„Egyelőre a baloldalon nem sok optimizmusra okot adó jelenség van”

A politikus a baloldal választási esélyeiről, Botka László miniszterelnöki ambícióiról és Gyurcsány Ferenc szombati évértékelőjéről beszélt sajtótájékoztatóján. Bizonyos kérdésekben ugyan egyetért a szegedi polgármesterrel, de nem örül annak, hogy Gyurcsány nem kívánatosságáról beszélt az MSZP volt választmányi elnöke.

Szegeden járt Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke hagyományos évértékelőjét szombaton tartotta, az újságírók erről is kérdezték a több pártot megjárt és több miniszterelnökről – köztük Gyurcsányról – korábban könyvet író politikust. A volt miniszterelnök ugyanis úgy fogalmazott a hétvégén, hogy az általa demokratikusnak tartott pártoknak együtt kell működniük a választási győzelem eléréséhez.

Szavai szerint az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, valamint szeged szocialista polgármestere, Botka László viszont „egy kéretlen királycsináló invitálására, egy ideje a hátunk mögött titkos tárgyalásokat folytat”. Nem a királycsináló személye a fontos, azokkal van baj, akik ebben részt vesznek és nem látják, hogy milyen játéknak válnak a részeseivé – tette hozzá akkor. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője később kimondta, konkrétan Lengyel László politológusra gondolnak, aki már a Pénzügykutató Zrt. szegedi rendezvényén kiált Botka László miniszterelnök-jelöltsége mellett.



„A radiális jobboldal egységes, de a baloldalon több kisebb és közepes párt van. Egyelőre még nem tisztázódott, hogy milyen módon áll össze ez a ’demokratikus oldal’, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, s egyáltalán sikerül-e egységes erőként fellépnie. Ha nem lesz összefogás, akkor az egyrészt a hatalmon lévő Fidesznek egy óriási szívesség, másrészt a Jobbik malmára hajtja a vizet, mert ha ki is alakul egy kormányváltó hangulat, sokan akkor sem egy széttöredezett oldalra szavaznának” – magyarázta Debreczeni József.

A helyzetet maguk számára „nem tartja túl vigasztalónak”. Úgy látja, a Párbeszéd-féle előválasztási elképzelés nem hozott eredményt, nem bírtak róla megegyezni. Ezt követően az MSZP vetette fel saját koncepcióját erről, majd Botka László jelent meg miniszterelnök-jelöltként, s beálltak mögé a szocialisták, gyakorlatilag lemondva az előválasztás lehetőségéről. A szegedi polgármesteren kívül pedig bejelentkezett Lattmann Tamás is kormányfőjelöltnek. „Egyelőre a baloldalon nem sok optimizmusra okot adó jelenség van” – zárta gondolatmenetét.



A közíró-politikus Gréczyhez hasonlóan kritizálta Lengyel Lászlót, mert „olyan együttműködési koncepcióval állt elő, amelyből Gyurcsány Ferenc kimarad”. „Nem tudom, hogy mit reméltek attól, hogy meginvitálták Niedermüller Péter alelnököt. Talán valami belső puccsban bíztak. Egy dolgot le kell szögeznem, a DK-nál szilárdabb kohéziójú, stabilabb vezetésű párt egészen biztosan nincsen – kivéve esetleg a Fideszt” – fogalmazott. Elismerte, hogy szervezetük az MSZP-t Gyurcsánnyal elhagyók pártja, az ő személyén alapul, ezért nincs nélküle DK. Nem lát más megoldást, mint az összefogást, azaz a baloldal minden körzetben egy jelöltet indít, de azt részletkérdésnek tartja, hogy ez miként valósul meg. A külön pártlistákat mindenesetre nem támogatja, mert így szerinte elvesznek a töredékszavazatok. Ha több kormányfő-jelölt lesz a baloldalon, az meglátása szerint azt üzeni a választóknak, hogy még ebben sem bír megegyezni az ellenzék. „Lesz Vona Gábor, Orbán Viktor, meg ezen a térfélen öt-hat jelölt” – ezt nem gondolja jó döntésnek. Egyetért Botka Lászlóval abban, hogy „közös jelölt, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt”. Ugyan minősíthetetlennek tartja, hogy a Lengyelhez köthető egyeztetésben a potenciális politikai partnereik részt vettek, de „nincs helye se a neheztelésnek, se a sértődésnek”.

Debreczeni József nem tud arról, hogy Botka tárgyalt volna már a DK-val vagy Gyurcsánnyal – ma ugyanezt nyilatkozta a párt szóvivője is. Megjegyezte, furcsának tartja, hogy a szegedi polgármesterre, mint egyszemélyes delegációra bízta a tárgyalásokat az MSZP. „Nem sok jót ígér, hogy Botka László is tett olyan kijelentéseket például, hogy Gyurcsány nemkívánatos. Sajnos a baloldalon a Messiás-várás és a bűnbakkeresés jellemzi a lelki állapotokat, s azt hiszik egyedül egy, a volt miniszterelnök nélküli lista kellene csak Orbán Viktor legyőzéséhez. Ez szerintem nélkülöz mindenfajta racionális megnyilvánulást” – mondta az elnökségi tag. Hozzátette, „Gyurcsány Ferencnek nincsenek miniszterelnöki ambíciói”, s „nem fog visszatérni a Gyurcsány-korszak attól, hogy a volt miniszterelnök rajta van a listán, valamint bekerül a parlamentbe”.



Tóth Marcell

dk1.png
 
Szerintem a jobbik a fideszre veszelyes es nem az mszp re. 180 fokos fordulatot nem tesznek a szavazok csak egy egy politikus.
A szelsoseges ideologia csak rosszat hozhat az orszagnak. Nem szalonkepes az Euba.
Volt mar szelsoseges kormanya Mo nak nem is egy, mindket Vh.ban igen nagy arat fizetett az orszag , nem kene ismetelni a tortenelmet.
A Jobbik így be simul az átlag pártok közé.
A támogatóinak ez nem biztos hogy tetszeni fog.
 
A 2013. január 26-i dátummal keltezett választási programjukból. (22. oldal közepe)

"Az adózási morál javítása érdekében a jövedelemadózásban azt kezdeményezzük, hogy a személyi jövedelemadó alapkulcsa a társasági adó kulcsával azonos legyen. Az Orbán-kormány által bevezetett egykulcsos személyi jövedelemadó társadalmilag elfogadhatatlan újraelosztást jelent a magas jövedelműek javára, az alacsony jövedelműek terhére. Ezt a jövedelem-újraelosztást második adókulcs bevezetésével és adómentes alsó sáv bevezetésével, vagy az adóvisszatérítés visszahozatalával meg kell fordítani.

Mindezt figyelembe véve, a Demokratikus Koalíció olyan két, illetve az adómentes minimumot figyelembe véve háromsávos jövedelemadóztatást kezdeményez, amelynek általános kulcsa 16-18 százalék között kerül megállapításra. A legalacsonyabb jövedelem (500-600 ezer forint) legyen adómentes. A második kulcs 26-30% legyen (5-6 millió Ft. körül).
Ezt a személyi jövedelemadót javasoljuk kivetni mind a munka-, mind a tőkejövedelmekre (kamatbevételre, bérbeadásból származó jövedelemre, ideértve a termőföld bérbeadásából származó jövedelmet).
"

UPDATE

Sokak Magyarországa
, 2016. február 13. (17. oldal, 3.3.3. Méltányosabb adózást)

"A számított társasági adó egyharmada a különböző kedvezmények miatt be sem folyik a költségvetésbe. A 200 milliárd forintnyi kedvezménynek csak az elenyésző része illeti a kis- és középvállalkozásokat, míg van olyan multinacionális cég, amely sokmilliárd forint eredmény után sem fizet társasági adót. Az adórendszer átalakítása a főbb adónemeket az alábbiak szerint érinti:

• Megvizsgáljuk a társasági és az iparűzési adó egységes értéktöbblet-típusú adóval történő kiváltásának a lehetőségét (két adóból egy adó). Ezzel azokat a cégeket is bevonjuk az adózásba, amelyek azt eddig törvényesen kikerülték. A vállalati szféra adózása így kiegyensúlyozottabb lesz, és összességében több adó folyik be a költségvetésbe. Az önkormányzatok is ebből az adóból részesednének.

• Az általános forgalmi adót célzottan csökkentjük. Csökkentjük az alapvető élelmiszerek, a megújuló energiatermelés adóját, megszüntetjük az internet ÁFA-terhét.

• Az egy- vagy többkulcsos SZJA-ra vonatkozóan további vizsgálatokat és vitákat tartunk szükségesnek, minthogy a kétféle rendszer alkalmazásának társadalmi, gazdasági következményei jelentősen eltérnek egymástól Megvizsgáljuk az egykulcsos adó fenntarthatóságát (esetleg bizonyos módosításokkal, például a magasabb jövedelműekre kivetett kiegészítő szolidaritási adóval), de napirenden tartjuk a többkulcsos SZJA bevezetését is Az egy- vagy többkulcsos SZJA kérdésében a Demokratikus Koalíció társadalmi vitát követően alakítja ki végleges álláspontját."

Köszönöm, hogy kikerestétek.

Csak éppen semmit nem tudok vele kezdeni, azt támasztja alá inkább, amit én mondok.

A 2013-as rész: A jövedelmek ÉVES adatok. Tehát, az nem fizetne adót, akinek ÉVI 5-600 ezer forint a jövedelme, azaz 45-50 ezer forint havonta = kb 150 EUR/hó. Ez kisebb, mint az akkori nettó minimálbér (bruttó 98.000/hó). A program lényege tehát, hogy aki minimálbér alatt keres (?) az ne fizessen adót. Az 5-6 millió pedig bizony az a réteg volt 2013-ban, amihez én tartozom. Arról sem szól a fáma, az 500 ezer és az 5 millió közöttiekkel mi lenne. Nem világos a három kulcs sem, csak az első kettőről hallunk.

A 2016. februári UPDATE-ben nincs értékelhető adat a jövedelemadónál, csak az, hogy "megvizsgáljuk". Ismerve azonban azt, hogy mi az alapvető hozzáállás, a vizsgálat eredménye úgyis a kétkulcsos adó lenne.
A 2017-es minimálbér bruttó 127.000 Ft. Nettó 114.000 forint/hó két gyerek esetén (kb. 360 EUR/hó). Szóval, NAGYON GYANÚS, hogy én a nettó 400 ezremmel és az összesen ebből élő 4 tagú családommal Gyufa szemében a NAGYON GAZDAGOK táborába tartoznék, kb 10 ezer forint/fővel (30 EUR) a hivatalos létminimum felett. Nincs családi adózás, csak mondom. Mégis, mi tessen nekem ebben?

És még valami: Ha a középréteg alsó fele, azaz az évi 5-6 milliós jövedelmek adója 30% lesz, akkor megint előretör a fekete gazdaság, ahol csak lehet, azaz a teljes nem állami és nem multi vonalon: lesz egy hivatalos bér, olyan havi 80 nettó, és lesz egy nem hivatalos, ennek akár a duplája, háromszorosa, ZSEBBE. És akkor ki fog gyakorlatilag fizetni: a multinál dolgozók, pénztárostól a vezetőkig, meg a közalkalmazottak. Remek. Én, a GAZDAG majd nyomorgok, ő, a SZEGÉNY, aki zsebbe kapja a kb. ugyanakkora nettót, mint az én bruttóm, meg Mercedessel jár, és kap mindenféle támogatást, én meg nem. Ez pontosan így működött a Gyurcsány kormányok alatt.

Szerintem egykulcsos, megfizethető SZJA kell ÉS kemény, sok-sok éves börtön az adócsalásért, a fekete munkáért, NAGYON KEVÉS kivétellel, és egy minimummal, amit egyszerűen lehet adminisztrálni. Arra gondolok, ha egy falusi öreg nyugdíjas megkér valakit, hogy ásson ki egy kisebb gödröt 1000 forintért, vagy menjen el helyette bevásárolni, az lehet a kivétel.
A büntetés pedig nem csak a fekete munkáltatónak, hanem a fekete munkavállalónak is egyformán járjon! Most a munkavállalót nem büntetik, ha feketén dolgozik. Pedig sokszor még munkanélküli segélyt is felvesz közben. A közmunka programmal próbálják ezt kordában tartani (aki munkanélküli, de nem hajlandó közmunkára menni, az többet nem kap segélyt, ha jól tudom), de ez önmagában kevés. Ha a feketemunkást is keményen büntetik, akkor a munkáltató is nehezebben fog ilyet találni.
 
Utoljára módosítva:
Nem minden áron válaszolok, de ha nem a Te gondod, túl egyszerűen intézed el, és ez így nem korrekt.
"falrengető adó", "8.333Ft/hó= kétfős vacsora" - 1. akinek a havi jövedelme 100.000-120.000 forint körüli, esetleg nyugdíjasként még ennyi sem, esetleg munkanélküli, ott ne számoljunk se mozijeggyel, se vacsorával. A 3. héten pénze sincs, legfeljebb tartalék a kamrában, ha az alapszolgáltatásokat kifizette. Ők azok az emberek, akik nem éheznek (persze ezt a fogalmat is feszegethetjük), de nem is nyaralnak, nem olvasnak, a háztartási gépeik öregek, vagy hitelből vásárolták, esetenként számlákat görgetnek maguk előtt, ha van autójuk, az sem egy használt BMW5-ös, ha ajándékoznak, azt szerényen teszik, és drukkolnak, hogy utolsó héten nehogy beteg legyen valaki, mert gyógyszerre már nincs pénz.
Ezek azok az emberek, akik nagyobb részt megpróbálják (ha néha késve is), de befizetni azt a fránya adót, amiért cserébe ők takarítják az utcát (nem úgy mint Pesten), ők fizetik ki az önrészt, ha aszfaltoznának, ők hozzák rendbe a járdát, ha hozzák, mert az önkormányzat nem, rendeletben kötelezettek az utcai fák "karbantartására" (kereszteződések beláthatósága, elektromos vezetékek), stb.
2. A befizetett adót a lakosságra kell költeni, szerintem. Nem teheti meg senki, hogy valaki számára kedvezményt ad, azon az alapon, hogy ő majd mennyit jót tesz cserébe az ott élőkkel. Ez mesekategória - és bár mesét szerettem hallgatni, de ha egy 320 milliárdos hasznot termelő cégről beszélünk, ott nem realitás a jótétemény. Ez a mese sántít. Kőkemény üzlet, feltételek, amit teljesít, ha ... Na a "ha"-ról a környék nem tud.

Talán a nagy teljesítményű szénszűrőkről sem, amiknek nem szabad kiengedni a levegőt tisztítatlanul (mert pl. a szálló por karcinogén anyagokat tartalmaz), a csapadékvíz ülepítőről sem, ami az épület felületéről gyűjti az esővizet, mert még azt sem lehet a földre csakúgy kiengedni, a két nagy teljesítményű fúrt kútról, amiből a termeléshez szivattyúzzák majd a vizet (mi lesz/mi lehet a környék kútjaival? - legalább egy hatástanulmányt megért volna), s ha nem elég, a közműhálózatból pótolhatják a szükségletet, a keletkezett szennyvízről (amivel kapcsolatban már voltak problémák az előző gyártási folyamatoknál is - és valahogy érdekes módon nem sikerült a gyárba bejutni, mert mindig más passzintotta le a hivatalos érkezőket) már nem is beszélek.
Ki fogja ezt a drága, jótét lélek gyárat, működés közben ellenőrizni?

Adót fizet majd az országnak, nyilván, ahogyan az Auchan, a Tesco, stb. Ez számít.

Szerintem az a baj ebben az országban, hogy az egyén, mint olyan, nem számít. Naponta ötször dörgölik az orrod alá - "senki vagy". Az emberek véleménye, az érdekei, az igazsága, a jogai - mindet felülírja a hatalomféltés és az autokrácia. Kicsiben is, nagyban is.

Sosem szavaznék a Fideszre, mert ezt a nézetet erősíti - halál nem érdekel, mennyi pénzt hoznak az országba, -nak. Engem az emberi értékek érdekelnek, és ez a társaság egy félművelt, csak a pénzt, a bevételeket néző, a jogrendszert labilis semmivé silányító, saját hasznáért minket bármikor eladó banda.

1. Szerintem nem egyszerűen intézem el.
A városiak sem állnak sokkal jobban, sőt. Igaz, nem takarítják az utcát, de cserében fizetniük kell a közös költséget A többség Budapesten ugyanis nem családi házban lakik. Nem opció, hogy takarítok vagy fizetek: fizetek. Itt is sokan élnek 100-200 ezerből, és a nyugdíjak sem magasabbak. És nem igazán lehet spórolni például a fűtésen.
Akkor matekozzunk: Az olcsó rezsijű lakások belekerülnek havi 35-40 ezerbe. Nem a vidéki, 8.333 forinti, 100 m2, garázs és tetőtérrel méretben, hanem a 40-50 m2-panel, parkolóhely nélkül. Gyanítom, hogy az adót is figyelembe véve nincs nagy különbség a terhek között. És városon mindent a boltban veszel, mert nincs pl. konyhakert meg gyümölcsfa. És nem mindenki 5-ös BMW-vel jár. Sőt. A belvárosban sokaknak, akiknek van kocsija, nem használja, mert ha elmegy vele valahova nem talál parkolóhelyet. Ez viccesnek hangzik, de igaz. Szerintem erősen csúsztatsz azzal, hogy a legmagasabb helyi adót említed csak, ami a valóban nagy méretű ingatlanokhoz tartozik. És ha nagy a ház, és nem bírja fizetni a 8.333 ft-ot, akkor el lehet adni, és elmenni kisebbe. De egy 40 m2-es panelból nincs hova! Ja, de igen van: vidékre, az általad említett Budapest környéki faluba, a 100 m2 alatti házba, ha ki tudja fizetni a panel árából.

2. Az ilyen üzemek nagyon szigorú feltételek mellett dolgoznak. Sokkal nagyobb a tisztaság, mint egy normál, magyar üzemben. Működtetnek környezetirányítási rendszert, és komolyan is veszik. Ettől tehát nem félnék. Írod a szűrőt a kéményen. Ilyet nem láttam még családi házon, pedig sok helyen szemetet égetnek, tele műanyagokkal. Az esővizet nem azért nem lehet "csak úgy" kiengedni, mert baj van vele, hanem mert sok: van az épület teteje és a parkolók, utak felülete. És nincs akkora szabad telek, ami ezt el tudná nyelni. Hozza a port, faleveleket, időnként apróbb kavicsokat, némi szemetet is, amit érdemes leülepíteni, mielőtt kiengedik a csatornára, mert különben eldugulna. Az ülepítés kizárólag a szilárd szennyezőanyagokat távolítja el. De ugyanez a helyzet a bevásárló központokkal, nincs ebben semmi ördögtől való.
A helyi kútvízről nincsenek információim, de a kutak MO-n sok helyen nem ihatók. Ennek az az oka, hogy amikor megjött a vezetékes víz, de a csatorna nem, akkor hirtelen lett mindenhol fürdőszoba, mosógép, aztán mosogatógép, és egy csomó vegyszer, ami addig nem volt. Ez nem baj, a baj az, hogy csatorna nem jött a vízvezetékkel együtt. A szennyvíz tehát ment bele a kútba. Így aztán elég változatos betegségeket lehet tőle most kapni. Gyanítom semmi másra nem jó, csak ipari víznek meg WC lehúzásra, mosásra (ruha), TALÁN öntözésre. De az öntözési célú felhasználáson kívül macerás, mert a házban akkor két vízvezetéket kell kiépíteni, egyet az ivóvíznek, egyet meg a "szürke" víznek. LEHET, hogy Göd pont kivétel, de nem tudom, tényleg. Én rengeteg ilyet láttam már. Ha egy faluban valami havaria, például csőtörés nincs víz, akkor általában forralni kell a kútvizet (a fekália és coli miatt), vagy még az után sem használható, és jön a lajtos kocsi meg a palackozott/zacskózott víz.
 
Utoljára módosítva:
[QUOTE="Melitta,
Politologuskent utana nezhetsz Majtenyi jelolesenek de o maga is elmondja, csak meg kene hallgatni es valamivel jartasabb a torvenyekbe nalad.[/QUOTE]

Melitta, hagyd már ezt a kapálodzást.
Aranyos vagy s olyanokat irsz, hogy na.... meg min alapszik ez az egész kategorikus kijelentésed? Hogy vagy képes állást foglalni ismeretek nélkül?
Majtényi nyilván egyes saját területeken otthon van. Tehát nyilván bizonyos területeken igy van, bizonyos területeken meg nem.

Maradjunk annál - leirtad, Majtényi kap 40 szavazatot. Én meg leirtam, szimpla politológiai meggondoláson maradva, "emociók, szimpátiától mentesen", hogy nem kap, esélytelen.Meglátjuk.
 
Utoljára módosítva:
Nos újabb kormányzati húzás erre válaszol a baloldal?
- Az élelmiszer-kereskedelem multijait ki kellene szorítani az országból és nemzeti érdekkörbe vonni a kiskereskedelmet - mondta Lázár János országyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Vásárhelyen, a Tarjáni Olvasókörben tartott lakossági fórumon.
Azzal folytatta: tarthatatlan, hogy sem a termelés, sem a feldolgozás, sem az értékesítés nincs zömében magyar kézben. Megjegyezte, a kormány 350 milliárd forintot különített el élelmiszeripari fejlesztésekre, hogy az agráripari piacon visszaszerezhessük korábbi pozícióinkat, és ne külföldi tejet, sajtot, gyümölcsöt kelljen vásárolnunk a boltokban
 
45 évet éltem Pesten, ebből 20-at lakótelepen, ismerem mindkét lakhatást.

Budapesten elképzelhetetlen, hogy a lakosság fejenként több százezer forintot fizessen azért, hogy az utca burkolatát rendbehozzák, ami ráadásul önkormányzati tulajdon. Elég ez az egy példa.
Látom a különbséget, és tény, van gyümölcsfa, van kert, de itt sem opció a takarítok és fizetek, mi ugyanis takarítunk is, és fizetünk is. Ezért a felháborodás. Sőt még meg is büntetnek, ha nem "síkosságmentesítesz" (ez egyező Bpesttel), igaz az nem érdekli az önkormányzatot se Gödön, se Sződön, se Fóton, hogy a járda megfelelő minőségű e mindehhez. Ez is egy példa. Ha kavicsos, kopott a felület, felajánlanak 20% -ot az anyagok árából - a szakmunka és az anyag fennmaradó ára a te gondod. ???? Közterületről beszélünk!

Nem versenyezni akarok, hol jobb, hol rosszabb - mi azért költöztünk el Pestről, azért vállaltunk plusz anyagi terhet, mert úgy gondoltuk, jobb lesz. Jobb is. A fenntartási költségek azonban nem lettek alacsonyabbak, hiszen itt ugyan nincs közös költség, de van építményadó, nincs télen-nyáron távfűtés számla, de van felújítás-karbantartás bőven, mert ha nem szánsz rá pénzt, energiát, hamar elszalad a ló (pl. kötelező fűnyírás, minden felszerelésével). De vállaltuk, nem panaszkodom, csak ezek is tények.

De nagyon eltávolodtunk az eredeti témától - Nem én állítottam azt, hogy vidéken jobb vagy rosszabb, hanem szóba került Gyurcsány, aki (természetesen mindenért ő a felelős, még a nap is azért nem süt, mert ő létezik (???)), ki akarta vetni az építményadót, és milyen jó, hogy nem tette, a galád.

Erre reagáltam, hogy itt száz éve van, Gyurcsány előtt is volt, a hozzákapcsolódó jogok viszont erősen korlátozottak, sőt, inkább kötelességeid vannak, mint jogaid. Persze biztosan van olyan, aki szerint erről is ő tehet - sajnos el tudom képzelni.

Gyurcsány Ferenc egy párt elnöke, akiknek több százezer biztos szavazója van. Ennyi.

Meg kell csinálni a szavazatarányos választási rendszert, és akkor nincs vita - a Fidesz 33%-os véleményt képviselhet, a DK. 4-5-öt.
Nem kell ennyit vackolódni.

Úgy látom, a Fidesznek nem ez az érdeke, sőt, úgy manipulál, hogy nekik lejtsen a pálya. Na, ez a szemétség, szerintem, mert ez nem az ő országuk, hanem mindannyiunké!
 
Utoljára módosítva:
[QUOTE="Melitta,
Politologuskent utana nezhetsz Majtenyi jelolesenek de o maga is elmondja, csak meg kene hallgatni es valamivel jartasabb a torvenyekbe nalad.

Melitta, hagyd már ezt a kapálodzást.
Aranyos vagy s olyanokat irsz, hogy na.... meg min alapszik ez az egész kategorikus kijelentésed? Hogy vagy képes állást foglalni ismeretek nélkül?
Majtényi nyilván egyes saját területeken otthon van. Tehát nyilván bizonyos területeken igy van, bizonyos területeken meg nem.

Maradjunk annál - leirtad, Majtényi kap 40 szavazatot. Én meg leirtam, szimpla politológiai meggondoláson maradva, "emociók, szimpátiától mentesen", hogy nem kap, esélytelen.Meglátjuk.[/QUOTE]
Te a 40 szavazattal vitaztal, es nem Maktenyi eselyerol, amivel en is tisztaba vagyok ,hogy csak a csoda segithet hogy megnyerje Adlerrel szemben.
Miert gondolod ha valaki nem el otthon az nincs semmenyire kepbe az esemenyekkel? Nem kapalozok , de a kulturalt politikai velemeny akar melyik partrol elvarhato meg akkor is ha Gyurcsany fobiad van.
Nekem is de neked is tiszteletben kell tartani minden partot es annak szavazoit , meg akkro is ha nem szimpatizalsz vele. Nem erv a kapalozas foleg politologustol.

Hogo100
Tegyuk fel igazad van ,es az adozassal nem gyozott meg a DK vagy az ellenzeki partok programja.
Az egykulcsos ado miatt szerintem tobb a fekete munka , es a kozmunka meg egyenesen minusz elojelu, hisz egyenesen a koltsegvetesbol megy ra minden filler, az 50ezer Ft melle a tb es a csaladi segitseg pl iskola ingyen ebed tankonyv stb.
Raadasul nem is tart 12 honapig , es amikor nincs akkor mi van? nem esznek vagy nem futenek?
Jobbnak latom ami nalunk van , kotelezo onkentes munka amiert nem jar semmi, de gyakorlatot szereznek, es ha nem vesz reszt benne nem kapja meg a segelyt.
Senki nem fogja leigazolni neki az orakat ha nem megy el dolgozni, mert mindenkinek jol jon a segitseg, es aki erre raszorul annak is mert a szakmajaba tud kello gyakorlatot igazolni es referenciat kapni munkajarol.HA nagyon szerencses lehet meg fel is veszik oda ahol onkentesen dolgozott.

Hogy a kozmunkasok tamasztjak a lapatot meg a seprot, vagy a leadott kozalkalmazottak kozmunkaskent valo visszafoglalkoztatasuk 50Ft ert semmire nem jo csak generalja a szegenyseget es torzitja a gazdasagot.
 
45 évet éltem Pesten, ebből 20-at lakótelepen, ismerem mindkét lakhatást.


De nagyon eltávolodtunk az eredeti témától - Nem én állítottam azt, hogy vidéken jobb vagy rosszabb, hanem szóba került Gyurcsány, aki (természetesen mindenért ő a felelős, még a nap is azért nem süt, mert ő létezik (???)), ki akarta vetni az építményadót, és milyen jó, hogy nem tette, a galád.

Félreértesz. Nem az volt a bajom vele, hogy általában be akarta vezetni az ingatlanadót, hanem az hogy erre előkészülve a villáját társasházzá alakította papíron. Mert a progresszivitás miatt jobban megérte volna 4-5 db lakásért adózni, mint egy hatalmas villáért.
 
Félreértesz. Nem az volt a bajom vele, hogy általában be akarta vezetni az ingatlanadót, hanem az hogy erre előkészülve a villáját társasházzá alakította papíron. Mert a progresszivitás miatt jobban megérte volna 4-5 db lakásért adózni, mint egy hatalmas villáért.
Ez sem tisztességes, ha igaz (bocsi, tudod, messziről jött ember ...) ebben egyetértünk, és nem mentegetem, a stikli az stikli - igaz bennem is megszólal azonnal az, hogy nem vette fel, pontosabban egy gyermekalapítványnak utalta át a miniszterelnöki fizetését, ami viszont figyelemreméltó.

S az tény, akkor is melléállok, amikor Orbán és a sleppje ekézi, mert Orbánék székházügye már anno kiakasztott. Akkor valahogy nem volt ilyen élesszemű a köznép, csak amikor a szájukba adták, kit kell utálni, s lehetőleg hetente körbehordozni, mint a véres kardot, akkor alkottak új igét - gyurcsányoztak. S a nép, az istenadta nép hozza a formáját - nem tájékozódik, nem néz utána, csak fröcsög.
Hajtják ugyanazt: Hazudtunk reggel, délben, elkúrtuk, k. ország - ez a lényeg. Szerintük.
Nekem mást is jelent, mert végigolvastam. Pl.:
"Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlenegy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt. Mert minden más sérti valakinek az érdekét. Ahhoz másik madám kell. "

