség szót írtam volna.
Én nekem jobb a köznyelv.
A Pröhle pedig ismeretlen nekem.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Prőhle_Gergely
 
A biblia ugyanúgy magyarázatra szolgál, mint a korán. Aztán magyaráznak is.
Hát ez az.
A templomban az igehirdetéskor is szokták értelmezni a Bibliát de azzal semmi bajom
Az sima erkölcsi tanítás.
Nem biblia magyarázat sokértelműségben.
Bár éppen Cseri Kálmán követett el egy hibát: az add át magad irányítását az úrnak példázattal.
Mert szerinte a sas azért nem esik le mert az istenben bízik átadta az irányítást.
Hát én jól megmondtam neki fenét: tapasztalati úton tudja a sas hogy a levegőben Ő fent marad.
A felszálló légáramlat pedig viszi emeli.Tapasztalás évezredeken át
 
Ugyanakkor: ha valóban úgy viszonyulunk honfitársainkhoz, miként Te, aki minden magyart a leggonoszabb fajzatként tekint (vajon önmagad is beleérted?), nehéz lesz megtartani ezt a hazát. Ez igaz.

Gondolod, hogy éltem már 1528-ban, és ilyet mondtam volna? Túlbecsülsz! Amit dőlt betűvel írtam az a szöveg egy idézet volt!
 
L
Nem értek hozzá ilyen magas szintűen.
Az első mondatokat még követem bár a nonszensz helyett én a lehetetlen, vagy képtelenség szót írtam volna.
Én nekem jobb a köznyelv.
A Pröhle pedig ismeretlen nekem.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Prőhle_Gergely
Elnézést, én is igyekszem normálisan beszélni, nem mindig sikerül sajnos.
Nem rossz szándék vezet az idegen szavak használatára.
Ismerem én is Molnos Angéla Magyarító könyvecskéjét, Orbán ajánlásával, miszerint minden gyerek táskájában ott lenne a helye...

A Pröhle egy tehetséges fiatalember, karrierje szépen ívelt felfelé, amíg nem jött elő a normális énje.
Pedig milyen szépen védte a mundér becsületét az orf-ben amikor a Nemzeti álmok - Magyarország búcsúja Európától c. dokumentumfilmről folyt a vita.
Teljes meggyőződéssel védte a védhetetlent - aztán nem akarta átírni az irodalmi palettát, vagy mit a PIM élén, ez lett a veszte.
 
L
Hát ez az.
A templomban az igehirdetéskor is szokták értelmezni a Bibliát de azzal semmi bajom
Az sima erkölcsi tanítás.
Nem biblia magyarázat sokértelműségben.
Bár éppen Cseri Kálmán követett el egy hibát: az add át magad irányítását az úrnak példázattal.
Mert szerinte a sas azért nem esik le mert az istenben bízik átadta az irányítást.
Hát én jól megmondtam neki fenét: tapasztalati úton tudja a sas hogy a levegőben Ő fent marad.
A felszálló légáramlat pedig viszi emeli.Tapasztalás évezredeken át
Amíg nem haszonszerzésre használják a biblia tanait, örülök neki, ha vajmi erkölcshöz segíti közelebb kerülni az embereket.
De ez a hitt makacs dolog. A sas esete után lehetne folytatni a biztonsági övvel, vagy Karl Krausz észrevételével, miszerint a legnagyobb bizalmatlanságról tesz tanúbizonyságot az, aki villámhárítót szerel a templomra...
 
A Pröhle egy tehetséges fiatalember, karrierje szépen ívelt felfelé, amíg nem jött elő a normális énje.
Pedig milyen szépen védte a mundér becsületét az orf-ben amikor a Nemzeti álmok - Magyarország búcsúja Európától c. dokumentumfilmről folyt a vita.
Teljes meggyőződéssel védte a védhetetlent - aztán nem akarta átírni az irodalmi palettát, vagy mit a PIM élén, ez lett a veszte.
Biztos úgy van én most hallok róla először.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

macskusz12 wrote on Dobrosi Mezei Józsefné's profile.
oké akkor megvagyunk... menj fel a szójátékokra ami neked a legkönnyebben megy és 20 játékot játsz le utána bármihez hozzáférsz...
petrucy wrote on dreaming58's profile.
Szia!
Sajnos elírtam a jelszót.Helyesen: DKKTi (a végén kis " I "
Sziasztok! Üdv mindenkinek! Nagyon örülök, hogy a kolléganőm megmutatta ezt az oldalt. Remélem innen sok jó olvasmányt tudok letölteni és elolvasni. Ha csak tehetem, akkor olvasok. A fantázia nagyon fontos számomra. Immár túl vagyok egy könyvtárra való könyv kiolvasásán. De ez az, amiből sohasem lehet elég. Szinte minden műfajt szeretek olvasni. Talán az önéletrajzot nem. Régen sok könyvem volt, ma már nem igazán.
gyurcyka wrote on Aronfy's profile.
szia! annó feltöltöttem a dicsekvő béka-t.eltünt a gépemről sok mással együtt.ha még meg lenne, átdobnád? köszi!
Adatbázis hibát jelez a gép, minden olvasatlan üzenetre kattintásnál....

Statisztikák

Témák
38,279
Üzenet
4,829,247
Tagok
617,099
Legújabb tagunk
Robert Papp
Oldal tetejére