Hírek „Azt hihettük, hogy Orbán tébolya már elérte a csúcsát, de rá tudott tenni egy lapáttal"

A Frankfurter Rundschau című német lap szerint Orbán Viktor őrületes stratégiát eszelt ki a nemzeti ünnepre: azt hiszi, hogy harcban áll az EU-val és arra szólítja fel honfitársait, hogy barikádozzák el házaikat. Merthogy jön Brüsszelből az invázió, az unió el akarja rabolni a magyaroktól a hazájukat és kultúrájukat. A legnagyobb veszély fenyegeti a szabadságot, a családot és a nemzetet.

A Népszava által szemlézett Frankfurter Rundschau szerint azt lehetne gondolni, hogy ez már a téboly csúcsa, ám a kormányfő rá tudott tenni még egy lapáttal, amikor

gyújtó beszédét pont az oroszok által legázolt forradalom évfordulóján mondta el.

Az üzenet az, hogy Brüsszel az új Moszkva, az unió birodalmi uralomra tör.

De ha ilyen rettenetes a helyzet, akkor miért nem jelenti be, hogy Magyarország kilép?

A válasz igencsak egyszerű: a pénz miatt. A földrészen egyetlen más politikus sem húz ekkor hasznot a tagságból, mint éppen ő.

Ám a kellemes langymeleg alighanem rövidesen véget ér, mert a Bizottság a jelek szerint elszánta magát húsbavágó szankciókra. Orbán számára itt már nincs visszaút,

ezért a konfrontációval próbálkozik. Pont akkor, amikor megkezdődött a választási hadjárat és a másik oldalon az egységes ellenzék sorakozott fel.

orban2.jpg
 
Et viszont - mármint a táblázat - arra is rámutat, hogy a dolgozó rétegek bérének növekedése magasabb mint az inflaciomertek.
Tehat ha politikai érvként akarja valaki hasznalni, akkor ez foleg a kormny igazat bizonyitja!

A masik általad emlitett dolog, ami szerint az alacsony nyugdijakat magasabb mértékben(százalékosan) kellene emelni, elég sok vitat valtott, valthat ki!

Minden képpen el kell fogadni egy méltányos, minden ember számára elfogadhato minimumot, de irreálisnak tartom, hogy onnantol fuggetlen legyen a nyugdijosszeg a realitastol!
Miert legyen annak magas nyugdija aki 10-20 évet dolgozott le, és miert érje el annak a merteket, aki 40 évet huzott le melosként?
Az igazságosság, és a társadalmi igazságosság két kulon fogalom!

Egy nyugdijrendszernek nem csak onmagaban kell állnia, hanem jelenteni kell a motivaciot a dolgozo csoportok számára! Ha egy réteg ugy gondolja, hogy bolond leszek én dolgozni, ugy is jo nyugdijam lesz, ez nem igazan pozitiv szamomra!
Én nem írtam, hogy nyakló nélkül emeljék az alacsony nyugdíjakat, de az szerintem is jobb megoldás, hogy akinek magasabb a bére, ne csak az állami nyugdíjra számítson, hanem képezhessen a több jövedelméből nyugdíjmegtakarítást idősebb korára.
Ez volt anno, a magánnyugdíj.

Így az állami nyugdíj képezhet plafont, ahogy volt is évekig, s jobban tudja korrigálni a leszakadókat.
Azt ugyanis senki nem számolja, hogy azok a leszakadó rétegek, akik nem tudják megfizetni az alapszükségleteiket - rezsi, gyógyszerek, stb. - milyen terhet rónak aztán más területekre.
Szerintem ez is szempont, nemcsak az, hogy ki, mennyit, mennyiért dolgozott.

Ebből a szempontból megint a közszférában dolgozók jutnak eszembe, akik minden hónapban kifizetnek minden járulékot, amit csak kell, nincsenek adómentes juttatásaik, mint a vállalkozóknak, s alacsonyabb színvonalon élnek, az alacsonyabb havi jövedelem miatt.
Ők alacsony nyugdíjjal is fognak rendelkezni, bár végigdolgozzák az életüket.

Az alacsonyabb, régebben megállapított nyugdíjakkal viszont kezdeni kell valamit - ezzel is egyetértek, mert ha a saját szakmámat nézem, akkor sok a különbség a 15 éve nyugdíjassá vált, 40 évet ledolgozott kolléga havi pénze, és a most 40 év után nyugdíjba menő egyhavi megélhetése között.
Tehát ma már nem feltétlenül igaz, hogy annak alacsony a nyugdíja, aki keveset dolgozott, alacsonyabb bérért.

Ami a kormány "jó teljesítményét" illeti az átlagbér növekedésekkel kapcsolatban - én nem fogok erről véleményt írni, mert távol áll tőlem a gazdasági adatelemzés.

A két táblázat viszont jól mutatja, hogy az átlagbér emelkedése egyáltalán nem olyan "fantasztikus", mint ahogyan itt beállítják, s ha ehhez hozzáteszem az áremelkedést ...

Sőt - ami számomra még érdekesebb, hogy a 2010 előtti mutatók egyáltalán nem rosszabbak, sőt, adott időtávon magasabbak.

1635599030902.png

1635599124015.png
 
A gyerekeseknél ugyanaz a helyzet - Szijjártó Péter százezreket kap vissza, a gyermekét egyedül nevelő (akár férfi, akár nő) alacsony jövedelmű sokkal, de sokkal kevesebbet.
S újra csak azt írhatom - nyilván minden fillérnek örül.

Én viszont iszonyat igazságtalannak tartom - így rossz útnak is, hiszen minden gyerek, gyerek. Nemcsak a Szijjártó-féle jövedelemmel rendelkezőké.
Ennek az elnevezése nem baksis, hanem úgy hívják hogy ADÓELŐLEG-VISSZATÉRÍTÉS, és minden országban ugyanúgy működik.
Csak a levont adóelőleget lehet VISSZATÉRÍTENI, azt, amelyiket le sem vonták, azt nem!
Az alacsony jövedelmű nem jár rosszabbul, mert tőle eleve le sem vonták az adóelőleget, vagy csak kevesebbet, így nincs mit visszatéríteni sem!
 
Ernoe sajnalom az elvbarataidat!
Rájuk nézve nagyobb veszélyt jelent ez a fajta hozzáállás, mint az ellenfelekre.

Jozef Marty-ra emlékeztet, aki a spanyol polgarhaboru soran volt egy nemzetkozi brigad politikai biztosa. Az volt az elve: inkabb szaz hu kommunista halljon meg, de egy fasiszta sem kerulje el a felelőségrevonast
Én sem értem a logikai kapcsolatot a hozzászólásomhoz.

Nézd meg milyen irányba megy Orbán barátainak a listája, már csak diktátorokat, autokratákat, posztfasiszta pártok képviselőit, neonácikat találsz rajta.

Egyetlen tiszteséges államfő, politikus nem akar vele egy napon említve lenni.
Az Európa parlamentben még kormány képviselőkkel volt egy frakcióba, ma csak szélső jobboldali extrémistákkal.
 
Ennek az elnevezése nem baksis, hanem úgy hívják hogy ADÓELŐLEG-VISSZATÉRÍTÉS, és minden országban ugyanúgy működik.
Csak a levont adóelőleget lehet VISSZATÉRÍTENI, azt, amelyiket le sem vonták, azt nem!
Az alacsony jövedelmű nem jár rosszabbul, mert tőle eleve le sem vonták az adóelőleget, vagy csak kevesebbet, így nincs mit visszatéríteni sem!
Lehet, hogy két különbözö dologról beszéltek?

Németországban a "Kindergeld" nem függ attól mennyit keresnek a szülök.
Söt ugy tudom a "Kinderfreibetrag", tehát amit leirhatsz az adódból sem nö ha többet keresel.
 
Kindergeld=családi pótlék, ami a gyerekek után darabszámra jár, tehát ahány gyerek, annyiszor.

Az adóelőleg-visszatérítés az pedig azokat a kiskorú gyerekes szülőket illeti meg, akiknek a jövedelméből év közben adóelőleg címén bármekkora összeget levontak.
Akitől sokat vontak le, az sokat kap vissza.
Akitől keveset vontak le, az keveset kap vissza.
Akitől nulla forintot vontak le, annak értelemszerűen a visszatérítendő összeg is nulla lesz.
 
Ennek a neve Németországban ""Steuerklasse". Akit érdekel.

Steuerklassen-berechnen-aendern-Wahl-verheiratet-alleinerziehend-1-3.jpg

Az egyedülállókat jobban megadóztatják mint a házasokat és szülöket.
Gondolom az egyneműek házassága adóveszteséget jelentene az állam számára
Ugyanakkor ez javítaná a gyerekek és a szülök anyagi körülményeit de a kormányak más céljai vannak.
 
Utoljára módosítva:
Ennek az elnevezése nem baksis, hanem úgy hívják hogy ADÓELŐLEG-VISSZATÉRÍTÉS, és minden országban ugyanúgy működik.
Csak a levont adóelőleget lehet VISSZATÉRÍTENI, azt, amelyiket le sem vonták, azt nem!
Az alacsony jövedelmű nem jár rosszabbul, mert tőle eleve le sem vonták az adóelőleget, vagy csak kevesebbet, így nincs mit visszatéríteni sem!
Magyarországon nincs ilyen "rendszer" - ez egyelőre egyszeri, választás előtti osztogatásra hajazó intézkedés, ami éppen 2022 februárjában fog a pénztárcákba visszacsöppenni.

Orbán osztogat, hogy megszavazzák. Ez bizony baksis, azaz kenőpénz.
 
Nyilván mindenki a saját érdeke szerint szavaz.
 
Beidézni nem tudok, valami gond van a gépemmel, de utalni fogok rá mire reagálok.

erika0601 vs, tolino vita gyurcsánynéról, eddy56 #133
Varjú László, Karácsony Gergely, Vona Gábor, MZP ellenzéki politikus férfiak. Hogy van-e feleségük, nem tudom, kicsit sem érdekel. Ha van is, nem politizálnak, (vagy tévedek), de bármelyik -né is tenné, soha nem kötném, vagy "mosnám össze" őket a férjükkel, mert mindegyik férj egy nagy nulla.
Lehet más is így van vele.
eddy56-nak igaza van a 133-as hozzászólásban.
Hozzátenném, hogy az egész ellenzéki csürhében, egyetlen olyan van, akiben lenne annyi finesz, és kitartás, hogy kihívója és esetleges legyőzője legyen azorbánnak, de az a baloldal szerencsétlenségére gyf.
Az egyetlen, aki olyan "magasságokba" emelkedett, hogy a felesége, bármilyen is, nem vonatkoztatható el tőle.

Kedves Melitta!

Tisztában vagyok vele, hogy kétségbevonhatatlan jogod volt hozzá, de kérlek szépen írd meg, miért lett tolino kitiltva. Ha valami kettőtök közti privát üzi, vagy más támában tett hozzászólása miatt, akkor nem érdekel, csak akkor, ha az itt leírtak miatt.

ernoe!

Tudom, hogy a roppant fejlett, demokratikus nyugaton élsz valahol, onnan szórod ránk mérhetetlen tudásod és bölcseességed, próbálod elmagyarázni, mi több, lassan előírni nekünk, hogyan is éljünk.
Ezt igazán sajnálom, mert nagyon szívesen talákoznák veled személyesen, hogy belémrughass.
 
Ernoe-n kéred számon, hogy rosszul fogalmazott, mert rosszul fogalmazott, miközben azt írod: ellenzéki csürhe?
Ezek az engem képviselők, tehát én is a csürhe része lennék?
Csak mert nem bírom, ha Orbán könyékig turkál a közpénzben?
Ha feudális hűbérrendszert működtet állami pénzen?

Tolinohoz majd hozzászól Melitta, de személyes véleményem: mást sem tesz/tett, csak provokálta a többieket, tényeket nem írt, nem olvasott.
Nyomta a fideszes propaganda szöveget, egy másodpercig sem elgondolkodva azon, hátha a másiknak is igaza lehet, esetleg, netántán bizonyítva az állítását.

1635624331945.png

Ráadásul a fenti hozzászólása nálam is leveri a lécet.
Tehát Magyarországon ma helyes így fogalmazni?

Orbán, 2021. szeptember 24., Kossuth rádiós interjú:
"Egy hiányzó magyar gyerek helyett idehozunk valakit, valahonnan Afrika belsejéből.
Az lehet, hogy a matematika kijön, na de micsoda különbség!"

1635624457158.png

S ezt milliók éljenzik és megválasztanak egy rasszistát? S ezt pártolja? Ezt helyesli?

Teszi ezt ráadásul gyerekekkel szemben?

Ha lehet tetézni még a bűnt, ami egy másik embert pusztán a származása, bőrszíne, nemzetisége alapján különböztet meg egy másiktól, s helyezi alárendelt vagy éppen felsőbbrendű pozícióba.

Mi ez a hozzászólás, ha nem a fajelmélet megtapsolása?

Nekem ennyi is elég lett volna, ha én felelnék az oldalért.
 
Utoljára módosítva:
Gagamail #171
Én meg meg voltam róla győződve, hogy ez a fórum arra is szolgál, hogy leírhassuk a véleményünket. Akkor is, ha a másiknak nem tetszik.
Talán pont Melitta írta, hogy ernoe tényekből, adatokból alakítja a véleményét, tolino meg érzelemből .
Kérdezném, az tilos?
Ezért most külön a kedvedért kihangsúlyozom: személyes véleményem szerint, a mai magyar ellenzék egy csürhe.
Ahogy szerinted azorbán egy rasszista, fasiszta, homofób, gyűlöletkeltő, tolvaj gazember. Ez a te véleményed, és még sokan másoké is, ahogy én sem vagyok egyedül.
A "micsoda különbség" nem feltétlen jelent minőségi különbséget, de későre jár, hogy ezt leírjam, meg amúgy sem akarnád megérteni.
Röviden: személyes véleményem szerint, sehonnan a világból nem kell gyereket importálni népesség növekedés miatt, vagy hogy legyen ki dolgozzon. Meg kell teremteni azokat a feltételeket, hogy érdemes és gazdaságos legyen magyarországon gyereket vállalni.
Ja, tolinoval nem mindenben nem értek egyet. Csak arra vagyok kíváncsi, kiskedvenc ernoe agresszív megnyílvánulása mennyire elfogadott. Mert az nem rossz fogalmazás volt.
Egyébként, ha te felelnél az oldalért, lehet hogy már csak egy páran dumcsiznátok itt ernoe, ladysla, te, meg még egy páran.
 
Lemaradt: te nem vagy ellenzék, te ellenzéki szavazó vagy. Csürhe alatt, az ellenzéki politikusok összeségét értem. Nyilvánvan köztük normális ember, csak nem a vezetők közt.
 
Fejezd be a csurhezest,mint ahogy baratodnak is szoltam hogy fejeze be .
Ugyan nem en irtam Ernoe es mit tesz fel mit nem. Kell tudni ugy tarsalogni hogy ne sertsuk meg a beszelgeto partnereinket, ha nem megy akkor mashova kell menni.
Aki nem tudja becsomagolni mondandojat arra nem vagyunk kivancsiak.
 
Demokratikus Europa

NEM CSAK SOROS, ÉS GYURCSÁNY!
MOST MÁR RÓNA IS!
DE! SAJNOS IGAZA VAN!

MSZP XVI. kerületi szervezete

DRÁMAI KIJELENTÉS
Róna Péter közgazdász, az Oxfordi Egyetem oktatója szerint Orbán célja az, hogy Magyarországot kidobják az Európai Unióból.
Szándéka egy diktatúra létrehozatala, amit valójában már el is kezdett.
- Ezért megy módszeresen és szándékosan szembe az EU alapszerződéseiben foglaltakkal.
- Ezért provokálja a tagországokat.
- Ezért szegi meg az uniós szabályokat.
- Ezért nem tesz eleget az EU felszólításainak.
- Ezért utasítja el az európai civilizációt, az európai kultúrát.
- Ezért rontja, lehetetleníti el Magyarország eddig sem fényes helyzetét az Európai Unióban.
Megszállta a nemzeti intézményeket, a tudományos, kulturális életet, azokba lekötelezett embereit ültette (6–9 évre bebetonozva).
Elfoglalta a gazdaság meghatározó szektorait, a belső piacok egyes területeit hűséges vazallusai kapták.
Az egyetemek, kulturális intézetek modellváltásával biztosítja az EU-pénzek lefölözését.
Elérte, hogy már nem tekintik hazánkat demokráciának, teljesen elszigetelődtünk, magunkra maradtunk, aminek komoly következményei lehetnek.
Brüsszelt vádolja a nekünk "járó" felzárkóztatási pénz visszatartásáért, belügyeinkbe való beszólással.
Azt hazudja, hogy az Európai Unió bántja a magyarokat.
Ez kamu, mert az EU pont védeni próbálja a magyarokat, mégpedig éppen tőlük, kiket csak a lopás érdekel.
Mindezt a közvéleménynek úgy akarja tálalni, hogy nem volt más választása, mint – a Néppártból való kilépéshez hasonlóan – kivezetni Magyarországot az EU - ból.
Aki a Fideszre szavaz, az EU-ból való kilépésre mond igent.
Cselekednünk kell, hogy elkergessük a NER-t és visszavegyük a jövőnket!
Ezért kell őket legyőzni 2022-ben.
Aztán jöhet az elszámoltatás!

1635655259300.png
 
Ja, a szocialista értékre gondolsz, azzal biztos jó sok gyerek hasát meg lehet tölteni.
Nincs igazad - 1990-ig messze kevesebb ember élt olyan szegény körülmények között, mint most, s az éhezésnek ez a szintje is ismeretlen volt.
Nem mondom, hogy az volt a Kánaán, egyáltalán nem, de ismeretlen fogalom volt az éhezés. Ma nem az.
Nem volt banán, és várni kellett az autókra 2-3 évet, esetleg télen nem volt paradicsom?
Szerintem a lakosság jelentős része a létbiztonságát teszi első helyre, nem a gépkocsit, nem a mangót és társait.
 
Gagamail #171
Én meg meg voltam róla győződve, hogy ez a fórum arra is szolgál, hogy leírhassuk a véleményünket. Akkor is, ha a másiknak nem tetszik.
Talán pont Melitta írta, hogy ernoe tényekből, adatokból alakítja a véleményét, tolino meg érzelemből .
Kérdezném, az tilos?
Ezért most külön a kedvedért kihangsúlyozom: személyes véleményem szerint, a mai magyar ellenzék egy csürhe.
Ahogy szerinted azorbán egy rasszista, fasiszta, homofób, gyűlöletkeltő, tolvaj gazember. Ez a te véleményed, és még sokan másoké is, ahogy én sem vagyok egyedül.
A "micsoda különbség" nem feltétlen jelent minőségi különbséget, de későre jár, hogy ezt leírjam, meg amúgy sem akarnád megérteni.
Röviden: személyes véleményem szerint, sehonnan a világból nem kell gyereket importálni népesség növekedés miatt, vagy hogy legyen ki dolgozzon. Meg kell teremteni azokat a feltételeket, hogy érdemes és gazdaságos legyen magyarországon gyereket vállalni.
Ja, tolinoval nem mindenben nem értek egyet. Csak arra vagyok kíváncsi, kiskedvenc ernoe agresszív megnyílvánulása mennyire elfogadott. Mert az nem rossz fogalmazás volt.
Egyébként, ha te felelnél az oldalért, lehet hogy már csak egy páran dumcsiznátok itt ernoe, ladysla, te, meg még egy páran.
Nem tilos érzelemből írni, mindenki megteszi, én is. (Általában meg is bánom.)
De éljenezni egy kirekesztő szövegnek, az szerintem sem megengedhető.
Én még nem tiltottam ki innen senkit, és a párbeszéd pártján állok, de csak azzal, aki érveket sorol, s nem azzal, aki minősíti a többieket.
Köszönöm, hogy megkülönböztetsz a politikusoktól, de tényleg vannak köztük értelmesek, s abban is egyetértünk, nem mindenki az.
Sőt, nyilván karrierista is van köztük is, szép számmal.

Azonban ők azok, akikkel egyetértek abban, hogy az ország rossz irányban halad, s nem én állok oda, hogy ezen változtassunk, mert nem akarok. Így ők azok, akik képviselnek.
Választóként ezen is változtatni kell, hogy bármely politikus önjáró legyen, a saját boldogulását építgetve a pozicióval.
Ez az ügy nálunk még gyerekcipőben jár, de már van rá igény.
 