" Az nem reform, hogy a többiek változzanak meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és mondjuk a népnek a mantrát. Az a reform, hogy hajlandóak vagyunk mi is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és tettünk. "

És itt az ingatlanadós-részlet - a saját szövegkörnyezetében azért más a jelentése:

"És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozunk. Hű, a hétszázát neki. És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. Vessünk ki ingatlanadót mindenkire. Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami 5 millió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem 100 milliót, ötöt. És egyébként még odaadjuk még az önkormányzatoknak azt az 52 milliárdot, ami a kommunális adóból bejön, mert akkor azt oda kell nekik adni, már most az ő bevételük. Az egésznek az egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint."
"Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány."


Nekem nem az jön le ebből a beszédből, hogy ezt az embert kell folyamatosan szidni. Nem vagyok hülye - pontosan látszik, ez a beszéd az állóvíz felkavarásáról szólt. Persze, hogy prüszkölni kezdtek sokan.
Mögé kellene nézni végre, kinek volt és most még kinek az érdeke, hogy az ország ügyei állandóan zűrzavarosak legyenek, ki szeret és ki tud halászni ebben a zavarosban, ki fordít folyton embert ember ellen, ki gondolja magáról, hogy ő az egy igaz megváltó, s ehhez kiket állít maga mellé jobbról-balról!
 
Hogo100
Tegyuk fel igazad van ,es az adozassal nem gyozott meg a DK vagy az ellenzeki partok programja.
Az egykulcsos ado miatt szerintem tobb a fekete munka , es a kozmunka meg egyenesen minusz elojelu, hisz egyenesen a koltsegvetesbol megy ra minden filler, az 50ezer Ft melle a tb es a csaladi segitseg pl iskola ingyen ebed tankonyv stb.
Raadasul nem is tart 12 honapig , es amikor nincs akkor mi van? nem esznek vagy nem futenek?
Jobbnak latom ami nalunk van , kotelezo onkentes munka amiert nem jar semmi, de gyakorlatot szereznek, es ha nem vesz reszt benne nem kapja meg a segelyt.
Senki nem fogja leigazolni neki az orakat ha nem megy el dolgozni, mert mindenkinek jol jon a segitseg, es aki erre raszorul annak is mert a szakmajaba tud kello gyakorlatot igazolni es referenciat kapni munkajarol.HA nagyon szerencses lehet meg fel is veszik oda ahol onkentesen dolgozott.

Hogy a kozmunkasok tamasztjak a lapatot meg a seprot, vagy a leadott kozalkalmazottak kozmunkaskent valo visszafoglalkoztatasuk 50Ft ert semmire nem jo csak generalja a szegenyseget es torzitja a gazdasagot.

Nem, Melitta, a többkulcsos adó növeli a fekete/szürke munkát. Ha ugyanis a vállalkozó olyan fizetést ad, amiből meg lehet élni, akkor többször annyi adót fog fizetni. A megoldás az a privát szférában (mondjuk a 30 fő alatti cégeknél), hogy minimálbér hivatalosan kevés adóval és TB-vel, és kétszer annyi zsebbe. Én is dolgoztam egy évig olyan helyen, ahol kaptam legálisan 80 ezer nettót, be voltam jelentve, és még hozzá 240 ezret zsebbe. Havonta.

Volt olyan próbálkozás nálunk, hogy kap segélyt, de dolgozni kell érte, és volt is felháborodás rendesen... Segélyért dolgozni???
 
Az egy kulcsos adonal a gazdagok boldogan adjak el cegeiket mert 15% ado semmi. Ha savos ado lenne szazmilliokat kene fizetni a legmagasabb adokategoriat.
A fekete gazdasagot ezzel nem szuntettek emg mert tovabbra is letezik.
Az orszag fele legalabb is jol keres nem ritka az 5 millios fizetes sem ott azert az egykulcsos ado nagyon sok + hoz a egyenek.
NEm tudsz meggyozni hogy aki 5 millat keres es aki 50 ezret abbol 15% kifizetni adora nem mindegy.
Az orszag is tobbre megy ha 15% maradna a szegenyeknek es savosan a nagykeresetuek jobban reszt venenek penzzel adoval a kozosbe.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére