Hírek „Azt hihettük, hogy Orbán tébolya már elérte a csúcsát, de rá tudott tenni egy lapáttal"

A Frankfurter Rundschau című német lap szerint Orbán Viktor őrületes stratégiát eszelt ki a nemzeti ünnepre: azt hiszi, hogy harcban áll az EU-val és arra szólítja fel honfitársait, hogy barikádozzák el házaikat. Merthogy jön Brüsszelből az invázió, az unió el akarja rabolni a magyaroktól a hazájukat és kultúrájukat. A legnagyobb veszély fenyegeti a szabadságot, a családot és a nemzetet.

A Népszava által szemlézett Frankfurter Rundschau szerint azt lehetne gondolni, hogy ez már a téboly csúcsa, ám a kormányfő rá tudott tenni még egy lapáttal, amikor

gyújtó beszédét pont az oroszok által legázolt forradalom évfordulóján mondta el.

Az üzenet az, hogy Brüsszel az új Moszkva, az unió birodalmi uralomra tör.

De ha ilyen rettenetes a helyzet, akkor miért nem jelenti be, hogy Magyarország kilép?

A válasz igencsak egyszerű: a pénz miatt. A földrészen egyetlen más politikus sem húz ekkor hasznot a tagságból, mint éppen ő.

Ám a kellemes langymeleg alighanem rövidesen véget ér, mert a Bizottság a jelek szerint elszánta magát húsbavágó szankciókra. Orbán számára itt már nincs visszaút,

ezért a konfrontációval próbálkozik. Pont akkor, amikor megkezdődött a választási hadjárat és a másik oldalon az egységes ellenzék sorakozott fel.

orban2.jpg
 
Gagamail #216

Néhány dologban egyetértünk.
- Persze, hogy kell a partner!
Riaszt és taszít Oroszország és Kína, a jogállamiság miatt. Nem tudom hol élsz, de ugye vannak ott kínaiak? Boltok, étkezdék, piacok, áruházak, óvodák, iskolák, ne adj isten egyetemek? Mióta? Milyen megállapodás, szerződés útján kerülnek oda azok az áruk, az intézmények? Az egyetem kapcsán felmerült, hogy most aztán jönnek majd a kémek, teljesen ki leszünk szolgáltatva. Ugyan már! A kémek itt vannak évek, évtizedek óta, szépen csendben teszik a dolgukat. Amúgy sincs már sok, hiszen a telefonokkal, számítógépekkel és egyéb kütyükkel mi magunk küldjük az infókat, attól a pillanattól fogva, mikor bekapcsoljuk azokat. A mai kémelhárítás, nagy részben, az illetékes szervek informatikusaitól függ.
- USA nem példaértékű demokrácia.
Szerintem sem, sose volt. Hogy lenne ott demokrácia, ahol a történelem legnagyobb nép irtását követték el az indiánokkal szemben? A BLM-ről, antifáról sokat hallani, valahogy semmit Amerika őslakóiról. Ahol saját katonáikon kísérleteztek ki vegyi fegyvereket, orvosi vizsgálatra hivatkozva sterilizáltak embereket? Lehetne sorolni tovább, de minek.
- Magyar oktatási rendszer, pont ahogy írod.
- Nyugatimádat, ahogy írod.
Kiegészítem azzal, amivel nem fogsz egyetérteni: ugyanígy van külön az eu-val. És visszakanyarodva a partnerségre, nekem nem kell olyan klub, vagy partner, ami, vagy aki megszabja kikkel éljek együtt, hogyan engedjem át, vagy ne, határainkon a külföldieket, mikor, és hogyan világosítsam fel gyermekem a szexuális életről stb.
Tudom, a csatlakozás. Akkoriban nem foglalkoztatott a dolog, nem voltam képben. De mint írtam, gazdaságról kellene szólnia, nem közéletről, politikáról, jogállamiságról. Vegyük Kínát. Jogállamiság ide, vagy oda, tetszik, vagy sem, mindenhol ott vannak.
Be kell fejezzem, rövidítek.
Azt írod, szerinted Orbán nem ügyes politikus.
Nos, volt egyszer négy éve, most tizenkettő, az tizenhat. Tizenhat évig miniszterelnök nem ügyes politikus? Szerintem tévedsz.
Az ellenzékben is van egy hasonló, de mint írtam, ő egyben a 22-es csapdáját is jelenti.
 
Utoljára módosítva:
a 100.000+ megtekintes kevesebb mint 1 nap alatt szerintem is nagyon sok a hozzaadott ertekhez viszonyitva MO kornyezetben
(gondolom, mert megbotrankoztatonak, megosztonak hato), de orulok, hogy van o is

+par megtekintes Edinanak:

Gagamail #216

Néhány dologban egyetértünk.
- Persze, hogy kell a partner!
Riaszt és taszít Oroszország és Kína, a jogállamiság miatt. Nem tudom hol élsz, de ugye vannak ott kínaiak? Boltok, étkezdék, piacok, áruházak, óvodák, iskolák, ne adj isten egyetemek? Mióta? Milyen megállapodás, szerződés útján kerülnek oda azok az áruk, az intézmények? Az egyetem kapcsán felmerült, hogy most aztán jönnek majd a kémek, teljesen ki leszünk szolgáltatva. Ugyan már! A kémek itt vannak évek, évtizedek óta, szépen csendben teszik a dolgukat. Amúgy sincs már sok, hiszen a telefonokkal, számítógépekkel és egyéb kütyükkel mi magunk küldjük az infókat, attól a pillanattól fogva, mikor bekapcsoljuk azokat. A mai kémelhárítás, nagy részben, az illetékes szervek informatikusaitól függ.
- USA nem példaértékű demokrácia.
Szerintem sem, sose volt. Hogy lenne ott demokrácia, ahol a történelem legnagyobb nép irtását követték el az indiánokkal szemben? A BLM-ről, antifáról sokat hallani, valahogy semmit Amerika őslakóiról. Ahol saját katonáikon kísérleteztek ki vegyi fegyvereket, orvosi vizsgálatra hivatkozva sterilizáltak embereket? Lehetne sorolni tovább, de minek.
- Magyar oktatási rendszer, pont ahogy írod.
- Nyugatimádat, ahogy írod.
Kiegészítem azzal, amivel nem fogsz egyetérteni: ugyanígy van külön az eu-val. És visszakanyarodva a partnerségre, nekem nem kell olyan klub, vagy partner, ami, vagy aki megszabja kikkel éljek együtt, hogyan engedjem át, vagy ne, határainkon a külföldieket, mikor, és hogyan világosítsam fel gyermekem a szexuális életről stb.
Tudom, a csatlakozás. Akkoriban nem foglalkoztatott a dolog, nem voltam képben. De mint írtam, gazdaságról kellene szólnia, nem közéletről, politikáról, jogállamiságról. Vegyük Kínát. Jogállamiság ide, vagy oda, tetszik, vagy sem, mindenhol ott vannak.
Be kell fejezzem, rövidítek.
Azt írod, szerinted Orbán nem ügyes politikus.
Nos, volt egyszer négy éve, most tizenkettő, az tizenhat. Tizenhat évig miniszterelnök nem ügyes politikus? Szerintem tévedsz.
Az ellenzékben is van egy hasonló, de mint írtam, ő egyben a 22-es csapdáját is jelenti.
Nincs köztünk szakadék :), ez jó!

A kínai egyetemmel az a gondom, hogy az egyetem idetelepülését a magyar adófizetők állják 540 milliárdos hitelt felvéve Kínától.

Iszonyat sok mindenre kell pénz, biztosan nem kínai egyetemre kell költeni, amink van, s főleg nem szabad ennyi hitelt felvenni erre a célra.
Világéletemben szoros beosztással éltem, s így jutottunk előre a hátrányok ellenére. Az angol közmondást követem: jól költeni, annyi mint meggazdagodni.
Ez a hitel egyedül a kínaiaknak jó.
Ez az én szememben vétek a lakossággal, az országgal szemben.

A kínai és orosz politikai események viszont nem tetszenek, mert fontosnak tartom, hogy egy ország legalább közelítsen a demokráciához. Mindkettőben diktatúrát látok.
Le Pen,a török, az azerbajdzsáni kormány... nem az én világom.

Szerintem minden országnak újra és újra "frissíteni" kell a rendszert ahhoz, hogy demokrácia maradhasson - ha már megteszi, már az is jó út.
Magyarországon Orbán ezt nem engedi - személyikultusszal működik a Fidesz, személyikultusszal az ország, Orbán dönt mindenről.
S ha eltekintenék a közpénzek lenyúlásától (bár nem tudok), az, hogy egypárti jogrendszer van (beleértve minden törvényt, s rendeletet már), az katasztrófa.
Ezzel kétségtelen "Bözsi néni" nem foglalkozik.
Ettől még hatalmas baj.

Az Eu: Orbánnak egyezkednie kellett volna.
1250 menekült befogadását kérte az Európai Unió.
Ők nem, semmiképppen, mert senki se szóljon bele a belügyekbe, s jött a migránsozás köbre emelve.
Ezen közben:
1635871309867.png

2020-ban 5.898 fő menekültet és 115 fő menedékkérőt tartanak nyilván.

Miért kellett ezt a cirkuszt csinálni, miközben beléptetni kellett volna csak őket, s a többség, ahogyan a cikkből is látszik, ment volna tovább?
Felhergelni az embereket, minek? Olyanokat riogatni, akik életükben még kínait sem láttak, pedig nem ritka náció Magyarországon?

S akkor még a jászfényszarui és gödi Samsung által betelepített vendégmunkásokról nem is beszéltünk, hiszen többségük ukrán és koreai. Több ezer emberről van szó, akik nem átutaznak.
Valamint Rogán Antal szabadalmaztatott üzlete a pénzért magyar letelepedési kötvényt vásárlókkal, 20.000 főről van szó.
1635875714755.png

1635875363049.png

Szerintem nem határozza meg az EU, hogyan élj, hogyan homályosítsd föl a gyermeked.
Ha tévedek, írd le, hol, hogyan, mikor, mert én nem ezt láttam.
Orbánt láttam, amint ezzel vádolja az EUt.

S annyit még: az EU a magarországi törvénykezés egypárti rendszere miatt tartja vissza a covid-segély pénzeket, nem a "meleg" törvény miatt. Mielőtt bárki ezt írná - ne tegye, mert ez ugyanúgy nem igaz, mint az, hogy Mészáros tehetséges üzletember.

Nekem ez fontos, s látom, a többségnek is.
1635874225140.png

Orbánról sosem leszünk egy véleményen, mert én a szabályosan játszó versenyzők helyezését, akár elsőségét tudom elfogadni.
Aki nem így játszik, az nálam nem játszik.
 
Csatolások

  • 1635874432802.png
    1635874432802.png
    41.8 KB · Olvasás: 8
  • 1635874670428.png
    1635874670428.png
    460.9 KB · Olvasás: 9
Utoljára módosítva:
Öt mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 2021. november 5.)

Attól nemzeti egy kormány, ha megvédi az embereket.

A legfontosabb védelmi intézkedés az oltás.

Az oltottak nincsenek veszélyben, az oltatlanok viszont életveszélyben vannak.

A járványok és a migráció korát éljük.

/Az Európát vírussal megfertőző migránsokról/ A sok variáns mindig így jön be
 
Igen, ezt kellett volna tennie annak az egészségügyi dolgozónak is, akit ezek a vadbarmok félholtra vertek.
Otthon kellett volna maradnia, nagy ívben szarni hivatástudatra meg munkabeosztásra, és a televízióból nézni egy zacskó pattogatott kukoricával a kezében hogy verik agyon azokat a rendőröket, akik végül őt nyomorították meg egy életre.
És mindezt miért? Azért, hogy valaki, aki vezetésre teljesen alkalmatlan, megtarthassa a hatalmat.
ugye nem azt akarod mondani, hogy talpig műtős ruhában, fecskendővel meg infúziós állvánnyal a kezében ment tüntetni és mégis megverték a rendőrök? mert körberöhöglek... ha civil ruhában volt, ugyanolyan civil, mint bárki más, úgy hogy ez nagyon mellé ment...
 
hűha .... ezt a 20 évvel ezelőtti cikket hol lehet olvasni? Ez még érdekesebb mint az orosz titkosügynökös, atomerőműves teória. ;)
Micsoda vízió ... eddig Merkelnek tulajdonították ezt a "zseniális" ötletet, propagálni kell, hogy tulajdonképpen ez is a magyarok zsenialitása.
hogy 2001-ben mondott-e ilyet, azt még nem sikerült megtalálnom - abszolúte nem zárom ki, hogy igaz a hír - de hogy már 1999-ben sem állt távol tőlük a gondolat, az biztos... és az is, hogy pénzért akár afrikai is jöhet.... a lényeg, hogy dőljön a lé....

Utoljára módosítva:
ugye nem azt akarod mondani, hogy talpig műtős ruhában, fecskendővel meg infúziós állvánnyal a kezében ment tüntetni és mégis megverték a rendőrök? mert körberöhöglek... ha civil ruhában volt, ugyanolyan civil, mint bárki más, úgy hogy ez nagyon mellé ment...
Az illető nő, és középkorú, nem éppen az a kődobálós korosztály, és ott lakik, onnan indult munkába. Tudod, a tüntetés idejére sem mentesítették őket a munkavégzés alól.
Persze, egy elvakultnak ez is smafu.
 
Jósdát kellene üzemeltetnem, szuper buli lenne. Igaz, ebben az esetben arra is kiterjednének az óvó szárnyak.

Az illető nő, és középkorú, nem éppen az a kődobálós korosztály, és ott lakik, onnan indult munkába. Tudod, a tüntetés idejére sem mentesítették őket a munkavégzés alól.
Persze, egy elvakultnak ez is smafu.
Te állítottad, hogy azok a szemét rendőrök még az egészségügyi dolgozókat is megverték, és még én vagyok az elvakult? Röhögnöm kell....:rohog: miközben azért szépen eljutottunk odáig, hogy nem volt a homlokára írva, tehát civilként sétálgatott, nem pedig a sebesültek ellátása, vagyis munkaközben érte az attrocitás.... nincs több kérdésem....
 
Teljesen igazad van!
Egy munkaba meno civilt agyba-főbe lehet verni(nem mindenkinek, mert az Orban kormany nem teheti, de az ellenzék igen )
Ez termeszetesen nem elvakultság, hanem realista valoságmegállapitas :)
 
Hol olvastad, hogy én olyat állítottam, hogy egy civilt agyba-főbe lehet verni??????? Én csak azt próbálom megértetni - de úgy látom, reménytelen - hogy azt állítani, hogy a rendőrök annak ellenére megverték, hogy látták, hogy eü dolgozó, nnnna ez a legnagyobb aljasság..... és látom, te is felültél erre a hintára :rolleyes2:
 
Ja hogy a rendoroknek meg van tiltva az egeszsegugyi dolgozok osszeverese, csak azt lehet utni aki nem az :)
Na igy mar ertem :)
Nem lattak rajta, hogy egeszsegugyben melozik ezert bantottak
Ez a hulye kormanypart bagazs meg nem akarja megerteni :p
 
Oldal tetejére