„Elítéljük a szexuális kisebbségek stigmatizálását!” – a Corvinus oktatói közös nyilatkozatban ítélik el a melegellenes törvényt

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a törvényhozó stigmatizálni kívánja a homoszexualitást vagy a nemi identitás megváltoztatásának igényét, illetve korlátozni a gyermekek homoszexualitással kapcsolatos információkhoz való hozzáférését – olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem 85 oktatója írt alá. Az aláírás július 1-jén kezdődött. Azt is írják, hogy
a törvény korlátozza a szülőket, az iskolákat és a civil szervezeteket ezeknek az információknak az átadásában, megkérdőjelezi a magukat homoszexuálisnak valló kamaszok jogát szexuális identitásuk kinyilvánítására és megélésére, sérti az állampolgári jogegyenlőség elvét és az önazonosság megválasztásának szabadságát.

A nyilatkozatot először közlő hvg.hu rámutatott, ez az első eset, hogy egy alapítványi formába átszervezett felsőoktatási intézmény professzorai, egyetemi tanárai, oktatói, kutatói és alkalmazottai nyíltan kiállnak valamely kormányzati törekvéssel szemben. Mint írják,

egyetemi polgárként valljuk, hogy bármely társadalmi csoport megbélyegzése és a gyűlöletkeltés akadálya a társadalmi békének és az érdemi párbeszédnek, így a közjóért való közös tetteknek is. Kinyilvánítjuk elkötelezettségünket a tolerancia és a befogadás értékei mellett, és szolidaritást vállalunk a megbélyegezni kívánt embertársainkkal. Ezután is szívesen fogadunk egyetemünkön minden hallgatót, oktatót és munkatársat, szexuális irányultságától és nemi identitásától függetlenül.”

Benke Ágnes

corvinus-e1626882361860-1140x642.jpg
 
Ezzel csak annyi a baj hogy először elméletet kellene tudatosítani az emberekkel. Nem rögtön a gyakorlattal.
Vagyis előadások , beszélgetések. Nem erőltetések.
Ez mindkét oldalra vonatkozik.
Nincs türelme az embereknek borzasztóan egoisták. (jó tudom vannak kivételek...)
 
szerinted a szülők hány százalékának van rá igénye, hogy a gyermekeit szexuális propagandával befolyásolják? ... ezért kell eröltetni.
Nulla százalékának.
Csak tudnám miért erőlteti ezt mégis a kormány??
1. törvény
2. konzultáció
3. népszavazás
Ha tudják hogy senkit sem érdekel akkor miért fárasztanak bennünket?
1626963553629.png

Habár ezt látják a gyerekek és így megkérdezhetik hogy mi is az a szexuális propaganda......mert kit is vonzanak az ilyen rajzok? A gyerekeket és a fiatalokat. Na akkor ki is bombázza a szexuális kultúrával a gyerekeket? (azért érdekelne hogy milyen is az állami szexuális propaganda)
 
Nulla százalékának.
Csak tudnám miért erőlteti ezt mégis a kormány??
1. törvény
2. konzultáció
3. népszavazás

a kormány mit eröltet? Egy védekezés, a a választópolgárok véleményit kikérni, megbizonyososdi a támogatottságról.
Ha tudják hogy senkit sem érdekel akkor miért fárasztanak bennünket?
ez nem fárasztás de tisztázni kell, a gyermekek indoktrinálását igénylik -e a szülők.
Habár ezt látják a gyerekek és így megkérdezhetik hogy mi is az a szexuális propaganda......mert kit is vonzanak az ilyen rajzok? A gyerekeket és a fiatalokat. Na akkor ki is bombázza a szexuális kultúrával a gyerekeket? (azért érdekelne hogy milyen is az állami szexuális propaganda)
az "állami szexuális propaganda" az állami tanterv, a pedagógusok feladata ... nem a homoszeszuálisoké ... miért kellene ez az leszbikusok, melegek, biszexuálisok kiváltsága legyen?
 
a kormány mit eröltet? Egy védekezés, a a választópolgárok véleményit kikérni, megbizonyososdi a támogatottságról.

ez nem fárasztás de tisztázni kell, a gyermekek indoktrinálását igénylik -e a szülők.

az "állami szexuális propaganda" az állami tanterv, a pedagógusok feladata ... nem a homoszeszuálisoké ... miért kellene ez az leszbikusok, melegek, biszexuálisok kiváltsága legyen?
Erre valók a fórumok a viták és a parlament.
Nem milliárdokat kidobni.
 