Melitta #176

Rendben, értettem! Ezentúl, a szerencsétlen, tesze-tosza ellenzék szóösszetételt fogom használni a csürhe helyett, (aminek a jelentése, abban az értelemben, ahogy én használtam: fegyelmezetlen, rendezetlen, zajongó embercsoport.)
Szerencsétlen tesze-tosza, hiszen 12 éve ellenzékben van, és jó esélye van rá, hogy a következő vállasztást is bukni fogja, mert képtelen az összefogásra, a valóságban nincsenek igazi terveik a kormányváltásra, nem tudják, vagy nem akarják felfogni, hogy amíg gyf, és most már a kedves neje is itt van addig nem fognak választást nyerni.
Ahhoz az kellene, hogy legyen végre - a fideszen kívül - egy olyan akármilyen oldali párt, ami szigorúan elhatárolódik gyf-től, a nejétől, és a pártjuktól, ráadásul úgy, hogy meggyőzze a választókat arról, hogy később sem paktál össze velük, és sikeresen ellen tud állni a felőlük jövő támadásoknak. Plusz kéne még egy olyan valaki ennek a pártnak az élére, akinek legalább annyi esze van a politikához, mint gyf-nek... hoppá, a kör bezárult, nincs ilyen. Akár a 22-es csapdája: az egyetlen, aki (esetleg) képes lenne a győzelemre, maga az ok, amiért nem győzhet.
Remélem, hogy a szerencsétlen, tesze-tosza kifejezés nem számít durvábbnak, mint a fasiszta, náci, tébolyodott stb.

Tolinot nem ismerem, nem a barátom. Éppen meg akartam nézni ki ő, mikor láttam, hogy ki lett tiltva.
Aztán olvasom ernoe-t:

- Mondtam már, hogy ne hozzd szóba ezt a "kalergi vádat" mert belédrugok
- Az én gyerekeim nem a "fajkeveredés pestisei" ... vedd végre tudomásul,

Visszaolvastam, hol nevezte tolino a "fajkeveredés pestisei"- nek ernoe gyermekeit.
Sehol.
Nyilván abban a bizonyos Kalergi -ról szóló írásokban van, amit tolino nem ismer annyira, mint ernoe.
Rákerestem arra is, hol hatalmazod fel ernoe-t arra, hogy megszabja másnak, mit hozzon szóba, mit ne.
Ezt sem találtam sehol.

Gagamail #179

Én meg mindig érzelemből írok, és még sosem bántam meg. Persze ezeket az érzelmeket a nyitott szemmel, odafigyelve átélt, és aztán többször átgondolt, elemzett történések, tények alakították ki bennem.
Egy pár ezek közül:

- 2006-ban azonosító nélküli rendőrök gyepálták a népet Budapest utcáin. Általános iskolai osztálytársnőm, 5 hónapos terhesen ment volna haza, klasszikus szívgödör ütés, a baba elvesztése, soha többé nem lehet gyermeke.
- Barátomnak, aki egy legyet nem képes agyoncsapni, egy kapualjba huzódva, viperával törték el a karját, ahogy a fejét védte.
- Engem csak karon lőttek gumilövedékkel, három év múlva tűnt el a nyoma.
- Gergényi Péternek, akkori BRFK vezetőnek, a hír, vagy az echo tévében bejátszották az azonosító nélküli, viperával felfegyverzett rendőrőkről készült felvételeket, a kamerába nézve, nevetve nyilatkozta, hogy ez nem igaz, nem tud róla.

Írok ide, egy abszolút magánvéleményt, lehet az utolsót.
Hangsúlyozom, az én véleményem, és csak a kétharmad megszerzése utáni, mondjuk egy hétre vonatkozik, a hét letelte után már késő, a kialakult helyzetben értelmét vesztette.
OVI legnagyobb, hibája, hogy a kétharmad életbe lépése utáni egy hétben, nem függesztette fel a halálbüntetést gyf, és Gergényi Péter esetében. Megelégedett a "fülkeforradalommal", pedig ahogy Antall József mondta a félresikerült rendszerváltásról: "Tetszettek volna forradalmat csinálni"
Ha akkor megteszi, most jobb lenne az ellenzéknek(tényleg ennyire előrelátó?), ha pedig mi anno tetszettünk volna, és forradalmat csinálunk, mind jobban jártunk volna.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,317
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére