Hírek „Azt hihettük, hogy Orbán tébolya már elérte a csúcsát, de rá tudott tenni egy lapáttal"

A Frankfurter Rundschau című német lap szerint Orbán Viktor őrületes stratégiát eszelt ki a nemzeti ünnepre: azt hiszi, hogy harcban áll az EU-val és arra szólítja fel honfitársait, hogy barikádozzák el házaikat. Merthogy jön Brüsszelből az invázió, az unió el akarja rabolni a magyaroktól a hazájukat és kultúrájukat. A legnagyobb veszély fenyegeti a szabadságot, a családot és a nemzetet.


A Népszava által szemlézett Frankfurter Rundschau szerint azt lehetne gondolni, hogy ez már a téboly csúcsa, ám a kormányfő rá tudott tenni még egy lapáttal, amikor

gyújtó beszédét pont az oroszok által legázolt forradalom évfordulóján mondta el.

Az üzenet az, hogy Brüsszel az új Moszkva, az unió birodalmi uralomra tör.

De ha ilyen rettenetes a helyzet, akkor miért nem jelenti be, hogy Magyarország kilép?

A válasz igencsak egyszerű: a pénz miatt. A földrészen egyetlen más politikus sem húz ekkor hasznot a tagságból, mint éppen ő.

Ám a kellemes langymeleg alighanem rövidesen véget ér, mert a Bizottság a jelek szerint elszánta magát húsbavágó szankciókra. Orbán számára itt már nincs visszaút,

ezért a konfrontációval próbálkozik. Pont akkor, amikor megkezdődött a választási hadjárat és a másik oldalon az egységes ellenzék sorakozott fel.

orban2.jpg
 
Az ellenzék nem ígért semmi olyan külföldi bírákat, ami eddig nem volt... vagy az európai ügyészségre gondolsz?
bocsi a brüsszeli vérbírók már megvannak, valóban a legújabb külföldi ügyészekre gondoltam, azokra akik az uniós csalásellenes hivatal (OLAF), az uniós rendőrség (Europol) mellé kellettek
Aminek -rajtunk és Lengyelországon kívül - minden tagállam a tagja

mióta? eddig úgy hallottam vagy öt ország, köszöni de nem kéri

Az USA mint az Amerikai Egyesült Államok, van hasonlítva az Európai Egyesült Államokhoz (a magyar ellenzék vizonálja).
 
bocsi a brüsszeli vérbírók már megvannak, valóban a legújabb külföldi ügyészekre gondoltam, azokra akik az uniós csalásellenes hivatal (OLAF), az uniós rendőrség (Europol) mellé kellettek


mióta? eddig úgy hallottam vagy öt ország, köszöni de nem kéri

Az USA mint az Amerikai Egyesült Államok, van hasonlítva az Európai Egyesült Államokhoz (a magyar ellenzék vizonálja).
Nem tagja az ügyészségnek: Egyesült Királyság, ami már az uniónak sem, tehár érdektelen.... valamint Írország és Svédország, mindkettő híresen korrupt ország... ja nem... és Dánia, amely az amszterdami szerződés alapján a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés térségével kapcsolatosan kívülmaradással bír, de bármikor csatlakozhat.... erről ennyit.... a vérbírákkal meg ne gyere, ebben az országban a bíróságra, jogérvényesülésre legnagyobb veszèlyt Polt Péter jelenti, akit èppen most készülnek holtáiglan bebetonozni :( az európai evyesült államok pedig nem egyenlő Magyarország megszűnésével, ezt csak Orbán vízionálja :(
 
De ehez végső soron el kell menni a választókhoz. Tény, hogy a DK Jobbik MSZP triónak van erre esélye, de még messze vannak az optimálistól. Ezen kell dolgozni és nem csak 4 évente 3 hónapot.
Rakerestem a weben a Central médiacsoportra.
Annak ellenére, hogy folyamatosan elhangzik, hogy a kormany uralja a mediat, ők ezt irjak magukrol:
"Az általunk képviselt portfólió meghatározó hányadban Magyarország legismertebb, esetenként a legnagyobb múlttal rendelkező márkái, szórakoztató, ismeretterjesztő és életstílus-magazinok, valamint digitális termékek. Többek között megtalálható közöttük a Nők Lapja, a National Geographic, az nlc, Nosalty, Házipatika.com vagy a 24.hu is. A 18 nyomtatott magazin és 18 különszám és 19 online kiadvány az ország lakosságának több mint felét éri el havonta."

Most mondom ezt olvasva, hogy akkor nem ertem...
 
Nem tagja az ügyészségnek: Egyesült Királyság, ami már az uniónak sem, tehár érdektelen.... valamint Írország és Svédország, mindkettő híresen korrupt ország... ja nem... és Dánia, amely az amszterdami szerződés alapján a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés térségével kapcsolatosan kívülmaradással bír, de bármikor csatlakozhat.... erről ennyit....
azért , megemlíteném Szlovéniát is
az európai evyesült államok pedig nem egyenlő Magyarország megszűnésével, ezt csak Orbán vízionálja :(
mégis milyen szuverenitása maradna, gondolom például az altalajkincsek is az EU felügyelete alá kerülnének, vagy a magyar rendörég is alá lenne rendelve az EU -s rendörségnek ... a példa USA -ban sem egyenrangu felek az állami és a helyi rendörség
 
értem én, hogy mindent elhisznek ... de a tapasztalat is fontos. Nem véletlenül mentek százszor annyinam tüntetni a kormány mellett mint az ellenzék mellett..
Mikor?

- A normális emberek október 23.-án az 1956-os felkelésre emlékeztek.
- A kormánypártiak pedig 2006-ra emlékeztek és az Európai Unió-val fenyegették az országot.
"Brüsszel az új Moszkva", "az Unió birodalmi uralomra tör", elakarják venni a kultúránkat.

Ha egy parlamenti 2/3-dal uralkodó teljhatalom
- ennyi embert vezényel az utcára,
- elfelejti a dátum jelentőségét,
- arra emlékeztet milyen kemények voltak 2006-ban amikor ellenzékként randalíroztak
- akkor azzal megfélemlítést akar elérni.

Félő ha veszít a Fidesz, Washington-i jelenetek tanúi leszünk.
 
a külföldi bírák természetesen, azokat szolgálják akik fizetik őket ... szóval tesznek a magyarok érdekeire....a külföldi érdekeket kényszerítenék az országra, tehát, igen nagy veszélyt jelentenek.
Ha már Egyesült Európáról van szó, én nem lennék ebben annyira biztos, a nyelvhasználat a hatalomgyakorlás eszköze
Még jó hogy annyi évszázad során fenn maradtunk...hisz azok az uralkodók latinul és németül uralkodtak.
Ráadásul a reformkor nagy vívmánya lett a magyar nyelv a latin helyett.
Majd jöttek az oroszok azóta is mindenki oroszul beszél...ja nem.
 
értem én, hogy mindent elhisznek ... de a tapasztalat is fontos. Nem véletlenül mentek százszor annyinam tüntetni a kormány mellett mint az ellenzék mellett..
A hazafias népfront (cöf) óriási pénzekkel rendelkezik most kapott 40 milliót a szerencsejátéktól...megszervezik és ennyi.
Persze hogy van akinek az számít hogy mekkora......a tömeg.
Idővel minden korrodál. Lehet hogy nem a következő években.
 
a külföldi bírák természetesen, azokat szolgálják akik fizetik őket ... szóval tesznek a magyarok érdekeire....a külföldi érdekeket kényszerítenék az országra, tehát, igen nagy veszélyt jelentenek.
Ha már Egyesült Európáról van szó, én nem lennék ebben annyira biztos, a nyelvhasználat a hatalomgyakorlás eszköze
Minden EU-s document, minden vita megtalálható a tagállamok anyanyelvén.

Kérlek olvassad el meg egyszer az EU céljait és akkor nem fogsz butaságokat mondani.
Az EU célja, hogy az országok megőrizzék a nemzeti identitásukat és ezt nagy erövel támogatják.
Mi értelme lenne Magyarországra menni, ha nem lenne ostorcsattogtatás, vagy Németországba ha nem lenne Oktoberfest?

Az összes jelentős nemzeti emlékmű restaurálása vagy újraépítése EU-s pénzekből, illetve főleg EU-s pénzekből lett helyreállítva.

Az Európai Unió és az E-Parlament a leg demokratikusabb szervezet
ami csak létezik, gondolkodjál el egy kicsit rajta.

Ha az EU autokratikus lenne akkor Orbánt már rég bebörtönözték volna, felhúzták volna a vasfüggönyt mit ahogy az Moszkva tette.
 
Utoljára módosítva:
azért , megemlíteném Szlovéniát is

Ne emlegesd, mert tagja az ügyészségnek....
mégis milyen szuverenitása maradna, gondolom például az altalajkincsek is az EU felügyelete alá kerülnének, vagy a magyar rendörég is alá lenne rendelve az EU -s rendörségnek ... a példa USA -ban sem egyenrangu felek az állami és a helyi rendörség
Ezeket a marhaságokat ki mondta? Elolvastad egyáltalán Dobrev programját, vagy csak beidézed Orbán vízióit? Az USA föderáció, az egyesült európa pedig konföderáció (lenne) ...azért van különbség...
 
Ne emlegesd, mert tagja az ügyészségnek....

Ezeket a marhaságokat ki mondta? Elolvastad egyáltalán Dobrev programját, vagy csak beidézed Orbán vízióit? Az USA föderáció, az egyesült európa pedig konföderáció (lenne) ...azért van különbség...
Ilyen szavakat ne használj....
Csak megzavarod az embereket...
Közérthetőnek kell lenni ..mindenki a kárpát medencét akarja mert ez a föld csakrája!!
Ezt értik a kormányszavazók.
:cool2:
 
Ilyen szavakat ne használj....
Csak megzavarod az embereket...
Közérthetőnek kell lenni ..mindenki a kárpát medencét akarja mert ez a föld csakrája!!
Ezt értik a kormányszavazók.
:cool2:
Igaz.
Mi muveletlen, buta, hajlott gerincu emberek csak ezt ertjuk!
Meg azt, hogy konföderacio a tortenelemben soha nem élt meg hosszu idot!
Próbálták ezt még az usaban is annó és lám mi lett belőle, hova tünt a Dixie!?
Ne zavarjanak össze bennunket ilyen dolgokkal, hogy federacipo vagy konfederacio
 
Az Európai Unió és az E-Parlament a leg demokratikusabb szervezet ami csak létezik, gondolkodjál el egy kicsit rajta.
Szerintem, szó sincs semmiféle demokráciáról...egyszerüen gazdasági érdekekről van szó, kell a nyuganak a keleteurópai munkaerő ( a Kalergi terv nem válik be, a más földrészekről behozott migránsok nam akarnak melózni). Szóval a nyugatnak csak a piac és az olcsó képzett munakerő kell, az ujonan csatlakozott országokból.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem, szó sincs semmiféle demokráciáról...egyszerüen gazdasági érdekekről van szó, kell a nyuganak a keleteurópai munkaerő ( a Kalergi terv nem válik be, a más földrészekről behozott migránsok nam akarnak melózni). Szóval a nyugatnak csak a piac miatt és az olcsó képzett munakerő kell, az ujonan csatlakozott országokból.
Vagyis idehozzák az árucikkeket és elviszik a munkaerőt....akkor ki fogja megvásárolni amit idehoznak??
És miből?
Az egész arról szól amit írtál hogy az állampárt megakarja szerezni a kiskereskedelmi hálózatokat is.
Nem vált be a magánosítás nekik államosítás kell.
Lásd a ferihegyi reptér esetét. Eladni most meg vissza.
 
Igaz.
Mi muveletlen, buta, hajlott gerincu emberek csak ezt ertjuk!
Meg azt, hogy konföderacio a tortenelemben soha nem élt meg hosszu idot!
Próbálták ezt még az usaban is annó és lám mi lett belőle, hova tünt a Dixie!?
Ne zavarjanak össze bennunket ilyen dolgokkal, hogy federacipo vagy konfederacio
Nana. Konföderáci nem politikailag korrekt. Ott rabszolgatartás van!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Melitta wrote on Kata1002's profile.
Teljes jogu tag vagy a 20 hozzaszolas utan.
Remélem frissül 1 óra múlva!
Szoboszlai Béla wrote on bejelentkezés's profile.
Heló! Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehetek rendes tag?
sancsa wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a fordításaid, kedvencem az Ősi fajok.

Statisztikák

Témák
36,874
Üzenet
4,491,180
Tagok
596,015
Legújabb tagunk
Magellan06
Oldal tetejére