... miért kellene ez az leszbikusok, melegek, biszexuálisok kiváltsága legyen?

Ne tőlük féltsd a gyerekedet vagy az unokádat, ők nem tesznek vele semmit!
Féltsd a pedofiltól!
Egyébként téged mennyiben érint ez a probléma? Nálatok is van ilyen törvény, ott is lesz miatta nemzeti konzultáció?
 
de miért kellene kihajtani a Pride-os felvonuásra a négyéves gyerekeket mint az angoloknál? Jobb megelőzni az ilyesmit.
 
Meghoztak a torvenyt ami elkepeszto es nem is tudja elfogadni se Eu se olyan ember aki tudja mi a kulonbseg pedofil es a homo kozott. Felhaborito hogy criminalizaljak a Homo kozosseget.
NEm is ertem meg van a torveny akkor most minek a nepszavazas? csak is az ujabb balhe a kemugyrol hogy eltereljek a kozbeszedet.
 
a népszavazás a demokrácia alapja ... elismerem sokak szemében ez olyan mint egy hadüzenet Brüsszelnek (elvégre ők határozatban ítélték el emiatt a magyarokat).
Mi a franc bajod van neked egy belga kisvárossal? Akar a franc veled háborúzni! Leszarják a brüsszeliek élsz-e halsz-e!
 
még nem kötelező az ovodáoknak, de a párttagok már megkapták a felszólítást a 24. felvonulásra

https://v4na.com/nagyvilag/beperelt...eves-fiat-hogy-reszt-vegyen-a-pride-on-47402/
Hadd menjenek.
Kit érdekel?
Vannak itt fontosabb dolgok is...ismét támadják a vidékieket!!!!

Nagy István agrárminiszter szerint meg kell védeni a vidéki élet hagyományait, ezért társadalmi párbeszédet és egy törvényjavaslat megírását kezdeményezi, francia mintára

Nagy István agrárminiszter szerint meg kell védeni a vidéki élet hagyományait, ezért társadalmi párbeszédet és egy törvényjavaslat megírását kezdeményezi, francia mintára.

Megdöbbent Nagy István agrárminiszter azon, hogy Balatonberényben a nyaralók nyomására betiltották a reggeli harangszót, és többen elnémítanák a kakasokat is
Nagy István agrárminiszter szerint meg kell védeni a vidéki élet hagyományait, ezért társadalmi párbeszédet és egy törvényjavaslat megírását kezdeményezi, francia mintára.

Megdöbbent Nagy István agrárminiszter azon, hogy Balatonberényben a nyaralók nyomására betiltották a reggeli harangszót, és többen elnémítanák a kakasokat is, mint arról a hvg.hu is beszámolt.

A miniszter szerint a jelenség nem egyedi, ezért társadalmi párbeszédet, majd egy törvényjavaslat elkészítését kezdeményezte
a vidéki élet hagyományainak védelme érdekében.

Társadalmi párbeszéd!!!
Párbeszéd.
........
 
még nem kötelező az ovodásoknak, de a párttagok már megkapták a felszólítást a 24. felvonulásra

https://v4na.com/nagyvilag/beperelt...eves-fiat-hogy-reszt-vegyen-a-pride-on-47402/
És nekem mi közöm ahhoz ami az angoloknál történik??? Engem az érdekel itthon Magyarországon mi történt az elmúlt években és történik ma is!
Téged mit érdekel mi van Magyarországon, miért nem azzal foglalkozol mi történik a hazádban?! Vagy ennyire be vagy szarva, hogy elveszíted a magyar igazolványodat?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,782
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére